Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Monday 2 January 2012

OTP várakozás - 2012 I. hét

A hetes ábrával kezdem az új év első elemzését. A charton látszik, amit már régen tudunk, hogy egy impulse szerkezet jött lefelé, majd egy korrekció indult el, melynek a végét láthatjuk. A FIBO time jelzése szerint közel lehet (vagy volt) a forduló pont. (A) és (B) pontot már kijelölte a piac, a fő kérdés, hogy a (C) ponttal is megtette e ezt. A hetes ábra alapján nem lehet egyértelműen ezt kijelenteni. Kicsivel nagyobb eséllyel az mondanám, hogy még nem tette meg, mivel (A) pont végpontját még nem haladta meg (C) és az ábra alapján nem running flat korrekcióról beszélünk. Kicsi eséllyel már láthattuk a csúcsot és irány dél.

Összefoglalva: Hetes alapon, ha van is nem sok teret mutat az ábra felfelé, de azt gondolom, hogy talán a következő két hétben még van egy esélye annak, hogy rúg egyet a bika. Mindenesetre az biztos, hogy egy bear fordulat előtt, (kis eséllyel közben) lehetünk. Hangsúlyozom ez hetes alapon mondom, hetes charton egy méretes felszúrás anélkül beleférhet, akár pár napon keresztűl, hogy a megállapítást felülírná.

OTP hetes chart:


A nagy kép mindig felülírja a kisebbet, ez alapszabály. Miért mondom ezt, mert van egy régóta eldöntendő kérdésünk, vajon hol van intermediate (B) pont. A hetes ábrán bekarikáztam pirossal. A gyertyák alapján talán nagyobb eséllyel a második mélypontot mondanám, az első gyertya egy hosszúlábú doji, ami nem kapott megerősítést és egy testes fekete gyertya követte. Azaz esélyes lehet, hogy intermediate (B) pont az eddig alternatívaként jelölt helyen van és a záróalakzatunk csúszik egyet hátra.

Miért fontos ez? 
Mert teljesen más irányt vesz a vizsgálódásunk a napos ábrán. Ha az alt számozást nézzük, akkor intermediate (C) hullám esetében egy normál ED lesz a megoldás, egy összetartó ék, ami számunkra nagyon jó lenne, hisz jó beszállási pontokat kínál. Ez a verzió ad a bikának még egy esélyt, ami azért érdekes, mert a tömeg már az esésre játszik... Az ék vastag kék vonallal az ábrán.

OTP napi chart:


Az esés szerkezete, mint említettem inkább korrekciós, mint impulse, maximum egy LD jöhet számításba. (3500-ról). Nem tudom biztosan állítani, hogy melyik eset lesz, ami bekövetkezik. 

Lehetőségek:
  1. Expandig Ending Diagonal, aminek vége, feltételek teljesültek, esés következik, egyedül egy felfelé korrekcióban lehet bízni
  2. Expanding Ending Diagonal  nincs még vége, dZZ lesz a záróalakzat 5. hulláma, megyünk még egy kört felfelé
  3. Ending Diagonal még folyamatban - jelenleg a 4. hullámban megyünk lefelé és jön egy felfelé kör, ami akár ki is szúrhat az ék felső szára fölé, majd egy komoly esés indul (hagyományos TA szerint "kés")

Az első verziónak a problémája, hogy 1< 3 < 5 nem teljesült, de ez nem feltétel, csak vezérlőelv. 

A második verzió problémája, hogy a nagy képen inkább egy teljes hullámra hasonlít, mintsem egy dZZ középső összekötő hullámára a mostani lefelé jövet.

A harmadik verziót eddig csak altként kezeltük, az induláskor nagyon kétséges volt az intermediate (B) pozíciója miatt.

Nézzük az órás ábrát!

OTP órás ábra:


Alacsony a forgalom, a lefelé jövő szerkezet inkább korrekciós, hiszen az impulse hullámot könnyű felismerni. Az egyedüli esély, ha LD-vel fordul a piac, de Charlie szavaival élve, az biztos nem lesz, mert, ha menet közben arra gondolunk, akkor soha nem jön be. Ezek szerint marad az, hogy korrekcióban vagyunk. Az ünnepek miatt természetes, hogy lelassul a piac, erre számítottam is. A következő napok sokat fognak mondani a jövőre vonatkozóan. 

Mikor tudjuk kimondani, hogy valamely verzió megbukott. Az expanding ED-knek biztos vége, ha az ék alsó szárát átvitte a piac. Az ED-ről (3. verzió) ezt nem mondhatjuk el, mivel a 4. hullám végpontja nincs mindent kizáróan kijelölve, tehát egy dologban lehetünk biztosak, ha a piac átviszi 2.975-öt, mert akkor nagy eséllyel vége ennek a lehetőségnek is. 
Érdemes megemlíteni, hogy mi történne, ha LD jönne lefelé? A piac csinál még egy kört lefelé, majd éles fordulatot vesz, hiszen az LD-nek magas a korrekciós szintje (kivéve a hullám esetében, mert ott jöhet "lapos" b is, alacsony retracet elérve). 

Kis tf-n figyelve a pénteki felfelé mozgást, esélyesnek látok egy felfelé tartó motive szerkezetet, egy diagonált, egyenlőre csak figyelem, de ha igaz, akkor egy lefelé mutató nyitás lesz, támasz 3.150, ahonnan egy emelkedés indulhat.

OTP 5' chart:



Túlságosan bonyolult az elemzés, nem érted a jelöléseket, nem vagy tisztába a fogalmakkal? Ebben segítünk Neked az építőelemek alapozó tanfolyamon. Link Az egynapos tanfolyam kedvezményes ára jelenleg 15.000 Ft.

9 comments:

  1. Sziasztok !

    Köszi, Ad !

    Nálam BUX hatiban folytatódik a pénteki terv (kis esés még belefér mai nap első részébe, utána véget kellene érnie az esésnek).

    ReplyDelete
  2. Szia Ad!

    Látom felraktad az elemzést, sok munkád van benne. Látom a bizonytalanság is megvan az iránnyal kapcsolatban, nem csoda, válaszút előtt állunk.

    Én ma tévedtem, mert negatív nyomást vártam a piacon és emelkedünk, de pozicóm nincs, mert a reggeli 500pontos határidő kamattartalom elég gyengusz volt. Valójában, hogy tévedtem-e a mai napi esés várásommal, csak záróban derül ki.
    A háromszög kiesésre számítottam, számítok továbbra is le. Mai nap cáfolja.
    Hetes chartod alapján elliotti értelemben szerintem nem érhet vége itt a C.pont, vagy nem így van elliott benne.

    5percesen fölé mentünk az éknek, ami a képen van.

    ReplyDelete
  3. Szia Hathor!

    Emailt nem olvasol? :o)

    ad

    ReplyDelete
  4. Irány nálam nagyobb eséllyel észak, a szerkezet a kérdés elsősorban.

    ReplyDelete
  5. üdv Hathor

    SZVSZ. sokan várták azt amit te, de a piac midig arra megy ahol a legtöbbnek fáj. Ha hétvégi hozzá szólásom olvastad ott írtam, hogy ? jeles ez a letörés. az esés korektív volt.

    TWER

    ReplyDelete
  6. Eltűnt az órás chartom a Markersből brrrr.

    ReplyDelete
  7. Szia Hathor!

    Melyik vezérlőelvre gondolsz, vagy miért nem érhet véget hetes alapon?


    (nagyobb eséllyel én még mindig a nemre szavazok, de fogy az idő, a bika elől)

    ReplyDelete
  8. Bocsi fiúk, de még mindig nem vagyok teljesen gépnél, így elakadok a válaszokkal.

    Ad! Valóban nem olvastam levelet, mert mint mondtam az nem napi mailboxom, majd megírom azt neked, ha külesz levelet, eddgi nem küldtél, így nem figyeltem azt a mailboxot, de köszi nemsoká megnézem.

    Hosszú charton a korrekcióra gondoltam, hogy C. szerint mindenképpen feljebb kell mennie szerintem, ha nem megy feljebb C korrekciós hullám, akkor át kell nézni a szerkezetet.

    TWER: Igen olvastam írásodat, meg is lepődtem miért várod fel, de ha megy, benneteket igazol.
    Az ünnepek alatt csak a bux indexet nézetm hol tart, az nálam kilépett pénteken lefele a háromszögből, alá is zárt. 21-50napos mozgó alá is. Hati napos chartot most nyitottam meg, ott látom, hogy pont az aljára nyitottunk ma, abban még benne vagyunk.
    OTP-ben benne vagyunk bőven a háromszögben, ez még szélesebb nálam, hosszabb játéktér van benne.
    MOL nyár óta tartó leszorító alatt, abba akadt meg decemberben.
    Majd feltöltöm képeimet a blogomra, de alapjában fent vannak a régebbi képekben.

    Ad mindjárt küldök az állandó mailboxomról levelet.

    Üdv.

    ReplyDelete