Az expanding ED formáció, melyre az OTP esetében már egy ideje számítok olyan alakzat, melynek előfordulása igen ritka. A ritkaságra egy példa, hogy a havi chartokat átnézte egy elliottos elemző 1920-ig visszamenőleg és csak egy esetben talált ilyet valamely amerikai index esetében. Keveset tudunk róla, amit igen, hogy az 5. hullám egy picivel mindig túlszalad a 3. hullámon és általában nem éri el az 1-3 szignálvonalat, általában, mert néha túlszalad rajta. Jelenleg az első feltétel teljesült, a vélelmezett 3. hullám szintjét átlépte a piac, akár kész is lehet a szerkezet és jöhet Primary 3. hullám lefelé. A lefordulás utáni szerkezet nem tiszta, ráadásul egy nagyobb rés is keletkezett a lefelé menetben. Mindezek miatt bizonytalanul jelentem ki, hogy véleményem szerint még mindig a korrekcióban vagyunk. Ennek ellenére a veszteségek elkerülése miatt kötelező a long pozíciókban lévőknek stop szintet kitenni!
A heti chartot nézve lehet még vissza idő (függőleges fibo alapján 1-3 hét kb.) a korrekcióból, több is mint az elsődlegesen gondolt idő, vélhetőleg nem lesz decemberben teljes az alakzat, azaz valószínűnek azt a lehetőséget tartom, hogy csúcs januárban lesz.
OTP heti chart:
OTP napi chart:
Órás és 5' alapján, arra gondolok, hogy a korábban is lehetőségként számon tartott hsz verzió és dupla ZZ lesz az 5. hullám megoldása. Most a hsz c hullámában vagyunk lefelé. (kisebb eséllyel 3 hullámból álló flat összekötő hullám lehetőségét prognosztizálom, ebben az esetben az esés 5 hullámból fog állni és mélyebb lesz, mint amit az 5' ábrán jelzek)
Bármelyik alakzat is lesz, a lassú piacon is arra számítok, hogy nagy eséllyel a következő két napban döntés lesz róla.
OTP órás chart:
OTP 5' chart:
Hetes képen ha A. pontot meghaladja az árfolxsm dupla aljjal lehet számolni 5-A magasságával A-ponttól. szerintem. Sanszos a dupla alj alakzat, csak napos MACD van túlvett zónában, így nem áll össze a kép, hogyan fog emelkedni?!
ReplyDeleteHathor
bux 5perc..
ReplyDeletehttp://kepfeltoltes.hu/111227/BUX5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg