10800-10900 között figyelek, ha eljut odáig, hogy teszi meg, mi fog történni. Fontos a belső szerkezet, nehogy valami nagy meglepi előkészületét lássuk.
Hírek/News
Wednesday, 27 May 2020
Tuesday, 26 May 2020
Thursday, 21 May 2020
OTP
Megérkeztünk az első célzóna közelébe. Nem egyértelmű a kép kisebb tf-n, belelátom, hogy hamarosan vége az emelkedésnek, illetve azt is, hogy egy korrekció után a magasabb zóna elérését kíséreli meg. 9750-9920 között kis tf mutat egy elakadási lehetőséget, ami akár fordulatot is hozhat.
A szentiment alapon ugyanakkor arra gondolok, hogy érkezhet egy sokak által nem várt emelkedés a papír életében, a kérdés, hogy megelőzi e egy kisebb, pár száz pontos korrekció, vagy sem.
Wednesday, 6 May 2020
E-pakk
A vadász némán várakozik és a csend meghozza gyümölcsét, ma is, ahogy minden nap. Az eRrek nem szeretik a zajt, kerülik a tömeget, csak a türelmes vadász jár szerencsével, aki tudja, ha néha meg is ugrik a vad, a nap végén jó lesz a teríték.
A hangos vadász csak néha ejt zsákmányt, a portyáról gyakran üres kézzel tér haza. A csendes vadász keze nem remeg meg, célra tart és lő, néha mellé megy a lövés, de ilyen a vadászat, egy hirtelen széllökés bármikor eltérítheti a nyílvesszőt a célról és a vad helyett egy fába fúródhat, a csendes vadászt ez nem zavarja, mert tudja, a következő lövés célba ér...
Frissítés, a követő mozgás:
Tuesday, 5 May 2020
KV mellől
OTP: Megjött a komolyabb emelkedés, amit vártam, szép emelkedést tud maga mögött a bankpapír. A mai nap folytathatja északnak az útját a papír, az első zóna elérhető a közeljövőben.
OTP (korábbi):
OTP (aktuális):
OTP (korábbi):
OTP (aktuális):
Forint keresztek: Az elképzelésem (long) nem tört, de az elmúlt időszak mozgása nem is támasztotta alá, nem jött az igazi follow through, nem jött rá megerősítés. A következő 2-3 nap (de jó eséllyel már ma) el fog dőlni az irány.
Indexek (SP, DAX): Megindult a déli mozgás, érdemes figyelni, komolyabb folytatás is jöhet. Távolabbról szemlélve, egy elképzelés fogalmazódik meg bennem, ami meglepő lenne sokaknak, de elképzelhetőnek tartok az idén egy ATH-t. Ezt a verziót csak a mostani emelkedésben elért lokális tető kiszedése után venném elő, addig nem foglalkozom vele (az eredeti elképzelésem, a vírus előtti időről, hogy a nagyobb esés csak egy 4/c hullám lesz, de a mozgás lendülete olyan erős volt, ami miatt ezt az elképzelést és a pandémia miatt hátra soroltam).
Wednesday, 29 April 2020
KV mellől
USD/HUF: Tudom magamról, hogy meglehetősen makacs vagyok, főleg ha a fejembe veszek valamit. Nagyon figyelek erre a tulajdonságomra, mert ez akár kormoly hátrány is lehet a piacokon. Az elmúlt időszakban azt figyeltem, hogy van-e valami, ami töri az elképzelésemet, eddig nem érkezett ilyen információ.
EUR/HUF: Komolyan megvizsgáltam a keresztet az elmúlt napokban egy szűk, de annál komolyabb közösség előtt. Hasznos tapasztalatokat szereztem, az elképzelésem semmit sem változott. Köztudott, hogy nem szeretem a fundát, mert szerintem alkalmatlan a tőzsdei folyamatok előrejelzésére, nem képes a veszélyes szituációk (2020-as esés pl.) megjósolására, inkább amolyan követő rendszer a többség kezében. Ugyanakkor van és én is olvasok néhány olyan gondolkodót, elemzőt, aki a folyamatokra helyezi a hangsúlyt és jól látja előre a lehetőségeket, veszélyeket. A fundára jelentősen hat a politika, melynél nem azt nézem, hogy mit mondanak, hanem azt, mit cselekszenek, mennyire van összhangban a cselekvés a kinyilatkozásokkal és mi lehet a valós mozgatórugó. Meglehetősen old school szemléletet vallok a piacokról, a gazdaságról, személyiségemből is adódik, hogy az illiberalizmus bullshitjében nem hittem, de ahogy azt korábban is írtam meglepett, hogy mindenféle komolyabb következmény nélkül eddig húzták, papíron meglehetősen sikeresen. Az elmúlt pár hét azonban megmutatta, hogy nem tévedett az old school, gyakorlatilag pár hét leforgása alatt megtörtént a totális beismerése tettekben (no, azért ott nem tartunk, hogy szavakban is), hogy Gyurcsánytól idézve "Elqurtuk, nem kicsit, hanem nagyon"! A Matolcsy féle gazdaságpolitika totális csődjének tanúi vagyunk, az erős gazdaság még sem erős, 180 fokban fordulunk és devizakötvényt bocsátunk ki, az MNB nem alapítványokban tünteti el a közpénzt, hanem a költségvetésbe adja és elindul a magyar QE. Ezek után funda alapon a forint eur árfolyamára szóló várakozásom: 451 HUF/EUR. Nem vagyok funda szakember, TA alapon a várakozásom: 371-373, 380, 400 (pár évvel ezelőtt a chart alapján én írhattam le először nyilvános fórumon ezt az értéket) és a 400 elérését egy 3. végének gondolom, azaz korántsem a tető, de ehhez korrekciókkal, sávozásokkal teletűzdelt út vezet és természetesen akár évekre is szüksége lehet ezen szintek eléréséhez.
MOL: Bearish vagyok. Bár az első negyedéves számok viszonylag jók lehetnek (üzemi szintű +, adózás előtti -), az olajszektor problémáira csak a május világított rá, azt gondolom, mint ahogy írtam az április 20-a csak egy beharangozó volt, lesznek még komoly problémák a szektorban, ami lehet nem csak a határidős árakat, hanem más területet is érint. Tapasztalt trader kollégám például jelezte, amit sokan nem követnek figyelemmel, hogy a Brent-Ural olló a Mol hátrányára változott, ez pedig az első negyedévben még előnyös volt a magyar olajipari cégnek.
OTP: Pár napos időtávon talán még nem, utána esélyt látok egy komolyabb emelkedésre a papírban.
USA, indexek, DAX: Fordulat közelében vagyunk, érdemes vigyázni, mert ilyen szerkezet után egy komolyabb gyors esés is érkezhet viszonylag rövid idő alatt.
Arany: A korábbi elemzés szerint mozog az ár, lejött a korrekció, majd új csúcsra ment az árfolyam. B hullámnak gondolom, ami a legkiszámíthatatlanabb hullám, elképzelhető, hogy elkészült, de az is, hogy van benne még egy kör felfelé, bár nem túl nagy. Ha B elkészült akkor lefelé egy C hullámra számítok, ami 1500 tágabb környékére hozhatja le az árfolyamot.
OTP: Pár napos időtávon talán még nem, utána esélyt látok egy komolyabb emelkedésre a papírban.
USA, indexek, DAX: Fordulat közelében vagyunk, érdemes vigyázni, mert ilyen szerkezet után egy komolyabb gyors esés is érkezhet viszonylag rövid idő alatt.
Arany: A korábbi elemzés szerint mozog az ár, lejött a korrekció, majd új csúcsra ment az árfolyam. B hullámnak gondolom, ami a legkiszámíthatatlanabb hullám, elképzelhető, hogy elkészült, de az is, hogy van benne még egy kör felfelé, bár nem túl nagy. Ha B elkészült akkor lefelé egy C hullámra számítok, ami 1500 tágabb környékére hozhatja le az árfolyamot.
Thursday, 23 April 2020
Reggeli KV mellől (HUF)
Forint: Végre jött egy határozott fehér gyertya négyóráson, melyet egész
héten vártam. Lassú mozgással fordult, ami inkább korrekciós mozgásra
utalt, mint a nagyobb trend visszatérésére, ami szembe menne az
elsődleges elképzelésemmel, mely trendszerű mozgással és forint gyengüléssel járna. EUR esetében a célzóna 371-373 és a 380 környéki szint, dollár esetében 350 és a 363-as szint környéke lenne, melyeket majd az újabb és újabb gyertyák megjelenésével újra kell számolni, ellenőrizni, hogy a piac tartja -e magát az elképzeléshez.
EUR/HUF elérte a minimálisan elvárt zónát, ahogy az USD/HUF is, ez volt a minimális elvárásom még korrekció esetében is. Aki profitrealizálás híve, forint erősödésében (és a Jegybankban) hisz, annak a zóna kilépési lehetőség.
Nem szükséges, de lehetőség a további emelkedés előtt a piros támasz visszatesztelése.
EUR/HUF:
(A charton látható pozíció technikai hiba miatt van, pénteken egy véletlen mozdulattal lezártam
a longot, melyet újranyitottam, nagyjából 0,4R szinten)
USD/HUF:
A mozgás előtt az alábbi gondolatokat fogalmaztam meg:
Az elképzelésre kisebb tf-n long setup is keletkezett, mindkét termékben nagyon hasonlóan.
A jelenlegi példa is mutatja, hogy bár Elliott képes segíteni a kereskedőt, megfelelő belépési jelzés és trade management nélkül nem lehet önmagában kereskedésre használni. Fontos egy megfelelő kereskedési rendszer kialakítása. Határozott véleményem, hogy az R-ekben való gondolkodás nagymértékben megkönnyíti azt az utat, amit a végcél elérése érdekében a kereskedők bejárnak.
Jelen esetben még korrekcióban is, stílustól függően 2, illetve 4R körüli szinten van a pozíció és további potenciál arra, hogy magasabb szinteket is elérjen a pozíció. Ha valaki agresszív stoppal lépett pozícióba, az most 4R-nél tart, ha van egy évben 100 hasonló lövése, akkor 20%-os találati arány mellett lesz zero a kereskedési egyenlege, ami azt jelenti, hogy 80%-ban hibázik. 79%-os hibánál, bár alig láthatóan, de már nyereséget termel. A technikai elemzés pedig pontosan erről szól, nem egy tradenek kell jónak lennie, nem ott kell nyerni, hanem a tradek összességén!
Wednesday, 22 April 2020
KV - mellől
Olaj: Ismét igen, bekövetkezett az, amit veszélyként gondoltam, írtam a tegnapi nap. A júniusi határidőt is leverték. Kezd leesni az embereknek, hogy az árupiac kicsit más, mint a részvényvásárlás. Bizony lejáratkor el kell vinni az olajat és a raktárak tele vannak, vagy előre le van kötve a kapacitás. A csökkenő fogyasztás mellett ugyanakkor sokan akarnak spekulálni (értsd ez alatt, fizikálisan megrendelést adnak le olajra, amit le fognak szállítani, a kérdés lejáratkor kinél marad a forró pite). Kell egy kis idő amíg az olaj turbulencia megszűnik, de se baj, megvan az új lehetőség az arany! Egyre másra jellennek meg az arany jövőbeli várakozásáról 1000 dollárral magasabb célszámok. Mi a baj az arannyal? A "papír arany" tartásának is kellemetlenül magas lehet a költsége, a swap long jelenleg 8,21 pont a brókeremnél (per nap), ráadásul igencsak lefelé mutató kockázatokat látok a charton, azaz short irányultságom van. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy sokan felülnek erre a vonatra is.
A kereskedés során kialakított aranyszabályoknak válságban, piaci turbulenciáknál mutatkozik meg igazán a haszna, de egy folyamatosan, volatilitás nélkül emelkedő piacon (elmúlt jó pár év) hajlamosak vagyunk elfelejteni, szóval pár szabály:
1) Tőzsdén csak olyan pénzzel játssz, aminek nincs meg a helye (pl.: lakásvásárlás), amit ha elvesztesz, akkor nem dől össze a családi költségvetés, nem mész csődbe!
2) Stopot mindig ki kell tenni, méghozzá piaci stopot! Ha nem piacit teszel ki, akkor kötés nélkül átugorhatja azt a piac és óriási veszteségbe taszíthat, lásd 2015. január 15. Frankaggedon. Lehet, hogy ott, még ez sem védett volna meg ettől. Sávkereskedésnél bármennyire is kézenfekvő a sáv alá, fölé tenni a stopot, a valóságban a sáv alja fölé, a tető alá kell tenni, mert akkor még lesz vevő, eladó, aki lezárja a pozidat, sáv alatt, felett, már csak hatalmas slippage marad, vagy a zárás elmaradása!
3) Ismerd meg a terméket, amivel kereskedsz, ismerj fel minden kockázatot és nézd meg, hogy tudod kezelni! Nézd meg a termék tartásának egyéb költségfaktorait (pl.: swap költség, görgetés költsége), a kiszállás korlátozásait.
4) "Buy & hold" stratégia: Csak bull piacon működhet, de ott is korlátozottan, medve piacon ledarál. Hamis az a képzet, hogy ki lehet ülni egy pozíciót, NEM! Bár szerencsés esetben sokszor bejöhet.
Warren Buffet mondta, hogy az diverzifikál, aki nem ért hozzá, szerintem az használ a "Buy & hold" stratégiát, aki szintén nem ért hozzá. Bár tudom népszerű tanács attól, akinek az a célja, hogy az ügyféllel kötést, ezáltal jutalékot generáljon.
5) Ne hígíts! Ha már eleve tévedtél és ellened megy a piac, akkor miért gondolod, hogy később igazad lesz, miért bővíted a bukás összegének lehetőségét?
Medve piacon, válságban az is nagy eredmény, ha valaki nem veszít, kivárás is lehet jó stratégia!
Tuesday, 21 April 2020
KV mellől - olaj
Olaj: Történelmet írtunk, nem kell az olaj, szinte senkinek, fizettek is érte, hogy valaki átvegye májusban. Raktárak tele, kitermelés csökkentése májusban, miközben a felhasználás drasztikusan csökkent.
Tegnap, amikor írtam, hogy figyelni kell az egyedi termékjellemzőket arra gondoltam, hogy az olaj nem olyan, mint egy kriptovaluta, nem olyan mint egy dematerizált részvény, az olajat nem lehet egy winchesteren tárolni, a tárolása nehéz, nem lehet, mint a búzát a földre kiönteni és letakarni, a tárolás költséges, veszélyes, előre kialakított kapacitásokat igényel.
Arra nem gondoltam, hogy ilyen szélsőségekben is át tud csapni a piac és történelmi eseménynek leszek a szemtanúja. Nem kereskedem az olajat, nem ismerem mélységesen, bár valószínű erre kevesen voltak felkészülve. Az információk, melyek eljutottak hozzám arra utalnak, hogy a magyar piacon kereskedett strukturált olajtermékek esetében a váltások (határidők között) már a múlt héten megtörténtek, így a drasztikus contago-t nem viselik az egyszerű retail befektetők (certi, etf). Amit ugyanakkor el fognak szenvedni, az az, ha sokan olyan információ birtokába jutottak a tegnapi napon, ami alapján arra gondolnak majd, hogy tömegesen likvidálják az olaj long befektetéseiket, mert nincs arra garancia, hogy hasonló helyzet a következő lejáratnál nem alakul ki, esetleg már a lejárat napjánál korábban.
Álljon itt a chart mementoként, emlékeztetőként, hogy vannak szituációk, amikor a "buy and hold" stratégia nem működik, mindig el kell mélyülni az adott termék egyedi jellemzőiben, amikor a trader ügyletet köt:
Visszatekintés. A charton meglehetősen régen ott volt annak a lehetősége, hogy az olaj 10 dollár alá csökken. Ha eltekintünk a határidő szélsőséges megnyilvánulásától, akkor is elfogadottnak tekintem a tegnapi nap után a 10 dollár alá kacsintást, még ha az árfolyam nem is tartósan maradt alatta (nem lehetetlen, hogy hamarosan megtörténik).
2018 december 28:
"Szóval amennyiben a leírt kiinduló
premisszák igazak, akkor az olaj célára min. 20 dollár alatti szint, de a
10 dollár alá történő bekacsintást sem lehet kizárni. Távoli képről
beszélünk, ami azt jelenti, hogy lehet ez a szint csak a következő
évtized során valósul meg.
Crude OIL WTI stooq.com 100y log chart:
Nyilvánvalóan a legérdekesebb kérdés, hogy a pszichén kívül mi okozhat
ekkora mértékű olajár csökkenést? Korábban erre a chartra utalva írtam
azt, hogy talán véget érhet az emberiség történetében az olajkorszak, de
feltételezem ez komoly változásokat okoz majd a világban. Az arab
országokban komoly társadalmi feszültségek jöhetnek, bár a 2008-as nagy
olajárzuhanás óta folyamatosan visszatérően vannak, a legjobb gondolatom
erre a belső feszültségek, lázongások, háborúk jönnek, folytatódnak,
eszkalálódnak. "
Mi okozta a 10 dollár alatti olajárat? A pánik és az, hogy sokan kereskedtek úgy a piacon, hogy nem voltak tisztában a termék jellemzőivel, azzal, hogy adott esetben fizikálisan is át kell venni az olajat, illetve azzal, hogy ha beszorul egy trader egy pozícióba, akkor bizony minden pénzt megér, hogy szabaduljon a pozíciójától, adott esetben még fizetni is hajlandó érte.
Ne felejtsük el, hogy amit tegnap láttunk az egy látványos első hullám volt. Az elszámolások piaczárás után megtörténtek, elképzelhető, hogy sokak egyenlege ment mínuszba, nem képesek teljesíteni a vállalt kötelezettségeiket, ami további negatív fejleményeket okozhat.
+1 gondolat
Az olaj árának ilyen drasztikus esése több olajiparra épülő országban okoz majd komoly társadalmi feszültséget, főleg, ha tartósan alacsonyan marad, hasonlóan mint történt az 2008-ban is. Az "arab tavasz"-t szerintem az olaj árának hirtelen, nem várt módon történt esése okozta, hozta felszínre a társadalmi gondokat, okozott lázongást, vagy még annál is többet.
Monday, 20 April 2020
KV mellől
Olaj: Megérkezett a várt zónába az olaj (12-15), ma határidő zárás. Alacsony az olaj ára, sokan háttértudás nélkül szállnak be longba. De ez nem egy egyszerű termék, megfelelő tudás nélkül úgy lehet veszteséget realizálni, hogy közben az olaj ára emelkedik. Miért? Mert árupiaci termék és az olajnak rettenetesen magas a raktározási költsége, magas a kereskedésével járó költség. Bár többféle termék van a piacon, ahol eltérhetnek az árak, így mélyebb belemerülés nélkül álljon itt két adat:
- 100 hordó tartásának napi költsége több, mint 13 EUR
- A májusi és júniusi határidő közötti különbség: 8-9 EUR
Mindez azt jelenti, hogy egy lassú felépülés esetén (én inkább a célár után egy több hónapos oldalazásra, azaz korrekcióra, majd újabb mélypontra számítok) a termék tartásának költsége magasabb lesz/lehet, mint az árfolyam növekedéséből származó nyereség. Ha pedig oldalazik, ahogy a chart alapján várom, a kitartó "buy and hold" befektető szépen lassan elveszti a befektetése teljes értékét. Egyszóval veszély! Érdemes a tartás költségére is óriási figyelmet fordítani.
EURHUF: Fordulat lehetősége van a charton, meglátjuk él e vele a piac. Korrekció esetén 357 fölé, lendületes megindulás, korrekciós célzóna átszakítása esetén ATH-ra várom a keresztet.
USD/HUF: Szintén lehetőség van egy északi irányú mozgásra, korrekció esetében 327 fölé, trend esetében ATH-ra várom a keresztet. A 2014-es elemzés összes célára teljesült, kivéve a 350-es, elérhető a trend visszatérése esetén.
Nasdaq: Nagyon erős a technológiai szektor, elérte a célárzóna alját, belecsípett. Lehet még egy felszúrás, utána korrekció, vagy egy nagyobb esés következhet. Az NQ elvált a többi indextől, nagyon erős az Amazon teljesítménye, jól reagált a válságra, az üzleti modelljének kedvező körülmények és a vezetés határozott jó döntéseinek eredménye meg fog mutatkozni a számokban is, erre pedig a befektetők bizakodással tekintenek, veszik a papírt, a válságban is újabb és újabb csúcsokra futott. A másik NQ összetevő chartját is megnéztem, a TESLA is szép emelkedést mutat, meglátjuk, hogy impulzus-e vagy csak egy flat. Nem tudom a fundás hátterét, de én inkább impulzusra gyanakszom.
Russel: Gyenge, hatalmas bear flag. Nagyon bearish a kép. Célárról fordult.
SP: Ahogy az NQ esetében itt is lehet egy felszúrás, de utána esés következhet.
Dax: Célár zóna elérve, belecsípett az aljába a német index, a héten nem zárom ki, hogy jön egy újabb lokális csúcs, majd déli irányba fordulhat az index. A mozgásból fogjuk tudni eldönteni, hogy lokális aljat veszi e célba, vagy csak a felfelé menetel egy korrekcióját látjuk.
Arany: Egy korrekciós hullám szúrhatott ki északnak új lokális csúcsra, esést várok a sáv aljára, ami 1460 dollár környékén található.
Thursday, 16 April 2020
DAX
A német index a várakozások szerinti zónából lefordult és elérte az első támasz zónát, ha az letörik, akkor megnyílik a tér az alacsonyabb zónák felé.
A korábbi chart:
Bux
Végül nem háromszög, hanem feltehetően egy C/ed lett a mozgás helyes megfejtése. Szépen mozog is lefelé, ahogy a várakozások szóltak.
Az alsó célzóna kérdőjeles, akár megállhat előtte az esés, illetve lehet egy ennél bearishebb verzió, ebben az esetben mélyebbre esik a bux. Majd menet közben meglátjuk.
OTP
7700 környéke, vagy törése esetén 5500 környéke a következő célzóna.
A német index a várakozások szerinti zónából lefordult és elérte az első támasz zónát, ha az letörik, akkor megnyílik a tér az alacsonyabb zónák felé.
A korábbi chart:
Bux
Végül nem háromszög, hanem feltehetően egy C/ed lett a mozgás helyes megfejtése. Szépen mozog is lefelé, ahogy a várakozások szóltak.
Az alsó célzóna kérdőjeles, akár megállhat előtte az esés, illetve lehet egy ennél bearishebb verzió, ebben az esetben mélyebbre esik a bux. Majd menet közben meglátjuk.
OTP
7700 környéke, vagy törése esetén 5500 környéke a következő célzóna.
Tuesday, 7 April 2020
Bux
Nagyjából hozta a mai tervet a magyar index. Az alábbi egy elképzelés, amit követek. Amennyiben az alsó szignálvonalon nem megy át a bux holnap (simán belelátok egy réssel nyitást is), akkor előveszek egy alternatív verziót (nagyjából a kék), de addig ezt kezelem elsődlegesnek.
Monday, 6 April 2020
USD/HUF
Tisztában vagyok vele, hogy a devizák esetében nagyobb tf-ken az impulzusok ritkábbak, a devizapiac inkább egy folyamatosan korrekcióban lévő piac mozgására hasonlít. Ugyanakkor egész eddig nagyon szépen hozta az elképzeléseket egy olyan számozás, ami egy hatalmas impulzust feltételez. Tudom, előbb - utóbb ez a sikerszéria megtörik és visszaáll a mozgás a normális kerékvágásba, de talán addig még egy utolsó impulzus be tud teljesedni.
Egy lehetséges számozás a lehetőségek közül, ami szándékosan arra utazik, hogy a korrekciós mozgások helyett a keresztben egy hatalmas impulzus halad. Vannak benne kérdőjeles helyzetek? Igen, vannak, de talán a szabályokat nem sérti egyik szakasz számozása se. Nincs tapasztalatom (2008-tól eltekintve, de akkor még nem foglalkoztam TA-val), hogy a devizapiacokon milyen minták alakulhatnak ki egy válságban, de egy RUB vagy TRY kereszt azt gondolom, hogy hasonlóságot mutathat, nem csak gazdaságpolitikai háttere, hanem a chart alapján is a forinttal, éppen ezért a további gyengülés nem ördögtől való elképzelés. Nagyon szép belépőt adott 320-nál a kereszt, utána pedig csak a trader management képességein múlt, hogy elhozta-e a pozíciót vagy annak egy részét 6,5R-ig, illetve a további magasabb célok érdekében futtatja-e azt továbbra is, tőkére vetített nyereség 2% risk mellett 13%, mondom ezt azoknak, akik az R-ek értelmezése nehéz.
Ta alapon kereskedők, DT-ek a tevékenységük mérésére nem a százalékos eredményt használják, hanem a kockázathoz viszonyított eredményt, azaz a risk-reward ratio-t, röviden RR-t. Az elvrendszer szerint tőke értékének 0,5-2% az egy ügyleten fennálló legmagasabb vállalható kockázat. Más hozzáállás a "2 percentage rule"-t használja, azaz a 2%-os kockázati mértéket, jelentése egy egységnyi kockázat, egy R, ezzel a mértékkel egyenlő. R-ben történő mérés alkalmas traderek, setupok teljesítményének összehasonlítására. A kereskedőnek óriási segítséget jelenthet a tevékenységében felmerülő hibák felismerésére és a hibák kijavítására, a tipikusan rossz várható eredménnyel rendelkező setupok kigyomlálására.
USD/HUF hetes chart:
KV mellől
Hétvégén lement a tréning, remélem mindenki sok hasznos információt kapott, amit a következő időszakban nyereségesen használ.
A részvénypiacokon megerősítést kapott a bull flag elképzelés, az indikátor kép megnyugodott, megtámaszkodott. Elképzelhető egy emelkedés, a Daxnál ez a következő első zónát jelentheti:
Bennem van egy kis kivárás, van egy esemény a charton, ami erre késztet.
Forint: Lassul az emelkedés, a rossz pozícióktól, vagy azok jelentős részétől megszabadultak a privát banki osztályok, a vételi erő erről az oldalról megszűnt. Elgondolásom, hogy 5/4/c-ben vagy a piac, vagy egy nagyobb C jön lefelé, egy B hullámmal ment ki új csúcsra, bár ezt a verziót az eurhuf inkább elveti. Nincs olyan jel, ami miatt a 370-373-as árfolyamcélt elvetném.
Válságkezelés: Nincs új a nap alatt, bank és kereskedelmi adó, vannak emberek, akik nem tudnak átlépni a saját korlátjaikon.
Sunday, 5 April 2020
EUR/HUF
Üzenet a múltból, 2014 januári bejegyzésből:
"Válság esetén 300 feletti USD és 400 feletti EUR verziókat mutattak a
grafikonok nagy timeframen, lassan ideje lesz újra figyelni a deviza
piacokat, mert hatalmas mozgások jöhetnek. FIGYELEM! A fenti árak csak
lehetőségek, lehet két-három év mire eléri és jelenleg kisebb tf még nem
támasztja alá."
Akkori árfolyamok:
EUR/HUF: 295
USD/HUF: 214
Friday, 3 April 2020
USD/HUF
Következő célár is elérve TP (4) 340. A TP(5) a 2014-es elemzés célára, a TP(6) 363-365 a bull flag célára lehet. Lassulnia kellene egy kicsit az emelkedésnek, kisebb tf-n 342 lehet a cél.
Ritka jó és tiszta helyzet volt!
KV mellől
EUR/HUF: Semmi jele a jegybanki lépésnek a charton, nem sikerült megfordítani a forint gyengülését, egy átmeneti megtorpanás következett be.
A politika túlhúzta, ahogy előttem sokan elmondták, ez már nem csupán gazdasági, hanem politikai probléma. A koronavírus mögé sunyi módon megbújni igyekvő korlátlan hatalom túl sok volt a piacoknak, ezt csak egyféleképpen lehet értelmezni: korlátlan hatalom, diktatúra. A piacok ezt nem szeretik, nem is fogják honorálni. Súlyos árat fizethetünk az elmúlt időszak felelőtlen gazdaságpolitikájáért és nem csupán azok, akik elkövették, hanem mindenki. A tőke menekülőre fogta, ez egyértelmű és kiszámítható következmény volt. A török, argentin példára immáron nem lehet azt mondani, hogy fikció, ez a valóság és az exponenciálisan elszálló árfolyamnak egy pánikban nincs felső korlátja. Egy lépés hátra, azonnal vagy a gödör túlságosan mély lesz!
A politika túlhúzta, ahogy előttem sokan elmondták, ez már nem csupán gazdasági, hanem politikai probléma. A koronavírus mögé sunyi módon megbújni igyekvő korlátlan hatalom túl sok volt a piacoknak, ezt csak egyféleképpen lehet értelmezni: korlátlan hatalom, diktatúra. A piacok ezt nem szeretik, nem is fogják honorálni. Súlyos árat fizethetünk az elmúlt időszak felelőtlen gazdaságpolitikájáért és nem csupán azok, akik elkövették, hanem mindenki. A tőke menekülőre fogta, ez egyértelmű és kiszámítható következmény volt. A török, argentin példára immáron nem lehet azt mondani, hogy fikció, ez a valóság és az exponenciálisan elszálló árfolyamnak egy pánikban nincs felső korlátja. Egy lépés hátra, azonnal vagy a gödör túlságosan mély lesz!
A chartban sok minden benne van a 373-on túl a 400, sőt a 450 lehetősége is. Érzelmektől és haragtól függetlenül a 371-373-as szint elérhetőnek tűnik még mindig, talán utána jön egy kis megnyugvás. Még mindig van vételi erő, marad még shortos, akit nem zártak kényszerből 330-ra, 320-ra játszva.
USD/HUF: Hasonló a helyzet mint az eur esetében, bár lehet, hogy a megugrás előtt még lesz lefelé egy korrekció 320 környékére. A 2014-ben írt utolsó célár, ami akkor oly hihetetlennek tűnt belátható időn belül el is érhető, a bull flag célára magasabbra is mutat, de maradjunk egyelőre annál első lépésben, azaz 350, bull flag 363-365-re mutat.
Olaj: Célárzónából nagy rally, óriási emelkedés +30%. Akik megkapták a skype-on becsatolt cikket és kommentet világosan látják, így működik a piac. Sokszor nem is kell a chartra nézni, hogy lássuk közeleg a fordulat.
EUR/NOK: tegnap este kitettem az elképzelésemet a blogra.
Arany: Korrekció lehet, jó eséllyel egy B hullám, a mi a legkiszámíthatatlanabb hullám az összes közül. A min. célárát elérte, a maximum pedig a korábbi tető felett található, akár 1857. Naposon most szerintem csak kockázatos belépő van, bármelyik irányba.
Russel: Brutális megnyúlás F685 lehetett egy harmadik hullám (?), közben bearish slingshot. Még nem meggyőző, mert van egy bull flag is, törjön a flag a további déli mozgáshoz. Van a charton egy nagyon erős bull jelzés, ami a flaget támogatja, de nincs még trigger, ami a lokális tető felett érkezne meg, megfelelő mozgás kíséretében. Egy kis érdekesség a setupról (két zárási technika mellett, azaz stop mozgatás egy szint elérését követően nullába):
Indexek: Kivárok, összességében inkább bear vagyok, de egyelőre nem tudok kizárni egy long lehetőséget, ahhoz hogy objektív támogatás is legyen még várni kell. Támogatást jelenthetne, ha az ADP hír utáni low kivételre kerülne.
EUR/USD: naposon kérdőjel, alatta nagyon szépen kereskedhető szakaszok vannak, de most előrejelzéssel nem próbálkoznék, beszorult a senki földjére, mely igen széles és közte pattog (kb 1,06-1,14).
Thursday, 2 April 2020
EUR/NOK
Szerintem nincs vége a NOK vesszőfutásának. Az első jelölt zónából lehet egy megpattanás, ami akár a vége is lehet az esésnek, de az ideális zóna egy kicsivel lejjebb van, az lehet a mostani mozgásnak ez a célja.
Wednesday, 1 April 2020
KV mellől (eurhuf)
Sokat rágódom és érzem magamban a bizonytalanságot. Sokat nem veszítenék és kockáztatnék, ha azt mondanám, hogy eljött az az időszak, amikor bármilyen korábbi célár valóssággá válhat pillanatokon belül. Évek óta mondom, hogy bizony a kedvező külső környezet megváltozásával meg kell majd fizetni az árát az elrontott gazdaságpolitikának, a jegybank csapdahelyzetbe kerül és a végén a széles rétegek fizetik meg az illiberalizmus, populizmus árát, a piac működése és az "old school" szabályrendszere nem változik, csak a róla kialakult képet lehet torzítani, de ha eljön az igazság pillanata, akkor a számla hatalmas lesz.
Nincs támpont, nincs kapaszkodó, nincs ellenállás, a tér a forint előtt, mint az űr, végtelen.
Ha hetesen akarok egy zónát megjelölni, akkor a következő lenne, ahol talán egy kis korrekció megindulására lehet számítani:
Naposon arra utal a szerkezet, hogy lassul az emelkedés, lehet érkezik egy kis megnyugvás, belerajzoltam egy lehetséges mozgást.
Ideális esetben elképzelhető a tető és 347 környéke között egy sávozás. A kérdés, hogy mennyire tekinthető ideálisnak a mostani helyzet. Ha megnyúlik a hullám, átviszi a kijelölt zónát,. akkor a korrekció sem fog ilyen mélyre leérkezni. A korábban jelzett bármelyik célár beteljesülhet: 373, 400 és a probléma, hogy ezek köztes célok, azaz az emelkedés vége, ahogy kezdtem bárhol lehet.
Egy kereskedési rendszerben probléma nélkül lehet kezelni ezeket a szituációkat, mert a jól elhelyezett stop, a 20 filléres spread nem probléma, egy R kockázat elveszik, majd másik traden bejön.
Azonban, ha cash vásárlással akarjuk a vagyont védeni, akkor nagyon nehéz helyzetben vagyunk, melynek oka egyfelől a komoly költség, ami a váltással jár, illetve az időtényező, mert nagyon gyorsan mozog az árfolyam és a korábbiakhoz képest nagyon nagy utat képes bejárni pillanatok alatt. Van egy olyan faktor, ami pedig engem befolyásol érzelmileg. Nem segít, hogy igazam lett, látom azt, hogy mivel jár a mostani árfolyam, a gazdaságra és az emberek életére a jövőben, ez súlyosabb, mint a koronavírus járvány következményei. Egyszerűen nem tudom érzelemmentesen kezelni a helyzetet, érintett lettem, ilyen esetekben pedig tudom, hogy nagyon sokat hibázok az elemzések kapcsán.
Subscribe to:
Posts (Atom)