A várakozásoknak megfelelően szépen elpattant a dollár. Ma négyhavi csúcsot fogott a forinttal szemben (van aki mélypontnak írja, de nekem ez csúcs, a chart állása és a pozícióm szempontjából is, akik olvasnak tavaly nyár óta tudják, 227-230 körül longba léptem). Az október végéhez képes sokkal - a várakozásaimhoz képest is gyorsabb - emelkedésen ment keresztül. A fontos szintek nem változtak: 295-297, 306-309, 315-320. A mozgás alapján vagy egy erős utolsó hullámra (ami tényleg komoly lesz - 350 is?), vagy egy y of B-re gondolhatunk. Van egy igen erős ellenállás az árfolyam előtt, ami ráadásul sávtető is, jelenleg nagyobb esélyt annak adom, hogy nem viszi át, előtte korrekcióba fordul a piac.
Short jel biztosan nincs a piacon, a korábban említett slingshot pedig elég nagyot szólt az elmúlt két hétben, hisz 7%-os emelkedést hozott. A heti gyertya még nem zárt, kedd van, a mai állapot elég markáns, de nem tekinthetünk rá befejezett gyertyaként, ebből a szempontból a pénteki zárás nagyon sok információt fog hordozni. Aki ismer tudja, a fundamentalista elemzésre nem adok sokat, ugyanakkor tudom, ha a TA és a funda is egy irányba mutat, abból komoly mozgások származnak. Egy fundás véleményét hallottam - közvetetten - a napokban, aki nagyon nagy dollár erőt vár. Egy szint hiányzik a 2014 júliusi elemzésben foglaltakhoz ez pedig az álomszint a 350, meglátjuk, amikor leírtam hihetetlennek hangzott és még most is az.
Hírek/News
GMT+1 | Event | Vol. | Actual | Consensus | Previous | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Tuesday, Mar 25 | |||||||
15:00 | US | New Home Sales (MoM) | 1 | 0.676M | 0.680M | 0.664M | Revised from 0.657M |
15:00 | US | Consumer Confidence | 2 | ||||
18:00 | US | 2-Year Note Auction | 1 | 3.984% | 4.169% | ||
21:30 | US | API Weekly Crude Oil Stock | 1 | 4.600M | 4.593M | ||
Wednesday, Mar 26 | |||||||
01:30 | AU | Monthly Consumer Price Index (YoY) | 3 | 2.4% | 2.5% | 2.5% | |
08:00 | UK | Retail Price Index (MoM) | 2 | 0.8% | -0.1% | ||
08:00 | UK | Retail Price Index (YoY) | 2 | 3.6% | 3.6% | ||
08:00 | UK | Core Consumer Price Index (YoY) | 3 | 3.6% | 3.7% | ||
08:00 | UK | Consumer Price Index (YoY) | 3 | 2.9% | 3.0% | ||
08:00 | UK | Consumer Price Index (MoM) | 3 | 0.5% | -0.1% |
Wednesday, 4 November 2015
DAX - napos
A Dax lassan eléri az október 24-n felrakott célzónát, közel a fordulat, ami egy nagyobb korrekciót jelenthet. Célzónája 10700 környéke lehet, megjelenése pedig egy oldalazó/sávozó korrekció. Amennyiben megnyúlik a 3/[v], akkor a magasabb ellenállási zóna foghatja meg az emelkedést, az ábrán jelöltem.
Dax napos chart:
Subscribe to:
Posts (Atom)