Közel lehetünk egy erősebb felfelé kör kezdetéhez, azaz az esés megfordulásához. Próbáltam kapaszkodót találni, de nem egyértelmű a helyzet.
A Dax, akár mélypontot is foghatott és elindulhat felfelé. Gyakorlatilag teljesítette a korábban felrajzolt elvárást és az április 17-én feltett elemzés szerint (link) elérte a ~ 6420-at, ha jók az adataim, akkor 6411 volt az esés alja, eddig. Ennek ellenére nem tudom, hogy esetleg neki fut e, a tegnap pirossal jelzett célzónának.
DAX 4 órás chart:
Négyóráson érdekes a felállás, holnap dél környékére, akár lehet egy belépési szignál is. (előadásom utolsó két szignáljára érdemes gondolni) A kontextus megvan, sajnos RSI-t nem tudtam a grafikonra varázsolni, ezért rsi vonatkozásban nem tudom mi a helyzet, egy horog megerősíthetné a belépést és ami talán még fontos, a fordulatot, C végét. Jó lenne esetleg valamilyen divergenciát, esetleg egy kezdeti konvergenciát is látni.
Devizák vonatkozásában az EUR esetébe egy erősödést a forinttal szemben még kívánatos lenne, a szép fibo arányhoz, dollár esetében is szívesen látnék egy-két forintot. Ami a lényeg a devizák szvsz megkezdhették az utolsó kört, forint oldaláról nézve, az utolsó nagy gyengülést.
OTP, az OTP esetében nem tettem fel az ábrát, mert elég bizonytalan vagyok. Nem hozta a várakozásomat, legalábbis azt nem, amit elsődlegesnek gondoltam. Pár napja már nézegetem, hogy a két hete lezajlott emelkedés, akár egy LD is lehetett, de nem kaptam rá MACD megerősítést, azért nem publikáltam. Ha azt nézem, hogy a csúcstól egy A=162%C összefüggés lehet, akkor a korrekció a tegnapi aljjal befejeződhetett, azaz a nagy B készen van.
Amerika ma elérte a célzónát, de nem ment elég mélyre, SP esetében 8 ponttal lejjebb nyugodtabb lennék, de a fordulat bemondásához impulse mozgás hiányzik északnak, ami fontos, hogy nem A hullám képében.
Őszintén szólva ami leginkább zavar, hogy a jelenlegi számításaim szerint 2-3 hét a csúcs (hacsak nem diagonál formájában megyünk majd északra, devizák esetében délre), ami túlságosan közelinek tűnik, ennyi idő után nem tudom elhinni, hogy ekkora eufória csap fel hirtelen. Jöhet a mozi, ha sci-fi lesz, akkor elhiszem, ha romantikus film, akkor jogos volt a kételkedés...