Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Monday 9 March 2020

Olaj - kitekintés

Változatlan formában közlöm a tavaly év eleji olaj kitekintőt (2019 január):

"Olaj - kitekintés

Nagyobb képen az olaj állást foglalt arra vonatkozólag, hogy ami sokáig függő kérdésként jelentkezett az elemzések során, neveztessen, hogy felfelé korrekció, vagy trend halad. A sejtés, mely arra utalt, hogy korrekció, beigazolódott, kritikus szint tört, így tényleg csak minimális esélye maradt a 100 dollár feletti olajárnak a következő évben.
Ha már a nagyobb képet nézzük érdemesnek tartom megosztani szélesebb körben is azt a chartot, amiről szűkebb körben érdekességként már többször beszélgettünk. Az olaj fellelhető (ezt találtam) leghosszabb időtávú grafikonja (crude oil WTI - stooq.com), melyen jó eséllyel egy háromszög látható a 70-es évek végétől a 2000-es évek elejéig. Amennyiben az háromszög, akkor az bizonyosan egy 4. hullám, mely után következik a trend utolsó hulláma, majd egy korrekció, mely a legtöbbször az előző 4. hullám vége alá hozza vissza a piacot. A csúcs elérése óta igen széles térben mozog a piac, egy esetleges 5/4 hullámot ezért kizárnék. Szóval amennyiben a leírt kiinduló premisszák igazak, akkor az olaj célára min. 20 dollár alatti szint, de a 10 dollár alá történő bekacsintást sem lehet kizárni. Távoli képről beszélünk, ami azt jelenti, hogy lehet ez a szint csak a következő évtized során valósul meg.
Crude OIL WTI stooq.com 100y log chart:

Nyilvánvalóan a legérdekesebb kérdés, hogy a pszichén kívül mi okozhat ekkora mértékű olajár csökkenést? Korábban erre a chartra utalva írtam azt, hogy talán véget érhet az emberiség történetében az olajkorszak, de feltételezem ez komoly változásokat okoz majd a világban. Az arab országokban komoly társadalmi feszültségek jöhetnek, bár a 2008-as nagy olajárzuhanás óta folyamatosan visszatérően vannak, a legjobb gondolatom erre a belső feszültségek, lázongások, háborúk jönnek, folytatódnak, eszkalálódnak.
A charton kézzel rajzolva van egy emelkedő trendvonal, mely az 1940-es évektől indulva megfogta az olaj árának esését, ennek letörése nyithatja majd meg az utat az alacsonyabb régiókba."

Saturday 7 March 2020

BÉT (kispapírok)

Az elemzéseim kapcsán nagyon fontos tényező az adott termék likviditása és az, hogy egy-egy személy/kis csoport döntése ne tudjon hatást gyakorolni az árfolyamra. A magyar tőzsdén a kispapírok ezekenk a feltételeknek csak korlátosan feleltethető meg. 

A likviditással szemben támasztott kritériumok a tf szint megemelésével némileg korrigálható, de ennek ellenére is a találati pontosság sokkal alacsonyabb lesz, mint a nagyforgalmú papírok esetében, ezért az ilyen elemzések esetében, a spike-ok megsérthetik a szabályokat, túlmehetnek a célzónán, vagy akár egy döntés következtében el is maradhatnak attól. Kezeljétek fenntartásokkal!

ESTMedia

Az ESTMedia hányattatott sorsáról néha-néha olvasok egy-egy felugró címet, de nem követem a papírt, tulajdonképpen most azzal sem vagyok tisztában mit csinál, mik a tervei, ugyanakkor a charton egy TA elemzőnek minden szükséges információ megtalálható.
A chart alapján azt gondolom, hogy egy oldalazás után további esés érkezhet a bő két éves sáv aljára, illetve talán egy kicsit tovább. 

OTT1

Valamivel több információval rendelkezek erről a cégről, korábbi elemzés sikeresen eltalálta az emelkedést és a célárak is teljesültek. Azóta komoly esésen van túl a papír. A múlt héten egy hatalmas bullish engulfing gyertya jelent meg a 3D charton, ami egy indikátorképpel nagyon sokszor fordulós jelzést hoz, ráadásul erős menetet jelez előre. Mint minden setup ez sem tökéletes. Ha eltekintek ettől az objektív jelzéstől, ami nem 100%-os, akkor a következő célzóna után egy jelentősebb 220-250-ig tartó emelkedést mindenképpen várnék.


4IG

További esést gondolok, előtte lehet egy 650-700 körüli zónába egy felszúrás, de utána inkább a jelzett zónába csapódást gondolom reális lehetőségnek.


BÉT (Blue papírok)

Az elmúlt két hét igazán izgalmasra sikerült a piacoknak, szerencsére, aki a blogot olvassa, annak mindez nem váratlan, hanem jó előre látható, kiszámítható események sora volt. Ezért szeretem nagyon Elliott elméletét! Bár konkrét kereskedési jelzésre, belépőre nem használható igazán, sokkal eredményesebb rendszereket lehet építeni, de a veszélyek/lehetőségek előrejelzésére és a lehetséges célár zónák kijelölésére még akkor is sikeresen használható, ha amúgy nagyon sok kétségünk van a piac számozásával kapcsolatban. Nézzük mi látszik most a kisebb és nagyobb képeken a magyar piacon!

Richter:

Az őrült száguldásnak a célzónában vége szakadt, lefordult a piac és a várt támaszról északra indult, a várakozások szerinti 6950-7020-as szint magasságába. Ahogy egy olvasói levélre írtam a mélypont környékén, számomra a 7000-es szint, vagy akár egy ATH is benne van, volt a pakliban.
Mindezt a feltételezett bull számozás, vagy a lefordulás magas korrekciós szintje alapján gondoltam. Igen, ez a szint abban az esetben is benne volt a rendszerben, ha innen szörnyen nagy esés következik be.

A Richter esetében az éles felfelé mozgás heti/havi tf-n részben váratlanul ért, mert meglehetősen bear voltam a részvényt illető technikai kép/elképzelés alapján. Tudom, hogy a felkörben a részvényt, egy-két személyhez köthető, hatások érték, melyek érdemben befolyásolták a technikai képet, ezért az alapvető feltételeimnek már nem felelt meg a papír, továbbá az eszközrendszerem  pontosságát érdemben befolyásolja mind a mai napig.

A fentiek miatt a várakozásaimat a charton is látható kritikus szinthez kötöm. Amennyiben a kritikus szint letörik, akkor a nagy képen a 4000 körüli szintek is teljes mértékben elképzelhetőek lesznek a papír vonatkozásában a következő pár évben. Amennyiben a kritikus szint a következő lefelé körben is kitart, akkor egyértelműen a korábbi tető fölé várnám az árfolyamot, azaz nem csak lokális high-ra, hanem ATH-ra is.

Richter hetes kép:



OTP:

Az OTP-ről mindenkitől csak jót hallok, stabil, megfelelő jövedelmezőség és hatalmas tartalékok, továbbá a leánybankok kitűnő teljesítménye az első körben felhozott érv a bankpapír árfolyama és várható értékmegtartása mellett. Hasonló érveket hallottam 2007 nyarán is. Bár a kisebb tf-ken nem egyértelmű, hogy mi zajlik a bank chartján, a távolabbi képek azonban meglehetősen sötét felhőket mutatnak.

A havi charton az MACD ugyanúgy divergál, mint a 2008-as válság előtt és hasonlóan beszámozható legalább egy kész szerkezet, melyből korrekció megindulására lehet számítani.  A korrekció első érdemleges szintje pedig 10.000 körül található, ahol egyébként egy támaszzóna is elterül. A következő nagyobb időszakban a bankpapír árfolyama elég jó eséllyel visszatekint a jelzett zónába. Havi tf-ről van szó, egy ilyen korrekció időben is elhúzódhat, vagy egy pánik esetén néhány hónap alatt meg is történhet, nehéz az idővel kalkulálni, ugyanakkor a veszély ott van a charton, érdemes vele a hosszútávú befektetőknek kalkulálnia.






MOL

Nagyon rosszul néz ki a MOL chartja is, sőt, még annál is ahogy az ember első ránézésre gondolná. Elég nagy valószínűséggel a jelenlegi esés a 2000-es szintet célozhatja meg, ahol elakadhat az esés, azonban a vételi próbálkozások befulladása után újabb erősebb esés következhet, aminek a vége akár az 1000 körüli támaszzónák valamelyik lehet.
A blogon korábban rajzoltam egy nagyon távoli olajchartot, amin a szakmai szempontokat is figyelembe véve nagyon komoly olajár csökkenés látszik (15-20 dollár alatti ár), azonban ennek ideje bizonytalan. A MOL havi chartját és ezt a gondolatot összevetve azonban mostanra láthatóak olyan funda események, melyek már nem mutatnak olyan éles szembeállást az említett olajár, vagy akár a MOL árának esésével szemben.



BUX

Már decemberben írtam arról, hogy nem lepne meg egy 10.000 pontos bux esés januárban.Az esés elindult, volt, amikor 6.000 felett is járt mínuszban az index értéke. Kisebb tf-n nagyon nehezen értelmezem a mozgást, de nagyobb tf-n a korrekció végének a jelölt zónát gondolom. Szép divergencia , ahogy az 2008-ban is volt.


Mtelekom

Elérte a célzónát, anélkül, hogy a fej-váll alakzatot megcsinálta volna. További esésre jöhet, az első komolyabb támasz a jelölt célzóna lehet. Ez nem jelenti, hogy onnan automatikusan emelkedés jön, inkább csak azt, hogy nagyon nagy eséllyel eljut a zónába a papír árfolyama.



Folyt köv. kispapírok (OTT1, EstMedia/ és ami még felmerül)

Thursday 5 March 2020

KV mellől

Nem írok ma reggel sokat, mert kivárás van bennem, szeretnék megerősítéseket kapni a piacról. Kisebb tf-n el lehet kapni egy-egy rövidebb szakaszt, de a nagyobb tf mozgására több elképzelés is van, melyek a jövőre nézve a kisebb mozgásokat erőteljesen befolyásolják, nélkülük a találati arányok kisebbek.

Érdekesség: tegnap délelőtt pangás volt a devizapiacon (legalábbis részemre) és a magyar piaccal is foglalkoztam, OTP m15/h1 lövés esetén az egy R távolság a költségek levonása után 0,37 lett, egy olyan piacon, ahol az átlagos gyertyanagyság legalább megduplázódott. Ez nekem azt jelenti, hogy normál piacon az 1H/4H tf sem kereskedhető érdemben a rendszeremmel, mert ilyen költségstruktúra mellett olyan találati arányt kell produkálni (az egyéb hátráltató tényezők mellett - pl napon túli tartás költsége), ami szinte lehetetlenné teszi a kereskedés sikeres oldalára kerülést. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincsenek kedvező lehetőségek, itt is adódhatnak, csak a számosságuk ezeken a tf-ken annyira alacsony, hogy a befektetett energia külföldi piacok (és brókerek) esetében lényegesen jobb megtérüléssel kecsegtet. Érdemes R-kben számolni, kalkulálni, mert rávilágíthat nemcsak a saját rendszer gyenge pontjára, hanem, mint egy kiragadott példa alapján látszik, a tf és piac problémájára is. Egy lövés, egy adat tudom nem mérvadó, statisztikai számossághoz is kevés, de egyfelől most van egy konkrét adatom egy sejtésre, másfelől teszteltem már akkora mennyiségű helyzetet, hogy látom az ATR érték és R:R kapcsolatát, ami bár nem teljes bizonyosság, de a gyanú nagyon határozott megerősítését jelenti számomra.
A másik ismételt jelzés számomra a magyar piacon való kereskedés, ha nem is teljes, de részleges kerülésére, hogy a rendszerek komolyabb fejlesztésre szorulnak. Nincs OCO megbízás ,  ami miatt vagy az SL vagy a TP megbízás lehet csak kint a piacon (határidőnél el lehet kerülni), ezért a célszint közelében folyamatos figyelmet érdemel (nincs jelzés egy célszint elérésénél a ker rendszeremben vs meta, likviditás korlátozott). A tegnap zsákolt 1,37 R profit, a zárás figyelése miatt, sikerült kihagynom a devizapiacon egy olyan belépőt, aminek a hozadéka 4,2-4,5 R körül alakult, szóval a magyar piac tegnap nekem megtermelt 3 R mínuszt.
Mindenből szeretnék tanulni, ebből is, de talán másnál is elindít egy gondolatspirált, tulajdonképpen ezért is írtam le, mert ha felismerünk egy problémát, akkor van lehetőségünk megoldani.

Wednesday 4 March 2020

Reggeli KV mellől

Hosszú ideje vágtat a bika a piacokon, jött egy esés, ami visszavett pár hét emelkedést, egy tűlfütött piacon, ebben semmi szokatlan nincs, ez a piac rendje. DE történt valami, ami mindenkit el kell, hogy gondolkoztasson. A 10 évvel ezelőtti válságkezelést a pénznyomda beindítása jelentette, ilyet korábban még nem tettek, nem is tudjuk milyen hosszútávú következményei lehetnek. Teljesen elfelejtette a világ, hogy a közgazdaságtan a "rossz döntések tudománya", azaz a legtöbb esetben két rossz közül kell választani, mert minden döntésnek a jó oldala mellett van egy rossz oldala is, egy következmény, amit viselni kell. Az SP esése a havi charton lejött az SMA 20-as szintig, nem először történt ilyen egy bull piacon, DE és itt megint van egy nagy DE, 20 éve nem csökkentett, így és ennyit a FED, váratlanul, bull piacon. Nincs medve piac, van egy feltételezett járvány lehetőség, de még nem berregnek a piacok. Nekem ez a csökkentés azt jelenti, hogy nincsenek rendben az alapfolyamatok a háttérben és a FED belátta a hibáját és "politikailag" helyesen cselekedett, amikor a vírusra irányítva a figyelmet kamatot csökkentett. Ez egy olyan jel, aminek később majd nagy szerepe lesz, oda kell figyelni, mert vége a "megveszem és kiülöm startégiáknak"!

EUR/USD: Elhárult a fundamentális fék az emelkedés elől, a szerkezet ahogy írtam elkészülhetett, jöhet egy dollárgyengülés.

EUR/HUF: Nincs megerősítés, de elképzelhető, hogy elkészült a tető, 334,5; 332,5 körül érdemes figyelni arra, mit csinál  a kereszt.

Bux: Kicsit máshogy ment, mint vártam. A szerkezet alapján egy kisebb réssel való lefelé nyitást el tudok képzelni, a folytatás tekintetében a kulcs a fordulópont és annak megerősítése hozza majd (5-800 pont esés realitás).

Richter: A legjobb, ha egy szombati levélből idézek: 

"Meglátjuk, ha elesik akkor a bull verziót elveti a piac, irány a korábbi low alá, ha nem is hirtelen, de nagyon bearishé válik a kép.
Ha bull, vagy átmeneti bull, akkor hétfőtől emelkedni fog, de h meddig azt nehéz most még adat hiányában megmondani.
Lehet ATH, vagy 7000 körüli érték."
 
Illetve egy tegnap délelőtti üzenetből: "6950-7020" a gondolatom. 

EUR/NOK: Ha lesz egy következő ATH, akkor kell nagyon alaposan megnézni a szerkezeteket, mert lehet ott lesz a tető.


Tuesday 3 March 2020

Reggeli KV mellől

Richter: A célzónát elérte, fordult. Zártam, mert oldalazó, eső napra számítok.

OTP: átment az első célzónán, réssel, itt nagyobb esés is jöhet, de előtte korrekció következik, nem biztos, hogy a mai nap.

Bux: Éppen nem érte el a célzóna tetejét, hétvége volt, ennyi belefér. A nap elején egy kis emelkedés után esésben gondolkodom.

MOL: Fordult a célzóna aljáról, folytatásra számítok.

EUR/USD: Esélyes, hogy megfordul a sok-sok hónapja tartó trend, akár teljesen kész lehet a szerkezet.

EUR/HUF: A senkiföldjén táncol, megjött az új ATH, akár egy forint menetelés is jöhet (forint erő).

USD/HUF: A célzóna, az első célzóna 295 alatt található, de ehhez 301-et le kell törnie.

Monday 2 March 2020

Richter

A célzónában landolt, majd fordult a gyógyszeripari cég árfolyama. Sokakat meglep a tőzsde elmúlt időszaki mozgása, ugyanakkor látványosan meg is mutatja, hogy érdemes tanulni, mert a tőzsdei mozgások jó eséllyel előrejelezhetőek, kiszámíthatóak, még akkor is, ha ezek a mozgások "nem várt hírekre" következnek be. Csak biztatni tudok mindenkit, aki kereskedik, hogy fundamentális tudása mellett, figyeljen a TA tudása bővítésére is! Természetesen ez sem a "szent grál" és itt sincsen biztos kimenetel, de sokszor tud segítséget adni, iránymutatással szolgálni a tőzsde vibráló világában.

Richter elképzelés:


Richter aktuláis (nem lezárt gyertyák):

Thursday 27 February 2020

Varázsgömb

Az alábbiakban változtatások nélkül közlök ismét egy 2020. január 27-ei bejegyzést, mely a héten nagyobb értelemet nyert:

"Mindenki long, mindent low-t megvesznek. Már-már a long oldalra áltam át én is, DE, van egy nagy DE ez még mindig lehet felfelé egy korrekciós hullám, egy exp flat B. Ha a 2019-es oldalazás hsz volt, akkor olyan zakó jön a piacokon, amire kevesen gondoltak. NQ hetes klimax és fordulat, de a többi index is hasonló magasságokban járt. Múlt héten már megrajzoltam szűk körben el is küldtem ezt a chartot, most kiteszem ide is, elsősorban azoknak, akik végighallgatták a célárszámítást, ott vannak a szükséges adatok a charton. 
Ez a verzió két dolog miatt tesztszik, egyfelől a magyar index bear verziójával egyezőséget mutat (piaci összhang), másfelől a szentiment, mindenki elhitte, hogy nem lesz válság, amíg a tavalyi év tele volt a válság előrejelzéseivel, az emelkedés után szépen elfogytak az ilyen jellegű hangulatjelentések, újságcikkek és megjelentek az égig mutató előrejelzések és mindenki long lett, amit a hetes rsi szépen jelez. Még nem kezelem elsődleges verzióként, keresem a megerősítést, ezt pedig nagyon evidenciában tartom.
 Az elmúlt hetekben távolról figyeltem az indexek mozgását, mert egyfelől a charton látott emelkedés 1-2-1-2-1-2 szituációja olyan magasságokba mutat, amit nehezemre esik elhinni, de a piaccal nem tudok vitatkozni és nem is akarok. Amikor először említettem ennek a lehetőségét (exp flat b) egy kollégának valamikor tavaly október-november környékén, akkor az első kérdése az volt, hogy korrekció nem mehetne ilyen magasra, ez nem lehet. Kis tf-n rengetegszer láttam, nagyobbon még nem, így nem csak az eredményt illetően, hanem szakmailag is figyelni fogom a mozgást. Kérdés, hogy ez a hihetetlen verzió fut, vagy egy negyedik hullám közlekedik valamilyen trendszinten lefelé. Majd a piac eldönti! Addig is szívesen olvasom az érveket, ellenérveket a megjegyzések között!"
 
Az elemzéstechnikában kevésbé járatosaknak: Elliott-i értelemben vett háromszög egy trendszint utolsó előtti hulláma, a trend irányába történő kitörés után erős mozgás következik, majd véget ér az adott trendszint befejező hulláma  és ellenirányú trend indul. 

Aktuális chart:

Reggeli KV

BUX, MOL zónában, OTP előtte, SP, NQ, DOW elérte a zónát. Richter korrekció flat lehet, itt a helyzet sokkal bonyolultabb, egy flat korrekcióra számítok, ahol a célzónát akár egy ATH után érheti el a piac. 

Jelenleg a legzavaróbb történet, hogy  a piac több esetben eladási klimax szintre futott, amit jelenleg elsődlegesként kezelt verzióban még nem tapasztaltam. Tette ezt bármilyen lassulásra utaló jel nélkül. E két tényező kérdőjeleket vett fel bennem, elsődlegesen azt, hogy a járvány, mint lehetőség mennyire befolyásolja a szerkezetet és egy kisebb lufi kipukkanása utáni pánikot látjuk, mely egy erős ellenállásnál elakadt, másodlagosan pedig azt, hogy eljött az ideje egy agresszív verzióban való gondolkodásnak. Tekintettel arra, hogy jó esetben a piaci mozgások hetes tf-n zajlanak, nagyobb megerősítést valószínűleg a jövő hét vége előtt nem várható.

OTP: A belső szerkezet alapján mintha még hiányozna a teljes szerkezethez egy lefelé kör, holnap. Kis tf-n a felfutás inkább korrekciós alakzatnak tűnik, de m15 már túl kicsi egy 16 órás szünethez, mondjuk egy pici réssel lefelé nyitás nem lepne meg.

Bux: Az OTP-hez hasonló a helyzet, itt is hiányozhat - bár kisebb eséllyel - egy újabb mélypont.

Bux2012: Brutális forgalom, emelkedés csatornában, korrekciós csatornában, hanarosan kiderül mit jelent ez.

https://www.tradingview.com/x/NOBCMzdP

Richter: a felfelé húzás impulzusnak tűnik, holnap reggeli órákban egy korrekció lefutását tartom lehetségesnek, akár 6600 alá. Ami elgondolkoztat, hogy a forgalom bár elég impozáns volt a mai nap, mintha az emelkedésben elmaradt volna az esésben tapasztalhatótól, viszonylag kis tételekkel, de erőteljesen vitték felfelé. Késői shortosokat rázhatták ki?

https://www.tradingview.com/x/XKFdrJgd

EUR/HUF: A részvénypiaci mozgásokhoz képest a kereszt nyugalmat mutat,hozza a várakozást, azaz 336-339-es zónában oldalazás, majd ma felszúrás 339,4 fölé. A szerkezet nagyon kusza, elsődlegesen arra gondolnék, amíg nincs ATH, hogy visszamegy sávozni, vagy a sáv zónájába. Ha új csúcsra fut,akkor 341-343-as zónára figyelnék.

USA: nincs felépülés és fordulat, sokan figyelik és kereskednek az előző esti amerikai mozgás iránymutatása alapján (szerintem hiba, de mindenki abba kapaszkodik, amibe tud).


Wednesday 26 February 2020

Reggeli gyors (Richter, BUX, DAX, MOL, MTEL, OTP)

Bux:

Lejött az elképzelés első céláráig. Egyelőre az esés belső szerkezete nem világos, nem tudom kizárni, hogy nem itt lesz az esés vége. Tekintettel arra, hogy támasz, valószínűleg több shortos elkezdi zárni  a pozicióját, így valamilyen megpattanási kísérletnek szerintem mindenképpen tanúi leszünk. A következő szint közel kétezer ponttal alacsonyabban lehet. 

Aktuális helyzet:

Korábbi elképzelés:

A mozgás lendületéből adódóan egyelőre nem kizárt, hogy a múlt év végén jelzett 10K esés szemtanúi vagyunk. Szükségem van további gyertyákra, lehetőleg egy zöldre a további pontosítás érdekében.

Richter:

Kiesett a csatornából, letört a 6700-as szint. Most nem lennék a longosok helyében, nem kizárt egy méretes beragadás.


MOL

Célár zóna közelébe került, esetleg érdemes majd megnézni, hogy az első lehetséges zóna helyett egy mélyebbet választ a piac.

OTP

Az első támaszzóna/célzóna a rajzon jelölve.


Korábbi OTP chart és célzóna:


Mtel:

HS elképzelés nem jött be, korrekció nélkül esik. 400 körül van a következő célzóna.

DAX

Lehetséges a célzóna, vagy mélyebben. No komment!


Tuesday 25 February 2020

Richter

Egy hete írtam:

Richter:
Egyre inkább arra gondolok, hogy a nagy tf-s elképzelés hibás, azaz nem háromszöget csinált a papír 2006-2015 között, a lefelé kör pedig nem impulzus, hanem egy mély flat korrekció. Egy ideje bizonytalan vagyok a papírt illetően, valószínűleg ez lehetett az oka. Bár még nem vetném el a hsz elképzelést, de háttérben kezelném. 
Nagyon erős felfelé kör, nagyon rövid idő alatt. Ez a sajátosság leginkább a harmadik hullámok jellemzője (néha van egy-egy hasonlóan elszabaduló b hullám is). 
Ha lefordul a zónából érdemes visszatérni rá, mert akkor egy méretesebb esést hozhat a korrekció (akár 6200 környékére, a bull piaci elképzelés mellett).


Az aktuális chart:


Sajnos a Randi folyamatosan lefagy, amikor váltani akarom a tf-t, ezért az új chart. A hetes gyertya még nem zárt! Ha így marad, akkor ez egy erőteljes fordulós jelzés és havin egy dupla top, ami inkább valamiféle fordulatra utal (hó vége egyben a hét vége!). Amennyiben nem B hullám közlekedett felfelé, akkor a rajzon jelölt célárzóna reális lehet. Délelőtt írtam, másik tf alapján, 6700 törése egyben egy kritikus szint törése is, ami után nagyon gyorsan 6000-6200-as zónába találhatja magát a piac, korrekció esetében (flat), nem biztos, hogy az első hulláma eléri(!), de erről majd később, ha jön a follow through.





Figyelem! Még egyszer! Hetes gyertya nem zárt! Fontos lesz a felételezett mozgásra a gyertya zárásával visszatérni. 6700 alatti napos zárás ad megerősítést a gondolatra, még a heti záró előtt. Addig erőteljes elképzelés, elégséges megalapozottság nélkül!

Monday 24 February 2020

SP

A múlt hétről egy blogon kívüli kérdésre rajzolt gyors skicc az SP-re:


Aktuális:


Érdemes hozzánézni a január 22-ei SP chartot és (link).

Piaci körkép - Market Overview (Bux, Dax, OTP, MOL, Arany)

Következzék egy kis piaci körkép, aktuális helyezt vs várakozás, néhány chartnál a következő lépés, várakozással!


Arany/Gold

A korábbi technikai fejlesztés következtében a régi chartok és rendszerek egy része már csak korlátozottan elérhető számomra. Az elővarázsolás és a hozzá tartozó eredmény aránya nem megfelelő, ezért nem teszek bele munkát. Az arany esetében a régi chart, előrejelzés ez volt:

2018 decemberi nagy tf előrejelzés, elképzelés:


Az aktuális állapot (ez nem az akkori arany termék!):

DAX

Korábbi várakozás naposon:


Aktuális napos:


Múlt heti állapot (hetes):
Aktuális állapot


MOL

A korábbi chart (kb egy hetes) és az aktuális, amibe már a várt célárzónát is berajzoltam.





OTP

Múlt heti chart:
Jelenlegi helyzet:


Bux:

Korábbi elgondolás (egyik verzió):
 
Aktuális állapot:


Az elméletben elmélyed kollégák a chartok alapján jó eséllyel rendelkeznek elképzeléssel a várható célárakkal azoknál a chartoknál, melyeken még nincs jelölés. A Richter is elérte a zónát, de minden egyes megnyitási kísérletnél lefagy a Randi, ezért most nem teszem ki.
Ha estefelé lesz egy kis szabadidőm frissítek!



Wednesday 19 February 2020

BÉT (Bux, Richter, OTP, OTT1, MOL)

Bux:

Ahogy a megjegyzésekben írtam, két reális verziót figyelek a magyar indexben. Az egyik mely szerinte egy korrekciós B hullám (ZZ) tart északnak. Ebben az esetben a célzónának fognia kell az emelkedést, melyből lefordulás következik. Az erre vonatkozó elképzelést a chartba rajzoltam:


Amennyiben átszáguld a zónán, akkor ezt az elképzelést el kell vetni és egy 5. északra tartó hullámban kell gondolkozni, melynek a harmadik hulláma törte az elképzelést. Ebben az esetben a 47.000-47.500 között lehetne egy kisebb fordulatot keresni.

Richter:

Egyre inkább arra gondolok, hogy a nagy tf-s elképzelés hibás, azaz nem háromszöget csinált a papír 2006-2015 között, a lefelé kör pedig nem impulzus, hanem egy mély flat korrekció. Egy ideje bizonytalan vagyok a papírt illetően, valószínűleg ez lehetett az oka. Bár még nem vetném el a hsz elképzelést, de háttérben kezelném. 
Nagyon erős felfelé kör, nagyon rövid idő alatt. Ez a sajátosság leginkább a harmadik hullámok jellemzője (néha van egy-egy hasonlóan elszabaduló b hullám is). 
Ha lefordul a zónából érdemes visszatérni rá, mert akkor egy méretesebb esést hozhat a korrekció (akár 6200 környékére, a bull piaci elképzelés mellett).





OTP:

A bankpapír inkább bullish, azaz esetében a B verzió helyett inkább az impulzus futását részesíteném előnybe. Kell egy - két nap talán a bizonyossághoz, ebben az esetben egy ATH után jönne egy kis korrekció, majd további ATH (említettem jó néhány hete, hogy van egy extrém bull gondolatom, nos, mostanra már nem is annyira extrém).




OTT1:

OTT1-nak nyilvánvalóan nem használt az őszre tervezett kibocsátás elmaradása, melynek hírrére réssel ugrott meg a piac. A felfelé kör, melyről tavaly tavasszal írtam az elemzést, jó eséllyel egy B hullám volt. Azaz lefelé egy C hullám közlekedik, mely további mélypontok ígéretét hozza a 160-200 forintos zónában. A fordulatra nagyon oda kell figyelni, mert akár egy nagyon lendületes emelkedés is elindulhat a szerkezet elkészültét követően.


MOL:

Nem létszükséglet, de nagyon "szép" lenne a charton látható zónába érkezés után egy lefordulás 2400-2500 közötti szintekre, legalább.

Tuesday 18 February 2020

Gőzölgő KV mellől

Dax: Elértünk egy ideális célzónát, nagyobb tf-n. Kisebb tf-n short jelet dobott és az első céláron át is száguldott, benne lehet a meglepetés.

EUR/HUF: Senki földje, de inkább felfelé várnám, várom a megerősítést a charton.

USA: Január 22-én felrakott SP chart (link), célár zónába érkeztünk, nehezen érte el, a két fekete gyertya sokakat megtréfálhatott.


Olaj: Kész lehet az északi korrekció, jöhet egy arányaiban nagyobb esés, akár 45 környékére, vagy alá.

NOK, KV, Richter, Bux, OTP - van elképzelésem, de várok valamilyen megerősítésre.

Monday 17 February 2020

Érdekességek a mai napon:
15:00 Swap tender (MNB)
USA a mai nap zárva

EUR/HUF: Elérte a várt zónát, rés megérkezett, amit éjszaka be is töltött a piac. A következő időszakban - egy esetleges lokális mélypont után - inkább felfelé mozgást tudok elképzelni, még akkor is, ha az "csak" korrekció lesz.



DAX: Beért a piac a célzónába, bármikor jöhet egy fordulat, azonban megerősítő jelet még nem látok.


OTP: Beért a zónába, túl is futott rajta. A következő időszak mozgása fog további információt szolgáltatni a jövőre nézve, jelen pillanatban több verziót is el tudok képzelni.


Bux: Ez a verzió még játékban: