Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Sunday, 12 August 2012

USD - várakozás

Jelen pillanatban a dollár elért egy ideális szintet, ahonnan lefordult, ráadásul a csúcs a trendcsatorna felső száránál volt, egyenlőre ebből arra kell következtetnek, hogy vége a korrekciónak, további forint erősödés jöhet, a kijelölt  és várt c=161,8%a-t nem éri el a dollár, jelenleg ez látszik a legesélyesebb verziónak. A csúcstól vszinu egy impulse jött le, ha a hétvége nem zavar be nagyon, akkor egy rövid forint gyengülés után következik be a további forint erősödés. 

USD/HUF órás chart:

Saturday, 11 August 2012

OTP - gondolat

Ma eszembe jutott, hogy van egy régi ábrám, ahol hetes szinten folyamatosan fogta az emelkedést egy fentről jövő csatorna, gyakorlatilag ez volt a februári emelkedés erős ellenállása. A mostani emelkedés és az idő miatt bizonyára fölé került a papír és igen, íme:

OTP hetes chart:
Kicsi távolabbról is mutatom:


A 2007-ben indult esést is figyelembe véve, nincs e felett csak egy erős csatorna, ami ellenállásként viselkedhet és nyilván az átlépett csatorna tető immár támaszként fog viselkedni. Ha hozzátesszük, hogy alulról pedig a 2009-es mélypontról jövő csatorna aljról pattant fel, akkor azt látjuk, hogy alulról két erős támasza van a papírnak, térben nagyon közel egymáshoz, míg fent "légüres" tér. Ezek a rajzok a bull verzió irányába mutatnak.


Ha emelkedés lesz, akkor érdemes a felső csatornát figyelni, nagyon erős ellenállás. Ha ez alapján az emelkedés maximális, de reális értékét akarjuk meghatározni, akkor a következő célzónát lehet a realitások mentén elfogadni.


Mindez persze egyenlőre játék a grafikonnal, ennyi információ még nagyon kevés egy korrekt elemzéshez, ua. elgondolkoztató a következtetés.

Mindkét irányra nyitott vagyok, ha nem sikerül a napos charton jelzett piros szaggatott vonalat átlépni, akkor az emelkedés verziója helyett egy erős bear verziónak nőhet meg az esélye. Természetesen a nagy kép nem a kereskedés miatt fontos, ezen a tf-n nagyon kevesen kereskednek, s azok sem mi vagyunk.

Friday, 10 August 2012

USD- gyors

Ha nem volt meg a csúcs a jelzett zónáig felmehet. Jó volt a megérzés, amikor kitettem a kérdőjelet a korábbi csúcs fölé, hogy az lehet nem c, hanem csak a végpontja. Egyenlőre ezt a scennáriót futattom  a legnagyobb eséllyel, de már előtérbe került nagyobb tf-n a c, mint ed verzió is, aminek az esetében jelentősebb forint gyengülés jöhet.


OTP- gyors

1 percesen 2735-40 között lehet vége egy 5. hullámnak, ha nem nyúlik meg, onnan dél lehet az irány.

Ha 4/c ed, akkor zz fog lefelé menni, ha az egész 4. ed, akkor is.


Thursday, 9 August 2012

OTP - várakozás

Többetekben felmerült, hogy túl sok a bika váró már ezen a blogon is, ezért elképzelhető, hogy visszatér a medve. Ez ellen egyik verzióban sincs kifogásom, sőt ez a várakozásom is, igaz annyival kiegészítve, hogy várok egy 5. hullámot felfelé. Két hete feltettem egy napos ábrát, íme:

OTP napos chart:


A fenti ábrán látható mozgás mellé kékkel betettem egy másik lehetőséget, azt amire most nagyobb eséllyel számítok. Az új csúcs után, akár egy komolyabb esést is el tudok képzelni, mely a 3.300-ről történő emelkedés 76%-át is visszaveheti. Az esés mértékét nem tudom előre megmondani, itt most sok változat lehet. Kialakulhat egy hsz, alacsony retrace szinttel, de lehet ZZ magassal, minden benne van a pakliban.

OTP napos chart:


RSI MA9 felett. A bull ellenállás előtt a papír, nekem ez inkább bullnak tűnik ezen a tf-n. Ráadásul a többször visszaidézett július 7-ei várakozás szerint, amennyiben holnap lényeges esés nem következik be, el lehet dobni a zöld oldalazó verziót és marad a legnagyobb eséllyel említett kék, mely az emelkedés irányába mutat.

OTP hetes chart:


Kicsit visszatérve a tegnap előtt felrakott napos ábrához, frissítem azt is:

OTP napos chart:


Kérdésként fogalmazódott ma meg, hogy lehet-e, hogy egy éles ZZ-vel végett ért a korrekció. A válasz, természetesen lehet, de kevés esélyt adok neki. Jeffrey nyomdokain azt mondom számoljunk egy lassabb verzióval. Egyenlőre korrekcióban gondolkodom. Az órás ábrán nem kivehető, de 30 percesen már igen, hogy egy erős a hullám után egy hosszú b jöhetett, ezért egy c-t várok délre. A korábbi Cimballi féle téglalapot kicsit módosítottam, a spike-kal nem számoltam, illetve a sokszor igaz időbeli összefüggést vetítettem ki, azaz az 1:1,618, 2. : 4. hullám aránnyal számolva a csatorna közepére mutat a negyedik hullám célzónája.

OTP órás chart:


OTP 30 min. chart:


Elgondolkoztam azon, hogy hogy lehetséges, hogy mindig van egy olyan ábrám, ami szerint a piac mozog. Ez nem voodoo, Elliott elméletét használva jól ismerhetőek a lehetséges kimenetek, igaz sokszor ezek ellentétes irányba mutatnak. A cél, hogy a kereskedéssel pénzt csináljunk - vegyünk el másoktól - ezért a módszert használva tudnunk kell, hogy hol törik a verzió, hol kap megerősítést és mikor kell a piacra belépni, mikor kell távol maradni tőle. 

A korrekció megindulásakor, sőt még most is benne van a hsz, mint lehetséges 4. hullám verzió, de a mozgás alapján egyre hátrább sorolom. A felrakott verzió ZZ-vel számol, mutatom az órás ábrát még egyszer, ahol a ZZ csatornát is berajzoltam, zavaró, hogy ez is a már berajzolt helyre mutat. (megj.: csatornát spike nélkül számoltam)

OTP órás chart:



USD - reggel

Ábra frissítés.


Tuesday, 7 August 2012

OTP - várakozás

Kezdem a napos ábrával. Stochastic alapján negyedik hullámban lehet a piac, amit megerősít a korrekciós trendcsatorna törése. A második hullám korrekciója 3-4 napig tartott. A mai esést a báziscsatorna teteje fogta meg. Itt is látható, de az órás ábrán még jobban, hogy térben már elérte a korrekció ideális szintjét a piac, időben még nem, de ezek után már nem is szükséges. Ennek ellenére arra számítok, hogy korrekciós mozgás lesz a holnapi és talán a csütörtöki nap is. Esélyes lehet egy hsz kialakulása, ideálissá tenné a képet. Az esés szerkezetét nehéz beazonosítani, nem tudom nagy bizonyossággal azt állítani, hogy a 5 hullám volt (dZZ?).

OTP napos chart:


Óráson berajzoltam a Cimballi féle téglalapot pirossal. Amennyiben nem hsz lesz a korrekció, akkor esetleg egy ritka alakzat ZZ negyedik hullámban még beleférhet a csatorna közepéig 50%-os retrace szinttel. A hullám alakjából arra következtetek, hogy c belső szerkezete könnyen azonosítható lesz. (kivéve hsz)

OTP órás chart:


USD - várakozás

Az órás charton szinte kivehetetlen az A hullám, ezért nem is lehet kalkulálni vele. Rajzoltam egy nagyobb és egy kisebb célzónát, nagy eséllyel ott lehet a korrekció vége, de most nehéz biztosat mondani.

USD/HUF kereszt 1H chart:


SP - chart

Cimballi blogjában lévő hozzászólás miatt tettem ki.


OTP - gyors

A papír a várakozások szerint mozgott ma, nyitásban, illetve utána lement 3.740 alá egy picivel, majd északnak indult, ahol a jelzett zóna alját érte el 3795-ön, (3823 +-30 Ft). Majd a várakozások szerint méretesebb esés jött. A korrekciónak szerintem még nincs vége, időben túlságosan is rövid lenne a mai nap, helyett inkább 2-3 napban gondolkoznék. Most egy b hullámban vagyunk, egy lehetséges mozgás innen fel 3.745 környéke, majd esés 3.660 szélesebb környezetébe. Hangsúlyozom b hullámról lévén szó, sok minden lehet, ráadásul az esés sem számozható nagy bizonyossággal 5 hullámnak. Tipikus a hullám. Egyenlőre a mozgás túlságosan is gyors, ezért lehet valahol hsz alakul majd ki, azaz lehet az egész 4. hullám egy hsz, vagy b, vagy b alhulláma, de akár egy kombináció is szóba jöhet. Szóval tipikus b hullám előtt állunk, bármi lehet.

DAX

A felmérés eredményeként látom sokakat érdekel a Dax elemzése is. Figyelembe fogom venni a kérést, el fogok mélyülni a német indexben is. Egyenlőre olyan alakzat van, aminél túl sok változót látok, ha egy kicsit tisztul a kép felrakom a lehetőségeket.

Monday, 6 August 2012

DOW- havi chart

Nézegettem az ábráimat, itt van egy régi DOW, frissítem a gyertyákat.

Dow havi chart:


OTP várakozás - órás

Szép mozgás, nagyon szép:o) Elsődleges zóna elérve, sőt feljebb is ment, nem véletlen volt a felkiáltó jel tegnap, de ekkora dinamizmusra még én sem számítottam, ez nem C hullám, ez impulse 3. A másodlagos célzónába várom a piacot, berajzoltam, előtte lehet egy kis oldalazás, hiányzik nekem egy kisebb tf-n egy negyedik hullám. Óvatosan 3/5 is megnyúlhat!

OTP órás chart:


Célzóna elérését követően jöhet egy nagyobb korrekció 100-150 pont méretben, majd ismét északnak indulhat a papír, de ez vszinu nem holnap fog megtörténni. 

Várakozásom egy kis esés holnap, ideális lenne valahol 3740 környéke, de nagyon bull a piac, lejjebb már árat sem merek számolni, majd ismét észak 3.823 egy ideális célár lehet, persze akár +- 30 pont simán belefér. Majd egy méretesebb esés.

Figyelem! Számomra ez a nagy emelkedés benne volt a pakliban, de nagyobb tf-n még nem kaptam bizonyosságot, hogy a zöld ED szerint bull piac következik! A piros ED verzió szerint ez még belefér, a februári csúcsot ki kell vinnie, ahhoz, hogy a gyors esés verzióját félretegyem.

USD - várakozás

A tegnap este leírtak és a ma reggeli kiegészítések mentén mozgott a piac,  a chartomon 224,88-ról fordult le, indult a (iii)/i hullám. Úgy látszik jön egy kisebb korrekció a piacokon, mivel 3. hullám második alhulláma előfordulhat, hogy lapos korrekció lesz,  nagy korrekció esetén sem várom 244,88 fölé.

USD/HUF kereszt 1H chart:

OTP - hetes

Elsült... Link A kék verzió lett.

OTP hetes ábra:


A kérdés, hogy sikerül-e a piros szaggatott vonal fölé kerülnie, mert akkor a teljes nagy képen is meglesz a megoldás, ami az elemzések eredményességén nagymértékben javít és elfelejthető lesz a januári botlásom, remélem.:o)

OTP - gyors

OTP órás chart, korrekciós csatorna törés:




USD - reggeli frissítés

Reggelre a piac elmozdult és a flat iv. hullám irányába mutat, arra amire a legnagyobb esélyt adtam. Nem jelentem még ki határozottan, mert a devizapár éjszaka nem a legaktívabb, ezért az oldalazás éjszaka természetes. Most nem lepődnék meg azon, ha elkúszna 225-226-ig, majd lefordulna onnan, ott lehet egy kisebb iv. hullámtere. Nem teljesen jó az adatszolgáltatásom, 224,XX-nél van egy erős ellenállás, ami lehet megfogja, meglátjuk.

USD/HUF kereszt chart:


Sunday, 5 August 2012

OTP várakozás - órás

Órás alapon a nagyjából a pénteken felrajzoltak szerint mozgott a piac, talán annyi különbséggel, hogy nem ment olyan mélyre a korrekció. Órás alapon további emelkedésre számítok, esélyes, hogy eléri az ábrán berajzolt, elsődleges (!) célzónát.

OTP órás chart:

OTP várakozás - hetes

Hetes ábrán a július 7-ei elvárások mentén mozgott a piac. A piros jelölést, az azonnali emelkedést leveszem, az a verzió már biztosan nem fut. De már az akkori bejegyzésben sem ez volt a két legesélyesebb verzió! Link

OTP hetes ábra:

A kék és a zöld verzió között még nem tudok választani. Látható, hogy a várakozások szerint leszúrt a piac, majd visszateszt helyett az alsó szár fölé került, azonban a kitörés nem valósult meg. Ettől még simán lehet a zöld verzió, de szerintem a kéknek egyenlőre nagyobb az esélye.

A hetes ábra alapján nem tudom megmondani egyenlőre, hogy nagyobb tf-n a piac a zöld ED, vagy a piros ED verzió közül melyiket választja, egyenlőre az indikátorok sem mutatnak semmi érdemlegeset.

OTP hetes ábra:



USD - várakozás

A dollár szépen elérte az egy hete jelzett célzónát, majd forint erősödés következett a várakozások szerint. A dollár új low-t ütött. Most boldog vagyok, mert a mozgás alapján erre számítottam, de devizáról lévén szó volt bennem kétség, szóval most igazolódott be, hogy jó döntés volt nem megnyomni a sell gombot pár hete. :o) Az órás charton egyenlőre kérdésként merül fel, hogy jó számoztam e, a piac valójában 5. hullámban van, vagy csak a 3. 5. alhullámában. Ezt nem tudom biztosra megmondani. A piac jelenlegi helyzetében RSI két dolgot mutat. Az oldalazás kiment a trendcsatornából, azaz negyedik hullámban van, illetve a momentum csúcs a jelezett (iii) hullám esetében a legnagyobb, eddig, de ez hamar megdőlhet. Holnap eldől, hogy melyik verzió a jó. Nyilván az 5 délnek tartó Minuette hullám után korrekciónak kell következnie, ami Minute [ii] hullám esetében lehet egy magas retrace is.
Belelátom még, hogy negyedik hullámban egy exp. flat korrekció zajlik, ezért visszaerősödik a dollár 224 fölé, sőt talán ez a legvalószínűbb verzió.

USD/HUF kereszt chart:

Hosszabb távon a dollár forint kereszt azt mutatja, hogy a kockázatvállalási hajlandóság nő, azaz a korrekció után további forint erősödés következhet, ami áttételesen a tőzsdéken a bika további jelenlétére utalhat!

Friday, 3 August 2012

OTP - gyors

Egy nagy flat korrekciónak látszik a mozgás, az alapján további emelkedés jöhet. Azt hiszem, de nem néztem meg mélyebben, hogy előtte még lemehet 3410-3420 környékére.

OTP órás chart:



"Hármasok"

Lassan vége az előrejelzés alapján várt útnak, frissítem az ábrát.


USD - gyors

A dollár elérte a vasárnap írt elemzés szerinti minimális korrekciós szintet, meghaladta a 231,5-öt. Biztosan nem lehet kijelenteni, hogy vége a korrekciónak, de nagy esélyét látom. Ez alapján jöhet egy további forint erősödést. 

USD/HUF kereszt 1H chart:


Wednesday, 1 August 2012

Tuesday, 31 July 2012

Még 3 nap

Még három napig lehet szavazni a jobb sarokban azokra a termékekre, melyek elemzése érdekel titeket. Jelenleg a dax vezet, melyet az OTP követ szorosan :o) Kérlek szavazzatok!

Piaci kép

Nem egyértelmű a  jelenlegi helyzet, az hogy pontosan hol tart a piac. Az az érzésem, ha lefelé meg is indul a korrekció, lehet, hogy csak alacsony szintet ér csak el és újból felfelé fordul. Ezt nem elemzés alapján mondom, hanem megérzés. A másik lehetőség, hogy egyes termékeknél komplex korrekció lesz, oldalaznak, míg mások esnek. Az emelkedésben nem értek el a magyar részvények, sőt talán a dax sem ideális szintet, ez zavar. Egy minimális emelkedés esetében szebb lenne a kép. Nem is írok most a részvényekről mélyebben. OTP, BUX esetében belelátom, hogy holnap mennek még egy kicsit lejjebb és utána északnak fordulnak. MOL kérdés, a kép alapján be kellett fejeződnie az LD-nek, de a forgalom nem ugrott meg. Azaz nagyobb képen hiányzik egy magasabb szint, míg kisebb tf-n az esés irányába mutatnak az adatok.

EUR/HUF kereszt - várakozás

Sokat nem kell mondanom, nagyon együtt mozog a dollár forint kereszttel, hasonló a kép, azzal a különbséggel, hogy talán egy magasabb fiboig eljuthat.

EUR/HUF kereszt 1H chart:



USD/HUF kereszt - várakozás

A mai nap után egyértelműen kimondhatjuk, hogy megvolt az (a) hullám és talán a (b). Miért csak talán? Mert b hullámok pont ellentétei az a hullámoknak, ha a gyors volt, akkor b nagyon hosszú tud lenni és fordítva, ha a hosszú volt, akkor éles b szokott jönni, általában. Tehát ez az elv általában igaz, de nem mindig. Az órás chart alapján az látható, hogy (a) hullám nagyjából annyi ideig tartott, mint a lefelé menet. Ezért a teljes bizonyosságú kijelentéssel óvatosan bánnék. Ha az esélyekről kérdeznétek azt mondanám, hogy véleményem szerint nagyon esélyes b elkészülte és az, hogy egy (c) hullám tarthat felfelé. Várható vége a korábban jelzett szint lehet, hiszen ott húzódik a következő fibo szint, ráadásul ott van az előző negyedik hullámtere, ideális korrekciós szint.

USD/HUF kereszt 1H chart:

Monday, 30 July 2012

MOL - várakozás

Kérdésre reagálva szerintem a Mol nem végzett a diagonállal. Az 5. hullám zárásakor egy kirobbanó forgalomra számítok, jelen esetben akár a következő fibo szintig való felnyúlással, majd hirtelen eséssel. A forgalom növekedése az ék utolsó hullámára jellemző karakterjegy, ez még biztosan nem történt meg, miközben láthatóan csökkent a forgalom és csak a csúcsoknál volt magas. Tipikus diagonal karakterjegy.

MOL napos chart:



USD/HUF - várakozás

A várakozások szerinti első Fibot elérte a piac, majd lefelé fordult. Véleményem szerint a hullám kijelölésre került, méghozzá úgy, hogy egy 3 hullámból álló, flat a-t láttunk. Nem lepődnék meg rajta, ha a korábbi mélypontra menne a piac vissza, vagy alá, azaz forint erősödésre számítok a következőkben (éjszaka, holnap, órás tf!, mai aljra gondolok). A flat hullám azt jelenti, hogy a korrekció végével további forint erősödésre van esély, nagyobb tf-n. Flat a miatt az is elképzelhető, hogy a forint gyengülését a 230-as szint fogni fogja, de erről majd holnap, addigra többet tudhatunk.

USD/HUF órás chart:






Bux - várakozás - órás

Mutatom a buxnál a feltételezett ED-t és a megvalósulását az azt követő esésnek.


OTP - várakozás

Hetes, napos ábrán nincs változás a korábbi leírtakhoz képest. Órás ábrán jelent meg valami, amiről nem tudom eldönteni, hogy 3/5 vagy 5/5 pozícióban foglal helyet. Amennyiben 5/5, akkor komoly eséssel kell számolni. Egy ED látható, de sajnos a pontos helyzetét nehéz belőni, az indikátor képén rajzolódott ki az ék, amihez hasonló a bux grafikonján is feltűnt, adott esetben egy a hullámmal mindkettő elérhette a kiindulási pontját. Azért írom, hogy adott esetben, mert az ábráról nem tudom egyértelműen az első hullámot meghatározni, ezért is a fenti két elgondolás.

OTP órás chart:


Hangsúlyozom, hogy az egyik lehetőség. Egy mélyebb és hosszabb elmélyülés több tf-n segítene a megoldásban, de sajnos erre most nincs időm. Amennyiben 3/5, akkor a tegnap felrakott napos ábrára nagyon nagy az esély. Sajnos mentési problémám támadt, ezért újra kellett rajzolnom, íme:

Több piacra ránézve, úgy látom, hogy egy erősödés még belefér a teljes képhez, ezért most nagyobb eséllyel arra tenném a voksom, hogy az emelkedés 3/5 hullámában láthatjuk az ED-t.

Változások

Sikerült megoldanom egy régi problémát, végre megtaláltam a megoldást, arra, hogy az egyes termékek elemzéseit külön fülön el lehessen érni. Ez azt jelenti, hogy  a következőkben írt elemzéseket ott is meg lehet majd találni. Sajnos a régiekre ez nem fog vonatkozni. A technikai részletekben nem mennék bele, de a lényeg, hogy  főoldalon továbbra is megtalálható lesz minden, azonban a termékenként külön is lehet majd olvasni egymás után az elemzéseket és lehet megjegyzéseket hozzáfűzni.

A szétdarabolás lehetővé teszi, hogy a nagyobb tf-s elemzések, melyek akár napokra is érvénybe maradhatnak folyamatosan és egyszerűen megtalálhatóak lesznek, abban az esetben ha lényeges változás nem történik, akkor nem is fogom frissíteni, max. ábrákkal.

Kitettem egy szavazást, hogy a blog olvasói, mely termékek után érdeklődnek, kérlek szavazzatok és időm, valamint  a saját kereskedésem, várakozásaim függvényében figyelembe veszem.

Jó kereskedést, érdekes hét előtt állunk, szvsz!

Bux - a hármasok

Szépen alakul a buxra korábban feltett "hármasok" előrejelzés. Frissítem az ábrát!


OTP - várakozás - napos, órás kép

Naposon a gyertyákból sok információt nem lehet meríteni. Az RSI láthatóan egy ellenállás elé érkezett (52-es zóna). A Stochastic szerint hamarosan esés jöhet és az RSI órás kép is ellenállást jelez, méghozzá a bull ellenállás zónáját. Ez alapján egy korrekcióra számítok holnap, azonban a kisbefektetők nap eleji felrántását el tudom képzelni. Berajzoltam egy lehetséges mozgást a napos chartra, egyenlőre nem mélyültem el a teljes belső szerkezettel, mert sok lehetőség van a papírban, hiába korrekciós szerkezetek.

OTP napos chart:

OTP órás chart:



Sunday, 29 July 2012

OTP - várakozás- hetes kép

Kezdenék a július 7-én feltett elemzéssel. Link, illetve annak július 25-ei elemzésével. Link Miért erőltettem folyamatosan ezt a bejegyzést, mert jó előre láttam mi lehet ennek a vége és most saját nagyságomat akarom bizonyítani? Nem, biztosan nem ezért. Aki régóta olvas, tudja, hogy voltak ennél pontosabb, nagyobb találataim (lásd tavaly november OTP felfüggesztés 7 forintos elmaradása), illetve még ezeknél is nagyobb mellényúlások (pl január). 
Azért erőltetem, mert egy olyan alakzat, ami nagyon nagy veszteséget tud okozni és szerintem Cimballi egyik legjobban felismert és szakmailag alátámasztott gyakorlata, mely sok esetben a haladó Elliottosokat is beviszi a sűrűbe, érdemes megjegyezni!
Frissítem az ábrát:

OTP hetes chart:


Nem tudom kizárni a kék és a zöld verziót, a piros az eséssel érvényét vesztette. Hetes ábrán talán nem látható korrekció jöhet. RSI alapján teljesen semleges a piac. 


EUR/HUF kereszt- várakozás

Pontosan ua a helyzet, amit a dollár forint relációban leírtam, tulajdonképpen be is másolhatnám ide, meg is teszem:

"A charton látható módon 5 hullámban jelentős forinterősödés ment végbe. Szerintem nagy eséllyel jön egy korrekció, melynek mértékére az emelkedés szerkezete adhat utalást. Minimális esetben a korrekció vége meg fogja haladni a 231,5-ös szintet, de simán mehet feljebb is, egyenlőre kevés az információ. Jelenleg egy a hullám tart északnak, szerintem 230 alá mindenképpen megérkezik, hisz ott van az első FIBO szint. A régi, vagy Elliott elméletében elmélyült olvasó már biztosan tudja, ha 5 hullám ment egy irányba, akkor nagy eséllyel még egy 5-ös impulse, vagy diagonál tart majd ua. az irányba."


"A számozásban nem vagyok biztos, nem tudom biztosan mondani, hogy hol volt a csúcs. Ami a számozás mellett szól, hogy a 3. hullám szép momentumos, simán vitte át a korrekciós trendcsatornát. A negyedik hullám nagyjából a báziscsatorna alján ért véget, továbbá a FIBO szintek is impulse hullámra engednek következtetni, azaz (iii)=(v)=161,8%(i). Az 5. hullám végén megjelent a divergencia, mely a közelgő fordulatra utal, illetve az RSI a (iii) hullám csúcsán érte el a mélypontot. A (iv) hullám emelkedését az RSI 52 fogta, illetve a (iii) hullám simán vitte át a bull támasz zónáját."


EUR/HUF kereszt 1H chart:


USD/HUF kereszt - várakozás

A charton látható módon 5 hullámban jelentős forinterősödés ment végbe. Szerintem nagy eséllyel jön egy korrekció, melynek mértékére az emelkedés szerkezete adhat utalást. Minimális esetben a korrekció vége meg fogja haladni a 231,5-ös szintet, de simán mehet feljebb is, egyenlőre kevés az információ. Jelenleg egy a hullám tart északnak, szerintem 230 alá mindenképpen megérkezik, hisz ott van az első FIBO szint. A régi, vagy Elliott elméletében elmélyült olvasó már biztosan tudja, ha 5 hullám ment egy irányba, akkor nagy eséllyel még egy 5-ös impulse, vagy diagonál tart majd ua. az irányba.

USD/HUF kereszt 1H chart:


A számozásban nem vagyok biztos, nem tudom biztosan mondani, hogy hol volt a csúcs. Ami a számozás mellett szól, hogy a 3. hullám szép momentumos, simán vitte át a korrekciós trendcsatornát. A negyedik hullám nagyjából a báziscsatorna alján ért véget, továbbá a FIBO szintek is impulse hullámra engednek következtetni, azaz (iii)=(v)=161,8%(i). Az 5. hullám végén megjelent a divergencia, mely a közelgő fordulatra utal, illetve az RSI a (iii) hullám csúcsán érte el a mélypontot. A (iv) hullám emelkedését az RSI 52 fogta, illetve a (iii) hullám simán vitte át a bull támasz zónáját.

Under constraction...

Változtatásokat eszközlök a blogon, nem fog ma minden funkció megfelelően működni. Elemzést csak utána teszek fel.

OTP

A következő két bejegyzés nem most került publikálásra, hanem korábban, frissítés miatt került ide, mert címkéztem.

OTP - várakozás - II. rész

Sokat nézegettem az ábrákat kisebb tf-n, tulajdonképpen azon, amelyiken kereskedem mostanában (1'-5'), illetve felette.  OTP esetében long irányba gondolkodom, de mielőtt bárki belongolná a piacot elmondom, hogy a 30-40 (esetleg 60-70) forintos emelkedésből 20-30 (50-60) megjátszására utazom, a piac ezekben a korrekciósnak tűnő szerkezetekben volt, hogy napon belül csak 40 forintot mozgott. Az órás ábrát szemlélve emelkedés irányába mutatott a Stochastic, de jelzése csak bizonyos körülmények között elfogadható, ezért óvatosan kezelem. Az RSI MA9 fölé lépett, de amit még észre lehet venni rajta, az egy slingshot, nem a legerősebb fajtából, de ott van. Nem tudom meddig fog az OTP utazni, de vélhetően a korábban - magamban megfogalmazott  - 3.470-es szint fölé.

OTP órás chart:


A 15' charton látható RSI horog is az emelkedés irányába mutatott pénteken MA9 felett, de a hétvége miatt a 15' figyelése és az abból levont következtetések már tudhatjuk, hogy hibára ad lehetőséget, mert ezen a szinten egy éjszaka is adatvesztéssel jár. Mutatom a 15' chartot.

OTP 15' chart: