Talán Birger említi a könyvében a kereskedési szabályokról, hogy mennyire fontos az, hogy tartsa magát azokhoz a trader és azt, ami néha sokkal fontosabb, hogy tudja mikor kell azokat megszegni. Nos, ma én is megszegtem a szabályaimat és nem zártam csak a pozíció felét a célárnál, megérte.
Hírek/News
Tuesday, 28 July 2020
Sunday, 26 July 2020
Elliott elmélet vs pandémia
Elliott hullámelmélet modellje a létező legjobb modell, amivel a piac működésének egészét, azaz minden időpillanatát le lehet írni. Egy kiváló elemzési eszköztár, ami azonban nem kereskedési rendszer. A legtöbben egy statikus modell mentén képzelik el a piacot és ehhez kapcsolódóan az elemzéseket is, azaz egy adott időpillanatban elkészített várakozás mentén gondolkodnának egészen addig, amíg a piac nem éri el az adott árfolyamszintet, azonban a piac működése ennél sokkal strukturáltabb, komplexebb és mélyebb. A modell bár kifejezetten alkalmas arra, hogy a piac működését tökéletesen leírja, előrejelző képességének megértéséhez más gondolkodás szükséges, mint amit a nyugati világban életünk során megtanítanak nekünk.
De mit is jelent ez konkrétan?
Egy adott időpillanatban a lehetséges kimenetek száma korlátos ugyan, de sokszor akár egymással ellentétes irányokba mutató verzió is az elemző rendelkezésére áll. Ennek oka nem az elemző képességeiben, vagy a modell gyengeségeiben keresendő, csupán abban, hogy a stilizált építőelemek és a valós kép között sokszor menet közben nem lehet eldönteni, hogy pontosan melyik alakzat fut. Egy alakzat rossz azonosítása, az elemző elköteleződése valamely irányba rossz következtetések levonását okozhatja, ezzel az elemzés által várt eredménnyel szemben más mozgás következik be.
Ha a rendszert és az elemzéseket dinamikus modellként fogjuk fel, akkor minden egyes gyertya új információval látja el az elemzőt, ami vagy megerősíti, vagy meggyengíti a korábban preferált elképzelését, vagy szerencsés esetben tör egy olyan kritikus szintet, ami a korábban felvázolt elképzelést minden kétséget kizárólag elveti. Ebben az esetben újratervezés szükséges és az elsődleges számozás újragondolása válik szükségessé.
A piac komplex, a piacon nyereséget elérni kívánó traderek is különböző technikákat alkalmaznak a kívánt cél elérésének érdekében. Elliott nem kereskedési rendszer, ami azt jelenti, hogy azzal a legritkább esetben lehet sikereket elérni, ha valaki egy szubjektív jövőbeli elképzelés mentén (pl.: harmadik hullám jön) próbál a piacon pozíciót felvenni, ennél a kereskedés sokkal összetettebb tudomány, nem véletlen, hogy a többség a kereskedés során jelentős összegeket veszít.
A minap egy pf topikban olvastam, hogy azért nem szeretik a TA-s elemzéseket, mert túlságosan komplexek, bonyolult megérteni őket, míg ha valaki egyszerűen fogalmaz (célár x HUF), az mennyire nagyszerű. Véleményem szerint az egyszerűsítés egy bizonyos szintig valóban jó, mert a legszűkségesebb információkat tömörítve, egyértelműen jeleníti meg (a célárzónák kijelölésével rendszeresen használom én is) ugyanakkor vannak olyan komplex rendszerek, mint amilyen a piac is, hogy nem csak a kívánt tömör információ, hanem annak háttere is rendkívül fontos, mert annak hiányában a felületes szemlélődő nem veszi észre, hogy a piac nem a várt irányba fog elmozdulni. Ebbe azonban sok energiát kell befektetni, ami főleg az újonnan piacra lépők részéről minimálisan sincs meg (gondolok itt az idén februártól piacra lépő tömegek egy jelentős részére), ők csak a gyors és munka, befektetett idő nélküli gyors haszonszerzést látják a tőzsdében.
Számtalanszor említettem már, hogy a legnagyszerűbb része az Elliott-i hullámelméletnek a célárazásban, a veszélyek (vagy éppen lehetőség) feltárásában nyújtott óriási segítsége. Ennek legutóbbi megnyilvánulása, hogy látható volt már tavaly év végén annak a veszélye, hogy a piac egy nagyobb megrázkódtatást él majd át (Bux 10K esés, OTP 8K célár lehetősége, SP 2200 környékre). A Covid 19-ről akkortájt még senkinek sem volt tudomása, mára pedig egyértelműen mindenki a vírus számlájára írja a heves esést.
Mi történt?
Elliott-i rendszer előre tudott jelezni egy pandémiát? Szerintem nem. Elliott rendszerének hátterében a tömeg és az emberi psziché változása áll, ami röviden és tömören azt jelenti, hogy egy-egy szituációra adott heves, illetve látszólag minimális válaszreakciókat tud előre jelezni, azaz a tavalyi év végén csupán annyit vehettünk észre a grafikonon, hogy elképzelhető egy heves, a piacokat érintő negatív reakció, mert a tömegpsziché olyan hullámfázisba ért ahol a mámort helyét a félelem fogja átvenni. Bekövetkezett.
Sokáig nem értettem, hogy lehetséges az, hogy emberöltőkön át is működik a modell, az utóbbi időben azonban egyre több, különböző tudományágakból származó cikket olvasva, melyek rávilágítanak ennek lehetőségére, sőt erőteljesen alá is támasztják az Elliott-i modellt. Orvos Tóth Noémi Örökölt sors c. könyvében részletesen ír arról, hogy immár tudományosan bizonyított tény, hogy a DNS-sel együtt generációkon át információkat öröklünk őseinktől, melyek kihatnak a mindennapi döntéseinkre és pszichés állapotunkra. Egyes helyzetekre adott válaszreakciónk nem csak tanult szokásainkon, hanem akár örökölt félelmeinken is alapulhatnak. A kineziológia tudománya (sokak számára ezoterikus terület és nem hisznek benne) részben ezzel is foglalkozik, ezeknek a régi, örökölt viselkedésmintáknak a megváltoztatásával, felülírásával. Érdekesség, hogy véleményük szerint sok betegség ezen örökölt tényezőkkel állhat összefüggésben, melyet a tudomány szintén kezd bizonyítottnak tekinteni (az Auschcwitz-Birkenau koncentrációs tábort túlélők unokáinál ugyanazon pszichés zavarok jelentkeztek). A rómaik mondása, "ép testben ép lélek". A keleti gondolkodás azt tartja, hogy a testi és lelki tényezők együttes harmóniája hívja életre az egészséget, amikor ez a harmónia felborul, akkor ennek felbomlását különféle betegségek jelzik. Manapság egyre hangsúlyosabb a nyugati kultúrákban is, hogy a betegségeknek vannak lelki eredői. Egy rossz lelki állapotban lévő egyén hajlamosabb a betegségekre. A kör talán itt bezárul és bármilyen erős is lesz a kijelentés, érdemes rajta elgondolkozni. Elliott alapján a tömegpsziché olyan fázisba jutott, amikor egy jelentősebb esés kibontakozásának nőtt meg az esélye, azaz a tömeg pszichés állapota romlott, majd megérkezett a pandémia, a kérdés joggal merül fel, még akkor is, ha ennek bizonyítása nem egy pénzügyi - tőzsdei blog célja, hajlamosabb lehetett-e a tömeg jelen körülmények között arra, hogy egy vírus világjárványt okozzon, okozta -e a világjárványt, ezáltal a tőzsdei esést, a tömegpsziché állapota, mi volt előbb és mi a valós ok-okozati viszony?
A kérdés költői, de érdemes elmerengeni rajta, hogy valóban ennyire komplex lenne a körülöttünk lévő világ?
Thursday, 23 July 2020
EUR/HUF - firssítés 1.0.26
Nagy, teli gyertyákkal erősödik a forint, ami azt jelenti, hogy érdemes odafigyelni a mozgására, mert nem biztos, hogy az előzetesen preferált mozgás lesz a nyerő a következő időszakban. Egyelőre az elképzelés ugyan nem tört, de a belső szerkezet és a szélesség, főleg ez utóbbi lassan már nem magyarázható a nyárral és a 4 hullám devizapiaci sajátosságával!
346,5 átvitele elhozhat egy olyan forinterőt, amire sokan nem számítanak és a magyar valuta akár 340-es szint magasságáig erősödhet. Ez egy veszély főleg a longban ülők számára, érdemes tehát odafigyelni!
Wednesday, 22 July 2020
Wednesday, 15 July 2020
Trade of the day
Van az úgy, hogy nem akar jönni az a fránya tervezett célár, a profit meg már nagyon égeti a trader kezét.
Ilyenkor azért öröm, hogy pár tickkel, de nem érte el a célárat a nagy lefordulás előtt. Az első célár működött, ahogy a mozgatott stop is,ami nem, arra meg nem kell emlékezni, a többi már történelem.
MOL
6. piros hetes gyertya, nehéz lehet bullishnak mondani a magyar olajcéget. Gyorsan ránéztem, hogy vajon mi lehet az esés célja, két érdekes helyszín mutatkozik, az egyik a korábbi low környéke, a másik mélyebben.
Nem lennék most a banki referens helyébe, aki 2000 környékén jó beszállónak ítélte a papírt. Régi igazság, hulló kés alá ne állj! Utána is csak óvatosan, mert lehet csak a lassulás jön!
Monday, 13 July 2020
OTP
Exp. flat esetén a minimális elvárás teljesítve, célzóna elérve, szerkezet akár megfelelő is lehet.
Van más alternatíva, de jelenleg nem vázolom őket, majd ha valamiféle megerősítés érkezik rá. Egyelőre a legtöbb Elliottal foglalkozó elemző ezt a verziót tartja az ideálisnak, bennem azért többféle kétely is felmerült, majd a felfelé kör belső szerkezetéből meglátom, hogy igazak e a kételyek. Lefelé esélyes, hogy az jött, amire számítottam, egy ék. A kérdés az, hogy valóban ed?
Thursday, 9 July 2020
WIG
Egy eddig nem elemzett index. Van egy short jelem a charton, belelátok egy nagyobb esést, az első zónát jelöltem csak a charton.
EUR/HUF - frissítés 1.0.22
A korábban jelzett "sárga" zóna elképzelés is élhet még, ezen a charton véletlenül törlésre került. Egyelőre az elakadás jelei mutatkoznak, ennek ellenére nem zárom ki, hogy egy korrekció után még kimegy új lokális csúcsra a piac és nem a zöld zónát célozza meg.
Információk szokás szerint a chartban.
Labels:
EUR/HUF,
portfolioblogger
Saturday, 4 July 2020
Thursday, 2 July 2020
MNB - Marketing díj
Tegnap futottam össze ezzel a hirdetéssel az utakon, magyarázni nem is kell:
Minden eshetőséggel számolva, beírtam a várakozásokat:
Wednesday, 1 July 2020
OTP
A zóna elérve, de ahogy többször is megfogalmaztam, az esés szerkezete nem tetszik, így nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy további mélypontokat látunk majd a közeljövőben, vagy nem exp. flat verzió fut.
Labels:
OTP,
portfolioblogger
Tuesday, 30 June 2020
EUR/HUF - a rajzolható fordulat és a száguldás
A következő ábra ismerős lehet egy korábbi bejegyzésből. Május végén írtam arról, hogyan gondolkodom a piacokat illetően, hogyan fordítom vissza a kereskedésben szerzett tapasztalatokat, teszteredményeket az elemzés oldalára, miért ragaszkodtam, ahhoz makacsul, hogy bár forintálisan érkezhet egy nagyobb esés a keresztben, mégis azt gondolom róla, hogy nem éri meg shortolni.
Az ismerők ábráknak van egy utóéletük, folyamatosan követtem a kereszt mozgását és osztottam meg a huf csoportban, a várakozásokat főként a chartba rajzoltam, írtam:
A frissítések az érdekesebb mozgások után történtek, némi szöveges kiegészítéssel.
Bár a megjegyzésben sok az elütés - a florint szándékosan lett így írva, hordozva azt a többletjelentést, melyet csak az érthet, aki látta Jeffrey Kennedy florintelemzését. Hiába, az ewi nem nézi minden nap a florintot :D
A várakozás szerinti elakadás meg is történt:
Majd lefordulás. Érdemes figyelni a következő charton nemcsak az árszint jelölésre, hanem az rsi értékeknél megjelölt várakozásra, elakadási szintre is:
Elakadás, majd fordulat:
Kritikus szint elérése, kitörés:
Rövid elakadás egy kisebb ellenállásnál:
Majd megérkezett a jegybank is:
A hét végére felértünk a zónához:
A kisebb korrekció vagy elmaradt, vagy a hétvége miatt nem láthattuk, esélyes, hogy a megálló a jelölt zónánál lesz, de ha az ellenállásnál lévő stopokat kiszedi, akkor hirtelen a korábbi csúcs alá is felhúzhatják a keresztet.
Nagyon bull, visszatért a trend, a nyögvenyelős lefelé kísérlet után, elemi erővel indult el északnak a piac. Szerencsére a kis társaságunkból senki nem ragadt shortban és még időben indította a longokat, a hatalmas függő profit miatt (pl: tőkeáttétellel a BÉTen is kapható certifikátokkal másfél hét alatt 30-40%-os profitott lehetett realizálni) meg is indult a részrealizálás.
Többször írtam a low környékén, hogy nagyon de ja vu érzésem van a 2019. március 20-ai eseményekkel kapcsolatban, mint láthatjuk az érzés nem volt véletlen. Elliottilag arra gondolok, hogy itt is egy ending diagonal zárult le és annak köszönhető ez a gyors, korrekciók nélküli hegymenet, melynek során minden bizonnyal még mindig sokan várják a backtestet egy jó beszállóra, lehet, hogy ők végképp lecsúsznak róla?
Célárak:360-364, majd 373 (egy korábbi setup alapján), illetve nem pontosított, két nagyobb zóna: 380 és 400 (alatt talán egy picivel) és hosszútávon akár 450. Ez utóbbira még nincs elég konkrét adat és akár évekbe is telhet amíg eléri, ha eléri.
Monday, 29 June 2020
OTP - chart frissítés
Az aktuális állapot, a két kritikus szintnél lesz fontos a történés, illetve az odáig való lemenetel közben a belső szerkezet.
OTP 4h chart:
Tuesday, 23 June 2020
OTP - variációk
A napos kép alapján talán ez tűnhet a leginkább elképzelhető szcennáriónak - sokak szerint - mely alapján egy impulzus halad északnak és most, annak 4. korrekciós hullámában vagyunk. Nekem van egy ennél extrémebb elképzelésem, de még nem érkezett meg hozzá a piaci megerősítés, addig pedig csak a háttérből figyelem.
OTP napos chart:
Az elképzelés törésére a piros szint alatti zárás utalhat. Gyengesége az elképzelésnek, hogy az első hullám belső szerkezete kérdőjeles, nem lehet magabiztosan kijelenteni, hogy az impulzus volt (kisebb képek alapján, akár ZZ is lehetett).
Amennyiben ez a verzió él, akkor jó esélye van egy exp flat 4. hullámnak (figyelem! ez lehet running flat is, azaz a c hullám nem jön le a jelölt zónába, hanem előtte elindul északnak az 5. hullám képében).
OTP 4H chart:
Négyórás képen az exp flat lehetőség jobban látszik, ugyanakkor a mozgás szerkezete és lendülete némi kérdőjelet ébreszt bennem. Nem tűnik a lendület és a bika csapda verzióval összeegyeztethetőnek ez az erőtlen csorgás lefelé, igaz, a legnagyobb lendület c/3-ban érkezik meg általában, az pedig még nem indult el.
Valós alternatívaként ugyan felmerülhet, hogy készen van a negyedik hullám, azonban számomra egy kicsit aránytalan a (2)-es hullámmal összevetve. Ha lekészült a 4. hullám, akkor itt nagyon nagy eséllyel egy ending diagonál készülődik, mint 5. hullám - hiszen 3 hullámban ment ki a papír új lokális maximumra, ez pedig trendirányú mozgás esetében csak ebben az egy esetben lehetséges.
Ha ez így van, akkor egy kis esés holnap még belefér a nap első szakaszába, majd új lokális csúcsra futhatna az árfolyam, mint az ending diagonal harmadik hulláma. Ebben az esetben a célzónát nem éri el a piac, lassú felfelé mozgással elérheti a sokak által várt 12.500-as célszintet.
Ha holnap esetleg réssel nyit a papír ( lehetséges szintjeim: 11.615, 11.490, 11.530), akkor megnő az esélye a további lefelé mozgásnak, természetesen ehhez a hangulatban változásnak kell bekövetkeznie, mert jelenleg mérsékelten optimistának érzem azt, még akkor is, ha a napos gyertya egy shotting star lett, ami jó eséllyel fordulós jelzés, főleg, ha megerősítést is kap.
Megjelentek short setupok a charton, de egy részük még nem triggerelődött, első céláruk 11.610-re mutat, amihez egy begyorsuló esésnek kellene jönnie, holnap a nyitó órában (vagy max 11-ig). H1 illetve az alatti tf-kről beszélek, ami egyben azt is jelenti, hogy a fenti, nagyobb tf-s elképzelést nem szükséges, hogy magukkal rántsák. Azaz a short setupok elérhetik a célárukat anélkül, hogy nagyobb képen fordulót hoznának.
A holnapi nap valószínűleg megerősítését hozza valamely elképzelésnek, érdekes napnak ígérkezik!
Friday, 12 June 2020
OTP
Van egy divergencia a charton, ami sokakkal ellentétben folytatólagos szignálnak tartok, azzal a megkötéssel, hogy egy emelkedési próbálkozást elindít általában. Ha ez így van, lesz, akkor a rés betölthető lehet a mai nap.
Képfeltöltés ma reggel nem működik, addig is itt a link: https://www.tradingview.com/x/urMFGtRL
Thursday, 11 June 2020
OTP - egy alternatíva
Shortok zárva. Egy lehetséges alternatíva a folytatásra:
Felfelé 11500 alá érkezés, utána 10500 környékére (+/- 100-150 huf simán benne lehet),utána bull verzióban egy örült nagy emelkedés még a nyáron.
Felfelé 11500 alá érkezés, utána 10500 környékére (+/- 100-150 huf simán benne lehet),utána bull verzióban egy örült nagy emelkedés még a nyáron.
Saturday, 6 June 2020
EUR/USD
A kritikus szint a piros vonal, ha sikerül naposon felette zárni, akkor a korábbi bejegyzés alatt említett elég komoly célárak képbe kerülhetnek. Ameddig az nem történik meg, addig dollár gyengüléssel szemben, akár komoly erő is érkezhet a piacokra.
A csütörtöki gyertya hírgyertya, aminek mint látjuk pénteken csorbult a hatása és visszakerült a piac a csatornába. A korábbi ellenállási szintek már támaszok.
Klimax szinten a kereszt, valamilyen megnyugvásra (esés, oldalazás) szükség lesz.
A long verziók előresorolásához a csatorna törésére és a kritikus szint feletti zárásra van szükség. A csatorna aljának törése pedig értelem szerűen dollár erőt hoz(na), de az a szint még igencsak messze van.
Subscribe to:
Posts (Atom)