Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Wednesday, 18 March 2020

KV mellől - kicsit másképpen

A csúcsoktól hatalmasat esett a piac, az OTP ~40%-kal ér kevesebbet a februári csúcsához képest, de a DAX, az NQ, az SP500 és még sok-sok más részvény, index esetében is hozzávetőlegesen hasonló értékvesztést láthatunk. A válság elején elhatároztam, hogy odafigyelek mit írok le, mert ez az értékvesztés sok család esetében a megtakarítások eltűnését is eredményezheti, miközben az egykori megtakarítást adó munkahelyek, vállalkozások is veszélybe kerültek. Amire ilyenkor biztosan nincs szükség, a "megmondtam előre" és más hasonló jó tanács, ami utólag már semmit sem ér, csak  növeli a feszültséget az emberben, indokolatlan többletfrusztrációt okoz.

Érkeztek hozzám eddig is megkeresések, általában egy-egy rossz pozíció felvétele után, már a baj kellős közepén kértek tanácsot a vészhelyzetben. Vannak, voltak sikeres történetek, de ezek általában a veszteség minimalizálásáról szóltak, nem egy nagy nyerő eltételéről. Szinte minden termék érintve volt (Richter, EUR/NOK, Dax, NQ, SP, MTel, OTP, MOL, stb....).

Ahogy korábban fogalmaztam, az elmúlt időszak jó néhány kezdő tőzsdecápát nevelt ki, akik a folyamatosan emelkedő piacon nem tudtak tévedni és kialakult egy olyan stratégiájuk, ami a piac karakterének megváltozásával jelentős veszteségekbe vezette őket, amit talán még nem is realizáltak. A "Buy & Hold" stratégia a XX. század Ciklus szintű 3. hullámában nyerő stratégia, ami nem biztos, hogy egy hasonló nagyságrendű korrekcióban is működik, nem kezdi ki a pszichét a korrekció fennállásának idején. Elliott Ciklus szintű korrekcióban gondolkozott, egy trendszinttel kisebb hullám korrekció a XVIII. században 50-60 évig tartott, miközben oldalazott a piac. Nem tudom mi következik, de a válságok hatására, az "old school" ismer több kulcsfontosságú szabályt, melyet érdemes betartani a további veszteségek elkerülése érdekében.

  • Csak olyan tőkével tőzsdézz, amire nincs szükséged a mindennapi megélhetéshez, aminek a hosszú ideig tartó lekötése nem befolyásolja a megélhetésed!
  • Ne akard visszakeresni az elbukott pénzt, mert a túlzott kockázatvállalás még nagyobb vesztőt eredményez!
  • A veszteség és nyereség a te döntésed eredménye, egyedül a belépés előtt tudod irányítani a veszteség mérték a stop szint és a vásárolt mennyiség pontos beállításával!
  • Mindig tegyél ki stopot, csak a piaci stop elfogadható, mert könnyen átugorhat a piac!
  • Ne hígíts, mert minden szintnél van mélyebb. Ha a piac 90%-ot esett, akkor is képes még 100%-ot esni, azaz a teljes tőkéd elveszítheted!
  • Tegyél ki stopot! Ha nem teszel ki, akkor a teljes számlaösszegedet, vagy még azon túl is kockáztatsz (piac és bróker függvénye, van ahol már védelem van a negatív számlaegyenleg ellen).
Válság esetében előjöhetnek olyan kockázatok, melyekre nem is gondolsz normál időben, ezekre a rizikófaktorokra is kell, hogy terved legyen, ha bekövetkezik.

Pár napja említettem a pf topikban, hogy azzal is számolok, hogy esetleg bezárják a tőzsdét. Volt már ilyenre példa amerikában is (szeptember 11.), de akár most is elképzelhetőnek gondolom (inkább technikai okok miatt - járvány). Sokakat meglepetésként ért ez az elképzelés, pedig rizikófaktortként ott van.Tegnap jött a hír, hogy ázsiában két tőzsdét leállítottak és lehetséges, hogy amerikában is korlátozások lesznek. Válságban a politikus tettrekészséget mutatnak, ahogy mindig is, most is a pozíció megtartása miatt hoznak intézkedéseket, melyek a legtöbb esetben súlyosbítják a helyzetet. A tőzsde lezárásával azt hiszik el lehet kerülni a veszteségeket, az esést, pontosan ilyen intézkedés a felelőtlen short tiltás is (nem a naked shortról beszélek). Emelkedésben miért nem merül fel, hogy tiltsák a longot? A lényeg, végig kell gondolni, hogy akár egy pár napos zárás esetén, mi az a pozíció és kockázat, amit bármilyen veszély esetén még túl él a számlád (pl.: hatalmas réssel nyitás, bármelyik irányba). Egy ilyen esetben rengeteg fedezetlen ügylet lehet, ami még súlyosabb válságot okozhat, brókercégek mehetnek csődbe, az egész pénzügyi intézményrendszert magával ránthatja. Aki még nem látta, nézze meg a Big Short vagy a Margin Call c. filmet!

Válságban nagy az esély arra, hogy a brókercéged tönkremegy, bár vannak garanciaalapok, elképzelhető, hogy a pénzedhez csak korlátozottan és hosszú idő után férsz hozzá újból (vagy egyáltalán nem), van -e már most stratégiád erre a helyzetre?

Mi történik akkor, ha a netszolgátatás áll le, hogyan fogod elérni a brókert és zárod a pozíciót? Hasonló a helyzet, ha a kereskedésre használt technikai eszközöd mondja fel a szolgálatot, van B terved?

Ilyen esetekben hasznos lehet, ha a vonalas és mobil internetszolgáltató különbözik, ha a laptop/desktop mellett a mobiltelefon vagy táblagép is tudja a kereskedési szoftver futtatni. Ha eleve két szolgáltatód van, az egyiknél nyitott pozíciód, a másik brókernél le tudod fedezni (forex, bux, ha nem tudtál stopot elhelyezni valamilyen oknál fogva).

Ha nagy a volatilitás (most az), csökkentsd a pozíció méretet, napon túli pozíciót ne, vagy csak keveset hagyj, kalkulálj réskockázattal!

Légy nagyon óvatos! Olyan esés is lehet ebből a most elindult folyamatból, amire nem gondolsz! A reálgazdasági hatások csak néhány szektorban jelentkeztek, a fizetésképtelenségek, csődhullámok, munkanélküliség valószínűleg csak az év második felében kezdődnek meg, fel kell készülni akár egy nagyon hosszú ideig tartó, makacs recesszióra!

Tuesday, 17 March 2020

Gold/arany

Lejött a várt zónában. Amennyiben korrekció lesz, akkor itt egy jó ideig el fog oldalazni a piac, amennyiben fordulatról van szó, akkor gyors mozgással le kell törni az 1350-es szintet.

Korábbi chart:


Aktuális havi chart:


EUR/HUF

Átnéztem a forint euro keresztet. várnék egy visszatesztet a jelzett zónába, ezt követően lehet a további mozgásról elképzeléseket felállítani. Egyelőre long a piac, a felfelé haladó hullám nem készült el.

EIR/HUF 4H chart:


A chart alapján elképzelhető a korábban jelzett 358-360-as szint, immár van indok, ami miatt ezekben a magasságokba is elmehet a piac. A korábban gondolt lefelé kört nem igazolta vissza a piac, fordulós jelzés és trigger nem jött létre, várhatóan a következőkben is az északi irány lesz az uralkodó.

KV mellől

Óriási volatilitás, nagyon nehéz pontos célárakat számolni, mert bár a charton nem látszik (arányos), igencsak kis távolságok is a korábbi napi mozgások többszöröse lehet pontban. Azt javaslom mindenkinek, hogy hallgasson meg tapasztalt tradereket, akiknek nem ez az első tőzsdei pánikjuk, azaz élőben részt vettek, érezték már saját bőrükön a válság karakterisztikáját és hallgassák meg a tanácsaikat!

A pánikhangulat sok brókercég alkalmazottait is elérte, kezdenek túllengeni a reakciók az indokolt kockázatkezelés határain. Tegnap hallottam, hogy van olyan bróker/bank, aki a forex kereskedésben is jelentős korlátozásokat akar bevezetni, miközben a legtöbb deviza volatilitása nem összehasonlítható mondjuk a részvény és index piacokkal, minimális a réskockázat és nincsenek felfüggesztések. Ha jók az információim van, ahol már nem lehet tőkeáttételes shortot nyitni részvényekre, azt nem tudom, hogy ez esetleg a bux határidő eladására is kiterjed-e vagy sem.

EUR/HUF: Az volt a gondolatom, hogy megálló következik, meglepő módon zárnak a carry tradesek, ami sokakat meglepetésként ért. Úgy látszik nem ezt a verziót támogatta a piac és lehet közben a carry tradesek meg zártak, legalábbis a forint korona keresztben február végétől meglévő erősödés, akár erre is utalhat.

Korábban említettük, hogy az EUR/HUF árfolyamban a chart alapján, nagyobb tf-n, akár a 400 forintos ár is benne lehet. A verzióról Kisbandi barátommal (CET 12:48, közben előkerült egy rajza is róla, remélem nem haragszik, ha megosztom a bejegyzés végén) kialakított közös álláspont szerint csak egy világméretű válság esetében lehet szó, mert ez annyira extrémnek tűnt. Itt szeretném jelezni, hogy már nem annyira extrém! 

Kisebb idősíkra lenézve, a mostani, tegnapi szint egy lehetséges célár, ha átlépi a piac, akkor elő kell venni a korábban marginálisan, de már említett 358-360-as szintet.

A tegnapi szint lehet egy ellenállás, sőt egy kész szerkezetet is be tudok számozni, megnyúlt 5/5 és 5. hullám képében. Short jel nincs, de evidenciában tartom ezt az elképzelést is. 


Piacok: Ahogy tegnap írtam, ma vagy holnap lehet egy nagyobb lokális alj, amiből korrekció indulhat északnak és lehet egy oldalazás, a korábbi lokális tető (múlt hét) érintésével, fölé szúrásával. Most ennek a bekövetkezését, megerősítését figyelem.


CET 12:48

Kisbandi chartja:



Saturday, 14 March 2020

Piacok

Ismét előfordult, hogy az egyéni preferenciák, hitek, érzések és félelemek függvényében lényegesen más információ csapódott le az előbbi hosszabb elemzésből az olvasóknál, ezért kiemelnék néhány nagyon fontos gondolatot.

"Elliott elmélete számomra nem kereskedési rendszer, hanem annak egy eleme. Azt szeretem benne, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre/lehetőségekre és remekül használható célárazásra a piacon, de önmagában nem lehet vele kereskedni, ezt fontos bevésni az emlékezetünkbe!"

A világ irányadó indexe az SP, erre vonatkozó megnyilatkozások: 

"Minden fontos információ a charton, de egyelőre kivárok, 2200 elérésének útjára és módjára vagyok kiváncsi. Érdekességből tettem ki, hogy ott van, amire eddig talán kevesen gondoltak, mely szerint egy 5/ed ment északnak és a lefordulás, szakadó esés, az ed utáni időszak hevességének köszönhető.  Nem akarok pánikolni, de az index elmúlt két heti mozgása alapján evidenciában kell tartani."

"Mindezek mellett/ellen nem kiabálok olyan alacsony célárakat, de nagyon figyelek az eshetőségre. Lassulnia, megállnia kellene az esésnek ma, vagy hétfőn, de még ebben az esetben is reális a worst case scenario."

A nagy összeomlás verzió mellett vannak még olyan elképzelések, melyek alátámaszthatják a piacon lévő gyors, volatilis mozgást. A pénteki nap nagy zöld gyertya lett, eddig várakozások szerint. Most ért oda a piac, hogy a hozzávetőlegesen nagy tf-n lehetséges mozgások közül kizárjon egy párat a kritikus szintek törésével és az előttünk álló lehetőségek közül (4-5) legalább töröljön párat.

Milyen verziók vannak?

1) Ciklus szintű 5/Ed - Most Ciklus szintű korrekció
2) Primary ED - Most 5/ed/2
3) Intermediate C/ED - Most A után
4) Minor A-B-C/ED - Most C/1 után
5) Intermediate impulzus - Most A/3/3/4

és talán még pár alacsonyabb valószínűségű lehetőség. Vannak melyek egymással ellentétes irányba mutatnak, illetve vannak, melyeknek nagyon sok közös szakasza lehet.

Nem kereskedési rendszer! De remekül használható a kereskedésben, mert  kiegészíti, akár indikátor konstellációkra, akár gyertyakombinációkra, akár támaszokra és ellenállásokra épülő kererskedési elképzeléseket. 

Jövő héten jönnek az izgalmak, törhet pár verzió.