Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Monday, 21 November 2011

OTP - gyors

Csak egy elképzelés, de illene a nagy képbe is (csak a lefelé menet 5 hulláma zavar egy kicsit, mert a vezérlőelveket nem hozza, igaz az nem is feltétel, csak lehetőség). Az ábra alapján inkább egy LD lehet az ék, amiből esélyes a korábbi mélypontra a visszatérés, vagy egy nagyobb retrace.

OTP 10' grafikon:

Sunday, 20 November 2011

OTP várakozás a 46. héttől

Kimondhatjuk, hogy a héten megtörtént a fordulat és az intermediate (C) hullámban vagyunk, annak is a Minor 1 hullámának Minuette [iv] hullámában. A kérdés, hogy befejezte e vagy sem. Pénteken  még azt gondoltam, hogy igen, indul az [v] hullám felfelé, azonban most kétségeim támadtak és elképzelhetőnek tartom, hogy Minuette (c) hullám még hátravan, mert a korrekció expanded flat formációt öltött, ölthetett. Erre adnék most nagyobb esélyt.  A héten felrakott órás ábra még él és a jelölés szerint mozog a piac (nem jelöltem benne szinteket, sem időt, ennek ellenére szépen követi). A piros szaggatott vonal alá, szerintem  maximum csak beszúr, nagy eséllyel óráson a kék téglalapba való belezárásra adok esélyt, majd onnan megindulhat felfelé. Kisebb eséllyel a téglalap érintése nélkül felfelé veszi az irányt, ebben az esetben Minuette (c) kész és irány észak a célzónába 5 hullámban.

OTP órás grafikon:


OTP napos grafikon:


A fentieken kívül lehetséges, hogy egy ED lesz intermediate (C) pozicióban, illetve az is, hogy nem megy új csúcsra, azaz nem haladja meg intermediate (A) szintjét, de ennek általában kicsi az esélye.

Email követés

Feltettem kísérleti jelleggel egy olyan lehetőséget (follow by email - jobbra fent), mely emailban értesítést küld, ha új bejegyzés születik. Próbáljátok ki és jelezzetek vissza, ha tetszik marad, ha nem leveszem!

Saturday, 19 November 2011

Meglepetés vagy sem a hirtelen fordulat?

Ígértem a héten, hogy egy bejegyzésben elmagyarázom, hogy miért gondoltam kedden este, hogy életveszélyes short pozíciót felvenni, miért adtam riasztást emailen egy szűk csoport számára, hogy "tilos a short". 

Elliott elmélete alapján két dolog volt meghatározó:

Egyrészt, nagy timeframen elérte a papír az ideális zónát, ahonnan már hetek óta egy lehetséges fordulatot vártam.
Másrészt, C hullámmal szemben soha, de soha nem kereskedünk. Óriás veszteséget okozhat és esélyesnek láttam az elindulását, mert kis tf-n látható volt egy lehetséges 1-2 hullám (az idő igazolta a meglátást)

Volt egy harmadik dolog, amire Charlie hívta fel a figyelmet, méghozzá az órás ábrán megjelenő divergencia. Megrajzolhatnám magam is, de azt gondolom, hogy megérdemli, hogy az ő akkor felrakott ábráján szemléltessem. (forrás: http://kepfeltoltes.hu/111115/OTP60001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg by Charlie). Ez a divergencia egy bullish trendfordulót jelez, illetve az ábrán, akkor még csak azt, hogy közel van.

OTP órás grafikon (Charlie ábrája):


Sajnos részletes elemzéseket nem tudtam írni, azonban felmerült három komoly indok, ami miatt erős trendfordulatra láttam esélyt. Tudom már hét vége után, a hét elejére vártam, kicsit előreszaladtam, ilyen az, amikor nagy képen látja valaki a piac mozgását, de kis tf-n még egy kis időre van szükség, hogy minden szerkezet összeálljon. (Sajnos mostanra értük csak el, hogy a négynapos ünnep alatt elveszett információra már ne legyen szükség az elemzéshez)

Visszatérve,akkor a korábbiakhoz, volt két komoly Elliottos érv, amit jelentősen támogatott, egy a számozás helyességét alátámasztó divergencia, ami közelgő fordulatra utalt. E három tény eredője miatt szólaltak meg bennem a figyelmeztető szirénák, hogy minden short pozíciót el kell kerülni és átállni a másik oldalra.  

IMF hír ide vagy oda, ez az emelkedés benne volt a grafikonban, de nagyon jó mentség azoknak, akik óriásit buktak, hogy nem ők, hanem a hír a veszteségek okozója....

Thursday, 17 November 2011

Meglepetés e a mai száguldás?

Számomra nem, jó előre látható volt, pontosabban benne volt a pakliban. Ki is adtam a riasztás emailben, hogy "tilos a short"   (15 Nov 2011 17:47:52) Az eset tanulságos és ezért hétvégén egy rövid visszatekintést teszek majd erre!

OTP várakozás- péntektől

A megjegyzések között írtam a hét elején, de lehet sokaknak elkerülte a figyelmét. A programom elég sűrű lesz december elejéig, ezért a napi szintű elemzéseket nagy eséllyel nem tudok írni, mint ahogy látható volt ez a héten is. Ezért inkább hét végén egy kicsivel nagyobb képet vázolok fel (nagyobb tf).

Véleményem szerint ma elindul a C/1/3 hullám, ami látványos emelkedést hozott, holnap egy lefelé tartó 4. hullámra lehet számítani, a mai megnyúlt C/1/3/5 hullám miatt, inkább egy ZZ vagy dupla ZZ-re számítok, ami azt jelenti, hogy nagyobb retrace lehet, mint amilyen 4. hullámban szokásos. Az órás chartra felrajzoltam egy elképzelést, ami a piac mozgását mutathatja a következő napokban. A napos ábrán továbbra is tartom az alsó zóna elérését.

OTP órás grafikon:


OTP napos grafikon:


CET 20:54 Kieg.:

Nem zárható ki az ED verzió C-ben, ez azt jelentené, hogy letöri a célzónát a piac és 3 hullámban beesik alá! Ha ED lenne az alsó zóna elérése is bizonytalanná válhatna. Ezzel érdemes számolni!

CET 23:53


Láttam olyan C hullámot - talán az OTP esetében is - ahol ED verzió esetében C hullám az A hullám 61,8%-ig ment csak vissza, azaz nem mutatott A ponton túl. Érdekes nap elé nézünk holnap...

Csütörtök - megjegyzések

Wednesday, 16 November 2011

OTP - lehetőség

Egyenlőre jónak tűnik a tegnapi megérzés, nem kiabálom el, lássuk mit mutat ma a piac. Hosszabb távon továbbra is emelkedést várok az intermediate C hullámot felfelé. 2700 alá történő beesésig nem írom felül az elképzelést.

Tuesday, 15 November 2011

OTP - lehetőség


Ránézésre, mert nincs markersem.
Ha 2 és 4 időben nagyjából azonos, akkor lehet 3. és 5. megnyúlt és a zavart a 4 napos ünnep miatti zárvatartásban bújt el a megoldás... A ék miatt B mély retrace szintje (közel 100%) megfelelő és ha jól értem a divergencia fordulatra utalhat, Charlie erősíts meg!

Monday, 14 November 2011

CDS cunami új megvilágításban

CDS cunami  - kitekintés a jövőre - 2011-2012 c. 2010. december 30-án írt bejegyzés a nagy összeomlásról egy elgondolás volt, amihez azóta a görögök által közelebb kerültünk vagy mégsem? Az akkor írt gondolatokat érdekes megvilágításba helyezni az alábbi - Cimballi által publikát  -  cikk. Link Érdemes elolvasni!

OTP - az LD elképzelés

Ebéd helyett felvázolom mire gondoltam az LD verzióban, d pont még lehet kérdőjel. Csak elképzelés, a sima 5-ös nem állta meg a helyét. Hamarosan eldől, hogy jó e, ha igen utána magas retrace szintű esés jöhet, de e kiszúrhat felfelé.



Ennél a verziónál van egy szabály sérülés, amikor az megtörtént a gép előtt voltam és láttam a piacot, az inlikvid kereskedésre valaki rádobott több, mint 30.000 db részvényt, a hirtelen leszúrás után a piac megfordult és elindult északnak. Figyelem, ez sérti Elliott rendszerének alapszabályait, ugyanakkor elliott elmélete likvid piacokra szól, ilyen verzió elfogadása, csak és kizárólag utólag lehetséges, amikor a piac már nagyon messze jár és nagy biztonsággal csak ez a verzió számozható. A hullámban volt egy hasonló szituáció, amire ez nagyon hasonlít, ha Charlie nem szúrja ki, nem is írom ezt a pár sort, mert félre vihet.
Ha valami jobb verzió merül fel, azonnal át kell állni arra, mert akkor teljesen nyilvánvalóvá teszi számunkra a piac a hibát. Ezt a fajta megközelítést nem ajánlom senkinek, kereskedni ez alapján több, mint felelőtlenség. A tűzzel játszom itt és csak, mint elképzelés tettem fel, ami nagymértékben hordozza magában a hibázás lehetőségét!!!

Sunday, 13 November 2011

MOL

Érdekes szinthez ment a papír, lehet, hogy csak most érte el a b of (B)-t ? Érdemes lesz figyelni, mert ez kihat a buxra is és komoly esés lehet még a pakkliban a várt nagyobb emelkedés előtt. Idő vonatkozásában jobban illene a képbe, mert így a korrekció hossza tényleg kitartana az év végéig... A buxban ez még beleférhet, az OTP esetében a hasonló számozás szvsz nem.

Mol órás grafikon:



OTP - várakozás a 46. héttől

Szépen a várt zónába majd északnak, ahogy azt hetek óta vártuk. 

OTP órás grafikon:


Rövid távra nem rakok fel célzónát. Pénteken írtam, hogy 3130-3150 foghatja meg. El tudom képzelni, hogy ez a kis felfelé kör elmarad, de azt is, hogy nem és elmegy hétfőn odáig, majd lefordul és max. 2.980-ig leesik, utána újra északnak veszi az irány. Meglátjuk mit csinákl a papír. 
Hosszabb távon felrakom az elképzelésemet, napos ábra, melynek megvalósulásához hetekre lesz szükség. Nagyobb eséllyel az alsó zónába megy a papír, de a magam részéről - még ha most hihetetlennek is tűnik - a második magasabban lévő zónát sem zárnám ki. (nosza lehet megkövezni, de erre- is- mutatnak jelek Elliott szabályai szerint, a piac karácsonyra eldönti .o)

OTP napos grafikon:

Bux - várakozás a 46. héttől

Megjött a megerősítés a fordulatra, most már sok jel utal arra, hogy láthattuk a mélypontot. Véleményem szerint további emelkedés következhet, mert a (C) hullámban vagyunk. A kérdés, hogy mit tudunk erről a hullámról. Sajnos egyenlőre keveset. (C) lehet, akár egy ED, de lehet "sima" 5 hullám felfelé. Ez még nem dőlt el, a hét első felére várnék valamilyen információt erre vonatkozóan is. Egyenlőre arra sincsen biztos adat, hogy az első hullám, milyen Elliott alakzatot fog hozni, ezért az órás ábra csak egy elképzelés. Az elképzelés bukik, ha bármelyik negyedik hullám (Minute, Minuette) bemegy a szaggatott piros vonal alá és belezár.

Bux napos grafikon:

Bux órás grafikon:

Bux hetes grafikon (frissítés - nagyítva) :


Saturday, 12 November 2011

A fordulat II- ábra javítva

Sasszeme van Lacikának, gratulálok, tényleg nem stimmelt az ábra és mindjárt van egy nagyon nagy tanulságunk, mégpedig a kis tf-n megnyúlt 3. és 5. hullám esetében  a szerkezet könnyen keverhető egy ZZ-vel, főleg ha a 4. hullám háromszögnek néz ki, 2. hullám magas retrace szintre megy és csak magasabb tf-n tekintünk  rá a chartra. 
Mire gondolok, hogy jobban érthető legyen javítottam az ábrát, de mellette kis tf-n is felteszem a megoldást. A lényegen nem változtat, az út marad, csak c of (B) hullám első szerkezetére rajzolt számozás rossz volt. Hibáztam. Mea Culpa!

Bux órás chart:


Bux1112 10' grafikon:


Elliott elmélete és a hírek

Aki régóta olvas, az tudja, hogy "boszorkányüldözést" folytatok a hírkereskedők ellen. Nem hiszek abban, hogy a hírek mozgatják a piacot, szerintem csak az "amatőrök" hisznek benne. 
Véleményem szerint az árak mozgását az ember (tréderek) belső pszichológiai mozgása, az optimizmus és pesszimizmus ingadozása okozza. Az igaz, hogy erre hatnak a hírek, de nem egy hír! Csak néhány olyan eset van, amikor a hír katalizátorként jelenik meg. Volt ilyen példa a közelmúltban, most a négyes ünnep előtti kereskedési napokra gondolok, ahol egy speciális Elliott alakzat miatt short pozíciókat építettem és szokásomtól eltérően napon túl, sőt a négyes ünnepre is meghagyva azokat. A piacok azon a pénteken elérték a lokális csúcsaikat, majd egy picit korrekcióztak, legalábbis voltak, akik ezt gondolták, nálam az már a lefelé mozgás első jele volt. Leírtam előre, hogy olyan lefelé menet lesz, ahol akár fel is függeszthetik az OTP-t, nem jött össze, mert 7 Ft hiányzott. Link Már akkor jeleztem, hogy 2.900 lehet a célár. 

Miért gondoltam előre, hogy ez lesz? Mert egy Leading Diagonal látszott az ábrán, mely magas retrace szintre megy vissza, egy ilyen pozícióban megjelenő hír, drasztikus hatást vált ki. Mindezt azelőtt írtam, hogy kiderültek volna a görög gondok. De nem az LD az igazi hírre reagáló alakzat, hanem az ED. Minden más esetben szerintem nem is kell figyelni a hírekre, mert nem játszanak szerepet. Ezeknél az alakzatoknál is azért érdemes, mert ad egy támpontot a belépéshez.

Felrakom majd a hétfőre vonatkozó elemzést, alakzat szempontjából van esély egy esésre, azt hiszem pénteken írtam is, még a hírek megjelenése előtt, egyébként érdemes ránézni a devizákra, mert nem mozgatta meg őket a bejelentés!!! (devizákkal szembeni forint erősödés egy a hullám lehet, b hullám majd gyengülést hoz.)

Becsatolok két cikket. Az egyik a 2011. szeptember 11-én publikált cikk A hírekről, majd utána egy másikat Vajon a hírekre mozog-e a piac 2011. június 25-ei bejegyzés, azért érdemes megnézni az alpesi deviza mozgását utána, mikor látszott, hogy el fog szállni a CHF/HUF kereszt.

A hírekről

Sokat mondtam/írtam a blogban, hogy a hírekkel nem foglalkozom, nem érdemes velük érdemben számolni,általában. Ezt egyrészt Prechtertől tanultam, másrészt saját tapasztalatom is, mert mióta csak korlátozottan figyelek a hírekre az előrejelzések pontosabbá váltak. Vannak - nem is kevesen - akik a hírekkel foglalkoznak, azokat próbálják meg lekereskedni, többségében veszteségesen. Számomra a hírek jó beszállási lehetőségek, mert kibillentik rövid időre a piacot, valamely szélső érték irányába, ahonnan, akár pár percen belül, de visszaállnak  a "rendes" kerékvágásban.

Miért mondom, hogy általában. Azért, mert vannak olyan hírek/események, melyekkel számolni kell, de ezek száma nagyon kevés. Egy atomrobbanás vagy a természeti katasztrófák  (földrengés, árvíz, tájfun stb.) olyan események, melyeknek komoly hatása lehet a piacra, de ez természetes. Továbbá van egy-két olyan formáció, melyek esetében a szerkezet elkészülte után, egy esemény/hír mozdítja el a piacot. A háromszögek tipikusan ilyen formációk. Ezzel Elliott elmélete is foglalkozik, korábban már említettem "thrust"-nak hívja, amikor a piac a háromszög befejezése után éles fordulattal a hagyományos TA értelmezésben egy "kés"-t  produkál. Találó a név, mert ha aláállsz, jelen esetben long pozícióba lépsz, véged.

Szintén említettem már, hogy olvastam egy  Prechter interjúban, hogy ő hogyan vélekedik a hírekről. Idézem:

"My addition to the theory is that the stock market is a direct reflection of mass psychological change, which in turn shapes events. If you study the patterns produced by the averages, you must conclude that mankind goes through natural and rhythmic sociological changes. In other words, such changes are not reaction to events, as is popularly assumed, but are natural and occur ahead of related events, which are the results."
(Prechter's Perspective, Peter Kendall)

Számomra mi fontos a fenti idézetből?
A tömeg pszichológia változása van kihatással a tőzsdei árak változására (igen, a tömeget befolyásolják a hírek, de nem egy hanem azok összessége), ami alapvetően egy természetes és ritmikus (felismerhető , mert ismétlődő alakzatok, azaz előre jelezhető) szociológiai változás, azonban nem közvetlenül a hírek okozzák a változást, mint ami az általános vélekedés.

Példa a múlt hétről:
A hírek szerint esésnek kellett volna bekövetkeznie, miközben Twerrel együtt egy kis emelkedésre számítottunk. Valaki be is jegyezte, hogy "mi nem olvassuk a híreket?". Az emelkedés összejött, majd ahogy vártuk az esés is, egy hír hatására, amit előre jeleztem. (nem a konkrét hírt, hanem azt, hogy most figyelni kell rá, mert az indíthatja be az esést).
Szintén idézek:

"Érdemes még (e) esetében figyelni arra, hogy aránytalanul gyors időben a többi hullámhoz képest, majd utána jön egy elliotti értelemben "thrust" egy hullámból álló szúrás, jelen esetben lefelé, melynek nagysága kb.: 2.000 pont lehet (!), azaz 10% minusz(!), ehhez tényleg szükség lehet valami nagy hírre." 
(megj.: az akkori háromszöget időközben átrajzoltam)

Bux1112 15' chart:


A fentiekkel nem önnön nagyságom akarom bizonyítani (aki olvas tudja, hogy több verzió volt a fejemben, az egyik szerint egy kis emelkedés még beleférhetett volna), hanem azt, hogy a hír előtt látható volt, hogy mi fog bekövetkezni, azaz még akkor is, amikor egy hír mozgatja meg a piacot...

Nekem ez volt az első, tudatosan szemlélt "thrust" az életemben, ráadásul sikerült lekereskedni egy pici pakkal. Mindezt azoknak írom, akik kételkednek a hullámelmélet használhatóságában és nem akarnak időt, energiát beletenni a rendszer részletes megismerésébe. Szerintem rosszul teszik.

Vajon a hírekre mozog e a piac?


Tegnap az index a következő címmel jelentetett meg cikket (link a névben):


Valóban? A tömegek nyilván elhiszik, hogy egy csúnya görög politikus miatt esik a forint az euróval és a svájci frankkal szemben, de teszek egy hasonlóan komoly kijelentést: A görög politikust,  Tomasz Robopulosz-t személyesen ismerem, sőt én bíztam meg, azzal hogy jelentse be, nem szavazza meg a megszorításokat. De nem probléma, mert beszéltem a többiekkel is és én most úgy látom, hogy jövő héten a görög parlament megszavazza, kár izgulni...

Most nyilván torzítok és kifacsarom a tényeket a saját érdekeim szerint, de mindez annak szól, hogy jobban felhívjam a figyelmet a véleményre, amit megfogalmazok.

Aki régóta olvassa a blogot az már tudja a válaszom a kérdésre, az újonnan érkezők kedvéért teszem fel a mai bejegyzést, ezzel a kapcsolatban. Korábban, mint minden kezdő kereskedő én is kiemelt figyelmet fordítottam a hírekre, fejből tudtam melyik nap, milyen új adat érkezik, próbáltam a hírekre kereskedni és természetesen sikerült bukni...
Elliott elméletébe történő belemélyedés folyamán, azonban mást tapasztaltam, egyre kevesebb hírt olvastam (jelenleg szinte semmit) és az előrejelzések kezdtek pontosabbá válni. Rájöttem a híreknek általában nincs piac mozgató hatása, azért írom, hogy általában, mert van egy-két olyan Elliott-os szerkezet, ami esetében a hír egyfajta katalizátorként mozgatja meg a piacot, indítja meg az "égést". Mindenki sokkal jobban jár, ha úgy kezeli, hogy a hír nem mozgatja a piacokat. Szóval az alapvető tézisem ezzel kapcsolatban:

A hírek képesek megmozgatni a piacot, de ennek hatása napon túl már csak ritka esetben látszik a grafikonokon! A piac hamarosan visszaáll a korábbi útra (hullámra), ilyenkor jó beszállási pontot lehet találni.  A hírkereskedelem a kezdők vesszőfutása.

Nézzük meg mire gondolok pontosabban:

2011 május 29-ei CHF/HUF chartom, ahol a negyedik hullám várható célzónáját jeleztem előre:


Néhány nappal később az index elérte a zóna szintjét, június 1-ei ábra:


A negyedik hullám kiteljesedése után jeleztem, hogy ismét északnak várom a piacot, június 16-ai ábra:


A június 24-ei pénteki adatokat is tartalmazó chart:


Ezek után mindenki döntse el saját maga, hogy a hírek mozgatják e a piacot!

Mi várható utána, felteszek egy hetes ábrát, mindenki döntse el!

CHF/HUF kereszt hetes chart:


A kérdés inkább az, hogy jó e a jelölés?

Megj.: jó volt, nagyon elment a keresztárfolyam!

A fordulat - szerintem

Az ábrán látható számozásban és a hozzá kapcsolódó értékelésben van egy hiba, nem törlöm a bejegyzést, mert szerintem így sokkal inkább tanulságos és felhívja a figyelmet egy hibázási lehetőségre! Az új ábrát felteszem egy új bejegyzésben. A fordulat II -  ábra javítva itt elérhető

Erre utaltam, amikor azt mondtam, hogy ne "hagyományos 5-ös" szerkezetet használjatok az esésben, hanem dupla ZZ verzióban, vagy ZZ-ben gondolkodjatok, illetve, hogy a négynapos ünnep miatt nem lehet jól számozni, mert hiányoznak az előzmény adatok. A piac egyenlőre igazolta az elképzelést, de az első Minuette 5 felfelé tartó hullám után lennék csak nyugodt. (B) önmagában is lehet egy ZZ, szvsz, ahol a hullám egy dupla ZZ, c hullám egy normál, a of (B) aránya c of (B)-hez 61,8%.
Én az egész (B) hullámot így számoznám, nem tudom, hogy jó e, de eddig hozta a várakozásaimat. Mindemellett a nagy képen az ideális zóna felső határánál fordult, tehát a nagy képen is rendben van, ezért gondoltam - ha feltételesen is - megvan a fordulat.

Bux órás chart:


Sokan azt gondolják, hogy megy 5 hullám felfelé, majd három lefelé, ez Elliott elmélete. Majd jön egy komplex Elliott féle alakzat és nem értik miért nem arra megy a piac, amerre várják. A kezdők feladják és azt mondják a rendszer nem jó. Szerintem jobban el kell mélyedni benne, főleg a korrekcióban, mert az lehet a siker kulcsa. Nap közben írtam, hogy olvassátok el Cimballinál és Prechternél első hullám személyiségjegyeit, ha ezt megteszitek, vagy megtettétek és rámentek a csütörtök és pénteki megjegyzésekre talán találtok valamiféle párhuzamot. Itt a blogon is ment egyfajta vita, hogy most egyes felfelé, vagy még csak korrekció...

Kis tf-re ránézve már csütörtökön erős volt a gyanú, hogy itt a fordulat, de csak gyanú volt. Egyenlőre még mindig annak kezelem, várom az 5 hullámot felfelé. A gyanú, abból adódott, hogy a felfelé menő hullám személyiségjegye inkább impulse 1 volt, mint korrekció, majd a lefelé menet inkább korrekció, amire a ZZ nagyon illett, illik. Szépen lehetett számozni tripla ZZ-nek.

Bux1112 5 perces ábra:


Naitssznak elküldött ábra, nem raktam ki, mert bizonytalan voltam, most megteszem ne maradjatok le róla:


A forgalom nem volt kielégítő, ezért a perces ábrán sok az üres járat, de ettől még lekövethető. Nem raktam ki, mert sok "láthatatlan" ember is olvassa a blogot, nem tudom milyen képességekkel rendelkeznek és nem akartam, hogy fejetlenül longba ugorjanak. Utólag csak az bánt, hogy vannak, akik ezért végig shortoltak egy impulse emelkedést, sajnálom. A pozícióba lépéshez megerősítés kell, a sikeres kereskedéshez stratégia, ez pedig talán még mindig egy gyanú csak, igaz egyre jobban igazolja a piac. Gratulálok Naitssznak, akinek szemet szúrt a 7 hullám, megérezte, hogy el kell gondolkodni rajta!

Bux1112 perces chart:



Friday, 11 November 2011

péntek

A tegnapi napon az OTP esetében elérte a célzónát a papír, ahol megfordult elindult felfelé, majd a negatív amerikai mozgás közben visszament a mélypontra. A mai nap egy megerősítés kell arra, hogy valóban a fordulópontot láthattuk, én erre adok nagyobb esélyt, de kell a megerősítés.

A bux esetében is a várakozások szerint alakul, a célzóna felső szélét kapta el. Az elmúlt időszakban a hati valami miatt (kosár változás, mol disszonancia) nem hozta a szép célárakat, nagyon kíváncsi vagyok  a mai mozgásra.

(Mélységében elemezni csak délután/este fogok tudni, addig a korábbi nagy képben gondolkodom, amit nem írt felül a piac. Szerintem lesz egy emelkedés és valahol a mélypont környékén lehetünk most, a mai nap kérdése, hogy megmondja már vagy még felette)

Thursday, 10 November 2011

célzónák

Mint tegnap írtam nincs lehetőségem elmélyülni és komoly elemzést írni. Egy gyors célzóna meghatározásra vállalkozom csak, de lehet arra is csak kis hatásfokkal , ugyanis a mostani számításhoz is hiányzik a négyesünnep körüli adat.

OTP esetében lehet a korábban kijelölt zóna, de mehet lejjebb is, zóna az ábrán, ennek ellenére a korábban feltett zónára egy kicsivel nagyobb esélyt adok.


Bux esetében is hasonlóan gondolkodom. Nehéz jó zónát megadni, a felsőre kicsivel nagyobb esélyt adok.


Számokban bux 15.500, hati 15.300, (elírás volt, a felső zónát kell nézni!)  1-200 pont a bizonytalanság most, erre érdemes figyelni. Úgy látom, hogy ma akár egy fordulat is jöhet, persze további esés után.

Tuesday, 8 November 2011

Várakozás szerdától

Sávban mozog a piac, ugrál ide-oda, iránytalan a helyzet. Tipikus b hullám.  Az (A) hullám nagyjából egy hónapig tartott, a (B) hullám másfél hete fut, szerintem nem árt egy kis türelem. 

Jelenleg a korábbi verziót nem zárta ki a piac. A legtöbb termék esetében látszik valamilyen háromszög, ami lehet a teljes b of (B) hullám, de lehet, hogy csak annak egyik alhulláma, a magam részéről egy kicsit nagyobb eséllyel alhullámra gondolok, talán b második alhullámának pozíciójába, de ezt nem merem bizonyossággal állítani. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem érdemes pozit felvenni, lássuk mit mutat a piac, ha elindul valamely irányba bőven lesz még hely, Elliott hullámait meglovagolni nem a legjobb a b of (B). Legyetek nyitottak mindkét irányra, nagy eséllyel hatiban 16.500 alá, OTP 3.100 alá nem megy be a b hullám, ha  a piac aláesik (nemcsak leszúr), akkor az már c of (B) hullám lesz.

A nagy kép még mindig bear! Long beszállok csak rövid időre lehetnek, megfelelő gyakorlat nélkül nem ajánlom, ne égessétek a kereskedési tőkéteket, ne tömjétek a brokik zsebeit!

Makacs vagyok, még mindig tartom magam a korábbi elképzeléshez, nem keletkezett új információ, ami elvetné. Azaz a korábban kijelölt zónákhoz várom a piacot, OTP legnagyobb eséllyel 3.430-3.450 zóna, hati 17.200-17.400. 

Nem szeretnék félreértést, azért ragaszkodom ezekhez a verziókhoz, mert a piac ebbe az irányba mutat, nem tapasztaltam olyan dolgot, ami elvetné. Nem vagyok pozícióban, így nem befolyásol érzelem. Szerintem sokan az esésre kezdtek el játszani, a piac pedig mindig arra megy, ahol a legtöbb embernek fáj. Egy felfelé elindulás erős short zárásokat indukálhatna és lendületesen felfelé vihetné a piacot. Akár kialakulhat egy bull csapda, továbbá az is lehet, hogy a vevők csak a korai shortosok lesznek, így utána gyorsan jöhetne egy esés, a c of (B) hullám.

Bux napos grafikon:



Bux1112 napos grafikon:

MOL órás grafikon:




OTP grafikon: