Napos ábrát frissítem, ezen még mindig az impulzus verziót követem. Olvastam Egont, jó elemző, ua. elliott esetében szerintem vannak hibái. Ő egy a-b-c verziót támogat a mostani esésben, ezt nem tudom kizárni, mert az ED verzióban lehet ez a nagy B része. (Bux mozgása alapján el tudom képzelni, ezt is). Ugyanakkor olyan nincs, hogy elmarad egy hullám!
OTP napos ábra:
Hírek/News
Sunday, 9 June 2013
OTP
OTP havi chartok:
Érdekes, hogy a januári ábrát mennyire jól követi a piac. Impulse esetében az első hullám nagyjából időben hasonló, mint az első, ebben az esetben júniusban lesz meg a csúcs. Érdekes, hogy az OTP ts03 kiütése valahol 5450 környékén lehet, miközben a havi chart nagyjából 5500-ra mutat. Ugyanúgy, mint a pénteki emelkedésből származó, egyik lehetséges célár, aminek a környkére mutat Cimballi féle doboztechnika is, talán Charlie is ezt a célárat mondja már elég régóta.
A heti gyertyának nagyon kellett a pénteki emelkedés, mert különben heti alapon nagyon kemény short jelzést adott volna, kijött belőle egy nagy hajrával.
OTP heti chartok:
Azt gondolom, hogy sokan az emelkedést korrekciónak gondolják, nekem több érvem is van ellene:
- Az emelkedés 50% volt eddig, ez nem A hullámra jellemző, túl magas retrace szint
- RSI értéke tipikus 4. hullámszintről fordult északnak, a kijelölt és várt zónából
- 2. és 4. hullám méretben eltér, ua. időben megegyezik
- 2. és 4. esetében igaz a váltazkozás elve, a megnyúlt hullám miatt éles esés pont a célzónában landolt, a várt helyen
Szóval egy kis csúcs után az éles esés megvolt, esélyes, hogy lesz következő, az előzőek fölött.
OTP napi chart:
Az órás alapján holnap esést gondolok, 5 hullám ment északnak, korrekció jöhet.
Thursday, 6 June 2013
OTP - gyors
A napi ábrát mutatom, messziről és közelről. A várt szintet naposon (!) telibetalálta. Óráson ua. nem merek semmit sem kijelenteni. Talán egy "lapos" ed készülődik, ha nem akkor sok remény nincs az emelkedésre.
OTP napos chart:
OTP napos chart:
Buxelliott hétvége
Sziasztok!
A tavalyi évben felmerült, hogy jó lenne egyszer a blogon kívül összeülni, sörözni és egy kicsit kötetlenül beszélgetni, hogy megismerjük egymást személyesen is, vagy ismét találkozzunk. Imi-boy és Toni elkezdte szervezni a hétvégét, csináltam egy aloldalt az információknak! Ott lehet megjegyzést fűzni, kérdezni, javasolni, jelentkezni!
OTP
Sok újat nem tudok írni a tegnapiakhoz képest. A piac beszúrt a jelzett pici zónába.
OTP napos chart:
OTP napos chart:
OTP napos chart:
OTP napos chart:
Wednesday, 5 June 2013
OTP
Sok újat nem tudok írni, a napos gyertya nagyon fekete lett, átment a támaszon. Következő 4800-n. Az esés üteme lassul. Valószínúnek tartom a csatorna dupláját célozza a piac, ma elérheti. Ami ideális korrekciós szint is.
OTP napi chart:
Tuesday, 4 June 2013
OTP
A támaszok fogták naposon. Sőt, elérte az ideális korrekciós szintet is (iv tere, vagy i-ii megnyúlt 5.). Innen jó eséllyel északnak indulhat. Kisebb eséllyel belelátok még egy mélypontot, de ezt csak kis eséllyel gondolom mára. Az emelkedés 4950 min, mellett ideálisan 5000 fölé viheti.(korrekció esetén, mert simán sokkal feljebb is mehet, óvatosság elve alapján írtam ezeket a célárakat)
OTP napos chart:
Karakterét tekintve a hullám volt a lefelé jövetel, számozás szerint szvsz egy éles ZZ. A váltalkozás elve szerint valami komplex, jól számozható alakzat mehet felfelé, dZZ esélyes.
Sunday, 2 June 2013
EUR/HUF
Az euro esetében szerintem vége a negyedik hullámnak. A leszúrások, spike-ok, főleg a devizáknál az egységes piac hiánya miatt nem zavar. Indulhat az 5. hullám északnak, szerintem.
EUR/HUF kereszt, napos chart:
OTP
Lezárult egy hónap. Kezdem a havi charttal. Frissítem a januári ábrát.
OTP havi chart:
Ha lesz új csúcs, azt a piac júniusban fogja elérni. Ha júniusban éri el, akkor ez felfelé nem lehet első hullám.
OTP heti chartok:
OTP napi chart:
OTP havi chart:
Ha lesz új csúcs, azt a piac júniusban fogja elérni. Ha júniusban éri el, akkor ez felfelé nem lehet első hullám.
Heti charton nagy eséllyel megjelenik egy divergencia, amit már hetek óta figyelemmel kisérek. Azonban ez nem lesz szerintem hosszan tartó fordulat. Miért gondolom ezt? Mert, rsi szokatlanul magas ebben a pozícióban. Nem tartom kizártnak a fordulatot, de sokkal nagyobb esélyt adok, hogy ez még nem a vége az emelkedésnek. múlt héten 3-5 hetet írtam, ez reális lehet a csúcsra.
OTP heti chartok:
Naposon célzónában a piac. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hirtelen ilyen mélyre esik. Bár jelet nem látok, a fibo szintek és a támasz alapján arra következek, hogy megnyugvás jön a következő napokban. Az esés karakterjegye 4/a hullámra utal, szvsz a legnagyobb eséllyel. Ebből lehet hsz, ami időben elnyúltja a korrekciót, vagy lehet flat, ami egy lassú, nagy eséllyel dZZ-ben történő emelkedéshez vezethet. Ezt az esést nem lehet beszámozni, ezért sok a kérdőjel, hogy három vagy 5 hullámos-e a szerkezete. Van olyan elképzelésem, hogy egy megnyúlt 5. hullám van benne, ha ez igaz, akkor gyors emelkedés jöhet hétfőn, nyilván nem olyan magasra, mint ahonnan leesett. (hétfőn)
OTP napi chart:
Saturday, 1 June 2013
OTP - archive
2013. május 30., csütörtök
OTP
Nagyon érdekes az OTP grafikonja. Akár a fordulatot is láthattuk. Ami ennek ellentmond, az az, hogy a
hetesen kialakuló fordulós divergencia (függ a holnapi naptól) esetében az RSI túl magasan van,
ilyen magaságokban nagy eséllyel bearish trendforduló nem jön létre. Akkor mi lehet ez? Szvsz,
egy utolsó előtti hullám indul délnek, ami akár egy elég mély korrekció is lehet.
hetesen kialakuló fordulós divergencia (függ a holnapi naptól) esetében az RSI túl magasan van,
ilyen magaságokban nagy eséllyel bearish trendforduló nem jön létre. Akkor mi lehet ez? Szvsz,
egy utolsó előtti hullám indul délnek, ami akár egy elég mély korrekció is lehet.
OTP hetes chart:
Naposon a fordulós jelzés megjött (nem voltam képbe az osztalékvágásról), amiben bizonytalan voltam.
Szerintem egy impulse megy délnek nagyon esélyes, hogy eléri a reggel jelzett zónát.
Szerintem egy impulse megy délnek nagyon esélyes, hogy eléri a reggel jelzett zónát.
OTP napos chart:
...és egy korábbról:
SI támogatja az impulse számozást, ha nem ez, akkor vagy egy extrém c és dzz ment felfelé, ahol az első
zz az 1-el jelölt hullám helyén van, x 2, majd a 3-5 a következő zz. Remélem érthető. Ebben az esetben esés
jön, mert kész lehet a ED 5. Látni kell a következő esést és esélyes, hogy akkor kontextusba illeszthetjük a
helyzetet. A magas RSI miatt várok még egy új csúcsot,a kis csúcs nagy eséllyel megvolt. a 3-5 hét a végső
csúcsig nagyjából.
zz az 1-el jelölt hullám helyén van, x 2, majd a 3-5 a következő zz. Remélem érthető. Ebben az esetben esés
jön, mert kész lehet a ED 5. Látni kell a következő esést és esélyes, hogy akkor kontextusba illeszthetjük a
helyzetet. A magas RSI miatt várok még egy új csúcsot,a kis csúcs nagy eséllyel megvolt. a 3-5 hét a végső
csúcsig nagyjából.
OTP napi chart:
Thursday, 30 May 2013
Japan
Érdekes az esés Japánban. Ha ez korrekció, akkor nagyon messze kell menni, hogy megtaláljuk a korrekció párját...
Wednesday, 29 May 2013
OTP
Havi charton látszik, hogy a felső zónát célozta meg piac.
OTP havi chart:
...és egy ábra januárból
OTP havi chart:
Havi szinten minden a "terv" szerint, bár őszintén nem hittem, hogy tényleg van ennyi erő a piacban.
Hetes charton szépen a feltételezett ék felett a piac. Amennyiben ék, akkor ez megfelelő eltávolódás az ék tetejétől, a forgalom azonban még nem stimmel, igaz, a hétnek sincs vége.
OTP heti chart:
Óráson nem látok megfelelő fordulós jelzést.
OTP havi chart:
...és egy ábra januárból
OTP havi chart:
Havi szinten minden a "terv" szerint, bár őszintén nem hittem, hogy tényleg van ennyi erő a piacban.
Hetes charton szépen a feltételezett ék felett a piac. Amennyiben ék, akkor ez megfelelő eltávolódás az ék tetejétől, a forgalom azonban még nem stimmel, igaz, a hétnek sincs vége.
OTP heti chart:
Naposon megvan az új csúcs, RSI nagyon magas, nekem ez azt jelenti, hogy esés után lesz még egy magasabb szint, még egy új csúcs.(kivéve extrém c esetét) Nem akarom és nem is merem azt mondani, hogy a mai nappal kész és esés jön holnap, de egy kisebb korrekciónak itt az ideje és a lehetősége.
OTP napi chart:
Labels:
OTP
Monday, 27 May 2013
OTP
A mai nap után sok újat nem tudok írni, egyenlőre áll, amit az előző bejegyzésben leírtam.
OTP napi chart:
OTP napi chart:
Sunday, 26 May 2013
OTP - gyors
Lehet nem lesz időm mélyebb elemzést feltenni, ezt az előző poszt alá írtam megjegyzésként. Aki olvas, mindent ért, a vonatkozó havi chart több helyen fent van.
"A csúcs 70-80%-ra teszem (főleg OTP), hogy jelenleg még nincs bent, nagy az esélye főleg a bankpapírnál, hogy két új csúcs lesz még. Egy kicsi, a jövő héten és egy nagyobb cca. 3-7 héten belül, melynek célzónája a mutatott magasabb zóna lehet.
Miért gondolom mindezt?
Mert nem jött a várakozásoknak megfelelő karakterjegy és naposon az RSI befeszült a bull zónába, átlépett egy határt, aminek a fordulatnál már kicsi esélye van. Nem jó a "right look". A hetesen az ék felső szárát inkább csak érintette a piac, miközben a forgalom sem volt egyértelműen magas, igaz magasabb volt, de túl sok a határeset.
Forgalom, rsi, fordulós gyertya hiánya. Inkább csak lassulás van, mint fordulat magasabb szinten. Szvsz (OTP) jön egy új csúcs, majd esélyes, akár egy éles korrekció, majd új csúcs.
Marad a havi szinten feltett magasabb zónás célár 5400-5500 környéke. Valahol ott a certi kiütési pontja, azaz szvsz ki fogja ütni..."
"A csúcs 70-80%-ra teszem (főleg OTP), hogy jelenleg még nincs bent, nagy az esélye főleg a bankpapírnál, hogy két új csúcs lesz még. Egy kicsi, a jövő héten és egy nagyobb cca. 3-7 héten belül, melynek célzónája a mutatott magasabb zóna lehet.
Miért gondolom mindezt?
Mert nem jött a várakozásoknak megfelelő karakterjegy és naposon az RSI befeszült a bull zónába, átlépett egy határt, aminek a fordulatnál már kicsi esélye van. Nem jó a "right look". A hetesen az ék felső szárát inkább csak érintette a piac, miközben a forgalom sem volt egyértelműen magas, igaz magasabb volt, de túl sok a határeset.
Forgalom, rsi, fordulós gyertya hiánya. Inkább csak lassulás van, mint fordulat magasabb szinten. Szvsz (OTP) jön egy új csúcs, majd esélyes, akár egy éles korrekció, majd új csúcs.
Marad a havi szinten feltett magasabb zónás célár 5400-5500 környéke. Valahol ott a certi kiütési pontja, azaz szvsz ki fogja ütni..."
Friday, 24 May 2013
SP
Szerintem nagy az esélye, hogy egy c hullám tart északnak, flat korrekció részeként. Az új lokális csúcs után délre fordulhat min. 50 pont esésre...
OTP
A certi képe végre a várt képet mutatja, leszúrt...
A hetes OTP grafikon szépen teljesít, felszúrás az ék felső szára fölé még mindig lehetéges. A forgalomnál arra figyelni kell, hogy meg kellene szorozni 1,2-vel, mert csonka hét volt és csak így lehet valamennyire összehasonlítani, ebben az esetben a csökkenő trendvonal fölé szúrt a forgalom, szvsz már most.
OTP hetes chart:
A napi RSI kezd nagyon bull képet mutatni, ha marad, akkor további emelkedés lehetséges.
OTP napi chart:
Órás képen zz-k mennek, ebből arra következtetnék, hogy nagy eséllyel lehet még délután felfelé kör.
Igen, megfogalmazódik bennem, hogy mikor kell feladnom a fordulós várakozást. A hetes kép alapján egyenlőre nem. A napos kép alapján újabb csúcsok lehetnek és erre utal az órás kép is, azonban a felfelé tartó alakzatok, főleg az utolsó hullámokról már nehezen látom be, hogy impulse-ok, ezért a forduló lehetőségétől nem tudok eltekinteni.
OTP
Nagyobb tf-ről a tegnap leírtakon túl nem tudok írni. A tegnapi órás RSI végre megfelelő képet ad, ugyanakkor a napos megváltozott és azt jelezi, hogy lehet egy újabb csúcs, aminek a céljául 5200 környékét lehet kijelölni.(Nem feltétel az új csúcs)
Thursday, 23 May 2013
OTP
Az elemzés tegnap készült!
Érdekfeszítő nap volt a mai, végre megjelentek azok a karakterjegyek, melyeket hiányoltam az ED zárásánál, megjött a forgalom és láthatóan EUFORIA alakult ki.
Érdekfeszítő nap volt a mai, végre megjelentek azok a karakterjegyek, melyeket hiányoltam az ED zárásánál, megjött a forgalom és láthatóan EUFORIA alakult ki.
Havi charton az első célzónában a piac, ahogy azt korábban - talán januárban - kijelöltem. A mai emelkedés után, akár kész is lehet a szerkezet. Biztosan kijelenteni, hogy itt a fordulat, ezen a timeframen nem lehet.
OTP havi chart:
Hetes charton a forgalom még nem jött meg, igaz a hét fele telt csak le. A magasról érkező trendvonal fölé került az árfolyam, amit sokan kitörésként értékelhetnek, vajon behal-e a kitörés vagy nem?
Az ED általában nem ér véget a felső száron, igaz, ezt máshogy is be lehet húzni. Hetes charton - a hétnek nincs vége - szépen alakul a helyzet, elfogadható szinten a piac, akár vége is lehet az emelkedésnek.
Figyelem, ha itt csúcs lesz, akkor hetes viszonylatban egy fordulós divergencia alakulhat ki!
Célzónában a piac, a számozásnál a-b-c zigzag helyett, akár egy éket is lehet jelölni, ami felveti annak lehetőségét is, hogy ez még nem a tető, csak egy ZZ-nek az a hulláma. Ebben az esetben 5400-as felső zóna elérhető lenne.
OTP heti chart:
Naposon a forgalom szépen megjött, az utolsó 33 nap legnagyobb forgalmát láthattuk ma. A jelzett célzóna fölé is ment a piac, de ezzel nincs semmi bajom.
OTP napi chart:
Az órás charton vannak problémáim, RSI nagyon magasra ment. Olyan, mintha ez még nem is a csúcs lenne, hanem csak egy harmadik hullám és új csúcs várható. Ritkán van arra példa, hogy egy erős c hullám viszi fel ilyen magasra az RSI-t és divergencia nélkül fordul le, holnap többet látunk majd. Mindenesetre az USA (SP) szerintem fordulós gyertya csoport alkult ki.
Reggel:
Reggelre a DAX és a DAX future 100 pontos különbséget produkált, korábbi napokban pár pont volt csak köztük. Nikkei cca. 2,5%-ot esett az éjszaka, reális a lehetőség egy korrekcióra vagy a várt fordulatra.
Reggel:
Reggelre a DAX és a DAX future 100 pontos különbséget produkált, korábbi napokban pár pont volt csak köztük. Nikkei cca. 2,5%-ot esett az éjszaka, reális a lehetőség egy korrekcióra vagy a várt fordulatra.
CET 8:00 (05.23) Kieg.:
Ha a napos ábrán a zárás egy ED-vel történt, ami nagyjából 8
CET 8:43 (05.23) Kieg.:
A papír tegnap hetesen két Fibo szintet ért el, egyrészt a 2010-es csúcs 50%-át, másrészt a 2011-es csúcs 61,8%, erős ellenállás :o)
Ezt elfelejtettem megírni, de szerintem a chartokon ott a fiborács.
Wednesday, 22 May 2013
EBOTPTS03 - OTP - érdekesség
CET:11:01
Valaki beleadott ismét....
CET:13:47
A forgalom szépen megugrott, az ék szára alá is szúrt...
OTP
Igen, pont erre gondoltam a reggeli bejegyzésben. 5/C/5-ben ED lehet, melynek vagy 3. vagy 5 hulláma megy most felfelé, kétségeim vannak, hogy melyik. Ha megjönne a forgalom, akkor meglenne a hiányzó karakterjegy is.
Nagyobb tf-n még mindig célzónában a piac, sőt végre elmozdult a zóna aljáról! A mostani az a karakterjegy, amit hiányoltam és még nincs vége :o)
Nagyobb tf-n még mindig célzónában a piac, sőt végre elmozdult a zóna aljáról! A mostani az a karakterjegy, amit hiányoltam és még nincs vége :o)
OTP
Nem lett szép a napos gyertya a nap végi felrántással. A tegnapi tető fölötti részen is járhat ma a piac, sőt bár van olyan fordulós jelzés, amire beszállnék, nem tudom kizárni egy nagyobb ed kialakulását, aminek az esetében még simán tud ma felfelé szárnyalni a piac. Tegnap óráson - kontratrend belépő - long jelzés alakult ki, amit a piac szépen hozott is.
Mindezek mellett továbbra is tartom, hogy lehet itt egy lefordulás, az elképzelést semmi nem törte, célzónában a piac és láthatóan tört a lendület. ami elbizonytalanít és keresem a további alternatívákat az az ed végi karakterjegy elmaradása, azaz lehetséges, hogy valamilyen más befejezés lesz és még nincs kész a szerkezet.
OTP napos chart:
Tuesday, 21 May 2013
OTP
Kimaradt egy-két nap, ilyenkor előfordul, hogy a szentimentben "bejárja" az utat a piac, ami azonban a grafikonban már nem látszik. nem tudom mit hoz a mai nap. Kisebb tf-n egy felfelé történő kiszúrás előtt zárt be a piac. Nagyobb esélyt adok ma egy fekete gyertyára, ebbe egy magas nyitás is belefér, de jelenleg lefelé adok nagyobb esélyt, mert túl sok az oldalazó gyertya a grafikonon. Délután már többet lehet majd látni.
OTP napos chart:
Friday, 17 May 2013
EUR/HUF kereszt
Az Eur HUF reláció napos ábrájára még mindig jó a hetekkel ezelőtt feltett kép. Lassan kész lehet a szerkezet, időben elhúzodott, szvsz lehet még egy új low....
Thursday, 16 May 2013
OTP - távolról
Régen tettem fel az OTP havi chartját, így a hónap felénél érdemes ránézni.
OTP havi chart:
Ugyancsak régen volt fent a hetes fraktálos ábra, íme:
OTP heti chart:
Ezeken a tf-eken, nincs fordulós jelzés, ugyanakkor látható, hogy a havi charton Fibo előtt a piac, továbbá jelenleg c=38,2% a.
OTP havi chart:
OTP heti chart:
Ezeken a tf-eken, nincs fordulós jelzés, ugyanakkor látható, hogy a havi charton Fibo előtt a piac, továbbá jelenleg c=38,2% a.
Nem tudom, hogy ezeken a tf-eken az utolsó hullámot, azaz 5. hullámot látjuk, vagy annak 5/1 hullámát. Az ék felső szára miatt, gond nélkül beleférne egy ilyen verzió is, azonban időben nekem nagyon elhúzódna, de tény, nem tudom kizárni.
Az ék felső szára nagyon zavar, nagyon messze van. Eszembe jutott, hogy Elliott záróárakkal dolgozott, a felső szárat lehúztam a feltételezett 3. záróárához. A piac pont ott van. Sokat tudunk ED-ről, tudjuk, hogy egy helyen többnyire bizonyosan nem ér véget, pontosan az ék felső szárán, alatta vagy felette, de rajta nagyon ritkán. Ebben a verzióban egy kicsi fölészúrás nagy forgalommal elég lenne, meglátjuk.
OTP heti chart:
Subscribe to:
Posts (Atom)