Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site
Showing posts with label OTP. Show all posts
Showing posts with label OTP. Show all posts

Thursday 18 July 2019

OTP

A nagy tf kép alapján a papír inkább longos, de egy nagyobb korrekciónak nem mond ellen a chart, ezen a tf-n egy ilyen korrekció pedig akár 10K alá is beviheti a papírt. Az időtáv miatt logaritmukus skála, a berajzolt támaszzóna az időtáv miatt igen széles!

OTP negyedéves chart:


A hónap nem zárt, ugyanakkor nagyon impozáns eddig a gyertya, nem jött a korábbi hónapok esésére megerősítő mozgás, sőt, lendületes emelkedés következett be. Egyelőre longos a papír ezen a tf-n.

OTP havi chart:

 
Hetesen az első erős támasz fogta meg az esést. Távolról nézve az esés szerkezete három hullámos, ami lehet valami LD első alhulláma, vagy egy A hullám. Tavaly május és október közötti mozgás kérdéseket vett fel. Emlékeim szerint ott egy ember döntése miatt voltak nagyobb vásárlások (Csányi - szingapuri alap). Nem tudom ez mennyiben befolyásolhatta a chartot, ha igen, akkor az elemzéstechnikához tartozó feltétel, nem teljesült teljesen. Bár alapvetően impulzusnak gondolom a felfelé kört, L-H-HL hármas erre utal, ugyanakkor az erős nyitó és záró értékek egy vonalban helyezkednek el, így extrém (alternatív esetben) beleférhet, hogy nem impulzus, hanem egy ABC szerkezet ment északra. Az OTP esetében az ED zárás, LD indulás a korábbiakban nagyon jellemző formáció volt a papírra, a lefelé mozgás hármas szerkezete, az, hogy nem jutott elég mélyre (viszonylag, első setup célárat tökéletesen hozta) óvatosságra int. Hetes felett még nagyon bullishak az indikátorok. Bár a korrekció ideális célára valahol 10K alatt van (9k környéke, pontosítani a lefelé mozgásból lhet) és a korábbiakban sem zártam ki, hogy új csúcs is beleférhet mire elérkezik a zónához, a lefelé haladó mozgást egyelére egy picit kevésnek érzem A hullámnak is.
 
OTP heti chart:
 
 
A heti mozgás ellenállás előtt van, amennyiben elakad itt az emelkedés, akkor kisebb tf-n támogatólag lép fel short irányban!

Napos, a már jól ismert chart:


A chart támogatja a hetesen történő elakadás lehetőségét. Tulajdonképpen célzónához ért, amiből valamilyen formájú lefordulás a várakozásom. Amennyiben momentumos lesz és lendületet kap majd, akkor el lehet kezdeni egy LD-ben gondolkozni.
 
Elképzelésem, hogy napos short setupot hibrid stratégiával lehet lőni, a többit a piacra és a pozició managelésre kell bízni, a kritikus szintek alatt pedig bővíteni.


Friday 12 July 2019

OTP

Az OTP megérkezett a setup első célárjához, majd megindult északnak. Napos charton nem vehető ki lényeges korrekció, így nehéz kalkulálni a mozgás célárát. Elakadásra számítok a charton jelölt zónában, mely elakadás akár a 12K szint visszatesztjét is hozhatja. Érdemes figyelni, mert adott esetben olyan szintet érhet el a piac, melyet ebben az évben már nem fogunk látni.

OTP napos chart:


Sunday 19 May 2019

Bux, Richter, OTP - heti kitekintő

A magyar index a mélyebb célzóna mellett döntött (2. célzóna), nagy eséllyel a jövő héten átmeneti aljat foghat és megindulhat egy gyenge emelkedés. Begyorsuló esés esetén újra kell tervezni az elképzelést.

Bux napos chart:


OTP nagyon úgy tűnik, hogy egy időre beállította a csúcsot és egy ED-vel ért véget az emelkedés. A lassabb verzió szerint a jövőhéten egy BT következik 12.800 fölé, a gyorsabb verzió szerint 12.400 visszatesztje, ismét. Amennyiben a jelzett szinteknél magasabbra fut a papír, akkor újratervezés lesz szükséges.

OTP napos chart:

A Richter támaszzónához érkezhetett, ahogy a héten írtam, a további esés előtt egy korrekcióra számítok, mely 200-400 ponttal viheti felfelé az árfolyamot.

Richter 4H chart (szerdai állapot):


A piac úgy tűnik ritmust váltott, már  nem működnek a korábbi nyerő stratégiák, melyek az elmúlt pár évben szép eredményeket hoztak a kezdő és haladó trédereknek, érdemes óvatosnak lenni, stopot mindig kihelyezni, hamar vágni a veszteséget!

Tuesday 14 May 2019

OTP

Ma betriggerelődött egy short setup naposon, ami erős esést vetít előre. Ez pedig a korábbi ED verzióval mutatna párhuzamot. Ha nem sül be, akkor a célára sokakat meglepetésként ér majd (11.400 az első megálló). Ez pedig annyit jelenthet, hogy a kritikus szintig sem tud eljutni a korrekcióval a papír.

OTP napos chart:

Sunday 12 May 2019

OTP

A korábbi elemzés kapcsán sok újat nem tudok elmondani, lejött a célzónában a piac, majd a gyorsjelentéssel egy időben északi fordulatot vett (Link). A papír vonatkozásában a következő lényeges pont egy tető kialakítása lehet, amennyiben az LH lesz, akkor jó eséllyel ED volt a felfelé kör vége és erőteljes esés indulhat, amennyiben új csúcs lesz és nem LH, akkor is az az elképzelésem, hogy egy időre (erre az évre?) az esés veszi át a főszerepet, melynek ideális célja 9.000 tágabb környezete lehet.

Addig is, amíg a nagyobb tf-k beállnak a sorba rövidtávon a pink jelölés szintjét figyelem (ez a szint volt, melyet letörve várható votl pár száz pont esés).

Elliottilag a jelölt célzóna egy flat hullám végpontja volt (4.), amiből, ha az volt, új csúcsra futhat a papír, ugyanakkor az új csúcs számomra elég nagy magabiztossággal egy nagyobb tf impulzus elkészültét jelzi. A "tartalék" verzió az ED, mely a bull-bear határvonal áttörésével veheti át, a folytatódó esés esetén a főszerepet.

Jogosan adódhat a kérdés, hogy lehet kereskedni, amikor folyamatosan feltételek és kétirányú mozgások feltételezhetőek a charton? Erre a válaszom, hogy egyfelől tf-t kell váltani, másfelől a nagyobb magabiztosságú, setup (objektív kritériumokkal alátámasztott) lehetőségeket kell keresni. Az utolsó nagyobb mozgású lehetőség a 12.900-as szint letörésével 12.450 (korábbi low) elérését lehetett megjátszani meglehetősen jó magabiztossággal, ami cca 2,5-3 R várható hozamígérettel kecsegtetett a stop elhelyezésének függvényében.

OTP napos chart:


Wednesday 8 May 2019

OTP

Leért a célzónába a piac, a lassított menetrend szerinti időpontnak megfelelően (Megj.: az időpont megfelelés továbbra sem elsődleges, meglehetősen nehéz).

Az indikátorok egyelőre nem jelzik azt, hogy bent lenne a low, így nem lepődnék meg további esésen, természetesen ez csak egyfajta várakozás kisebb tf-n (óráson van egy long setup, de olyan, ami ált 4. hullámok esetében jön létre, magasabb tf támogatás pedig nem egyértelmű). 

A papír három hullámban ment ki új csúcsra, így trendfordulatról csak akkor beszélhetünk naposon, ha az utolsó hullám egy ending diagonál volt (ez lehetőség!!! - kalkulálok vele).

Hamarosan egy felfelé meginduló mozgás jöhet, ami vagy az esés korrekciója, vagy visszatér a trend és új csúcsra fut a papír. 

A felfelé menő kör után fogjuk magasabb magabiztossággal kijelenteni, hogy bent van a tető.

OTP napos chart:


Monday 6 May 2019

OTP - Újabb hír a piacon, még hiszel benne?

Itt az újabb bizonyíték, hogy nem a hírek mozgatják a piacot (Trump/USA-Kína). A pár hete vázolt feltételezett mozgás egy fontos zónájához érkeztünk reggel.  Fontos helyszín, érdemes figyelni a további mozgásra.

OTP napos chart:

Megjegyzés: Az elemzési rendszerem az egyes hullámok időbeliségének meghatározásához csak korlátozottan alkalmas. Próbálkozok vele vissza-visszatérő jelleggel, ugyanakkor folyamatosan látható, hogy még sok tanulás van előttem. A célzónák meghatározása sokkal nagyobb arányban sikeres.

Friday 3 May 2019

OTP - érkezünk egy fontos szinthez

Lassan, a vártnál sokkal lassabban érkezett le a piac a várt szintekre. A tetőként számolt célárat a várnál hamarabb csinálta meg a piac, azóta viszont lassú. Jelen esetben a lassú lecsorgásra nem merném határozottan állítani, hogy korrekció, mivel a fordulatoknál az OTP esetében van esély egy LD-re.

Akkor (04.10):
Aktuális:


Monday 29 April 2019

OTP - Nagy kép I. rész

A 2008-as válságot követően kezdtem el a technikai elemzéssel foglalkozni. Az első időszakban rengeteget olvastam és kerestem az információt. Sokszor a nagy kép esetében fenntartások nélkül elfogadtam azt, amit a nálam tanultabbak állítottak (pl.: Cimballi, Prechter), így a válság utáni felépülést elsődlegesen korrekciónak gondoltam és sokáig vártam egy Ciklus szintű C hullámot, a szinte mindent elsöprő erejével. 

Azóta sokat tanultam, 2015-ben pedig vázoltam egy komolyabb long verziót is a magyar piacra (Bux 43K körüli célárral). Az OTP esetében az első két céláram még a korábbi ATH alatt helyezkedett el, mára ezeket a szinteket bőségesen meghaladta a piac.

Az OTP tőzsdei grafikonját 1997 júliusa óta tudom, tudjuk nyomon követni, ebből fakadóan a 2008-as mélypont Elliott-i összefüggéseit csak sűrű feltételezések mentén tudjuk kezelni. Lehetett a lefelé kör egy teljes korrekció, vagy annak C alhulláma, de lehetett egy A hullám is. Fontos lenne tudni, vagy legalább megfelelő magabiztossággal sejteni, hogy mi lehetett, de sajnos a piac ilyen, nem mindig kapjuk meg a megfelelő megerősítést.

Ha A hullám jött lefelé, akkor a felfelé kört egy B hullámként kellene kezelni, ha a teljes korrekció, akkor a felfelé kört impulzusként kellene értelmezni. A hosszabb távú elképzelés esetében ez több ezer pont eltérést okoz, az ellentétes irányról nem is beszélve.

Az érdekessége a mostani helyzetnek, hogy negyedéves charton egy lehetséges célzónához érkezett a piac, attól függetlenül, hogy a felfelé kör B hullám, vagy egy impulzus, ami még bizonyára félkész. Sajnos indikátor képet nem látok, erre a használt chart és a mögöttes program úgy tűnik nem képes, a negyedéves chartra ráemelni.

Negyedéves chart! Ami a méretéből adódóan is már akkora tf, hogy a célzóna igen széles, valamint 2-3 gyertya mindenféle probléma nélkül a fordulat előtt beleférhet, az pedig 6-9 hónap! Ennek ellenére érdemes figyelni!

Nem tudom megfelelő magabiztossággal kijelenteni, hogy a felfelé haladó B hullám egy inverted flat (ha így van, akkor el fog készülni hamarosan, vagy már készen is van), de ha így lenne, akkor a nagy korrekció (2007 tetőzés utáni szakasz) running flat verzióját kizárva a reális célára az esésnek a korábbi 2008-as alj alatt lenne. Brutális elképzelés, nem is kezelem elsődlegesnek, talán csak megemlítem, mert extrém esetben ez bizony benne van a pakkliban. Egy ilyen várakozáshoz nagyon komoly PA megerősítés kellene, ez jelen helyzetben egyáltalán nincs meg, sőt semmiféle jele sincs a charton. Egy ilyen mozgás megerősítéséhez az árfolyam feleződése kellene, negyedéves charton 7.000-es szint alá zárás. Ha hatalmas nemzetközi válság jön, akkor és csak akkor kell elővenni ezt a verziót, addig (és 7.000-es szintig) maximum evidenciában kell tartani.

Amennyiben nem B hullám, hanem egy impulzus tart északnak, akkor annak a legerősebb alhulláma készülhetett el, a 3/3, ami az előző verzióhoz képest gondolom a long pártiakat (minden rendben van a világban, az országban, a fák az égig nőnek gondolkodókat) első hallásra megnyugtathatja. DE! Egy ilyen mozgás után a korrekció mértéke is nagy lehet! Jelen esetben (több hullámban) 8-9K környékre a legesélyesebb a korrekció végének (közben jó eséllyel újabb ATH is születhet, de ez a mozgás akár 2-3 évig is elhúzódhat). 

OTP 3M chart:


Vége a veszek és kiülöm verzióknak, akik az elmúlt években megfelelő tudás és tapasztalat nélkül vettek és vettek és nyertek a piacon, azok bizony nagyon hamar azon kaphatják magukat, hogy elúszott a kereskedési tőkéjük legnagyobb része! Figyelni kell az intő jelekre. A forgalom alacsony, a kispapírok száguldoznak, a gazdaságból negatív jelzések érkeznek. Ha impulzus halad felfelé, akkor lefelé korrekció fog érkezni. Korrekció, melynek A hulláma igen gyors lehet. Úgy lehet benne 2-3.000 pont esés, hogy kevés esély marad majd kiszállni. Nem is beszélek arról a verzióról még, hogy kisebb tf-n egy kész ED lehetősége is a charton van! Ha az, akkor 3-4 hét alatt lejöhet az említett mértékben a papír árfolyam.

Kisebb tf-n még nincs short jelzés (M/W), sőt még egy ATH-ra is esély lehet hetes alapon. A kritikus szint még nem tört, de szerintem érdemes figyelni! A korai shortosokat ki fogják véreztetni, az időzítés a legfontosabb kérdés, türelemmel kell lenni, amíg a megfelelő szituáció kialakul!

Tuesday 5 March 2019

OTP

Megérkezett a februárban jelzett célzónába a bankpapír. Mielőtt bárki a nagy esésben kezdene el gondolkozni megemlítem, hogy benne van a chartban az a lehetőség, hogy ez most egy B hullám volt, azaz egy C után (világos box) még egy új ATH-ra megy a piac, mielőtt esne 30-40%-ot.

Az esés egy lehetőség, jelenleg csak elképzelés, a piaci mozgásnak meg kell erősítenie, ugyanakkor esélyes várakozás a következő 1-1,5 évben történő beteljesüléshez. TA, az elemzések TA alapon készülnek, így arra sem tudok válaszolni, hogy ez miért fog bekövetkezni, amikor folyamatosak az akvizíciók (mint 2008 előtt pl.), hatalmas profitot termel a bank, változhat a kamatkörnyezet, problémákba ütközhetnek a hitelek visszafizetései (pl. kamatemelés - nem csak lakáshitel van! - fogyasztási kölcsönöket is értékesít a bank), nem tudom, majd kiderül mi hozza el a zuhanást, ha megtörténik.

OTP napos chart:


Wednesday 27 February 2019

OTP - nagy tf

Két célár a következő két évre. Majd a mozgásból látjuk melyik zónát fogja megcélozni, most az alsóra tippelnék. A mozgás belső szerkezete elképzelés, szinteket nem jelez, 3-3-5 korrekcióban gondolkodva.


OTP

Nincs még bent a tető, ugyanakkor a tetőépítés folyamata elkezdődött. Több célzónája is lehet a bankpapírnak, amíg nincs fordulatra utaló jel egyiket sem lehet kizárni. A legtöbb jel jelenleg a 12.100-12300 közötti zónára utal (korábban jeleztem, hogy adott esetben 12800-at is el tudom képzelni), érdemes éppen ezért nagyon odafigyelni a messziről hozott longokra, mert a korrekció, amennyiben az indul majd lefelé, bő 30%-os esést is hozhat az árban, sőt igazából legalább ekkora esés a minimum elvárása a kialakuló korrekciónak.

OTP napos chart:


Thursday 21 February 2019

OTP

Nagyobb tf-n nézegetem az OTP-t (D;2D;w;10D;2W;1M). Reális szcenárió egy új ATH (március ?) után egy komolyabb esés, a csúcs értékének  függvényében 2-4.000 pont. A tető pontosítása a korábbi tető kivétele után lehetséges, most 12,350-12,500-12,800 szintek környéke mutatkozik reálisnak.Természetesen ehhez szükséges az ellenállás törése 11.800-nál.

Monday 18 February 2019

OTP - Akkor és Most (várakozás 02.10-től m30-n)

A magyar piac nem elég likvid, sokszor még az OTP sem az. Elliott hullámelmélete tele van két irányba mutató lehetőségek halmazával, mégis imádom és azt mondom, hogy minden trader kereskedésében segítő kezet tud nyújtani. Jelezhet, amikor nem érdemes kereskedni, mert a kimenetel kockázata magas, illetve jelezhet, hogy hol érdemes, mert a kimenetel lehetősége nagyon valószínű. 
Pár napja tettem fel az OTP-re mozgására vonatkozó elképzelést, időt is rendelve a mozgáshoz (nincs erre vonatkozó szakirodalom, nincs kialakult rendszer, ennek felfedezése a jövő Elliottosaira vár).

OTP m30 chart akkor és most:




Wednesday 13 February 2019

BÉT (Richter, Mtel, OTP, Bux, ESTmédia)

A Richter esetében van egy élő short setup, melynek a célára 5.400 környékére mutat (belépés 5770, stopot már pluszba lehetett húzni). A mai mozgás megerősítést hozott. Annak adom a legnagyobb esélyt, hogy a következő két út valamelyikét követve jut el a célzónába. 

Richter napos chart:


4H charton van egy bearish csúzli, mely a korábbi setup célárának elérésére utalhat. Elliottilag egy 5 hullám lejövetelére számítok, azzal a fenntartással, hogy adott esetben ma egy gyors 4/B hullámot láttunk.

Richter 4H chart:


Az MTelekom esetében ugyancsak van egy futó short setupunk, melynek célára 455 környékére mutat (belépés 468). A mai mozgás után a magabiztosságom a setup beteljesülésébe csökkent, de lehetséges, hogy itt egy 4/C hullám ment északnak. A spike miatt, azonban erősen benne van, hogy a belépőt az induló stop zárja majd. A bearish slingshot az Mtel chartján is megtalálható, de antiszignálnak tűnik, az esés helyett megfordult a piac és egy hatalmas zöld gyertyát produkált a délutáni órákban.

Mtelekom 4H chart:


Az OTP elérte a várt zónát ugyanakkor kérdéses, hogy elkészült -e a lefelé tartó impulzus, vagy a felfelé kör csak egy 4/C volt és újabb alj várható. Ha újabb low jön, akkor annak az ideális zónája 11.100 környéke lehet.

OTP 4H chart:


Nem vagyok gyakorlott a gyertyaformációkban, de úgy tűnik naposon egy bearish diamond alakul, melynek célára 10.000 környékére mutat. Meglátjuk, kisérleti terep a számomra ez a formáció.

A Bux elérte a setupból számolt célárat (800-1000 pötty a zsákban). Elliott alapon egy további low-t tartanék elfogadhatónak, de amennyiben csak egy A hullám jött le, akkor a célárzóna elérése előtt akár új ATH is kialakulhat.

Bux 1H chart:


Az ESTmédia nem az a papír, amit az eszközeimmel igazán hatásosan lehet elemezni, ennek ellenére tettem fel pár napja egy chartot róla.

ESTmédia 1D chart:



A nagyobb képeken még kérdőjeles, hogy mi alakul. Nem akarok nagyon extrém verziók mentén állást foglalni, de figyelem őket. A Richter esetében van egy bear flag, akár a korábbi low alá is futhat az árfolyam. Egy begyorsuló esés esetén erre fogok gyanakodni. Az OTP esetében kerekebb lenne egy ATH, de amennyiben csak korrekciós alakzat indul majd felfelé, akkor az esés folytatására fogok fogadni. A bux esetében is lejjebb lenne az ideális zónája a korrekciónak, de jelen szerkezetben ezt csak korlátozottan érzem megvalósíthatónak, lehet csak egy A hullám fut délnek. Mtel esetében megtört egy emelkedő csatorna, ebből adódóan a setup célárnál alacsonyabb célárakat lehet megfogalmazni, ehhez azonban a következő napokban megerősítő mozgásra van szükség.

Sunday 10 February 2019

OTP - elgondolás a jövő heti mozgásra

Kis tf-s elképzelés, egy lehetőség a jövő hétre. Indikátorokkal nem néztem utána,de multitimeframe oldaláról reális lehet. Természetesen más utat is bejárhat a kereszt, az is elképzelhető, hogy kész az impulzus.

OTP m30 chart:

A kis tf miatt elképzelhetőnek tartom, hogy réssel nyit a piac, illetve a leírtnál akár gyorsabb mozgással is elérheti a célszinteket, hiszen m30 már kicsi ahhoz, hogy egy hétvégét is belefoglalóan folyamatos, szakadás nélküli mozgással érjen el minden várakozási szintet.

Monday 4 February 2019

OTP - Megjöttek a nehezebb napok

Megjöttem azok a bizonyos nehezebb napok, melyekről január 20-ai elemzésemben írtam. A célzóna magasságából lefordult a papír, majd short setupot adva elérte annak első célárát (lásd megjegyzések). A múlt heti mélypontról emelkedés indult. A chart szerint jó esélye van annak, hogy a tetőről történő mozgás egy félkész impulzus, melynek negyedik, vagy A hullámában a piac egy Bearish Slingshotot alakított ki (charton jelölve). A slingshot és az impulzus első célárra a magasabban lévő támasz szintjére mutat, ezért amennyiben a holnapi nap folyamán megerősítés érkezik a slingshotra, akkor a papír következő célárát a 11.100 környékén meglévő támaszra tenném.

OTP 4H chart:


A papír mozgásába belefér, hogy esetleg itt egy átmeneti sávot alakítson ki a jelzett célár elérése előtt. Az elképzelés 11.600 feletti napi záró felett törik, Alapvetően korrekcióban gondolkozom - jelenleg, még - a papír lefelé mozgását illetően 4H, D1 tf-n.

Friday 1 February 2019

OTP - short első célárnál

Setupból számolt célár elérve (link). A mozgás alapján az első célár után további low várható.

OTP 4h chart:




OTP elemzés január 20-ról: Link

Thursday 31 January 2019

OTP

Megérkeztünk a minimálisan elvárt célzóna közelébe. Előfordulhat, hogy ez még csak egy A hullám (a bear 1 hullám verziójától egyelőre tekintsünk el), azaz egy sávozás alakulhat ki a következő hetekben.

OTP 4h chart:

Korábbi chart:


Sunday 20 January 2019

OTP - Nehezebb napok jöhetek

Lassan vége az OTP menetelésének és nehezebb napok jöhetnek. A jövő héten (esetleg utána) számítok egy újabb csúcsra, majd megindul a profit realizálás és egy nagyobb déli irányú mozgás jöhet, akár egy szélesebb sávban, több hullámban.
A célzóna teteje a megnyúlás szintjére, az alja a normál hullámra van méretezve. Erős a trend, azaz nem lehet első jelre shortolni, de érdemes lehet a zónába a short jelekre vadászni profitrealizálás céljából, vagy megjelenésük esetén feszíteni a long stopját.

OTP 4H chart: