Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Tuesday 17 April 2018

EUR/USD

Továbbra is a korábban megfogalmazott kérdések kavarognak bennem, azaz egy elhúzódó flat korrekcióban, egy háromszögben, vagy valamiféle diagonáltban mozog a piac. 

A korrekció esetében a kétely ébresztő, a korrekció ideje. Amennyiben ez egy negyedik korrekció hullám, akkor időbelisége nagyon hosszúra nyúlik. Tudom, hogy a devizapiacon ez megszokott jelenség, ennek ellenére, ha még csak most megy felfelé egy komplex B hullám, akkor még a C hullámnak is időre van szüksége, hogy elérje a célárát, ez pedig annyit jelent, hogy a második hullámhoz képest 5-8-szor hosszabb időre van szüksége, ami szerintem már túlságosan aránytalan (ugyanakkor nem lehetetlen). A két hónapot már most meghaladó oldalazás ebből a szempontból jó eséllyel lehet egy háromszög, melynek karakterisztikájára, illetve pozíciójára is megfelelő mind az idő, mind az emelkedésben elfoglalt helye.

A diagonál lehetőségét nem szabad kizárni, tökéletes az elhelyezkedése, egy nagy emelkedés lezáró szakaszában lenne, amikor a "piac túl gyorsan, túl messzire jutott", azonban erre vonatkozóan még nincs megfelelő informáltságunk, így marad a várakozás.

A kialakult képnek ugyanakkor nagyon örülök. Gondolom furcsa ezt egy elemezőtől hallani, mert az elmúlt hetekben sok újat nem tudtam mondani a piacról. Mindazonáltal ott van annak a lehetősége, hogy kialakul egy napos háromszög, ami a kereskedők egyik szent köve lehet.  Miért?

1) Mert pontosan elmondja a piac állapotát, kétségek nélkül (4. hullám)
2) Kettő tökéletesen kereskedhető, gyors szakasz következik (fordított trend esetében a "kés" az egyik
3) Elég jó célárazható kereskedési szituáció jöhet
4) Mert nagyon régen találkoztam ekkora napos háromszöggel (2011 Bux, 2.000 pontos esés, melyet jó előre megláttam és nagy motivációt adott a további tanuláshoz)

A háromszög a hagyományos TA értelmezése alapján sok csapdát rejt, melyet Elliott és a hozzá szintetizált rendszer segítségével kikerülhetünk (tréning anyag, fogok róla beszélni).

Az ábrán a háromszög még nem jelölhető ki, a felső szár piros vonala csak egy elképzelés, a szaggatott vonalak pedig hibás jelölések (ettől függetlenül még működhetnek). Jól látszik,hogy van még valamekkora tér felfelé, melyet rsi is megerősít.

EUR/USD napos chart:


57 comments:

  1. Elég erősen letörés irányában vagyunk nem ??

    ReplyDelete
    Replies
    1. csak lezárt gyertyát (vagy zárás közelében lévőt) van értelme értékelni, egyelőre most nyit csak USA, úgyhogy ezt még semmiféle formában nem tartom alkalmasnak értékelésre (lehet ez egy 4. hullám, amiből estére új high lesz, pl.)

      Delete
    2. A tegnapi erős gyertyára nem jött - eddig - megerősítés.
      Nézz rá 4H-ra, ott úgy is tűnhet, hogy egx impultus 4. hulláma jött le délre

      Delete
  2. Azt látom ,h a napos hsz alsó szárától indult 1 emelkedés 4h rövid trendben ,ami letört és leeshet 1,2250 környékére ,ha itt marad ,az usd huf nyilván forditva .Én örülnék ,ha nem ,mert már nagyon várom az alját :)


    ReplyDelete
    Replies
    1. ZZ-nek tűnik a lefelé kör (m10), azaz lehetséges, hogy ebből még visszamászik a mai tető fölé (4. állhat)

      Delete
    2. nagyon ugy néz ki ,h a 250 megfogta egyenlőre

      Delete
    3. Meglátjuk, tegnapi gyertya doji lett, a mai meg még nincs zárva.

      Eurusd úgy mozog, mintha valami hír lenne a piacon.

      Delete
    4. nehéz a bányászélet usd huf ügyben :)

      Delete
    5. Reméljük az eur huf is besegit ,kacérkodik a 310 környékével

      Delete
    6. Most nehéz, de a horgász is türelmesen várja, hogy megmozduljon a jelző.

      Delete
    7. Bar ugy nezem a 250 is kemeny dio

      Delete
  3. Szia Ad!

    Jól értem, tartasz tréninget?

    Ati

    ReplyDelete
    Replies
    1. Azt hiszem legalább fél éve ígérem Gábornak, valószínű, hogy egy kiscsoportos hamarosan megvalósul.

      Delete
  4. Akkor forintnal egy letores utan se tudna sokaig menni mar le?
    249 kornyeken mar varhatoan elfogyna a lendulet?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ott van egy támasz, kérdés, hogy áttöri-e vagy sem.

      A múlt hónapban kis tf-n nem volt semmi gond (eurusd, m3), nagyon szépen muzsikáltak a setupok. A hónap eleje óta mintha megkergültek volna, nem igazán van konzisztencia.

      Első gondolatom, hogy ez hsz, diagonál, b komplex, mert az elemzésnél ezek azok, amik nagyban gondot okoznak, de hetek óta ezekről beszélek.

      Szóval ez továbbra is kivárás.
      Egy hsz során a kereskedők lendülete elfogy, a sok stop után kivárnak, ezért is csökken a forgalom, erre van egy szemléletes bux példám, de a B hullám is nagyon kiszámíthatatlan, ez azt hiszem az elmúlt 51 napban látható is (feltéve h az).

      Delete
    2. Talán ez a belső szerkezete a mozgásnak (a chart fölé rajzoltam) az utolsó vonal feltételezés

      https://www.kephost.com/image/J3De

      Delete
    3. Valamiert a kepet nem tudom megnyitni🤤🤤

      Delete
    4. Nekem működik (szg-pen nézem)

      Delete
    5. IPad is rendben, sikerült megnézni !

      Delete
  5. Sem gepem sem telefonokon nem tudom menyitni ,leirnad mennyi az ertek

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nalam rendben megnyitja.

      Delete
    2. leirnád a feltételezést számban..

      Delete
    3. hüha dupla doji lesz ebből :( nem biztos ,h tovább megyünk ,de akkor az usd huf sem megy le

      Delete
    4. Telefon is megnyitja (iPhone), nem értemi lehet, nem volt eddig probléma.

      Másnál is van probléma?

      Delete
    5. Itt is műxik :) android / ios is behozza

      Delete
    6. Vszinű Bálintnál van valami gond (vagy nokia/windows mobil, anno az n97-essel- hú de régen volt - bajlódtam én is)

      Delete
    7. Nekem nagyon úgy tünik kemény neki ez a szint

      Delete
    8. Kemény, kemény, többszörös ellenállás.
      Nekem azért kellene egy kisebb low, egy rsi divergenciával, nem tudom hogyan csinálja meg, de úgy lenne kerek a történet.

      Delete
    9. Engem nem zavar, nem vagyok poziban, nem is tervezem (usdhuf), max. ha leértünk az aljára. Igaz végre jó lenne, ha tényleg lehetne érdemleges mozgást azonosítani és elemzést írni....

      Delete
    10. az alját várom :) szintén ,de bizakodóbb lennék 250 alatt :)

      Delete
    11. Az eur huf is szimpib lenne 310 alatt ,nyáron általában erősödik ,de most valamiért (FED ,ECB kamatok stb ) úgy érzem nagy erősödés nem lesz , lassú trade ,de kiszámithatóbb egyenlőre

      Delete
    12. Lehet usd huf megvolt az alja ??🤤🤤

      Delete
  6. Csak rajz a belső szerkezetbről, nincs benne érték.

    ReplyDelete
  7. Nagyon -nagyon széles időben a mozgá (eurusd, usdhuf), Bálind kérdése felvetette bennem, hogy lehetséges-e, h bent volt az alj. Ezt kijelenteni nem lehet, B ugyanakkor véget is érhetett.
    USDHUF esetében long jelzés van trigger előtt (hetes, havi), de ettől még lehet, hogy csak c megy felfelé

    ReplyDelete
  8. Talan a lelassult mozgas ,hetek ota egy alapos fordulo elokeszitese is lehet . Nekem ugy tunik , h stopkivetel is lehetett , mint anno 255 arnal

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igazan itt mar nem erdemes nagyon az aljat keresni , ugysem lehet eltalalni , h most eppen 250 v 247 majdnem mindegy is .Az irany a fontos szerintem es most uhy latszik igazad lesz az elozo irasban , h a dollareszkozok felertekelodnek ! Lehet benne kor meg , de en azt mar vetelre hasznalom ki 😊😊

      Delete
    2. Ugyanazt csinalta mint 255 arnal , 2x kivette a stoppokat irany fel ketszer lement 250 irany fel , most ugy latszik legalabbis

      Delete
    3. Csak találgatni lehet kicsi megbízhatósággal.

      EURUSD naposon lehet hsz, esélyes, h akkor utolsó hullám jön le.
      USD/HUF, lehet c hullám felfelé, a min. szint, ha nem is pontosan, de elérhette a zónát, véglegeset persze majd utólag...

      Delete
  9. Replies
    1. Más a felfogásom a kereskedésről, nem megyek már bele jel nélkül kereskedési szituációba, előre meghatározott szinteken nem lépek be (pl egy ilyen visszamenetelnél), nem keresem az aljakat. Tudom a piac bármikor megtréfálhat.

      Nagyon alacsony szinteken tartom a stopokat, mert így magasabb R érhető el. A mediánja az in-sl távolságnak 8 pip (m3-n), tudom van, akinek a spreadje 5 pip.

      Arra használom Elliott általi elemzéseket, hogy egyfelől szórakoztassam magam (pl HUF), vagy az az alapján meghatározott szinteken keresek egy setupot, illetve a belépés után a kiszálló szintek meghatározására alkalmas szerintem nagyon, de nagyon, jól lehet vele célárazni.

      Delete
    2. Elmeletben nagy idosikon lehet belepo 1w 1M aztan mehet a tiki taki 😊 a chartot elnezve meg nem biztos semmi en csak keszulodok 😊 viszont a dollareszkozok fel fognak ertekelodni ebben az evben !! Eloszor en is a fejemet tettem volna a dollar gyengulesere az euroval szemben , d ez valtozott TA rs fundamentakisan is ! Errol vokt egy tokeletes irasod amivel teljesen tudok azonosulni ! Ido kell ,de ennek van nagyobb ....

      Delete
  10. Oooo basszus ez mar nem fog:(

    ReplyDelete
  11. eurusd: ha nem hsz, akkor C/3 indult el lefelé, ezért a nagy lendület

    Jó hétvégét mindenkinek, jövő héten többet látunk ;)

    ReplyDelete
  12. Ápr 17 18,30 irtam és tickre meglett :) 1,2250 ig irtam és addig esett :) EUR USD -USD HUF trendvonalnál ,ha viszi nagyon nagy esés ill emelkedés lesz belőle !! Nagy hsz kis szögelés 2 dojival egymás után...,dollárerő

    ReplyDelete
  13. usd huf nagyon úgy néz ki megvolt azalja

    ReplyDelete
  14. Annyi még,h az emelkedő trendvonal 254 árnál van ,kicsi ,de van elképzelésem ,h innen lefordulhat ,mert soxor van ,h a letörési pontot visszateszteli ,ha viszi akkor nagyobb emelkedés várnék ,hiszen a nagy csőkkenő trenvonalat vitte felfelé 254 szerintem markáns pont ebben azt esetben :) adm mi a vélemény ?

    ReplyDelete
  15. Esélyes, h C vagy 3. tart felfelé, új bejegyzés!

    ReplyDelete