A várakozásoknak megfelelően szépen elpattant a dollár. Ma négyhavi csúcsot fogott a forinttal szemben (van aki mélypontnak írja, de nekem ez csúcs, a chart állása és a pozícióm szempontjából is, akik olvasnak tavaly nyár óta tudják, 227-230 körül longba léptem). Az október végéhez képes sokkal - a várakozásaimhoz képest is gyorsabb - emelkedésen ment keresztül. A fontos szintek nem változtak: 295-297, 306-309, 315-320. A mozgás alapján vagy egy erős utolsó hullámra (ami tényleg komoly lesz - 350 is?), vagy egy y of B-re gondolhatunk. Van egy igen erős ellenállás az árfolyam előtt, ami ráadásul sávtető is, jelenleg nagyobb esélyt annak adom, hogy nem viszi át, előtte korrekcióba fordul a piac.
Short jel biztosan nincs a piacon, a korábban említett slingshot pedig elég nagyot szólt az elmúlt két hétben, hisz 7%-os emelkedést hozott. A heti gyertya még nem zárt, kedd van, a mai állapot elég markáns, de nem tekinthetünk rá befejezett gyertyaként, ebből a szempontból a pénteki zárás nagyon sok információt fog hordozni. Aki ismer tudja, a fundamentalista elemzésre nem adok sokat, ugyanakkor tudom, ha a TA és a funda is egy irányba mutat, abból komoly mozgások származnak. Egy fundás véleményét hallottam - közvetetten - a napokban, aki nagyon nagy dollár erőt vár. Egy szint hiányzik a 2014 júliusi elemzésben foglaltakhoz ez pedig az álomszint a 350, meglátjuk, amikor leírtam hihetetlennek hangzott és még most is az.
Hírek/News
GMT+2 | Event | Vol. | Actual | Consensus | Previous | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Tuesday, Jul 08 | |||||||
07:30 | AU | RBA Press Conference | 3 | ||||
12:00 | US | NFIB Business Optimism Index | 1 | 98.6 | 98.7 | 98.8 | |
14:55 | US | Redbook Index (YoY) | 1 | 5.9% | 4.9% | ||
16:00 | CA | Ivey Purchasing Managers Index s.a | 2 | 53.3 | 49.1 | 48.9 | |
16:00 | CA | Ivey Purchasing Managers Index | 2 | 54.6 | 53.8 | ||
17:30 | US | 52-Week Bill Auction | 1 | 3.94% | |||
19:00 | US | 3-Year Note Auction | 1 | 3.972% | |||
21:00 | US | Consumer Credit Change | 1 | $11.00B | $17.87B | ||
22:30 | US | API Weekly Crude Oil Stock | 1 | -2.80M | 0.68M | ||
Wednesday, Jul 09 | |||||||
04:00 | NZ | RBNZ Interest Rate Decision | 3 | 3.25% | 3.25% |
Wednesday, 4 November 2015
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
Ras!
ReplyDeleteVálasz ment!
Köszi.majd visszatérünk rá .
DeleteSziasztok, jó reggelt!
ReplyDeleteDAX most 10.870-en. Nyitás után kb. 10.880 környékéről szerintem elindul lefelé. Minimum 10.750-ig, itt eldől, hogy folytatja-e tovább 10.630 irányába.
reggeli "BKV" skalpok :)
ReplyDeletepozik_151105
A zötykölődésben teljesen megszédültem. Most pihi, helyesebb meló. Céláram dax-ban egyébként 10775 volt, de a rengeteg felrántás miatt inkább zártam kézzel. Elérte a sáv alsó harmadát, ha a felrántásokba elfáradnak a bikák, akkor szép esés lesz. Van egy újabb közeli buss lehetőség, így nekem a short még kontra trend tréd. Meglátjuk mi lesz. Nem kell mindig poziba lenni.
pozik_151105
Hat ez eleg szep kis reggel neked ;) tovabbi hasonlo jokat
DeleteKöszi. Visszalépni a long oldalra már nem tudtam. Most kivárás.
Delete10775 nem is volt rossz célár, pedig szemre számoltam útközben :)
hopp egy (nekem) kontra trend tréd lehetőség:
Deletehttps://www.mql5.com/en/charts/4179498/dax30-m5-admiral-markets
de egy balf*sz vagyok...véletlenül zártam a pozit 10916-nál :S
DeleteLassan nem kivárásra helyezkedem, hanem inkább shut down lesz mára...
Ad, kösz' az USD/HUF frisset.
ReplyDeleteSzerinted a korrekció még idén aktuális?
Arányosan belefér egy ekkora mozgás?
290 környéki igen , 260 biztosan nem (bár ilyen nincs, de min. az esély)
Deletekontextus-momentum-szginál
ReplyDelete"A trendforduló 8/10-szer folyamat és nem esemény"
A mai home run trédem:
dax_m15_m5_m1_151105
dax short_151105
Ezzel én mára be is fejeztem. Idáig közös úton jött le 2 verzió is (sávváltás, trendforduló - lásd bejelölt RSI). Gyorsabban jött le, mint vártam. Pont elmentem a postára, ezért zártam kézzel. Lehet ebből nagyobb zutty a mai alj alá, de az engem ma már nem fog érdekelni.
Gbphuf 5percesen milyen szep impulse ereszkedett le
ReplyDelete