Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Sunday 5 October 2014

USD/HUF - Indul a 3. lépcső? Célár 290+

Egyre rosszabb képet fest a forint dollár kereszt, miközben a csapból is az folyik, hogy milyen jól hasít a magyar gazdaság. A felelőtlenség és a hozzá nemértés majd meghozza eredményét, a várt eredményt, ráadásul nem is kell nagy elemzőnek vagy jövőbelátónak lenni, hogy tudjuk mi fog következni. A határon táncolunk, van még visszaút, de semmi jele, hogy  bármiféle belső vagy külső kényszer miatt változtatásra kerülne sor. Sokáig nagyon dühített,  mostanra rájöttem, nem tehetek semmit, ellenvélemény nem elfogadott ráadásul csak egy senki vagyok a tömegből, abból a tömegből, aki majd az egészet megszenvedi. Az egyetlen út, mint kereskedő, hogy a forint ellen fogadok, bár ezt tudjátok, írtam, hogy 227-229 sáv környékén dollár long pozíciót nyitottam és várok, nagy tf-n várok.

A technikailag is fontos mérföldkő előtt az árfolyam: 250.  2008-as válság óta háromszor fordult le róla (bár sajátságos értelmezésben 2-nek feleltetem meg, a 3-ra egy korrekcióként gondolok, a második részeként). Ami miatt fontos ez a szint az a képen látható háromszögnek látszó alakzat, melyből a számolt célár: 350. Korábban harmadik lépcsőként említett 290-300(310) célár pedig a fordított hs alakzatból számoltam, ami egy ellenállási szint környékére is mutat, mely 2000 március és 2002 márciusa között többször fogta meg az árfolyamat. Ez esetben egy szélesebb zónáról beszélünk, hiszen 284-313 közötti sávban bárhol elakadhat az emelkedés.

USD/HUF havi chart:


Az investing,comról szedett havi chart, melyen látszik, hogy havi szinten még semmi jele a fordulatnak, sőt a nagy emelkedés lassulására sincs jel.


Hetesen is csak a zöld gyertyák sora látszik, igaz itt megjelent két sikertelen, lefordulási kísérlet, mely erős trigger hiányában tulajdonképpen az emelkedés irányába mutató antiszignál lett.


A napos ábra jól szemlélteti, hogy milyen egy magasabb tf-n futó impulzus. Ha valaki csak Elliott alapján akar számozni és kereskedni, biztosan rossz irányba áll be. A magasabb tf-n kereskedők minden visszaesést megvesznek, ezért rendkívül fontos a megfelelő tf használata.


Végül az órás ábra, mely azt mutatja, hogy a pénteki emelkedésnek még nincs vége, újabb high várható.


Nem akarom megjósolni, hogy hol lehet majd az impulzus vége, mivel egy ilyen erős 3. hullám után - összehasonlítva az elsővel - ritkán hoz az ötödik az elsőhöz hasonló nagyságú befejező szakaszt, inkább az is nyúlik valamennyit. 250-es ellenállás óráson szerintem megfogja az emelkedést, de hogy az után mi történik az most kérdés. 

Ha nagyobb tf korrekció indulna meg, akkor a jelenlegi helyzet szerint 238 környékére hozhatná le az árfolyamot, de ez erős feltételezés, nem lehet tudni honnan és mikor érkezik egy komolyabb fordulat. Forint longba nem gondolkozom, mert olyan erős a dollár irányába ható tényezők (USA gazdaság, QE3 megszüntetése, FED kamatemelési ciklus stb) vannak és olyan erős a forint ellen (kormányzat, gazdaságpolitika, jegybanki politika, alacsony alapkamat, devizahiteles csomag, gazdasági növekedés hiánya - a kimutatott növekedés belső szerkezete, strukturális problémák), hogy két ilyen, ráadásul egy irányba ható tényezőcsomag ellen én nem kereskedem, főleg ha a technikai kép is ebbe az irányba mutat. Ilyen erős gyertyákkal (havi. heti, napos) szemben nem éri meg pozíciót felvenni, mert nem lehet tudni, hogy a korrekció mikor jön velem szembe.

Korábbi elemzés: Link

43 comments:

  1. http://www.privatvagyonkezeles.hu/hu/alapblog/27-vakmajom/5918-

    egy részlet:

    „Az amerikai vezetõ körök minden igyekezete arra irányul, hogy a magyar gazdaság fejlõdését akadályozzák, támadják népünk függetlenségét. Megpróbálnak beavatkozni Magyarország belügyeibe, a magyar nép szabadon választott állami és társadalmi rendszerét az emberi jogokról és a civilizált népek közt uralkodó igazságelvekrõl hangoztatott szólamok leple alatt rágalmakkal és propagandával, diplomáciai lépésekkel és nemzetközi fórumokon hangoztatott vádakkal aláássák. A magyar nép kormánya visszautasította ezeket a támadásokat” (Boldizsár Iván külügyi államtitkár 1952 - kiemelés tõlem)

    Hajmeresztõ azonosság a mai frazeológiával."

    Én arra emlékszem a történelemkönyvekből, hogy 53-ban meghalt Sztálin, majd jött 56... amikor az embereknek elegük lett ...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Durva. Hatvan-valahány év, és megint ugyanabban a cipőben...

      Delete
  2. Egy másik megközelítés és nem csak a forinttal szemben volt dollár erősödés. Hiába, ha végett ér a dollár leértékelése (QE), akkor megfordulhat a folyamat.

    http://www.portfolio.hu/vallalatok/fajni_fog_az_eros_dollar.5.204606.html

    Hamarosan indulhat az USA kamatemelése, vajon félistenük, mint fog ezzel kezdeni a jegybank élén? 2,1% magyar , vagy 2% USA? a racionális befektető melyiket választja vajon?.. mennyi lesz a kamatfelár itt vagy ott? stb.stb, a devizahitelesek megmenekülnek a devizakockázattól, majd tönkremennek a kamatkockázatban...

    ReplyDelete
  3. http://www.portfolio.hu/vallalatok/fontos_valtozas_jon_hetfotol_a_magyar_tozsden.3.204607.html

    ReplyDelete
  4. Olvastam most egy cikket "Wolf"-tól, a dollár index grafikonja nagyon hasonlít a forint dollár ábrára. Az elmező véleménye, hogy további rally várható, értelmezésemben 250-ről a lefordulás korrekció lesz, majd indul 250 fölé, utána majd meglátjuk hetesen milyen alakzatot hoz, kezd izgalmas lenni.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Üdvözlet!

      Publikus a "Wolf" féle elemzés? (google nem dobta)

      Köszönöm!

      Delete
    2. Nem.

      ..és még "vitatkozok vele" a számozásról, szerintem nem oké, illetve inkább egy másik értelmezést támogatnék, ami erősebben bull:

      "I’d say you are expecting an extraordinary rally after this third set of ones and twos, eh?"

      Delete
  5. Egy kis érdekesség 280-as dollárnál az OTP 17800 KÖRÜL MOZGOTT.

    ReplyDelete
    Replies
    1. :-)
      11.000 alatt vlt a csúcs

      Delete
    2. Ma reggel ha jó látom rés is van ahogy mondtam föl.
      Visszamenőleg hosszútávot itt nézek ezen pedig annyi amennyit írtam.
      http://kepfeltoltes.hu/view/141006/o._www.kepfeltoltes.hu_.png

      Delete
    3. ez valami adathiba lehet...

      Delete
    4. Valóban 2005 körül sokat agyaltam hogy feleződött le az OTP végül is nem találtam magyarázatot és mikor a richtert tizedelték akkor gondoltam, hogy az otiba is történt egy felezés.
      De végül is így visszamenőleg mindegy a lényegen nem változtat mivel csupán egy illusztráció akart lenni hogy mikor legdrágább volt a dollár akkor volt a csúcson az OTP.

      Delete
    5. a kettőnek nagy köze nincs egymáshoz, ezért nem érdemes vizsgálni, anno az OTP-nek az értéke ezek szerint, mai árral számolva 1800 körül mozgott, mintha lett volna egy tizedelés..., ha vizsgálod is, qwa nagy esés előtt állna, én ilyen formán nem vetem össze, irányokat esetleg, annak még lehet értelme, főleg, ha nagy devizahitellel rendelkezik az otp, vagy dollár elszámolásra tér át a külföldi leányokkal, akik dübörögnek stb, stb, stb

      Delete
    6. ha jól tudom, akkor más volt a devizák szabályozása (árfolyamrendszere)..,

      Delete
    7. más volt, nagyon más

      Értem én azt, hogy bizonyos termékek mozgásánál más tényezőket is figyelembe vesz valaki, én is szoktam nézni a deviza keresztek alakulását és a magyar papírok közötti iránybeli változásokat, de az nekem extrém, hogy egy árfolyamszintből mondjak vmilyen más termékre árat. Ha jól tudom a Dow elméletben is volt ilyen tényező, amikor a vasúti szállítások igényéből felmérték, hogy az iparban nő a teljesítmény, de ott volt ok-okozati viszony és ott is irányokat néztek

      Delete
    8. TWER-nek szántam a választ.

      Delete
  6. usd, a kis tf-s impulse a hétvégén "véget ért" korrekció jön

    ReplyDelete
    Replies
    1. a hetes gyertya 244 alatti zárása esetében akár 236-38-as zónába is letévedhet az árfolyam

      Delete
  7. DAX prompt h1 alakuló BeSS, ha jól látom?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ki fejtenéd mi az a BeSS, kösz.

      Delete
    2. Ki kellett volna raknom, de senki nem kérdezte, mindenkinek egyértelmű volt, legalábbis ezt hittem....

      BuSS - bullish slingshot
      sub BeSS - alárendelt indikátor bearish slingshot
      sub BuSS - alárendelt indikátor bullish slinghost
      sub div - alárendel indikátor divergencia

      azt hiszem ennyi az összed

      Delete
  8. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Lassan kezdődik a 3.N.éves jelentési szezon, USA...Alcoa

      Delete
  9. usd min. a 241-ről futott emelkedést korrekciózza vissza a piac

    ReplyDelete
    Replies
    1. 244 az első nagyobb ellenállás zóna a korrekció tf-njén

      Delete
  10. http://s20.postimg.org/5fj34ofpp/usdhuf_H1.png

    ReplyDelete
  11. ma spben vagy 2 vagy b ért véget. Kíváncsi leszek a továbbiakra. 74ről sp shortban vagyok.
    Dax pedig új aljat ütött, gyorsan közelít a célzónához, egyelőre shortom még megvan.
    A buxot meg ma minimális bukóban zárnom kellett, amit múlt hétről hoztam.

    ReplyDelete
    Replies
    1. illetve bár több minden is lehet, de én a b-re látom a legnagyobb valószínűséget.

      Delete
    2. SP szerintem ED/2 lesz. Valami hihetetlen katyvasz kis TF-en...
      DAX-ban innen valami 4-5 sort várok

      Delete
    3. Mi sp és dax céláratok? Pár nap és lehet át kell állítani az irányváltót?

      Delete
    4. daxban már régóta a 8900-9000es zóna tűnik szimpatikusnak, de nem biztos, hogy elmegy addig, illetve túl is lőhet rajta. Onnan talán már esélyesebb lehet egy hosszabb long.
      sp még nagyon képlékeny nálam. itt csak rövidre nyitottam shortot.

      Delete
    5. Szintúgy. SP-ben nekem inkább RSI cél van, mint konkrét céltartomány. De 1900 környéke tetszetős cél lenne mindenképpen.

      Egyre inkább úgy gondolom, hogy kell még egy agresszív felmenet, mielőtt jön 'az', de majd a maga idején kiderül, milyen formája lesz a dolognak.

      Delete
  12. Mtelt érdekesen beverték, sajnos a héten kevés időm lesz, készülök a szabira, sok a meló...

    SP - majd megmutatja magát, lefel c/ed, felvel 5/e vagy mit akar, egyelőre kihagyom

    usd, eur érdekesen mozog, vmi véget ért felfelé az usd-ben, a kis tf elmehetett hétvégén, korrekció jön

    ReplyDelete
  13. USD megérkezett a jelzett támasz elé, szerintem ezt most nem viszi át, ekkora - éles esésről inkább felpattan, mint átesik rajta

    ReplyDelete
  14. Ez eddig határeset " bull " ahogy nézem :-)( Boy>TL13 ?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ezért is nem vettem még.

      Delete
    2. Mármint azért nem, mert Elindult lefelé. Pedig zárás előtt gondoltam a vételt.

      Delete
    3. Ebben neked kell dönteni,csak érdekelt irányügyileg mit láttál reggel óta,ezek szerint semmit.

      Delete
  15. Megvárom a megfelelő pillanatot, nem kapkodok. Nem akarok most 1-2 napos poziba beszállni. Arra a dax szimpatikusabb.

    ReplyDelete