Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Monday 30 December 2013

Bitcoin - 2014

Hónapok óta előkelő helyen szerepelnek a Bitcoinnal kapcsolatos hírek a sajtóban, előbb az értékének hirtelen emelkedése, ebből adódóan a milliomossá váló befektetők, majd az árfolyam hirtelen zuhanása. November elején írtam, hogy tipikus mozgást ír le a dollár kereszttel az árfolyama és az ott megjósolt 50%-os esést a csúcstól (62% lett) szépen hozta is a virtuális deviza, időben is követve a várakozást, azaz a várt esés néhány héten belül bekövetkezett.

A chart figyelésén kívül nem foglalkozom mélyebben a Bitcoinnal, egyelőre nem nagyon hiszek benne, de azt nem zárom ki, hogy a jövőben ténylegesen elindul hódító útjára, egyelőre semleges vagyok irányába. Mindemellett a chartja nagyon tetszik.

Naposon a zuhanást követően korrekciós csatornába mozog északnak, ami arra utal, hogy az esés nem ért véget. (Hacsak nem kis 1-2-1-2 szituáció formálódik!)

BTC/USD daily chart:


Az ábrán a tapasztalt szem felfedezheti, hogy az esés akár egy impulse hullám is lehetett, ahol az 5. hullám megnyúlt és pontosan megfelel a 3. hullámnak, a második hullám pedig magas- 100%-os retrace - szintet ért el.

BTC/USD daily chart:


A megnyúlt 5. hullám (felfelé) miatt, azonban nem vagyok elég magabiztos ahhoz, hogy egyértelműen kijelentsem, hogy lefelé 5 hullám jött, a második hullám pedig nem egy csonka 5. a valóságban. Egyfelől az investing chartja átlagértékekkel dolgozik, másfelől az éles emelkedés miatt a belső szerkezetek nem látszanak elég világosan. Ezért alternatívaként érdemes figyelni arra, hogy egy Intermediate szintű 1-2 hullámot láttunk és a következő - 2014-es - évben egy harmadik hullám indul északnak.

Aki kereskedésre adja a fejét, az sokat kereshet a virtuális devizával, ha kiderül, hogy Intermediate 3. hullám tart északnak, akkor a Bitcoin árfolyama gond nélkül 1.600 fölé érhet a következő évben.

Én a kivárást javaslom, a hetes ábra nem mutat fordulóra, a napos RSI is a bear zónát kóstolgatja, ezen a timeframen sincs fordulós jelzés, meg kell várni a jó belépőket. Két irányba mutat most a piac, várni kell még egyértelművé válik a döntés.

BTC/USD weekly chart:



43 comments:

  1. OTP esetében (talán Dow) tervezem még nagy kép -2014-es előrejelzés - írását, van valakinek esetleg más témában igénye?

    ReplyDelete
    Replies
    1. USD-t is légyszíves! Köszi

      Delete
    2. üdv mindenkinek!
      mtel-t ha lehetne kérni.
      Köszi

      Delete
    3. Egy like-ért mindent .)
      (jobbra lent :))

      Delete
    4. Mtel nehéz eset, de ránézek nagyobb tf-n, mivel nem kereskedem vele nagyon régen néztem.
      Jaj látom, igen, május-június, de ábra nélkül nem tudom mi volt :) Ránézek a héten!

      Delete
    5. Ha még nem későn-és az idődbe is belefér-, én a richterre nagyon kíváncsi lennék. :) Valamiért 6000 pontot vizionálok és egyelőre nem akarok kiszállni belőle.

      Delete
  2. USD/HUF spike nélkül 2/C/Ed-ben gondolkozom, vonalgrafikon adja, célár is (213,9), de a harmadik nem lehet a legrövidebb, ilyenkor az év végén, amikor nincs likvidítás és a devizáról egyébként sincs "normális" grafikon az egységes piac hiánya miatt nehéz mit mondani.
    Ami látható nagyobb tf-eken, az az, hogy nagyon gyors elmozdulás van benne hetes tf-n, az irány esetében felfelé adnám a nagyobb sanszot, de ez intuitív!

    ReplyDelete
  3. Mtel, havi investing chart alapján.

    Lehet itt a fordulat, havi szinten van egy fordulós set up, ami nem triggerelődött, de fordulós jelzés alakul, ekkora esés után csak második jelzésre lépnék, főleg, ha törik a csökkenő csatorna. Mindemellett olyan, mintha lenne egy kész 5 hullámból álló szerkezet délnek, ami a végéhez ért. RSI még nagyon alacsony havi szinten, ezért csak kontrában lehet lőni. Majd részletesen megnézem, mert érdekes lehet, tényleg.

    ReplyDelete
    Replies
    1. letöltöttem a demo markers 6-ot de nem jelenit meg más grafit hiába csinálok bármit a munkalapon csak sima bux-ot és azt sem reál time, sem késleltetve nem követi csak az utolsó betöltést mutatja talán elő kellene fizetni ker számlára az Ödönnél?

      Delete
    2. szia Toni!
      demo csak ezt tudja előfizetés kell hozzá :-(
      http://www.markers.hu/content/elofizet.html

      Delete
    3. de máshol lényegesen olcsóbb

      Delete
    4. szia Hócipő!
      köszi ,én kbc-s vagyok és nem tudok róla hogy ott lenne -é valamilyennem tudom hol lehet még ilyen

      Delete
  4. Sziasztok!
    Boy! Mtel szépen feljött! 320 környéke kritikus lesz! eszt írtam a múltkor első körben!
    Hosszabb távon nálam kb400!

    Ras! Pannergy szépen elszaladt! ááááá
    Tudod írtam, ezt is!

    ReplyDelete
    Replies
    1. üdv Naitssz
      mtel sztem a 200 napos mozgóig elmehet és az egy kicsit felette van hetin napin kb 330,- 35 közé tenném.

      Delete
    2. Szia Toni!
      Aljtól ha nézem 1-2-1-2 ment fel!
      Most az első 3-4-et csinálhatja vagyis a 4. hullámot csak kérdés milyen gyors lesz! Vagy ellesz itt és uncsi napok jönnek!
      Figyelni kell, mert lehet gyors lesz, mint a pannergy! :(

      Delete
    3. az 1-2-1-2 miatt lehet számitani a gyors menetre sztem is.

      Delete
  5. Üdv. Naitssz!

    USD/HUF-ról mit gondolsz? Érdekelne a véleményed!

    ReplyDelete
    Replies
    1. sztem 2015-ig ft erősödés utána pedig dollár megszünik, és valami másik amerikai pénzegység veszi át a helyét.

      Delete
    2. :-)))) ,-))))) bocs ez lemaradt

      Delete
    3. Most van az, hogy nem nyúlnék bele!
      Bizonytalannak látom, szerintem a certit is kiüti!
      Mondjuk most egy ellenálláson táncol ha átviszi két szint van 209-210 vagy lentebb 205-206!

      Delete
    4. Toni nem olyan vicces ám! :)))))
      Hosszabb távon belelátok egy 90-100 ft-os dollárt!
      Persze addig lehet még 280 is!
      Persze ez a 100ft 10 év kb most amit látok! egyszer dobok hozzá ábrát!
      :)

      Delete
    5. a bajom az hogy a képfelrakáshoz répa vagyok egyébként annyira talán nem mert számolok gondolkozom is azért néha, meg sok hülyeség is belém szorlut az a nagy igazság csak itt nem akarom a humor heroldot játszani. :-))))

      Delete
  6. Sziasztok,

    Jól elvoltam, remélem mindenkinek kellemesen telt a Karácsony... Minden jókat a Szilveszterre is!

    USDHUF-ban én meglehetősen biztosnak látom a certi-kiütést:
    http://keptarhely.eu/view.php?file=20131230v01edq1lm.png
    Nagyobb távra meg annyira durva célárak jönnek ki, hogy azt inkább nem is mondom - remélem, tévedek valahol :-/

    ReplyDelete
    Replies
    1. Certi nálam is gyanús, annyit vacakol itt lent, hogy nyilván van egy árfolyam amit el kellene érnie, ez a korábbiak szerint is 207-210 körül lehet. Esélyes, hogy megint kiviszi...

      180-250 egyértelműen impulse, sajnos ez deviza, ami olyan, mintha folyamatosan korrekcióban mozogna, nagy tf-n.

      Delete
    2. szilveszterkor mindenkinek jó Ó-év bucsuztatót,és boldog Új évet kivánok mindenkinek !!!!! :-)))

      Delete
    3. ☆。★。☆。★
      。☆ 。☆。☆
      ★。\|/。★
      Happy New Year!
      ★。/|\。★
      。☆。 。☆。
      ☆。 ★。 ☆


      Delete
    4. Hogy miket tudsz Hócipő! 😄😄😄

      Delete
    5. Imi-Boy!

      Ha Te azt tudnád :-)

      Delete
    6. egyszer azért megmutathatnád! :-))))
      A kis tüzijátékod telón frankón látszik!

      Delete
    7. ok, megmutatom, de már csak jövőre :-))))))
      Jó éjt , Imi-boy!

      Delete
  7. hé várjatok kirakom a (18)-as karikát! :D :D :D :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Naitssz! Miért kéne, egyenesekről meg görbékről társalgunk :-) :-)

      Delete
    2. HÓCIPŐ!!! Nem kell, de a gyertyákat, mozgóátlagot, parabolikát nem árt figyelembe venni!
      Jaj majdnem kihagytam a háromszöget, hisz azt több szempontból figyelni kell mindig!
      :D :D :D :D :D :D :D :D

      Delete
    3. A háromszög? Na abban mindig történik valami. :-))))))))

      Delete
    4. Csak kell egy gyertya a romantikahoz. egy trigger csak hogy izzon a levego ;) aztan johet az egyenes meg a haromszog..... es tutti hogy pontossan 9 honapig fog tartani a parabola. ;)

      Delete
    5. Ez mekkora szólás! Gábor Like, Like, Like!!!!

      Delete
  8. Jaj mi lett itt éjszaka, semmi tőzsde csak a flört? Már hozom is létre az adrandi.blogspot.com-ot :))))

    ReplyDelete
    Replies
    1. :))

      http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/megint_otp-reszvenyeket_adott_el_csanyi.3.193447.html

      Most olvastam a második emailed ad, nagyon tanulságos.. És egyben elkeserítő is..

      Delete
    2. Az, de fel vagyok készülve, mindkét irányra .)

      Delete