Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Sunday 5 May 2013

A következőkben teljes egészében bemásolom Hathor megjegyzését, amit az előző elemzés alá írt. Szeretem az értelmes vitákat, gondolatok cseréjét. Hathor elég sok mindent felvetett, amire szeretnék részben válaszolni, reflektálni. Gondolom, úgy is egy kis "véleménycserét" fog indukálni.

"Szia Ad!

Ritkán olvasom a blogodat, mindig valami meglepetés ér itt ,-)
Most ez a várt nagy beszakadás. Tudod mi jutott eszembe róla, amikor egyszer kérted semmiképpen ne lépjen senki longba.. ha jól emlékszem akkor felfele ment a piac utána.
Az az igazság most elég szép a kép kint. Valóban minden csúcsra van járatva kint, Vix index is le van nyomva. Tombol az optimizmus az indexekben. Ellenben itthon van egy marha nagy pesszimista szemlélet, amit én már nagyon unok. 
Gondolom nem csak én, mások is várnak már egy kiegyensúlyozott emelkedő trendet.
Én remélem, hogy nem lefele megyünk, hanem felfele. Tény, hogy azt lehet gondolni, hogy kint csúcsra mentek az indexek, és be kéne esniük, indikátorok is magasan, csúcsok is megvannak. Na meg már kezdenek is új csúcsokra haladni. Én nagyon drukkolok a további emelkedésnek kint, itthon meg pláne. Szépen ki lettek fosztva a befektetők, kereskedők, a nép. nem kéne tovább lopni a nép pénzét. Itt nem lehet már tovább hagyni a sárdobálást, lopást, kifosztást. Így sincs semmi forgalom a Béten. Ne kelljen már további kifosztással pénzt keresni idehaza.. sosem fogunk így beindulni, sosem jön így senki befektetni országunkba. Nyugat ki tudott lábalni? Kötvényeinket fel tudják szippantani lassan másfél éve bármilyen mennyiségben folyamatos hozamcsökkenés mellett? Én nagyon remélem, ezt a szétvert, olcsó árazású részvénypiacunkat is megtalálják.
Remélem nem lesz igazad a nagy OTP eséssel.
Te magad fogalmazod meg nap mint nap.. Elliott hullámai csak egy tanulmány, egyáltalán nem biztos, hogy úgy lesz, ahogy elgondoljátok..
Ez szerintem elég sokszor bebizonyosodik. Én magam itt minden egyes nap, percben más éles gondolatfordulatokat látok.. sosem tudom eldönteni valójában mi is az igazi gondolat. Ha nem jön be egyik gondolat, előveszitek a másikat, hogy akkor a pár hete, vagy pár hónapja, vagy múlt heti chart az aktuális, abban mutattátok.
Én többször jeleztem nem mélyültem ennyire bele a hullámokba mint Ti, ezeket a részletes hullámelméleteket fenntartással kezelem. Nekem elég felismernem a az 5hullámot fel, majd hármas korrekcióját, ezen felül főleg alakzatokat figyelek, fibo szintekkel együtt, alj, tető pontokkal.
örülök, ha működik a rendszeretek, örülök ha keresni tudtok vele, de nem bánnám, ha tévednétek, tévednél ebben az OTP 2600ban.
Pár napja olvastam ismét, hogy nagy esést vársz, és nem ajánlasz longot, erre másnap megvolt a 2%plusz, majd most pénteken is a további emelkedés. Én remélem megy tovább minden fel.

Természetesen elfogadom, hogy más lefele várja a piacot. 
Twernek is volt itt 10K alá terve, volt valami 5.hullám le 15K alá, amit hónapokig mutatott, mára az az elmélet is borult. Volt itt szó valami 3-5000es Bux értékről is.. az talán a Te írásod között.

Folytatódik a következő hozzászólásomban, mert ilyen hosszú hozzászólást nem lehetett felvinni..

Szóval itt folytatódik, mert nem engedett több karaktert írni:


Egyelőre Bux tart a több éves szűkülő szimmetrikus háromszögben, és én remélem felfele fog belőle kitörni. állítani nem tudom, ebben bízom. 

Historikus Bux chart 1991től nálam havi chart:
http://postimg.org/image/d795t3xqv/full/

Bollinger közép felé az árfolyam, pénteken 200napos mozgóátlagot érintettünk.

Hatalmas több éves háromszög szűkülés a fekete háromszögben, azon belül egy másik kék háromszögelődés, Emelkedő trend még él hosszútávon szerintem. A nyilak jelölik a hasonló háromszög szűkülést 2000es évek elején és most. Nekem még mindegy merre mozog a háromszögben, de én nem lefele törést szeretnék belőle, hanem felfele kitörést. A trend folytatódhatna fel. A háromszög szűkülésben a mozgást nem akarom pontosan megfejteni. Setup a fekete háromszög kitörésekor van a BÉTen nekem. Ennek ellenére kis papírok mint tudod forgatom addig. Aztán ha megjön a megfelelő forgalom, és érdeklődés piacunk iránt, akkor durr bele a lecsóba hatiba, OTPbe.. Szerintem elég jól nézünk ki.. elég olcsók is vagyunk, forintunk is jól tartja a sarat, kormány is halad a GDP cél felé.. gazdaságélénkítési lépések is haladnak szerintem.
nem, vagyok pesszimista. EKB is most csökkentett kamatot. Világban negatív kamatok vannak. Nálunk történelmi aljaknál a jegybanki kamatok, ez szorítja le a hitel kamatokat is, ami megindíthatja az érdeklődést a hitelt igénylők körében, pláne egy forint erősödés mellett. Nem lenne rossz 300as Euro/hufnál felvenni, majd 250nél törleszteni nem??
Tudom ez bilibe lógó kéz..
Ennek ellenére optimista vagyok.
KKVK is megkapják a 0% közeli hiteleket.
Szóval hajrá előre!!

OTPvel mi a baj?
Lehet nem vagyok jó elliottos, de legyen jó a fordított fej-váll alakzatfelismerés alapján naposon:

http://postimg.org/image/r3uj4s3bv/

OTP hetesemmel mi a baj? 

http://postimg.org/image/8dedlark5/

Végre elért a 2007óta tartó szimmetrikus háromszög végébe, onnan felfele kandikál ki. Hadd menjen.. Rajta!
Ne kelljen már most bedőlnie.. ,-)


***

Ritkán olvasom a blogodat, mindig valami meglepetés ér itt ,-)
Most ez a várt nagy beszakadás. Tudod mi jutott eszembe róla, amikor egyszer kérted semmiképpen ne lépjen senki longba.. ha jól emlékszem akkor felfele ment a piac utána."


Valóban írtam olyat egyszer, hogy senki ne lépjen longba és utána a piac felfelé ment el. Sokszor megkaptam, de akkor sem shortolása biztattam  most sem tettem azt, csupán van egy olyan szerkezet, ami miatt a következőket írtam ki a blogra, kiemeltem a fontos gondolatokat:

"Szerintem elérkezett az idő, a hosszútávú long pozíciók csökkentésérestoppok szorosra húzására. Ez nem short és nem azonnali zárásra való felszólítás, csak egy gondolat, hogy fel kell készülni arra, hogy lefordulnak a piacok, egy hosszabb bear szakaszra. Nem kell itt armageddonban gondolkozni, egyenlőre, csupán az óvatosság elve alapján készülni kell a zsákban lévő profit megvédésére, a veszteség elkerülésére.

Azt hiszem nem írtam ki még ilyet, bár több eset is volt, amikor kinézett egy nagy lefordulás, most azonban nagyon reális esélyét látom, kellene még egy kör felfelé, néhány piac, termék vonatkozásában, de közel vagyunk nagy tf-n a kész szerkezetekhez.

Gondolkozz és legyél felkészült minden irányra, csak magadra hallgass, ne másra, ha a pénzedről van szó!"


Elliottot elég nehéz megérteni, mintákat ad, ahogy a piac mozoghat, néha ellentétes minták látszanak, ilyen esetben abban segít, hogy fel legyél készülve mindenre. Nekem nem okoz gondot, hogy nem az elsődlegesnek tartott verzió szerint mozog a piac, valószínűségekkel kereskedünk, ha nem arra megy, akkor olyan utat választott, ami kevésbé valószínű, erre is van esély, erről szól a valószínűség. Ezen felül persze az én meggyőződésem is ott van benne, ami nyilván a verziók közötti választásban befolyásol. A mostanáig tartottak a 2012 elején, közepén írt elemzések, chart zónák, én nem gondolom, hogy folyamatosan fordulnék, vannak sokszor kérdőjelek bennem, de ezt én nem látom, hogy valóban ekkora lenne a variálás, talán másra gondolsz, aki nincs otthon olyan mélyen elliottban, csak azt mutatja. Tudom nehéz elfogadni, azt a bizonytalanságot, amit a rendszer mutat, az ember zsigerből mást vár el, nehéz kezelni. A piac - konrkétan az OTP cc.a 9 hónapja hozza a várakozást, most fog elérni, érhet el, arra a szintre, amikor késznek tekinthetünk egy szerkezetet. Itt nem zavarna az 5.500 sem, mert beleférne, igaz 5000 környékére, plusz spike, számítok most.

A magyar gazdaságpolitika egy tragédia, ezért sem mennek rendesen a magyar papírok. Elvitték a MNYP pénzeket, gyakorlatilag hitelt vettünk fel a jövőből, bár ez nyilván nem mutatható ki, majd a gyerekeink fogják megfizetni. Közben mégis csúcsra járatjuk az államadósságot, múlt hónapban 1.000 MRD forinttal emelkedett, de nyilván ez nem fér bele "a Magyaroroszág jobban teljesít"  népbutításba. A munkanélküliség csúcson, miközben fullra manipulálják a statisztikákat, az értelmes emberek elhagyják az országot, külföldön keresnek megélhetést, mert nem tud a magyar társadalom (politika, kormányzat) jövőképet felmutatni. A kiválóságok elmennek, akkor ez kontraszelekció, a maradék, "mi" kevesek leszünk...
A bankokat sárba tiporták, 30 %-os az egyik nagy banknál a nem fizető hitelek aránya, a banki hitelállomány  - ha jó az infóm - 5.000 MRD forinttal csökkent az elmúlt pár évben. Hiába a 0%-os marketing hitel, nincs bizalom a gazdaságban, nem lesz, aki felvegye, vagy aki felvenné annak nem adnak. Propaganda, meg kell nézni a számokat, szörnyű képet mutat. Ebből nem lesz emelkedés...

Az általad feltett hsz, a hagyományos TA szerint sem működőképes, túl meredekek a szárai, azaz, ha ki is tör, az lehet nagyon fals lesz, bár biztos sokan nézik. Lásd július 7-ei elemzés, hasonló okok miatt írtam, azt amit írtam.

Nem tudom mi lesz, nyilván benne lehet, hogy tévedek és a többiek által kedveltebb LD verzió jön be, azonban egyenlőre a nagy medve elindulásában hiszek, erre adom a nagyobb esélyt. Ha valóban egy ED-t látunk, akkor igen, azok a célárak elérhetőek, amit ott felvázoltam. Ha nem ED, akkor is kinéz egy esés, a 2011-es mélypontra vetítve 23%. Ez a formáció lehetne, még 1-2-1-2-1-2, elméletben, ebben az esetben durván felfelé menne el a bankpapír, DE ez egy elképzelés a helyzet lehetséges alakulásáról, a belépéshez szignál kell. Abba is biztos vagyok, hogy  vannak, akik másképpen látják a piacot, ezért vannak mindig vevők is, meg eladók is, az, hogy kinek van igaza, úgyis a piac fogja eldönteni.

99 comments:

  1. Szia Hathor!
    Emlékszem arra egyik évben,mikor januárban itt a blogon shortot kiabáltál (rajzaid is meg voltak hozzá)és tovább ment a piac,hatit-azt hiszem be is nyelted akkor.
    Most viszont AD nem kiabált shortot,csak figyelmeztetett hogy nagyobb figyelemmel legyünk erre a lehetőségre is,mert elértünk arra a szint környékére,ahol akár meg is fordulhat.
    Egyébként senki sem tévedhetetlen ezért menjen mindenki a saját elképzelése után
    Pár hét és kiderül hogy merre az arra,úgy is a piac dönt.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Ras!

      Igen ez így van. Bebuktam azt a shortot, fals lett a nagy háromszög letörése. Utána longba álltam és azóta is azt hirdetem.
      Itt is építőjelleggel beszéltük Addal. Azóta leveleztünk is.
      Nyilván nem lehet 100%os találati arányunk.
      Csak azt írtam Adnak, hogy remélem nem lesz igaza a 2600menő OTPvel.
      Nyilván visszafogja az olvasóit, ha azt írja szerinte 2600lesz OTP. Inkább azt mondja az olvasó, nem veszek inkább OTPt, megvárom mi lesz.
      Közbe felfele kukkant ki a több éves szűkülő háromszögben. Így tesz előrébb járva Deutche Bank is.
      DBK napos charton mintha kijött volna a háromszögből az árfolyam:

      http://postimg.org/image/u4l2jzx3t/

      Ehhez képest OTP:

      http://postimg.org/image/d76hkbfi9/

      Kicsit el van maradva OTP, de hasonló a kép.
      Újra 5Kt vettük célba, én nem bánnám ha átmennénk.
      Ellenben nem mondom már azt, hogy biztosan átmegy.
      Bízom benne. Nem tudom itt az olvasok mit várnak, ellenben visszafoghatja Őket az elliott alapján elképzelt zuhanás 2600ra elképzelés a vételi szándékukban.
      Természetesen lehet, hogy bejön, meg annak kell jönnie..
      csak megjegyeztem itt volt egyszer már felszólalás abból, hogy senki ne lépjen longba már kijelentésre.. lehet, hogy kimaradnak egy további emelkedésből,. de legalább ne bukjanak elmélettel.
      Persze a döntést mindenki maga hozza meg.
      Tény, hogy inkább maradjon ki az ember a nyereségből, mint hogy leégesse a számláját.

      Most tényleg megcsillant valami szerintem, hogy végre elértünk a beszűkülés csúcsába.. jó lenne kilépni már belőle fel, és trendelni.
      Elkezdtek a brókerek egy strukturált OTPkövető terméket kitalálni. Engem is hívott a brókerem beszállnék-e, gondolom mást is. Profitline is hirdette. Valami dobás biztos lesz OTPben. A stagnálásnak vége lesz valszeg. Remélem nem lefele kell szembesülnünk a nagyob elmozdulással, elég volt 5évig a sárba tiprás a BÉTen.


      Delete
    2. Azt is elmondtam Adnak, hogy tudja.. a külső olvasók 95%ának fogalma nincs mit írtok. Rengeteg a gondolat, mivel perces chartokat néztek,állandóan naponta változó irányokat jelöltök ki. Majd minden nap más az elmélet.
      Ad azt mondta a hosszú kép ugyanaz nála, mármint hetes.
      Én azt sem tudom követni most éppen mit vártok hosszan.
      Ezzel a felszólalással, hogy 2600lehet OTP, megerősítést kaptam, hogy lefele várja. Kb ennyit szűrhet le az olvasó.
      Ezen belül repkednek a perces chartok, ami fel is lehet, le is lehet.

      Többször előfordult, hogy lefele vártátok, nem jött be, akkor elővettetek egy régi chartot, hogy itt mutattátok, hogy felfele megy, már itt tudtátok.
      Éves szinten több ezer chartból egy mindig előhúzható, hogy ez volt a megfelelő megoldás, és itt mutattam már, hogy erre kell mennie.
      Szerintem komplettebben kell az olvasó elé tárni a dolgokat. Aki hetente egyszer megnyitja az oldalt, az éppen az aktuális várakozást látja.
      Aki nem chartista, nem is tudja, hogy 1perces, 5perces, órás, napos hetes, havi mind más képet mutathat az irányt tekintve.
      Szerintem kellene egy állandóan ismétlődő chart, napi frissítéssel a főoldalon. Például hetes, napos képpel kellene kezdeni, hogy ezt várom napos hetes szinten, de közben a rövidebb idősík azt mondja, lehet egy kurfli még fel eddig és eddig.

      Komolyan mondom, hogy teljesen követhetetlen a várakozásotok külső szemlélőnek.
      Szintén építő jelleggel mondom!
      Nem elég hogy Ad rak be több varriácót, de még a kollégák is megspékelik a saját gondolatukkal.
      Ezzel sincs baj, ha magatoknak írtok csak. Ti tudjátok, Ras ezt várja, imiboy azt, charlie amazt, Twer emezt, Brikka is mást, Gábor is valamit.
      Sokatoknak sok elképzelése van, ráadásul mindenki más idősíkon, napi több változóval.

      Ezekre jön, hog az olvasónak semmit nem jelent ED, LD, ZZ,flat, egyéb kifejezés... de akkor sem, ha elolvassa, az minek a rövidítése. Akkor sem,. ha látja egy tanulmányban azt az alakzatot. És akkor tudja a folytatást abból minek kell következnie? Hanyas fiboig törhet le egy alakzat? Egyáltalán mi az a fibo?

      Jó lehet az oldal, de olvasok kedvéért át kell alakítani a dolgokat.
      Vagy írogattok magatoknak páran.

      Mondtam Adnak, hogy Bux grafikon április óta nincs frissítve.. hati február óta.

      Én csinálnék egy főoldalt: Ott kitenném BUX: hetes, napos várakozást. Utána óráson az elképzelést.. Hetes, napos nem változik jelentősen, egy héten egyszer egyszer módosítja az ember. Óráson már lehet mozogni az olvasokkal napi szinten. Percest meg már lehet ezek után frissíteni ész nélkül napon belül, mert fölötte van órás, napos, hetes várakozás.
      Ehhez is idő kell, hogy rájöjjön az olvasó, hogy neki ha nem napon belül akar kapkodni, akkor magasabb idősíkot kell néznie. Utána Ti pöröghettek a napon belüli topikban, de felette van az általános elvárásotok a piaccal szemben.
      Sorolhatnám még, de hosszú lenne. És nem kritizálni akarok, hanem hozzátenni az oldalhoz.

      Delete
    3. Hathor!
      Brókerektől az Isten mentsen meg,majd ha az ő pénzükkel kereskedek akkor hallgatok rájuk.
      Én sokszor úgy vagyok velük amiből ők (Cégük)ki akarnak szállni az megpróbálják elsózni valakikre,én sokszor ezt gondolom ha ránézek az indikátoraimra ami az ellenkezőét mutatja és be is jön,volt párral dolgom,orruk alá is dörgölöm mi lett volna ha meglépem.
      Attól még lehet nekik is igazuk,főleg ha ő maguk meg is lépik.

      Delete
    4. Hathor!
      Nem emlékszem, hol olvashattam ezt: "Figyelem! Mindenki csak saját felelősségére kereskedjen, saját kockázat és veszteségtűrő képessége szerint!!! A piac mindig két irányba mehet, felfelé vagy lefelé, mindig legyen stratégiád arra az esetre, ha nem abba az irányba megy, amit vártál! A Blogon található elemzések elsősorban Elliott hullámelméletére alapozva készülnek, kereskedési ajánlásként nem szolgálnak!"
      Ja, megvan, innen a fejlécből másoltam ki. ;)
      Ez azt jelenti, hogy ezek az írások nem külső szemlélőnek készülnek, és nem kereskedési ötletek! Te egy olyan dolgot kérsz számon a blogon, amire saját bevallása szerint nem is vállalkozik!!! Ez pusztán Elliott elméletéről szól az az iránt érdeklődőknek.
      Szép napot!
      Üdv, desertfox

      Delete
    5. Én is csak online kötök.. Ersténél van bróker, aki hívogat évente egy két befektetési lehetőséggel.
      Manapság ha több milka van kisbüfi számláján, istenként kezelik.
      Voltam egy előadáson Quaestornál. Ott is hajolgattak a kisbefektetőkért. Azt mondták ha már legalább egy milkát hozna be az ügyfél, akkor persze, hogy ilyen meg olyan kedvezményes átváltást kapna.. nem az a lényeg, hogy kapnak a befektetőért, hanem az, hogy egy milka már nagyobb befektetőnek számít náluk a kisbüfik között. Alatta meg szerintem nem is érdemes kereskedni, mert az élet többet ér, amit itt leülünk egy kis haszonért.

      Delete
  2. otp60...
    http://kepfeltoltes.hu/130506/OTP60_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    ReplyDelete
    Replies
    1. A/1 LD, nem látom az 5 hullámot, nekem inkább csak dZZ-nek tűnik

      Delete
    2. otp60...
      http://kepfeltoltes.hu/130506/1095692116OTP60_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

      Delete
  3. OTP kis tf, belelátom 4760 alá kerülést, majd utána észak

    ReplyDelete
  4. jo reggelt. Ma London zarva (szerintem csak en dolgozom) Delutan pedig Draghi fog beszelni. tudom ez csak egy hir, de amikor egyszer anno buktam egy hatalmassat az OTPn akkor is csak a Draghi szonokolt... szoval en csak szertnem jelzni hogy lehet megmozdul majd a piac. 3 ora korul.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kell a hír az ED végén, illetve nem árt ha van, ami felrántja a megnyúlásra, túlcsordulásra...

      Delete
  5. mit latsz otiba AD, mi ez most egy kis hsz, aminek most megy a b-je fel?

    ReplyDelete
  6. azt hiszem egy negyedik hullám

    ReplyDelete
  7. jah en is ugy gondoltam es hogy a 4. hullam es hogy hsz. eddgi meg okes. de nemsokara kiderul hogy hsz-e

    ReplyDelete
    Replies
    1. nem az lett amire gondoltam . megesik. :)

      Delete
  8. 3/5 lehet felfelé, eggyel alacsonyabb tfs 4 lehetett

    ReplyDelete
  9. Sziasztok!

    Bocsánat, hogy beleelegyedem, de szerény véleményem szerint:
    1. Senki nem lát a jövőbe, senki nem tudhatja pontosan, hogy merre megy a tőzsde, mindig két irányba mehet, és ez mindig csak utólag dől el.
    2. A tőzsdézés arról szól, hogy megfelelően jó hozam-kockázat arányú setupokat találjunk, amiket szigorú money management figyelembe vételével megjátszunk. Ez hosszú távon nyerő stratégia. Minden más lutri, azaz szerencsjáték, aminek általában az összes pénz elvesztése a vége. (hozzáteszem, a póker pl. pont ugyanerről szól, a póker sem szerencsejáték, ha az ember a fenti szabályokat betartja)
    Az, hogy a jó hozam-kockázat arányú lehetőségeket milyen módzserrel találod meg, az részletkérdés. Ebben segít (csak segít!!!) Eliott elmélete.
    3. Ez a blog saját ars poeticája alapján Elliott elméletéről szól. El kell olvasni a blogon a fejlécben és a láblében, és fel kell fogni, tudasotodnia kell minden olvasóban. Ezért nem meglepő, hogy minden bejegyzésben erről van szó. Függtlenül attől, hogy igaz-e, vagy sem, hogy bejön-e, vagy sem. Akinek nem tetszik, az ne olvassa, ne írjon ide. Szerencsére ez még nem kötelező.
    Külön ki van hangsúlyozva, hogy ezek nem kereskedési ötletek, vagy ajánlatok, és mindenki csak a saját felelősségére kereskedik!
    4. Ezt sosem tudtam felfogni, hogy miért fáj az valakinek, hogy valaki mást gondol a piacról (vagy bármi másról úgy általában). A piac úgyis eldönti majd, hoyg merre megy, teljesen függetlenül attól, hogy mi mit gondolunk róla. Hogy lehet erről vitatkozni??? Miért akar valaki meggyőzni valaki mást arról, hogy ő is azt gondolja, amit ő? Ettől jobb lesz neki? Ez a piac mozgását úgysem befolyásolja. Arról nem is beszélve, hogy ez a fajta mentalitás abszolút érzelmi túlfűtöttséget jelez, ami a tőszdei veszteségek melegágya. Jó döntéseket csakis hideg fejjel, érzelemmentesen lehet hozni. Ennek érdekében pont, hogy nyitottnak kéne lennünk a miénktől eltérő gondolatokra és véleményekre, nem pedig felháborodni rajta.

    Szép napot mindenkinek!

    Üdv, desertfox

    ReplyDelete
    Replies
    1. Like!

      Ennél jobban én sem tudtam volna összefoglalni!

      Delete
    2. Ez így teljesen korrekt. Szépen összefoglaltad!

      Delete
    3. sziasztok,

      elnézést, h régen írtam már ide.
      azt ne felejtsük el, h hathor egyáltalán nem használt támadó hangvételt (sőt), és az, h elfogadjuk más véleményét, ránk is igaz kell, h legyen.

      Delete
    4. Szia rchrd!
      Egyetértek, én sem akartam támadó lenni, és az a része főleg nem Hathornak szólt, hanem az utóbbi időben, főleg Cimballinál tapasztalható állapotok hozták ki belőlem.
      Hathornak főleg az szól belőle, hogy olyan dolgokat ne kérjen számon, ami nem célja a blognak. Akit érdekel, az igenis nézzen utána az alapoknak, ha valaki valamit nem ért, annak szerintem mindig szívesen segített eddig is mindenki, ha kérdezett, de ha valakit nem érdekel, akkor tényleg nem kötelező ezt a blogot olvasni.
      Üdv, desertfox

      Delete
    5. Igen.. én építő jelleggel írtam.
      Szerintem külső szemlélő véleményét figyelembe kell venni.
      Maga Ad kéri mindig, hogy építő jellegű hozzászólásokat kér.
      Én most írtam, mert ugyanazt láttam, mint egszer, amikor senki nem mert venni, amikor mondta, hogy szerinte esés jön.
      Megragadtam ezt az alkalmat. Én is tudam legalább mit vár, mert egyébként sosem tudom éppen merre várjuk a piacot, az itt elolvasott vélemények után.
      Általában napon belüli gondolatokat lehet leszűrni, hogy valaki észrevesz napon belüli kipontozást, vagy alakzatot, és abból egy elvárt árat. Én például nagyonm örülök ha ilyet látok itt. örülök, ha bejön az elképzelés.
      Tradelni biztosan nem fogok ezen gondolatokra, de örülök, ha meg tudjuk fejteni a piac működését. Ez lenne a cél itt is.

      Delete
    6. Nem értem a többi olvasót sem, hogy miért nem ír, ha valami nem világos.
      mindenki ül, mint hal a szatyorban.
      Azután csak azt lehet támadni, aki véleményt formál.
      Ezt mondjuk mi, akik bejegyzéset készítenek jócskán tudjuk.
      Azt lehet csak kritizálni aki ír.

      Itt mondjuk lehet az ügyben írni, hogy megértse az ember az elméletet.
      Beszéltük Addla is mailen, hogy nincs egy ember, aki részletesen magyar fordításban összefogná nagyközönségnek ezt a témát.
      Mi ilyen titkpos ebben a rendszerben, hogy ezt csak angol szaksajtóban, vagy fizetett előadásokon lehet csak megtaulni, gyakorolni?
      Azért készült az oldal, hogy gyakoroljátok együtt elliott elméletét. De mit? Pár ember tudja mi az az ED,LD, impulse hullám, flat korrekció, vagy zigzag. Többiek csak néznek. Miért ilyen titkos ez az elmélet.
      Megmondom.. Mert páran hasznot szeretnének belőle húzni, hogy tanítják.
      Mondtam Adnak is, ennyire nyílt részletes perces elemzős oldal mellett, be kell avatni a közönséget is. Sokkal nagyobb közönséget vonz az oldal, ha érti az ember, hogy mit kell nézni. Most már végre van egy hazsnálati utasítás a rövidítésekhez. na de semmit nem tud klezdeni a földi halandó azzal a fogalommal sem, hogy zigzag, vagy expanded flat.
      Nem tudom, hogy valami tiltja-e, hogy tudást adjon át az oldal elliott hullámaival kapcsolatban. Nem tudom mi a végleges cél?
      Nézőket akarunk vonzani, látogatottságot elérni, és tanfolyamon beszedni pénzt elliott oktatással.
      Vagy valóban együtt gyakorolni, megismerni elliott elméletét, haogy írva is volt ezen az oldalon..
      Mondtam azt is.. ha többen elsajátítják az elméletet, és ez tényleg működik, akkor annál több jó jelzést kaptok vissza az olvasóktól.
      Én mindig azt mondom. Nekem nem kell chartolnom sosem. Tegyen ki bárki alakzatot a chartokon (fej-váll, csökkenő ék, dupla top, dupla alj, fibo szinteket) és tök jó nekem, mert nem nekem kell keresgélnem, és örülök hogy milyen ügyes kollégák vesznek körül, akik ránéznek egy chartra és azt mondják naposon, vagy hetesen. Te.. PL. ebben a daxban van egy fordított fej-váll, és szép emelkedés van benne.
      Amíg a tag, kolléga nem tanulja meg, hogyan ismeri fel ezeket, addig nem rakja elém a chartokat, és addig én meresztem a sejhajom egész nap magamnak keresve a lehetőségeket.
      Ad ugyanezt tudná megelőzni. A tudást a többieknek tovább adva, visszakapni egy kész munkát. amire ránéz, és azt mondja, valóban.. jól látható szerkezet van benne.
      Nem.. most itt van pár ember, aki próbálja elsajátítani a hullám elméletet, és a többiek csak skubiznak.

      Delete
    7. Az építő jellegű kritikával nincs semmi baj. Meg vagyok győződve róla, hogy Ad sokat fog gondolkozni azokon, amiket írtál, és ha egy mód van rá, akkor figyelembe fogja venni. Nyilván cél, hogy minél jobb és használhatóbb legyen a blog. De: a blognak van egy jól definiált célja. És én úgy érzem, hogy nagyon sok minden, amit javasolsz, az ezzel ellentétes. Mindössze erre szerettem volna utalni.

      Azt mire alapozod, hogy akkor "senki nem mert venni"? Konkrét kötéseket nem szoktunk ide beírni. Ritkán előfprdul, hogy valaki beírja, de ez nem jellemző, és nem is célja a blognak. Az mindenkinek a saját magánügye, hogy mennyi tőkével, milyen időtávon, milyen kockázat vállalás mellett kereskedik.

      Üdv, desertfox

      Delete
    8. Hathor!
      Ha jól belegondolsz a TA-ban is hány féle alakzat és gyertyaformáció van+ indikátorok -STB,és annak egymásra gyakorolt hatása,ha ezt nézed ezekben is a Magyar leírás is elég (nagyon)hiányos, ezért is a részletesebb magyarázatért Angol nyelvű oldalak kellenek.
      Rákérdeztem ,Elliott!!>Pár évvel ezelőtt beszéltem Kecskeméti Istvánnal(van pár nálunk megjelent könyve)kérdeztem miért nem ír egy könyvet Magyarul Elliott Elméletéről mivel eddig nem tette senki,azt mondta nem lenne rentábilis mert kicsi rá az igény itthon,és neki legalább 2-3 év kutatómunkára lenne szüksége.

      Delete
    9. Nem titkos, Cimballi füzetében szerintem össze van foglalva. Az eladások alapján, nem csak egy két ember ismeri. Az ár miatt sem érheti vád, mert aki a tőzsdén játszik, mégha kicsi is, egy pozival többet kockáztat. Gyakorolni kell, meg kell ismerni a piac sajátosságait. Olyan kicsi ez az ország, hogy erre nem lehet ilyen üzleti vállalkozást építeni, ezért van a legtöbb információ angolul, mert nem éri meg lefordítani, kiadni, szvsz. Azt pedig természetesnek veszem, hogy ha az usaban valaki kitalál valamit, azt el akarja adni...
      Az alap adott, ami plusz, az az, hogy saját maga mit tett mellé, fedezett fel az adott ember, de ezek a dolgok inkább vezérlőelvek, mint szabályok, azaz csak valószínübb bekövetkezések. Ez az, amit nehéz összeszedegetni, mert nics egy helyen összeszedve. Ilyen a Kennedy féle csatorna a korrekcióknál. De akár ilyen lehet, hogy az otp egy bizonyos tfn gyakran csinál ld-t lefordulásnál. A dzzn belüli váltakozás, amit Károly fedezett fel stb.

      Delete
    10. szia desertfox,

      tény, h cimbi blogján elszabadultak vkik :)
      éppen tegnap olvastam más témával kapcsolatban, h aki nyilvánosság elé lép, annak számolnia kell a trollokkal, de ezekre úgy kell tekinteni, mint sikerességi indikátorra, viszont nem kell "etetni" őket.

      hathor, sztem, ha érdekel az elmélet, cimbi és ad oldalán is találhatsz elméleti anyagot bőven. ha rákeresel, alap dolgokat magyar nyelven is elérhetsz online is, de azt hiszem, h cimbi könyve megéri az árát (kb. 2 fagyi), még úgy is,h semmi anyagi hasznom nem származik a népszerűsítéséből. ;)

      az, h a további, haladó szintet fizetett tanfolyamon tudja csak elérni az ember, arra csak annyit tudok mondani, h ez van.
      én nem várom el senkitől, h ingyen adja át a tudását, pláne úgy, h egy tanfolyam díja nagyjából az előadó repjegyét, meg pár ebédjét fedezi.

      Delete
    11. Nem értem a pénzbeszedési részt, volt egy tréning tavaly, mert a blog olvasói kérték, folyamatosan, a sokadik kérés után belementem, elmondhatom piszok sok meló volt vele, órabérben nem éri meg, még akkor sem, ha nehéz ezt belátni külső szemlélőként. Ami nekem haszon volt, hogy nagyon mélyre jutottam az elméletben, erről az oldalról nagyon szép hozadéka volt, ezt elismerem.

      A ZZ, ED, LD stb. részletesen, több oldalon ki van fejtve az Építőelemekben, vagy ott van Prechter könyve. El kell olvasni, meg kell érteni, meg kell tanulni.

      Az elemzéseket szabadidőm terhére csinálom, aki bloggol vagy elemez tudja mennyi időt visz el. Azt gondolom segítőkészen állok az emberekhez, ha kérdeznek igyekszem válaszolni, de azt nem is értem, hogy ennél részletesebben karitatív módon oktassak embereket? Olyan magyar szokás, majd megoldja más helyettem a dolgokat, más a felels, mert a kormány nem ad segély, nem ad munkát, ez már nem a szocializmus, az ember saját magáért felelős, nincs ingyenebéd, egyébként szerint ezért tartunk itt...., mert sokan még ezt nem látják, nem fogadják el.

      A tudást mindenkinek magának kell összeszednie. Az én tudásom a Prechter könyv, Cimballi könyv és a blog, valamint 3 év napi szintű elemzés következménye és igen, szerencsés voltam, mert Cimballi tréningjén is részt vehettem, ahol elmondott több olyan dolgot, amit ő fedezett fel. Saját véleményem szerint nem lesz több ilyen tréning Magyarországon... Nekem az a 100-150 eFt megérte, nem gondolom pénzbeszedésnek, mert értéket kaptam cserébe, többet, mint amennyiért fizettem. Megérte, mert így gyorsabban szedtem fel a tudást, de a tréning nélkül is megtanulható, csak időt és energiát kell rászánni, de az emberek többsége úgy gondolja, hogy nem fektet ebbe bele. Ha valaki szeretné elliottot megismerni, sok sok energiát kell beletennie, anélkül nem megy.

      Az oldal nem egyedül van, én nem akarok verseny Cimballi oldalával, tisztelem őt és amit csinál, ott van a tudásbázis, sok anyaggal, ha ez nem elég, akkor sajnálom, jobb, ha az adott ember mást keres, de tényleg...

      Delete
    12. Megvan cimbi könyve, megrendeltem már első napokban, amikor lehetett rendelni nála.
      nem magamról beszélek, hanem az olvasó közönségről.. és nem csak arról, hogy tudást nem adnak át, hanem az olvasok nem értenek semmit abból amit írtok.
      Meglepő lehet, hogy esetleg pozit is vesznek fel olyan idősíkon, amit nem is tudnak meddig szól a gyors chartokban.
      Azért gondolom, mert felraktok egy képet, és nem tudja az ember az a nyíl hány nap múlva, vagy hány perc múlva érheti el a célárat.
      Nekem nagyon tetszik charlie munkássága. ránézésre nagyon jó kis setupokat rajzol ki több hullámban, mint ma is például. Na de ki tudja például az olvasók közül mikorra várja azt a teljesülést, és mi van ha még nem fordul le, és egy hullámot még előtte felmegy, akkor mit csináljon.

      Szóval vagytok páran, és a többieknek nézelődnie kell, meg olvasgatni, mert tudást ilyen formában nemigen fog felszedni innen.
      Bár az az oldal célja, a gyakorlás. Kb. 6-8embernek.

      Delete
    13. Erről a véleményem>Egyébként bár mennyi Tőzsdei fórum vagy blog van fent az interneten (mind 1 hogy TA vagy Elliott)és megnézed hány ember nézi ezeket naponta és mennyien szólnak hozzá rendszeresen, századokban lehetne mérni,mert a java a tudás nélküli "tutit" keresi.
      Ha meg netán nem jön be mit csinál, gyalázkodik,JÓ MAGYAR SZOKÁS SZERINT,az országunk is ezért tart itt.


      Delete
    14. Nem csak magyar szokás, lásd DANERIC blogja :)

      Vagy ott is csak az angolul beszélő magyarok szórják a szitkokat :D

      Delete
    15. Szeretném megismerni azt az embert, aki az általad írt szempontok szerinti elemzést csinál. Pl holnap 14:12-kor az otp 4870-ről fog fordulni, elliott erre alkalmatlan, csak kontextust ad, lehetséges célárakat, de azt amit vársz nem és soha nem is fog adni.

      Én azt látom, hogy folyamatosan van pár olyan ember, aki elmélyed az elméletben és néhány hónap alatt egész jó szintre ér el, nagyon jó elképzelései és eredményei vannak.

      Ez az elmélet nem való mindenkinek, aki nem lát benne fantáziát, annak továb kell állnia, mert másban eredményes lehet, de ebben nem lesz az..

      Delete
    16. Oke itt egy pelda. En regebben olvastam egy csomo blogot , elemzeset, hireket volt egy csomo oldal amit meglatogattam minden aldott reggel es az olvasottak alapjan leptem poziba aznap.Ez mukodott is mignem egyik nap nem volt idom kitenni stoppot. Full toke tokeattet, mire zarni tudtam oda volt a tokem java. Nem kaptam szikrat... ekkor valami oknal fogva meneztem megint az oldalt... aznap pont AD irogatott egy csomot hogy mi tortenik eppen OTPvel.. en meg csak faggatam hogy mi van mi van... Segitokeszen valaszolt.persze igen nem ertettem abszolut semmit zig zag impulse meg a sok ki tudja milyen alakzatok... De amit lattam tetszett. Masnapra rajottem hogy valoban nincsen magyar anyag a Elliottrol csak Cimballi es AD. Minden mas forumot es oldalt elfelejtettem attol a naptol es csak ezt olvastam, probaltam megerteni mert tetszett. megrendeltem a konyvet is, es elvegeztem egy traininget is es igen ha az ember meg akartja tanulni az penzbe kerul ez van. en is kifizettem, es megerte, kar hogy nincsen masfajta Elliottos training mert arra is elmennek. Van egy csomo anyag amugy rola angolul... ha meg akarja tanulni valaki akkor hajra aki itt tud valamit rola az mindenki megszenvedett erte szerintem.Es azt meg alatamasztom hogyha valaki segitseget ker itt akkor kap is.

      Delete
    17. Gábor!

      Akkor nekem laikus elliottosnak mond el légyszi mit mutat elliott BUXban historikusan.
      Lejjebb már kérdeztem..
      Szívesen meghallgatom Ti egyenként mit láttok rajta..

      "Bármelyikőtöktől meghallgatnám egyesével 1991-től mai napig a havi charton Buxban.
      http://postimg.org/image/d795t3xqv/full/"

      Delete
    18. bocsi, talán rossz lett a rejtvényhez a linkem, hozzáragadt egy karakter előbb:

      http://postimg.org/image/d795t3xqv/full/

      Delete
  10. Valaki segítsen feloldani egy problémát nekem.
    Tehát telko súlya 11% kiárazáskor 12%ot esik. Tehát a Bux 1%ot esik kb. Ha egy hati shortja van ilyenkor valakinek, az nem érintett a vágásban, de jó eséllyel érintett az esés hatásában. Lehet rosszul gondolom, de érdekel válasz. Köszönöm mindenkinek aki válszol!

    Ez a kérdés persze más osztalékok esetén is érdekes, de itt van jó súly/mérték arány.

    ReplyDelete
  11. A Bux számításánál a képlet tartalmazza a vágáskori korrt, és ebből kiindulva a hati esetében is ugyan ez a helyzet...

    ReplyDelete
  12. sziasztok!

    Visszatértem! nem sok minden történt a piacokon...

    ReplyDelete
  13. Csak egy megjegyzés

    A legtöbb ábrámon van célzóna jelölés, a várakozás a célzóna elérése.
    Szerintem érdemes erre figyelni, ha nem is mélyed el valaki mélyebben az elméletben.

    ReplyDelete
  14. szerintem tul sokat szarakodtok ennek az egesznek az elmeleti reszevel.....azzal hogy jo vagy nem elliott....gyakorlati resz (abrak jelolesekkel) vajmi keves..(kivetel ad reszerol nyilvan)...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Lényeglátó, tanulásra a legjobb mód a gyakorlás:-)

      Delete
  15. Charlie..
    akkor megbeszéltük.
    Ezek szerint minden jó, úgy ahogy van..
    Akkor Adnak nem kell visszajelzést adnom mit lát a külső szemlélő.
    Változtatni sem kell, annak ellenére, hogy Ad igényelte az építő hozzászólást.
    Na ugorjunk.. foglalkozzunk a piaccal!
    Én tényleg remélem, hogy megtaláljátok/megtaláltátok a szent grált a módszerrel.
    Egy valamit el kell mondanom.
    Bármelyik elliottosnak ki kéne pontoznia BUX historikust.
    Én nem értek ennyire hozzá, de nektek vágnotok kellene mit mutat Bux grafikon a kezdetektől.
    Bármelyikőtöktől meghallgatnám egyesével 1991-től mai napig a havi charton Buxban.
    http://postimg.org/image/d795t3xqv/full/
    Ezek a háromszögek engem emlékeztetnek 4.hullámra is, na de abcde pontokat még nem tudok rárajzolni.
    Ellenben feltételezhetném egyszerű elliott elmélet szerint, hogy kis fekete háromszög az 1-2pont, most a nagy 3-4hullám.
    Na de mondom abcde pont nincs meg a háromszög szűkülésben.
    Mondjuk még meg lehet, az még hosszabb oldalazást feltételezne a háromszög belsejében.

    Tényleg szívesen látnám ki hogyan pontozná ki a historikus chartot.
    Kiadnám mint egy házifeladatot ha tehetném ,-)
    Ad próbálkozott anno megfejtéssel. Ha jól emlékszem azt mondta elliotti értelemben nincs itt háromszög..

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Hathor,

      Azt írtad, hogy az 5 fel hullámot, 3 le hullámot (vagy éppen fordítva) felismered. Írtad, hogy olvastál az elméletről irodalmat. Elkezdtem neked írni, hogy szerintem mikre figyelj, hogy beazonosítsd az egy trendszinthez tartozó hullámokat, etc...De ha már vettél annyi fáradtságot, hogy a vonalakat rárajzold, akkor szerintem ha akartad volna, nyugodtan megpróbálhattad volna beszámozni. Szerintem ne várd el, hogy a problémával más többet foglalkozzon, ha te meg sem próbálod megoldani...

      (bár biztos lesz olyan, aki ezt majd megteszi helyetted, csak hát így, hogy tanul az ember?)

      Delete
    2. oda írtam.
      1-2 a kis háromszög, 3-4 a nagy..

      én megrajzolok sok varriációt.. de magamat égetem köztetek, ha olyat rajzolok én, amit Ti tudtok.
      Na de ha ez alapján nem kapok segítséget, pedig bárkinek szívesen segítetek, akkor neki állok rajzolni, nehogy az legyen, hogy én lusta vagyok! Na de nem nevetni ha én rárajzolok!
      Meg ha megrajzolom amit én gondolok, mi marad Nektek?
      Na mindegy, próbáljuk meg. Egész nap itt írok, gondolod lusta ember vagyok?

      Delete
    3. Nem hiszem, hogy bárki kinevetne. Max aki akarja, konstruktívan elmondja a véleményét: miért ért egyet, vagy mit gondol másként és mi miatt...legalábbis eddigi tapasztalatom alapján ez a blog tényleg erről szól :)

      Delete
    4. Aki nem ért elliotthoz, feltételezheti, ha azt tudja öt hullámból áll egy impulse emelkedő szakasz, hogy a kép szerint lehetnek a hullámok és korrekciók.

      http://postimg.org/image/a39duvkwn/full/

      Nekem akár megfelel laikusként 1,2,3,4pontnak amit csinált hosszú távon.

      Ti jókat nevettek rajta, mert belső szerkezetben super cikluson belül biztosan nem adja ki a rövidebb eszerkezeteket. Nekem ránézésre megvan 1-2, 3-4 hullám.
      A háromszögek tudom 3-4hullám között jöhetnek ki impulse hullámban, utána ötös. Na most itt abcde pontoknak ki kéne jönnie, de nehézkesen jön ki..
      Na meg biztos elliottilag nem is megfelelő a háromszög..
      Ezért kérdeztem..
      mindjárt csinálok másikat is.

      Delete
    5. Arról nem beszélve, hogy ha alakzatilag teszek a háromszögek elé egy trendet, mindegyik előtt emelkedő trend volt, ezzel árbócszalag szerű emelkedéseket láthatunk! Árbócrúd, majd háromszögelődés árbócként...
      Nem mondom, hogy az, de jellege olyan és abból is felfelé kilépést várok. ha húzok 1991től az aljakra trendvonalat, akkor is bőven emelkedő trendben vagyunk jelnleg oldalazva a háromszögben..

      Delete
    6. Van egy ilyen gondolatom is:

      http://postimg.org/image/779id7rdz/full/

      de szintén hozzá nem értő elliotti elképzelés.

      Ez sem szól másról, mint emelkedésről

      Remélem nem mondod, hogy nem próbálkoztam ,-)
      Próbálom, de ha nem értek hozzá pontosan, nem tudok jobbat :D

      Delete
    7. Na továbbra sincs válasz senkitől?
      Pedig rajzoltam kettőt is.
      Jó lenne, ha más is rajzolna rá, ki mit lát ezen az idősíkon.
      Végül is, nem túl bonya ez a chart szerintem és a jövőt határozza meg, ha rájössz, hol áll elliottilag.
      Nem lehet kihívás egy Elliottosnak..

      Delete
    8. Az első képhez: Ha jól látom, akkor 2. hullámot is háromszögnek gondolod. Ez nem lehet, mivel háromszög (hsz) csak 4/B/X pozícióban lehet. Ez szabály. Továbbá van egy olyan vezérlő elv, hogy váltakozás. Frost-Prechter könyv 63. o. Ingyenesen elolvashatod az ewi honlapján, csak regisztrálni kell.

      Második képhez:
      Ez már akár jó is lehet. A kérdés az, hogy ez mennyire valószínű? 17 évnyi emelkedő trendet 2 év alatt egy gyors esésben lekorrigáltunk? Ez egy nagyon agresszív bull verzió, mivel cirka 48000 pontos emelkedést implikál és nincs megerősítése. Szerintem valószínűbb, hogy az első gyors esés egy [A] hullám volt, amely ideális szintig jött le (2. hullám színteréig esett + fibo is szemre megvan). A korrektív alakzatok, és főleg a B hullámok jellemzője, hogy majdnem a végtelenségig is képesek bonyolódni. Lásd komplexitás elve: ABC_complexity

      Amit a második képen felvetsz, annak is meg van egy objektív értelmezési határa, amikortól a közvetlen bekövetkezést el lehet vetni: 15000 alatti szint elesésével mindenképpen (mert az általad jelezett kék 3 kiindulási pontja alá menne a PA), de szerintem már 17000-es szint alatt is necces ez az értelmezés. Hozzátenném hogy nem foglalkozom magyar termékekkel, de ha erre a grafikonra ránézek, nem érzem késznek egy nagy felfelé kitörésre. Sokkal valószínűbbnek tartanék egy az első szakasznál időben hosszabb, formában bonyolultabb esést, ami végül 10000 alá jutna. Nem zárnám ki, hogy ez egy primary trendszintű ending diagonál formában öltene testet. Minden verziónak van egy objektív értelmezési határa. Ezeket kell figyelni, amikor valamit felfedezni vél az ember.

      Ami érdekesség lehet, hogy mennyire kezeljük önállóan a BUX-ot azon tőzsdéktől, amik jóval régebb óta működnek, így egy magasabb trendszinten, hullámfázisban lehetnek...

      Delete
    9. Köszi Brikka a választ.
      Kicsit át kell gondolnom földi halandóként a leírtakat, és azokat értelmezni, de elsőre nagyjából világos.
      Elsőnél mondtam, hogy kritizálható a háromszög. Azt csak hasonlatként rajzoltam 1-2pontban háromszögként, viszonyítva a 3-4pont hasonlóságához.

      Második képet elképzelhetőnek tartod, de inkább egy B.hullám bonyolódását látod, amiből Ct várnál inkább le, és szerinted 10K alá is benézhet.

      Ez elég szomorú lenne nem csak kis részvényesekre nézve, hanem az egész társadalomra nézve is. És itt jön be a funda.
      Nem hiszem, hogy ezen a legyalázott szinten tovább kéne hagyni szakadni piacunkat. de megtanultuk, ettől nyitottak vagyunk bármire.
      Egyelőre úgy vészelem át a helyzetet, hogy nem nyitok poziciót az oldalazásban most. Amikor megjön a kitörés fel, akkor szívesen belépek. Letörsben nem tudom lesz-e kedvem adni egy olyan piacot, amit felfele várok.
      Meglátjuk.
      Nekem már elég a BÉT szétverése.

      Delete
    10. Amit a második rajzoddal kapcsolatban fel lehet hozni, hogy nagyon agresszív, ill. meg lehet határozni hol van az a pont, ahol érvényét veszti (15000 alatt mindenképpen). Megjegyzem, hogy a magasabb trendszinten az első hullámokat a hitetlenkedés jellemzi, míg a második hullámoknál általában rosszabb a hangulat, mint a tényleges aljnál. Nekem arányosabb lenne, ha az első esésnek lenne még egy párja, mivel nincs megerősítése, hogy ezen az idősíkon kész lenne a szerkezet. Ezért ha én lennék a BUX ígyBUX_Monthly_1991131_2013430m, vagy úgyBUX_Monthly, de befejeznék egy nagy A-B-C alakzatot. Ahhoz, hogy előtérbe kerüljön a második változatod egy ATH kellene, és még akkor is lehetne az egészből egy tovahaladó lapos korrekció:expanded flat
      Az, hogy mi a legyalázott szint, relatív. Minden idősíknak megvan a maga setup-ja, be- és kilépési pontja. Ezekre kell figyelni. Havi grafikonon ez nem túl sűrű történik meg, és nagy kockázattal is párosul.
      ------------------------------
      Ami tény, hogy az emberek pénzügyi műveltsége alacsony. Sajnos ez világszinten így van, lásd az Enron dolgozóinak nyugdíjtervét :( Így biztos lenne akinek ez fájna, lenne aki ebből profitálna. Fundamentálisan azonban nem látom alapját egy nagy emelkedésnek, de! fundamentálisan szerintem soha nem is lehet látni egy erős trend kezdetét, mert az mindig a trend második felében kezd megalapozott lenni.
      A tőzsdei esések, válságok valójában tisztító tüzek és a természetes fejlődés részei. Ezt írja le az elliotti-modell. Ezzel kapcsolatban egyre több a szociológiai tudományos munka lát napvilágot, egyre több tanulmány készül a modell alkalmazásával.

      Delete
    11. Az ED változatban nem jó a szerkezet trendszintjelölése, nézzétek el nekem ;)

      Delete
  16. üdv, Hathor! tképpen mit is szeretnél? nem értem ezt a 2 napja tartó "kirohanást"...
    Forcag :-)

    ReplyDelete
  17. Nem szeretnék én semmit.
    általánosságban hozzászóltam, nem tudtam, hogy Ad kiemeli hozzászólásomat témaként.
    Azt Ő tudja mit szeretett volna vele kezdeni.
    Én csak írtam egy kommentet, és ha már írtam, akkor pár gondolatot tettem mellé, amik régóta jártak a fejemben.

    Fő témakörben:
    - OTP 2600ra reagáltam, hogy itt nem érdemes vélhetőleg további longba lépni
    - Olvasók helyett szólva, hogy semmit nem ért a kívülálló bárki olvasó, aki nem járt tanfolyamra (lehet egy két ember érti.. kivétel erősíti a szabályt)
    - Miért ilyen titkos ez az elliott elmélet, hogy csak tanfolyamon lehet róla tanulni..
    - Az oldal hatékonyabb működésére javaslat
    - Az oldal olvasóit jobban bevonni a részletekbe.

    valami ilyesmi volt a mondanivalója...
    na de egy egyszerű hozzászólásként, ami nálam általában hosszabban sikerül, mert van véleményem mindig mindenről. Csak az időm kevés ezeket kifejteni részletesen.

    Végezetül, ha már itt vagyok, megkérdeztem a bölcs elliottosokat, Adon kívül ki mit lát historikus BUX charton a kezdetektől?
    Elliott letörést, vagy kitörést mutat?
    Aktuális-e még a 3000-re jósolt BUX?

    ReplyDelete
    Replies
    1. letörés, de 3000-re nem emlékszem:-)

      Delete
    2. hova várod le?
      Nálam a háromszögben ping pong benne van, mint abcde ping pong, de alapvetően a háromszögből felfele kitörést várok.

      Delete
    3. Szia Hathor!
      Mondok egy példát, hátha úgy könnyebb megérteni, mit is szeretnénk itt mondani: vegyünk pl. egy orvosi vagy esetleg saját szakmámból kiindulva egy villamosmérnöki szaklapot. Egy laikus beleolvas, és egy mukkot sem ért belőle. Műveleti erősítő, kettős körintegrál, Fourier-transzformáció, stb... És akkor beír a panaszkönyvbe. Hát, szerintem nem fognak neki elkezdeni matekot, meg hálózatok és rendszerek korrepetációkat tartani, az összeadástól és a differenciálszámítástól kezdve. Ahogy írtam, nézd meg, hogy miről szól a blog. Ez egy Eliottos szaklap.
      Én mindent, amit erről tudok, ingyenesen szedtem össze a netről. Sajnos nem voltam ott Cimballi tréningjén, amit azóta is bánok. Hát angolul tudni kell hozzá, de ez ma már szerintem az élet minden területén így van. Szeretnél ehhez mindent magyarul is megtalálni? Hát ess neki és fordítsd le. Nekem így munka és 3 gyerek mellett erre nincs kapacitásom. Meg nem is érdekel. Ahogy ezt itt többen is leírták már: nincs ingyen ebéd. Hagy ne dolgozzunk már ingyen azért, hogy más lusta embereknek ne kelljen annyit dolgozni vele a saját boldogulásuk érdekében (egy kicsit sarkítva írom, hogy a lényeg érthető legyen). A tudásért meg kell küzdeni. Ha valakit érdekel, akkor fektessen bele energiát. Mert a tudás hatalom.
      Nem bántásból írom, félre ne érts!
      Üdv, desertfox

      Delete
    4. Sok a kérdőjel, de fals kitörés (főleg otp), majd dél a várakozásom az általad felrakott hsznek gondolt alakzatból, de ez sok sok hónap, buxra nem emlékszem pontosan 6-10 között lehet reális évek múlva

      A lényeg, ezt kontextusként használom, nem lépek be a kitörésbe, vagy csak olyan stratégiával, ami kontratrend stratégia, kis és gyorsan mozgatott stop, a fordulat gyors lehet, rossz az rr, ha mégsem lesz fals, akkor a visszateszt után lehet belépni lmt megbízással

      Delete
    5. Havi chart? ujjá kéne születnem mire beteljesedik valami érdemleges dolog,lehet meg sem élem.
      Naposon tovább én nem nézelődök,ritkán hetest megnyitom,
      ki kereskedik ezen az időtávon/hó

      Delete
    6. Akkor a segítség az oldalon nincs.
      elliottosoknak van, akik vették a fáradtságot, hogy megtanulják, többiek meg megmondjátok őszintén nem érdekelnek benneteket..
      megértem.. most már akkor az olvasok is megértik..
      10-20embernek van fenntartva, aki járt tanfolyamra, vagy tud angolul és fellelheti a tudást külföldi szaksajtóból.

      Ezt ki is lehetne írni az oldalra.

      Delete
    7. Ras.. meg fogsz lepődni, engem csak ez a hosszú táv érdekel.
      Ahogy olvastam Adot is..

      Delete
    8. igazából nem a hosszútáv a lényeg, hanem az órás és napos,

      ha bejön a nagy lefordulás, akkor a hetes chartot, vagy a havit is érdemes nézegetni, mert kiszállási pontok máshová kerülnek, amint a nagyobb tf is vált, azaz bear lesz, ad infót a bentmaradásra, pozinövelésre stb.

      Delete
    9. Szia Hathor!
      Egyrészt, én a saját nevemben, írok, ez alapján a többieket ne ítéld meg kérlek!
      A másik: Nem az a jó szó, hogy nem érdekel. A lényeg itt az, hogy amit kívánsz, az irdatlan nagy munka, és munka és család mellett sajnos nincs már rá kapacitása senkinek, hogy társadalmi munkában ezt megcsinálja.
      Üdv, desertfox

      Delete
    10. elnezest, egymastol azt szoktatok kerdezni ki mit lat daxban,spben, vagy otp-ben..akkor ezen kerdesnel elvarhato a tarsdalmi munka? Rendben, megertem hogy senkinek nincs ideje buxot hosszan elemezni. Brikka valaszolt sajat velemenye alapjan, neki koszonom. Ad a regi charjara hivatkozik, azt is koszonom. Udv.

      Delete
    11. Szia!
      Semmi gond! Ez a megjegyzésem az alapokra vonatkozott, mert említetted a magyar nyelvű háttéranyag hiányát...
      BUX-ról Ad rendszeresen tesz fel elemzéseket. Ezeket megtalálhatod a bal oldali menüsorból.
      Én nem érzem magam elég képzettnek, hogy saját elemzést kitegyek. BUX-szal pedig egyáltalán nem foglalkozom.
      Egyébként, egy zárójeles megjegyzés: Elliott elmélete likvid piacokon alkalmazható. Hazai viszonylatban ez egyre inkább megkérdőjelezhető...
      Jó éjt!
      Üdv, desertfox

      Delete
  18. Na OTP 4820volt előbb, USA is ATHnál megint.
    Remélem megyünk tovább fel.

    ReplyDelete
  19. Egyébként Ras, nem tudom hány éves vagy.
    BUX eleje 1991.. 20év a teljes mozgása..
    remélem egy 20évet szeretnél még élni... addig csak van mozgás, mint amit eddig is mozgott a 20év alatt..
    nem tudom mi a baj 20éves charttal, havi charttal. Nekem elsődleges, hogy azon tudjam merre áll Bux, az a fő trend, utána nézem bele napost azon belül merre jár, majd órást az adott napok mozgásához, majd a 15-10-5percest a napon belüli mozgáshoz.
    Nem tudom nálad ez hogy megy..

    ReplyDelete
    Replies
    1. Az biztos hogy nem így kereskedem,hogy pl hó elején 1 hónapig várok egy havi gyertyára éppen majd hó végén mit mutat és addig malmozok.1 hónap alatt pedig hati akár elmehet 2 ezer pontot is a másik irányba,mint amit éppen mutat
      Nekem meg van a saját stratégiám ami nem a havi-heti gyertya figyelése alap esetben
      Te meg tudod most mondani havi chart alapján hogy mi lesz 10-20 év múlva a BUX-al?mert akkor te jövőbe látó vagy és ezt kamatoztatnod kellene.
      Visszaolvasva most látom a stokyn is szeretsz ellent mondani,hónapok alatt nyomod a longos oldalt és közben nem veszed észre hogy hatin minimum 15-16 ezret (a 20-ból)veszítettél kontraktusonként mert nem léptél shortba,utána meg megjátszhattad volna a longos oldalt is amit én szintén megtettem.A kis papírokat meg bottal sem piszkálnám,neked biztos megéri.

      Vita részemről lezárva,van 1-2 ember aki tudja én milyen Tf-en ,mire lépek be,és éppen melyik irányba kereskedem.Gondolom ezt nem kéne nyilvánosságra hoznom ,ez a blog sem erről szól,de van akivel megosztom mert kaptam tőle annyit hogy viszonozzam,amivel lehet ő semmit nem tud kezdeni de figyelemfelkeltésnek szintén jó lehet,amiről Elliott is szól.
      Sok sikert a továbbiakhoz.

      Delete
  20. Hathor!

    Miért lettél ennyire negatív?
    Nem kellene. A piac majd eldönti merre megy, mi meg lekövetjük a kereskedésben.
    Meglehetősen sok olvasója van a blognak, ez a számlálóból is látszik. Sokan csendben vannak és hallgatnak, főleg most, hogy a trollok miatt megint visszavettem a bejegyzés feltétlét. De ettől még itt vannak és olvasnak.

    Többen vannak itt olyanok, akik nem voltak a tréningen. Szerintem a füzetben szépen le vannak írva a dolgok, 64 oldal, sűrű lényegre törő tartalommal, ábrákkal, az alakzatok részletesen kifejtve, Prechter 234 oldalon ír róla, őszintén nem értem mi a baj. Cimballi oldalán kb 22 bejegyzés található a témában, aki ténylegesen akar ezzel foglalkozni, talál anyagot és nyugodtan kérdezhet is, igazából nem tudom milyen anyagra gondolsz még, ez talány a számomra.

    de nálam is voltak fent dolgok, mert kérés volt rá, pl: http://buxelliott.blogspot.hu/2011/07/egy-kis-elmelet-az-ending-diagonal.html

    Havi chartot régebben tettem fel:

    http://3.bp.blogspot.com/-wWpE0mE4evA/TzVkCTkfjxI/AAAAAAAACLs/oAJxUg9N76Q/s1600/BUX+HAVI+febru%C3%A1r+10.jpg

    ReplyDelete
  21. Ha negatív vagyok abba hagyom. Nem akarok az lenni.
    Ellentétben szerettem volna segítséget kérni, rajtad kívül Elliottban, mert engem a hosszú chart érdekel, mint téged..
    Akkor csak tőled kapok választ ezek szerint?
    Mást nem érdekel ez az idősík.
    hetes is megfelelt volna, csak gondoltam havi jobban átlátható a kezdetektől.. de lehet napos is hosszútávon, nekem az is jó.
    Te azt mondtad letörést vársz ha jól értem.
    Én felfele várom a leírtak alapján, de mondom én nem értek úgy elliotthoz.
    Ad egy szavadba kerül és nem írok többet..
    kiraktad tegnap írásomat, gondoltam ma azt boncolgatjuk.
    Kár volt kirakni.

    ReplyDelete
    Replies
    1. érzékeny vagy, pont azért raktam ki, mert bull verzióban gondolkozol, nagyon, ez az ED végét jelezheti, a nagy lefordulást, más oldalról közelítesz, mint mi, valószínűleg sokan azt látják, amit te, érdemes azt az oldalt is figyelni, mert korántsem biztos, hogy nekem van igazam.

      lefordulást, igen, nagyon abban hiszek,

      nagyobb chartot beszúrtam fent, az a havi chart, ott van, hogy ha nagy válság lesz, mi lehet az ideális szint, tudom nagy a célzóna, de még nagyon az elején vagyunk...

      Az érzésem inkább az, hogy nem boncolgatjuk, hanem elliottba kötekedünk, egy parttalan vita, de ez csak érzés, lehet én vagyok érzékeny és nem így van, ettől még ezt érzem

      az tényleg előrébb vinne, ha arról beszélnél, hogy TA alapon mi támasztja alá a te általad feltett verziót és mi nem az enyémet, lehet előrébb vinne :O)

      Delete
    2. Én itthon szinte csak hatival kereskedem,nem tudok vele mit kezdeni mivel év végén kifut,de az itthoni részvényekkel sem tudnék mit kezdeni ezen az időtávon főleg mostanság ebben a bolond világban.
      Ha jól gondolom Ad sem ezt az időtávot kereskedi,szerintem nem is lehet,hacsak nem nyugtatókon él valaki,és örök életű lesz az illető,majd lesz valami alapon,de attól még bejöhet,miért is ne.
      Nem hiszem hogy amit kérdezel most valaki is meg tudja mondani a választ neked,még hetesen sem,de ez csak az én véleményem.

      Delete
    3. Itt pedig nem jósolni kell, hanem elliottot értelmezni.
      A TFnek ettől független kell lennie.
      Aki tud percesen elliott hullámot szerkeszteni, azt ud hetesen, havin is.
      Ugyanúgy tud Daxot, vagy S&Pt, nem válogatja ki elliott, hogy milyen idősíkon elemzel. na persze csak szerintem.

      Delete
    4. Mellesleg ha hatival kereskedsz, akkor tudnod kell, milyen hullámban áll most, miért nem megy fel, mire vár.. ezt is csak elliott hullám alapján.
      És tényleg nem kötekedés, csak azt hittem ezt lehet értelmezni, nem választja ki egy elliottos, hogy ez havi, és ezért nem tud hozzászólni.
      Csalódtam picit, de nem baj.. máskor is előfordult már ilyen.

      Delete
  22. Dax célár:

    esélyes a 8200 környéke, ahonnan fordulhat...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ha van egy kis "extra" időd, akkor vethetnél rá egy pillantást ;)

      Delete
    2. abból számoltam, 5/zz célár naposon, és havin 61,8-as fibó

      Delete
  23. OTP olyan, hogy akár készen is lehetne, nem tudom, nem tudom...

    ReplyDelete
  24. Ad..
    mondtam meg sem szólalok többet a témában.
    ne érezzétek miattam kellemetlenül magatokat.

    Azt nem mondtad, hogy azért rakod ki az írásom, hogy esély lehet lefordulásra akkor, ha így látom :D

    ReplyDelete
  25. Replies
    1. Érzelmeket félrerakni, szakmaiságot elővenni :)
      Fog ez menni :o))
      Oszt a piac majd megmutatja a tutit :o)))

      Delete
  26. ez a büdös OTP pont ilyen chartot kell produkálnia... hogy ne lehessen pontosan megmondani ...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Majd szólj amikor pontosan meg lehet mondani, akkor benyitok benne ,-)
      de ne percesen.. napos fölött!

      Delete
    2. üdv mindenkinek
      a mai nap egy bizonytalanság volt a piacon a zárás is ezt mutatja a napi gyertyával együtt sztem.

      Delete
    3. Ez nem véletlen, nekem még hiányzik a csattanó a végéről.. Ami akár a héten meg is lehet.

      Delete
  27. Na most vettem csak észre, hogy vége a kereskedésnek. Jól elbeszéltük az időt itt.
    Buxot szépen felkötötték Richternek köszönhetően.
    Megint egy pluszos nap. jól van, jó ez.
    csak így tovább!

    ReplyDelete
  28. Két alapkezelő reménykedik a magyar piacban






    2013. május 6. 16:15















    Márciusban a régiós részvénypiacokon aktív alapkezelők semleges súlyozást tartottak fent a magyar piacon, míg a benchmark szerint a portfólió 2,2%-át kellett volna magyar papírokban tartani, addig az átlagos súly 2,3% volt. Az alapkezelők többsége pesszimista a magyar piacot illetően, 19 alap közül 15 alulsúlyoz bennünket. Valójában két nagyobb szereplő van, amelyek még kitartanak, a BlackRock és a Templeton. Nagy kérdés viszont, hogy meddig mennek széllel szemben, márciusban például az Allianz, a Deka, az East Capital és Pictet is nagyobb mértékben csökkentette a magyar kitettségét. A korábbi tapasztalatok alapján drámai portfólió-átrendezésre már nem kell felkészülni, csakhogy bármikor megtehetik, hogy fokozatosan átsúlyoznak más országokba, például a sokak által kedvelt Törökországba.

    http://www.portfolio.hu/befektetesi_alapok/kulfoldi_alapok/ket_alapkezelo_remenykedik_a_magyar_piacban.183559.html

    ReplyDelete
  29. Üdv.

    Hathor, érdekes volt a véleményed elolvasni...
    ..DE szerintem Te inkább provokáltad a mai nap a blog íróit/olvasóit... (..he-he, nem tudjátok beszámozni bux-ot, pedig tök egyértelmű)
    Időnként álszerénység, néhol valamiféle felsőbbrendűség érződött az írásodnál..
    ..miféle Grált emlegetsz? Itt nincs tuti csak valószínűség!..abból viszont kisebb/nagyobb (ugyanúgy mint bárhol...)
    Van akinek bejön, van akinek meg nem... Ennyi!!
    Nincs semmiféle titkolózás, tény és való, hogy időt/energiát/pénzt kell rá áldozni.

    ...vagy csak azért csináltad, hogy más fórumokon hülyézhesd majd a 'gyökér elliottosokat?!?!....(talán már erre is volt példa..?!?!..)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Na az a nagy helyzet, hogy semmit nem kartam provokálni.űÍrtam hosszú idő után, erre jött hideg meg meleg rám.
      Ti tudjátok.
      Nem akartam semmit provokálni, de gyikőtök kitalálta, a többi meg követte.
      Külsősként, aki nem napi rendszerességgel olvas, ír itt.
      Mit írhatok?

      Delete
    2. Szia!
      Én nem szeretnék beleszólni, de csak azt láttam, hogy a többiek pusztán chart alapján mondják amit, te pedig a vágyaidat és tőzsdén kívüli elképzelésekkel + érzelmekkel elemzel.
      Itt pedig ki kell zárni minden érzelmet és hogy mi is lenne jó az országnak, stb.

      Delete
  30. Sziasztok!
    Ad: én kíváncsi lennék a részeltesebb dax mostani célár számításodra, esetleg valami ábrával dobnál hozzá magyarázatot?
    A másik: egy valódi chartos lindhal jelet is szívesen megnéznék, mert az az 1-1 mű példa nem teljesen érthető számomra az anyagból :)

    Köszi,
    CJ

    ReplyDelete
  31. Jó kis írás ez.

    Annyit azért hozzátennék, hogy aki hosszabb távra vásárol valamit, az nem néz TA-t. Minek? Ezek a befektetők többsége. és ez így van, és marad is nagyon régóta. Ez természetesen azzal jár, hogy iszonyú sokan vannak beragadva", hacsak nem 2009-es aljon nem vásároltak idehaza. A maradék, pl aki ide is ír az csak spekuláns általában és hozamot szeretne elérni - ezzel nincs is baj.

    TA alapon nem szólók hozzá, mert piacokat rövid és középtávon a momemtumok mozgatják, valamint a társadalmi hangulat leképezése, amit senki nem tud előre leképezni.
    egy ábra amit lehet ismertek: http://4.bp.blogspot.com/-jQ04vnV0QRo/UYBoaJgnE4I/AAAAAAAAJdQ/2uQGlVYUcAQ/s1600/7.png

    Fundamentális részhez pedig azt tenném, hogy a világ nem áll meg, nem omlik össze, DE a válságok és a piaci esések a kapitalizmus velejárói. Jó magam három nagyot is átéltem és sok kisebbet is, tehát erre mindig fel kell készülni. Higgadtan..

    A mostani válság /ami még nem ért végett/ és a legsúlyosabb ami eddig valaha is volt, annyiban "szerencsés" hogy a jegybankok felismerték a múlt hibáit és hatalmas nyomtatásba kezdtek, amit ők ösztönzésnek hívnak.

    Ez részben igaz (országonként más a cél), de ezek a rendszerbe való hatalmas beavatkozások végkifejlete még kérdéses lehet. Ha lassan alább maradnak az "ösztönzések" mert javulnak a gazdaságok, akkor beállhat a világgazdaság egy lassabb és fenntarthatóbb növekedésbe, de csak akkor a kormányok meghozzák azokat az intézkedéseket, amik a "vadkapitalizmus" okozta állandó válságokat megfékezik - én ebben kételkedem.

    A hazai helyzet meg speciális - a legfőbb bibi a kiszámíthatatlan szabályozó környezet. az állandóan változó szabályozók ami bizonytalanná teszi a beruházókat, cégeket és inkább nem csinálnak semmit, vagy alig... és ez nem most kezdődött el hanem vagy 20 éve.. ezért szenved a magyar piac, ezért vannak a nagy alapok stb a mnyp hiányáról nem is beszéljünk


    ReplyDelete
  32. tényleg akár készen is lehet.

    http://kepfeltoltes.hu/130506/oti_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia!
      Veled beszélgettünk aranyról egyszer korábban? Az a megjegyzésem a korrekciós jellegről nagyon nem jött be. Bocsánat! :(
      Üdv, desertfox

      Delete
    2. Szép munka!

      Pontosan ezt nézem!
      A célár 4800-5000, ezt elérte, a minimum feltételt elérte, ráadásul 5 hullámnak tűnik.
      Reményt adhat, hogy korrekciós csatiban maradt, azaz flat b hulláma még lehet, ráadásul illene, mert kettő időben szélesebb volt.
      Ott a hsz, a felfelé kör egy utolsó hullám, utána ezen a tf-n fordulat!

      Delete
  33. Szia Hathor!

    Én nem vagyok poziban, pontosabban néhány ezer forint kockázattal, egy pici shortban, csak azért, hogy a félelem, hogy lemaradok az esésről, ne vigyen el
    rossz irányba, ne befolyásoljon túlságosan.

    Rosszul gondolom, hogy te elég jelentős tétellel longban vagy?

    Apropo, megírnád a blogot, ahol publikálsz, elszállt a Win7 azon a gépemen, ahol el volt mentve, köszi!

    ReplyDelete