Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Wednesday 13 February 2013

OTP

Kezdem a január elején feltett havi chartal, gondolom emlékeztek.

OTP havi chart:


A hetesen korábban feltettem a fraktál szerkezetet, ami szerint új csúcsra számítottam, jelentem tegnap meglett.

OTP heti chart:

Itt van a 2012. júliusában feltett ábra. A harmadikat eggyel későbbi csúcsra raknám, a forgalom nem igazolja vissza, hogy az 5. hullámban vagyunk, igaz még nem zárható ki ez a verzió sem, de második lehetőségként kezelem.

OTP heti chart:


Eddig talán nem írtam újdonságot. Lássuk a napi chartot, tegnap célzónába ért a piac, kérdés, hogy láttuk e a száguldásban a csúcsot? Szerintem még nem! Korábban már írtam arról, hogy ez a 3. hullám lehet felfelé, ahol az 3. hullám első alhulláma, azaz A lehetett egy LD. Ha az LD nagyságát rávetítettem B végére (vigyázat nagy a spike!), akkor magasabb célzónát kapok, ezt jelölöm már egy ideje, a vastag vonallal, ahol C=A-val.
Jelöltem az ábrán a ZZ csatornát is, a spike miatt kettőt is. A két jelölés köze nem zárja ki, sőt talán meg is erősíti ezt a területet. Bár egy szép 5 hullámból álló 5. hullám látszik, ha a harmadik megnyúlt hullámot (5/3) ezen a tf-n rávetítem a feltételezett 4 hullám végére, akkor egy megnyúlt 5/5. hullám (5/3=5/%) szintén 4.900 környékére mutat. Tegnap a csatorna tető fogta meg az emelkedést. Mára további hely keletkezett, spikekkal együtt szerintem eléri a pirossal jelzett kisebb zónát. RSI-t figyelve van még egy kis hely, a bull ellenállásról várnám a visszapattanást, legalábbis az lenne az ideális.
Vigyázat, szerintem gyors lesz a lefordulás és be fog gyorsulni. Sokaknak a fejében még ott van az 5.000-es célár, a későn jövők még ki akarják venni a részüket a növekedésből, tipikus 5. hullámbeli "kisbüfi" szituáció! A lefordulás után pánik szerűen adhatnak majd el.
Tegnap írtam, hogy egyenlőre a lefordulásnál a 4500 elérését fogom figyelni, a másik alternatív verzió miatt, mert ha ez nem a harmadik hullám akkor nem lesz akkora az esés. Ha mégis harmadik, akkor a 4. hullám lefelé akár sokkal nagyobb is lehet. Roli által említett 4.000-es szint környéke meglehet. Negyedik hullám sokszor éles és mély! A 4.000-es szint a tavaly júliustól tartó emelkedés 50%-os fibo szintje körül van.

OTP napi chart:



38 comments:

  1. Sziasztok!

    Egy kicsit elmélkedtem, nézegettem, számolgattam...
    A következtetés amire jutottam a mai napra (csak halkan (kicsit félve:-)) mondom, illetve írom.
    Mai nap 4840 környéke lehet a teteje, aztán szépen elindul lefelé 4700 környékére, illetve kicsit alá...
    Meglátjuk.
    Sikeres kereskedést!

    ReplyDelete
  2. Lehet, kis tf-n szándékosan nem néztem meg.

    Kíváncsi vagyok a nyitásra, ilyenkor szokott lenni egy magas nyitó, tegnap a kisbüfi halott a száguldásról, ma reggel piacin vételi megbízást nyom, ebből lesz a szép fekete fordulós gyertya...

    ReplyDelete
  3. Most megnéztem, értem mit számoltál, gratulálok!

    (én számolok a spikkal is, azzal még van 50 Ft tér felfelé, akár nyitásban)

    ReplyDelete
    Replies
    1. A mai napra nagyon kíváncsi leszek... :-)

      Delete
    2. 10 forinton nem veszünk össze! :-)

      Delete
    3. Nem a tetőt kell eltalálni, mert sok próbálkozás viszi a pénzt!

      Delete
  4. Nyitás piros zóna! :o)

    Imi-boy célárad elérve :o)

    ReplyDelete
  5. bux kis tf-n 3. hullámot csinál, erre utal a nyítórés

    ReplyDelete
  6. OTP kisebb tf, szerintem most 5/5/3-at csinálja

    ReplyDelete
  7. talán tető 68 környékre lesz a harmadiknak, kis korrekció, majd 900 a verizóm

    kis tf, inkább csak játék!

    ReplyDelete
  8. trend ellen? láttál szignált, Imi-boy, nagyon hazárdjátékos vagy :o)

    ReplyDelete
    Replies
    1. '30-n percesen RSI 82-n! még tart a trend felfelé, közepén a harmadik hullámban vagyunk

      Delete
  9. ahogy most nézem, nagyon megnyúlik az 5/3 900 fölé is elmehet

    ReplyDelete
  10. haliho, van ma valaki Imi-boyon felül .o) ?

    ReplyDelete
  11. Roli!

    Szép volt a hati short zárás tegnap!

    ReplyDelete
  12. jo reggelt en vagyok... figyelek. :)

    ReplyDelete
  13. kérdezzetek nyugodtan, most gép előtt vagyok még egy órát!

    ReplyDelete
  14. en is belevettem certikbe ... ideje koran de hat ezen mar nem lepodok meg.. muszalynak ereztem.... itt a melo helyen nem megy a pro szoval nem tudom az aktualis arat pontossan a certinek igy csak "lutrira" tudtam venni... nem baj. ennek most mar muszaly leesnie, ha megsem akkor felmondok :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. kicsit én is szoktam venni, mert lelkileg megnyugtat, utána már nem kapkodok (tegnap én is vettem egy picit, pont ezért)

      Delete
  15. 4880 nál zártam a 4695 ös longomat, short beszállót keresnék, 4900 jó lehet mára, vagy ne próbálkozzam ma vele?

    ReplyDelete
  16. Szia Péter!

    Üdv a blogon!

    Szép eredmény!

    RSI naposon a bull ellenállás zónája fogja, el tudom képzelni, hogy ma még marad magasan a piac, csak holnap fog esni. Alt verzió Ras által említett 5400-as szint, nem tudom kizárni, Buxnak kell még tér felfelé, érdemes egy fordulós jelzést várni, mert a korai belépő nagyon drága lehet. Ha fordulat lesz, akkor egy méretesebb esés jöhet, ennek egy részét áldozzuk be a nagyobb bizonyosságért és a hatalmas veszteség elkerüléséért

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm!

      Régóta követem a blogot, de mindig csak a háttérben figyeltem, tanultam. :)

      Szép napot!

      Delete
    2. Ott "csak egy fibo van(161,8)Benne lehet ez is és sok minden más is ,Ricsi is szarakodik a 35500-as szinttel
      Most Ajánlás???>Egis>vétel: 18 700 Ft;
      célár: 20 000 Ft (majd 22 000 Ft);
      stop loss: 18 050 Ft;
      hozam/kockázat arány: 1300 Ft (7%)/650 Ft (3,5%) = 2.

      Delete
    3. Az Egis a naptári negyedik negyedévben ( "fiskális” első negyedév) az EBIT szintjén 5,6 milliárd forintot ért el (+2% éves szinten), ami 12%-kal jobb, mint a konszenzus, és megfelel becslésünknek. Az első negyedéves nettó eredmény 24%-al 6,6 milliárd forintra nőtt és 27 százalékkal múlta felül a piaci várakozásokat.
      Meglátjuk!

      Delete
  17. 5400?? wtf errol lemaradtam ... az milyen verzio? :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Haladó információ :o) :

      ED-n belül általában van egy dZZ, ami sok esetben a 3. hullámban valósul meg. Sajnos nem egyértelmű a számozás. Sok helyen van kérdőjel. Ha a jelölt iv, nem iv, hanem egy X a dZZ-n belül, akkor még egyszer akkora emelkedés jöhet, mint amit láttunk 3800-ról.

      Azért nagyon nem kell megijedni, mert ha havira nézel, jön egy geomatriai hsz, amit sokan figyelnek, 61,8-as fibo 5000 környékén, amit szintén. Napos RSI divergál 4-5 szerkezet szerinti divergenciával és negyedik hullámot a napos RSI csatorna törése és a forduló pontja alátámasztja. Ezért elsődleges az a verzió, amit feltettem és követek. A havi, heti és napi chart célzónánál, elég régóta feltett elvárás szerint, mivel követi egyenlőre nem akarok más verziót nézegetni, mert ez nekem megerősítés, hogy az előre feltettek szerint (ár RSI, idő) hozza a piac.

      Delete
    2. ...és a fraktál is ezt mondta :o)

      szóval több olyan dolog is van, amit sokan figyelnek és természetes ellenállásként viselkedik

      a mostani emelkedés annak az kisbüfi szindrómának lehet a következménye, amit már írtam, persze 5000 átlépésével újra kell értelmezni nagyon sok mindent

      Delete
  18. Ez vmi 4-es lehet jöhet még egyfel kör? meddig?5 percesen
    Junkie

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Junkie!

      50 v. 40 RSI szintig eshet, ha negyedik, én erre számolnék, hacsak az éjszaka nem csinálta meg a hiányzó negyedik hullámot. Ha esik szerintem a rést nem tudja a negyedik hullm betölteni, ott támasz lehet, 23-as fibo is ott van, a másik lehetőség 820, szvsz.

      Delete
  19. Feldobom a mai mozgás alapján az ábrákat, havi heti és napi, ha megnézitek látjátok miért gondolom, hogy itt erős ellenállás van felfelé

    foly. ott

    ReplyDelete