Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Tuesday 13 December 2011

OTP - élve boncolás

Amikor már forintra hozza valamilyen micro, submicro vagy még annál is alacsonyabb szinten a piac a várakozásaimat (lásd délelőtt 3020, 3100, 3073....) kezdem azt gondolni, hogy végre kis tf-n is megvan a papír "grabanca", majd a következő pillanatban húz még egyet csak azért, hogy elgondolkozzam ismét.

Nézzük meg a lehetőségeket a nagy képtől indulva.

A hetes ábra alapján a piacnak a várt csúcs eléréséig kb. 3 hete van vissza, ezt a hetet is beleértve. Ez nem meglepő szeptember óta decemberre teszem a csúcsot. Stochastic és RSI vételi jelzésen, ez is rendben, emelkedésre van nagyobb lehetőség. Esélyes, hogy a jelzett célzónába megy a piac a heti chart alapján.

OTP hetes chart:


Napos ábrát nézve bonyolódik a helyzet. Vajon melyik pont volt intermediate B. Amennyiben az első, akkor egy exp. ED lehet intermediate C hullám és C/4-ben vagyunk, hamarosan meg kell nőnie a forgalomnak és lendületes emelkedésnek kellene jönnie. A csúcs karácsony utáni első nap környékére vagy január közepére várható, én inkább előbbire tennék, megjegyezve, hogy a Fibo time nem olyan pontos, mint az árra használt rács, inkább csak valamilyen viszonyításhoz jó.
Ha a második alj a jó kijelölés, akkor jó eséllyel C/2-ben vagyunk és a végét csináljuk a hullámnak, ebben az esetben növekvő forgalomnak és emelkedésnek kell következnie.
A napos gyertyák fordulatra utalnak, de véleményem szerint van még tér lefelé egy két napig. Múlt hét elején írtam:

" Ha negyedik hullám jön, akkor arra számítok, hogy lassul a piac mozgása, a mélypont elérése cca. jövő hét első felére lesz várható, azaz min. 5-6 unalmas nap elé nézhetünk (vagy 8-10), amikor a piac nagyjából 2-300 pontot fog összesen mozogni, igaz ezt kétszer is megteheti. (sideways hullám le- fel- le- alakzatban) Az alj a 3.200 és a 3.130 körüli két zóna valamelyike, amennyiben negyedik hullámról beszélünk., ha benéz 3.100 alá, akkor csak a C/2-ben vagyunk."

Annyival egészíteném ki, hogy exp. ED esetében C/4 is belefér még annak ellenére, hogy 3.100 alá is bement. Az 5-6 nap most jár le, lehet még szenvedünk egy kicsit?

Naposon - újabb mélypont ellenére illetve lehetőségével - long a piac. Kék vonalakkal berajzoltam a lehetséges ED-t. Az indikátorok további oldalazásra, az esés lehetőségére utalnak.

OTP napos chart:


Órás charton már több probléma van. Jelöltem egy hsz-nek látszó formációt, aminek nem tudom mi a szerepe jelenleg. Ha negyedik hullámban van, akkor lesz még egy kör lefelé (2950?) ráadásul egy "gyenge" divergencia is megjelent, ami bearish jelzéssel bír. Mindezek mellett az otp impulse hullámra jellemző FIBO támaszon állunk. Az órás ábrán nincs megfelelő információ, ami van az inkább kérdőjeleket okoz, egyre többet.

OTP órás chart:

Lejjebb nem akarok menni, mert még nagyobb a bizonytalanság. Hosszabb távon egyértelműen bika piacnak van nagyobb esélye, de órás vagy annál kisebb vonatkozásban sok a kérdőjel. Sokat segítene egy szép impulse hullám felfelé, valamely nagyobb tf-n. Ennek ellenére lehet, hogy egy-két napig még ilyen semmitmondó piac lesz, utána nagy elmozdulás...

104 comments:

  1. Holnap nyithatunk könnyedén 3000 alatt!
    illetve ahogy nézem az snp-t ez is lesz
    sajnos ez nem lesz 3700 az tutti biztos! :(
    sajnos nekem is van belőle, de nem sok reményt fűzök hozzá!
    hír kéne, hogy ez most meginduljon felfelé!
    de jó hír egyenlőre nincs

    igazából nem is tudom mi lehetne most!
    egyedül a dollárnyomtatás lehetne egy pár napos fel-re jó!

    Üdv:
    Steve

    ReplyDelete
  2. Szia Steve!

    Én nem hiszek a hírekbe, mert egy-két kivételtől eltekintve nem azok mozgatják a piacot.

    Számtalan példa volt a múltban is, amikor ellentétesen mozogtunk, mint az SP, ez nem mond semmit, bár tény, hogy a hangulat nem túl fényes. Régen sokszor mondtam, hogy inkább az SP kottázz minket, ma nagyon "de ja vu" érzésem volt egy alakzatnál...

    A hírekre tipikus példa az OTP leminősítése péntek este, majd 6-7%-os emelkedés a következő, hétfői tőzsdenapon.

    A felfelé hullámra bármi jó, a lényeg a tömeg fejvesztve kezdje el zárni a shortokat és nyitni a longokat. A csúcsig van még mondjuk 3 hét a hetes chart alapján, de ez lehet 2 és lehet extrém esetben 6 is. Három napja a piac egy szűk sávban mozog, nézz rá a napos gyertyákra. Szinte nincs testük!

    Szóval én még nem aggódom! Hullámok ide v. oda az MM-nek működnie kell!

    ReplyDelete
  3. ad...nem a haromszogek csucsainal kellene megnoni a forgalomnak?..ha igen akkor az nem hsz. ..usd/cad celzonaban..innen barmikor johet(ne) a cad erosodes es ezzel parhuzamosan az rv.piaci emelkedes..egyebkent egy NAPOS harmadik hullamnak kellene indulnia..charlie..

    ReplyDelete
  4. Kedves AD!
    továbbra is követem az oldalt...

    Maximum csak egy EKB-s karácsonyi € nyomdai ajándékozás formájában tudom elképzelni az általad várt felmenetet... (már csak azért is mert Mario határozott NEM-e a pénznyomdára szerintem pont ellentétes előjellel értendő)

    Esetleg más ötlet? széllel szemben nem fog az OTP majd 20%-ot emelkedni, ehhez valami globális jó hír kéne. De ma pl a FED is lelombozta a piacokat...

    Hol húzod meg a long határvonlat (2800?)??

    Üdvözlet Mindenkinek!
    Forcag

    ReplyDelete
  5. Szia Charlie!

    Nem tudom melyik hsz-ről beszélsz. Ha az óráson látható, az sem forgalom, sem az indikátorok nem támasztják alá.

    Ha exp. ED, akkor annál semmi nem működik, ami segítene.

    Jó hír, SP-ben nagy eséllyel kész a szerkezet lefelé, holnap emelkedés jön. Szerintem délelőtt esés benne van, de csütörtöktől el kell indulnia felfelé.

    ReplyDelete
  6. Szia Forcag!

    Átálltam napos, hetes kereskedésre, erre vettem fel pozit. Ezért a pozi nagyság is változott, illetve a kockázat kezelés is, azaz nagyobb kockázat is belefér. 2.800-ig még elmehet, de szerintem már nem a teljes pakk.
    Persze ez időkérdés is, mert az ár (kiütési), illetve a kiszállás is függ tőle.
    Ha nincs a charton az amiért oda mentem, akkor megkeresem a kilépési pontot és kiszállok.

    Összefoglalva, még tartom, de nem feltétlen tudok ilyen árat mondani, amire te vársz. Ha nem abba az irányba megy, mint amire várok, akkor csökkentem a kockázatom, akár a pozik egy részének kiütésével.

    ReplyDelete
  7. Sziasztok !

    Szerintem is a csütörtöki nap végéig be kellene fejeződnie a (C)/2-nek, ha addig nem, akkor lehet, nem (C)/2-öt járjuk. A lefele ED verzió (ED a (C)/2/[c] hullámra) elvileg még mindig él (bár az időzítés más, mint korábban gondoltam). A 17.920-as csúcstól nézve [c]/(v)/iii-mal nyithatunk reggel akár, mely 16.700-16.750 közé vinné le BUX1112-öt. 16.650-16.700 alá már nem nagyon kellene mennie ennek az (C)/2-es hullámnak, még megnyúlt 5. hullámú ED-vel számolva sem.

    ReplyDelete
  8. Na, jó nagy butaságot írtam ! Ha ED-re várom [c]-ét, akkor annak (v). alhulláma abc szerkezetű. Mindenesetre a célárak szempontjából a 16.650-16.830-as célár akár már szerda nyitóban meglehet.

    ReplyDelete
  9. Lacika!

    Mi van akkor, ha dupla ZZ jön lefelé, ahol a és b közötti szakasz már X, mert a-ig megvolt a ZZ, a mostani oldalazás egy másik b, hsz, ii. pontból indítva, hsz-ből való letörés, majd esés 5 hullámban 16600 környékére?

    Logika alapján ebben a poziban nem számítok c-ben ék megjelenésére.

    ReplyDelete
  10. Nagyon el tudom képzelni, hogy ma ellátogatunk 2950-hez, akár alá is szúrunk...

    ReplyDelete
  11. fo az optimizmus guys..charlie..
    otp 1 perc

    ReplyDelete
  12. jó lenne 3050-t átvinni... ad

    ReplyDelete
  13. olyan az a szerkezet, mintha LD lenne, ha az nem vissza át most a 3050-t, hanem előtte leesik az ék aljára 3016 környékére (v. 3020) és onnan megy fel, viszi át 3050, ha nem 3000 alá megy, akkor dupla ZZ, célár 2900-2950. ad

    ReplyDelete
  14. mire leírtam kitört... ad

    ReplyDelete
  15. percesen, mintha impulse lett volna 3060 környéki 5. hullámmal,esés FIBO62-re? és újból fel? (lehet alacsonyabb lesz a retrace...) ad

    ReplyDelete
  16. egyik ideális retrace 3044 környéke ad

    and off...

    ReplyDelete
  17. abbahagyom lássuk mit hoz az első pár óra ad

    ReplyDelete
  18. Szia Ad!

    Mondjad csak, figyelünk!
    De csak felfele bíztathatod ma az árfolyamot!
    ,-)

    Hathor

    ReplyDelete
  19. üdv AD

    Igen mondjad meddig mehetünk.

    TWER

    ReplyDelete
  20. ma dolgozom, nem fogom tudni figyelni a piacot.
    Szvsz a holnapi nap lehet meghatározó, mert akkor látszania kellene egy felfelé menő impulsnak, vagy legalább a kialakulásának. Igaz a magam részéről már délutánra várnám, előtte sok minden lehet még. 2900 otp, 16600 bux.

    ReplyDelete
  21. üdv AD

    HA LD a B hullám végén van ugye az jó jel?? Mert a DAXnál meg jelent, vagyis csökkenő ék.

    TWER

    ReplyDelete
  22. sajna igaza lesz ad-nek...nagyon a zz fele hajlik otp ahol mar a lefele 1-2 kesz is lehet..igy bemegy 3000 ala..a mai tetot 3065-ot kellene meghaladni hogy ne igy legyen ..charlie..

    ReplyDelete
  23. üdv AD

    Most nagyon külön szálakon fút a hagyományos TA és elliott elemzés, már a tömeg TA alapon be állt délnek, még elliottosok várják északnak a piacokat, most ha igazad lesz minden elismerésem.

    TWER

    ReplyDelete
  24. twer...ld nincs B hullamban...csak impulziv elso hullamban es A hullamban..charlie..

    ReplyDelete
  25. Charlienak igaza van, ld A vagy 1 pozi, B-ben hsz, ami egy ZZ közepe lehet, azaz utána 5 hullám le.

    ReplyDelete
  26. sziasztok!

    charlie: ilyen gyenge forgalommal szerintem esélytelen a 3000 elesése, ráadásul hétfőn volt kb 100e db vételin ott, és nem adták rá...

    TWER: Dax nálad mit mutat? meddig tarthat az esés? van esély az 5500-ra a napokban? EU csúcs-os semmittevés óta esik, ami fundásan inkább lefelé hajtja... 50 napos is elesett...

    Komolyan nem értem milyen hullám alapján várja AD ezt a kitörést december leggyengébb forgalmú időszakában... hacsak nem egy karácsonyi tréfa lesz zéró forgalommal felhúzni..

    Üdvözlet
    Forcag

    ReplyDelete
  27. Szia Forcag!

    Hetes, napos grafikon, Intermediate C hullám.

    ad

    ReplyDelete
  28. üdv Forcag

    Azért kérdeztem ezt az LD-ét, ebben az esetbe a DAX sajna megkezdte a 3/1 hullámot amaly itt valahol 5700 körül végt kell, hogy érjen de max 5650, majd innen fel 6000-ig, de már én is a C hullámba hiszek akkor mehet 6600-ig is. Ami zavar különben, hogy egy lefele menő 3. hullám akár 1-ese is sokkal impulzívebbnek kellene lenni nem csak a DAXnál a többi indexnél is, lásd aug. esést. Tehát így ellehet mondani, hogy B vel van dolgunk.

    TWER

    ReplyDelete
  29. OTP menjen le most 30164-ig, majd fel új csúcsra... 1' tf-n, akkor kész lehet az LD...

    ad

    ReplyDelete
  30. AD!
    Ok, értem én... de csak az lehet? nincs más alternatíva?

    Nem nagyon érzem mi válthatná ki ezt az emelkedést. Valami nagy pszichos változás kéne egyik-napról a másikra, mint írtam € nyomdán, és idő előtti IMF megegyezésen kívül nem tudok mást elképzelni..

    üdv,
    Forcag

    ReplyDelete
  31. Nem kell túl nagy, elég, ha elkezdi kivinni az első stop szinteket a piac... (pl.: mert a bef alapok jó akarják zárni az évet és egy kicsit megemelik az árszintet) Nem vásárlás indulna meg, inkább egy kemény SC. Shortosnál nincs jobb vásárló, ha egyszer venni kezdenek :o)

    ad

    ReplyDelete
  32. Sziasztok! Mailbe kaptam
    Az egyetlen motívum, ami mozgathat nálunk árfolyamot, ráadásul fölfelé, az a bank és különadók megszűnéséről szóló erősödő kormányzati kommunikáció.

    ReplyDelete
  33. Hali!

    Twer szerintem a B hullám harmadik alhullámára gondolt, ami valamilyen c hullám lesz, és talán ED-re inkább, mint LD-re. Valami ilyesmi:
    dax_60p

    Tulajdonképpen most szinkronba kerülhetne az összes index (dax-bux-sp), ha végre elindulna ez az utolsó C hullám felfele.

    Üdv,
    Jani

    ReplyDelete
  34. Szia Forcag itt is ,-)

    Én is remélem Ad így lesz. Támaszok tartanak egyelőre, eladói nyomás nincs rá, és ha látják, hogy esni nem tudunk, talán kioldalazunk, vagy shortokat visszazárnak és emelkedhetünk, na meg év vége. Bízom én is az emelkedésben, poziból.

    Hathor

    ReplyDelete
  35. A bankadó és végtörlesztés gazdaság romboló hatása óriási, IMF elvárás lehet a megszüntetése.
    A kormány szvsz kezdi látni a "fényt", azaz rájön, hogy negatív hatása van a növekedésre a fenti két sarcnak, lehet benne valami....!
    ad

    ReplyDelete
  36. Szia Jani!

    Jó ábra! Gratulálok!

    Tényleg jó lenne, mert az SP tegnap befejezett egy ED-t, ma északnak mehet, teljes lenne az összhang!

    ad

    ReplyDelete
  37. Cimballi szerint van meg egy kor lefele....Greg szerint is..ez az abra tole van..charlie..
    sp cash

    ReplyDelete
  38. üdv jani

    Látom most máris neki estél a verziónak, nem úgy mint a múltkor, ugye ott volt a múltkori emelkedés előtt ugyan ez csak én már 2 nappal előtte jeleztem.

    TWER

    ReplyDelete
  39. üdv charlie

    Most tanába elég bakot lőnek mint ketten, mikor már rég befejezetnek tekintették a B min. retracival volt vagy 23% ne haragudj hullámlovasoknak egy b 23% mikor a laikus is tudja hogy legalább 40%-ot el kell érni, de az 50 az ideális ami most került a látó körükbe, hát igen ebbe nem kételkedem most, de jó lenne ha nem így lenne!!!

    TWER

    ReplyDelete
  40. TWER másra gondolt csökkenő ékben. Nem igaz Twer? Sajnos alá került az árfolyam. S&Pben van még esélye a csökkenő éknek.
    Így néz ki nálam a csökkenő ék S&P-ben

    http://postimage.org/image/k6pn44vjj/full/

    Én is láttam, hogy még egy hullámot várnak lefele a szakik egyébként.

    Hathor

    ReplyDelete
  41. üdv Hathor

    Ezért jó a hagyományos éken kívül más elemzést is bele vinni pl. elliott hullámot és máris tudod hogy itt a B, c jénél rendesen alámehet akkor is érvénybe marad az elemzésed, ezért írtam a DAXnál a 5650 eddig él SP esetén pedig 1217-ig. ezek alatt bukik a verzió.

    TWER

    ReplyDelete
  42. Sziasztok !

    Nálam már teljesültek a (C)/2/[c] ED célár elvárásai, még mehetünk lejjebb picivel (akár 16.650-ig), de már nagy egy jelentős felfele megindulás esélye szerintem.

    ReplyDelete
  43. OTP alakzattól függően, de lehet egy kis oldalazás, majd ismét a mély és korrekció, vagy fordulat ad

    ReplyDelete
  44. sziasztok,

    nézzétek el a kezdetlegességét, az első markers ábrám. szerintetek lehet így?:

    bux15_2011.12.14

    r

    ReplyDelete
  45. Szia Ricsi !

    Szerintem teljesen lehetséges az ábrád, gratula az első markers ábrádhoz :)

    ReplyDelete
  46. bux 5perc..az egy haromszog es nem 4.hullamban hanem b...akkor meg tovabb le..charlie
    http://kepfeltoltes.hu/111214/BUX5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    ReplyDelete
  47. Ad, köszi a "hajnali" hozzászólásodat felvetésemhez, simán elképzelhető a verziód. Szerencsére a verziók nagy része ugyanoda mutat kábé (legalábbis (C)/3-hoz képest elhanyagolható a további lefele jelentősége.)

    ReplyDelete
  48. szia ricsi...most latom az abrad..ez csak ugy lehetne jo ha innen bux mar nem tovabb le mert akkor a III hullam lenne a legrovidebb ami nem lehet..charlie..

    ReplyDelete
  49. üdv charlie

    Nem nagyon akarok okoskodni de pont meglett a háromszög cél árad, ami esést indukálhat az OTP mert a háromszögből ki lépet és ott a cél ár 2850-2900 körül van.

    TWER

    ReplyDelete
  50. lacika, charlie, köszi, ezen izgulok, h ne menjen tovább.
    charlie, a bux5-ös ábrádon, hogyan lehet abc a vége? nem látom át

    ReplyDelete
  51. Hathor...amugy rajtad nagyon elcsodalkoztam tegnap hogy hatit vettel raadasul nem keveset hiszen a te szemleletednek,strategiadnak ez nem passzolt...bux nem birt a nyakvonal fole menni,fejvall celar messze,csokkeno trendvonal alatt..de szurkolok neked..charlie..
    http://kepfeltoltes.hu/111214/BUX15_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    ReplyDelete
  52. en se ricsi..mindenhol zz-ket latok ugyhogy le is lepek..charlie..

    ReplyDelete
  53. Charlie,

    megmondom őszintén elkábított az emelkedő háromszög tegnap, meg AD magabiztossága az északi iránnyal.

    Még tartom egyelőre az egész pakkot. Ki akartam töretni hatit, azért húztam fel. Próba szerencse, eddig nem jött be. Emelkedő háromszögből kioldalazott. Illetve nem hiszem, nem hittem hogy nagy beadás lesz év végére, meg tartottak minket amíg estek a piacok, sajnos akkor is csak 400pontig volt nyereségem a shortokon, pedig nagyobb zakó volt kint. Tegnap napközben nyugat emelkedett, akkor mi nem, így nem tört ki az emelkedő háromszög. Picit ellenünk dolgozik a piac. Ezt kell elfogadnom.

    Hathor

    ReplyDelete
  54. Most is Bux 16897en, emelkedik, határidő mínusz 100as KTban. mit tudok mondani? Remélem lesz egy szép SCnk majd. Sajnos el kell mennem lakást mutatni 3után, így itt marad a pozi.
    S&P minden idősíkon (naposig) túladott zónában a megfigyelt indim szerint, így várom a délutáni feltámadását, de benne vana pakliban az a leszúrás, amit jelőlnek az elliott szakértők S&Pben, utána azért várok fel egy korrekciót.

    Hathor

    ReplyDelete
  55. üdv Hathor

    Nézd meg az OTP órás tf. mintha egy csökkenő ék lenne, most kínlódik 3018-nál a föl fele ki töréssel.

    TWER

    ReplyDelete
  56. Megnézem TWER!

    Richtert szépet ment fel. Bux pluszban.

    Hathor

    ReplyDelete
  57. TWER,

    igen ez nekem is megvan rajzolva.. ez inkább csökkenő háromszög nálam. Ellenben ez ADnál is kint van mai bejegyzésben.
    Tegnap nem működött az emelkedő háromszög, ma reméljük nem működik a csökkenő háromszög. Szerintem a nagy napos háromszöget kell figyelni. Mai leszúrással, és nap végi záróval csinálhatunk a háromszög alján egy dojit, holnapi emelkedővel.

    HAthor

    Hathor

    ReplyDelete
  58. kiegyeznék mára egy 2950-es OTP, 5650-es DAX, 1217-es S&P-vel... remélem a hullámok majd igazolják, holnap jöhet AD fordulata... jó forgatókönyv lenne..
    érdemes lesz figyelni, mit mondanak a németek ma!

    Szia Hathor! drukkolok ám neked is!

    Üdvözlet!
    Forcag

    ReplyDelete
  59. hogy miért nem shortot vettem!???
    annyira meg volt mondva az a fel, hogy szinte evidensnek kellett volna lennie hogy lefelé következik!

    ne haragudj AD de ebből nem lesz 3700-as otp!
    legalábbis a közlejövőben nem!
    aki az olajat beshortolta nem járt rosszul úgy tünik!
    (sajnos nem én voltam)

    valami nagyon jó hír kellene hogy megforduljanak a piacok!
    a 3700 az innen több mint 20%
    ahhoz valami nagy dolognak kell jönnie!
    Tudom AD hogy nem hiszel a hírekben, de sztem ide most az kell méghozzá valami überbrutál jó hír!

    Üdv:
    Steve

    Üdv:
    Steve

    ReplyDelete
  60. Ezt próbáltam pedzegetni én is... de előbb az árfolyam fog elindulni, aztán jön a hír...

    Üdv, Forcag

    ReplyDelete
  61. Szia Steve!

    2-3 hét, az előrejelzés szerint a csúcs,vagy még több. Én még mindig hiszek benne. Ez nem impulse lefelé.

    Az elemzés egy, a kereskedés egy másik dolog, stop loss és MM kötelező!

    AD

    ReplyDelete
  62. Mindenkinek!

    A kereskedési döntésnél mérlegelni kell a döntés időtávját! Ha napos (esetleg hetes) időtávon nézünk chartot, akkor a kereskedés időtávját is hozzá kell igazítani. Azaz nem egy-két napon belül lesz eredmény, hanem akár hetek múlva. Mindez a stop loss szint jó meghatározásával is együtt kell járnia.

    Miért?

    Mert ezen az időtávon előfordulhat, hogy a pozik átmenetileg veszteségesek lesznek, a veszteség mértéke, akár a megszokottnál nagyobb is lehet. Kérdés fel van e rá készülve a kereskedő? (ebben az is benne van, hogy a döntés rossz és csak nagyon későn vesszük észre, a veszteség nagyobb, mint a korábbi órás ábra alapján felvett pozinál)

    Lehet az elemzés mellé megy, ennek ellenére a jó szintnél történő beszállás esetén, még jó szinten lehet kiszállni.

    A piac mindig két irányba mehet, fel és le, legyen mindig stratégiád arra az esetre, ha nem az általad várt irányba megy a piac!

    ReplyDelete
  63. Sziasztok!

    Jó az ábra Charlie!

    A többiek nézzék meg pl Steve :):), hogy az ábrán a 3430-3220-ig a nagy A csak 3 hullám, ezért nem lehet 1 lefelé! Ld-nek sem jó!

    Naitssz

    ReplyDelete
  64. ad..az elozo otp 5percesemrol mondanal velemenyt?...koszi..charlie..

    ReplyDelete
  65. Nem tudom jó e az ábrád Charlie, de egyre jobban tetszik, bár a kép furcsa. Percesen ék alakul, ami pont jó az utolsó hullámnak. Alj (alászúrás belefér) 2980 jó lehet, 5' számolva.

    ReplyDelete
  66. Valaki nagyon beshortolt, 100.000 db eladáson, érdekes záróár lehet...

    ReplyDelete
  67. egyebkent 1 percesen ha a vonalat gyertyatesthez huzom nem tuske vegere akkor mar ki is szurt belole forgalommal..charlie..

    ReplyDelete
  68. igen, bár kicsi a tf, de reálisan működhet, nem találtam problémát benne, stimmelnek a belső arányok is (62%), ráadásul ideális FIBO szinten a nagy ED-hez..

    ReplyDelete
  69. 2965 a záro

    üdv:
    Steve

    remélem amcsik összeszedik kicsit magukat!

    ReplyDelete
  70. Szia Naitssz!

    szerinted mi viszi fel??
    milyen hírtől reméled a nagy "fel"-t?

    mert ehhez hír kell!
    vagy Gyuribá csak most az ellenkező irányba gondolkodik!
    bár ezt nem hiszem!

    Üdv:
    Steve

    ReplyDelete
  71. Naitssz, bocsánat kijavítalak

    LD:

    3-3-3-3-3 vagy 5-3-5-3-5 a belső szerkezet

    ReplyDelete
  72. Nyugodtan Ad!

    Én arra gondoltam, hogy a nagy A lefelé nem hinném, hogy ld lenne vagy lehet az is szerinted?

    Naitssz

    ReplyDelete
  73. http://www.kepfeltoltes.hu/view/111214/OTP5_www.kepfeltoltes.hu__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Remélem meg tudod nézni Ad!

    Erre gondolsz?

    Naitssz

    ui: bocs Charlie beleoperáltam! :)

    ReplyDelete
  74. :o) Felmerült bennem, de a mai mozgás elvetette

    azt hiszem rossz oldalról néztem, megpróbálom megnézni, hogy mi van, ha már lefelé megyünk, van e arra létező alternatíva, eddig nem láttam, azaz azonnali nyilvánvaló nincs, de másik?

    Közben a stooq-on nézem az SP-t, ott bizony van egy ék, aminek lassan vége...

    ReplyDelete
  75. gép előtt vagyok és a hét fennmaradó részében már napközben is

    ReplyDelete
  76. A lefelé verzió! Aminek így is úgy is lassan fordulni kellene!!!

    http://www.kepfeltoltes.hu/view/111214/OTP5_1114_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Hogy ne csak felfelé lássunk! :)

    Naitssz

    ReplyDelete
  77. Normál bux úgy nézem nem támogatja ezt a lefelé verziót!

    Naitssz

    ReplyDelete
  78. Naitssz! Hiszen ez felfelé mutat:o)))
    Felfelé kell jönnie a 2. hullámnak.

    De rátapintottál a lényegre, ami miatt nem izgulok és írtam a jó beszállási pontot feljebb, mert az ábrád alapján jogosan lehetne várni a korrekciót 3100 környékére.

    ReplyDelete
  79. ez a lefele szamozas total eroltetett..bocs..charlie..

    ReplyDelete
  80. Üdv Steve és Többiek...

    ...én meg pont a másik véglet vagyok, hiszek a hullámok kesze-kusza rendezettségében... :-)

    ...csak...ilyenkor vagyok dühös...
    valakinek van annyi, hogy lekösse otp-t 180.000 db-al,
    .... aztán beállok még venni 60.000-el, és akkor meg már nem kapok.... :-D
    ...tuti holnap kinyit 3100-en aztán lesz a mi ujság... :-D

    ReplyDelete
  81. :):)
    jaja ez fel! :)))))

    Otp estében az 1-4 jó lehet lefelé, de buxban 1-4 iciri-picirit belelóg!

    Szóval lehet mégis 3 hullám lesz fel?

    Steve nem tudom mi indítja be, de be kell! :)

    Naitssz

    ReplyDelete
  82. üdv

    Ha olvassátok a hozzá szólásom már az OTPbe kora délután felvetettem Hathornak ugyan ezt és cél ár 3100, csak utána mi lesz AD?

    TWER

    ReplyDelete
  83. Charlie azért néztem meg a bux-t!:)
    Nem támogatja lefelé! :)

    A verziód jó lehet, de 2951 alatt már 3. hullám a legrövidebb! per képleted szerint!

    Naitssz

    ReplyDelete
  84. http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/kozel_50-ot_kereshetsz_az_otp_reszvenyeken_concorde.159981.html

    Holnap lehet mindenki venni fogja?
    :)

    Naitssz

    ReplyDelete
  85. Vagy fel, vagy le :o)

    Azért írtam, mert kb ott van a beszállóm, tehát nagy eséllyel 0 közelében ki lehet belőle jönni, azaz fontos a jó időzítés! Nagy tf-es kereskedésnél ez különösen fontos.

    Egyenlőre nem tört az elképzelés, ráadásul a múlt hónap extra jó volt, a veszteséget simán be tudom nyelni, nem idegesít.

    Általában akkor jön a fordulat, amikor ideges hangú bejegyzések születnek (illetve nem sokkal utána). Forcag bejegyzését ilyennek tekintem, de félre értés ne essék nem haragszom, csak nekem jelzés értékkel bír.

    A kérdés, hány hullámban éri el, ha megfordul, ha 5, akkor további emelkedés jöhet a korrekció után, ha 3, akkor baj van, mert nem lehet tudni azonnal, hogy hol állunk, mi a későbbi irány.

    A felfelé menetel kontexusa határozza majd meg, mit kell lépni. Impulse vagy korrekciós a mozgás, ez lesz a nagy kérdés, persze, ha végre megfordul :o)

    Azért ebben a képben egey 2900-2950 nálam még belefér ..

    ReplyDelete
  86. Nézitek a híreket?
    Holnap "nagy buli" lesz kormány szinten! :):)
    Valami bejelentés!

    Naitssz

    ReplyDelete
  87. OTP - Komoly gondolkodású befektetőknek: <--- AKTÍV!
    1: 2850 - 2998 = célár: 3905 - 4025 <--- AKTÍV!
    Grafikonelemző program

    ReplyDelete
  88. Megszüntetik a különadókat amit írtam reggel,ha olvastátok,igaz nem konkrétan írtam de így kaptam én is
    (Belső infó)

    ReplyDelete
  89. üdv

    Nézitek az SP úgy néz ki fordult, akár itt zárhatna csak holnap plusszos legyen, mert ha az 1 hullám 1240-ig megy akár már holnap után kész is, és megint esés ez nem kóser.

    TWER

    ReplyDelete
  90. Ras, nem értem mit írsz, mi ez az ajánlat?

    ReplyDelete
  91. http://www.kepfeltoltes.hu/view/111214/OTP5_1214m_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Ad valami ilyenre gondoltál lefelé dupla zz!?

    Naitssz

    ReplyDelete
  92. Egy barátom szokta küldeni,grafikonelemző program ajánlata,ő előfizet rá
    Én bevásároltam limit 3000 alá betetettem a vételeket otthon,meg ma bróker is ajánlotta otp-t 3000 alatt vételre-te is ajánlottad-én is erre vártam-négyen már csak nem tévedünk,Tudod swinges vagyok ráérek a hasznot eltenni

    ReplyDelete
  93. Meglehet a jó nemzetközi hangulat is!
    Dax napos!

    http://www.kepfeltoltes.hu/view/111214/dax_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Nem kereskedek vele, de tisztább nekem most mint az sp!
    Macd nem nagyon látszik, de a 0-ról pattanhat ismét fel c-be!

    Naitssz

    ReplyDelete
  94. Szia Naitssz !

    A legutóbbi DAX ábráddal kapcsolatban megkérdezhetem, miért vársz dupla ZZ-ét (ha jól látom) ? Miért nem 1-2-3-4-5-öt X-től kezdve felfelé ?

    Pont dupla ZZ-éken gondolkodom ma, nagyon egy tőről fakad bizonyos pontig ZZ és a dupla ZZ. Csak nem értem, hogy miből látod ebben a pillanatban, hogy ez az dupla, nem pedig "szimpla". Köszi előre is !

    ReplyDelete
  95. Szia Lacika!
    Jó kérdés! Megpróbálok rá válaszolni egyszerűen! :)
    Első c-ből x-be NEM 5 hullám, de nem is valami normális 3-szög! Ld sem hinném kicsibe nem mentem le!
    Szóval ez korrekció lehet!

    x-ből "a"-ba 5 hullám jött, de ez magas lenne önmagában egy korrekciónak!
    Most megy le az ábra alapján a "b" és az macd is pattanhat amint írtam!

    Hetes ábrája sem támogatja per pill. még az esést!

    Sp is ilyen valami, mert 1292-től 1150-ig 3 hullám volt!!!

    Naitssz

    ReplyDelete
  96. Nincs mit Lacika!
    Tudod ki mit lát! :)
    Jó lehet minden fel a hullámok szerint per pillanat!

    Most is remélem bejön, mint az sp 1290-nel! :)

    Naitssz

    ReplyDelete
  97. Alapkérdés! Szerintetek a mozgás impulse vagy korrektív, ez egy fontos kérdés!

    ReplyDelete
  98. Melyikre gondolsz? :)

    Naitssz

    ReplyDelete
  99. ÜDV AD!

    remélem jó előrejelzőnek bizonyulok! ;-)

    Forcag

    ReplyDelete