Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Saturday 24 September 2011

OTP pénteki napi összefoglaló

Ígértem, hogy írok néhány gondolatot a pénteki napról. Az ábrák alapján az előrejelzés szerint alakult piac, azzal a kivétellel, hogy a felfelé kör időben kicsit hosszabb volt, mint amire számítottam, ennek oka, hogy egy háromszög korrekció volt 4. hullámban (perces grafikon), majd onnan esés. 2.840 környékén fordulat, amit úgy értelmeztem, hogy megvan az 5. vége, indulhatunk felfelé. Gyors emelkedés után azonban újabb esés kezdődött 3 hullámban, majd emelkedés szintén 3 hullámban. Ez egy ED, amire számítani is lehetett, miért mondom ezt, mert nagy fordulat előtt sokszor jelenik meg. Gyakorlatilag a 2.800 +- 50 pontos célárat tökéletesen teljesítette. Elégedett is lehetnék, de van egy kis félelmem!  Meg tudom úgy is rajzolni az ED-t, hogy vége, de úgy is, hogy még egy esés belefér! Kicsit a tf, az indikátorok sem adnak egyértelmű jelzést. 
Napos tf-en egy pár száz pontos leszúrás nem zavarna, de kis tf-n a következő támasz 200 ponttal lejjebb van, azaz, ha nincs kész a hsz, akkor bizony 2500+ foghatja meg az esést. Ami még zavar, hogy SP-ben is ED lesz a befejező alakzat, de ott még a közepénél tart, a kérdés tudunk e ellenszélben hajózni egy két napot vagy sem.

OTP 1 perces chart:


OTP órás chart:



OTP napos chart:


Óráson a lefelé jövő hullám 3. v. 5. verzióját még mindig figyelem, a forgalom nőtt, de nem volt még olyan magas, mint az eddig feltételezett 3. hullámban, azaz az elképzelésen nem módosítok.

9 comments:

  1. sziasztok.....ad koszonjuk az elemzest ujfent:).....twer...nagyon el vagy tunve apa..kivancsi lennek hogy latod a kovetkezo heteket..charlie..

    ReplyDelete
  2. Szia Charlie!

    Ha lesz időm, akkor emailben küldöm nektek az elemzés előzetesét az OTP-ről, bevillant valami, nem 4200 lehet a célár!

    Na most felhúztam mindenkit:o))

    ad

    ReplyDelete
  3. most nezegetem en is otp-t mindenfele tf-en....5perces utolso hullam ha optimistan nezzuk...
    http://kepfeltoltes.hu/110924/OTP5452_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    ...sajna lehet pesszimistan is latni...
    http://kepfeltoltes.hu/110924/OTP55124_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    ...charlie..

    ReplyDelete
  4. Szia Ad !
    Én csak BUX hatit néztem, ott szerintem egy-két nap felfele korrekció után (mint 4. hullám) én várok még egy lefele hullámot (mint 5. hullám), 60 percesen látható. (1.hullám : 17.040?-16.302, 2.hullám : 16.302-16.700, 3.hullám : 16.700-14.935?).

    ReplyDelete
  5. Lemaradt, persze a többieknek is szia ! :)

    ReplyDelete
  6. Szia Charlie!

    Az optimistát futtattam pénteken :o), felfelé már egy LD menne és 2 korrekciója pont megvolt ideális retrace szinten.

    A pesszimista szerintem nem oké, a 3. hullám nem ilyen, határozott, impulse, meredek, szerintem ez nem az. (vannak olyan dolgok, amiket a Prechter könyv nem tartalmaz...)

    ad

    ReplyDelete
  7. Sziasztok!

    Nem vagyok fejben képben a bux-al, vigyázni kell mert rendszerint a hati elmarad várt szintektől érdemes ilyenkor az indexre hagyatkozni. Nálam 14800 már ideális szint lenne.

    ad

    ReplyDelete
  8. üdv

    Vagyok 2 napig nem volt gépem be krepált, most a tartalék gépet aktiváltam,de erre minden adat után kell tölteni. A helyzet a nagy képem alapján még nem sérült (200-300 pont délnek még belefér) hétfő fogja eldönteni, hogy a köv. verzió lép életbe tehát a 13600 pontos szint és csak utána jönnek a köv. szintek. Tehát összefoglalva még a verzióm él.

    TWER

    ReplyDelete
  9. Szia Charlie!

    Minek számozod a pesszimista ábrádom a (3) hullám előtti korrekciót? Ahol a fibo 161,8%-os jel van?

    Köszi!

    ad

    ReplyDelete