Rövid interjú az elmúlt nap eseményeiről - link
Hírek/News
Tuesday, 6 August 2024
Monday, 5 August 2024
OTP - Ki látta ezt előre?
Úgy szokták mondani, folyik a vér a piacokon, régen láttunk már ilyet, aktuálisan 1000 pont felett már az OTP esése.
Ezért szeretem a technikai elemzést és Elliott hullámelméletét, mert felhívja a figyelmet a veszélyes helyzetekre. Ez most is megtörtént, nem csak az OTP, hanem sok más esetében is, mint a BUX, a DAX vagy az S&P. Persze, lehet azt mondani, hogy ha nincs a yen kamatemelés, ha nincs a közel-keleti válság, akkor ez nem történik meg, utólag pedig könnyű okosnak lenni, de a mostani szituációt jó előre jeleztem, jeleztük, mint aktuális veszély.
A BUX fordulatra utaló cikket még sokan megmosolyogták a hétvégén, pedig több trendszinten (Elliott) befejeződött szekvencia, majd fordulós jelzés, short indikátor-konfiguráció, fordulós divergencia, Rising Wedge, mind-mind utalt arra, hogy itt fordulat van, annak maximum a szintje volt kérdéses. A mai mozgásból pedig az is látható, hogy magasabb trendszinteken is bejeződött az alakzat, az első célárzónán átviharzott az index, jöhetnek a mélyebb célárak, mert nagy eséllyel még az esés közepénél sem tartunk!
Saturday, 3 August 2024
Bux - Megérkezett a fordulat
Régóta nem írtam, de ilyen a nyár, nézzük mi történt az utolsó bejegyzés óta.
További emelkedés érkezett a magyar indexben, még a várakozásokhoz képest is magasabbra jutott. A havi emelkedő csatornatető fogta meg az emelkedést.
Gyertyajelzések, japán gyertyák:
Napos idősíkon kialakult egy fordulós jelzés, melyre a megerősítés a következő héten érkezhet.
Indikátorjelzések:
Egy short indikátor-konfiguráció jelent meg a charton, találati esélye 60% (tekintettel arra, hogy ez a második jelzés, származtatott találati aránya magasabb a tapasztalati tények alapján, mint az általános eset 60%-a, azonban pontos mértékére nincs lebontott statisztikai bázisom).
A konfiguráció elsődleges célára, tréningesek jól tudják (MD): 71180.
Technikai alakzatok:
Kékkel és zöld szaggatottal jelölve látható a charton - az OTP chartjához hasonlóan - két "Rising Wedge" formáció, mely a pénteki nap folyamán triggerelődtek. Az alakzat esetében a különböző kereskedési stratégiák más és más célárakat határoznak meg (71800; 67700 - 70850,66650).
Elliott hullámok:
Több trendszinten készülhetett el egy teljes szerkezet, mely alacsonyabb trendszinteken fordulatot, magasabb szinteken minimum korrekciót hozhat. A trendszintek függvényében a célzónákat a charton jelöltem:
Arról, hogy a zónák közül melyik lesz az aktuális, vagy a charton jelölt extrém zónánál (57000 környéke) mélyebbre is megy-e esetleg, jelenleg még korai nyilatkozni, mindazonáltal mivel másfél év töretlen emelkedésének a korrekciója indulhatott meg, nem lehet kizárni egy mélyebb, nagyobb korrekció bekövetkeztét, vagy tényleges a másfél éves bull trend végét.
Két piros napos gyertyából azonban elhamarkodott lenne ilyen célárakat markánsan megfogalmazni, hiszem még nincs egyértelmű - magasabb idősíkú - jelzés arra vonatkozóan, hogy valóban a magasabb trendszintek szekvenciái is biztosan elkészültek. Nincs napos swing alacsonyabb tető sem, ugyanakkor az ékelődés, a trend erejének eltűnése, a markáns, forgalommal járó bear gyertya megjelenése, a fordulós divergencia napos idősíkon egyértelmű utalás arra, hogy fordulat van a piacon, amit a hetes - egyelőre megerősítés nélküli -"Bearish Engulfing" gyertyajelzés is támogat.
Wednesday, 26 June 2024
Bux - '24.06.26 - frissítés
Megérkezett a célzónába az árfolyam, megszületett az újabb ATH, nagy esélye van annak, hogy elindult a végjáték a magyar indexben, ami az északi irányba közlekedő trendmozgató alakzat végét jelenti, hamarosan elindulhat a korrekció. A héten a félévi záró miatt, még magasan maradhat az index árfolyama.
Monday, 24 June 2024
Bux - '24.06.24. - frissítés
Úgy tűnik további emelkedés és ATH érkezhet a magyar indexben:
A következő lehetséges célzóna kékkel:
A korábban jelzett magasabb célzóna realitása továbbra is alacsony.
Sunday, 16 June 2024
Bux - '24.06.16 - frissítés
Megérkezett az újabb ATH, majd lefordult a piac. Van fordulós jelzés (megerősítés a jövő héten érkezhet), dupla divergencia, immáron megfelelő helyen (újabb erős jel), van (volt) szemben egy bullish sling, melynek nincs megfelelő támogatottsága és úgy tűnik nem is jut el a célig, csak a tipikus besülési szintig. Elérte az elsődleges célzónát a piac és a hetes képen már nem szól semmi az esés ellen. Gyertaformációk tekintetében megrajzolható egy Rising Wedge (elliotti értelemben lehet ez egy ED, de a magabiztosságom most alacsony), az ED célára 64800 környéként, a Rising Wedge célára 69280 környéke, a másodlagos 68500 környéke. Elliotti értelemben a korrekció első optimális célára 64800 környékén található, a második egyben extrém 60000 alatt.
Habár a bull szempontból kritikus szint nem tört és nem lehet határozattan kijelenteni a fordulatot, a jövő heti megerősítés után, már a nagyfokú bizonyosság is meglehet, hogy megérkezett a sokak által régóta várt korrekció.
Ami továbbra sem alakult ki, az az alacsonyabb swing tető, erre június vége felé, július elején lehet az aktuális adatok alapján reálisan számítani.
Monday, 3 June 2024
Bux - '24.06.03 - frissítés
Ahogy a beejegyzés alatti megjegyzés is szólt, lefordult a piac, éppen nem érte el az alsó célzóna alját. A várakozások szerinti új csúcs megérkezett, ahogy a divergencia is.
A legfőbb kérdés, hogy a támaszhoz visszaérkező index már a lefordulás fázisában van, vagy egy bikacsapda utáni korrekciós hullámban (egy c hullámban), melyből északra fordulva eléri a charton jelölt célzónákat.
Egyenlőre a fenti kérdésre nincs egyértelmű válasz, a következő napok mozgása fogja majd megadni. Addig nem zárom ki egy újabb ATH elérését, a célzónákba való behatolást sem. Még mindig nem alakult ki alacsonyabb swing tető, sem pedig egy újabb low, ez még mindig bull trendet jelez. A hetes indikátor képek még mindig erősek, le kell törniük a fordulathoz, aktuálisan határesetesek, de abba az irányba mutatnak, hogy vagy magas korrekciós szinttel érkezik az alacsonyabb tető, vagy újabb ATH lesz az indexben.
Saturday, 25 May 2024
Bux - '24.05.25. - frissítés
A magyar piacra leselkedő veszélyes helyzetről az elemzés végén teszek említést. Addig is nézzük, hogyan alakult az elmúlt héten a magyar index helyzete:
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a támaszzóna megfogta a magyar index esését és emelkedés érkezett. Az emelkedés belső szerkezete arra utal, hogy újabb ATH várakozás reális elképzelés. Szebb és egyértelműbb lenne a kép, ha a pénteki kereskedésben nem hagyott volna olyan nagy spike-ot a gyertya tetején a piac, azonban a hétvége, valamint a hétfői kereskedési szünnap (USA), az osztalékvágások okozta különös helyzet miatt egyelőre nem értékelem veszélyként a helyzetet (a jövő héten egy nagy piros gyertya azonban újraértékelésre késztetne).
A februári nagy idősíkú elemzés célzónájában a piac, jelöltem a charton két másik zónát (zölddel), mely az index lehetséges célzónája lehet, mindkettő újabb ATH-t jelentene az index történetében. Az első úgymond a szokásos, bár az elmúlt fél évtizedben jelentősen átalakultak a statisztikai valószínűségek, így talán csak az "old school" szerint jelenthet ideális, szokásos célárat az alsó zóna, néhány éve a magasabban fekvő célzónát lehet már ideálisnak tekinteni, de a jelenlegi helyzetben ehhez már féktelen optimizmus és egy jelentős SC mellett gondolnám reálisnak.
A zónák mindegyikében kialakulhat egy fordulós rsi divergencia (MACD esetében hasonlóan), melyből egy jelentős esés érkezhet. Az esés mértéke még konzervatív, optimista esetben is elérheti és meghaladhatja az 5.000 pontot. Azonban az ideális sokkal inkább a 10-12.000 pont, vagy egy extrém szituációban a 20-22.000 pont nagyobb idősík bull trendje esetén. Az ennél extrémebb, bearish változattal egyelőre nem érdemes foglalkozni.
A nagyobb idősík jól mutatja az emelkedő csatorna tetjének közelsége, mely ellenállást jelenthet az index emelkedésében, mely szint az előbb említett magasabb célárnak feleltethető meg.
Habár magasabb síkon az index rsi értéke bőven a fenntartható bull zónában van, ez már sokkal inkább vételi klimaxot, alaptalan bull optimizmust jelent az index esetében. Hasonlóan magas értékek 2005. február-márciusában ( utána 17%-os esés érkezett a csúcstól), 2005. augusztusában (18,5%-os), 2007. júliusában (69%-os), 2018. januárjában(17,4%-os esés), 2019. decemberében (38%-os esés, COVID), 2021. novemberében (34,2%, Oroszország Ukrajna lerohanása) voltak, a csúcsok kialakulása után százalékban is jelentős esések érkeztek, azaz a fenti számok láthatóan nem alaptalanok, még akkor sem, ha a statisztikai halmaz elemszáma még a "kis mintaához" szükséges elemszámot sem tudja megközelíteni.
Összefoglalva: Reális a következő időszakban újabb csúcs érkezése a magyar indexben, de nem árt fokozott figyelmet fordítani a piaci eseményekre, mert a közeljövőben kialakuló új csúcs után egy jelentős esés érkezhet.
Az index legnagyobb súlyú összetevője az OTP, melyre vonatkozóan a nagyobb idősíkú legfrisebb elemzések itt találhatóak: OTP heti, OTP havi, ahol a chartokon már jelzés értékkel látható a meginduló esés lehetséges két célzónája is, szintén az optimista, bull szcenáriókra figyelemmel.
Az ilyen mértékű esések a legtöbb esetben fundamentális hírekkel, történésekkel járnak együtt, így érdemes a kereskedőknek a megjelenő negatív információkra fokozott figyelmet fordítani.
Sunday, 19 May 2024
Bux - '24.05.19. - frissítés
A múlt héten az előrejelzésnek megfelelően megérkezett a várt esés, mely nagyságrendben már elérte a a múlt héten jelzett 1000 pontos alsó határt.
Egy támaszzónába ért az árfolyam, melyből jó eséllyel valamilyen formájú északi irányú mozgás érkezhet.
Sunday, 12 May 2024
Bux - '24.05.12 - frissítés
Megérkezett az index a február végi nagyobb idősíkű elemzés célzónájába (hetes idősík). Az emelkedő csatornatetőig van még hely, további csúscsokra van esély a trend ezen szintjén. Az RSI a fenntartható bull zónában, long indikátor-konfiguráció fut, melynek első célára 70040-nél található (elérési valószínűség 70% körüli tehető). A másodlagos célár 73000 felett, talán a csatorna tető felet helyezkedik el (persze ez függ az elérés idejétől is).
Négyórás charton a lassuló emelkedő csatornából még nem esett ki az index, azonban a szélsőértékes mérés is már azt mutatja, hogy extension fibo 161-nél az index, ami a belső szerkezetekkel együtt arra utal, hogy lesz (lehet) egy kisebb déli irányú mozgás.
Konkrét jelzés még nem alakult ki, a short ebben a pillanatban még korai, de határozottan úgy gondolom, hogy a következő időben lehet egy nagyjából 1000-1500 pontos esés a következő két hétben a magyar indexben. Megerősített fordulós jelzés sem 4H-n, sem 1H-n sincs, de ez nagyon gyorsan megérkezhet.
Saturday, 4 May 2024
Bux - '24.05.04 - frissítés
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan nem véletlen, hiszen a bankpapír a legnagyobb részesedéssel rendelkező szereplő az indexben.
Az utolsó elemzésben várt rövid korrekció nem érkezett meg, helyette a várt újabb ATH-t láthattuk. Dupla ellenállás elé ért az index, melynél elakadt. Erre a megakadásra korrekcióként tekintünk, azaz az oldalazás, esés befejezését követően nagy eséllyel újabb történelmi csúcsok következnek, nagy valószínűséggel már az előttünk álló héten (támaszok:67500; 66300).
Thursday, 2 May 2024
Tuesday, 30 April 2024
Arany - '24.04.30 - frissítés
Elérte a várt célzónát az arany (link), majd a csatornatetőt, ahonnan lefordulás indult meg. Érkezik a korrekció, mely után további emelkedésre lehet számítani. A korrekció nagy eséllyel a korábban rajzolt célzóna alja előtt befejződik, majd ismét emelkedés érkezhet, a trendszint utolsó alhullámának (5) a célára 2550 környékén (felette) lehet.
Monday, 29 April 2024
Bux - frissítés '24.04.29
A várakozás szerint elérte a jelzett célárat a magyar index (64850 alá vs. 64845,14), majd északnak fordult.
Long indikátor-konfigurációk alakultak ki, az elsődleges célárat elérte a piac, a második a korábbi ATH alatt található néhány ponttal, a harmadik pedig 69500 felett. A távoli célár elérésére a támogató feltételek hiánya miatt csak alacsony valószínűséggel lehet számolni (ettől még nem lehetetlen!).
Intraday idősíkok alapján esés érkezhet, elsődlegesen 66800-66900 közé, másodlagosan 66200 alá. Közeledik egy nagyobb fordulat, egy minimum méretes korrekció, melyet 2023 januárja óta nem láttunk (sőt, lehet már el is kezdődött - erre egyelőre kisebb valószínűség mellett számítok), előtte azonban nagyobb valószínűséggel újabb ATH-ra fut a magyar index.
BUX hetes chart:
BUX napos chart:
Wednesday, 17 April 2024
Bux - frissítés - '24.04.17.
Elérte az emelkedés az indikátor-konfiguráció célárát, új történelmi csúcsra futott az index. Úgy tűnik az utolsó hullám nem nyúlt meg, ami a fokozódó nemzetközi helyzetben érthető is lehet. Fordulós divergencia alakult, mely már elérte a tervezhető célárát. Támasz előtt az árfolyam, melyből rövid megpattanás érkezhet (néhány száz pont erejéig), elsődleges verzió szerint egy korrekció, utána azonban további esés fog véleményem szerint érkezni minimálisan 64850 alá.
Thursday, 4 April 2024
Bux - '24.04.04 - frissítés
Tuesday, 2 April 2024
Bux - '24.04.02
Az utolsó kereskedési napon megfogalmazott bull bias továbbra is fennáll. Bár a hosszú hétvégén rázós nemzetközi események bontakoztak ki (izraeli támadás, háborús eszkaláció kockázata), melynek a chartra gyakorolt hatása, egyelőre a kereskedési szünet miatt, nem mutatkozott meg.
A buxban a déli irányú mozgásnak korrekciós jellege van. Jelzés értékkel bír egy ZLR lehetőség az MACD-n, továbbá long indikátor-konfiguráció alakult ki, mely csak a triggerelődésre vár, ami a korábbi tető környékéig viheti el az index értékét (találati valószínűség 60% felett).
A nemzetközi eseményekre is tekintettel, ideális megerősítés lehet az eső csatorna törése északi irányba, a mai napon, ugyanakkor a kereskedés nyitásában zajjal kell majd számolni, így az első pár óra mozgásának adott esetben nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani.
Tuesday, 26 March 2024
Gold
Elérte a piac a long indikátor-konfiguráció célárát. Továbbra is lehetőség van, hogy egy záró diagonál alakul ki az arany árfolyamában, azonban ennek megfelelő magabiztosságú kijelentéséhez még nincs elengendő információ a charton. A belső szerkezetek az utolsó, azaz az [5 hullám vonatkozásában kérdésesek, ezért nőtt az ED kialakulásának esélye.
A chartra rajzolt célzóna több szempontból is ideális lenne, ugyanakkor nagy kérdés, hogy egy viszonylag nagyobb déli irányú mozgás után, vagy még ebben a lendületben eléri a piac.