Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Monday 20 February 2012

Bux - értékelés és várakozás keddtől - I. rész

Szerintem keveset írtam a fejemben lévő gondolatokról, csak figyeltem a piac alakulását és azt, hogy követi e az elsődleges verziómat a kék számozás mentén. Bár sokan kételkedtetek benne (néha én is), hogy eléri a piac az elsődlegesen neki szánt zónát, ma megtörtént a csoda és elérte a minimálisan elvárt szintet. A korrekció az Alt B vonalát vitte tovább, igaz, ezt már ideje sejteni lehetett. Pénteken az alábbiakat írtam a megjegyzésbe:

"nekem hiányzik egy felfelé kör, de akár ezt is elfogadnám, igaz szebb lenne, 
stochastic görbe alapján 4-nek vélem, mert negyedik hullám után szokott lefordulni, majd 80 alá fordulás után vagy annak környékén ismét felfelé 
Az első hullámnak 4-5 óra kellett, a másodiknak 2-3, a harmadik 5-6 óra alatt tette meg az első nagyságának 162%-át, majd most értünk a korrekciós 4. hullám 3. órájába. Ez alapján hétfőn lehet meg a csúcs, de mivel jön két nap szünet, a kérdés, hogy a tömeg hangulatában milyen változás következik be ezalatt..."

Igazából - mindamellett, hogy eddig úgy néz ki eltaláltam - a bejegyzés lényegét a stochastic kapcsán tettem fel. Cimballi RSI-t, Szarvasvadász MACD-t használ, mielőtt ezt tudtam volna kerestem valamit ami beazonosítja nekem a hullámokat, valami miatt a stochastic mellett maradtam, utólag talán nem a legjobb döntés, a másik két momentum indikátor mögöttes elmélete sokkal kézzelfoghatóbb, igaz elképzelhető, hogy a stochastic kapcsán is fel lehet állítani valami hasonlót, csak még senki nem tette meg. A lényeg, hogy a hosszú megfigyelés miatt általában megérzem, hogy mikor hol jár a piac, jó e a számozásom, de nehezen tudom elmondani, hogy mikor miért gondolom. 
Amit el tudok mondani és mások számára is használhatóvá tenni, azt pont a fenti bejegyzés ide vonatkozó része mutatja. Negyedik hullámban a lefordulás, majd az ismételt irányváltás szokott előfordulni, amire  a bux most jó szemléltető példa. (az ábrát még nem frissitettem, a stoch. az érdekes benne)

Bux órás chart:


Kicsit Elliotti is meg nem is a következő megközelítés, de figyelem nem egyedi hírekről beszélek!!!
Cimballi január elején valami hasonlót mondott nekem: minden rossz hír kint van a piacon, rossz hírre már nem reagál  a tömeg, emelkedni fog, mert a tömeg a rossz oldalra (esésre) állt. Szerintem jelenleg minden jó hír kint van a piacon (IMF megállapodás, GDP (manipulált - torzult?), Görög mentőcsomag), ráadásul szvsz kész van a korrekciós szerkezet is, esés jöhet.

foly. köv.


Sunday 19 February 2012

Bux - napos távoli kép II. rész

Mi az a 4. alternatíva, amit figyelek, íme:

1) ultra bear verzió, kész a korrekció Primary 3. hullám tart lefelé
2) komplex korrekció, melynek az első része van kész, következik egy X hullám lefelé
3) a felfelé kör csak C első hulláma, a trükk, hogy ez is lehet megnyúlt, ebben az esetben egy kisebb 3. és 5. hullám jöhet, természetesen a trendcsatornában maradva, ebben az esetben a második hullám a hulláma lehet készen, b vagy készen van, vagy közel jár hozzá, majd jön c lefelé (tegnap erre gondoltam)
4) Charlie komplex korrekciós szerkezete

Bármelyik alternatívát is nézem egy kör van lefelé ez majdnem biztos. A lefelé menet szerencsés esetben kizárhat a fenti alternatívákból. Ha ZZ tart lefelé, akkor nagy eséllyel egy ED fog következi, ami további emelkedés irányába mutat, azaz kizárja az elsőt. Az esés mélysége is sok információval szolgálhat. Ha nem éri el a korrekciós trendcsatorna alját, akkor a 4. verzió vagy nem valós alternatíva, vagy a c hullám kisebb lesz, mint a (geometriai összefüggés). Ezen felül nagyon sok relációt lehet felvázolni, amivel most nem foglalkoznék, mert 4 alternatíva esetén a "mi lesz, ha" verziók sokaságával lehet találkozni.

Röviden holnap, lehet egy kis emelkedés 20.000 fölé (hati), ez lenne számomra az ideális mozgás, majd esés. Az emelkedésben nem vagyok biztos, az esésben igen.

Saturday 18 February 2012

Bux - napos, távoli kép - I. rész

Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy Prechter csak egy "marketinges", miközben Jeffrey Kennedy minden szavára nagyon oda kell figyelni.  Prechter folyamatosan a nagy esés eljöveteléről szónokol, a szakmaiságot "mellőzve". Talán ha Elliott élne fel is jelenthetné hitelrontásért, mert amellett, hogy a világ figyelmét felhívta az elméletre, a folyamatos esés jövendölésével alá is ássa annak hitelességét. Mindeközben a csöndes Jeffrey hallgatag megjegyzései között "aranyat" lehet találni csak oda kell rá figyelni, a főnöke is megtehetné :o)

"Használjunk az első gondolatunknál mindig lassabb jelöléseket!" - próbáljátok ki!

Nézzük, mit várhatunk a bux esetében a jövőben. A napos ábrán korábban feltettem egy elképzelést, ami egy dupla ZZ korrekció gondolatát tartalmazza. Felrakom ide is, hogy ne kelljen keresni.

Bux napos chart:


Az elképzelés még mindig él, azonban van egy gyenge pontja. Az A-B-C (W)-X-A-B-C (Y) verzió esetén nagyon esélyes, hogy X>B (első B), ez általánosságban esélyesebb, mint fordítva. Mit jelent ez? Azt hogy X 2,5-3 hónapig oldalazna, esne a következőkben és csak utána jönne a második ZZ, (5-6 hónap?) ami időben szépen elhúzná a történéseket. Önmagában nem zavar, tudjátok 50-60 év korrekciót el tudok képzelni és már 13-nél tarthatunk. Van-e esetleg ennél valamivel rövidebb verzió? Igen, ott van az alternatívaként, hogy ez volt a 2. hullám és már a Primary 3-ban vagyunk. A felfelé tartó C hullámnál, az első alhullámának a végén (5 lökéshullám) nem alkalmaztam Kennedy elvét, gyors esést gondoltam, szerintem most érdemes lenne odafigyelni rá, nem akarok Prechter sorsára jutni. Azaz, keressünk ennél valamivel lassabb jelölést. Igen ám, de ez mi lehet az? A korrekció esetében a srácok egy része folyamatosan 4. hullámot szeretne számozni, amire nekem a válaszom, hogy szeretnék látni egy térben és időben hasonló nagyságú 2. hullámot, a beszélgetés itt el is akad. 5 lökéshullám jött lefelé, most oldalaz a piac, nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy azt mondjuk jön még öt hullám lefelé. Az első lökéshullám az eggyel alacsonyabb szintű 4. hullám terében landolt, ha jön még egy, akkor nagy eséllyel a negyedik hullámtéren jelentősen túl fog mutatni, azaz kicsi az esélye, hogy ez valóban 4. hullám legyen. 
Elliott hullámelmélete tökéletes, bármilyen eddig született TA rendszer előbb, vagy utóbb megbukott, vagy nem tudott a piacon látható mozgásra magyarázatot adni. Elliott rendszere nem ilyen, mindig magyarázatot ad, az elmúlt közel 70 évben nem volt olyan mozgás, amit ne lehetett volna megmagyarázni vele, tényleg tökéletes! Mi a baj akkor, van egy tökéletes rendszer, még is oly sok kritika illeti és Prechter, akit a szakma a rendszer legjobb ismerőjének tart, miért hibázik ennyit? 
Erre két válasz is van, az egyiket most nem írom le. A másik válasz a kérdésre  az, amire az egész rendszer épül, az emberi psziché. A rendszer apró, építőkövei sokféleképpen kapcsolódhatnak egymáshoz, egy adott pillanatban előfordulhat, hogy csak egy lehetőség van, vagy több lehetőség van, de azok egy irányba mutatnak, illetve több elképzelés, több irányba. Az emberi elme néha egyszerűsíti a dolgokat, alapból még kizár olyan lehetőségeket, amiket utólag egyszerűen nem ért, miért tette. Az ember mindig sietteti a dolgokat, ilyen világban élünk, ha tudjuk mi fog következni, türelmetlenül várjuk a bekövetkeztét. Ha az ember nagyon hisz a rendszer működésében, a nagy kép alapján várt esést sietteti, ezért elmegy a nyilvánvaló dolgok mellet is, ez is az emberi pszihé, én is beleestem januárba, nagyon akartam, látom az eredményét.

Még a guruk számára is van egy  fontos szabály, az alázat, a piaccal szemben és ezt az alázatot nem látom minden Elliottal foglalkozó elemző esetében, ne felejtsük a piac mondja ki a végszót, nekünk fel kell készülnünk minden lehetőségre, csak szabályok és valószínűségek szerint zárhatunk ki, vagy sorolhatunk hátrább verziót, más alapján nem!

Miért nem számozzuk ezt a felfelé tartó 5 lökéshullámot egyessel?  Már hallom a reakciókat :o) Ad, hol lenne akkor a vége? Miért lettél ennyire bull, eddig azt mondtad, hogy bear a nagy kép, nem?

Nekem nem az a fontos, hogy bear vagy bull a piac, nem tudom irányítani, nekem az a fontos, hogy eltaláljam az irány, ezért nem zárhatok ki semmit, ami megfelel az elvrendszernek! Szóval van valakinek ötlete, miért nem lehet ez egy egyes hullám :o)?

Hétvége van, egy kis agytorna mindenkire ráfér, ugye? :o)

folyt. köv.

Thursday 16 February 2012

Bux várakozás - péntektől

Nem egyszerű a piac, nagyon nem. Túl sok alternatívát mutat. A piros számozást szerintem dobhatta a piac. A kék még él, illetve képbe került még egy lehetőség, ami azt mutatná, hogy egy LD megy lefelé. Az LD-t sajnos csak később fogjuk tudni beazonosítani. Ami reálissá teheti, az a megjegyzésben már beírt gondolat, mely szerint a napos kép alapján egy X megy lefelé, mely egy ZZ is lehet. ZZ esetében nagy eséllyel számolhatunk LD-re vagy ED. Az órás ábrába az LD verziót zölddel rajzoltam be. Kékkel megjelent egy alternatív verzió, amit most elsődlegessé léptettem elő, flat korrekció. (igaz az LD nagyon tetszik, de az csak akkor fog esélyt kapni, ha nagyot esik a piac, holnap vagy hétfőn és előtte nem éri a jelölt zónákat). Holnap nagy bizonyossággal emelkedés lesz, a kérdés, hogy meddig jut és korrekciós forma lesz vagy lökéshullám.

Bux napos chart:

Bux órás chart:


Wednesday 15 February 2012

OTP - csütörtöktől

Régen foglalkoztam az OTP-vel, aminek elsősorban az volt az oka, hogy láthatóan nem tervezett a papír nagyobb mozgást produkálni, amivel érdemes lett volna foglalkozni. Most sem szeretnék lemenni kisebb tf-re, csak egy kis összefoglalást adni az elmúlt időszakról.

A napos ábrán látható, hogy a célzóna után lefordult a piac. Ha vetünk egy pillantást csak az RSI grafikonra akkor ott is látszik, hogy a várakozások szerinti utat járta be a piac.

OTP napos RSI:
OTP napos chart:


Mi jöhet, mit várok a piactól? Továbbra is a várakozásom az esés, de szemmel láthatóan valamire vár a papír, oldalaz, végletekig menően. Ha ránézünk a hetes chartra látható, hogy bear a piac (megj.: ez decemberben is látszott, a kék zóna az akkori várt emelkedés zónája RSI-ben, amit elért és elkezdte a lefordulást, de hetesen ekkora rally is belefért abba a korrekcióba, lefordítva, hetes alapján csak az nyisson pozit, aki komoly fedezettel rendelkezik mert nem igazán jó beszálló és hamar kaphat egy margin call-t, igaz most ennek az esélye minimális, de nem árt várni egy szép nagy erőteljes esést...)

OTP heti chart:



Bux - csütörtöktől

Régen tettem fel napos ábrát, most megteszem a korábbi rajzon semmit nem változtattam.

Bux napos ábra:




Az órás chart alapján felrakott verziókból szvsz a piros számozás megbukott, túlságosan is elnyúlt a korrekció. A felső zóna elérését a mai mozgás után már kétségesnek érzem, nagyobb esélyt adok a tegnap is említett zónának, melyet most fel is raktam a rajzra. Felmerült bennem a kérdés, hogy a mai csúcsot lehet e már Minor C hullámként értelmezni, de közelről megnézve én a felfelé menő szakaszt inkább 3 hullámnak értékelem, mint 5-nek, ezért a válasz erre a kérdésre inkább nem, mint igen, de a rés miatt nem merem kizárni. A mai mozgás alapján nőt az ék verzió lehetősége, amit tegnap már említettem: "mert vagy a mai mélypontról, vagy az ábrán kis kék téglalappal jelölt zónából, jól számozható/elkülöníthető emelkedés indulhat, esetleg ék formációban"  Holnap szeretnék bizonyosságot is kapni a piactól erre is.  Amennyiben valóban C hullám ék lesz, akkor akár holnap vége is lehet, mert ma elkészült a két legnagyobb utat bejáró hullám, a többi holnapra maradt. Nem tudom milyen lesz a hangulat holnap reggel, tegnap sem tudtam, de az ábrán látott várható nagy emelkedést tegnap este is egy kicsit nehezen hittem el, most is így vagyok vele, de mint ma látható volt, egy éjszaka alatt is tud nagyot változni a hangulat. Kis tf-n nekem úgy tűnik a lefelé jövő 2. hullám ZZ volt, mely egy ékkel fejeződött, vagy fejeződhet be, majd jöhet az emelkedés. Az esés az ék formáció második hullámában ideális 78,6%-os fibo szintig jutott, ami tovább erősíti az elképzelést, azonban a teljes azonosításhoz még legalább két hullámot látni kell.

Bux órás chart:



Bux - gyors

Tuesday 14 February 2012

Bux - szerdától

A mai nap oldalazása a korrekció tényét erősítette bennem, időtávja pedig azt, hogy  piros számozással szemben a kéknek adjak nagyobb teret. Számomra úgy tűnik, hogy nem feltétlen érte el a piac ma a szükséges mélypontot, de holnap délelőtt megteheti, majd jöhet egy  felfelé kör. A számozásban egyedül b of B időtávja nem tetszik, túl rövidnek tartom, ez az elgondolás gyenge pontja. 

A piros számozás nem tört meg, de nekem ennél erősebb lökéshullámra van szükségem lefelé, hogy hinni tudjak benne. A megrajzolt csatorna fedélen  tegnap délután is és ma is megakadt az esés, nem tudta átvinni. 20 órás gyertyát számoltam meg a mélyponttól, miközben a piros kettes jó esetben is csak öttel rendelkezik, nekem ez túl nagy különbség, hogy az ugyanazon korrekcióhoz tartozás vonatkozásában ne legyenek erős kétségeim.  

Amennyiben a kék számozás lesz a nyerő, azt könnyen észre fogjuk venni, mert vagy a mai mélypontról, vagy az ábrán kis kék téglalappal jelölt zónából, jól számozható/elkülöníthető emelkedés indulhat, esetleg ék formációban. A belső szerkezet adhat megerősítést a célterület vonatkozásában, lehet az ábrán feltett téglalap, illetve érkezhet hasonló eséllyel a piros verzió törését jelző szaggatott vonalak környékére.

Bux órás chart:


Monday 13 February 2012

Bux - keddtől

Nagyon érdekes szituációban zárt a piac, tuti elemzést tudnék írni holnap nagyjából 9.30-9.45 után Addig maradnak a kétségek. Réssel nyitás, majd gyors emelkedés. Piros trendvonalak fogták meg a szárnyalást és a piros célzónába ért az index. A csatornák alapján Alt 4 tökéletes megvalósulása is lehetne, de ezt nem tudom bizonyossággal kijelenteni, mert a felfelé menő erőteljes emelkedést nem tudom alhullámaira bontani. A leglényegesebb információ elveszett a résben, vajon mi lehetett ott (a tömeg hangulata milyen formában változott)?

Bux órás chart:


A mai mozgás a piros alt számozás irányába billentett egy kicsit, erősítette annak a lehetőségét, azonban...

Lacikával történt beszélgetés tartalmazza mindazt, amin hezitáltam, ezért nem teszek új bejegyzést. Holnap délelőtt nagy eséllyel látni fogjuk hol tartunk, remélhetőleg megdönthetetlen bizonyítékot kapunk.

Bux - gyors

Sunday 12 February 2012

Bux órás chart és a 8. hét

A hétvégén Jeffrey Kennedyt olvastam, Cimballi utalt egy könyvére, melyben sok minden érdekességet fedeztem fel, ismét.

Az előző elemzésben felvázolt verziók szerint, maradtam a csonka 5. hullám ED verziójánál, mint elsődleges verzió. Most kicsit hozzáteszek, ismét górcső alá tettem  az emelkedést január óta, hogy valóban támogatja e a számozásomat. MACD indikátort használtam, ami nem tudja az összes hullám vonatkozásában biztosan jelezni a számozás hitelességét, azonban néhány esetben megerősítő tud lenni. Segít meghatározni a 3. hullám pozícióját, mert a harmadik hullám végén van a legmagasabban az indikátor, a harmadik hullám meredeksége a legnagyobb (általában, főleg ha az a megnyúlt hullám, ez most itt nem igaz), ami természetes hisz energikus, ereje teljében lévő hullámról van szó magas forgalommal, gyors árváltozással. Segít azonosítani a negyedik hullámot, illetve az ED vonatkozásában is ad támpontot. Téglalappal jelölt terület az, ami érdekes.

Bux órás chart:


A hagyományos TA szerint fej váll alakzatok leggyakrabban trendfordulók esetében alakul ki (ez az amit Elliott alapján várunk), pénteken felraktam egy elképzelést, amit most ismét, az alakzat egyébként a kék, azaz elsődleges számozásomat támogatja.

Kis tf-n megjelentek a divergenciák, melyek felfelé irányuló mozgást mutatnak a közeljövőben. Ez párhuzamban van az elképzelésemmel, de mivel kicsi tf-n jelentek meg, ezért a hatásuk is rövid. Nem akarom csak azokat a jeleket figyelembe venni, melyek az elképzelésemet erősítik, továbbra is figyelem mindkét verziót, sőt talán többet is. A lefelé jövet 3. és 5. megnyúlása (kék számozás), ráadásul az 5. jobban megnyúlt, mint a 3. természetes lehet egy ilyen fordulónál, azonban az indikátorokat nem tudom felhasználni, mert más képet mutatnak ilyenkor, de az is elképzelhető, hogy helytelen a számozás. 

Egy kérdés marad még a hétről, amit nem válaszoltam meg teljes mértékben. Miért számolok a lefelé körben sok esetben alacsony retrace szintekkel?

Amennyiben 3. hullám jön lefelé, akkor a Minor szinten várhatóan alacsony retrace lesz a belső szerkezetekben, illetve a Minor szintű 2. hullám esetében is. (mert a 3 legenergetikusabb hullám, tele erővel, ami nehezen engedi meg az ellenirányú mozgást.) Továbbá nagy léptekkel jöttünk felfelé, Kosztolány szóhasználatában remegő kezekbe kerültek a részvények, illetve egy erős SQ ment (shortosok kirázása nem feltétlen erős vásárlási kedv hajtotta az árakat ideáig) egy esésben kitörhet a pánik, akkor is ha csak egy X hullám tart délnek. Továbbá a trend gyengeségét jelentette az ED, illetve annak csonka volta, ebben a bizonyossággal van csak probléma, mert nem tudtuk egyértelműen azt mondani, hogy helyes a számozás.

Bux - várakozás a 8. héttől

Nem akarok sokat írni, lefordult, ez bizonyossággal kijelenthetjük. Azt, hogy hol volt a csúcs egyenlőre csak feltételezzük. A hét második felében esett a piac, a várakozások szerint. A heti chart alapján célzónában a piac lefordult, a fibo szintek közül az 50%-os fogta a felfelé kört, igaz egy spike láthatóvá vált, de, mint a charton látjuk nincs jelentősége. RSI 60-as szinten fordult lefelé, bear a piac a nagy képen továbbra is. A piac a korrekciós csatornában maradt, a felfelé menetel nem 3. hullám!

Bux heti chart:


Órás ábrán két verzió fut, attól függően, hogy hová tesszük az 5. hullám végét.  A csonka hullám verzióját nem vetem el, előre oda számoltam a végét az éknek, mivel a várakozás szerint teljesült (600-ig vártam, 650 lett), ezért amíg nem töri a piac elsődleges verzióként viszem tovább. A másik verziót alt számozással jelöltem. Ha magas retrace lesz, ami a szaggatott vonal fölé viszi a piacot a piros számozást el kell vetni, nagy eséllyel a kék zónába érkezik a piac. Ha a piros számozás lesz a nyerő az ábrán jelölt magasságokba viheti a piacot.

Bux órás chart:


A piac hamarosan színt vall, megmondja, hogy melyik értelmezés a jó, emelkedés lesz, a kérdés, hogy meddig. Nem akarok a futó verziók között esélyt latolgatni, a piros számozás szépen adja magát és a célzónát is, megnyúlt 261%-os 3. hullám, esélyes lehet, hogy az 5. is megnyúlik és a 4-nek kicsi retrace szintje lesz. A bajom vele, hogy túl szép, erre pedig az elmúlt időszakban nem volt példa...
A piac lassulni fog, mert mindkét verzió szerint korrekció jön,  a kérdéseinkre a választ nagy eséllyel csak kedd után kapjuk meg.

dZZ vagy hirtelen halál

Mester, az aki úgy ad támogatást, hogy felhívja valamire a figyelmet. A jó Mester az, aki emellett egy utat is mutat és hagyja, hogy a felfedezés öröme téged illessen meg. Nem az első eset, amikor Cimballi egy kérdésemre adott válasza egyben egy utat is kijelöl, amire rálépve a fel nem tett kérdéseimre is választ találok, nem tudom, hogy ez csak a véletlen, vagy csak birtokában van egy különleges erő, a lényeg sokszor padavannak érzem mellette magam :o) Ha így folytatja tényleg veszek tőle néhány Coaching órát... (Coaching: Link vagy Link, a lényeg jelen esetben a tréder/kereskedő fejlesztése) Akkor nézzük az elemzést, ami inkább elmélkedés a napos ábra alapján.

A hétvége első felében a dZZ verziót támogattam, sőt tulajdonképpen ki is zártam annak a lehetőségét, hogy a gyors esés verziója fog bekövetkezni. Az RSI értéke napos charton 72, ami inkább még a bull piaci ellenállás értékeként kezeltem (bear ellenállás 55-65, bull ellenállás 75-85 általában). Szerettem volna jobban megérteni az RSI mozgását, ezért első körben a szakirodalomban kutakodtam, második részben az ábrákat néztem végig. 72-es érték körüli csúcsok esetében egy esés következett, majd a piac új csúcsra ment, egészen 2010. áprilisáig, azóta két esetben érte el ezt az értéket, azonban utána új csúcsra már nem ment az index. Lehet itt még keresgélni, magyarázni, mikor honnan indult a felfelé tartó görbe, de félreraktam, megnéztem az MACD-t, mit mond.
MACD 2006 óta tudott csak 1.000 pont fölé menni és a jelenlegi értéket 3 alkalommal érte el. Mindhárom elérést követően, több ezer pont esés következett az indexben. 

Bux napos chart:


Azzal kapcsolatban nincsenek kétségeim, hogy a következő hetekben esni fog a piac, abban sem, hogy ez pár ezer pontot is jelenthet (figyelem, hullámokban mozog a piac, emelkedés is lesz benne). A fő kérdés, amire a választ keresem, hogy további korrekció, vagy trendfordulót mutat a piac. Erre pedig nem tudok határozott választ adni.
Lehetséges-e, hogy a bux sajátossága, hogy a bear piaci ellenállás a szokásos 65% helyett 72%-on található? Lehetni lehet, de egy kicsit magasnak tartom. Az is lehet, hogy a kérdés eldöntéséhez nem a megfelelő tf-t használom. Látható az ábrán, hogy a szeptemberi lefelé kör, komolyan behatolt a bear támaszba, ez pedig azt jelenti, hogy a felfelé menet egy bear piaci rally, de miért jutott ilyen magasra? (nem a price/ár, hanem az RSI)

Érdekes, hogy az amerikai indexek esetében 85 (Nasdaq) az RSI értéke. Amikor a Nasdaq 80 fölötti csúccsal rendelkezett valóban mindig új HP (high price) következett a korrekció után. (ezeket a csúcsokat a magyar piaccal együtt érte el, de a magyar piac nem ment új csúcsra) Érdemes egymás mellé tenni a két grafikont...

Nasdaq napi chart:




Nem akarok megállapítást tenni, csak hangosan gondolkozom, tele van a fejem érvvel és ellenérvel, de talán az használ, ha végig megyek mindegyiken és átvilágítom, hogy mennyire erősek, vagy sem. Esetleg elmegyek valami mellett, amit én nem vettem észre, de ti észrevesztek!

Ez a timeframe nem kereskedési időtáv, gondolkodni, tanulni azonban azt gondolom nagyon jó a segítségével.

Záró gondolat: Néhány hónappal ezelőtt beszélgettem Cimballival, az ő elképzelése a piac további emelkedése volt, az enyém az esés. Nem volt vérre menő vita közöttünk csak érvek. Ő az amerikai piac mellett érvelt, én a magyar oldaláról közelítettem.  Pár héttel később megállapítottuk, hogy mindkettőnknek igaza lett, mivel a két piac ellentétesen mozgott, lehet most is ez következik be? Előfordulhat, igaz abban az időben jobban hittem a piaci fordulatban, mint most.

Friday 10 February 2012

Bux távoli kép

Régen tettem fel a frissítését a távoli képnek. Havi ábra, így érdemben lehet nem is havonta, hanem negyedévente kellene ránézni. Nagyon érdekes, hogy a vízszintes kék vonalat nem most húztam oda, ellenállásként rajzoltam be jó néhány héttel ezelőtt. Ezek szerint nekem sűrűbben kellene ránézni, majd jött a döbbenet, a tréning miatt lekerült a távoli kép aloldal, most megnéztem és visszaraktam... :o(  Hetes célzónát nézzétek... Igen, ez egy tapasztalat most, hogy néha a kis timeframe félrevisz, félrevihet, hinni kell a hihetetlenben és folyamatosan újraértékelni, ezért szükséges a nagy kép lehetőségeit megvizsgálni és evidenciában tartani!

Havi chart alapján nem mondanék semmi újat, valamikor a jövőben az ábrán jelzett zóna elérését prognosztizálom. Ezidáig nem vetette el semmi. Érdekes lehet, mint tegnap írtam, ha a zónába egy ED vinne le minket a váltakozása elve alapján.

Bux havi chart:


Figyelem, ez olyan időtáv, amin szerintem nem tud senki sem közülünk kereskedni, egyszerűen nincs hozzá elég tőkéje!

Bux1112- gyors2


Nem akarok eltávolodni Elliottól és a hagyományos TA irányába jobban elmozdulni, de jelenleg ráerősíthet az elgondolásomra, hogy a felfelé menő 2. hullámtól mit várják. A flat verziót egyenlőre dobja a piac, valami alhullám lehetett.

bux1212 - gyors

Megnyúlt az 5. hullám, ami számomra a következő jelentéstartalommal bír. RSI alapján levont következtetésekre vigyázni kell, mert nem biztos, hogy a 3. hullám megy a legmélyebbre. Csonka nagy 5. után megnyúlt 3. és 5. alhullám 1-en belül erős trend, a korrekcióban nagy eséllyel kicsi retracre megy vissza a piac, illetve inkább flat korrekcióra számítok. Lehet ott marad a rés? (extra erős bear jövő lenne)

Bux1212 15' chart:



Péntek

Kis tf-es képet nem rakok most fel, nézzük meg, hogy a tegnap délután felrakott 15' chart alapján megy e a piac? Az 5. hullám lehet csonka, de lehet megnyúlt is...

Thursday 9 February 2012

Bux - nagyobb kép

Mi lehet ez az alakzat? Ez egy nagyon fontos kérdés nagy tf-n. Két elgondolás lehet nagyon reális a jelenlegi ismeretek alapján a sok közül.

1) Felfelé egy ZZ jött a teljes alakzat dZZ lesz
2) Felfelé egy ZZ jött és nagy a baj, mert kész  a 2. hullám, jön a Primary 3. lefelé

Érdekes elgondolás, hogy a lefelé tartó hullám 2007-2009 között A volt, akkor a váltakozás elve szerint ED-t kell keresnünk, erre figyelek, de talán most még nagyon korai fázisban vagyunk, hogy felfedezzük.

Egyenlőre mutatom a napi chartot és egy kis magyarázatot. A felfelé tartó hullámok csatornán belül maradtak. Ez számomra annyit jelent, hogy nem lehet egy ötös lökéshullám első három hulláma, hanem a csúcs után most a lefordulás következik be, mert ez korrekciós alakzat volt, egy Zigzag. Amerikáról tudjuk, hogy nincs kész a teljes esésre, ezért időben elhúzódó csúcs elérésre lehet számítani. Időt nehéz rá mondani, de hónapokban lehet majd mérni. (figyelem ez csak a lehetőségek közül az egyik verzió). Erősíti számomra ezt a verziót a MOL mozgása, ahol a mélypontról 5 hullámot látunk felfelé, lehet, hogy ott egy sima ZZ lesz miközben a buxban dZZ? Az elgondolás piros számozással látható az ábrán.

Bux napos chart:


A második verziót nagyon nem kell magyarázni, a szeptemberi mélypontok alá látogatunk, klasszikust idézve: "nem kicsit, nagyon"

Egyenlőre gondolatébresztőnek szánom, ha kicsit több időm lesz végigtekintek ismét a piacon.

USD/HUF kereszt február 9

Kivételesen ide is felteszem a deviza keresztet. A várt célzónába ért a piac. A kép alapján akár készen is lehet a fordulatra. Bizonyosat csak később mernék mondani, mondjuk 224 felett... A flat 2. hullám zavaró, mert ránézésre aránytalanná teszi a képet, az 5. túl rövidnek látszik.

USD/HUF 8H chart:




A többi devizát felrakom később a forex oldalra. Link

Bux1212 - gyors


Egyenlőre legyen egy gyors, munkaverzió, meglátjuk igazolja e holnapi nap, majd még írok róla, a csúcsról is.