Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Tuesday 14 February 2012

Bux - szerdától

A mai nap oldalazása a korrekció tényét erősítette bennem, időtávja pedig azt, hogy  piros számozással szemben a kéknek adjak nagyobb teret. Számomra úgy tűnik, hogy nem feltétlen érte el a piac ma a szükséges mélypontot, de holnap délelőtt megteheti, majd jöhet egy  felfelé kör. A számozásban egyedül b of B időtávja nem tetszik, túl rövidnek tartom, ez az elgondolás gyenge pontja. 

A piros számozás nem tört meg, de nekem ennél erősebb lökéshullámra van szükségem lefelé, hogy hinni tudjak benne. A megrajzolt csatorna fedélen  tegnap délután is és ma is megakadt az esés, nem tudta átvinni. 20 órás gyertyát számoltam meg a mélyponttól, miközben a piros kettes jó esetben is csak öttel rendelkezik, nekem ez túl nagy különbség, hogy az ugyanazon korrekcióhoz tartozás vonatkozásában ne legyenek erős kétségeim.  

Amennyiben a kék számozás lesz a nyerő, azt könnyen észre fogjuk venni, mert vagy a mai mélypontról, vagy az ábrán kis kék téglalappal jelölt zónából, jól számozható/elkülöníthető emelkedés indulhat, esetleg ék formációban. A belső szerkezet adhat megerősítést a célterület vonatkozásában, lehet az ábrán feltett téglalap, illetve érkezhet hasonló eséllyel a piros verzió törését jelző szaggatott vonalak környékére.

Bux órás chart:


45 comments:

  1. Szia Ad,

    USDHUF-ra tettem fel pár képet. Ha van időd kérlek kukkants rá.

    Köszi ;)

    ReplyDelete
  2. Replies
    1. Ad's forex - USD/HUF 02.09.

      Delete
    2. közben egy dolog bevillant, miért ilyen nagy (időben) a negyedik a 2-hoz képest. Az ábrában lehet valami hiba, pontosabban a számozásban.

      nekem a slingshotnál a két csúcs távolsága soknak tűnik, szerintem több, mint 2 nap eltelt közte, vagy még több, ami azt jelenti, hogy órás chart alapján ha el is sül a csúzli lehet nem hozza meg a várt eredményt

      Ezt nem egy programmal(robottal) csináltad,ismerős a számozás technikája valahonnan, ahol ezt egy variációnak dobta ki a program?

      Delete
    3. sőt most még inkább megnéztem, szerintem csak további USD erősödést mutat, nem látok jelenleg divergenciát, valami kavar van, mert az ár/oszcillátor az aljak összehasonlításánál lehet bullish csúzlit találni (divergencia), TE a tetőknél jelzed, a tetők bearish csúzlit mutatnának, de túlment rajta a piac

      Delete
    4. a chart órás, de macd 2x (quasi 2h-nak felel meg)

      a program a RET. Ritkán használom.

      A csúzli max 1. alhullámot indíthatta el.

      Én a hsz változatot most nagyon érdekesnek tartom, mert csontra odáig jött fel.

      Ezt a 2./4. dolgot nem értem. Nem ez a váltakozás lényege? Ha 2. mély és/vagy gyors, akkor számíthatunk arra, hogy 4.-es sekély és időben elhúzódó. Jó múltkor direkt kimásoltam a Prechter könyvből.

      Delete
    5. Igen, rosszul írtam rá. Bearish slingshot.

      Mit tesz a saját pénznemmel kapcsolatos gondolkodás. :)

      HSZ variáció azért lehet érdekes, mert A-C vonal visszverte. Ráadásul E-re is 223.5 számoltam ki. Holnapra kiderül.

      Delete
    6. éreztem, hogy a RET :o)

      ázsia 2,5% pluszban, ez az elképzelések mentén mozog, bár nem tudom mi lesz hivatalosan az "oka" :o)

      Delete
  3. Első nekifutásra tetszik, mert megválaszol néhány kérdést :o)

    ReplyDelete
  4. SP-ben ha nem hír volt, akkor az egy impulse mozgás északnak a nap végén, a ami nap megelőző része korrekciónak látszott...

    ReplyDelete
  5. Jó reggelt!

    Úgy néz ki ma elindulunk felfelé...

    imi-boy

    ReplyDelete
  6. üdv Boy

    Nem tudom mire alapozod az ennél feljebbet, részvényeket vizsgálva OTP, MOLba nincs gatter, ricsi és t-com kevés a jelölt cél árhoz inkább minden föl rántás már short keresés részemröl így 19960-tól.

    TWER

    ReplyDelete
  7. Üdv Twer!

    Nincs alapja, mint ahogy dax és sp emelkedésének sincs, nem is lépek még poziba. Jól elkaptad a shortot! gratulálok!

    boy

    ReplyDelete
  8. Szvsz, eddig a várakozás szerint, ez egy c hullám lehet,ellene nem kereskedünk, c/2 mehet lefelé

    ReplyDelete
  9. Ha nagy a retrace, akkor 800 alá is benézhet a kettes

    ReplyDelete
  10. Üdv Ad!

    Ott szabad egy kis longot nyitni?

    imi-boy

    ReplyDelete
    Replies
    1. A te döntésed, nem vagyok gép előtt, de a tegnapi alj alá rakott stop és a saját kockázatvállalási hajlandóságod, elvárt hozam kockázat arányod figyelembe vétele mellett akár lehet is (nagyobb tf-n bear a piac, ezért csak óvatosan, én megvárom a lefordulást)

      Delete
    2. Ok. Köszi! Azt hiszem kivárok!
      boy

      Delete
  11. üdv Boy

    Ha figyeled vissza tért a tegnap előtti oldalazó sávba 19870-940, amerre innen indul az a ki törés irány itt már 10 perces jó be szállót ad, várd meg a vissza textet, mert lehet fals ki törés. Meg mondom őszintén én kétlem a 20300 el érését.

    TWER

    ReplyDelete
  12. üdv

    DAXról kinek mi a véleménye, már kettő hete a 6800-as szinten mozog, le fordul vagy mi lesz?

    TWER

    ReplyDelete
  13. Köszi Twer!

    Egyenlőre várok, mostanában nagyon kis pozikat nyitok, óvatos vagyok, megvárom mi lesz!

    boy

    ReplyDelete
  14. Jó döntés!

    Nem biztos a felső zóna, van alatta is egy potenciális zóna

    ReplyDelete
  15. Ismét fel, vagy flat a 2. hullám, vagy kész a 2.hullám és ez c/3, ebben az esetben 2. 50%retracre mehetett

    ReplyDelete
    Replies
    1. 3. hullám célár 20120 környéke (nem fibo ráccsal, fejben számolva...)

      Tető 20200-20400 között, függ attól, hogy 5. megnyúlik , illetve milyen mély lesz a 4. retrace

      ad

      Delete
  16. egyenlőre az látszik, ha nincs megnyúlás akkor piros vonalak zónája, ha van akkor a kék téglalap. ad

    ReplyDelete
  17. Szia Ad,

    USD/HUF mai mozgása szerinted hsz utáni trust volt?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Passz, nem látok grafikont
      Nagyon gyors a mozgás, azaz nagy eséllyel lökéshullás
      Örülnék, ha kihúzná 4ig, de kicsi rá az esély,hacsak nem lesz megnyúlt és hsz korrekció

      Delete
    2. Most esik le, hogy egy ed jól illeszkedne a képbe

      Delete
  18. Egyelőre elég sietősnek tűnik. Még egy lefelé kör szerintem dukál neki, aztán remélem csinál egy egészséges retrace-t, egy kis divergenciával megfűszerezve.

    Az lehetne egy jó beszálló, ha már tegnap éjjel tutyi-mutyi módon zártam a shortomat. Az MM megóv, csak néha a nyereségtől is. No mindegy, majd legközelebb. ;)

    ReplyDelete
  19. Replies
    1. de már feljebb ment 19400 fölé? (!)
      másfelől nem likvid a piac, csak óvatosan, első hullámnál érdemes a spike-kal számolni, illetve ED-t is folyamatosan vizsgálni!

      ad

      Delete
    2. lezúzott, ed vizsgálata a legfontosabb!
      Szvsz hír jöhetett!

      ad

      Delete
  20. hu devizakat nagyon megpaskoltak./..hir van?
    ...bocs kepen elirtam egy ezressel...

    ReplyDelete
    Replies
    1. gondoltam
      közben ED verzió beerősödött, boríthatja az ábrád
      a mozgás alapján hír

      ad

      Delete
  21. itt van:
    http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/elhalaszthatjak_a_gorog_hitelcsomagot_megbillentek_a_piacok.162931.html

    vajon mikor jön a cáfolat ? Jön? ad

    ReplyDelete
  22. még kell egy kis kör lefelé, ED 2/c/5
    ad

    ReplyDelete
  23. Sziasztok !

    Nálam is ED verzió van most, igaz nálam kábé most ér véget a 4. hulláma (lefelé), és hamarosan indulhat az 5. fölfelé (BUX hatiban 20.125 fölé).

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nem látok rendes grafikont, céláram van, ami egybevághat,továbbra is. 20200-20400 kb

      Delete
  24. üdv

    Min 1000-1500 pont mozgás lesz hamarosan.

    TWER

    ReplyDelete
    Replies
    1. igen, de szerintem még nincs kész a szerkezet

      Delete
  25. hati 30' bullish csúzlinak néz ki, hamarosan kiderül

    ReplyDelete