Hírek/News
Thursday, 25 August 2011
Holnaptól tilos a long! - Bux, Bux1112, OTP
Kicsit fellengzős a bejegyzés címe, de szándékos. Holnap lesz az első nap, amikortól a korrekció végére lehet számítani. Minimálisan ezt az időtávot adtam meg. Nyilván lehet longolni a piacot, sőt talán holnap elindul felfelé is, hisz kell még egy felfelé kör, de csak óvatosan, napon túl nem tartanék most pozít.
Naposon, akár kész is lehet a szerkezet (minimális elvárásaim teljesültek), egy háromszög (Charlie már régóta mondja és figyeli), mely óráson már tisztán látszik. (e) hullámról lévén szó, várakozásom kitörés a háromszögből, majd esés.
Bux órás grafikon:
Becsatolom a régi hati napos ábrát. Várakozás volt a kék vonalak érintése, holnap akár meg is lehet.
Bux1112 napos chart:
A korábban már feltett OTP ábra, feltettem egy új zónát, melynek kicsivel nagyobb esélyt adnék.
OTP órás chart:
Tuesday, 23 August 2011
Bux1112 - várakozás
Egyenlőre rövid leszek, a három megvastagított kék vonal elérésére számítok (leginkább a hosszúéra). Az OTP-nél nem írtam, de most mondom, hogy itt is ott is a képben lehet egy komplexebb korrekció, ami időben elnyúlik.
Bux1112 napos chart:
OTP - várakozás - keddtől
Az OTP esetében, amennyiben a 3940-3950-es támasz nem esik el a következők szerint képzelem a jövőt. Elsődleges ár a 4.240-4.250 környéke, majd elindul az esés és új mélypont. Ha törik óráson a támasz, akkor ez a verzió érvényét veszti!
OTP órás chart:
Monday, 22 August 2011
OTP
A célár bejött, az időtáv hosszabb lett, egyenlőre a kép. Talán, de ez még nem elemzés, célár 4.242, amiről lefordulhat.
Halihó - újra itthon!
Részletesebb elemzéssel később jelentkezem (nem ígérem, hogy ma, elég korán keltem, no meg van egy kis időeltolódás, igaz minimális), addig is egy ábra frissítés.
A (b) jelölés elméletileg a harmadik hullám teljes korrekciójához tartozik, 3. hullám (a)-(b)-(c) korrekciója fogja megadni a 4. hullámot. Egyenlőre a korrekció, akár háromszög is lehet - időben elhúzódhat (!), mintha erre (is) számítottam volna, nem? Ami nagy valószínűséggel látszik, hogy ZZ már nem lesz, nem megyünk nagyon magasra. (Magamban még a teljes lefelé menet, mint X verzióját sem tudtam kizárni, erre érdemes odafigyelni, hogy egy nagy short belépő ne vigye el a teljes kereskedési tőkét)
Bux1112 napos ábra:
Friday, 19 August 2011
Thursday, 18 August 2011
Wednesday, 17 August 2011
Tuesday, 16 August 2011
Monday, 15 August 2011
Sunday, 14 August 2011
Bux1112 várakozás - 33. hét
Nagyon gyors volt a 3/4 korrekció, várakozásom, hogy a 3/5 korrekció ment le eddig (nem teljesen) és jön a 4. hullám (azaz a 3. korrekciója), mely időben hosszabb lesz. Kicsi eséllyel az esés folytatódhat, nem lepődnék meg rajta, ugyanakkor nagyon figyelném, hogy nehogy egy bear trap szituáció adódjon. Egyenlőre azonban naposon több jel mutat felfelé, mint lefelé. Berajzoltam a korábbi napos ábrába egy karikát, ha azt elérte az index elkezdeném keresni a divergenciát, mert jó set up-ot kínál. Addig nem lépnék shortba!
A felfelé menet a (2008) korrekciója olyan fele-másra sikerült, főleg a C hullám, a lefelé jövetel sem volt az elején "szép", ezért nagyobb eséllyel mondanám azt, hogy lefelé egy X tart, vagy háromszög lesz, mint a teljes nagy C, melynek a célárát 6.000 körülire tettem. (nagy kép)
Bux1112 napos chart:
OTP várakozás - 2011 33. hét
A pénteken jelzett letörés nem valósult meg teljesen, bár egy éles esés bekövetkezett, szvsz továbbra is lefelé mutat több jel, ezért hétfőn nem lepődnék meg egy alacsony, réssel történő nyitásban.
OTP órás chart:
Az esést én 3 hullámban várom, a célárak a korábbi alj, illetve az ábrán jelzett három FIBO szint lehet, legnagyobb eséllyel a négyzetbe való érkezést mondanám most. De ez lehet egy B hullám is, amit a legnehezebb eltalálni.
(Itt is Buxban is a legnagyobb hezitációm, hogy vajon vége e a korrekciónak, vagy csak a 3/5 hullám korrekciója ment le, erre csak a piac mozgását látva fogok tudni választ adni...)
OTP órás chart:
Friday, 12 August 2011
OTP - gyors
Órás chart, csúnya letörés jöhet... poziba lépéshez egy RSI megerősítés után lépnék, de úgy tűnik csak napon túl lenne optimális... réssel nyit hétfőn?
Szolgálati közlemény
Kicsivel több, mint egy hétig nem leszek. Nem merek ígérni semmit (talán látok netet), csak annyit, hogy minden reggel 8-kor megjelenik majd egy bejegyzés, ahová a napi kommenteket lehet írni. Aug. 24 után ismét itthon, addig tartsátok a buxot :o)
Bux1112 - 5' kiegészítés
Az 5 percesen gyakran megnyúlt a 3. és 5. hullám is. (261,8% Fibo), illetve a trendcsatorna a spike-ok miatt máshogy is megrajzolható. Amerika nagy pluszban, távol kelet meg nem, eddig. Hetesen írtam, hogy jó lenne egy low közeli zárás ma, mert, "akkor szebb a kép".
Rajzoltam a fentieket is figyelembe véve egy kiegészítést, egy kicsivel nagyobb célzónát. Délután 2 után próbálok gép elé kerülni is "gyors"-t írni.
5' chart:
Thursday, 11 August 2011
Bux1112 várakozás - péntektől
A várakozásomat a következő két ábra foglalja össze:
Bux1112 napi grafikon:
Bux heti chart:
Bux1112 5' chart:
5 percesen jelöltem egy lehetséges mozgást végig, míg egy alternatívnak (kisebb esély) az elejét.
Bux1112 napi grafikon:
(csókoltatom a Markes4 tervezőit.. a fenti ábra megrajzolásába, számításokba és egyéb az elemzéshez szükséges dolgokba 1,5 órát tettem bele, most eltűnt az egész...!)
Újra rajzoltam egy részét és felfedeztem egy hibát a korrekciós trendcsatorna két jelölése közötti különbséget nézzétek, a felsőn párhuzamost rajzoltam, ami rossz. Helyessen viszont jobb célzónát ad. Figyelem a 4. sokszor kitekint a csatornából (trend), várakozás a négyzet. A korrekció ideje a kettes jelölésének függvényében 13-28 óra, azaz várhatóan kettő-négy nap. A mai akár az első is lehetett!!!!
A spike-ok miatt a vonalakat többféle képen is be lehetett volna húzni, de nem akartam túlságosan bonyolulttá tenni, mert már így is az, erre figyeljetek!
A spike-ok miatt a vonalakat többféle képen is be lehetett volna húzni, de nem akartam túlságosan bonyolulttá tenni, mert már így is az, erre figyeljetek!
Bux1112 5' chart:
5 percesen jelöltem egy lehetséges mozgást végig, míg egy alternatívnak (kisebb esély) az elejét.
Bux1112 - várakozás csütörtök
Nem gondoltam volna, hogy a lefelé menet ilyen gyors lesz. Olyan nagyok a hullámok, hogy hetes charton látszanak a legjobban.
Az a gyanúm, hogy nem tudott még kiteljesedni a harmadik nagy hullám. A piaci együttállások sincsenek még meg, azaz CHF még nem elég erős, az SP még nem ragadt egyszer a célárhoz, nagy eséllyel ma kiteljesedhet, de legkésőbb pénteken, gondolom mindezt, azért mert nagyon gyorsan mozog a piac. Tegnap reggel felhívott valaki, akinek tavasszal mondtam, hogy nagy esés lesz és gratulált, mondtam, hogy ez még nem az, mert részvény még nem került felfüggesztésre, nem számítottam rá, hogy délután ez is megtörténik. Kaptunk egy kis kóstolót, mert nagy eséllyel ez csak az első nagy hullám 3. alhulláma volt!
A célár elérése után szükségünk lesz legalább 3 hullámra a korrekcióhoz (a.-b-c), ezek a hullámok időben is hosszabbak lesznek, mint a napokban látott, néhány órás korrekciók. Nagyságuk 1.000 pontnál nagyobb (sajnos 1.000 pont feletti mozgás szinte mindennapos).
Nem tudom elindítani a kereskedési rendszert, nem tudok most feltenni semmiféle friss grafikont és pontos elemzést. Eljött az idő, hogy a brókercégek esetében is csőddel kell számolni? Igen, reális esély! A portfolio topicban olvastam, hogy sokan ledarálták magukat, számlájuk minuszba ment... Mindegyik brókercég felkészült az ekkora esésre, csapják időben a pozit, vagy van akkora tőkéjük, hogy mögé álljanak?
Mi jöhet ma? Grafikon nélkül nagyon nehéz, tegnap délután a gyorsban feltettem egy ábrát, csak ez maradt.
Lehetőségek: vagy megfogja az ábrán látható szint, és emelkedik, oldalaz, legalább egy hétig (a 2. korrekció 3 hétig látszott) az ábrán is látható módon, vagy megyünk lejjebb 4-5.000 pontot még.
Subscribe to:
Posts (Atom)