Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site
Kérlek titeket, hogy megjegyzéseket mindig az utolsó bejegyzés alá írjátok terméktől függetlenül, csak így fogom biztosan olvasni, köszönöm!

2012. február 2., csütörtök

Péntek

Rövid leszek. Bux esetében a piac számomra azt mondta a mai új csúccsal, hogy még nem érte el a korábban már emlegetett zónát, de el szeretné érni. Ez az alakzat lehet egy ED, ahhoz, hogy ezt megmondjam mélyebb szintre kell lemenni, amire most nem vállalkozom. Órás ábrán lehet, hogy kész a szerkezet, de az is lehet, hogy csak 3. hullámban vagyunk. A hetes ábrán az emelkedést a fibo vonal és a trendcsatorna teteje fogta, gyakorlatilag csak a mostani emelkedéssel érte el az index az "ideális" szintet. Miért fogadtam el korábban? Azért, mert ez a szint csak kb, egy zóna, azaz lehet még innen feljebb is pár száz ponttal átmenetileg az is beleférne. de akár lehetett volna lejjebb is...

Bux hetes:

Bux hetes nagyítva:


Bux órás chart:


Ami az egyedüli jó dolog ebben az általam már nem várt emelkedésben, az az, hogy ezzel sokkal inkább összerázódnak a devizák a tőzsdékkel. Charlienak igaza van, nem érdemes csúcsvadászatot tartani, meg kell várni, amíg látványosan lefordul a piac. Tudom elég régóta várom ezt a fordulatot, hogy hamarosan itt van, de ez a felfelé C egy ED-vel szerintem sokunkat megzavart...

Régen írtam, milyen igaz lett, szerintem részben ránk is:

"a többség végig fogja shortolni az emelkedést (c hullám) és amikor újabb és újabb csúcsokra megy a piac, a short zárások tovább húzzák , amikor végleg "elfáradnak" a shortosok, akkor lesz a fordulat és a nagy zuhanás"

115 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Mindenkit üdvözlök!

    Én egy kezdő - addig mindenki kezdő szerintem, amíg nincs kézzelfogható nyeresége a taktikája és meglátásai által - tőzsdés volnék. Pár hete akadtam erre a blogra és még ha nem is szóltam hozzá, naponta többször idekattintok, hogy az egyes dolgokról mi az elképzelésetek, függetlenül attól, hogy utólag jónak, vagy rossznak bizonyult az elképzelés.
    Az írásra az késztetett, hogy felmerült AD részéről a posztolás abbahagyása, amit mint írta, nem tesz meg, de ezzel a levéllel is biztatni szeretném, hogy még a felmerülés se forduljon meg a fejében!

    Sajna én a mai napot egy kitörésnek néztem,hiszen átléptük a 200-as SMA-t. Csináltam is egy gyors grafikont. Van-e értelme? Nem tudom, de érdekes:)

    http://kepfeltoltes.hu/view/120202/Bux_Napi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Szóval mindenkinek meleg kézszorítás, és neked meg AD, csak annyi, hogy HAJRÁ TOVÁBB!

    Blasius

    VálaszTörlés
  2. köszi!

    Négy hónap "teljes" találat után rettentően idegesít, hogy mindig húz egyet, majd még egyet a piac...

    Nem hagyom abba, csak átfutott az agyamon, Charlie írta tegnap, hogy offol, majd pár perc múlva visszatér, én is ilyen vagyok...

    VálaszTörlés
  3. üdv AD

    Ki tartás!!! Most ami nagyon lényeges volt neked korábban mikor az egész C hullám elindult másodlagos 21000-es BUX cél árad, most inkább ezt kellene megnézni mi a realitása, mert ahogy elnézem a nemzetközi indexeket egyre jobban ez alakítja a képet. Ha eddig is el megy nekem is tele a hócipőm vele.

    TWER

    VálaszTörlés
  4. ad...tudom nem birom parba allitani de ha innen lefordulnank az nem lehetne egy ABC otp,buxnal?...ehhez kapcsolodna a kerdesem amit multkor feltettem de nem valaszoltal ra...hogy fordul egy trend elliottos szemmel???...olyan nem lehet hogy egy abc-vel lekorrekciozza a mostani emelkedest majd csak utana kezdi el valamilyen formaban a lefele menetet kiepiteni??..kozben otpt lenyomtak,akkor az tegnap egy ld volt es zarasra jelolte ki a 2-t vagy b-t most 3 vagy c...de mihez tartozik?..
    otp 60
    otp 5perc

    VálaszTörlés
  5. szia, bocsánat

    nem, ez a fordulat sajátosága, 5 felfelé után ua. a szinten 5 hullám fog menni a másik irányba,erről tréningen majd fogunk értekezni, mert fo tos megérteni

    VálaszTörlés
  6. szoktam olvasgatni carl futia blogjat...erdekes...
    http://carlfutia.blogspot.com/2012/01/lindsay-update.html
    carl futia blogja

    VálaszTörlés
  7. Üdv.

    Van itt valaki??
    Tényleg elég kihalt lett a blog, ahogy visszaolvasok, tényleg mindenki hócipője tele van.... FRANC ESSEN EZEKBE A C HULLÁMOKBA!!!.....

    picit félve rakok fel megint egy képet, mert ha jól értem Ti ezt elvetettétek?!?

    nálam most kb így nézne ki a helyzet, most még a C/5/4-ben vagyunk majd utána várom a C/5/5-öt (ez már jó lenne tényleg ED lenne...)

    szóljatok ha nagyon nem ok a chart!

    http://www.kepfeltoltes.hu/view/120203/BUX5_2012.02.03._www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    ...egy gondolatot írtam USD/HUF is ad's_forex-re

    csabesz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csabesz,

      Elképzelhetőnek tűnik. Ezen gondolkoztam én is tegnap, csak egy picit tovább nyúlt a harmadik, mint ahogy én gondoltam.

      Arra kell figyelni, hogy nehogy komplexebb legyen ez az ötödik hullám, azaz nehogy C/[5]/(v)/i legyen belőle, és a BUX1212 mondjuk 19700-800 környékéről forduljon ismét északnak.

      Múlt hét óta kint 6.2% nőtt a medvék száma. Bár ez a 23% még mindig átlag alatti szám, egy bear market rallinál szerintem ennél alacsonyabb arány kéne.
      http://www.aaii.com/sentimentsurvey

      Ha nem is pont ilyet, de valami hasonlót szeretnék látni a csúcson: http://kepfeltoltes.hu/view/120129/sentiment_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

      Törlés
  8. ..na malevnek is kapufa,vege...jol is van ez igy bameg..lovas,betyar nemzet vagyunk mi ,mi a szarnak ide repulo madarak..:))

    VálaszTörlés
  9. szia csabesz...igen,jol megcsappant a blog,mondjuk azt csak ad latja hogy a latogatottsaggal mi van...chartod akar jo is lehet...de szerintem itt mar mindenki huzza fulet-farkat,jol meglettek vagva az onbizalmak..:(

    VálaszTörlés
  10. kozben otpnel kis tfen a tegnapi ld az egy "a" hullam volt,ugyhogy maival megvan abcA...a mai aljtol a felfele mozgas is korrektivnak tunik,ugyhogy benne lehet majd meg egy kor lefele...de hogy minek a resze?

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok!
    Vagyok én is, csak figyelek mi lehet!
    Semmi nem akar dűlőre jutni itt még mindig él mindenki verziója!

    Charlie az Ed is él még otp-re vagyis a 4060 az lehet ebben a 4. hullám!

    Szerintem ezt ma sem kell erőltetni esetleg délután!

    Naitssz

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!

    Lassan tényleg fordulhatna, főleg így, hogy 20080-on nyitottam 10konti hati longot (bízván a mielőbbi fordulatba), stop 20100-on.
    Nem vagyok egy ideges típus, de már kezdem én is felhúzni magam!

    VálaszTörlés
  13. maga a hír elég szomorú, nyilván nem azt bizonyítja mennyire überf*sz* minden..
    ...de ez jó.. lovas, betyár nemzet.... :-))

    .....aztán majd jönnek korunk Rúzsa Sándorai is :-( (ha még nem lennének itt...)

    csabesz

    VálaszTörlés
  14. nekem ugy tunik hatiban ma vege lesz egy kornek...de mi a neve? 5....5/1...esetleg B/c....ad raneznel?..nem akarok tetovadaszatot fojtatni de ez a felfele kor nemsokara befejezettnek tunik...esetleg delutan nfp xar lesz ami hozhat korrekciot..
    hati 15

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem, ha 19390 alá benéz, akkor nagy valószínűséggel bent lesz a csúcs.

      A hírnek nem muszáj szarnak lennie. Volt már rá példa, hogy rossz hírre nem is reagáltak a piacok, míg jó hírre esetleg kilőttek - kicsit, vagy nagyon - aztán beestek.

      A célár területe egyben R1-R2.

      Törlés
    2. ...én C/5/4/b szeretnék belelátni...

      csabesz

      Törlés
    3. Én is :) De addig nem tudom kizárni, hogy nem megyünk új lokális csúcsra. Arról ne is beszéljünk, hogy mi van, ha ez a [C] csak [W] lesz. Az lenne egy short gyilkos.

      Nehéz poziból objektívnek lenni. Meglátjuk mit dönt a piac.

      Törlés
  15. üdv charlie és mindenki más

    Egy kérésem van vagy rosszul látok vagy a szemem már el zsibbadt de én úgy látom mintha a BUX már tegnap előtt ki eset volna az emelkedő trend csatornából, ugyan ez igaz a hatire is és az SP, DJ-re is megnézné még valaki jó látom.

    TWER

    VálaszTörlés
  16. szia twer...mintha tekeregne rajta hol egy kicsit alatta hol felette a bux...nekem ez a laposkuszas felfele furcsa..

    VálaszTörlés
  17. szia brikka..en is gondoltam mar ra ,,marmint arra hogy ez a felfele menet csak az elso resze lesz a felnek..brrrrrrrrr..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a piac rendre olyan szinteken fog mozogni, hogy nehéz legyen eldönteni ezt a kérdést.

      A piac a legjobb értékmérő. Nincs még egy olyan hely, ahol ekkor tömegek véleménye jelenne meg. A világban sok a kérdőjel és a bizonytalanság. Ezt a bizonytalanságot fejezi ki szerintem az alacsony volume (bear market rally). Nem mernek igazán pénz tolni a piacokba.

      Nagy X lehetőségét az indexekben pszichológiailag azért tartom elképzelhetőnek, mert egy korrekciót a bikák jó vételi jelnek tekintenének (már most is vannak ilyen hírek). Látva ezt a mostani emelkedést szerintem sokan lépnének be. Ez készítené elő a nagyobb esést, ami szerintem szintén egy elhúzódó dolog lesz. Lásd: Prechter - 5 more years of turmoil. Szerintem nem véletlenül gondolja így.

      De persze ez csak egy elgondolás. A piac majd úgyis eldönti. Nekünk csak figyelnünk kell és jó döntéseket hozni...reméljük sikerül.

      Törlés
  18. sracok...figyeljetek a csatornat..tamadja..ha kilep belole fel azzal konfirmalhatja az 5/3-at..es bux megy 20ezer fole...a furcsa hogy hatira ezt nem l;ehet igy ratenni mert ami itt 5/2 az ott lejjebb van mint ami itt 4...de lehet megoldja hati maskent...tudom hogy hatira azt irtam elobb hogy ma vege lehet egy emelkedo szakasznak de ez is benne van a pakliban..bux a fonok..
    bux 15

    VálaszTörlés
  19. üdv brikka

    Dobnál egy ábrát erről a W el képzelésről.

    TWER

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A [W] lehetőséget SPX-ben figyelem. Viszont ha az amcsik egy ilyet nyomnának, akkor valószínűleg a BUX is hasonlót csinálna.

      Ha akarod az SPX variációt felrakom, de ezt még semmi sem támasztja alá, csak nem akarom kizárni ezt a lehetőséget sem.

      Törlés
  20. üdv

    Hogy dobjam a hangulatot, aki mer az nyer. Gratulálok annak aki a tavaly febr. előre jelzésem le kereskedte ő már nyugodt és többszöri milliomos csupán 2- szer kellett neki poziba lépni 23800-on ugye short ahogy a grafikonon van és 15000 ki szállni, majd 15600-nál long ahogy grafi mutatja zárás 19500-on. Most hogy jönni fog-e a 13600 bízom benne igen.

    TWER

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valakinek annyi prognózisa van, hogy bármilyen mozgásra elő tud varázsolni egyet. De figyelek a kollégára, hogy a melldöngetése mennyire fog bejönni, majd emlékeztetem a mostani jóslatára...

      Joker

      Törlés
  21. molnal 19900-20ezer kornyekerol szeretnek latni egy 600-700pontos visszacsapast,az nagyon megerositene ezt a verziot,es persze a bux sorsat is meghatarozna nagy sulyaval...
    mol 15messzirol

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 2-es egy pillanatra sem mehet az 1-es kezdőpontja alá.

      Szerintem egy elképzelhető értelmezés, ha kis 2-eshez raknád a nagy 4-est, amely lehet egy nagy flat (ahol A egy flat, B egy ZZ, C egy imp.).

      Az onnan induló hullám vége nekem eléggé ED-nek tűnik. A kérdés talán ennek a trendszintje lenne...

      Törlés
  22. nagy vagy Twer...latod swing a nyero nem a gorcsoles nap mint nap a gep elott..de a kereskedesi kenyszer nagy ur..

    VálaszTörlés
  23. http://www.kepfeltoltes.hu/view/120202/OTP5_0202_1-2_1-2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Tegnap este ígértem egy 1-2-1-2-öt gyors ezt most felrakom!
    Később kis linkben is meg buxot is!

    Ez egy megnyúlt 5. hullám lehetne!

    Naitssz

    VálaszTörlés
  24. ok várom.
    Előbbi gondolatot folytatva, utána kezdtem olvasni arról, hogy megérzés alapján NE KERESKEDJ, ezt mát bánom, hiszen ez a prognózis megérzésre alapult. Íme ez egy ékes bizonyítéka annak, hogy aki megérzésből kereskedik az is lehet milliomos a tőzsdén, még pedig úgy, hogy heti havi szinten ellenőrzi a poziját.
    Mihelyt le zárul a C hullám ismét készítek éves prognózist, már alakul.

    TWER

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megérzések, intuíció nélkül már kihaltunk volna :)

      Kell az is. Mint, ahogy a racionalitás is. A kettő megfelelő elegyével lehetünk szerintem eredményesek. Ehhez pedig rutin kell.

      SPX:

      Egy régi, meg két "újabb" kép (rövidtávú bear, és bull változat), röviden a lényeg: ha a korrekciós csatornáról pattanna az index, erősen elgondolkoznék egy X, de inkább XX jelölésen.

      ------------

      csatorna messziről: http://kepfeltoltes.hu/view/120203/csatorna_spx_www.kepfeltoltes.hu_.png
      ------------

      bear: http://kepfeltoltes.hu/view/120201/FEB01_SPX_H1_bear_www.kepfeltoltes.hu_.png

      Erre egyébként az Eu elképzelésem miatt is hajlok: http://kepfeltoltes.hu/view/120203/FEB30_EURUSD_M30_www.kepfeltoltes.hu_.png

      ------------
      bull: http://kepfeltoltes.hu/view/120201/FEB01_SPX_H1_www.kepfeltoltes.hu_.png

      ebben annyi változás történt, hogy gyanús, hogy az v egy ED lenne. A trendszint azért itt is kérdéses: vége van-e az v hullámnak?

      Törlés
  25. üdv charlie

    SZVSZ. a MOL tetőt épít még pedig ék lesz max 19700 látok benne. Ha lesz is a BUXba új csúcs mivel minden túl vett még bőven be megy 19000 alá tehát 1000-1500 pont esés jön.

    TWER

    VálaszTörlés
  26. brikka...nekem ugy az a 4-es tul nagy lenne....skaccok ha lehetne kerni irjunk mar egymas ala folyamatosan,ugyis tudjuk mirol van szo...ha nem gorgetsz vissza nem veszed eszre a hozzaszolast..kosz..

    VálaszTörlés
  27. Naitssz...ez az abra mar nem jo hiszen reggel IV melyen belegazolt I-be...

    VálaszTörlés
  28. Charlie: Oké :)

    4-es nem baj ha nagy, 2-es rövid volt. Ez gyakran előfordul.

    VálaszTörlés
  29. otp 1-2-1-2

    hati 1-2-1-2

    Igen Charlie nem jó már, de máshol van így a iii-iv!

    Majdnem nem jött össze mert hatinak van még egy C le és otp-be beleférhet 4017 így!

    Naitssz

    VálaszTörlés
  30. azt szokta mondani ad hogy azonos trendszintu korrekcios hullamok ideje nagyjabol azonos..itt hatalmas lenne az elteres...nem tudom..

    VálaszTörlés
  31. brikka kösz az első nagyon bejött 1328-as SP, igen én is nézegetem én egy éket véltem felfedezni amelyből le tört, csak azt nem értem nem indult meg le fele valóba a cél ár 1295 körül van, különben az indexek ékelődnek a DAX és NASDAQ kivételével bár az utóbbi mintha az utolsó pár napban ékelődne.

    TWER

    VálaszTörlés
  32. hu Naitssz..nekem egy kicsit nyulik mint a retesteszta igy..hati celar 22ezer lenne?

    VálaszTörlés
  33. Tegnap Richter csapott oda most mol-richter! Hati más lehet!

    A szintek a képen hogy ez hol borul, de ott van még az Ed is 1-2-3-4-megvolt 5. hullám szenvedhet!

    A mai nappal az otp is trendvonal alatt mozog!

    Naitssz

    VálaszTörlés
  34. Prechter könyv: altenation within an impulse.

    "If wave two of an impulse is a sharp correction, expect wave four to be a sideways correction, and vice versa."

    Azonban ez nem szabály, csak inkább egy megállapítás.

    VálaszTörlés
  35. Naitssz: Molban, az 1-2-1-2 második kis 2-ese nekem túl sekélynek tűnik.

    VálaszTörlés
  36. otpt egesz rovidre igy gondolnam ha nem bokrosodik meg...
    : otp 1perc tegnap es ma

    VálaszTörlés
  37. Twer: SPX cash felmehet új csúcsra is, akár 1336-ig, akkor is még megállja a helyét a rövidtávú medve értelmezés. Ez esetben egy exp. flat alakzat lenne. Onnan elméletileg akár A*1.65 hosszú is lehet a C hullám. Ha nem megy A végpontja alá, akkor egy szép running flat lenne belőle. A hullám dinamikája majd segít eldönteni.

    De az is lehet, hogy egyik elképzelésem valósul meg. Meglátjuk :)

    VálaszTörlés
  38. oke brikka...de most a hosszarol vitatkoztunk nem a milyensegerol

    VálaszTörlés
  39. Brikka? Mol? tényleg molt akartál írni? :D

    Naitssz

    VálaszTörlés
  40. huuu ok :)


    Na otp-vel mi lesz Ed-el lefordul? vagy tovább fel?

    Naitssz

    VálaszTörlés
  41. na most lesz faramuci a helyzet...nagyon jo adatra dollar erosodik szepen,de azt meg nem annyira kamalja a reszvenypiac..hmmm

    VálaszTörlés
  42. otp kis tfen korrekcios kinlodast csinal le is fel is...szerintem elobbi abram jo meg,annyi hogy a hirre a B pont feljebb kerult..

    VálaszTörlés
  43. BUX1212: Talán még egy felfelé kör, és kész egy impulzív hullám. Szerintetek?

    VálaszTörlés
  44. üdv

    Én úgy látom BUX, hati kész a szerkezet ezzel a ki szúrással erre még számoltam, komplett az ék.
    Egyet kéne tudni az oti mit akar mert ott nem stimmel még be keverhet.

    TWER

    VálaszTörlés
  45. Charlie: igen nagyjából erre, de az is lehet, hogy TWER-nek van igaza.

    TWER: súgsz egy célárat? :)

    VálaszTörlés
  46. brikka jol gondolom hogy sp-nel flatra gondolsz?most lenne a B es jon le a C?...en is felvetettem itt hogy talan most ez a felfele kor a buxnal B/c es johet le C hullam...ad erre azt mondja hogy hol a parja egy ekkora korrekcionak..igaza van..sehol..de ha igy lenne akkor mi lehet..csak nem egy X es ezutan jonne az Y/c vagyis bux majd egy ujabb otossel fel kitudja meddig?

    VálaszTörlés
  47. Otp akár kész is lehet, ezzel az új csúccsal!

    Hatira nehéz most megmonani mit akarhat! kt nagyon játszik! tegnap is 500-700 közt!

    Naitssz

    VálaszTörlés
  48. Charlie: SPX nálam teljesen kétesélyes. Azért raktam be a bull verziót is. Az EU miatt hajlottam a bear verzióra, de az nem jött fel elég magasra. Ott is flat volt a pakliban, de ehhez most ennél, impulzívan mélyebbre kell mennie. Ez így egyre inkább HSZ-nek tűnik. Cimbalinál többen is így látták eddig is.
    Hátha nyitás után okosabbak leszünk.

    Korrekcióra a válasz benne van a Prechter könyvbe. Be is vágtam. Erre gondoltál?

    VálaszTörlés
  49. BUX-ban ilyenkor szokott lenni még történés, vagy készülnek a hétvégére?

    VálaszTörlés
  50. brikka ha aBUXnál le törik a 19200 hatinál a 19700 cél ár 17400 körül.

    TWER

    VálaszTörlés
  51. ezt most krealtam,daxrol,mai gyertya nincs rajta,velemeny?..ha ez jo akkor nagyon kozel vagyunk a lefordulashoz...a teto mar jovo heten benn lenne..
    dax napos

    VálaszTörlés
  52. Jó a dax, Charlie én is így látom!
    Megnyúlt 5. hullám van nem kicsi!
    6400-tól indult el a C/5/5!

    Naitssz

    VálaszTörlés
  53. Charlie: ez azért lenne szép, mert az esésre vetítve fibo 0.786-ig jönne fel.

    VálaszTörlés
  54. brikka...igy van azt el is felejtettem odatenni,mert azon kivul is sok fibo szint oda mutat

    VálaszTörlés
  55. A BUX csak meg csinálja még a felfelé kört a végén.

    VálaszTörlés
  56. ez a bux vegjatek hajazna a daxhoz..
    bux 15

    VálaszTörlés
  57. nekem az az erzesem hogy most rohannak az indexek a forduloponthoz...utolso longosokat beultetve..vagy csak igy akarom erezni...

    VálaszTörlés
  58. BUX1212-ben ez 20700 körüli csúcs lenne?

    VálaszTörlés
  59. nezzuk meg otp-t ...mar tud valamit kulonben elszallt volna,nem??

    VálaszTörlés
  60. brikka...ezt nehez lenne megmondani...kt fuggvenye...nagyon valoszinu hogy fordulat elott ossze fog menni a kt....elkezdik pozicionalni magukat a nagyok,a kicsik meg latva hogy szuk a kt veszik mint gep...na ott johet fordulat..de...az lenne a legokosabb ha megvarnank hogy a kepzelt tetorol valoban megtortenik a lefordulas es akkor emelkedesben shortolni,kulonben megint csak beleszaladunk a tetovadaszatba..

    VálaszTörlés
  61. Srácok, ennyi!

    Buxnak max. egy kis hulláma van felfelé és kész! Záró alakzat ED, tegnap valóban a 3. hullámban voltunk, ma egy ZZ ment 5.ben felfelé, ami vagy a 4. hullámban tart, vagy már kész.

    (Fontos, ez az egyik lehetőség, hétvégén írok még)

    VálaszTörlés
  62. brikka SP cél zónába, nap végén lefordulna minuszosra hétfő lenne itt akkora rés délnek, hogy csak no.

    TWER

    VálaszTörlés
  63. otp vesszek meg ha egesz kis tfen nem megint egy ld-t csinal lefele...konnyen lehet hogy otp mar nem fog segiteni buxnak hanem mol es richter fejezi be a buxot?..vigyazzunk ne ragadjon el minket a hev semmi megerosites nincs a fordulatra...sot...

    VálaszTörlés
  64. ha meg is tortenik a lefordulas,eloszor magas retrace-ek lesznek,akkor kisebb kockazattal nyithatok majd shortok,ezt a bikat nem fogjak ket nap alatt leolni...csakhat tudom a turelem az nehez..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem, itt egy tévedés, ami sokba kerülhet :o)

      Nem lesznek magas retracek, többségében nem lesz az! Miért? Mert C és 3. hullám alhullámai általában kicsi retracet hoznak, illetve kisebb Tf-n megnyúlást! Esélyesebbek - feltéve ha tényleg itt a fordulat - hogy alacsony exp. flat korrekciók, vagy még annál is komolyabb running flatek lesznek (5% retraceről is halottam már, bár nem tudom megerősíteni)

      Továbbá, ha minden igaz, akkor ED-vel fejeződik be az alakzat, ami azt jelenti jelen állásban, hogy min. a kiindulási pontokig esik a piac. Bux 18600, OTP 3.800 környéke! Ott lehet az első látható nagyobb hullám vége, majd esetleg egy nagy megnyúlással egy 3....

      Előbb lássuk a fordulatot, figyeljétek a felhalmozódott divergenciákat!

      Törlés
  65. TWER: SPX bull változat megállta eddig a helyét. Még iv-v hiányzik nekem. Eddig az összes 3-as alhullám szépen megnyúlt. Lassan tényleg befejeződik egy alakzat. A trendszint, azért még necces.

    VálaszTörlés
  66. így lehet ED?

    http://www.kepfeltoltes.hu/view/120203/BUX5_ED_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    csabesz

    VálaszTörlés
  67. http://www.kepfeltoltes.hu/view/120202/OTP5_Ed_0202_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Fiú remélem erre gondolt Ad, de pszt megne hallják az árjegyzők! :D :D

    Nem szerkesztem újra a mai nem megmutatta!

    Naitssz

    VálaszTörlés
  68. mai napot ujragondolva azt mondanam hogy bux 5.hullamanak 5.hullama nyulik eppen..
    bux 15

    VálaszTörlés
  69. ad...egyaltalan nem biztos hogy ha megindulunk le az egy 3.hullam lesz...sajna..

    VálaszTörlés
  70. ez így van... , meglátjuk:o)

    VálaszTörlés
  71. ad es masok akiknek van velemenye rola..kerdes a kepben..
    bux napi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :o) erre van egy ultra bull verzióm, illetve egy szinttel lejebb :o))) tervezem, hogy felrakom a hétvégén

      Egyébként ezt azóta kérdés mióta felmerült...

      Törlés
  72. egy kerdes...a nagy A szakaszt tekinthetem olyan impulzivnak (5hullam) lefele hogy ha ez nagy B akkor nem mehet A fole??

    VálaszTörlés
  73. meg egy kerdes ehhez kapcsolodoan..ha a lefele szakasz impulziv otos ahol B nem mehet A fole akkor betuzhetem ezt a szakaszt amit most A-nak mondok egy W-nek????

    VálaszTörlés
  74. lecci lecci fontos lenne tisztabban latni:)..
    bux napi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem 5 hullám délnek, impulse csak A lehet (95%)

      Törlés
  75. kar...W-re lehetett volna ultra bearish valtozatot tenni de akkor nem kinlodok vele.....mas...
    bux napi
    ..Te erre a daxra tudnal bullish verziot?..nehez lehet..
    dax napi
    ...buxnal ha azt mondod hogy az nem lehet W amit A-nak jelolok akkor ahhoz hogy komolyabb lefele menet legyen a kozeljovoben ahhoz most nagy C hullamban kell lennunk..de hogyan lehet ez?..ed?
    bux napi

    VálaszTörlés
  76. senki nem mondta, hogy ed, sőt, szerintem nem lehet az, lásd célár...

    megnézem holnap, ha nem esik sok hó

    VálaszTörlés
  77. "..na malevnek is kapufa,vege...jol is van ez igy bameg..lovas,betyar nemzet vagyunk mi ,mi a szarnak ide repulo madarak..:))"

    ezen ma nagyon röhögtünk a kollégákkal!

    VálaszTörlés
  78. ..bux 15..utolso emelkedo szakasz fibozva..
    bux 15

    VálaszTörlés
  79. ad...szerinted HA otp ed-t csinal melyik lehet az egyes pont?..szerintem a jobb oldali es meg csak most megy le a ketteshez....ilyen amerika utan nehez elkepzelni hogy otp nyitas utan lefele veheti az iranyt de ki tudja...azert gondolom hogy meg csak az ed elejen jar (ha egyaltalan az de ezek a korrektiv jellegu le-fel mozgasok azert arra utalnak)mert ha befejezte volna ahogy penteken volt rola szo akkor abbol durva letoresnek kellene jonni gyorsan,viszont szerintem a buxnak meg szuksege van nehany napra befejezni a felfele kort es egy zuhano otp-t nem tudnanak a tobbiek ellensulyozni....el tudom kepzelni hogy lesznek napok amikor otp es mol egymast valtva emelkednek csokkennek...egyebkent a buxnal ennek a felfele kornek a mozgasat a mol koveti le...
    otp 5perc

    VálaszTörlés
  80. Szia Charlie:

    Érdekes az elképzelés. Én több okból is egy alternatívát tartok sanszosabbnak.

    Úgy gondolom, hogy a mai csúcsok csak (a te számozásod szerint) az 5/3-at fejezték be, és sanszos, hogy a harmadik hullám ötödik alhulláma csonka lett. Tehát én záróra lehet, hogy beraknám az 5/3-at, de mehet még feljebb is. Az RSI értékek alapján gondolom ezt, ugyanis az összes csúcs magasabb RSI érték mellett valósult meg. Ezek hármas jegyek. A rajzodon szereplő rések és forgalom növekedés, a megnyúlt 5/3-on belüli 3. alhullámokat jelezhetik.

    Ezt a verizót amiatt is tartom valószínűnek, mert a magasabb trendszinten is a 3. hullám nyúlt meg.

    Ha ez valósulna meg, egy lefelé kör hármas hullám fibo 0.236/0.382-ig aztán ismét fel, 5/1 valamilyen fibo hosszával. 5/4 tekintetében inkább sekély csökkenésre számítanék, mert 5/2 elég mély volt (lásd. prechter könyv: alternation).

    Persze ez is csak egy lehetőség. Meglátjuk mi lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. BUX1212-ről írtam, te meg BUX-ról. Nem tudom mennyire fog korrelálni a vele.

      Törlés
  81. üdv

    Amit jeleztem korábban kb. dec. 27 körül, hogy emelkedés lesz, nem is akár milyen, most azt a szisztémát ellenőriztem, sajnos van még tér föl fele, a BUXnál akár 21000 a nagy háromszögből számolt cél ár, amcsi indexek újra ellenőrizve, követik az akkor írt cél árat most csak az SP-re vetítve 1353 ez az egyik cél ár, de van egy másik ami 1420 körülre mutat, nasdaq első cél ár tegnap be fejezve, második cél ár 2800, tehát ha második cél árak jönnek ez már hétfő eldől, brutál bika a helyzet.

    TWER

    VálaszTörlés
  82. szia brikka...igen Te a hatit nezted...nezd meg a buxot ugyanigy forgalom res rsi...mas kepet mutat..bux a fonok nem a hati...nem igazan ertem hova tenned mondjuk 3/3-at hatinal...abra?

    VálaszTörlés
  83. üdv

    Ahogy elnézem jelenhelyzetbe az elliott minden szinten csődöt mondot vagy nem jó lett számozva, ez nem csak itt igaz minden elliott elemzőnél, nagyon sajnálatos sehol semmi eddig nem jött össze erről ennyit.

    kappa

    VálaszTörlés
  84. uhhhhhhhhh...azert ha ranezek bux 60percesre elbizonytalanodom hogy meg tobb is lehet az otodik hullambol mint az elozo abramon...lehet meg csak 5/1 es 5/2 van kesz? es eppen csak elkezdte az 5/3-at??...het elejen ki kell derulni...ha hetfon nekiindul forgalommal ressel erovel akkor lehet..viszont ehhez elengedhetetlen az otp segitsege..akkor ott nem lehet ed....na ezert veszelyes a tetovadaszat ...ranezel kicsit nagyobb tfen es akkor latod hogy ja meg csak itt jart basszus....
    bux 60

    VálaszTörlés
  85. Charlie: ábrát max. éjjel tudok majd csinálni, mert nem vagyok otthon, de csak BUX1212-ről.

    A léngyegében arra gondoltam, hogy az is egy lehetőség, hogy az 5/3 nyúlt meg, és nem az 5/5 nyúlik éppen.

    A te képeden nézd meg az 5/3 meg 5/5/i jelölések rsi értékét, mondjuk M15/M30-on, ha a csúcsokhoz egyre nagyobb rsi érték párosul, akkor valószínűleg azok 3. alhullámok a megnyúláson belül. Ezt támasztja alá a képeden is látszó rés, és forgalom. Ha a pénteki csúcshoz párosul a legmagasabb rsi érték, akkor valószínűleg ott lehet valahol az 5/3 vége.
    Futin ezek a csúcsok: 19924,20167,20399. Ott jól látszódik ez a konvergencia.

    Csak BUX1212 tudok rendesen nézni, mert csak azzal tudok kereskedni. Hol tudok nézni BUX-ot?

    VálaszTörlés
  86. brikka....nezd meg az elozo bejegyzesem...meg bullishabb is lehet a helyzet..en markerst hasznalok...

    VálaszTörlés
  87. TWER: 1353 reális cél lehet, potenciálisan abban a zónában fejeződhet be a hullám. Nálam a trendszint a kérdéses. Az határozza meg hosszabb távon a dolgokat. De erről az elképzelésemről már írtam feljebb :)

    Ez eddig egy igazi bear market rally. Forgalom egyre csak csökken. Új év környékén még ezt lehetett az ünnepekre fogni. Így február elején már óvatosságra intő dolog ez.

    VálaszTörlés
  88. Charlie: olvastam. De ha úgy alakulna a dolog, ahogy írtam, akkor a bullish verzió inkább számomra olyan lenne, hogy nem csak 3. hullám, hanem az 5/5 is megnyúlna.

    Estig ha van időd nézz rá arra, amit írtam.

    VálaszTörlés
  89. brikka ..ertem hogy gondolod,figyelni fogom a Te elkepzelesedet...mar 3 variacio eddig es meg a Mester nem nyilatkozott...faxa lesz mondjuk hetfon mar reggel tisztulhat,irtam ha nyitas utan hegymaszas akkor meg csak 5/3 elejet kezdtuk penteken...sok fugg a hetfo reggeli erotol...otp lehet a kulcs..erdekes hogy elpilledt par napja...nelkule torolheto lenne a bullishabb verziom..

    VálaszTörlés
  90. brikka...a Te verziodat hogy 5/3 vege a hatinal nem is lehetne raultetni a buxra volt egy kis kt hullamzas,a masik hogy hatinal mintha az elkepzeleseddel az 5/3 kozepso alhullama lenne a legrovidebb..ezert lenne jo az abra...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éjjel rendesen megnézem és csinálok ábrát. Aztán lehet rájövök, hogy valami nem kerek ezzel az elképzeléssel. :)

      Törlés
  91. Ez a legjobb a hullámelméletben, mindig van alternatíva. Nem az van, hogy állsz és nézel, hogy most akkor mi történt. Hanem látod, hogy ez benne volt a pakliban, és eszerint csinálod a további lépéseket. Csak meg kell tanulni megfelelően használni. Azért ebbe a buxba most lehet, hogy sikerült korán beleugranom. Van még mit tanulni :)

    Remélem Ad is hamarosan megosztja az elképzeléseit. :)

    Ajánlom figyelmetekbe, ha még nem olvastátok:
    http://www.elliottwave.com/affiliates_pr/archives/2012/01/13/Five-Fatal-Flaws-of--Trading-aa.aspx

    VálaszTörlés
  92. Szia Kappa!

    Nem tudom mit olvasol és kitől, valóban egyről fogunk e beszélni vagy sem.

    A magam részéről már többször elismertem, hogy január óta nem találom a fonalat ebben az emelkedésben (bux, OTP), de azt nem ismerem el, hogy elliott csődöt mondott volna, illetve, hogy senki sem találja a fonalat. A példák:

    2011 szept-okt kaptam hideget meleget az emelkedés elképzelésem miatt, itt egy ábra, amit akkor nagy Tf-n követtem: http://buxelliott.blogspot.com/2011/10/bux-es-bux1112-varakozas-41-hettol-i.html. Hmm, ezek szerinte benne volt, elliott mégis nagyon tud? A kérdés csak annyi hogy miért nem tartottam ki mellette.

    Danericet ha olvasod látod, hogy hetek óta élő elképzelése mellett megy a piac, előre lehetett látni, hogy emelkedés lesz pénteken amerikában, még a hírek előtt.

    Cimballi esetében két verziót vitt végig, január 22-ei bejegyzésben foglalt egyik verzió szerint mozog a piac.

    Devizák, nem tudom olvasod e, de január 19 óta követi a piac az elképzelésem, az OTP sem ment 4.200 fölé, amit egy jó ideje az egyik maximum célárként jegyzek. (nyilván a piac új információi alapján újra és újra elő kell venni, adott esetben módosítani..)

    Nincs olyan, hogy Szent Grál, aki azt keresi bukni fog. Az elemző is ember, téved és még fog is a jövőben. Nemcsak az a kérdés, hogy valaki tud e elemezni, hanem az is, hogy ha valaki ír egy elemzést, azt más tudja e olvasni, értelmezni és nyereséges stratégiát felállítani. A januárom nyilván nem volt olyan fényes, mint az előtte lévő 4 hónap, visszanéztem az elmúlt 3 hétben 9 ügyletem volt, melyből 1 volt veszteséges (még nincs lezárva), 4 long és 5 short. Mit jelent ez? Miért írom le? Azért mert fontos a jó beszálló meglátása, még akkor is az amikor az elemzés nem megy olyan fényesen. Stratégia!!! Olvasd el brikka csatolmányát, érdemes...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem Deneric-től ami most nagyon felkeltette a figyelmemet, az a dow theory divergencia.
      Elég széles spektrumú elemzéseket készít. Azért ami a hozzászólások között van, az viszont katasztrófa.

      Törlés
    2. dow theory divergencia, nem tudom mit takar, elmondod?

      Törlés