Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Tuesday 30 August 2011

Bux1112 - várakozás 35. hét II.

Minden a várakozások szerint, szépen bele a célzónába. Ahogy vártam, gyors mozgással  (főleg fél 3 után) kilépés a háromszög felső szárából, melyhez nagyobb forgalom is párosult, mint az elmúlt időszakban.
Nézzük először a tegnapi ábrákat.

Bux órás chart:






Bux1112 napos chart:



Mindegyik a célzónában, sőt naposon a kicsi kék négyzetben az index.


Mi következik? Valamennyi tartalék lehet még az indexben felfelé, ha megnézzük a napos ábrát, akkor még nem érte el az index és a határidő sem a szintvonalat, ennek megközelítésére, elérésére még számítok.

Bux napos chart:


Határidőben ugyancsak naposon, kinagyított ábra.

Bux1112 napos chart:








Monday 29 August 2011

Variációk egy témára - Bux és Bux1112 - várakozás 35. hét

Heti grafikon

Az augusztus 11-ei ábra és az akkori bejegyzésből idézek:
"Lehetőségek: vagy megfogja az ábrán látható szint,  és emelkedik, oldalaz, legalább egy hétig (a 2. korrekció 3 hétig látszott) az ábrán is látható módon, vagy megyünk lejjebb 4-5.000 pontot még."



Emelkedett és oldalazott, széles sávban, de hetesen ez "normális" mértékű volt. Az ábrát jobban megszemlélve, adódik, még egy lehetőség, mely szerint a (2) hullám expanded flat volt, ami jóval hosszabb ideig tartott (5-7 hét), ez alapján nem lehet egyértelműen időtávot szabni a (4) hullám idejére. Vagy 2-3 hét, vagy 5-7. Hetesen ebből mélyebb következtetést nem lehet levonni. A napos alapján a 2-3 hét korrekció nagyobb eséllyel játszik, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nagy C hullám igencsak tömzsire sikeredett a nagy A-hoz képest, ráadásul hosszú elnyúlt korrekcióra számítunk, azaz lefelé egy X hullám is érkezhetett és ebben az esetben felfelé nyílik nagyobb tér...

Bux hetes chart:


Napos chart:

A hetekkel ezelőtt felrakott ábra célzónáiban marad a piac, de ideje új zónát kijelölni, mert a jövő héten kilép belőle. Link

Augusztus 14-ei napi chart:


A napos ábra alapján nagyobb eséllyel az alsó zöld zónát gondolom célárnak, a spike miatt azonban a felső zónát is figyelemmel kísérem. Napos ábra alapján a korrekció min. 13 napig tartott, azaz időben elérkezhettünk a korrekció végéhez.

Bux1112 napos chart:


Órás chart:

Óráson bonyolult a történet, rengeteg lehetőség látszik. 

- LD
- A-B-C-X -
- Háromszög
- 1-2 felfelé (első ránézésre belefért, de az elemzés közben nagy eséllyel kizártam)

Mit mondana ilyenkor a mester? (Cimballi) Szerintem azt, hogy ad nézd meg a hullámok karakterjegyeit, vesd össze az indikátorok jelzéseivel. Fogadjuk meg a mester tanácsait, lássuk:

- Az LD

A leading diagonal (link) esetlben 5-3-5-3-5 belső szerkezettel kell rendelkeznie a háromszögnek, felismerésének kulcsa lehet, hogy az árváltozás üteme a 3. hullámban nagyobb, mint az 5-ben. Hívjuk segítségül az RSI és Stochastic momentum indikátorokat. Az ábrán egyértelműen látszik, hogy a pénteki mozgás sokkal gyorsabb volt, mint a 3. Azaz az LD verzióját ez alapján gyorsan kizárhatjuk. Az első hullám esetében  az 5. szerkezet is hanyagolható, bár jól láthatóan a 3. hullámba, akár illeszthető is az ötös struktúra.

Bux órás chart:

A-B-C-X

Lehetőségként merülhet fel a kombinációs szerkezet. Ebben az esetben a korrekció még jobban elnyúlt lesz. Sokat nem tudok mondani még róla, következik egy A hullám felfelé, ha 5 hullám lesz, akkor lehet egy ZZ, ha három, akkor még sok minden előttünk áll, ezért erről majd csak később, figyelem ezt a verziót is, de nem elsődleges.

Bux órás chart:

(az ábrában lévő célzóna nem ehhez a verzióhoz tartozik)


Háromszög

Pénteki mozgás alapján a háromszöget eldobtam, majd újra elővettem, mert:

- mint tudjuk a bux nem elég likvid
- mert a háromszögek esetében is előfordul mértani pontatlanság
- mert a belső szerkezet erre utal (sok ZZ)

Nézzük először az órás ábrát indikátorokkal kiegészítve.

Bux órás chart:


A MACD his. ábráján szépen kirajzolódik a háromszög. A forgalom esetében a (b) és (c) hullám csúcsainak vonatkozásában apró disszonancia látható. Az MACD görbén látható horgok ismételten megerősítik a számozás helyességét. Sőt összekötve szintén háromszögre utalnak, egyre jobban koncentrálódnak a 0 érték körül. Szinte tipikusan úgy, ahogy az Jeffrey Kennedy a "nagy könyvben" leírja.
Nézzük meg a hullámok belső szerkezetét, melyről a háromszögek esetében tudjuk, hogy ZZ -kből állnak össze, illetve legalább egy alhullám valamilyen kombinácó (háromszög, dupla ZZ, Tripla ZZ). A belső szerkezet vizsgálatához 10 perces chartot használtam.

Bux 10' chart:


Az (a) hullám egy ZZ, (b) hullám egy ZZ, (c) hullám egy kombináció: háromszög-X-ZZ, (d) hullám pedig egy dupla ZZ.

Összefoglalva: Az indikátorok nagy eséllyel háromszögre utalnak, a belső szerkezet is erre erősít rá. A háromszögek esetében (LD- kivételével) az (e) hullám sokszor túlcsordul, a forgalom megemelkedik. Néhány jel utal arra, hogy talán nem háromszög, de ennek kicsi esélyét látom jelenleg.
Az (e) hullám végéhez gyakran valamilyen fontos hír kötődik! Most kell elkezdeni a híreket figyelni!

Lássuk akkor a várakozásokat!

Emelkedés ZZ formációban. A célárzónát 18.800+ környékére teszem a határidőben, de  itt 100 pontos nagyságrendi tévedés is lehet benne. Pontosítást a ZZ b alhulláma után lehet mondani, éppen ezért nagyon magas a zóna, de egy háromszög már csak ilyen, mert (e) akár lehet "throw-over" és lehet "truncation", bár az előbbi inkább ED-ben, utóbbi LD-ben fordul elő.

Érdemes még (e) esetében figyelni arra, hogy aránytalanul gyors időben a többi hullámhoz képest, majd utána jön egy elliotti értelemben "thrust" egy hullámból álló szúrás, jelen esetben lefelé, melynek nagysága kb.: 2.000 pont lehet (!), azaz 10% minusz(!), ehhez tényleg szükség lehet valami nagy hírre. Figyelem, a tető kétséges, senki ne próbálja eltalálni, mert e forgatókönyv szerint első hullámban short zárások, másodikban fejvesztett long zárások lesznek.

Bux órás chart:


Bux1112 órás chart:

Bux1112 napos chart:


A kis kék zónába érkezés ideális lenne, mert több jel is utal rá, több tf-en.

+1 dolog: Amivel még számolni kell egy esetleges háromszög kialakulásával (e) pozícióban, ez időben elnyújtaná a befejezést, de erről majd a következő napokba, ha szükség lesz rá.

OTP - várakozás - 35. hét

A bux elemzéssel sok időt töltöttem, ezért az OTP-t rövidre fogom, célár 4.242 környéke.

OTP órás chart:



Sunday 28 August 2011

Robert J. Aumann - 2 kulcs mondata

A görbék mellett, néha bedobok egy-két gondolatot, most is ez következik. Robert J. Aumann nobeldíjas közgazdásszal - a portfolio.hu által röviden közölt - készített interjúból idézek:


"A válságból vezető kiút kapcsán sem vacakol Aumann: "Azt gondolom, hogy hagyni kell elbukni az összes elbukott vállalkozást." Majd némileg komolyra váltva folytatja: Miközben a nagy képünk szépen néz ki, nézzük a kicsit. Hogy egy kicsi döccenőt említsek, Görögországot hagyni kell csődbe menni. Vissza kell fizetniük az adósságot, érezniük kell hogy ők fizetnek, nem mások helyettük. A görög kormányt sem kell megmenteni, a kulcsszó ugyanis az ösztönzés. Az embereknek és az intézményeknek is a helyes ösztönzőket kell kapniuk. " (Portfolio.hu  - Link)


Ez nem csak a  görögökre igaz, hanem szerintem ránk is, de sajnos ez az, ami miatt utálom a politikát, mert nem fogja senki sem felvállalni, ezért hosszú és elnyúlt válság lesz...., de mi erre is számít(ott)unk(!)

Friday 26 August 2011

Bux1112 - gyors

Bár (b) még nem biztos, hogy megvan, reális esély naposon:


Bux60-hati-otp


A kicsi tf-ek nem jöttek össze, ezért visszatérek a szokásos órás verzióhoz. A sima index esetében a háromszög még működik. ED bizonyosan nem lehet, mert ebben a poziban (4. vagy a-b-c teljes formáció) kizárható.  Lehet egy LD A poziciójában, ebben a helyzetben (e) esetleg elmaradhat a tető a felső szártól, B pedig nem megy majd túl mélyre. Lehet még az is, hogy a teljes korrekció egy háromszög lesz, ebben az esetben hiányzik egy felfelé kör.
Annak a lehetőségét kizárom, illetve nagy fenntartással kezelem, hogy ez már valamiféle 1-2 lefelé, mert ebben az esetben a 4. hullám ideje nagyon rövidre sikerült, a lefelé mozgás, nekem nem elég impulsive, a vége 17.000-re mutat, aminél nagyobb elvárásaim vannak.(lehet csak 5/1?)
Lehet kombináció, ahol A-B-W-X vonalán vagyunk,  X  alja cca. 17.450 lehetne. ((c) rövid lett- reális alternatíva, ráadásul megnyújtaná a korrekció idejét, amire hetes ábra alapján 2-3 hetet mondtam, 2-nél tartunk)

Bux1112 napos ábra, mely még mindig tartja magát:

Az 1-sel jelölt kék vonal érintése reális alternatívaként kell még mindig számon tartani!


OTP 15' elképzelés (?)




Thursday 25 August 2011

Bux60 - fríssités


Figyelem az LD lehetőségét is (incl. lefelé X és most fordulat)

cet 14:17 hati


(e) vége a zöld zóna + vastag kék vonalak

5' chart:


OTP - gyors


Holnaptól tilos a long! - Bux, Bux1112, OTP

Kicsit fellengzős a bejegyzés címe, de szándékos. Holnap lesz az első nap, amikortól a korrekció végére lehet számítani. Minimálisan ezt az időtávot adtam meg. Nyilván lehet longolni a piacot, sőt talán holnap elindul felfelé is, hisz kell még egy felfelé kör, de csak óvatosan, napon túl nem tartanék most pozít.
Naposon, akár kész is lehet a szerkezet (minimális elvárásaim teljesültek), egy háromszög (Charlie már régóta mondja és figyeli), mely óráson már tisztán látszik. (e) hullámról lévén szó, várakozásom kitörés a háromszögből, majd esés. 

Bux órás grafikon:


Becsatolom a régi hati napos ábrát. Várakozás volt a kék vonalak érintése, holnap akár meg is lehet.

Bux1112 napos chart:


A korábban már feltett OTP ábra, feltettem egy új zónát, melynek kicsivel nagyobb esélyt adnék.

OTP órás chart:



Tuesday 23 August 2011

Ma egy jól sikerült mozdulattal sikerült elintéznem az egyik kezem... várhatóan keveset írok a következő 6 hétben...

A portfolio rendszere nem működik, nem tudok részletes ábrákat feltenni..., remélem hamarosan megjavítják.


Bux1112 - várakozás

Egyenlőre rövid leszek, a három megvastagított kék vonal elérésére számítok (leginkább a hosszúéra). Az OTP-nél nem írtam, de most mondom, hogy itt is ott is a képben lehet egy komplexebb korrekció, ami időben elnyúlik.

Bux1112 napos chart:



OTP - várakozás - keddtől

Az OTP esetében, amennyiben a 3940-3950-es támasz nem esik el a következők szerint képzelem a jövőt. Elsődleges ár a 4.240-4.250 környéke, majd elindul az esés és új mélypont. Ha törik óráson a támasz, akkor ez a verzió érvényét veszti!

OTP órás chart:



Monday 22 August 2011

OTP

A célár bejött, az időtáv hosszabb lett, egyenlőre a kép. Talán, de ez még nem elemzés, célár 4.242, amiről lefordulhat.


Halihó - újra itthon!

Részletesebb elemzéssel később jelentkezem (nem ígérem, hogy ma, elég korán keltem, no meg van egy kis időeltolódás, igaz minimális), addig is egy ábra frissítés. 

A (b) jelölés elméletileg a harmadik hullám teljes korrekciójához tartozik, 3. hullám (a)-(b)-(c) korrekciója fogja megadni a 4. hullámot. Egyenlőre a korrekció, akár háromszög is lehet - időben elhúzódhat (!), mintha erre (is) számítottam volna, nem? Ami nagy valószínűséggel látszik, hogy ZZ már nem lesz, nem megyünk nagyon magasra. (Magamban még a teljes lefelé menet, mint  X verzióját sem tudtam kizárni, erre érdemes odafigyelni, hogy egy nagy short belépő ne vigye el a teljes kereskedési tőkét)

Bux1112 napos ábra:




Hétfő - megjegyzések

Holnaptól vagyok.

Sunday 14 August 2011

Bux1112 várakozás - 33. hét

Nagyon gyors volt a 3/4 korrekció, várakozásom, hogy a 3/5 korrekció ment le eddig (nem teljesen) és jön a 4. hullám (azaz a 3. korrekciója), mely időben hosszabb lesz. Kicsi eséllyel az esés folytatódhat, nem lepődnék meg rajta, ugyanakkor nagyon figyelném, hogy nehogy egy bear trap szituáció adódjon. Egyenlőre azonban naposon több jel mutat felfelé, mint lefelé. Berajzoltam a korábbi napos ábrába egy karikát, ha azt elérte az index elkezdeném keresni a divergenciát, mert jó set up-ot kínál. Addig nem lépnék shortba!

A felfelé menet a (2008) korrekciója olyan fele-másra sikerült, főleg a C hullám, a lefelé jövetel sem volt az elején "szép", ezért nagyobb eséllyel mondanám azt, hogy lefelé egy X tart, vagy háromszög lesz, mint a teljes nagy C, melynek a célárát 6.000 körülire tettem. (nagy kép)

Bux1112 napos chart:




OTP várakozás - 2011 33. hét

A pénteken jelzett letörés nem valósult meg teljesen, bár egy éles esés bekövetkezett, szvsz továbbra is lefelé mutat több jel, ezért hétfőn nem lepődnék meg egy alacsony, réssel történő nyitásban.
Az esést én 3 hullámban várom, a célárak a korábbi alj, illetve az ábrán jelzett három FIBO szint lehet, legnagyobb eséllyel a négyzetbe való érkezést mondanám most. De ez lehet egy B hullám is, amit a legnehezebb eltalálni.
(Itt is Buxban is a legnagyobb hezitációm, hogy vajon vége e a korrekciónak, vagy csak a 3/5 hullám korrekciója ment le, erre csak a piac mozgását látva fogok tudni választ adni...)

OTP órás chart:





Friday 12 August 2011

OTP - gyors

Órás chart, csúnya letörés jöhet... poziba lépéshez egy RSI megerősítés után lépnék, de úgy tűnik csak napon túl lenne optimális... réssel nyit hétfőn?


Szolgálati közlemény

Kicsivel több, mint egy hétig nem leszek. Nem merek ígérni semmit (talán látok netet), csak annyit, hogy minden reggel 8-kor megjelenik majd egy bejegyzés, ahová a napi kommenteket lehet írni. Aug. 24 után ismét itthon, addig tartsátok a buxot :o)

Bux1112 - 5' kiegészítés

Az 5 percesen  gyakran megnyúlt a 3. és 5. hullám is. (261,8% Fibo), illetve a trendcsatorna a spike-ok miatt máshogy is megrajzolható. Amerika nagy pluszban, távol kelet meg nem, eddig. Hetesen írtam, hogy jó lenne egy low közeli zárás ma, mert, "akkor szebb a kép".
Rajzoltam a fentieket is figyelembe véve egy kiegészítést, egy kicsivel nagyobb célzónát. Délután 2 után próbálok gép elé kerülni is "gyors"-t írni.

5' chart:


Thursday 11 August 2011

Bux1112 várakozás - péntektől

A várakozásomat a következő két ábra foglalja össze:

Bux1112 napi grafikon:


(csókoltatom a Markes4 tervezőit.. a fenti ábra megrajzolásába, számításokba és egyéb az elemzéshez szükséges dolgokba 1,5 órát tettem bele, most eltűnt az egész...!)


Újra rajzoltam egy részét és felfedeztem egy hibát a korrekciós trendcsatorna két jelölése közötti különbséget nézzétek, a felsőn párhuzamost rajzoltam, ami rossz. Helyessen viszont jobb célzónát ad. Figyelem a 4. sokszor kitekint a csatornából (trend), várakozás a négyzet. A korrekció ideje a kettes jelölésének függvényében 13-28 óra, azaz várhatóan kettő-négy nap. A mai akár az első is lehetett!!!!
A spike-ok miatt a vonalakat többféle képen is be lehetett volna húzni, de nem akartam túlságosan bonyolulttá tenni, mert már így is az, erre figyeljetek! 


Bux heti chart:




Bux1112 5' chart:




5 percesen jelöltem egy lehetséges mozgást végig, míg egy alternatívnak (kisebb esély) az elejét.

Bux1112 - várakozás csütörtök

Nem gondoltam volna, hogy a lefelé menet ilyen gyors lesz.  Olyan nagyok a hullámok, hogy hetes charton látszanak a legjobban.
Az a gyanúm, hogy nem tudott még kiteljesedni a harmadik nagy hullám. A piaci együttállások sincsenek még meg, azaz CHF még nem elég erős, az SP még nem ragadt egyszer a célárhoz, nagy eséllyel ma kiteljesedhet, de legkésőbb pénteken, gondolom mindezt, azért mert nagyon gyorsan mozog a piac. Tegnap reggel felhívott valaki, akinek tavasszal mondtam, hogy nagy esés lesz és gratulált, mondtam, hogy ez még nem az, mert részvény még nem került felfüggesztésre, nem számítottam rá, hogy délután ez is megtörténik. Kaptunk egy kis kóstolót, mert nagy eséllyel ez csak az első nagy hullám 3. alhulláma volt!

A célár elérése után szükségünk lesz legalább 3 hullámra a korrekcióhoz (a.-b-c), ezek a hullámok időben is hosszabbak lesznek, mint a napokban látott, néhány órás korrekciók. Nagyságuk 1.000 pontnál nagyobb (sajnos 1.000 pont feletti mozgás szinte mindennapos).

Nem tudom elindítani a kereskedési rendszert, nem tudok most feltenni semmiféle friss grafikont és pontos elemzést. Eljött az idő, hogy a brókercégek esetében is csőddel kell számolni? Igen, reális esély! A portfolio topicban olvastam, hogy sokan ledarálták magukat, számlájuk minuszba ment... Mindegyik brókercég felkészült az ekkora esésre, csapják időben a pozit, vagy van akkora tőkéjük, hogy mögé álljanak?

Mi jöhet ma? Grafikon nélkül nagyon nehéz, tegnap délután a gyorsban feltettem egy ábrát, csak ez maradt.


Lehetőségek: vagy megfogja az ábrán látható szint,  és emelkedik, oldalaz, legalább egy hétig (a 2. korrekció 3 hétig látszott) az ábrán is látható módon, vagy megyünk lejjebb 4-5.000 pontot még. 

Wednesday 10 August 2011

Válaszok és gondolatok

A megjegyzésben feltett kérdésekre megpróbálok bejegyzés formájában válaszolni, illetve egy két gondolattal kiegészíteni.

Meddig tart ez az esés, lehet, hogy korábban vége lesz, mint 2014-15?

Elliott rendszerében tudjuk, hogy a magasabb szintű korrekció ideje és mélysége sokkal nagyobb, mint az alacsonyabb rendűeké. Erről szólt egy korábbi bejegyzés, hogy esélyes lehet egy lefelé indulás, mert a korrekció ideje már meghaladta az alacsonyabb rendű hullámok korrekciós idejét, azonban, hogy ez mikor indul meg nem lehet tudni. Link A cikkben egy dolog ment nagyon mellé, e hullám gyakran kitör a háromszögből, tehet a szerkezet készen volt, júniusban, de ezzel nem foglalkoztam mélységeiben, a felfelé utat kerestem...

Ha igaz Prechter felvetése, hogy létezik egy matuzsálemi hullám, annak negyedik hulláma valahol a 18. században volt, azt hiszem 1722-1780 környékéig tartott egy oldalazás, akkor azt kell mondanom, hogy bizony az oldalazás, azaz a korrekció min. 60 évig kell, hogy tartson... Nem tudom, hogy erre a felgyorsult világ, az időtáv hogyan hat... Ezt szemléleti a következő ábra (az ábrát a neten találtam, de minden bizonnyal Prechter könyvéből való, 117. oldal)


Minél magasabbra megyünk a korrekció annál nagyobb. Erről nem akarok többet mondani, a blog jobb felső sarkában ott link, keressétek meg a könyvben.

Emiatt a komlpex kombináció, háromszög szerkezetnek még nagyobb az esélye. SP-ben 11 éve megy a korrekció, ha igaz Cimballi felvetése, hogy felfelé egy X hullám tartott, akkor ott minimum hiányzik egy A-B-C szerkezet, nagyjából szintén 11 év időtartamban... Ennek eldöntésére, azt hiszem lesz még időnk.

Long pozíció

Cimballi a blogjában nagyjából annyit írt, hogy nem javasolja long pozíció felvételét, ha valaki ezt teszi, csak rövid időre és 5 perces chart alapján. Mi ennek az alapja, húzzátok meg a trendcsartornát, szerintem erre használja Prechter a "free fall territory" kifejezést (gondolom, mert nem tudom). Öngyilkosság long pozíciót felvenni a ciklus közben, mert, ahogy ma is láthattunk, minimális retrace szintekre sem nagyon tud a piac visszamenni. Inkább a jó short belépőket érdemes keresni. Horgász megjegyzésére reagálva: szerintem szinte lehetetlen ekkora mozgásnál normális stop szintet meghatározni, 1000 pont felett kellene lennie, mert oly nagy a napon belüli mozgás. Gondolom ő is erre akart utalni. Csak a short jelre érdemes figyelni, még egynek kell lennie lefelé!

Az esés milyen szerkezetben történhet?

A korábban írt számokat, nagyban és fejben számoltam, már látszik, hogy az első hullám oly nagyra sikerül, hogy  12.000 pont is lehet, előfodulhat, hogy az első lesz a megnyúl, vagy mélyebbre megyünk? De a is, hogy lesz egy komolyabb retrace - csak gyorsan működhet - majd egy csonka 5. szóval számtalan a lehetőség, egyenlőre nem tekintenék ki olyan messzire.
Ezzel a 12.000 nagyon egybe megy Charlie által felvetett háromszög teória.

Bux1112- gyors

Nagy képen célzóna!


Bux várakozás - 32. hét II.

A határidő esetében tegnap naposon láttunk egy nagy spikot, ami megnehezíti a célárak kiszámítását. 

Naposon első körben  az ábrán jelzett zónáig várom a korrekciót, de nem zárom ki, hogy magasabb retracere megy vissza. Látva az amerikai zárást, akár egy réssel felfelé nyitás is benne lehet. Bear a piac, nem gondolom, hogy napon túl ésszerű long pozit építeni....

Napos Bux1112 chart:


Bux órás chart:


Horgász 3 réssel való lefelé nyitásában gondolkodva, elliottos szemmel azt mondanám, hogy nagy az esélye annak, hogy nem kerül a rés visszatöltésre, a harmadik rés az 5. hullám elindulásakor lesz látható. (Az egy kicsit zavar, hogy több rés is látható a buxnál, a határidő esetében kevesebb, ezek párosítása egyenlőre nehézségeimbe ütközik.)

Figyeljétek Charlie napközbeni hozzászólásait, nagyon jól érzi a piacot!

Lupek elemzése:

Sajnos nem érkezett meg ezidáig az emailcímemre az elemzés, választ semmilyen formában nem kaptam. Bár nyitottan próbáltam meg kezelni a helyzetet, talán túl sok esélyt is adva neki, mert hiszem, hogy vannak nálam tapasztaltabb és hozzáértő emberek, akiktől lehet tanulni, sőt szinte mindenkitől lehet egy - két trükköt elesni, úgy látom, hogy ő lehet a blog első trollja, ezért a jövőben az oda nem illő bejegyzéseit törölni fogom, választ nem írok rá és kérlek benneteket is, hogy hasonló módon cselekedjetek, más módszer a trollok irtására nem ismerek. A trollok tönkre tehetik azt a kis csapatot és azt az értéket, amit remélem sikerül építenie ennek a kis közösségnek.

OTP várakozás - szerda

Napos chart:



Órás chart:



Tegnap írtam, Charlie ráerősített, hogy egy running flattal lehet dolgunk, lapos lehet a korrekció. Első körben az ábrán jelzett zónába várom az indexet. Nem zárnám ugyanakkor ki, hogy egy kicsit erősebb lesz a retrace egy jó hangulatban, de most 25%-nál nagyobb esélyt nem adnék rá. Nézzük meg milyen szerkezet bontakozik ki óráson. Esetleg figyeljünk arra, hogy kombináció is lehet!

Figyelem! Bear  a piac, long csak napon belül, mindig kihelyezett stoppal. Annak esélye, hogy nem megy lefelé egy nagy 5. hullám egyre kisebb, igaz ugyan, hogy még megvan, de csekély a lehetőség, talán csak a két alakzat (x) hasonlósága.

Negyedik hullám esetén számíthatunk divergencia megjelenésére, ezt érdemes keresni, mert onnan indulhat lefelé az 5. hullám (amennyiben lesz, mert látható, hogy az OTP -kivételesen - felülteljesít)

Tuesday 9 August 2011

Ha elhalasztásra kerülne a Zarmageddon - kicsi esély


Egy alternatíva, melyre kicsi az esély, akkor lenne lehetséges, ha az SP tripla ZZ-t csinálna, azaz valami oknál fogva extra optimizmus uralkodna el a világban.

OTP és Bux1112 egy kis gyors

OTP 15' chart:




OTP esetében állhat, hogy running flat a korrekció, láthattuk b-t, mint mélypontot és egy c indulhatott felfelé.

Bux1112 napos chart:




Megnyúlt harmadik, de nem 161,8, hanem 261,8-as szintig, a kicsi 5. pedig 423,6%, megoldás lehet. Azt hiszem Charlie is erre az árra jutott, mintha neki most más lenne a belső szerkezete... Figyeljetek Charliera nagyon jó a srác, elvette a wudu varázerőm:o) azóta nem megy az elemzés nekem :o)


Monday 8 August 2011

Bux1112 - várakozás 32. hét II.

Nem akartam sokat változtatni a tegnap feltett elvárásokon, azonban megjelent két jel a grafikonon, amit nem akarok figyelmen kívül hagyni. Egyrészt óráson két divergencia jelent meg, ami bullish trendfordulóra figyelmeztet, másrészt a naposon megjelent fordított kalapács.  Ha azt kellene mondanom, amit látok, akkor azt mondanám, hogy kicsi flat korrekciót láttunk (amennyiben korrekció), nem lesz expanded flat és nem megy ki új csúcsra (low), hanem elindul holnap északnak. Ezt látom, de nehezen hiszem el. Nem likvid a magyar piac, ezért nyitásban ilyen amerikai borulás után érdemes figyelni az ábrán látható lehetséges célárzónákat. Közben CHF is elérte a célzónát, szóval érdekes hétnek nézünk elébe. Pozi felvételét még mindig nem javaslom...

Bux1112 napos chart:



Bux1112 órás chart:


Sunday 7 August 2011

Bux1112 várakozás - 32. hét I.

Naposon a célzóna fogta, innen elvileg emelkedésnek kell jönnie, ha elindul a negyedik hullám, ami több nap alatt 20.000 fölé, esetleg 21.000-ig felviheti. Az OTP-hez hasonlóan itt is lapos korrekcióban gondolkodtam.

Bux1112 napos chart:






Órás chartot megnézve, ha expanded flat korrekciót látunk akkor a charton látható célzónákig mehet le az index, itt ismét a megnyúlt alhullám korrekciójában gondolkoztam, egyenlőre, nem a teljes 3. hulláméban.

Bux1112 órás chart:




A bux esetében sem könyveltem még el a bizonyosságot a Zarmageddon elindulására, meglátjuk, hogyan viselkedik a piac a továbbiakban.