Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Wednesday 19 September 2018

CHF/JPY

Egy újabb kereszt, egy újabb lehetőség: CHF/JPY. A hetes charton bár ellenállás előtt a piac,  a jelölt magasabb zónáig a következő hetekben eljuthat a piac.

CHF/JPY hetes chart:



Naposon jobban látszik az elképzelés, további emelkedéssel eléri az ellenállási zónát, ahonnan korrekció indulhat el, majd folytatja útját a hetesen kijelölt zóna irányába. Ehhez persze kell naposon egy megnyúlás, az utolsó hullám megnyúlása, de minden feltétel adott hozzá, a támogatottság megvan.

CHF/JPY napos chart:


Tuesday 18 September 2018

EUR/CHF

Egyenlőre korai gondolat, megerősítés nincs a charton, de elképzelhető, hogy egy nagyobb rally előtt áll a kereszt.
Az első zóna elérésekor a PA alapján újra kell kalkulálni az elérhető zónákat, illetve felülvizsgálni a jelzett zónákat, mivel a kevés adat miatt sok a feltételezés, melyet nem biztos, hogy a piac is visszaigazol.

EUR/CHF napos chart:

(a chart délutáni állapotokat tükröz)

Richter

Szeptember elején írtam arról az alternatíváról, mely veszélyt jelent a longosok számára. Bár nem tartottam a legvalószínűbb verziónak, de veszélyként mindenképpen evidenciában kell(ett) tartani ezt a lehetőséget is. Link: Richter  - 2Fast2Furious 

Az elmúlt két hét mozgása (10 piros gyertya + egy dragon fly, rossz kontextusban),  jelentősen erősítette az alternatív bear verzió esélyét. Hangsúlyoztam, hogy miközben mindenki az 5900-6000-es zóna elérésére számít bearish jelek keletkeztek a charton. 

Hetes Bearis Slingshot, Bearish Engulfing gyertyakombináció, naposon Three Black Crows és kiesett az emelkedő csatornából a papír. Az ár jelen pillanatban nem lenne probléma, hiszen egy lefelé tartó korrekció célára sok elemző esetében (nálam is) 5000 környékére mutatott.  Az esés belső szerkezete, lendülete nem arra utal, hogy a trend a bull irány. Könnyen esik, a támaszok eddig nem fogtak, bull kísérlet nem történt, illetve átmeneti sikert sem hoztak.

Richter napos chart (alt):


Nem akarok az alternatíva mellett érvelni, nőt az esélye, az 5000-es szint talán megfogja egy felfelé kör erejéig, de nagyon figyelem. Fontos lesz, ha elindul felfelé, az 5200-5300 környékén található ellenállás és az, hogy azt milyen szerkezetben éri el.

Monday 17 September 2018

OTP - HS

A napos hs továbbra is él, kicsit másképpen, mint az első verzió szerint gondoltam, meglátjuk mi lesz.

OTP napos chart:

A hetes bearish zászlót sem törte semmi, továbbra is bear irányba látom a nagyobb esélyt.

Friday 14 September 2018

Reggeli gyors

BÉT:

OTP: Elindult a korrekció, pár nap sávozás is benne lehet 10.140-150 környéke lehet érdekes, erővel való áttörése töri az elsődleges elképzelésem

Richter: A korrekció minimális C hullám esetére vonatkozó elvárás teljesült, ua. nem lepődnék meg a folytatáson. Ha C hullám lenne, akkor a negyedik hullám aránytalanul nagy lenne a 2-hoz képest. Nem lehetetlen, de szokatlan lenne. Óvatosan, mert simán 5K alá kerülhet.

Sugar: 11,77-ről jött egy kicsi korrekció, a 12,03-as várt értéket nem érte el, meglátjuk ma mit csinál.

EURCHF: Esélyes 1,139 környékének az elérése, akár ebben a felfelé tartó hullámban

EURHUF: Inkább lefelé áll, 326 csak az alternatív verzió, korrigálhat felfelé, de nagyobb tf alapján lefelé váromű

USDHUF: működik a fraktál? 272 érdekes szint lesz, ott kell figyelni, egyébkén a fraktál alapján 266 elképzelhető szint hosszabb távon.

EURUSD: esélyes, hogy megindult felfelé 1,19 magasságába és a felfelé menő hullám nem kis b, hanem  a nagy C (vagy impulzus, de ezt a verziót megerősítésig kizárnám, inkább arra hajlok, hogy a nagy esés korrekciójának A hulláma halad északnak, ebben az esetben korábban lesz vége, mint ahogy sokan várják)

Thursday 13 September 2018

Cukor - Akkor és most

Újabb telitalálat és újabb chart az "akkor és most" gyűjteménybe. A cukor az augusztus végi elemzésben leírt elvárások szerint, sőt talán még nagyobb lendülettel is, elindult az első célterület irányába, a hét elején már réssel nyitott és egy gyors hajrával a hét végére akár a zóna alja közelébe is érhet. A kép alapján azt gondolom, hogy hamarosan megindulhat egy korrekció, de előtte még a célzónába szippanthatja a vákuum.

Sugar okt18 határidő hetes chart:

 Augusztus 28.

Most:


Eddig 11,5%, kb két hét alatt, 1:2-es certiben ez +20%. Gratulálok a srácoknak, akik benne vannak. (megj.: a számlaszámom majd küldöm a jutalékért ;) )

Reggeli (nagyon) - gyors

EUR/HUF: Jelzett felszúrás megvolt, sajnos a belső szerkezet kis tf-n nagyon kusza, belelátom még, hogy felmegyünk 326 fölé, még egyszer. Amíg komolyabb mozgásra utaló jel nem érkezik továbbra is sávként kezelem a keresztet.

EUR/USD: Komoly esélye van annak, hogy megindul egy északi mozgás, aminek a vége akár már most 1,19 környékére mutat (még nem számoltam pontosat)

Sugar: Az első célzóna elérése belátható közelségbe került, gondolom nem lesz előtte nagyobb korrekció, egyre erősödő mozgása van, felszippantja a vákuum a zóna aljáig (12) biztosan.

OTP: Jöhet egy korrekció, de a 9.500 nő az esélye.

Richter: Kérdőjel, kérdőjel. Célzóna, de nem megfelelő a mozgás. Egyedüli esély szerintem, ha exp ED alakult ki c/5 hullámban (esély egy ilyen alakzatra kevesebb, mint 1%, soha nem számolok vele elemzésben!), vagy valami, amit még korai felismerni, szóval kérdőjel, távol tartom magam tőle, 5300 átlépése, a mozgás belső szerkezete ad talán valami kapaszkodót, de a 2fast2foriuos bejegyzésben kisebb eséllyel jelzett szcennárió bekövetkezési valószínűsége nő (Aberdeen funda oldalról tovább adja?)

Tuesday 11 September 2018

OTP - Akkor és most

Két hete feltettem egy képet az OTP-ről szóló elemezésben, ahol kijelöltem egy szintet, melynek fontos jelentőséget tulajdonítottam a jövőt illetően.

OTP napos chart aug 27.:


A jelenlegi kép pedig így néz ki:


Fontos, hogy a jelölt/vélt 9.500 környéke nem feltétlenül jelenti majd az esés végét, csak esetleg ott érdemes figyelni, illetve a holnapi nap a 9.900-10.000 közötti szintre, mert elindulhat a környékén egy korrekciós mozgás északnak. Több bearish jel is volt/van  a charton nem árt óvatosnak lenni, ezekről a korábban beszéltem.

Monday 10 September 2018

EUR/HUF - Akkor és most

Érdekes napok vannak mögöttünk és további hasonló napok következnek. Kisbandi biztatott, hogy legyen egy előtte/utána adatbázis, ami azt mutatja, hogy mi volt a várakozás és mit hozott a piac. 

Az EUR/HUF chart korábban nagyon nehezen volt értelmezhető, ami azonban megváltozott és az elmúlt hónapokban - a széles spreadek ellenére is - egész jól lehetett tájékozódni a piacon.  A friss elemzés előtt kiszedtem pár chartot az elmúlt időszakból. Mire jó ez? Arra, hogy lássuk Elliott sokat segíthet a kereskedésben, illetve arra, hogy vigyázzatok, mert nem lehet tökéletesen eltalálni a piacot, előbb utóbb én is tévedni fogok, matematikai alapon egyre közelebb az idő, amikor tévedésbe futok!

Július 17.

Július 18.

Július 25.

Július 31.

Augusztus 6.

Augusztus 15.

Augusztus 23.

Több lehetőség van a charton, de a legnagyobb esélyt következő zóna elérésének adom:

Friday 7 September 2018

EUR/HUF - spread

Az exotic-ok esetében, mint amilyen a forint is, az éjszaka órákban kinyílik a spread, ami ahogy a képeken is látható, augusztus 22-én nagyobb volt, mint a napi mozgás. Ha valaki napon túl lép pozícióba, ezzel számolnia kell. Amíg aktívan követtem a forint dollár mozgását, vasárnap este nyitásban láttam 2,80 HUF spreadet is. A baj ezzel, hogy ennyivel ki kell szélesíteni a stopot, ami sok esetben a várható R drasztikus csökkenéséhez vezet. Aki D1 chart alatt helyezte el a long stopját, azt az éjszaka jó eséllyel kiszedték.


EUR/HUF - reggeli gyors

A 326-nál lévő támasz működik, megfogta az esést.

EUR/HUF 4H chart:


Sugar

A cukor elgondolásnak is részben fraktál a háttere. A charton ezt Kisbandi szúrta ki.


Thursday 6 September 2018

EUR/HUF -Lefordulás

A célzónából lefordult a kereszt a tegnapi napon, a mai pedig megerősítést hozott. Tört a második impulzív szakasz trendcsatornája, az eséssel pedig egy támaszzónához érkezett a piac, pár gyertyát korrekciózhat az EUR/HUF a következőkben. Jó esélye van annak, hogy a korábbi lokális low-hoz (318,5)  korrigáljon vissza a kereszt.

EUR/HUF 4H chart:

USD/HUF - fraktál


Richter - gyors

Új lokális low következhet, miután gyengén, erőtlenül próbálta meg a napok óta tartó esést korrigálni a papír. A napos emelkedő csatornát letörte és nem is sikerült az árfolyamnak fölé kerülnie, a hét vége közeledtével egyre nagyobb esélye van a hetes bearish slingshot működésbe lépésének.

Rövidtávon tesztelhetjük a tegnapi low-t, esetleg láthatunk még egy kísérletet az emelkedésre (letörés visszateszt?), majd megcélozhatja a papír az 5000-es zónát.

EUR/HUF - gyors

A tegnapi tetőtől távolodik a kereszt, kisebb tf-k short jeleket dobálnak. Nő a valószínűsége, hogy láttuk a tetőt.

EUR/HUF 4H chart:

A kis tf miatt a célszintek nincsenek messze, első megálló 326 felett egy picivel lehet, előtte kisebb támasz 326,7 körül. Nagyobb mozgás esélye megvan, de megerősítés a nap vége előtt nem valószínű.

Wednesday 5 September 2018

EUR/HUF - reggeli gyors

Elsődleges célzónában a piac, itt kell figyelni, hogy fordulat jön, vagy megnyúlik és megy tovább új high-ra.

EUR/HUF 4H chart:


Tuesday 4 September 2018

Richter - 2Fast 2Furious

Azért szeretem Elliott rendszerét, mert jól használva felhívhatja a figyelmet az esetleges veszélyekre. Többször meglepődtem mostanában, hogy a tőzsdén a megtakarításukkal játszadozó emberek mennyire nincsenek tisztában a szakma alapjaival, a tőzsdézés fogalmaival vagy esetleg a szakmai mutatók jelentésével. A veszély is csak egy lehetőség, ami nem feltétlenül biztos, hogy bekövetkezik, ugyanakkor jó szemmel tartani a ránk leselkedő veszélyeket. Szemléltetésül kiemeltem egy részt a 2Fast 2Furiosból (14 sec-től érdemes nézni): 

Ha száguldunk az úton, miközben nem az útra figyelünk, akkor az veszélyes lehet, főleg, ha van egy fal az útunkban (vagy bármi más), ettől függetlenül nem biztos, hogy meghalunk, vagy balesetet szenvedünk, mert ha valamilyen oknál fogva (például duda) visszahelyezzük az útra a figyelmünket jó esélyünk van arra, hogy a fékre lépve időben megálljunk és elkerüljük az ütközést. Szóval a veszély egy lehetőség, ami, ha bekövetkezik, akkor komoly negatív hatással van ránk, a negatív esemény bekövetkezésének van egy valószínűsége, ami röviden annyit jelent, hogy az esetek egy bizonyos százalékában bekövetkezik, egy másik százalékában nem. 

A tőzsdén azon események mellé szeretünk állni, ami nagyobb eséllyel bekövetkezik, arra az esélyre adjuk le a voksunkat, ugyanakkor folyamatosan a piacon kell, hogy tartsuk a szemünket azért, hogy az esetlegesen véleményünkkel ellentétes mozgás esetén cselekedhessünk, azaz megnyomjuk a féket, zárjuk a pozíciót.

Joggal adódik a kérdés, mi köze ennek a Richter grafikonjához? Augusztus 24-én feltettem egy számozást (visszakereshető a blogon) a mélypontról a Richter grafikonjára vonatkozóan, melyet úgy látom az Elliott-i hullámelmélettel foglalkozók is hasonlóan gondoltak (vagy átvették). Ezt a számozást gondolom továbbra is elsődlegesnek, azaz a legvalószínűbb verziónak, ugyanakkor annyi helyen találkoztam az ehhez kapcsolódó várakozásokkal (már mindenki úgy tudja, hogy 5900-6000 környékére megy fel az árfolyam), hogy automatikusan elkezdtem kutatni más lehetőségek irányába, mert amit mindenki egyformán gondol a tőzsdén, az általában nem következik be (lásd 5000 forintos támasz).
Van egy alternatív számozásom, ami igen komoly veszélyt rejt magában, főleg azok részéről, akik előszeretettel nem használnak stopot, inkább kiülik a pozíciót, ami hosszútávon a megtakarításuk elvesztéséhez vezet, hiszen elég nagy számú ügylet esetén csak egyetlen egyszer tévedni. 

Richter 1D chart alternatíva:


Ebben az esetben akár új low-ra is futhat a lefelé megindult mozgás. Ez egy veszély a longosok számára, akik nem menedzselik megfelelően a pozícióikat, nem használnak stopot. A fundamentalista  gondolatok mellett befektetők előszeretettel hangsúlyozzák, hogy a papír ennél sokkal többet ér, sőt tulajdonképpen május óta lehet erről olvasni a különböző blogokon, topikokban. Az esés az egyik nagytulajdonos eladásaival mutatnak összefüggést, azonban nem szabad elfelejteni, hogy bármikor eladhatja a tulajdonában maradt pakk másik felét (cca. 5%), melyről információt már nemigen fogunk szerezni.

A múlt héten pénteken írtam, hogy jó lesz figyelni a Richter mozgására, mert akár elindulhat egy fordulat, hiszen egy lehetséges célárhoz érkezett a feltételezett B hullám (B hullám esetében több zóna is van, mehetett volna magasabbra is -  lehetőség volt, pa a héten igazolja). A tegnapi nap óráson adott egy short setupot, melynek célára 5380-ra mutatott. Ezt az értéket elérte a piac, ugyanakkor ha ezeken a szinteken, vagy alatta zár a következő napokban a piac, akkor a low-tól indult emelkedő csatornát letöri a kereszt, amiből további esés bekövetkeztére van igen kecsegtető lehetőség. Az alapvető számozás szerint itt a papír visszatekinthet az 5000-es szint környékére (+-100-200 forint, ennél pontosabb becslést nem akarok most adni). ezeken a szinteken minden bizonnyal, mivel korábban is ellenállásként/támaszként viselkedett fontos figyelmünket az útra helyezni, mert jöhet a figyelmeztető tábla, mely szerint fal következik!

Az utolsó gyertya még nem zárt, így talán nagyon korai beszélni a hetes bearish csúzli lehetőségéről. Mivel a veszélyekre hívtam fel a figyelmet, szerintem belefér, ha már itt jelzem, érdemes erre is figyelni. Kell a fordulás, kell a triggerelődés! Ha a napos emelkedő csatornából kiesünk, akkor a csúzlinak is nagy esélye lehet.

Richter hetes chart:






Monday 3 September 2018

EUR/HUF

A várt korrekció megindult a célzónából. Rövidtávon két út van a piac előtt, az egyik gyorsabb szerint kész van a korrekció és megyünk a magasabb zóna irányába, a másik esetében a korrekció nincs még készen, egy kisebb felkör után újabb lefelé kör indul, mely a múlt a korábbi lefelé mozgás szintjén túl mutat és akár 324,5 környékére is lejöhet.

EUR/HUF 4H chart:


A magasabb célárakhoz (340+)  egy megnyúlásra mindenképpen szükség lenne a közeljövőben, egyéb esetben 328-329 környékén befejeződhet a felfelé mozgás.

Friday 31 August 2018

Richter

Folyamatos "de ja vu" érzésem van, megtaláltam miért, fraktál lehet.


Richter - Meddig? Eddig?!


"A Richter a tegnapi nyitó réssel és eséssel elérte a korrekció első hullámának célárát. Belső szerkezetileg nem tudok figyelni semmit, mert a rés tartalmazott mindent, amire szükségem lenne, így csak nagyobb tf korrekciós szintjének feltételezéséből tudok kiindulni. Időben nagyon gyors volt a lejövetel, ezért várhatóan a B és esetleg a korrekció C hulláma is nagyon lassú (szenvedős lehet), idő kell, amíg a low-tól való emelkedést korrigálja a piac. Elképzelésem, természetesen, ha a pa támogatja, hogy lassan ugyan, de felmegyünk a tetőhöz, esetleg meghaladva azt (5550-5650 akár)."

Írtam anno. A B hullámok előrejelzése igen nehézkes, főleg, ha feltételezett flat hullám b hullámáról beszélünk. A Richter esetében 5.400+ és 5.760 között bőségesen vannak tipikus célárak. Egyet meghaladtunk, egynek a környékén vagyunk, egy-kettő még távolabb van. Érdemes figyelni, mert bármikor lefordulhat.

Thursday 30 August 2018

EUR/HUF - átmeneti megálló jöhet

Vége a korrekciós mozgásnak, impulse indult tovább északra. Első - kisebb - megálló zónája előtt a piac H4-n. A megállás nem várakozás, csupán lehetőség, a minimális célár magasabban van.

EUR/HUF 4H chart:


frissítés 2018.08.31 reggel:



frissítés 2018.08.31 CET 10:27:


Wednesday 29 August 2018

BTC/USD

Korábban írtam az ED, mint alternatív lehetőségről. Elképzelhető, hogy ez fut a charton. B verzióként ott van a runningflat, azaz a várt C hullám nem tudott kiteljesedni. Közben volt egy adminisztrációs intézkedés (ESMA), ami korlátozta a tőkeáttétel (1:400 vs 1:2) lehetőségét az EU brókercégek esetében. Ha ED, akkor gyorsan fel fogunk menni a korábban jelzett zónához, ha csonka C, akkor pedig kiveszi a low-t és összeomlik az árfolyam.

BTC/USD napos chart:


Tuesday 28 August 2018

Brexit - GBP/USD

A Brexit szavazás hétvégéjén sokat néztük a chartot, vajon benne van-e az eredmény vagy nincs. Most kezembe került, megnéztem hol tart a piac. Anno és most rovat, Bandi? :D 



A chart állapotát elnézve nem vagyok biztos, hogy az akkor gondolt paritást eléri a kereszt, de nem tudom kizárni, ua. elvetni sem. Hard Brexit? 

Sugar Okt18

Hamarosan egy nagyobb északi kör indulhat a cukorban. A chart az októberi lejáratú cukrot mutatja hetes grafikonon, a különböző lejáratok értékei eltérhetnek egymástól. A felfelé körben az elérhető zónákat mutatom (első kettőt), ahol ellenállások is, célárak is találhatóak. Ha meghaladja a zónát, akkor jó eséllyel a következő zónáig megy el a piac. Benne lehet az is, hogy a korábbi tető fölé megy (2016) az árfolyam.

SugarOkt18 heti chart:

EUR/HUF

Egy kis játék, elképzelés, amit nem támaszt alá konkrétum (pl.: indikátorkép), ugyanakkor reális elképzelések között kell, hogy szerepeljen. Amennyiben ezt az utat járja be a piac, akkor jó eséllyel a felfelé kör még a korrekció része, azaz nem feltétlenül fogunk új csúcsra kimenni.

EUR/HUF H4 chart:



Monday 27 August 2018

OTP

Az OTP napos grafikonján a sárgával jelölt zónában egy korrekciós hullámszerkezet látszik. Helyzetéből adódóan lehet egy teljes korrekció része, vagy lehet annak első hulláma. A korrekciót megelőzően jó eséllyel egy impulzus halad délre, melynek párjának megjelenésére mindenképpen számítani lehet (esetleg egy  másik trendmozgató alakzat - ék). 

A kék zónában, korábban sokak által azonosított háromszög látható, ami a véleményem alapján nem volt az. Ennek elsődleges oka az indikátorkép, ami nem felelt meg a háromszög sajátosságainak. Nem mélyedtem el benne, de a tetőépítés nagyon emlékeztetett arra a megfigyelésre, melyet évekkel ezelőtt tettem az OTP-vel kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy a nagyobb fordulatok esetében szeret a papír egy ED-LD párossal fordulni. Elképzelhető, hogy itt is az történt.

A folytatásról: Elképzelhető egy felfelé kör 10.500 környékére, mely után fordulat lehet lefelé. A lefelé körben 9500 környékére figyelek elsősorban, mert annak az áttörése esetén a mélyebb régiók is képbe kerülhetnek.

Egyelőre a Fibo szintek zavarnak,  mert nem az OTP-re jellemző korrekciós szinteken fordul a piac, ami azt jelenti, hogy lehet nem a vázolt elképzeléseim szerint alakul a piac.

Elliott-i értelemben lefelé minimálisan egy exp flat korrekció B hullámában gondolkodok, előtte ennek a hullámnak a c of b alhullámában, míg a nagyobb lefelé kör esetében egy, a korábbi esés (A), hullámának korrekciós párjában (C).

Az elemzés kapcsán nem mélyültem el a szokásos szintekig, így egyelőre arra figyelek, hogy a holnapi nap folyamán elindul/folytatódik -e egy felfelé kör, melyből lefordul a piac. Ha igen, akkor mélyebben megmézem, mert magasabb tf támogatottság mellett kedvező short lehetőség kínálkozhat.

OTP napos chart:


Napi HS nem triggerelt, heti zászló szerintem igen, visszateszt lehet felfelé, hetes HS még nem triggelet, lehetőség.

Friday 24 August 2018

OTP

Hosszú évek óta nem foglalkoztam a hazai bankpapír elemzésével. Az elmúlt két hétben a fórumokon és talán itt a megjegyzésekben is pedzegettem egy nagyobb (min. 1000 pontos) esés lehetőségét, elsősorban a napi chartra figyelve. Tegnap este Kisbandival nézegetve a magasabb tf-ket feltűnt egy általunk kedvelt short setup kialakulásának lehetősége havi tf-n, majd kisebb tf-re váltva egy trigger előtt álló HS. A charttokat alapvetően mindketten Elliott-i alapokon vizsgáljuk, mind a setupnak, mind a gyertyaalakzatnak az Elliott-i hullám támogatottsága is meglehet, ami azt jelenti, hogy minimálisan 1500-2000 pont esés benne van a mostani szintekről, még akkor is, ha meglehetősen konzervatívan szemléltük az esés lehetősét. A HS, a short setup célára - kontra trend trade esetében is - 8400-8800 közé mutat, de a jelenlegi tudás alapján a 7700 alá való benézés sem elképzelhetetlen.

OTP hetes chart:


A napos charton szintén látható egy lehetséges HS alakzat.

OTP napos chart:


Richter

A mélyponttól elkészítettem a Richter mozgásának számozását, érdemes egy kis Elliott tudás magatokra venni, mert a részvénypiaci mozgások sokkal kellemesebben előrejelezhetőek, mint a devizapiaciak. Kevesebb az értelmetlen spike, a komplex, sokáig elnyúló korrekció, a nem várt megnyúlás.

Richter 1H chart:


Thursday 23 August 2018

EUR/HUF

Az EUR/HUF esetében a kép valamelyest egyszerűbb, mint az USD/HUF esete. Itt naposon korrekcióban vagyunk, további emelkedést várok, a kérdés csak az, hogy a b of B korrekció befejeződött-e? (Elsősorban korrekció részeként kezelem a felfelé menetet, természetesen nem lehet kizárni, hogy egy 5 hullám indult el, ebben az esetben a jelölt zóna helyett 334 fölött várható az impulzus vége.)

EUR/HUF napos chart:



USD/HUF

Továbbra is több verzió lehetséges az USD/HUF keresztben. A lejött korrekció lehet egy kész szerkezet, illetve lehet annak első hulláma. 

Ha a lejött hullám egy teljes korrekció, akkor:

- A felfelé kör lehetett egy [v] hullám, ebben az esetben  egy nagyobb korrekció kezdeti fázisában vagyunk. A korrekció elsődleges célárzónája a korábban kijelölt terület.
- A felfelé kör nem készült el [v] hullám  (iv) hulláma érkezett délre, az (v) hullám új csúcsra viszi az árfolyamot.
- A felfelé haladó [v] hullám első alhullámában vagyunk, lefelé elkészült egy (ii) flat hullám.

Ha a lejött szerkezet nem teljes korrekció, akkor:

- A felfelé kör egy b hullám, ami elkészült, az elsődleges célár a korábban jelölt zóna

A belső szerkezetek nem segítenek abban, hogy a jelenleg futó folyamatokat pontosabban, határozottabban megmondjam. 

USD/HUF 3D chart:


Idő kell most, hogy kiforrja magát az alakzat, vagy olyan adatokat hozzon, mely segít a nagyobb esély megtalálásában,

Richter - reggeli gyors

A Richter a tegnapi nyitó réssel és eséssel elérte a korrekció első hullámának célárát. Belső szerkezetileg nem tudok figyelni semmit, mert a rés tartalmazott mindent, amire szükségem lenne, így csak nagyobb tf korrekciós szintjének feltételezéséből tudok kiindulni. Időben nagyon gyors volt a lejövetel, ezért várhatóan a B és esetleg a korrekció C hulláma is nagyon lassú (szenvedős lehet), idő kell, amíg a low-tól való emelkedést korrigálja a piac. Elképzelésem, természetesen, ha a pa támogatja, hogy lassan ugyan, de felmegyünk a tetőhöz, esetleg meghaladva azt (5550-5650 akár).

Wednesday 22 August 2018

Richter

A tegnapi nap elérte a célzónát a piac (5460-80, zárásban a felrántás 5490-re), melyet a múlt csütörtöki elemzésben említettem, a mai nap - a piacon lévő negatív hírnek  köszönhetően (?) - meg is érkezett a charton már előre látszó  (!) pár száz pontos korrekció. 5000-5100 ellenállás (5100-at már elérte), esélye van egy pattanásnak, a megnyugvásnak.
Mélyebb elemzést nem tudok tenni, a lefelé kör réssel történt, belső szerkezetet nem látok.

Friday 17 August 2018

Olaj (WTI cfd)

Elindult a havi charton valami az olaj grafikonján. Amennyiben a kritikus szint törik (alázár, momentummal átviszi), akkor felfelé korrekció történt és új lowra megy majd az árfolyam. Amennyiben a kritikus szintet nem tudja letörni, előtte megfordul és új csúcsra fut az árfolyam, akkor egy korrekció után további emelkedésre lehet számítani (lefelé körről beszélek, kisebb trendszint), ami extrém esetben 100 dollár fölé is viheti az árfolyamot.(Ez összefüggést mutathat egy esetleges drasztikus dollár gyengüléssel a következő pár évben, azaz nem azonnal!)

Olaj havi chart:


Talán azért, mert ez cfd chart, van egy olyan új csúcsra futó hullám, amivel kisebb tf-n jelenleg nem tudok mit kezdeni, egyelőre nem illik a képbe. E mellett azt gondolom, hogy jó esélye van egy 60 alatti szint elérésének mindkét verzióban.

Thursday 16 August 2018

Richter - gyors

A mai újabb csúccsal eldőlt, hogy a nagy ED verzió kizárható, vélhetően elindult a múlt év vége óta tartó esés korrekciója. Nagyobb eséllyel kész impulzus futott délre, kisebb eséllyel még csak a harmadik ötödik hullámában vagyunk (nagy kép). 

A felfelé kör impulzussá nőtte ki magát, 5 hullámos lett a szerkezet. Megnyúlik az 5. hullám lehetséges célzónái között ma az elsőt elérte (5340), a következő kb. 100 ponttal feljebb van (5460-5480), persze nagymértékben függ az esetleges megnyúlások mértékétől,  ha ezen is túlnyúlik, akkor 5500 fölé fogunk érni. Ha helyesen gondolom, akkor 5/4 hullám fog holnaptól futni, ami korrekciót hoz a piacon. A korrekció nem lesz túl mély, 5180 alá benézés már azt gondolom, hogy nem következik be (rés kitart).

Kisebb eséllyel gondolom azt, hogy megvolt a teljes felfelé kör (1 vagy A). Ez abban az esetben képzelhető el, ha időben és térben csak egy kis korrekció zajlott le 5/4-ben, sokkal inkább 5/3/4-ként kezelem. 

Hamarosan megindulhatnak a realizálások, ami néhány száz pont esést hozhat.

Wednesday 15 August 2018

Gold


EUR/HUF

Továbbra is minimum egy zigzag formátumban északi irányt várok a legnagyobb eséllyel.

EUR/HUF napos chart:


Richter - reggeli gyors

Nyár van, meleg van és lassú a piac. A korábban írt verziók között még mindig nem volt döntés, illetve nem kapott egyik sem olyan megerősítést, aminek segítségével egyértelmű döntést tudtunk volna hozni. A pénteken jelzett 5050 (+-40-50 forint, link) 4/c lehetséges célárát elérte a piac, ha innen felfelé veszi az irányt, akkor célkeresztbe kerülhet az 5400+ zóna, ha masszívan letöri a 4950-et (ez a színt talán még beleférhet a c-be), akkor nagyobb valószínűséggel új aljra megy az árfolyam.

Friday 10 August 2018

USD/HUF

Hasonlóan az EUR/HUF kereszthez a dollár is fordult, igaz, nem hatolt bele a célzónába, a tetején dobbantott. A nem lett egyenlő C-vel. Elsősorban arra gondolok, hogy felfelé B hullám megy, a lefelé kör pedig nem a teljes korrekció volt és jó eséllyel még visszatér a jelölt zónába, de előtte egy duplatetőt, új lokális csúcsot üt az árfolyam. A B hullámok gyakran gyorsak (gyakran meg iszonyatosan lassúak, azaz a legkiszámíthatatlanabb hullámok), talán itt is ezt látjuk (egy kis hírrel megfűszerezve).
Közben láttam, hogy a swap költségek durván lejtenek a dollár long irányába, azaz shortot tartani nem éri meg, lehet ez is az oka, hogy lefelé nehezebben megy az árfolyam.

USD/HUF 3D chart (nem zárt az utolsó gyertya):


(Tréningeseknek: 4/a gyanú a célár miatt, rsi támogatja, nézzetek - doboz, fibo, rsi, megnyúlt 5 korrekciós célára)

Thursday 9 August 2018

EUR/HUF

Kerek a történet, a kisebb tf-n várt mozgás után ma - ahogy reggel jeleztem a kommentekben -  itt lehet a fordulat.

EUR/HUF napos chart:


Tuesday 7 August 2018

Richter

Elindult a várt lefelé mozgás a Richter árfolyamában. Azért írom, hogy várt lefelé mozgás, mert bár az irány és a mozgás megfelel a várakozásoknak egyelőre kérdéses a mozgás háttere, azaz nem tudom kétséget kizárólag azt mondani, hogy korrekció, vagy a trend tért vissza. Sajnos a mozgásból nem lehet egyértelműen, vagy nem tudom egyértelműen kizárni a korábban vázolt verziók egyikét sem. 

Azaz a bear verzió szerint ki fogunk menni egy új low-ra. A bear verzió határát súrolja az elmúlt időszak mozgása, kizárni nem lehet, de az esély jelentősen csökkent. A gyógyszeripari cég grafikonján többször előfordult egy nagyobb megrántás utáni gyors visszaesés, azonban a múlt heti felhúzást a hét első napján nem követte megerősítés. A mai mozgás pedig ehhez későn érkezett, alapesetben. Ugyanakkor a pf topikban ma írtam, hogy nyáron, a melegben belassul a grafikon, azaz a korábbi időszakhoz képest két, esetleg három gyertyát is érdemes összevonni és egyként kezelni. Ebben az esetben a bear verzió még nem tört.

A másik, azaz a bull verziók esélye jelentősen nőtt. A mai mozgás lehetett egy korrekció, mely jó lehetőséget kínált a későn érkezőknek. A charton szépen kirajzolódik egy fordított HS, melynek triggerelődése esetén 5900 fölé is kerülhet a célár. 

Kisebb tf-n szemlélve a chartot azt gondolom, hogy a holnapi nap emelkedést fog hozni (a mai mélyponthoz és záróhoz képest, a nap elején) és jó esetben segítséget ad a két verzió közötti választáshoz. Az órás charton triggerelt Bullish Slingshot van, kontextusa szerint jó illeszkedhet a felfelé menő verzióhoz. 5200 elérése reális, az új high pedig a long verziót jelentené. Az esés ma nagy volt, de alacsony forgalommal járt. A long RR félelmetesen jó, szinte kihagyhatatlan, mivel kicsi stop mellett nagyon messzire mehet az árfolyam (50-100 pts vs 800 pts).  

Mindenki csak a saját kereskedési rendszere szerint lépjen pozícióba!!! 

EUR/HUF - reggeli gyors

Megjött a várt erősödő mozgás. A szerkezet lassan elkészül és északnak veheti az irányt.

EUR/HUF 1D chart:


Monday 6 August 2018

EUR/HUF

Célzónában a kereszt. A kisebb tf szerkezet alapján estefelé még elképzelhető egy kisebb lefelé kör, de hétvége volt, ami a kisebb tf chartokat már befolyásolhatja, így ez nem elvárás, inkább csak lehetőség. Ha elindulunk felfelé, akkor a dupla tető reális várakozás.

EUR/HUF 1D chart: