Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Wednesday 17 January 2018

Bitcoin - Minden az előrejelzés szerint

Január 9-én írt bejegyzésben jeleztem, hogy erős esés lehetősége van a charton (-40%+, 10K,8K). Ma hajnalra az első komolyabb szint alá szúrt az árfolyam (10K), ezzel az esés 33%-ot is elérte a bejegyzéskor aktuális árfolyamszinthez viszonyítva.  Ugyanakkor a feltételezett korrekció (amennyiben nem összeomlásról van szó) célára még nem teljesült. Bár nehézséget okoz indikátorok és a nagy spike miatt a kalkuláció, ennek ellenére felrajzoltam egy lehetséges célzónát, amely a korrekció esetére vonatkozik. A zóna széles, mivel a spike nagy és amilyen a Bitcoin árfolyama, bármelyik pillanatban tud egy átmeneti hatalmas esést produkálni, melyből hasonlóan gyorsan vissza is tudják rántani az árfolyamot. Biztosan tudjátok nem vagyok a Bitcoinba való befektetés, kereskedés pártján, nem is nyitok olyan brókernél számlát, aki hajlandó Bitcoinnal kereskedni, véleményem szerint tömeghisztéria folyik a kriptopénzek piacán, melynek szőrnyű következményei lehetnek, illetve akár vannak. Aki Karácsonykor bevásárolt a Bitcoinból, az 2-3 hét alatt felezte a megtakarításait. A kriptopénzbe való befektetés párhuzamot mutat a tippmixbe való befektetés kockázatával, én inkább kerülöm. Persze lehetnek ellenérvek, de ahogy én látom azokat a hit, a hisztéria, a storyboardban történő feltétlen hit hajtja, akkor lesz baj, ha a tömeg fordul, mert egyszerűen nem lehet majd kiszállni belőle, szűk lesz az ajtó. De ez egy másik történet lesz majd, a nagy pofon még hátra van és ki tudja mikor következik be. Ha érzelemmentesen szemlélitek a kriptopénzek piacán zajló dolgokat nem nehéz megtalálni a tipikus "lufi" karakterjegyeit, ráadásul az egész rendszer olyannyira hasonlít a jól ismert piramisjátékok karakterjegyeire, hogy elég nagy bizonyossággal rá is lehet fogni. Természetesen, aki időben beszállt, az sokat nyerhetett rajta, ahogy a piramisjátékok csúcsain levők is, a lényeg itt is az, ami a carrytrade-nél, mindenkinél előbb kell elhagyni a süllyedő hajót. Nem tudom kik fektetnek kriptopénzbe, de nagy lehet a közös halmaz a Questor, Baumag stb. károsultjaival, hiába ez Magyarország.

BTC/USD napi chart:



Tuesday 16 January 2018

Bitcoin - az előrejelzett esés

Január 9-én, alig pár napja írtam, hogy a Bitcoin chartján egy nagyobb (40%+) esés lehetősége rajzolódott ki Link.  Az esés immáron 27%-n tart, mikor ezeket a sorokat írom, benézett 11K alá és szerintem az esésnek nincs vége. 

BTC/USD napos chart:


(Közben visszarántották valamennyire)

USD/HUF

A havi gyertya még a közelében sincs zárásához, de leért a korábban jelzett szürke zóna aljára (a várakozások szerint a tetejéről lefordult). Nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy ez már az utolsó hullám lefelé (impulzus utolsó hulláma), vagy éppen csak a B hullám. Bár arányosság tekintetében az 5. hullámra kellene letennem a voksom, de a tapasztalataim azt mutatják, hogy deviza piacon bizony nem ritka a nagyon széles, a 2. hullámhoz viszonyítva aránytalanul nagy 4. hullám. A belső szerkezet sem ad egyértelmű választ a korábban említett dZZ lehetőségének fennállása miatt. A korábban kijelölt 245,8 egy lehetséges célár, ráadásul erős támaszt is jelent a kereszt vonatkozásában, ugyanakkor nem lehet kizárni egy megnyúlást 5. hullám esetében sem (ebben az esetben azonnal törik a magasabb 320 feletti célár lehetősége), vételi jelet  - a havi szinten erős bear irány ellen - nem a jelzett szint elérése jelenti majd, hanem egy HL kialakulása (minimum elvárás).

USD/HUF havi chart (utolsó gyertya nem zárt!):



A hetes chart alapján lehet tere egy kis emelkedésnek (259 környéke akár egy tökéletes szint is lehetne), de jelek nélkül ez inkább a találgatás kategória, még akkor is, ha a havi chart alapján jelzett célárból való visszaszámolás segítségével jött is ki. Ami a charton látható, hogy a korábban jelzett rsi támaszhoz ért le a piac, ami egyben a korábban kijelölt low környékén van (lehet támasz az ár alapján is), a HS is elérte célját, így a megpattanás jogos (de a charton még nem alátámasztott) lehetőség.

Naposon a short lehetőségből számított célár 245 környékére mutat (első célár elérve, meghaladva), kialakulhat egy rsi divergencia, de túl mélyen van ahhoz, hogy ez fordulatra utaljon, előtte meg kellene támaszkodnia a bull támaszon.A chart alapján szintén nem tudok dönteni a B vagy 5. hullám kérdésében, az eurusd charton látható mozgás miatt az 5. hullámnak adom most már a nagyobb esélyt.

USD/HUF napi chart 


Nem keresem még a nagyobb (hosszabb időtávú) beszálló lehetőségét, de bear verzióban is, hosszabb távon egy lényegesen magasabb zóna elérésére lesz esély (280?), szóval a chart alapján (ha nem nyúlik meg az 5. hullám), akkor komoly dollár erő jöhet. Nem tudom és nem is érdekel, hogy mi lesz majd a fundamentalisták, vagy magukat annak valók magyarázata erre, mert mindig van valami olyan tényező, ami bekavar, vagy amit nem vesznek figyelembe. Az esésnél is így volt, elég csak visszanézni, hogy március 14. óta mi történt (dollár kamatemelést és hatalmas erősödést vártak). Csak nagyon kevesen képesek fundamentális oldalról jó elemzést adni, ahhoz pedig halandóként nem férünk hozzá:D.  

Saturday 13 January 2018

Az előző bejegyzés alatti utolsó kommentre reagálva:

A komment: 


Shortban álltam ,de mégis kikivánkozik belőlem : az usd huf devizapár COMMENT részében 11 pontban taglalod ,h miért fog esni naposon ,hetesen ,havin a devizapár ! A következő részben taglalod ,h miért nem fog esni !! Az egyszerű trader baziul összekeveredik ,és bazi nagyot fog esni ezek alapján :( Mielőtt válaszolnád ,h nem azért irod azt azert kell tudni ,akinek nincs kapaszkodója az mindenbe kapaszkodik ! Tudom ebből ismét sértődés lesz ,de nem érdekes attól még ezt gondolom :) Nyáron ugyanez volt :) Szerintem ésszerű volna ,ha levezetsz 1 11 -12 pontos sémát akkor ahhoz tartanád magad :) Olvasónak is könnyebb lenne ,hiszen 1 ilyen blog arra való ,h sokan olvassák !

A bejegyzés:

Naposon:

A triggerelt HS célárát még nem érte el a piac.

A tegnapi bull próbálkozásból egy belső gyertya lett, ami a trend folytatására utal.

Naposon fekete gyertyák sora van, nincs HL.

Rsi a bear zónában tartózkodik.

Az árfolyam elszakadt a mozgóátlagoktól, a delta növekvő.

Nincs divergencia az rsi-n.

A short alakzatból számolt célár (első) 252,3 környéke, azaz a korábbi low ( a HS egy picivel lejjebb mutat).

Hetes:

Három fekete gyertya lehet belőle holnap sorozatban, a napos esésnek magasabb tf támogatottsága van.

Rsi támasz előtt, de ebbe még jó pár forint beleférhet.


Havi:

Nagyon messze van még a hó zárása, de egy korábbi ábrát frissítek:


A korábbi chart: Link.

Megjegyzés: a korábbi elképzelés szerint a zöld nem volt az elsődleges alternatívám, mégis ezt választotta a piac, sávozás vagy korrekció egyelőre teljesült.


Commentek:


USD/HUF: Nagyobb tf-n megvolt a minimális elvárás, kisebb tf-n a belső szerkezettel nem tudok mit kezdeni, éles esés volt, inv. flat kész lehet, ha dzz, akkor az biztosan nincs kész.
Naposon van egy bearish slingshot lehetőség, ráadásul ellenállás előtt a piac, meglátjuk mi lesz belőle. A long jelzés megvolt, szerintem ezzel, hogy ellenállás elé ért teljesült is a célár.

dzz biztosan nincs kész, bearish slingshot, de ellenállás előtt is a piac


Dzz esetében (téglalapban az alakzat), 263-264 környékén dől el.
Kereskedésben a célár egy feltételezés, a napos short belépőnek nincs zárási jele( ha a dupla alj utáni fordulós jelzést nem számítjuk - én zárnám legalább a felét, ha shortoltam volna a sáv miatt). Egyébként az emelkedésnek itt lehet valahol a rövidtávú vége (egy pici még van benne 81-2 ft?)
263-264-ig fel sem ment


B hullám, ez az elsődleges verzióm.

Sokat fejlődtem a B hullámok kiismerésében, de továbbra is ezek a legnehezebben előrejelezhető alakzatok, a célárak legtöbbször széles spektrumban mozoghatnak, főleg akkor, ha kisebb tf-n a belső szerkezeteket nem lehet egyértelműen beazonosítani. Itt két lehetőség van (elsődlegesen), vagy egy 5-3-5-3-5 szerkezet (inverted flat), vagy egy 5-3-5-3-5-3-5 szerkezet (dzz) játszik. A hullám a min elvárást F84,1 elérte, sőt spike nélkül közel F100. A deviza chartok "piszkosak", mivel nincs egységes piac, ezért sok a turbulencia, az alakzatok nehezebben azonosíthatóak, mint a szabályozott, egységes piacú részvények esetében. Egyébként is, a legnagyobb nehézséget az alakzatok menet közbeni beazonosítása jelenti. Szóval sokszor lenne helyes válasz egy egy kérdésre, ami egyértelmű, de az alakzatok egyértelmű megállapítása menet közben sokszor nem egyértelmű.
a tegnapi mozgás után nem biztos, hogy a b hullámban igazam van, ugyanakkor világosan leírom a turbulenciát, a "piszkos" chartok lehetőségét és h elérte a min elvárást, de tovább eshet (dzz).

Felfelé 5 hullámos szerkezet megy, ez szép, hamarosan fordulni is fog, nagyon a végét járja. Tulajdonképpen a várakozások szerint mozog a piac, ez a váll visszatesztje. Ami miatt egy kicsit elbizonytalanodtam, az az eurusd szerkezetben meglévő helyzet, nem tudom eldönteni, hogy az kész c of B, vagy csak a c/4 hullámban vagyunk. Feltételeket nem tört, a most kijelölendő tető értékes szint lesz!
a várt váll visszateszt, meg is történt

USD/HUF H4-n három hullám jött lefelé az éjszaka. Ez azt jelenti, hogy jó eséllyel lehet még egy lokális csúcs ez emelkedésben.
nem lett új csúcs investinges chart szerint 10 filllérrel maradt el tőle

USD/HUF: H1-n alapján lehet elbújt egy 1-2 hullám, ami nagyobb tf-n nem látszik, akkor pedig impulzus jött lefelé. Nem lényeges short szignál alakul H1-n, ami 258,4-ig biztosan lehozza (csak kis tf-n lehet kereskedni), ott eldől, hogy mi az alakzat, vagy hogy hogyan tovább.
short szignál elsült, lejött a jelzett célárig, sőt tovább is

számomra csak az a kérdés, hogy milyen utat választ hozzá

most megcsinálja, vagy előtte még kiveszi a lokális tetőt 270-nél is mindenkit longba ültet, a kérdés megválaszolásához pedig elég sok napra van szükség

Ami biztos, most 5 hullám ment felfelé, a mostani tető kivétele nem jelenti majd az előbb "bullish" szkenáriót, a bearist pedig csak a mostani low kivétele hozza majd el, ami új low majdnem
telitalálat


Várok még egy picit a kijelentéssel, de a tegnapi pa alapján úgy tűnik, hogy a sejtés beigazolódik, azaz B csúcsa megvolt. (EUR/USD), párhuzamosan usdhuf is felmehet erőteljesen északra, persze a mozgás hullámokban történik majd, azaz lesz ellenirányú mozgás is.

Már majdnem, már majdnem, de a mozgás egyelőre nem támogatja ezt az elképzelést.
nem lett, feltételezés volt, kivárás

írtam korábban, hogy lehetőség, de egyértelmű információ csak később lesz, megjegyzés link

visszautaltam a bejegyzésben foglaltakra

Mindenki döntsön saját maga!

Az én véleményem, hogy egy ilyen erős érzelmi reakció nem akkor kíséri a trader életét, ha jó irányba áll, hanem, amikor nagyon rossz irányba van, de nem ismeri el, mások, de saját maga előtt sem. Pedig az őszinteség a nagykönyvek szerint az első lépés a siker irányába. Egy elemzésben nem kapaszkodót kell keresni az elképzelésemhez, reményt egy bizonyos szinten való fordulathoz, hanem odafigyelni a lehetőségekre és a veszélyekre, jól kell súlyozni a lehetőségeket. A belépéskor meg kell határozni egy stop szintet és kiforrott trade management technikával kell rendelkezni. Nincs tökéletes rendszer, vesztő mindig lesz. Van amikor kis bukóban kell egy exit lépésről a döntést meghozni, azért, hogy a nagy bukót elkerüljük (van olyan társunk, aki 260 környékén beült longba a megpattanásra játszva és a felkör tetején jó ütemben kiszállt, így nem maradt bent a mostani szintekig). A sikeres trader hisz a rendszerében, a belépőjében, manageli a kockázatot és nem külső vélemény alapján lép ki a poziból, hanem a saját rendszerében megállapított feltételek fennállása esetén (vagy a stop, de az is a rendszer része). Fontos dolog a precizitás, hogy ne legyünk felületesek, itt sem, a piacon sem. Azt hiszem Kisbandi sokat tudna rólam mesélni, hogy mennyire vagyok őszinte a hülyeségeimmel kapcsolatban, amit elkövetek a piacon, meg az őt már megőrjítő setup leírásaim precizitásaival (szerinte már túllövök a célon).  A sikeres trader legfontosabb dolga fejben összerakni saját magát és ez a legnehezebb, mert a piacon olyan magatartásra van szükség, melyet az oktatási rendszer szisztematikusan eltörölni igyekszik.

Friday 12 January 2018

EUR/USD

Utolsó hullám fel? A korábbi napos várakozás szerint teljesít a kereszt. Ellenállás előtt a piac, ha tartósan, momentummal átviszi, akkor bull zónába kerülhet és további erősödés jöhet. A két nappal ezelőtti hír a chartot összekuszálta kis tf-n. Nagyobb eséllyel a B hullám és lefordulás pártján állok, de lényeges jelet még nem mutat a piac a megerősítés vagy elvetés szempontjából, fontos erre figyelmet fordítani bármilyen kereskedési döntés esetében!

EUR/USD napos chart (anno és most):




Hetesen is ellenállás előtt.

EUR/USD hetes chart:



Tuesday 9 January 2018

BTC/USD - Bitcoin

Forró a pite, nagyon forró. A véleményem nem változott a kriptovalutákról (figyelem, nem a technológiáról! beszélek!!!), egy virtuális tulipán. Egy portfolio.hu cikk kapcsán néztem rá az éppen aktuális chartra (Link). Véleményem szerint elég komoly lehetősége van egy nagyobb esésnek (40%+, 10K; 8K) a következő hetekben. Sajnos megfelelő indikátort nem sikerült varázsolnom a chartra, így az elképzelést indikátorokkal nem tudtam alátámasztani. A csúcsról történő esés impulzusnak, a felfelé kör pedig egy flat hullámka tűnik, ha így van, akkor hamarosan érkezik egy másik trendmozgató alakzat, ami lefelé indíthatja el az árfolyamot. 


EUR/USD

Alapvetően vártam volna egy kisebb felfelé kört a csatorna tető érintés- korrekciót követően, azonban a chartot jobban szemügyre véve, elképzelhetőnek tartom, hogy a felfelé kör teljes, még akkor is, ha a c hullám karakterisztikája nem éppen a megszokott (a rózsaszín zóna). 1,1867 alá zárás esetében vethetjük el teljesen a felfelé kör lehetőségét (mint c of B/5). Az eddig mozgás alapján távolabbi kilátásként megfogalmazható, a korábban jelölt ideális zóna elérése.

EUR/USD napos chart:



Thursday 4 January 2018

Comment : USD/HUF

Naposon:

A triggerelt HS célárát még nem érte el a piac.

A tegnapi bull próbálkozásból egy belső gyertya lett, ami a trend folytatására utal.

Naposon fekete gyertyák sora van, nincs HL.

Rsi a bear zónában tartózkodik.

Az árfolyam elszakadt a mozgóátlagoktól, a delta növekvő.

Nincs divergencia az rsi-n.

A short alakzatból számolt célár (első) 252,3 környéke, azaz a korábbi low ( a HS egy picivel lejjebb mutat).

Hetes:

Három fekete gyertya lehet belőle holnap sorozatban, a napos esésnek magasabb tf támogatottsága van.

Rsi támasz előtt, de ebbe még jó pár forint beleférhet.


Havi:

Nagyon messze van még a hó zárása, de egy korábbi ábrát frissítek:


A korábbi chart: Link.

Megjegyzés: a korábbi elképzelés szerint a zöld nem volt az elsődleges alternatívám, mégis ezt választotta a piac, sávozás vagy korrekció egyelőre teljesült.

Olaj (WTI)

Az előző megjegyzésben feltett kérdésre válaszolva:

Elliott rendszer használata során a legnagyobb problémát a stilizált alakzatok beazonosítása jelenti a valós ármozgás figyelembevételével. Az olaj grafikonján - szürke zóna - 2011-től kezdődően van egy mozgás, melyre vonatkozóan jelenleg még nincs egyértelmű válaszom. Belelátom, hogy ott egy Ending Diagonal alakult ki (tudom nem szép, de ez cfd), majd pedig egy 1-2, de lehetséges, hogy 1-2-1-2 az alakzat helyes megfejtése. Az bizonyos, hogy egy impulzus lejött és ennek megfelelően a korábbi megjegyzésben tett minimum célár megfogalmazásom  a korrekciótól elvárt minimum szinttel biztosra mentem.  Látható, hogy rsi ellenállás elé érkezett a piac, azaz nagy az esélye, hogy 62-67 USD között lesz, lehet egy elakadás, ami után kiderül, hogy elkészült a teljes korrekció 2008-tól és elindulunk erőteljesen északnak (amit látunk egy 1-2-1-2 menet közben, ahol a második első hullámnál tart a piac) vagy pedig egy teljes vagy rész korrekció és abc halad északnak. Ebben a második esetben a 2016-os low alá is benézünk 2019 végéig.

Kisebb időtávon további emelkedésre számítok, de előtte lehet egy néhány hétig tartó korrekció. A célár talán 66,85 környéke lehet, a korrekció pedig 54-56 környéke.

WTI havi chart:



Nem mentem bele kisebb tf-be, a számok havi chart alapján ránézésre mondtam!

Wednesday 3 January 2018

USD/HUF

A december 6-ai bejegyzésben előrevetített fej-váll kialakult és triggerelődött, ahogy a korábban minimális elvárásként megfogalmazott dupla alj is, ugyanakkor a szerkezetből és az rsi jelenlegi állásából arra következtettek, hogy még nem fejeződött be a lefelé kör. Számítanék egy letörés visszatesztre a 258-260-as zónába, majd további déli iránynak látom a jelenlegi pa alapján a nagyobb esélyt (kisebb esélyt adok a nagyobb északi körnek, ami akkor lehetséges, ha B hullám megelégszik ezzel a szinttel). Ebben a megközelítésben az is erőteljesen benne van, hogy új lokális low-t üt a piac. Ahogy az EUR/USD esetében itt is elsősorban B hullámban gondolkodom.

USD/HUF napos chart:


(A sárga téglalapban lévő elképzelés szerinti mozgásra számítok nagyobb eséllyel.)

Tuesday 2 January 2018

EUR/USD

A kereszt az év első napján elérte a célzónát és a csatorna tetőt. Jelenleg még nem kívánok nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy ez a mozgás B hullám vagy egy 5. hullám, ehhez kevés információ áll rendelkezésre a charton. A csatorna erőteljes áttörése eredményezné az 5. hullámra jellemző karakterjegyet, a lefordulás (figyelem, szerintem ez még nem a tető, a szerkezet nincs készen) pedig a B hullámra utalna, ahogy arra a tavalyi év utolsó bejegyzésében hivatkoztam. A minimum várakozás a dupla tető megvalósult, lássuk milyen utat választ a piac!

EUR/USD napi chart:


Thursday 21 December 2017

USD/HUF és EUR/USD

USD/HUF

Az elmúlt napok mozgása után erősödött bennem a bear elképzelés. Bár a piaci adatok alapján még mindig kétesélyes a további mozgás, nagyobb esélyt adok a bear szcennáriónak. A charton szerepel egy stilizált ábra, melyet pár napja mutattam Kisbandinak a B hullám lehetséges mozgására vonatkozóan. Azóta a piac valamelyest megerősítette az elképzelést és mivel van jövőbe mutató hozadéka más számára is, úgy döntöttem fennhagyom. A piac mozgása bennem azt a képet erősíti, hogy korrekciós mozgás zajlik, erre a korábbi megjegyzéseimben sokat utaltam. December 6-ai bejegyzésemben felhívtam a figyelmet egy lehetséges HS kialakulására. Tudom, hogy akkor ezt sokan nem értették és nagyon korai előrejelzésnek tűnt, ugyanakkor az elmúlt pár év tapasztalata alapján  hagyományos áralakzatok megfeleltetése az Elliott-i hullámelmélet alakzataival gyakran ilyen korai jelzést is lehetővé tesz, természetesen ez nem jelenti az alakzat létrejöttének bizonyosságát, csak egy lehetőséget vetít előre. Tudom sokak számára úgy tűnt, hogy erős vita bontakozott ki a blogon a kereszt jövőbeni célárainak vonatkozásában, de meg kell értenie mindenkinek, hogy ez a jelenlegi helyzetben teljesen érthető. Megközelítésemben - akár több szinten zajló -korrekció zajlik, amikor a piaci szereplők véleménye gyorsan változik és jellemző a piaci erők olyan kiegyensúlyozottsága, amikor a piac kisebb tf-eken, hol az egyik, hol a másik irányba billen el.

Szerintem a hagyományos TA képviselői (csatorna és trendelemzés, támaszzóna vizsgálata) számára ezen a ponton hasznos Elliott elméletével ismerkedni és talán a Karácsony-Szilveszter közötti időszak lehetőséget is biztosít számukra. Nekik tudom ajánlani Cimballi füzetét, vagy az Elliott Wave Internationalnál regisztráció ellenében elektronikusan ingyenesen elérhető könyvet.  Néhány hete voltam egy brókercég előadásán, ahol az EURUSD pár emelkedő trendjének töréséről és a short helyzet kialakulásáról beszéltek (napos, hetes tf-n), nem szóltam hozzá, csak mosolyogtam, pont azért, ami mostanra a charton kialakult. Szerintem nem ördögtől való ezeket a lehetőségeket, pontosabban veszélyeket felismerni, pont erre utalok minden egyes alkalommal, amikor Elliott rendszeréről beszélek. Nem kereskedési rendszer, de minden kereskedőnek ismernie kell, mert remekül kiegészíti a már működő és sikeres kereskedési rendszereket.

Visszatérve a forint chartjára azt gondolom, hogy a Karácsony közeledtével lelassul a piac, esélyes, hogy hamarosan egy megpattanás jön, majd triggereli a HS-t és a low közelébe, dupla aljra, vagy új low-ra fut a kereszt, elsődlegesen B hullámban gondolkozok és nem az 5. hullámban. A miértekről talán majd később, ha beigazolódást nyer az elképzelés.

USD/HUF napos chart:


Hetes képen a long setup (nem volt támogatottsága magasabb tf-n) törni látszik. Ez a setup, ha besül, gyakran nagyon gyors mozgást indukál az ellentétes irányba, a hét záró a mostani szint közelében marad, akkor jó esélye van annak, hogy elkönyveljük a setup besülését. Ugyanakkor erős támaszzóna lehet a HS jobb  válla, így nem fogok medvét kiáltani, csak az esélyt adom meg neki, mint ahogy annak is, hogy egy c of B jön nagyjából a jobb vállig lefelé és onnan még felmegy egy 4/C a subminuette zóna tetejéig.

USD/HUF heti chart:



Havi szinten a gyertya még nem zárt, de nincs okom a korábban vázolt elképzelés felülbírálatára. A doboz tetőről lefordulás egy bezárt és egy folyamatban lévő (talán) fekete gyertya, melynek magas spike-ja azt jelezheti, hogy sok longos maradt kellemetlen helyzetben.

USD/HUF havi chart:


EUR/USD


Az eurusd mozgása a forinthoz hasonlóan B hullám érzetét kelti, melynek elsődleges oka a célzóna tetejének és nem az ideális szintnek az érintése. A kereszt vonatkozásában jövő év első (ha nagyon belassul az ünnep miatt, akkor második hetében) várom a jelzett zóna elérését. Legnagyobb esélyt egy dupla tető kialakulásának adom. Amennyiben a rajzolt csatornát momentummal átvinné, akkor az 5. hullámban járunk, de erre adom a kisebb oddsot. 

EUR/USD napi chart:



A hivatkozott napos chart:


Erre az évre befejezem a blogolást, új elemzés készítését már nem tervezem. Az elmúlt időszakban kaptam pár emailt oktatással kapcsolatban, megmondom őszintén, hogy az elmúlt egy hónapban - nyilván észrevettétek - a fókuszom nem ezen és nem a blogon volt, új kihívást találtam, melyet úgy gondolom, hogy január közepére abszolválok. Ha igény van egy csoportos oktatásra, akkor kérlek jelezzétek e-mailben, jövő év elején megpróbálok időt szakítani rá. Addig is:


Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Mindenkinek!

Tuesday 19 December 2017

Önkéntes Nyugdíjpénztár

Itt az év vége és még nem késő egy kis extra profittal zárni az évet. 3 évente lehetőség van a megtakarításból pénzt kivonni. Ez a lehetőség 10 év után nyílik meg és adómentesen csak a hozam részéből lehetséges (a tőkére vonatkozóan speciális szabályok vannak). Önkéntes kölcsönös pénztárba való befizetés után adókedvezményt lehet igénybe venni, mely évi 20%, maximum 150.000. Amennyiben decemberben lehívtok egy nagyobb összeget (max.: 1.500.000), majd még decemberben, majd január elején visszateszitek a számlára, akkor az adótokból 150-150.000 forintot az 2017-es és 2018-as bevallás után vissza tudtok utaltatni a nyugdíjszámlára a befizetett adótokból. 

Tudom felületes voltam, de akit érdekel az utána tud nézni. Sokan vannak a blogon, akik évek óta élnek ezzel a lehetőséggel, de látom új olvasók is vannak. A lehívásnak van bizonyos költsége, de eltörpül a  hozam mellett, amiért egy kis papírmunkát kell csak  végezni. A különböző pénztáraknál más-más a feltételrendszer, erre érdemes figyelni. Ha van aki élni szeretne a lehetőséggel, de idén már nem tudja lehívni, az megteheti, hogy a megtakarításából megelőlegezi az idei évi befizetést, amit januárban visszakap.

Részletesebb információ az ÖNYP-ról: https://bankmonitor.hu/cikk/onkentes-nyugdijpenztar-kifizetes-ido-elott-igy-mukodik/.

Thursday 7 December 2017

EUR/USD

A kereszt hetesen nem jött le az ideálisnak tekintett célárig, a minimális elvárást teljesítette.

EUR/USD heti chart:


A felfelé kör B hullám minimális szintjét teljesítette, bár kisebb tf-n (napos) inkább impulzusnak tűnik a felfelé mozgás.Ebben az esetben a korrekciót követően új/dupla csúcsra futhat az árfolyam.

EUR/USD napi chart:



A H4 charton lévő mozgás egy ZZ-re hasonlít, melynek C hulláma egy ED, ha így van, akkor elég gyors dollárgyengülés jöhet.

EUR/USD 4H chart:


EUR/USD esetében a legnagyobb esélyt arra adom, hogy hamarosan északnak fordul a piac.

Wednesday 6 December 2017

USD/HUF

A nagyobb kép szerinti várakozásom nem változott. Alapvetően a zöld verzió szerinti mozgást várom, adott esetben a szürke zónában egy sáv kialakulásával, melyből lefelé és felfelé is kiszúrhat a piac (Exp. flat), ha így lesz, akkor a c hullám, akár magasra is felmehet. Az utolsó havi gyertyát a képen nem lehet figyelembe venni.

USD/HUF havi chart:

Az elmúlt időszak (2-4 hét) ármozgása arra utal inkább, hogy még a korrekcióban vagyunk. Letört egy emelkedő korrekciós csatorna, melynek a visszatesztje történhet most. Ha korrekcióban vagyunk, akkor az B hullám, jó eséllyel dZZ, felfelé egy X összekötő hullám tarthat, ami akár a korábbi csúcsig is felmehet (az utolsó gyertya itt sem zárt).

USD/HUF heti chart:


Alternatív verzióból több is van (lefelé ED halad - dupla alj, új low, a korrekciónak még az A hulláma sem fejeződött be, vagy éles korrekció lesz), az ideális korrekciós szintet nem érte el a kereszt, csak a minimális elvárást teljesítette.

USD/HUF napi chart:


267 környéki lefordulás esetén kialakulhat egy HS, mely a korábbi low környékére viheti majd le a piacot (feltételes, holnap fordulnia kellene hozzá a piacnak)



Tuesday 28 November 2017

EUR/USD

Az ideális korrekciós szintet nem, a minimálisan elvártat azonban elérte a kereszt, melyből éles emelkedés indult. Devizapiacon nem ritka, hogy a negyedik hullám időben elhúzódik, ezért nem tudom kizárni annak a lehetőségét, hogy a korrekció nem fejeződött be és egy [b] hullám tart északnak. B hullám esetén a minimálisan elvárt célárról fordult délnek a piac. Elsődleges verzióként azonban nem ezt kezelem, de figyelem a pa-t, hogy utal-e valami erre, ahogy ugyanezt a lehetőséget a forint dollár kereszt esetén is evidenciában tartom.

EUR/USD napos chart:


Tudom, a kétirányú gondolkodás sokakat összezavarhat, de tisztában kell lenni Elliott elméletével ahhoz, hogy az arra épülő elemzéseket teljes valójában értelmezni lehessen.  Sokszor előfordul - főleg korrekciók esetében - hogy két- három lehetőséget mutat az elemzés, nem ritkán egymással szembelévő irányokra. Ez a piac sajátja és meg kell tanulni vele együtt élni. A kereskedési döntés meghozatalához önmagában nem elég Elliott hullámelmélete, azt minden esetben ki kell egészíteni más eszközökkel is. Ugyanakkor a rendszer a mozgás folyamán megmutatja azokat a kritikus szinteket is, melyek egyes verziókat teljesen eltörölnek, míg másokat megerősítenek, vagy épp csak az irányra, a további mozgásra adnak megerősítést, most is így vagyunk ezzel. Ha a mostani lokális tetőt kiveszi a piac, akkor nagy az esélye annak, hogy a korábbi csúcsra, vagy a fölé megy a piac, de még továbbra sem tudjuk majd eldönteni, hogy [b] vagy 5. hullámként teszi meg, ugyanakkor az eredmény ua. lesz, északnak folytatja az útját a kereszt. A kérdés eldöntésében a kisebb tf és a belső szerkezet segít majd.



Friday 24 November 2017

USD/HUF

Az elmúlt két nap mozgása alapján arra van nagyobb esély, hogy a korrekció (vagy annak A hulláma) elkészült és elindultunk a zöld verzió szerinti dupla alj/új low irányába. A kérdésre, hogy van-e még a bikáknak esélyük a válaszon az, hogy igen, de meglehetősen kevés. A korábban jelölt támaszzónát (kék vonal) még nem törte a piac ugyanakkor a HL-ekre húzott támaszzóna elveszett.

USD/HUF napos chart:


A korrekció - mint ahogy azt már korábban többször is említettem - elérte a minimálisan elvárt szintet (fehér vonal). Naposon a trend irányában kialakult egy komplex short szignál, ami triggerelődött, továbbá hetesen egy Bearish Slingshot (Bess) is feltűnt, amiből akár gyors mozgással is leérhetünk az oldalazás/emelkedés aljára, a korábbi low-hoz. Kisebb tf-n megnézve a szerkezetet úgy tűnik, hogy a jövő hét elején jöhet egy felfelé kör, ami a letörés visszatesztje lehet. 259-261 körül van egy ellenállás/támasz zóna elképzelhető, hogy ez fogja meg a mostani esést. Ameddig a tegnapi rajzon feltett korrekciós csatorna alsó vonala fölé nem kerül az árfolyam, nem látom esélyét a bikának.
Nagyobb kép alapján vagy egy utolsó lefelé kör indult el, vagy a 4 hullám B hulláma, mindkettő esetében az új low, dupla alj kialakulására reális esély van (B esetében a szürke zóna a sáv, amiből lefelé és felfelé is kiszúrhat). 
A jelenlegi alakzatból napos charton kalkulált célár (ha kész a korrekció) 243,6, de a zöld verzió szerinti támaszzóna miatt, a gyertya zárása (havi) minden valószínűség szerint magasabban lesz majd.



"A kereszt a változtatás jogát fenntartja!"

Thursday 23 November 2017

Elliott hullámok - a szükséges plusz

A korábbi bejegyzésektől eltérő dologgal fogok most foglalkozni. Köszönöm Bálintnak, hogy hozzájárult ahhoz, hogy közzétegyem a blogra beírt bejegyzéseit, melyeket feltettem az USD/HUF napos chartjára.  Ezzel nem az a célom, hogy pellengére állítsam. Aki a piacon van, kereskedik, elemez, az téved, az esetek egy bizonyos százalékában biztosan. A célunk az, hogy a tévedések számát csökkentsük, felismerési idejét leszorítsuk. Sokáig nem értettem és érzelmi okokra vezettem vissza, azt ami a charton is látható, egy-egy erősebb, momentumos gyertya esetében azonnal a gyertya irányának megfelelő elképzeléseket oszt meg, néha rendkívül gyors irányváltással is. Hiszem, hogy a tőzsde óriási tanítás a mindennapi élet ügyes-bajos dolgainak, feladatainak megoldásában, kezelésében, az ember saját hibáival való szembenézésének, elfogadásának, kijavításának, ahogy szokták mondani a tőzsde az életre tanít. 
A való életben a gyors irányváltásokat nem szeretik, nagyon gyorsan köpönyegforgatónak bélyegzik az embert, ugyanakkor egy másik aspektusból megközelítve ez nem más, mint a környezeti változásokra adott gyors reakció, ami a múltban a túlélést is jelenthette. Azt gondolom, hogy ezen képessége a tőzsdén nem hátrány, hanem sokkal inkább előny. Mentoromra mindig is felnéztem, mert kb. 30 másodperc alatt tudta felülbírálni - korábbi hibás elképzelését - a piac állapotáról (m1-m3 chart), ha arra megerősítést látott a charton, márpedig az elképzeléshez való görcsös ragaszkodás óriási veszteségeket képes okozni a piacon és sajnos ezt korábbi saját példáimból személyesen is megismertem. 
Szóval adott egy tulajdonság, amit a bejegyzéseiből leszűrtem, de kifejezetten hasznosnak értékelek. Nézzük a másik, számomra leszűrhető információt, mely szerint a trendszerű gyertya irányába fordul. Alapvetően, sőt első látásra érzelmi befolyásoltságnak tűnik, ugyanakkor a bejegyzései tartalmából az is kiderül, hogy szinte notóriusan a trendet keresi. Elmondom még egyszer! A TRENDET keresi!!! A kereskedők többsége a nagy halra, a fordulatra vadászik, aljtól-tetőig, tetőtől-aljig akarja megfogni a piacot, mindenkinél előbb akarja bemondani a fordulatot, majd pedig elkönyveli az óriási veszteségeket. Elég néhány fórumba benézni (pl.: Pf Bux topik, hetek óta a DAX fordulatot keresik, többek között).


Mi az, ami miatt hasznosnak éreztem megnyilvánulni? Egyfelől, mert két olyan tulajdonsággal rendelkezik, amit érdemes elsajátítani, mert a trend irányába történő kereskedés termeli a profitot. Az adott szakaszon láthatóan kevés találattal rendelkezik, erre majd később visszatérek, de nézzünk egy picit vissza a charton! A jelölt zónában ezzel a hozzáállással végig igaza volt, amikor egy nagyobb trendgyertya megjelent, végig!



Nézzünk vissza, arra a szakaszra, ahol nem. Mi történt? Véleményem szerint a hagyományos TA trendekben gondolkozik, ugyanakkor nem képes elég hatékonyan felismerni a korrekciókat, nagyon sokszor trendfordulatra gondol egy-egy csatorna törésekor. A piac azonban nem ennyire egyszerű, ahogy Elliott rámutatott, a piac 3 lépést megy előre, majd 2-t hátra, folyamatosan megy előre, de vissza-visszalép. Számomra ezért hasznos Elliott, mert képes megmutatni, hogy egy-egy mozgás a trendszerű, vagy korrekciós mozgás-e inkább. Nézzük meg az USD/HUF ábráját a tetőről:


Az általam használt és Elliott rendszerére épülő modellben a chart közepén lévő csatornát hívom trendcsatornának. A szeptembertől tartó felkör pedig egy korrekciós csatornában mozog. A korrekciókra jellemző,  hogy a csatorna aljtól képes hatalmas momentummal a csatorna közepéig menni, majd a folytatás helyett visszazuhanni a csatorna  aljra (fentről indulva, visszaránthatják a tetőre). Amennyiben átviszi a csatorna közepét, akkor a csatorna tetőig is nagyon gyorsan eljut. A trendcsatornában a mozgásra általában nem ez a jellemző, de ennek a következtetésnek a levonását az olvasóra rábízom. A lényeg, a nyerő stratégia a korrekciók esetében csak korlátozottan működik és többségében hibás következtetés levonását hozza magával.

A hosszú bevezető után jutottam el oda, amit végül is mondani akartam:

Mindenkinek hasznos lehet, ha elképzeléseiről, kereskedéséről egy külső szemlélő mond véleményt, mert olyan dolgokat is felfedezhet, amit egyébként más nem vesz észre, lehet ez barát, mentor, coach. Én nagyon sokszor Kisbandi barátommal beszélem át a napi kereskedést, mozgást, pl.: ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy a kereskedésben a legnagyobb problémám a stop elhelyezés, túl szűkre húzom és korábban ezért vett ki rendszeresen a stop, majd fordult irányomba és célárig a piac.
Bálint két nagyon hasznos tulajdonsággal rendelkezik: A trendet keresi, gyorsan képes véleményt változtatni!
Bálint kereskedésének szerintem hatalmas lökést adhat, ha rendszerét kiegészíti az Elliottos ismeretanyaggal, esetleg a Kontextus-Momentum-Szignál (érdemes az első charton az rsi-re ránézni, nem véletlenül jelöltem a divergenciákat, kvázi divergenciákat) rendszerrel mert, ha képes felismerni a piac fázisait jövedelmezősége az egekbe emelkedhet! De nem csak az övé, mindenki másé is, tulajdonképpen ezért az üzenetért született meg ez a bejegyzés! Az évtized elején még tűzzel vassal irtották a különböző fórumokon az elmélet kapcsán felszólalókat, mára azonban elfogadottá vált, egyre több és jobb elemzést látok, aminek mélységesen elkötelezett Elliottosként nagyon örülök. (Elliott hullámelméletéről az angol nyelvű könyv elektronikus változata az EWI honlapján egy regisztrációt követően ingyenesen elérhető, a magyar nyelvű füzet pedig innen megrendelhető. Esetleg figyelje a portfolio.hu-t, ahol ingyenes előadásokon lehet megismerni az elmélet alapjait.)

Mindenkit csak biztatni tudok, hogy tegyen úgy, mint Bálint, vállalja fel a véleményét, figyeljen, tanuljon, esetleg szóljon hozzá, kérdezzen, reflektáljon!


Friday 17 November 2017

EUR/USD

Az EUR/USD esetében a korrekció, vagy annak első nagy A hulláma befejeződött. A legnagyobb esélyt arra adom, hogy a kereszt új csúcsra fut, vagy dupla tető kialakításával fejezi be a hetesen és naposon felfelé tartó impulzust, ami után egy mélyebb lefelé kör fog következni. Naposon jó esélye van a következő két hétben egy inv HS kialakulásának.

EUR/USD napos chart:


A célzóna tetejét elérte a kereszt, ugyanakkor az ideális szintre nem ment le. Ez nem kizáró tényező, a korrekciók sokszor ilyenek. A negyedik hullámok kiszámíthatatlanok időben, nagyon elhúzódhatnak, így belefér az is, hogy "csak egy 4/B" tart északnak, új csúcs után egy lefelé körben az ideális zónában fejezi be a korrekciót a piac. A jelenlegi helyzetben igazából mindegy milyen hullám tart északnak, mivel mindkettő esetében az út egy ideig ugyanaz.

Thursday 16 November 2017

USD/HUF

Itt az ideje egy nagyobb bejegyzésben összefoglalni a kereszt vonatkozásában a várakozásokat. Havi tf-n továbbra sem törte semmi az elképzelést, melyet annak idején zöld verzióként mutattam be, talán a változás annyi, hogy a korábban jelzett szürke zónában történő sávozást a piac mozgása egyelőre nem igazolta, a havi tf-n megrajzolt szürke doboz tetejét a piac elérte, majd onnan lefordulni látszik. Természetesen az utolsó havi gyertya még nem zárt, így azt értékelni a hónap közepén nem lehet. A havi tf alapján továbbra is várok még egy lefelé kört, mely lehet a korábbi lokális low-val kialakított dupla alj, vagy akár új low-ra is mehet a piac. Lényeges, hogy a további - jelentős - felfelé kör esetében a piros támasz alá nem zárhat a piac havi tf-n. Amennyiben ez megtörténik, akkor is lesz felfelé kör - jelenlegi adatok ismeretében 270-es zónáig elvárást is lehet megfogalmazni - de az új high (302 felett) már nem valószínű.

USD/HUF havi chart:



Hetes tf-n a havit lényegesen befolyásoló vagy azt kiegészítő elképzelést nem tudok feltenni, ezért a napos chart jelenlegi helyzetének bemutatásával folytatom az elemzést.
Napos tf-n a várakozásként kijelölt célzónát elérte a piac, igaz csak a minimum elvárást teljesítette, a zóna mélyébe nem hatolt be a piac, a múlt héten kitett minimális elvárásként megfogalmazott, fehér vonalként jelzett szintet elérte a piac, majd rövid hezitálás után lefordult. Korábban írt elemzéseimben egy mélyebb, akár 262 környékéig bekövetkező korrekcióval számoltam, továbbá említettem, hogy az ábrán kirajzolódik egy fraktálszerű szerkezet(halvány rózsaszínű téglalapok), mely a dupla tető, új lokális csúcs elképzelés mellett szól, ugyanakkor a korrekció végét sem tudtam kizárni. Ebből fakadóan két elképzelésem van a piac további alakulásáról. Az egyik szerint a piac dupla tető/ új lokális csúcs elérése után fordul délre és tér vissza a magasabb rendű trend, ebben az esetben a csúcs jó eséllyel a 269,3-271,5 környéki szintekre jut el (valamennyi esély van egy magasabb zónához, de 274 felett az egész elképzelést újragondolnám). A másik lehetőség, ezt elsősorban az eur/usd-n meglévő mozgás indukálja, hogy kész a korrekció és a korábbi lokális aljra vagy azon túl megy a piac, azonban a havi tf-n jelzett ellenállási zónát nem lépi túl. Jelenleg a kereszt árfolyamának a két verzió közötti döntést segítő támaszzónát nem sikerült átlépnie, egy megpattanásnak lehetünk tanúi. Bizonyosságot 267,2 fölé történő napi zárás adhatna, a két jelzett szint között (262-267,2) a "senki földjén" tartózkodik az árfolyam, lényeges következtetés levonására valószínűleg még napokat kell várni. Mind a long, mind a short próbálkozás napos tf-n rendkívül kockázatos, nem éri meg.

USD/HUF napi chart:



Napon belüli tf-n nem lepne meg a lokális alj kivétele, de a jelzett támaszzónán történő megpattanás sem, vagy rövid hezitálás után egy nagyon impulzív északi irányú mozgás.
Remélem sikerült mindenki számára összefoglalni, illetve érthetően elmondani azt, ami a kereszt kapcsán a fejemben, illetve a charton van.

Tuesday 14 November 2017

USD/HUF - 10:59 (CET)

Száguld a kereszt a fehér zónában, azonban azt gondolom, hogy ezen a szinten most jó esélye lehet egy megtámaszkodásnak. Nézzük meg, hogy átmeneti, vagy tartós lesz, azaz oldalazás, vagy elpattanás következik a következő órákban (vagy esik tovább momentummal).


USD/HUF

A várt zóna elérve, nézzük mit csinál a kereszt a zónában!

USD/HUF napos chart:


Monday 13 November 2017

OTP

A bankpapír hetesen elért egy olyan célárat, ami illeszkedik a Ciklus c of B, ED/3 hullám célárának és a hullámszerkezet is teljesnek tűnik. Mit jelent ez? Azt hogy a bull trendnek valószínűleg még nincs vége, de ezzel együtt egy gyors, éles esés is kibontakozhat. Short jel nagyobb tf-n (napos, hetes) még nincs, de nem árt odafigyelni a piac mozgására!

Friday 10 November 2017

USD/HUF

Az elképzelés szerint mozog a kereszt. A fehér zóna tetejét egy picivel magasabbra húztam. Jön a hétvége, kimarad két nap. Aki ismeri az elemzési módszertanom tudja, hogy befolyásoló erővel bír, de talán ezen a tf-n nem lesz vele probléma. A mozgásra figyelek, nem elsősorban a zónára. Továbbra is belefér egy mélyebb korrekció, de még mindig tartom annak az esélyét, hogy utána új csúcsra megy a kereszt. Célzónája - elsődleges  - 269,3 - 271,75.


Thursday 9 November 2017

USD/HUF

Az elmúlt órában erőteljesen megindult déli irányba  a kereszt, a 4H gyertya még nem zárt be, de erőteljes short jelzés keletkezett, ez az a nagyobb tf jel, amire vártam tegnap óta. A fehér zónában fogom figyelni, hogy mit csinált a piac, illetve a fehér zóna előtt egy picivel, mert ha A hullám jön le, akkor esélyes, hogy nem éri el a zónát, vagy csak beleszúr. Fontos a lefelé jövetel belső szerkezete is, arra fogok figyelni a következő órákban.


Wednesday 8 November 2017

USD/HUF

A fehér vonalamról tickre lefordult, most a fehér négyzetben fogom nagyon figyelni, hogy milyen mozgást produkál a kereszt, addig, vagy benne.


Annak, aki lemaradt a november 5-ei chart, a fehér vonal a min. elvárás a mostani felkörben:


A kalkulációkat kis tf-n végeztem, forint keresztek esetében ez nagyobb fokú bizonytalanságot eredményez!!!!

Tuesday 7 November 2017

EUR/USD - USD/HUF

Célzónák megkarcolva, minimális célok elérve, este Yellen beszéd. Alapvetően arra adok nagyobb esélyt, hogy még nem láttuk a csúcsokat, de innen belefér(het) egy kisebb tf- korrekció.



EUR/USD

A jelenlegi kép: