Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Sunday 9 November 2014

5. chart


4. chart


3. chart


2. chart


Játék

A hétvégén olvasgattam a bejegyzéseket a blogon (azokat is, melyeket folyamatában nem sikerült a héten), illetve elemeztem a chartjaimat. Volt egy kis diskurzus a nyitás-zárás-stop mozgatás vonatkozásában, hogy melyik a könnyebb, melyik az amelyik a sikeres trade alapja. Ezt továbbra sem tudom, nyilván mindegyik fontos, de találtam egy közelmúltbeli kereskedésem leírását, ami szerintem érdekes. Egy kis játékra hívlak benneteket. A délután folyamán ütemezetten teszek be chartokat a következő időpontokban:

2. chart:    14:00
3. chart:    15:00
4. chart:    16:00
5. chart:    17:00
6. chart:    18:00

7. chart:    18:30
8. chart:    19:00

9. chart:    19:20
10. chart:  19:40
11. chart:  20:00
12. chart:  20:20

El lehet játszani, hogy ki milyen irányba lépett volna be, ki mikor húzta volna a stopot és mikor zárt volna!

Nem tudom, ki vetődik erre napközben, ezért is és a hét vége miatt is az első időszakot lazábbra vettem, majd este felé gyorsítok a dolgon, sajnos a Zaner tegnap nem működött, így nem tudtam elindítani tegnap, jobb lett volna (szándékosan nem írok terméket, időpontot stb. az ábrán jelölt ár nem mérvadó, mert későbbi árat jelöl).

Íme az első chart:



Tőkeáttétel: 175x (napon belüli ügyletnél)
Kötési költség oda vissza: 5,4 USD
Egy pont elmozdulás (tick): 5 USD
A vizsgált időszakban 30-40 pont mozgás várható (nyilván ezt folyamatában nem lehetett látni)

Thursday 6 November 2014

USD/HUF - 250 elérve - Technikai mérföldkő a 290 --- 350 célárakhoz

A dollár forint kereszt elérte ma estére a 250-es árat, régen nem volt ilyen gyenge a forint. Nem akarok sokat írni, leírtam korábban, majd júliusban, szeptemberben és októberben is helyzetet.  A nagyobb chartok nem változtak, így a célárak sem, csupán megerősítések érkeztek, de azok nagyon erősek.

A nagyobb tf-es elemzések esetében a 250-es szint nagy mérföldkő, ha eléri és átmegy rajta, akkor a 290-350-es célárak kerülnek célkeresztbe. Mivel hetes, havi tf-kről van szó, ráadásul egy erős ellenállás, ezért órás, napos tf-eken megakadásra, korrekciós kísérletre számítok, első körben. 

A havi chart továbbra is erős long, márpedig ez első kísérletre nem fog befordulni kisebb tf-n. 270 felett az árfolyam 2001-2002 körül járt, gazdaságpolitikai "de ja vu" érzésem van, vajon mi a hasonlóság.. :(

Becsatolom a korábbi elemzéseket:

2014 szeptember 9:

Bajban a forint

Július elsején írtam (sokadik jelzés után) a fenti címen publikált bejegyzést, melyet újból becsatolok. A dollár árfolyam jelenleg 244,70 (investing alapján), ami lassan célkeresztbe helyezi a 250-es árfolyamot, a következő lépcsőt. Egyelőre, mint azt tegnap írtam, korrekcióra utaló jeleket nem látok. 5 hete egyre gyorsuló ütemben látszik gyengülni a forint a dollárral szemben, az utolsó nagyobb korrekcióra 5-6 hete került sor, ugyanakkor 12 hete zöld gyertyát mutat a chart. Ez egy magas tf-n futó impulse lehet. A legszörnyűbb, hogy az amerikai részvénypiacok még újabb és újabb csúcsokra mentek az elmúlt hetekben, azaz a világ pénzügyi piacai még nem kerültek krízishelyzetbe, ha oda kerülnek akkor vajon mi lesz a forinttal? 

A forint chartokon mutatott ábrája nem lep meg, régóta beszélünk magasabb célárakról, sőt párszor már elmondtam,hogy jelentős cash-t menekítettem ki a bankrendszerből, mert egyszerűen a magyar politikai elit, a demagóg, populista és véleményem szerint hatalmas pénzügyi analfabetizmusa következtében elvesztettem a bizalmam a forint és a magyar gazdaság irányába. Az argentín unortodox gazdaság politikában nem hiszek, tudom mi történt ennek következtében azzal az országgal,  mindazonáltal az eddig elért eredmények meglepnek, még akkor is, ha tudom jelenleg a statisztika már nem eszköz, hanem cél, ezért a számokat erős fenntartásokkal szabad csak kezelni. Egy nagyobb (vagy akár egy kisebb is) a világ pénzügyi piacát érintő válság esetében komoly problémákkal kerülhetünk szemben, ugyanakkor TA elemzőként elsősorban a chartokat figyelem és nem a fundamentalista dolgokat. A chartok pedig arra utalnak, hogy elindulhatott valami. Vártam volna még egy kört lefelé, hogy egy ideális szerkezet alakuljon ki, de a deviza kicsit más, mint a részvény piac. Nos, mi van a charton?

230-250-290-350 HUF/USD

Azt, hogy valóban eléri-e a legmagasabb célárat nem tudom, de a háromszög ott van a rajzon, márpedig az oda mutat. A kisebb, véleményem szerint Ending Diagonal célára 250, a pár héttel ezelőtti szintekhez képes komoly forintgyengülést mutat. A részvénypiac lokális csúcsot üthetett (OTP) erről már sokat írtam, most a deviza is jelez, lehet, hogy Ciklus C előszelét látjuk? Hetes chart, a kifutáshoz hónapokra lehet szükség!!!



2014. október 5.

USD/HUF - Indul a 3. lépcső? Célár 290+

Egyre rosszabb képet fest a forint dollár kereszt, miközben a csapból is az folyik, hogy milyen jól hasít a magyar gazdaság. A felelőtlenség és a hozzá nemértés majd meghozza eredményét, a várt eredményt, ráadásul nem is kell nagy elemzőnek vagy jövőbelátónak lenni, hogy tudjuk mi fog következni. A határon táncolunk, van még visszaút, de semmi jele, hogy  bármiféle belső vagy külső kényszer miatt változtatásra kerülne sor. Sokáig nagyon dühített,  mostanra rájöttem, nem tehetek semmit, ellenvélemény nem elfogadott ráadásul csak egy senki vagyok a tömegből, abból a tömegből, aki majd az egészet megszenvedi. Az egyetlen út, mint kereskedő, hogy a forint ellen fogadok, bár ezt tudjátok, írtam, hogy 227-229 sáv környékén dollár long pozíciót nyitottam és várok, nagy tf-n várok.

A technikailag is fontos mérföldkő előtt az árfolyam: 250.  2008-as válság óta háromszor fordult le róla (bár sajátságos értelmezésben 2-nek feleltetem meg, a 3-ra egy korrekcióként gondolok, a második részeként). Ami miatt fontos ez a szint az a képen látható háromszögnek látszó alakzat, melyből a számolt célár: 350. Korábban harmadik lépcsőként említett 290-300(310) célár pedig a fordított hs alakzatból számoltam, ami egy ellenállási szint környékére is mutat, mely 2000 március és 2002 márciusa között többször fogta meg az árfolyamat. Ez esetben egy szélesebb zónáról beszélünk, hiszen 284-313 közötti sávban bárhol elakadhat az emelkedés.

USD/HUF havi chart:


Az investing,comról szedett havi chart, melyen látszik, hogy havi szinten még semmi jele a fordulatnak, sőt a nagy emelkedés lassulására sincs jel.


Hetesen is csak a zöld gyertyák sora látszik, igaz itt megjelent két sikertelen, lefordulási kísérlet, mely erős trigger hiányában tulajdonképpen az emelkedés irányába mutató antiszignál lett.


A napos ábra jól szemlélteti, hogy milyen egy magasabb tf-n futó impulzus. Ha valaki csak Elliott alapján akar számozni és kereskedni, biztosan rossz irányba áll be. A magasabb tf-n kereskedők minden visszaesést megvesznek, ezért rendkívül fontos a megfelelő tf használata.


Végül az órás ábra, mely azt mutatja, hogy a pénteki emelkedésnek még nincs vége, újabb high várható.


Nem akarom megjósolni, hogy hol lehet majd az impulzus vége, mivel egy ilyen erős 3. hullám után - összehasonlítva az elsővel - ritkán hoz az ötödik az elsőhöz hasonló nagyságú befejező szakaszt, inkább az is nyúlik valamennyit. 250-es ellenállás óráson szerintem megfogja az emelkedést, de hogy az után mi történik az most kérdés. 

Ha nagyobb tf korrekció indulna meg, akkor a jelenlegi helyzet szerint 238 környékére hozhatná le az árfolyamot, de ez erős feltételezés, nem lehet tudni honnan és mikor érkezik egy komolyabb fordulat. Forint longba nem gondolkozom, mert olyan erős a dollár irányába ható tényezők (USA gazdaság, QE3 megszüntetése, FED kamatemelési ciklus stb) vannak és olyan erős a forint ellen (kormányzat, gazdaságpolitika, jegybanki politika, alacsony alapkamat, devizahiteles csomag, gazdasági növekedés hiánya - a kimutatott növekedés belső szerkezete, strukturális problémák), hogy két ilyen, ráadásul egy irányba ható tényezőcsomag ellen én nem kereskedem, főleg ha a technikai kép is ebbe az irányba mutat. Ilyen erős gyertyákkal (havi. heti, napos) szemben nem éri meg pozíciót felvenni, mert nem lehet tudni, hogy a korrekció mikor jön velem szembe.

Wednesday 5 November 2014

Orbanomics - X.0

Érdekes hír jelent ma meg, idézek:

" a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak kamaton, kamatfeláron - jelentette be Rogán Antal..."

"... háromévente is csak úgy lehet kamatot, kamatfelárat, ha a bank legalább 90 nappal korábban közli ezt, és meghatároz egy kamatváltoztatási mutatót, egy objektív indexet, amelyet a jegybanknak jóvá kell  hagynia.... más költségeket, díjakat csak az infláció mértékévvel változtathatnak meg..."

(Portfolio.hu cikk: klikk)

Első gondolatom az volt, hogy leírom mi lesz ennek a következménye, de arra jutottam, hogy minden józan gondolkodású ember hamar belátja majd mit jelent ez. A bankrendszer tulajdonképpen a pénzügyi közvetítő rendszer, betétet gyűjt, melyet hitelként kihelyez.... nem folytatom utána lehet nézni... Ez olyan elképzelés, mintha azt kérnék a boltoktól, hogy fixálják 3 évre a cukor árát....

Vajon kedves olvasó, ha Öntől kérnék, hogy adjon fix árat egy termékre három évre előre, melynek a beszerzési ára bizonytalan, akkor milyen árat mondana?

Sunday 2 November 2014

OTP - Big Picture

A következőkben bemutatom nagy képen az OTP vonatkozásában az elképzelésem. Tisztában vagyok vele, hogy nem ez az egyedüli lehetőség, ugyanakkor jelenleg ezt tartom a legvalószínűbb verziónak.  Nem számoztam végig az ábrát, csak azokat írtam be, amiből az elképzelés vonalát követni lehet. Bear market-ra számítok, ahol a csúcstól egy LD jön lefelé, melynek 3. hullámában van a piac. Tudom korai még ilyenkor LD-t kiabálni, de a tapasztalat azt mondja nekem, hogy az OTP a nagyobb fordulatok esetében szereti az ED-LD felállást. Az ED verzióról 2003 májusa óta írtam, nem megyek bele részletesen. (Link).

OTP havi chart:

OTP heti chart:

OTP napi chart:

Birger Schäfermeier - tanácsai

A sikeres kereskedés 10 szabálya:

  1. Élvezd a játékot

Ha az ember sikeresen akar kereskedni, akkor nagyon fontos, hogy mindezt örömmel és szenvedéllyel tegye, mert annyi kihívást rejt ez a munka, hogy öröm és szenvedély nélkül az ember előbb vagy utóbb fel fogja adni.

  1. Feltétel nélküli bizalom

Egy kereskedőnek közömbösnek kell tekintenie a reményt és a félelmet, csak akkor fog tudni sikeresen kereskedni. Mindenek előtt saját magába kell bíznia.

  1. Soha ne kereskedj  előny nélkül

Egy kereskedőnek mindig tudnia kell, hogy hol van az előnye. Előny nélkül nem lehet sikeresen kereskedni. Ez olyan lenne, mint egy kaszinó, melynek nincs "nullája."


  1. Egyszerűség

'Keep it simple!" - ahogyan szép angolosan mondanánk. Egy kereskedőnek gyorsan kell döntéseket hoznia és csak az egyszerű döntések a gyors döntések.

  1. Fegyelem

Csak két dolog létezik, amit kontrollálni tudsz - a kockázat és saját magad. Az érzelem és értelem közötti harcban , mindig az érzelem fog győzni, ezért feltétlenül fegyelmezettnek kell lenned.


  1. Elvárás

Soha ne kereskedj aszerint, amit elvársz a piactól, mert az elvárások és aggodalmak befolyásolják és akadályozzák a tudat alatti gondolkodásunkat.

  1. Elfogadás

Fogadj el mindent, ami történik veled. Nyereségeket, veszteségeket, nem teljesült orderek, szerencsétlenül kistoppolódott orderek, ez mind beletartozik. Ha ezeket nem fogadod el, akkor megint felszínre kerülnek az érzéseid. Tehát légy laza és fogadd el!


  1. Rugalmasság

Hidd el nekem! Mindig több lehetőség, mint gondolnád. Több lehetőség van arra, hogy mit csinálhat a piac, több lehetőség adódik, hogyan csináljunk pénz, több lehetőség van arra, hogy mi minden történhet.

  1. Visszajelzés

Reagálj a visszajelzésre, amit kapsz. Hogy nyereségben vagy, vagy veszteségben, egy értékes visszajelzés a piactól. Reagálj erre!


  1. Tedd amit jónak látsz!


És végül - tedd amit jónak látsz! Ez a legfontosabb. Ne hagyd magad befolyásolni médiák, elemzések, cikkek, hírek által, hanem találd meg a saját kereskedési stílusodat és legyél vele sikeres!

Thursday 30 October 2014

USD/HUF - reggeli gyors

Impulzus északnak, ez már kis 5. nem lehet, maximum, ha megnyúlt. Nagyobb eséllyel c of B-re gondolok, melynek nagyobb tf kontextusa egy flat, vagy amire jobban számítok egy exp. flat. Igen, új csúcs is benne lehet, de min. 247 fölé érkezés.


Ha ma nem viszi el minden időm a gép telepítése, akkor elkezdek írni egy átfogóbb piaci elemzést. (Vásárolt Office-m van, 3 gépre, de nincs telepítőm, a MS fiók bezárva, ügyfélszolgálat nem elérhető..., egyszerűbb letölteni egyet vmi torrentről, de szeretem a tiszta szoftvereket...)

Wednesday 29 October 2014

USD/HUF

Megszólalt a flat, megugrott az árfolyam, ahogy reggel jósoltam.

USD/HUF 5H chart:


A deviza és a spike-ok miatt egyelőre kérdés, hogy a flat milyen pozícióban áll, mert belelátom impulse 4-et is. Ha impulse 4, akkor korrekció és megnyugvás jön, utána megyünk új csúcsra, ha b, vagy 2. akkor irány észak.

Gyülekeznek a chartokon a fekete felhők Magyarország (deviza, tőzsde) felett...

USD/HUF

Érik egy megugrás északnak. Flat kész lehet 5H-n, ha innen északnak fordul, akkor nagyot pattanhat. Nem elemeztem mélyen, csak ránézés.

USD/HUF 5H chart:


Monday 27 October 2014

MTel

Két hete mutattam egy Mtel ábrát, melyen egy HS lehetősége látszódott kirajzolódni. Azóta megjelent az internetadó ötlete, ami a mélybe vitte a papír árfolyamát. Egyre nagyobb az esély rá, hogy a papír ezt az utat fogja bejárni, azaz benne van még kb 15-20 pontos esés, naposon.

MTel napos chart:


Tuesday 21 October 2014

Fdax



Itt a short pont, bár mire megcsináltam a chartokat elkezdett szakadni, olyan 8766-ról... visszament, ezért megléptem, stop már pluszba rántva...





Monday 20 October 2014

Piaci körkép

Egy kis gyors piaci körkép. Első ránézésre, csak ami eszembe jut. Sajnos ilyen korai időszakban nem működik a ker. rendszer, így a Markershez sem férek hozzá... Maradnak az investinges chartok, amelyek mélyebb elemzéshez számomra nem elegendőek.

OTP

Legesélyesebb verziónak most számomra az tűnik, hogy egy c hullám tart északnak, egy exp. flat korrekció keretében. RSI 60-at célozhatja meg, mint indikátor érték, mely az árgrafikonon úgy 4180-4200-nak felelhet meg. Az OTP esetében ritkán van running flat, de természetesen nem lehet kizárni ezt sem. Jelenlegi állapotok szerint (hétvégével is számolva), nem lepődnék meg egy réssel történt nyitással és egy megnyúlt 5. hullámban.
B, verzióban bele lehet látni, hogy egy impulse ment lefelé és annak a korrekcióját láttuk felfelé pénteken, ebben az esetben nagy eséllyel dinamikus esés indul majd meg.  Sajnos "normális" grafikon hiányába nem merek mélyebbre menő következtetéseket levonni.

OTP 5H chart:


DAX

Hatalmas száguldás pénteken és egy fordulós, triggerelt jelzés naposon.


DE! Rsi a bear zónából indult északnak, ritkán sikeres ebből a felállásból a fordulat, kivéve, ha valamilyen bear klimax állapotát láttuk. Nos, sajnos nehéz véleményt alkotni, mert a kivétel most igenis lehetséges, ugyanakkor 5H és 1H alapján még ekkor is belefér egy esés a mai napon. 5H-n kialakulhat egy BeSS, míg 1H charton szépen kirajzolódik egy impulse, egyetlen egy dolgot nem tudunk, hogy vajon befejeződött e, vagy még folytatódni fog. A lefordulásra jelzés nincs!

Dax 5H chart:


USD

Ahogy  a legtöbb usd kereszt esetében  (lásd. USD/GBP, USD index stb,) a piac egy negyedik hullámban lehet a forinttal szemben is. Hetes charton ez szépen rajzolódik.


4/c végét a korábban jelzett 236-38-es zónába várom a legnagyobb eséllyel. A mostani lefelé kör szerintem még csak a 4. első, azaz a hulláma, benne van  a pakliban egy felkör, majd egy hasonló lefelé, a sáv széles (236-248). Figyelem, hsz ebben a szituációban ideális lehet!

MTEL

Az Mtel hetesen még kétesélyes. Bár rsi ma9 alatt van, ugyanakkor 50-es támasz fogni látszik. A negyedik hullámot nem tudom kizárni.



Naposon nekem ez bear felállás, nagyon mélyen a bear zónából indult felfelé a piac. Itt a BeSS kialakulására érdemes figyelni. Emelkedés, főleg a szünetgyertya miatt még benne van. A lehetséges HS-ről sem szabad megfeledkezni! Ugyanakkor ha a lefelé kör egy negyedik hullám volt (hetes), akkor új csúcsot látunk a télen, vagy még előbb.


Tuesday 14 October 2014

DAX - Fdax

Egy hiba miatt - kint hagyott LMT (gyermeteg hiba és mérges vagyok magamra) záródott a long pozi. A nyereség 1664,4 USD, 1200 EUR- ez a pontos. A chartban benne van a stop húzás metódusa is, érdemes a perceshez hozzáilleszteni, illetve info még, hogy a felfelé tartó csatornatető elérést követően húztam rá perces gyertyastopra. (magyar piacon élesben lőttem a certit is párhuzamosan - és csináltam az ebédet- még hogy a férfiak egyszerre csak egy dologra tudnak figyelni:) 

A reggeli tetőig felmegyünk most.

Felrakom a perces, hogy lehessen látni a hezitációm, illetve a meglövés pillanatát, ez hívom a technikában precíziós lövészetnek.



Dax - Fdax

Fdax: Dax határidő, egy pont 25 EUR, 250 EUR kockázattal lőttem, ker ktg.: 3,8 EUR (oda-vissza). Jelenleg még gyakorlok, a lövés DEMOn történt, DT nincs ekkora ügyletenkénti kockázatvállalásom, még :)

Információk a chartba:


Eredmény: Első ügylet stop zárt - 250 EUR. Második 775 EUR, bruttó számok.

Monday 13 October 2014

Érdemes-e Elliottal foglalkozni?

Számomra már nem kérdés, hogy igen, sőt minden kereskedőnek egy picit el kell mélyednie benne. Önmagában Elliott kevés a sikerhez, megtanultam, tudom, ugyanakkor néha engem is megdöbbent, hogy mennyire előre lehet látni a piac mozgását, még egy olyan nap is, mint a mai volt a Dow határidőben. Lezártam  a kereskedést már 8 óra előtt, mert olyan hatalmas gyertyákat produkált a piac percesen is, amit a 170x tőkeáttétel miatti DT riskem nehezen viselt, nagy utat jártak be a gyertyák, percesen 20-30 pont is volt (kontraktusonként 100-150 USD), ami a korábbi időszakhoz képest a 10 perces gyertyák nagyságrendjével vetekszik.
A nap végén visszaolvastam a bejegyzéseket, melyeket a hullámelmélet során nyert tudás és tapasztalat alapján írtam. Persze, nem tökéletes, egész napra egy sávozást vártam, amiből 21:30  után letört a piac (21:45 a nap zárása nálam, utána már minden megtörténhet, záró menet, ami olyan, mint az nyitó időszak), de addig a sávkereskedés technikája működhetett. Igen, a kereskedést még gyakorolnom kell, nem tökéletes, de a példát nem is ezért hozom fel, hanem azért, mert a mai nap megmutatta, hogy érdemes tanulni, Elliottal foglalkozni, még akkor is, ha sokan idegenkednek tőle.

Az ábrába bemásoltam az előző bejegyzés alatt található megjegyzéseimet.

Mtel- HS?

Nézegetem az ábrát, naposon egy ideje már ott ez a kép, nem tudom az lesz-e vagy sem, mit szóltok hozzá? Ha HS, akkor van benne még 35 pont esés és máris az ajánlott long belépő szinten vagyunk :).


Sunday 12 October 2014

Dax

Naposon továbbra sincs jele a fordulatnak. Ez még mindig bear piac! Nincs jele a lassulásnak, rsi ma9 alatt a bear zónában.


Az órás charton némi jel mutatkozik a lassulásra. Ugyanakkor még rsi nagyon a bear zónában van. Elemzőként azt mondanám, hogy lehet a jövő hét elején lesz valamilyen próbálkozás a long irányba, de kereskedőként csak a második long jelet, azt is csak kontra stílusban játszanám. Legyetek óvatosak, napos nagyon durván néz ki a chart, lehet egy nagy 3. hullám jön lefelé.


Friday 10 October 2014

USD/HUF

Naposon rsi bull támaszról fordulni látszik, melyet a nap végére triggerelhet is. Kisebb tf-n látszik, hogy egy ZZ futhatott délnek, zz ideális végpontjáról északnak is fordult. Itt most vagy egy impulse, vagy ZZ, de legnagyobb eséllyel egy dZZ futhat északnak. Új csúcs nem lepne meg.


Thursday 9 October 2014

Dax

Nem akarok oktatni. Alapelvem, hogy csak olyan embertől fogadok el tanácsot, aki olyan életet él, amilyet én is akarok. Lefordítva, csak olyan embertől fogadok el kereskedési metódust, akiről tudom, hogy sikeres kereskedő. Jelenleg úton vagyok e felé, legalábbis nagyon remélem. A longtól nagyon óvtam, meglátjátok miért. Leírom a gondolataimat, aki végiggondolja talán egyetért velem, talán nem. A piac azért működik, mert ellentétes vélemények vannak, azaz vannak akik máshogy gondolkodnak!

Írtam, hogy a következő magasabb tetőt adni kell, long majd csak akkor, ha rsi megtámaszkodik 40-n. Ha valaki 1H-'15 összefüggésben szemléli a piacot, akkor ma nyitó környékén tudod piacra lépni 9076 környékén, stop a korábbi low alatt, azaz 8960 alatt. Vállalt risk, több mint 116 pont. A kérdés hol a cél, kontra stratégiában 9170 környékén vagy alatta lehetett célzónát kijelölni, ami azt jelenti, hogy cca. 94 pont a várható reward. Ezek szerint nincs 1 R, akkor meg miért lépünk a piacra, a piaci trenddel szemben, magasabb tf támogatás nélkül?

Nézzük a másik oldalt, a shortot. A legagresszívabb stratégia szerint 9120 alatt 9140 feletti stoppal lehetett piacra lépni. Kevésbé agresszív stratégia szerint 9100 alatt egy picivel már nagy bizonyossággal be lehetett szállni, stop a korábbi szinten, a lokális tető felett (vagy már 9130 felett egy picivel). Nézzük a célárat. Vérmérséklettől függően a korábbi low, vagy a 9000 körül, felett húzódó támasz, mondjuk 9010-20 között. Ne felejtsük el, trend irányba lehet keménykedni, ellene nem érdemes, itt mivel magasabb tf támogatása volt, több szinten, agresszív stratégia a természetes és nem elvetendő megoldás. Szóval agresszív stratégiával 20 pont körüli kockázattal 100 pont körüli hozamra, azaz 4-5 R megtérülésre számíthatunk, kevésbé agresszív stratégia esetén kb. 2 R. 

Kiszálló. Long esetében, ha valaki veszi a lapot és észreveszi a short jelzés, akkor adjuk meg neki a lehetőséget, hogy 120 környékén kiszáll, vagy rosszabb esetben 9100 alatt, környékén. Stopot nem igen tudott mozgatni, talán 9090-re. Szóval 14  vagy 44 pont hozadék, nagy kockázat mellett. De a legnagyobb gond, hogy a shortba valószínűleg nem is lép be, hisz a zárással van elfoglalva long érzelem mellett. Megítélésem szerint csak a profi trader tud 44 pont környékén kiszállni, de az szerintem nem lép pozícióba.

Kiszálló. Short esetében a stopot 9084 elérése környékén már pluszba lehetett húzni, nagyjából 9100 környékére. A 13 órás gyertya után pedig 9060 környékére. A shortos nyugodtan hátradőlve várhatta a piac további mozgását, hisz egy R bevétele már megvan. A kiszálló szerintem 9020 alatt megoldható volt, de legrosszabb esetben is 9040 alatt. Szóval agresszív stratégia esetén 20 kockázat 80 pont hozadék, vagy több, másik stratégia szerint kockázat 40 hozadék 60 pont, vagy több. 

De nem tudjuk csupán a kontraktusonkénti pontszámot összehasonlítani. 100 pont vállalt kockázat esetén 1 kontraktus kötésének legjobb kimenetele 44 pont hozadék. Agresszív short esetében 5 kontraktus (5*20 pont risk) kötés mellett 5*80 pont hozadék, azaz 44 vs 400 ?!


Természetesen ez egy hozzávetőleges számolás, vérmérséklet függvényében, lehetett más kiszálló, jobb rosszabb azonban a lényegen szerintem nem változtat.

Persze lehet erre azt mondani, hogy tegnap (szerda) is be lehetett szállni, nos egy olyan jel volt ami elfogadható, 9033 felett, stop 8988 alatt. Nem tudom, ki hajlandó magasabb tf támogatottság nélkül napon túlra átvinni pozíciót, rés utáni spinning top gyertyára, amelyből akár egy downstar tasuki gap is kinőhet, ráadásul 5 piros gyertya után. Ha mégis a délutáni esést kit nem vett volna ki,? Még egy fontos dolog: óráson megjelent rsi 30 alatt egy divergencia, ami az esés folytatására utal egy korrekció után. Szóval a longról szóló véleményem nem változott, a piac időleges emelkedése ellenére sem, inkább a gondolataim megerősítését mutatta.


Nem voltam piac előtt, nem kereskedtem, nem vállaltam pozíciót, outsiderként beszélek, tegnap is, ma is.

Megjegyzés: Természetesen lehet, hogy tőlem eltérő gondolkodás, kereskedelmi stratégia esetén más belépési és kilépési pontokkal eredményesen lehetett beszállni a felfelé körbe, egy hosszútávon statisztikailag is profitábilis rendszer elemeként.

Az elmúlt időszakban sokat figyeltem a profi traderek kereskedéseit, amit eddig leszűrtem, hogy ők elsősorban a trend irányba történő belépőt keresik, szemben az amatőrökkel, akik mindig a fordulatot akarják megcsípni.

Wednesday 8 October 2014

Dax

Naposon erős eső trend, nem éri meg folyamatosan a fordulatot keresni, jelenleg rsi igencsak bear zónában tartózkodik, napos alapon egyértelmű a bear a megközelítést.


A következő tetőt szerintem még adni kell, long majd akkor ha megtámaszkodik rsi 40-n.

Óráson szintén bear zónában a piac, rsi ma9 alatt, nem keresném a fordulatot, nagy veszteség lehet belőle.


Egy ilyen piacon csak második long jelre szabad a piacra lépni.

Monday 6 October 2014

USD/HUF

Vártam még valamennyi emelkedést egy nagyobb korrekció előtt, főleg az órás ábra alapján, lehet túl hosszú volt a hétvége. Látható, hogy egy nagyobb korrekció indult el, mely az első támasz zónáját szépen át is vitte. Bizony, ez most lemehet akár 236-38 környékére is, a gyakorlatban a február május közötti korrekció nagyságával megegyező esés lehetséges. Meglátjuk. A longom zárását 230-232 között veszem fontolóra.


Sunday 5 October 2014

USD/HUF - Indul a 3. lépcső? Célár 290+

Egyre rosszabb képet fest a forint dollár kereszt, miközben a csapból is az folyik, hogy milyen jól hasít a magyar gazdaság. A felelőtlenség és a hozzá nemértés majd meghozza eredményét, a várt eredményt, ráadásul nem is kell nagy elemzőnek vagy jövőbelátónak lenni, hogy tudjuk mi fog következni. A határon táncolunk, van még visszaút, de semmi jele, hogy  bármiféle belső vagy külső kényszer miatt változtatásra kerülne sor. Sokáig nagyon dühített,  mostanra rájöttem, nem tehetek semmit, ellenvélemény nem elfogadott ráadásul csak egy senki vagyok a tömegből, abból a tömegből, aki majd az egészet megszenvedi. Az egyetlen út, mint kereskedő, hogy a forint ellen fogadok, bár ezt tudjátok, írtam, hogy 227-229 sáv környékén dollár long pozíciót nyitottam és várok, nagy tf-n várok.

A technikailag is fontos mérföldkő előtt az árfolyam: 250.  2008-as válság óta háromszor fordult le róla (bár sajátságos értelmezésben 2-nek feleltetem meg, a 3-ra egy korrekcióként gondolok, a második részeként). Ami miatt fontos ez a szint az a képen látható háromszögnek látszó alakzat, melyből a számolt célár: 350. Korábban harmadik lépcsőként említett 290-300(310) célár pedig a fordított hs alakzatból számoltam, ami egy ellenállási szint környékére is mutat, mely 2000 március és 2002 márciusa között többször fogta meg az árfolyamat. Ez esetben egy szélesebb zónáról beszélünk, hiszen 284-313 közötti sávban bárhol elakadhat az emelkedés.

USD/HUF havi chart:


Az investing,comról szedett havi chart, melyen látszik, hogy havi szinten még semmi jele a fordulatnak, sőt a nagy emelkedés lassulására sincs jel.


Hetesen is csak a zöld gyertyák sora látszik, igaz itt megjelent két sikertelen, lefordulási kísérlet, mely erős trigger hiányában tulajdonképpen az emelkedés irányába mutató antiszignál lett.


A napos ábra jól szemlélteti, hogy milyen egy magasabb tf-n futó impulzus. Ha valaki csak Elliott alapján akar számozni és kereskedni, biztosan rossz irányba áll be. A magasabb tf-n kereskedők minden visszaesést megvesznek, ezért rendkívül fontos a megfelelő tf használata.


Végül az órás ábra, mely azt mutatja, hogy a pénteki emelkedésnek még nincs vége, újabb high várható.


Nem akarom megjósolni, hogy hol lehet majd az impulzus vége, mivel egy ilyen erős 3. hullám után - összehasonlítva az elsővel - ritkán hoz az ötödik az elsőhöz hasonló nagyságú befejező szakaszt, inkább az is nyúlik valamennyit. 250-es ellenállás óráson szerintem megfogja az emelkedést, de hogy az után mi történik az most kérdés. 

Ha nagyobb tf korrekció indulna meg, akkor a jelenlegi helyzet szerint 238 környékére hozhatná le az árfolyamot, de ez erős feltételezés, nem lehet tudni honnan és mikor érkezik egy komolyabb fordulat. Forint longba nem gondolkozom, mert olyan erős a dollár irányába ható tényezők (USA gazdaság, QE3 megszüntetése, FED kamatemelési ciklus stb) vannak és olyan erős a forint ellen (kormányzat, gazdaságpolitika, jegybanki politika, alacsony alapkamat, devizahiteles csomag, gazdasági növekedés hiánya - a kimutatott növekedés belső szerkezete, strukturális problémák), hogy két ilyen, ráadásul egy irányba ható tényezőcsomag ellen én nem kereskedem, főleg ha a technikai kép is ebbe az irányba mutat. Ilyen erős gyertyákkal (havi. heti, napos) szemben nem éri meg pozíciót felvenni, mert nem lehet tudni, hogy a korrekció mikor jön velem szembe.

Korábbi elemzés: Link

Wednesday 1 October 2014

Mtel - a döntés

Ma valószínűleg eldől, hogy lefelé b ment vagy 5. Hó és negyedév vége volt tegnap, kicsi az esélye, hogy 4/c volt a felfelé, de nem tudom végleges kizárni.