Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Friday 2 January 2015

USD/HUF

A tegnapi bejegyzéshez itt egy gyakorlati példa, a doboz mutat egy célárat, ami lehet, hogy ez lesz, lehet, hogy nem. Önmagában arra jó, hogy kontra stratégia mellett a stopokat a célár környékén be kell feszíteni, a pozi egy részét zárni, vagy akár gyertya stopra húzni és menni vele. A technikai kép bull, fordulatra utaló jel pedig még nincs.


Thursday 1 January 2015

Technikai Elemzés - A célárszámítás - I. rész

Konkrét elemzés helyett egy szakmai anyaggal indítom a 2015-ös évet, remélem hasznát veszitek!

Célárszámítás - az alapok

Egyetemi éveim alatt a cégek értékét mindenféle bonyolult, soktényezős vállalatértékelési modell alapján tanultuk meg kiszámítani. A sok változó, valamint azok állandó mozgása miatt csak közelítőleg lehetett egy-egy cég értékét megállapítani. A különböző modellek sokszor jelentősen eltértek egymástól, ráadásul néhány plusz, egyedi információ alapvetően tudta megváltoztatni a végeredményt, melyet  a tőzsdei értékükkel soha nem lehetett megfeleltetni, a tőzsdei mozgásokkal pedig csak nagy időtávon lehetett összefüggést találni. Ilyen premisszák után érthető, hogy az árfolyamváltozások előrejelzésére vonatkozó előfeltételezésem sokáig az volt, hogy a tőzsdei árfolyamok mozgását előre jelezni nem lehet. Gondolom az oktatási rendszerből kikerülő fiatal közgazdászok hasonló tudással vértezik fel egyetemeink. 2007-ben a nagy „elemzőházak” további dinamikus növekedéssel és minden korábbinál magasabb árakkal számoltak a következő évekre, optimizmusuk határtalan volt. A történetet mára már mindenki ismeri. Joggal adódott sokakban a kérdés, hogy a váratlan zuhanást előre lehetett-e jelezni? A válaszom igen. Tudom utólag könnyű okosnak lenni, azonban a net számtalan példát mutat arra, hogy voltak, akik előre látták a nagy zuhanást.

Elliott hullámelméletének legnagyszerűbb része, hogy kombinálva a Fibonacci számokkal és egy kis gyakorlással, tapasztalással nagyon jól lehet célárakra vonatkozó becslést készíteni. Elliott rendszere ebből a tekintetből is elengedhetetlen segítséget nyújt a kereskedőknek, bár sokan félreértik, Elliott hullámelmélete nem egy kereskedési rendszer csupán annak egy eleme, talán ez a folyamatos félreértés, valamint az, hogy sokan csak felületesen ismerik a rendszert, amiért nem kapja meg az őt megillető figyelmet.

De mégis, hogyan lehet előre jelezni a várható célárakat? Egyáltalán előre lehet jelezni? Válaszom erre továbbra is, hogy igen. Valóságban ezzel kevesen foglalkoznak, magyar szakirodalom pedig gyakorlatilag nincs. A hagyományos technikai analízisben vannak azonosított alakzatok, melyeknek meghatározott minimum célára van, ugyanakkor ha nincs alakzat, akkor a piac várható mozgásával semmit nem tud kezdeni az elemző, csupán a korábbi ellenállások, támaszok, csatornák jelentenek nekik támpontot.  Nyilvánvaló az is, hogy a legnagyobb probléma, hogy sokan egzakt módon akarják a lehetséges célárat megállapítani, miközben csak egy nagy valószínűséggel bekövetkező eseményről beszélhetünk. Az események bekövetkezését pedig tapasztalatom alapján az adott termék (részvény, index) egyedi sajátossága, illetve a választott timeframe is meghatározza.

Több timeframe használata

Az elmúlt évek kialakult gyakorlata alapján az elemzésekhez több timeframet vizsgálok egyszerre. Ez minimum 3 különböző idősíkot jelent. Az órás grafikonon történő elemzés esetén a nagyobb kontextusba helyezés érdekében érdemes 4 órás vagy napos grafikont is megnézni, deviza piac esetében napos helyett a 8 órás grafikon használata indokoltabb. A kisebb ’10 vagy ’15 perces chartot a belső szerkezet vizsgálata miatt szoktam használni. Elliott elmélete likvid piacokra vonatkozik, a hullámokat meg lehet találni kisebb idősíkon is, de ökölszabályként megfogalmazható, hogy ’10 perces grafikon alá nem érdemes bemenni elemzési céllal, persze gyakorlásként, szórakozásért gyakran megtettem, de a megbízhatósági fok alacsony, előrejelzés készítésének pedig nincs értelme, a tévedés valószínűsége magas, ráadásul pár percen belül meghaladja a piac, kereskedési értéke a magas költségek miatt nincs. A timeframek időbeli távolságára a 3-4-szeres eltérés az ideális.

Lássuk akkor, hogy a tapasztalatok alapján milyen célszintekkel lehet alapvetően számolni Elliott hullámokra vonatkozóan, elsődlegesen, egy timeframe figyelembevételével.

A sikeres elemzéshez ismerni kell az adott terméket, tapasztalatot kell benne szerezni. Az eddigiekben azt láttam, hogy vannak az adott részvényre, indexre jellemző sajátosságok, melyeket érdemes megismerni, mert nagyban javítja az elemzés hatékonyságát.

1. hullám lehetséges célszintje

Az első hullámra vonatkozó célárszámítást alapesetben nem lehet elvégezni. Erre akkor van lehetőség, ha más timeframen azonosítottuk a mozgást, sikerült kontextusba illeszteni, aminek segítségével megkezdhető a számítás, ezzel most itt nem foglalkozom. Ilyen helyzetekben egyébként is elsődlegesen még azon gondolkozunk, gondolkozik az elemző, hogy valóban véget ért-e egy szakasz vagy sem.

2. hullám lehetséges célszintje, a korrekció mértéke

Elliott elmélete szerint a korrekciós szint többek között lehet: 100%, 78,6%, 61,8%, 50%, 38,6% vagy 23,6%. Ez nekem túl sok variáció, ez alapján nem lehet célárakat kalkulálni. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatta, hogy nagyon sok szint kizárható, előfordulásuk nagy eséllyel megjósolható.

Általánosságban elmondható, hogy részvények esetében a korrekció szintje második hullám esetében 61,8%, indexek esetében 78,6%, ez nálam a fő szabály. Néha olyannyira erős ez a szabály, hogy például az OTP esetében a szint validált átlépése után azonnal más formációban, más hullámban kezdek el gondolkozni. Az OTP esetében az évtized elejéig visszatekintve nem találkoztam olyan esettel az elemzéseimben, amikor 2. hullám mélyebb szintre korrekciózott vissza, azaz a matematikai esélye minimális. 

Gondolom itt sokaknál mindjárt adódik kérdés, hogy miért nem 76,4%-ról beszélünk. Az egzakt válaszom rá, hogy 78,6% a 61,8% 127,2%-os szintjének felel meg, a kevésbé egzakt, hogy ez vált be, ugyanakkor tudom, hogy az 1,8%-os különbség nem releváns, sokszor észre sem vehető. Felszúrással, leszúrással még likvid piacon is számolni kell, ennyi pedig belefér. Az említett korrekciós szintek az alap (középső), azaz órás timeframen nagyon nagy eséllyel bekövetkeznek, tapasztalataim szerint legalább 70-80%-os valószínűséggel. Ez alapján nagyon nagy eséllyel megjósolható egy második hullám célszintje.

Van egy 20-30%-os valószínűség, amikor ezen korrekciós szintek nem játszanak. Mikor lehet erre számítani? Tapasztalataim azt mutatják, hogy abban az esetben, ha magasabb timeframen  erős trend van és az első hullám a magasabb trend visszatérését hozza, a magasabb timeframen a fordulós gyertyának nagy tüskéje van. A piacot mindig folyamatában kell vizsgálni és minden gyertya új információt hordoz, a korrekciók célszintjeinél is igaz, hogy minden egyes új gyertya pontosíthatja a célár előrejelzését. Abban az esetben, ha a kisebb timeframen jól láthatóan 3 hullám ment délnek, mely nem törte a korrekciós csatornát, a piac 38,2% retrace szintre ment vissza,  akkor kell élni a feltételezéssel, hogy a második hullám nem megy le az általánosan elvárható 61,8%-os (vagy 78,6%) szintre. YM-ben, a Dow határidős e-mini termékénél kisebb timeframen például azt tapasztaltam, hogy a második hullámban a 78,6%-os retrace szintet dZZ formációban éri el a piac, magyar piacon ezzel a sajátossággal nem kerültem szembe.






  

3. hullám célára

Harmadik hullám esetében szerencsés helyzetben vagyunk, indulása előtt lefutott egy első és egy második hullám, ezért két fontos adattal rendelkezünk. Nyilvánvalóan ezek az első hullám nagysága, illetve a második hullám korrekciós szintje. A harmadik hullámról tudjuk, hogy nem lehet a legrövidebb és általában megnyúlt.  Tapasztalati tény, hogy legnagyobb eséllyel 161,8% hosszú a 3. hullám az első hullám szintjére vetítve.




Kisebb timeframeken (’10-’15) a tapasztalatom, hogy szereti a 261,8% szintet, még kisebb (5’ alatt a 423,6%-ot, ha magasbb timeframen impulzus fut).  A harmadik hullám esetében nincs meg a korrekcióknál tapasztalható különbség az indexek és a részvények között.

4. hullám célára

Az impulzus már előrehaladott állapotban van, a mozgás fenntartható és erős. A negyedik hullám az életerős trenddel szembeni mozgást jelenti, éppen ezért az esetek legnagyobb százalékában alacsony korrekciós szintet képes csak elérni a piac, ez többségében a 38,2%-os szintet jelenti.





A negyedik hullám esetében több fogódzó is van a várható célárának előrejelzésére. Egyfelől a negyedik hullám célára az egy (néha két) szinttel alacsonyabb negyedik hullám szintje.




Másfelől nagyon jó használható a 2. hullám nagyságának nominális értéke is. Azt hiszem ez egy egyszerű matematikai összefüggés miatt van, azonban sokak számára csak akkor válik világossá, ha kicsit megmagyarázom.

Szóval azt állítom, hogy a 2. hullám korrekciós szintje x, a negyedik hullámé y, továbbá x=y. Azt is állítottam, hogy a második hullám az első hullámot 61,8% korrigálja vissza, a harmadik hullám az első hullám 161,8%-nak felel meg, illetve a 4. hullám korrekciója a 3. hullám nagyságának 38,2%-a.

Ezek alapján x=100*0,618, y=161,8*0,382, azaz x=61,8 és y=61,8, szintén.

Azt gondolom ez nem túl bonyolult, grafikusan egy elemző szoftvert használva pedig nagyon gyorsan és egyszerűen be lehet húzni a negyedik hullám korrekciójának várható végét. A tapasztalat azt mutatja, hogy amennyiben a harmadik hullám magasabb Fibonacci szintre megy, a korrekció nominális szintje sok esetben akkor is megegyezik a második hullám nagyságával.



Tapasztalataim szerint negyedik hullám esetében a 38,2%-os retracement gyakorisága 80% körülire tehető. Ez abban az esetben is igaz, ha a korrekció nem flat lesz, hanem háromszög. Ebben az esetben a korrekció legmélyebb pontja az első korrekciós hullám, azaz az a hullám lesz.

Sokan számítanak mély korrekcióra abban az esetben, ha a második hullám alacsony korrekciós szintet ért el, mert hallottak a váltakozás elvéről. Azt kell, hogy mondjam ez matematikailag rossz valószínűség. Nagyon ritka az, hogy egy alacsony korrekciójú második hullám után egy mély korrekció jön negyedik hullámban, sokkal valószínűbb az, hogy egy háromszög, vagy flat. A mély korrekció esélyét 10% alá teszem. Nagyon ritkán találkoztam vele. Gondoljunk csak bele, mire akarunk fogadni egy mély korrekciójú negyedik hullám esetén! Arra, hogy a trend legerősebb szakasza esetén, a piaci szereplők gondolkodása teljes fordulatot vesz és élesen szembe megy a korábbi mozgással, miközben a második hullám alacsony szintje is arra utal, hogy erőtől duzzad a trend? Az előfordul és a váltakozás elvét sem sérti, sőt erősíti, hogy negyedik hullámban ZZ alakul ki, melynek korrekciós szintje alacsony. Ez egy több szinten bull piac esetében reális mozgás, a trend annyira erős, hogy csak egy időben rövid ZZ korrekció után tovább folytatódik.

5. hullám célára

Az 5. hullám célárának meghatározásakor már nagyon sok információval rendelkezünk a piacról.  Nagyon sok esetben az 5. hullám térben és sokszor időben is megegyezik az első hullám nagyságával. Az 5. hullám célárának meghatározásakor nagyon nagy hasznát lehet venni a doboz technikának.




Néhány timeframe és termék esetében az 5. hullám megnyúlik és a harmadik hullámmal megegyező nagyságú.  Extrém piaci körülmények között, pl. nyersanyaghiánytól való félelem (arany, platina, olaj, élelmiszer stb.) esetében, parabolikus emelkedések kapcsán tapasztalható, hogy az 5. hullám még ennél is jobban, főként nagyobb timeframeken megnyúlik, értéke a harmadik hullám szintjét is meghaladja. Kis, azaz ’10 perc alatti grafikonokon gyakori, hogy a megnyúlt (261,8%) 3. hullám után egy szintén ekkora 5. hullám következik.



Joggal adódik a reakció, hogy még mindig túl általános a leírás. Valóban így van, azonban úgy gondolom kezdetnek már hatalmas lépés, amire majd a jövőben lehet építeni. Két dolog tud segíteni abban, hogy az általánosítás még ennél is kézzelfoghatóbb célárakat eredményezzen, olyat, mely nagy bizonyossággal be is következik. Ez a módszer segített abban, hogy az elmúlt években az OTP esetében akár 4-5 forinton belüli vagy ritkán ugyan, de forintra pontos célárakat is tudjak mondani, amit a piac visszaigazolt (a kezdetekben ezt még kihívásként éltem meg, manapság már más a fókusz). Természetesen ez nem működik minden esetben, főleg nagyobb timeframen futó korrekciók esetében nehéz ilyen szinten célárat mondani és találni. Amennyiben több szinten impulzusok futnak, akkor könnyebb az elemző helyzete. 
Az egyik, hogy nagyon ismerni kell az adott termék sajátosságait, a különböző timerframeken kedvelt alakzatait, megnyúlásait, retrace szintjeit. Ehhez nagyon sok időre van szükség, de a piac előtt eltöltött idő segít abban, hogy az adott terméket megismerd, sajátosságait felfedezd. Az OTP vonatkozásában, főleg kis timeframen (’5-’10) például nagyon szereti a papír a fordulókat ED-LD párossal összehozni, ez távolról leegyszerűsítve tetőépítésnek szokták nevezni. Bár az ED kialakulásakor ezzel nem lehet számolni, azonban az ED-ből való lefordulás után zavaros képet ad a piac, amit nehéz számozni érdemes azonnal ezt a lehetőséget megvizsgálni. 
A másik - minden termék esetében alkalmazható módszer - a timeframek összefésülésének módszere. Ez az igazi erő, ha több timeframe segítségével tudunk számolni, de erről talán később, ha igényt jelentkezik rá!

Wednesday 31 December 2014

B.U.É.K. - 2015

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek! Terveitek váltsátok valóra! Legyen 2015 az áttörés éve mindenkinek!

Tuesday 23 December 2014

USD/HUF - nem nyugszik

Elindult északnak, új csúcsra futott nagyon rövid idő alatt a forint dollár kereszt. Elképzelhető, hogy eggyel kisebb tf-n meglévő 4. hullám futott csak délnek. Az emelkedés még nem futotta ki magát, újabb csúcsok várhatóak 4H-n. Valószínű, hogy továbbra is a jelzett sávban fog mozogni a következő nagyjából két hétben. Emlékeztetőül kb. 254-262 között számítok sávozásra, amibe új csúcs is benne van.




USD/HUF

A tegnapi várakozás szerint a korrekció elindult. Van egy BuSS a 4H charton, meglátjuk besül vagy elsül. Az év végéig a 254-262-es szint közötti oldalazásra számítok, pontosat most nem lehet mondani. Kis tf-n (1H) belelátom, hogy egy ZZ ment lefelé, még 4H-n inkább egy félkész impulzusnak tűnik. Naposon MA9 felett felett Bull zóna aljánál támaszkodhat meg az esés, de az utolsó gyertya még nem zárt.


Monday 22 December 2014

USD/HUF - korrekció elindult

A korrekció a reggeli charttal összehasonlítva már szépen látszik. A célzónába 5-3-5 szerkezetben kellene leérkeznie, illetve a közelébe, mert "csak" a hullámra számítok. Jól látható, hogy egy impulse 3. hulláma szép fekete gyertyát csinált 4H-n. Minden máshoz időre van szükség....


USD/HUF - korrekció indulhat

Elérte az impulse 3. hullámának számolt célárát (4H), ahonnan lefordulni látszik, ha sikeres lesz, akkor egy naposon is látható korrekció következik, melynek ideális célára 254 környékén van. Az év vége, a kialakuló korrekció, mely lassú oldalazásnak fog tűnni (lehetőség, nem bizonyosság), ideális a lelassuló év végi szakaszhoz. Itt jegyezném meg, hogy jól illeszkedne ide egy hsz kialakulása, mely a váltakozás elvéhez, az emelkedő trendvonalhoz, valamint az év végi lassú mozgáshoz is jól paszolna. Persze mint mindig a piac mondja ki a végső szót.


Saturday 20 December 2014

CHF/HUF - 2015

A 2014-es évi legrövidebb elemzés volt a svájci frankra vonatkozó (Link), tulajdonképpen ennyi volt: "A nagyobb timeframek alapján újra előtérbe fognak kerülni a magasabb régiók, hosszabb távon a korábbi csúcsok megdöntése is látókörbe kerülhet, persze ez hetek, hónapok kérdése..."

A január végi 244-es árfolyamról, lassú araszolással a válság idején kialakult csúcs közelébe érkezett az árfolyam az év végére. A héten 263,5-re is rászúrt.

2015-ös várakozásom, hogy új csúcsot üt az árfolyam (záróra vonatkozóan). Ennél többet mondani csak nagyon nagy kockázattal lehet, azaz már most látható, hogy a következők inkább lehetséges szcennáriók. Amennyiben a csúcsnál lévő ellenállás (piros zóna) megfogja az emelkedést és lefordul, akkor 225-235-ig eshet. Ha az ellenállás nem fogja meg, akkor a kékkel rajzolt célzóna az elsődleges várakozás, elérésének módja megmutatja majd, hogy az emelkedésnek vége, vagy megy még tovább, ennél is magasabbra.

CHF/HUF havi chart:


A következő gondolatokat kisbetűvel írom, mivel elliott-i tudás nélkül egy "nesze semmi fogd meg jól" érzés foghatja el az olvasót. 

Talán a legfontosabb dolog, amit a chart sugall, hogy a következő 12-36 hónapban (kontextus függvénye) erőteljes mozgások indulhatnak el, indulnak el. Tudom nagy időtávot mondok, de Elliott rendszerében az idő az egyik legnagyobb kérdés mindig, amikor a célárak elérésében gondolkozunk. A gondolat mögött egy a célzónából vagy magasabbról induló esés, mint fordulat, vagy A hullám, avagy az ellenállás környékéről egy c hullám elindulásában gondolkozom. Mind a két hullámra igaz a hevesség a jelenlegi kontextussal kalkulálva.

2015

Hamarosan itt az új év. A tavalyi évhez hasonlóan tervezem, hogy áttekintem a piacokat. Ez az év már nem az elemzésről szólt, sokkal inkább a kereskedési metódusok kialakításáról. Keveset elemeztem, keveset számoztam, ennek ellenére elégedett vagyok ezzel az évvel, nagyot léptem előre, remélem ezt jövőre matek is visszaigazolja. Bal oldalt a 2015-ös szűrés alatt összefoglalva láthatóak lesznek a 2015-ös évre (nagyobb tf) várakozások. Fontosnak tartom a visszacsatolást, ezért megnézem, hogy a tavaly év végén, idén év elején írt elemzések mennyire váltak be.  Mennyire használható az elemzés. Biztos lesznek találatok, illetve mellé lövések, melyeket vagy jeleztem az év közben, vagy nem. Persze tudom, hogy minden gyertya új információkat hordoz, ezért hetente, havonta, negyedévente érdemes lett volna frissíteni, de ez egész embert kíván, aki csak ezzel foglalkozik, erre pedig nem volt időm.

Friday 19 December 2014

USD/HUF - chart frissítés


USD/HUF - Valid breakout

El kell fogadni a kitörést, két erős ellenállás is tört. Naposon a képen látható emelkedő csatorna (a kitörésből számolt célár 268-280) és a hetes támasz 250-nél (az ebből számolt hetes célár 350, emelkedő hsz). 

Oroszországgal a napokban lezajlott esemény szolgáljon tanulságul! Hónapokkal ezelőtt a török válság esetén a reakció az volt, hogy spekulánsok megtámadták az országot, az elmúlt napokban ugyanez az érvelés hangzott el az oroszok oldaláról. Az orosz rubelben lezajló események előre látszottak a charton (lásd Konyec bejegyzés). A forintra vetülő negatív kép nem olyan erős, mint a rubel esetében volt, időben - főleg a hetes célár eléréséhez - akár 1-2 évet is igénybe vehet. A TA nem egzakt tudomány, a célár csupán egy lehetőség!


Thursday 18 December 2014

USD/HUF - reggeli gyors

Reggelre semmi biztató nem mutatkozik 4H-n, ami kisebb tf-n még inkább bull irányba mutat (NR gyertya sor). A tegnapi hatalmas trendgyertya után kisebbre számítok ma (esetleg fekete ?). Kevés ideje van a forintnak, ha validálja a kitörést, még mindig feltételesen kezelem, akkor erős észak jön.




Wednesday 17 December 2014

USD/HUF - a baljós jelek

Nem tartom késznek a gyertyákat, ráadásul hír volt a piacon. Ennek ellenére két baljós jel is van a forint dollár kereszt grafikonján. Egyfelől törni látszik a hetes ellenállás (a hét még nem zárt!!!), ami egyben egy fibo 161,8-as szint is, számozás szerint akár egy 3. vége is lehetne. Másfelől a lassulás csatornájából is kitörni látszik, ami 268-280-as célárat jelezne előre (feltéve, ha markánsan kitör). Szóval ha a jelenlegi képet nem töri le a piac nagyon hamar, nagy bajban lehet a magyar gazdaság az orosz után.....


A szokásos ábra jelenlegi helyzete (mennyire jó meglátás volt, hogy jel nélkül célzóna ide vagy oda nem lehet belépni, szép tanulság, aki elliotti célzónák alapján kereskedik!):


Jelenleg arra figyelek, hogy a fenti baljós jelek törnek-e, hedge gondolat (cash long pozik védelme: 198 (min. pakk)-227-229) napolva. Amikor nem jönnek a short szignálok, akkor ahogy Cimballi mondja: long a piac. Kíváncsi vagyok reggelre sikerül-e fordítani, hír max. 24 óráig van hatással egy ilyen chartra! Reggel jön majd más hír "kusza szem" borzolja a kedélyeket :(

A körülmények miatt a kitörést óvatosan kezelem, még nem hiszem el, figyelek. Szemfülesek láthatnak egy fülescsészét :), szerintetek valid? (célára 258-260 lenne).

USD/HUF - napos célzóna

Elérte a korábban feltett első lehetséges short zóna szintjét a piac, de a jelenlegi kép alapján óva intek mindenkit, hogy poziba lépjen, nincs short jelzés jelenleg!!!! Sőt bullish képet mutat a piac. Lehet ED helyett egy running flat kombinációból eldurran északnak, ez extrém bull verzió. Ma este FOMC, amit nagyon vár a piac, erős hír, rossz poziban várja a forint. Hetesen 250 erős ellenállás, ha átviszi és nemcsak fölé szúr (hetesn még lefordulhat spike-kal), akkor hamar 260 alá érhetünk.


A korábbi chart (dec.3.):

USD/HUF - reggeli gyors

Reggeli állapot:


Tuesday 16 December 2014

USD/HUF

Lefordulni látszik a befejezett gyertyával 4H-n a bull ellenállás zónájáról (átmeneti ?, nagy gyertyák, nagy spike-ok). Elméletileg kész lehet egy dZZ is, bár a formája nagyon fura, ez a mozgás az ED verziót erősíti. 1D-n beszúrás megvolt a célzónába, short jel még egyik tf-n sincs (2H-n sem), de ez hamar változhat. Nagy spike-ok vannak, nehéz az elemzés, érdemes a jelekre figyelni, mert jó RR-s kontra trend trade lehetősége benne van a pakliban.




USD/HUF - célzóna

Elérte a várt szinteket, de shortolásra utaló jel nincs, még nincs.


16:52 Kieg.

Elérte a célzónát 4H-n (min.). A piac bull, 2H-n horog a bull zónában, 4H-n szintén a bull zónában a piac, csúszó horoggal, 1D-n ellenállás előtt a piac, foghatja ismét az emelkedést, de ehhez még idő kell, jelenleg trendgyertyának tűnik (még nem zárt). Short jel nincs, ED verzió él, valahol a 3. hullám dZZ,  második ZZ-jében lehet, de nehéz pontosat mondani.(Persze lehet egy extra bullish verzió, ami egy elhúzást jelentene északra egy running flat oldalazás után, de ezzel még nem kalkulálok, kicsi az esélye)

Monday 15 December 2014

USD/HUF - esti gyors

A jelenlegi állapot, kíváncsi leszek távol kelet mit tesz hozzá, trendgyertya sem lepne meg, a 2H lassulás ellenére sem (kicsit siettetném, de ez tudom nem megy...)


usd/huf - 2H


Max. bull irányú érzetem van, semmi konkrét jel. Kvázi BuSS min. elvárást hozta, kis tf kritikus szintje 248,40 törni látszik, de a következő ellenállás szint közel van 249-nél, annak átlépése hozhatna erőteljesebb emelkedést a 4H célzónájába. RSI-n látszik totál bizonytalan a piac is az irányt illetően.No trading signal!

Frissítés 17:52