Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Sunday 5 October 2014

USD/HUF - Indul a 3. lépcső? Célár 290+

Egyre rosszabb képet fest a forint dollár kereszt, miközben a csapból is az folyik, hogy milyen jól hasít a magyar gazdaság. A felelőtlenség és a hozzá nemértés majd meghozza eredményét, a várt eredményt, ráadásul nem is kell nagy elemzőnek vagy jövőbelátónak lenni, hogy tudjuk mi fog következni. A határon táncolunk, van még visszaút, de semmi jele, hogy  bármiféle belső vagy külső kényszer miatt változtatásra kerülne sor. Sokáig nagyon dühített,  mostanra rájöttem, nem tehetek semmit, ellenvélemény nem elfogadott ráadásul csak egy senki vagyok a tömegből, abból a tömegből, aki majd az egészet megszenvedi. Az egyetlen út, mint kereskedő, hogy a forint ellen fogadok, bár ezt tudjátok, írtam, hogy 227-229 sáv környékén dollár long pozíciót nyitottam és várok, nagy tf-n várok.

A technikailag is fontos mérföldkő előtt az árfolyam: 250.  2008-as válság óta háromszor fordult le róla (bár sajátságos értelmezésben 2-nek feleltetem meg, a 3-ra egy korrekcióként gondolok, a második részeként). Ami miatt fontos ez a szint az a képen látható háromszögnek látszó alakzat, melyből a számolt célár: 350. Korábban harmadik lépcsőként említett 290-300(310) célár pedig a fordított hs alakzatból számoltam, ami egy ellenállási szint környékére is mutat, mely 2000 március és 2002 márciusa között többször fogta meg az árfolyamat. Ez esetben egy szélesebb zónáról beszélünk, hiszen 284-313 közötti sávban bárhol elakadhat az emelkedés.

USD/HUF havi chart:


Az investing,comról szedett havi chart, melyen látszik, hogy havi szinten még semmi jele a fordulatnak, sőt a nagy emelkedés lassulására sincs jel.


Hetesen is csak a zöld gyertyák sora látszik, igaz itt megjelent két sikertelen, lefordulási kísérlet, mely erős trigger hiányában tulajdonképpen az emelkedés irányába mutató antiszignál lett.


A napos ábra jól szemlélteti, hogy milyen egy magasabb tf-n futó impulzus. Ha valaki csak Elliott alapján akar számozni és kereskedni, biztosan rossz irányba áll be. A magasabb tf-n kereskedők minden visszaesést megvesznek, ezért rendkívül fontos a megfelelő tf használata.


Végül az órás ábra, mely azt mutatja, hogy a pénteki emelkedésnek még nincs vége, újabb high várható.


Nem akarom megjósolni, hogy hol lehet majd az impulzus vége, mivel egy ilyen erős 3. hullám után - összehasonlítva az elsővel - ritkán hoz az ötödik az elsőhöz hasonló nagyságú befejező szakaszt, inkább az is nyúlik valamennyit. 250-es ellenállás óráson szerintem megfogja az emelkedést, de hogy az után mi történik az most kérdés. 

Ha nagyobb tf korrekció indulna meg, akkor a jelenlegi helyzet szerint 238 környékére hozhatná le az árfolyamot, de ez erős feltételezés, nem lehet tudni honnan és mikor érkezik egy komolyabb fordulat. Forint longba nem gondolkozom, mert olyan erős a dollár irányába ható tényezők (USA gazdaság, QE3 megszüntetése, FED kamatemelési ciklus stb) vannak és olyan erős a forint ellen (kormányzat, gazdaságpolitika, jegybanki politika, alacsony alapkamat, devizahiteles csomag, gazdasági növekedés hiánya - a kimutatott növekedés belső szerkezete, strukturális problémák), hogy két ilyen, ráadásul egy irányba ható tényezőcsomag ellen én nem kereskedem, főleg ha a technikai kép is ebbe az irányba mutat. Ilyen erős gyertyákkal (havi. heti, napos) szemben nem éri meg pozíciót felvenni, mert nem lehet tudni, hogy a korrekció mikor jön velem szembe.

Korábbi elemzés: Link

Wednesday 1 October 2014

Mtel - a döntés

Ma valószínűleg eldől, hogy lefelé b ment vagy 5. Hó és negyedév vége volt tegnap, kicsi az esélye, hogy 4/c volt a felfelé, de nem tudom végleges kizárni.


Tuesday 30 September 2014

Mtel - Amikor a hír elliott-i kontextusba öltözik

Szép mozgást, jól kereskedhető lehetőségeket hozott a tegnapi nap, annak ellenére, hogy hír is volt a piacon. Bár gondolom a hirtelen megugrást sokan a hír számlájára írják, a magam részéről meglepetést nem hozott a mozgás, sőt, korábbi szokásommal ellentétben szinte a beszállókkal egy időben ki is írtam a blogra a lépéseimet. Látható a ma reggeli bejegyzésben, hogy mire számítottam induláskor:

"legnagyobb eséllyel egy b hullám jött le, ami talán pénteken véget ért, ma elindulhat egy c felfelé, aminek a célzónája 360 felett található"

Kedvenc formációmat hozta a piac, egy olyan alakzatot ami jól kereskedhető, mivel mindkét irányba sokan szorulhatnak be, egy bear csapda után éles, gyors c fut felfelé (ez ment 361-ig), majd a sáv tetejét elérve ismét délre fordul, amikor egy magasabb tf-n lévő impulzus indul lefelé . Azt jelenleg nem tudom megmondani, hogy kész van e felfelé a c, vagy lesz még egy kis kör felfelé ma nyitásban, de a piac már csak ilyen. Nagyobb esélyét annak látom, hogy c elkészült, az 5. csonka lett, de csonka hullámmal csak sokkal később szabad számolni. Szóval nagyobb eséllyel ma megindul délnek az Mtel.

Mtel órás chart:

Monday 29 September 2014

Mtel

Véleményem szerint legnagyobb eséllyel egy b hullám jött le, ami talán pénteken véget ért, ma elindulhat egy c felfelé, aminek a célzónája 360 felett található. Úgy tudom lesz ma valami hír a piacon, amivel, akár majd "magyarázhatják" is a felfelé menetelt :)

Mtel 2h chart:

Wednesday 24 September 2014

OTP - Terminal setup

Ma eszembe jutott a szeptember 11-én tett megjegyzésem a terminal setupról. Akár igaza lesz valakinek, akár téved érdemes visszanézni, hogy lehetett-e látni előre a nagyobb mozgásokat, vagy sem, volt-e valami esésre utaló jel, vagy sem. A terminal setup fogalma nekem új volt még pár héttel ezelőtt, de ahogy megláttam az OTP ábráját, a mozgását ez jutott róla eszembe, közel két hete.

A megjegyzés rovatba ezt írtam róla:

"Írtam múlt héten, hogy erős a heti gyertya, nem is tud róla lefordulni, vagy egy erős vétel van még a piacon. Ezzel szemben a longot én hanyagolom, mert a terminal setup jelleg miatt akár gyorsan ellenem fordulhat a piac a jelenleg feltételezett kontextus miatt. Az eladók még nem jönnek, mert várják a 4600-at, a shotosok is, mert optimális szinten akarnak belépni, a vevők minden esést megvesznek, mert 4600 4300-ról 4400-ról jó rr-rel rendelkezik.

Jönnek a nagyobb és nagyobb célárbecslések... ismerős helyzet.

Pont a terminal setup lényege, hogy nem megy el a célárig a piac, OTP 5400 emlékeztek? de több ilyen nagyobb fordulat volt már az elmúlt években, amikor a célárnál betárazva megbízással vártam a piacot és nem jött fel értem, előtte lefordult, az OTP-t 4500 fölé várja mindenki, vagy épp kivárnak, h mi fog történni. Nem néztem forgalmat, de a tegnapi nyitó 8000 db beszédes.

Ha vmi miatt elindul egy fordulat, akkor itt nagy rohanásra lehet majd számítani, aki shortolni akar szalad lefelé kezét fogva a longosokkal, akik felfelé várták még, tömeg pszicho, együtt rohan kéz a kézben a shortos és a longos lefelé a lejtőn. Lehet, hogy nem ez lesz? Lehet. Valószínű? Szerintem nem."


Szóval ma és tegnap kéz a kézben rohantak a traderek :) Mi jöhet? Ha megnézzük a napos ábrát látható, hogy támasz előtt a piac, elég széles a sáv, de rsi is támasz előtt áll, azaz az esés lassulására, átmeneti korrekcióra lehet számítani. Ma számoltam kis tf-n célárat, lehetséges célárta 4141-n álltam a short zárásra, lehet itt fordulat, ugyanakkor óráson még nem láttam ráutaló jelet most este, ahogy megnéztem a chartokat.

OTP napos chart:



Tuesday 23 September 2014

Bux - fordulat BIAS - megerősítve

BIAS: Egy gondolat vagy vélemény a piac irányáról, várt mozgásáról.

Lefordulást láttunk. Esélyes, hogy a támasz, mely előtt áll most a Bux megfogja az esést, egy korrekció erejéig, holnap egy újabb low belefér, majd északra történő korrekció az elsődleges várakozásom. Az MA9 alatti horog egy kicsit zavar, mert ebből lendületes mozgás is jöhet, de a kisebb tf inkább az esés lassulására és fordulatra utal, meglátjuk.

Bux napos chart:

Sunday 21 September 2014

Bux - fordulat BIAS

Ideális fordulós pontról lefordult a magyar index. Mitől ideális, több okból is:

- 78,6%-os fibo szint, ami a bux esetében az ideális/tipikus korrekciós szintnek felel meg
- a=c
- rsi bull támasz előtt, a semleges zónából fordult
- csatorna tető, de nem a hagyományos értelemben, ed zárással

Hatalmas fekete gyertya triggerelte naposon a gyenge fordulós szignált, így a jelzés erőssé vált, naposon. Meddig eshet a piac? Korai még beszélni róla, de a 16400-as szint több szempontból ideális minimumelvárás lehet, DE ismétlem nagyon korai erről nyilatkozni, meg kell nézni mi történik a következő napokban.

Bux napos chart:


Thursday 18 September 2014

MTel

Ebédidőben ráfutottam az investingre, itt a megoldás, amit mondogatok, mint lehetőség, tegnap is néztem, nem mertem tartani, mert felfelé tört a csatorna, vszinu ez a megoldás. Annyi nem stimmel a korábbi számozásban, hogy nem 1-2-1-2 volt fent, csak egy LD és 2. Ha ránéztek az ábrára érthető lesz.




Tuesday 16 September 2014

Dow - SP

Vajon erre hajt? Havi chart, ha igen, akkor van még pár hónap. 138,2-es fibo után ott van a következő megálló. Van egy spike 2008-ban, ezért a mérés nem feltétlenül pontos, de nem is kell, hogy az legyen.


SP-ben kicsit más a helyzet.



MOL

Frissítem a havi chartot. Korábbi ábra - link


Ez 1-2-1-2 szituációt jelenthet a korrekció reális elvárása lehet 38%-os fibora való felmenetel.

Sunday 14 September 2014

Mtel - egy lehetséges számozás

Beszámoztam egy órás chartot, azonban sok a kérdés, hogy valóban ezt az utat fogja-e követni a piac. Úgy tűnik, mintha egy exp flat korrekcióban lennénk, ahol egy b (ZZ) ment ki új csúcsra. Naposon van egy szép divergencia és egy BuSS is az ábrán, miközben óráson RSI 40 fogni látszik az esést, nem utolsó sorban a péntek záróban történt felrántásnak köszönhetően. Holnap meglátjuk hogy alakul, melyik irány lesz a döntő.

Mtel napos chart:

365-nél a mozgóátlag, mint lehetséges támasz. Egy erős trendgyertya után pénteken a magas záró ellenére egy szünetgyertyát láthattunk jó eséllyel, azaz lehet számítani egy újabb low-ra. A BuSS-ba még egy - két gyertya belefér, sőt rsi is ebben az esetben érné el naposon a 40 körüli szintet, azaz az órás számozást nem zárja ki a nagyobb tf.

Mtel órás chart:


Friday 12 September 2014

2014.09.12

Ma OTP deviza per!

Tudom írnom kellene már valamilyen elemzést, de sajnos nincs most napi egy-két órám hozzá. Véleményem a megjegyzésben néhány termékről megtalálható, igaz nincs chart és nem összeszedett.

Tuesday 9 September 2014

Bajban a forint

Július elsején írtam (sokadik jelzés után) a fenti címen publikált bejegyzést, melyet újból becsatolok. A dollár árfolyam jelenleg 244,70 (investing alapján), ami lassan célkeresztbe helyezi a 250-es árfolyamot, a következő lépcsőt. Egyelőre, mint azt tegnap írtam, korrekcióra utaló jeleket nem látok. 5 hete egyre gyorsuló ütemben látszik gyengülni a forint a dollárral szemben, az utolsó nagyobb korrekcióra 5-6 hete került sor, ugyanakkor 12 hete zöld gyertyát mutat a chart. Ez egy magas tf-n futó impulse lehet. A legszörnyűbb, hogy az amerikai részvénypiacok még újabb és újabb csúcsokra mentek az elmúlt hetekben, azaz a világ pénzügyi piacai még nem kerültek krízishelyzetbe, ha oda kerülnek akkor vajon mi lesz a forinttal? 

A forint chartokon mutatott ábrája nem lep meg, régóta beszélünk magasabb célárakról, sőt párszor már elmondtam,hogy jelentős cash-t menekítettem ki a bankrendszerből, mert egyszerűen a magyar politikai elit, a demagóg, populista és véleményem szerint hatalmas pénzügyi analfabetizmusa következtében elvesztettem a bizalmam a forint és a magyar gazdaság irányába. Az argentín unortodox gazdaság politikában nem hiszek, tudom mi történt ennek következtében azzal az országgal,  mindazonáltal az eddig elért eredmények meglepnek, még akkor is, ha tudom jelenleg a statisztika már nem eszköz, hanem cél, ezért a számokat erős fenntartásokkal szabad csak kezelni. Egy nagyobb (vagy akár egy kisebb is) a világ pénzügyi piacát érintő válság esetében komoly problémákkal kerülhetünk szemben, ugyanakkor TA elemzőként elsősorban a chartokat figyelem és nem a fundamentalista dolgokat. A chartok pedig arra utalnak, hogy elindulhatott valami. Vártam volna még egy kört lefelé, hogy egy ideális szerkezet alakuljon ki, de a deviza kicsit más, mint a részvény piac. Nos, mi van a charton?

230-250-290-350 HUF/USD

Azt, hogy valóban eléri-e a legmagasabb célárat nem tudom, de a háromszög ott van a rajzon, márpedig az oda mutat. A kisebb, véleményem szerint Ending Diagonal célára 250, a pár héttel ezelőtti szintekhez képes komoly forintgyengülést mutat. A részvénypiac lokális csúcsot üthetett (OTP) erről már sokat írtam, most a deviza is jelez, lehet, hogy Ciklus C előszelét látjuk? Hetes chart, a kifutáshoz hónapokra lehet szükség!!!

Thursday 4 September 2014

OTP - már hasonlít? :)


OTP

Nem írok hosszan, de látom az előző bejegyzés már nagyon megtelt kommentekkel. Ránéztem az OTP chartjára. Szerintem ma egy kis konszolidációval kezdünk 4290 vagy 4250 környéke lehet a támasz, onnan ismét észak lehet az irány. Hol lehet a vége? Nagy eséllyel egy C megy felfelé, melynek célzónája 4400-4500 között. B verzióban a lehetőségek között szerepel egy ék alakzat megjelenése, mely mélyebb korrekcióra utalna.

Sunday 31 August 2014

OTP

Pénteken írtam a háromszögről - kisebb tf-n - amit zárásban szépen hozta is a papír. A hsz nem csak '5-n rajzolódik ki, hanem '15 percesen is szépen látszik.

OTP '15 chart:


A háromszög adott timeframen az utolsó előtti hullám, azaz a következő hullám után fordulat következik be, DE csak azon a timeframen!!! Ez nagyon fontos! Ami zavar, hogy a célár nem fibo 61-re, hanem 78-ra mutat, ami az OTP esetében LD, ED hsz belső szerkezetének hullámára utal.

Nagyobb tf-n sajnos simán belelátni, hogy az oldalazás után egy b futott le és most jön a következő emelkedés, a C.  Meglátjuk. Ha lefordul, akkor új lowra mehet a piac, ha kiveszi a tetőt, akkor komolyabb emelkedés előtt állunk. RSI még mindig MA9 felett és horog alakulgat!

OTP napos chart:


Kritikus szintek: 4040 és/vagy 4200

Wednesday 27 August 2014

YMU4- Dow határidő

Egyszerűbb kitenni egy chartot és azon magyarázni.


Az órás chartot tettem a bal szélére, amin az látszik, hogy masszívan a bull zónában van/volt rsi, előtte a bull támasz fogta az esést. A gyertyaképen egy oldalazás, ami a '30 charton két ZZ-t mutat, egy nagyot, ami a tegnapi tetőtől indult lefelé, majd egy felfelé menőt, melyből egy Slingshottal lefordult ma 20 óra után. A charton most nem látszik teljesen, de a 16950 környékéről indult emelkedés impulse, abból pedig 3 hullám jött le, ez csak kivételes esetben fordulat. Szóval ezeken a tf-eken az látszik, hogy nagy az esélye a bikáknak.

Ha felmegyünk naposra, akkor látható, hogy egy deadx után (rsi) az indikátor értéke ma9 felett van a bull zónában, ez bizony bull. A kontextus alapján nagy eséllyel vmi b mehet fel, melynek célára az esésre vetítve 78,6-100-127-138-161 fibo, 100-at átlépte (persze lehet, hogy ez csak látszat, mert határidő és egyébként sem tickre pontosan kell az értéket mérni). Az OTP-nél említettem a napokban, hogy ritkán sikeres az első lower low, főleg 3-5 fehér gyertya után, ha megnézitek 8 emelkedő gyertya van, melyből csak egy volt egy szünet jellegű gyertya.

4H-n szintén a naposhoz hasonló képet látunk, deadx és bull zóna. Persze kell majd egy korrekció, min.16300 környékére, de még nincs itt az ideje, szerintem.


Legkésőbb jövő héten új csúcsot fogunk látni, SP-ben is, Dowban is.