Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Monday 11 August 2014

DAX - egy régi ábra

Nem tudom mikor csináltam, jó régen lehetett, mert nem néztem mostanában daxot.

Talán januárban, vagy korábban: Link

Wednesday 6 August 2014

Medve?!

Medvét kiáltani, akkor, amikor pár száz pontos emelkedés jön a Dowban lehet felelőtlenség :), természetesen nem erre gondolok.  Júliusban több olyan bejegyzésem is volt, ami utalt arra, hogy elgyengülhetnek a piacok. Július elején utaltam arra, hogy a dollár forint keresztben durva elszállás jöhet, július 16-án USA zárás után jeleztem, hogy lehet láttuk a tetőt (akkor csak az extrán).

Elliott alapján pár éve mondom, hogy 350-es dollár és 400 feletti Eur is elképzelhető, meg persze 600 alatti OTP. De ne haladjunk ennyire előre. Ami látszik jelenleg, hogy egy erősebb korrekció mindenképpen képbe került. Dow vonatkozásában egy negyedik hullámban van a piac, azaz a héten várhatóan leér az 5. hullám (16250 v 16000 környékére), majd megnyugszanak a piacok és egy komolyabb emelkedés indulhat, értelmezésemben korrekció, mely akár a korábbi csúcs közelébe is eljuthat, azaz több száz pontos emelkedés. Ami látszik, hogy pár nap alatt, több heti emelkedést vett vissza a piac, ami nekem azt mondja, hogy bizony komolyabb korrekció jöhet, vagy ciklus C. 


Ma megjelentek a pánik jelei a piacon, elég a dollárra, euróra, vagy az MTelre gondolni, ha pontosabb akarnék lenni, akkor inkább azt mondanám a sajtóban jelentek meg a jelek, mert a grafikonokon már egy ideje látszik. Mindezek mellett nem szabad elfelejteni, hogy jelenleg ezt egy komolyabb ijesztgetésnek szabad csak felfogni az amerikai piac tekintetében, ugyanakkor véleményem szerint a dollár egyértelmű jelzést adott, ahogy korábban írtam, vártam, azaz, érdemes figyelni rá, mert először Magyarországról (meg attól az egy két országból, ami a leggyengébb gazdasággal és irányítással rendelkezik) fog menekülni a tőke. Tőlünk megindult....szvsz.

Wednesday 30 July 2014

Richter - 1H

Szépen megfogta az esést a célzóna, ahonnan északnak fordult a papír. Bár pénteken gyorsjelentés lesz és sokan kivárnak, az órás kép most kicsi kockázat mellett megfelelő hozam aránnyal bír long irányba. A long célzóna a legnagyobb eséllyel a 38-as Fibo szintje lehet, mindemellett 4220-as szint elérése sem lehetetlen. Természetesen meg kell jegyezni a long irányba a legrosszabb lehetőséget, mely 4010 környékére mutat első körben, azonban ilyen alacsony retrace szintet nem tapasztaltam a hazai piacon ezen a timeframen. Magasabb timframen a korrekció végére a legnagyobb esélyt is a 4100-as szint adja, ami magasabb timeframe megerősítésként is felfogható, véleményem szerint az alj környékén shortot nyitók csapdába kerülhettek, amint ezt észreveszik és elkezdik a zárást meglódulhat a piac felfelé.

Richter órás chart:


Dow

Felfelé ment valami, ami 5 hullámnak tűnik, de nem zárom ki, hogy egy fura dZZ, a várakozás is ez volt. A lefelé tegnap megtörtént esés szintén ZZ, ráadásul 78,6-os fibo fogta. Ma tele lesz a piac hírekkel. Ennek ellenére, illetve ezzel együtt emelkedésre számítok, ami vagy C, vagy valami 3. hullám (3/1) mehet majd felfelé.


Tuesday 29 July 2014

Dow

Lejött egy impulse és utána egy ZZ ment északra, YM kicsit zavaró volt tegnap.


Ennek alapján erős esés lehet ma, ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy vigyázni kell, mert gyakran csinál ezen a tf-n dZZ-t és pont az ellenkező irányba megy el az árfolyam,  mint ahogy várnánk. A korábban jelölt ED alsó szárát tesztelte tegnap vissza a piac.