Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Thursday 27 March 2014

Bux - az esés után rally előtt a magyar részvénypiac?

Jelentősen esett év eleje óta a magyar tőzsdeindex, ami elliottos elemzőként nem ért váratlanul. A 2014-es évre szóló előrejelzésemben (Link) pontosan ezt fogalmaztam meg, mint várakozás. Az előrevetített min. 5.000 pontos esésből cca. 4.000 be is következett, nagyon gyorsan, úgy ahogy az korábban megfogalmazásra került. Hiába ilyen a thrust (kés), amit írtam is, hogy erre lehet számítani. A hagyományos TA szerinti célárról fordult a piac (kék négyzet), ami szerintem nagyobb eséllyel még csak egy harmadik hullám vége, felfelé valamilyen korrekció haladhat. A célár meghatározásánál én a piros négyzet mértékét vettem figyelembe, azaz további esésre számítok. Miért az emelkedésre való utalás a bejegyzés címében. Azért, mert tudjuk, hogy a háromszög adott trendszinten az utolsó előtti hullám, ami után fordulat következik be, hangsúlyosan adott trendszinten. A kérdés már csak annyi, hogy a mostani esés és a háromszög egy trendszinten van-e vagy sem? Véleményem szerint nem, ez eggyel alacsonyabb hullámszinten bekövetkező esés, azaz a lefelé tartó impulse csak az első hulláma lehet hsz-hez tartozó trendszinten létrejövő impulzusnak. Lefordítva, az emelkedésre (korrekciót leszámítva, ami azért lehet jelentős is) még sokat kell várni. A korrekció ugyanakkor lehet jelentős napos, órás charton, ami gyakorlatilag egy bear piaci rally lehet, éles északi iránnyal, de ez már egy másik történet.

Érdemes arra figyelni, hogy hetes chartról vesszük az információt, a jelenleg bekövetkezett esésre utaló jelek tavaly év közepe táján fedeztem fel először, akkor utaltak az első információk egy lehetséges háromszög kialakulására, ezzel arra akarok utalni, hogy amennyiben valóban egy impulzus tart délre, akkor ezen a tf-n bear a piac és az is marad, akár évekre!

Bux heti chart (a jól ismert ábra):


Elliott elméletét sokan támadják, de íme egy példa, amikor bizonyosságot szerezhettünk arra, hogy érdemes az elmélettel komolyabban foglalkozni.