Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Monday 6 January 2014

DAX - 2014 - ED és a medve

A Dax vonatkozásában egy ideje már egy ending diagonálba gondolkozom.  Múlt héten volt egy short setup szignál, ami miatt érdekessé kezdett válni a német tőzsde index, mivel magasabb timeframen már egy ideje célzónába, illetve annak környékén tartózkodik.

A havi chartot úgy döntöttem nem számozom be, a lényeg látható rajta. Egy exp. flat B hullámának gondolom az emelkedést, mely vagy 2003-ban, vagy 2009-ben indult. Ami miatt nem megyek most bele részletesen az az, hogy mindkét B végpont nagyjából egy zónára mutat. Tudom, hogy ez 500-1000 pontos sáv, de ezen a tf-n egyébként is csak egy hozzávetőleges becslés. Majd kisebb tf-n megnézzük, pontosítjuk.

Dax havi chart:


Az ábrán már berajzoltam egy ED gyanút, amit hetes ábrán részletesen be is számoztam. Szépen hozza a váltakozás elvét (flat - ZZ - hsz), az arányok is rendben vannak, amennyire lehet. Egyedül az utolsó felkör miatt van bennem kérdés. Szabály nincs a ZZ arányaira (vezérlőelv van csak) és az utolsó C sem sért szabályt, ugyanakkor ezen a tf-n egy kicsit zavarja a "right lookot". Mindemellett MACD hist. elvárások szerint mutatja a hsz-t, utolsó hullámban a kitörést is. Nem tudom miért a markers nem ad forgalmi adatokat, pedig egy kiugró forgalom sokat segítene a bizonyosságban. Mindenesetre a napos fordulós fekete gyertya után, alakul a hetes is, érdemes figyelni rá.

Dax heti chart:


Az OTP esetében leírtam az ED vonatkozásában kialakuló esés verzióját, itt az ED kiindulási pontja 5000 környékén van, az emelkedés több, mint két évig tartott.  Az ED verzió fennállása és egy komolyabb esés megindulására utaló jel után nagyon BEAR-nek értékelném a DAX idei lehetőségeit, komoly esést az egész év folyamán.

USD/HUF - 5'

219,77-ről lefordult. 3 tickkel kevesebb, mint ahogy két és fél órával ezelőtt (19:36) megfogalmaztam a megjegyzésben a várakozást Link.

USD/HUF '5 chart:


CET 23:16
valami adatszolgáltatási hiba lehetett, most ezt látom:


USD/HUF - '5

Nem számozom be, nincs sok értelme. '5 charton szépen kirajzolódik az 5 hullámból álló impulse, szép erőteljes megnyúlt harmadik hullámmal. Egy-két órán belül eldől, hogy a hullám vagy egy a hullám első alhullámát látjuk. Most korrekció jön, akár 220,20 környékére is felmehet. Gondolom kereskedni ennek a mozgásnak sok értelme nincs, de tanulásnak jó.

USD/HUF '5 chart:

USD/HUF - 15' - délutáni gyors

A jelzett célzónából elindult egy lendületes esés, amit jelen körülmények között egy A hullámnak gondolok, karaktere és a kontextus miatt mindenképpen ideillik. A célzónák kijelölését magasabb tf-n kell keresni, ezt most nem teszem meg. Egyelőre 219,4 és 218,60 környéke lehet érdekes, ennek elérésének módját figyelem.

USD/HUF 15' chart:


Feltételezésem szerint ez egy nagyobb tf-n megvalósuló korrekció lesz, de a napos és 5H charton meglévő disszonancia miatt nem merek egyelőre konkrét elvárásokat megfogalmazni. Extrém esetben 216 is simán elérhető lehet.

OTP 2014 - Shortra fel? - 3. rész

2014-ben az OTP esésére számítok, az első két részben bemutatott okok alapján. (1. rész - Link, 2. rész - Link)

Részletesen, kontextus alapján a Ciklus szintű C hullám megindulására (ha eddig nem történt meg) és a bankpapír esésére számítok. Többször írtam, hogy a Ciklus szintű C hullám elindulásánál a várakozásom, hogy nehezen felismerhető alakzatot produkál. A 2008-as válság grafikonját a tréningre átnéztük és beszámoztuk, szerintem ez az a szituáció, amikor menet közben totális zűrzavar van az elemző fejében, csak utólag lehet történteket rekonstruálni. 

OTP napi chart:


Az OTP helyzetére van egy elég "zűrös" ábrám, amit a blogra november végén tettem ki. Azóta eldőlt, hogy a bear verziót választotta a piac.

OTP napi chart:

és a jelenlegi állapot:


Napos alapon rövidtávon belelátok egy 4500-4600-hoz való emelkedést, sőt extrém esetben 4800 is elérhető, onnan lefordulást várok, de ezt majd részleteiben, folyamatában.

2013-ban folyamatosan figyeltem az esés után is azt a lehetőséget, mely szerint milyen esélye van egy nagyobb északi körnek, ezt továbbra is megteszem. Az első időszakban még nagyon nagy esélyt adtam neki, de ez az esély egyre csökken.

Azt hiszem az elemzés 3 része után mindenképpen ide illik a blog alján található komment:

“Elliott által felfedezett hullámelmélet önmagában nem kereskedési rendszer! Ezt sokan félreértik. Saját véleményem szerint csak a kereskedési rendszer egyik eleme. Arra használom, hogy egy képet kapjak a piac aktuális helyzetéről és a lehetséges mozgásokról, még akkor is, ha néhány esetben ez egymással ellentétes irányt jelent. Ezt nagyon sok embernek nehéz feldolgozni, ugyanakkor a kettős gondolkodás sok veszélyes szituáció elkerülésében segít. A kereskedési döntés meghozatalához az elliotti összefüggések mellett indikátorokat, gyertya jelzéseket és alapvető money management szabályokat is figyelembe veszek, de ezekről ezen az oldalon általában nem esik szó. Egy kereskedési döntés meghozataláért mindenki saját maga felel! Törekedj arra, hogy ne más meglátását próbáld meg lekövetni, hanem saját magad alkoss véleményt a piacról és az alapján hozz döntést! Ne bízd rá a pénzed ismeretlenek véleményére!” Ad :)