Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Sunday 10 March 2013

OTP

Szép nagy emelkedést produkált pénteken a piac, majd intenzív esésbe kezdett. Pénteken írtam, hogy egy utolsó felfelé hullámot el tudok képzelni, de nem gondoltam ekkorára.  RSI naposon a bear ellenállás zónájához ért, ez jelezés lehet egy esésre. A felfelé menetel magas fibo szintet ért el, mint írtam nem tipikus az OTP esetében, ezért óvatosnak kell lenni. Berajzoltam egy másik lehetőséget, amiről talán már beszéltem, egy ED. Ebben az esetben a számozás kicsit változik és eggyel előrébb kerül a iii és iv hullám, ahogy azt sokáig jelöltem is. Az 5. hullám csak ZZ-ben fejeződhetne be, ezért mondtam, hogy a korábbi 5 hullámból álló emelkedés nem jó, valamivel párosítani kell. Ebben a variációban is egy esésre szavaznék nagyobb eséllyel a következő napokban, majd meglátjuk.

OTP napos chart:


Dax - napos

Teszek egy gyors kitekintést a Daxra. Nem szoktam részletesen elemezni mostanában, de szerintem valahogy így néz a német index grafikonjának számozása.

Dax napos chart:


Bux - célár számítás

A következő cikket napokkal ezelőtt írtam, de nem került publikálásra a nagyközönség részére, most megteszem, mert azt gondolom, hogy van benne olyan tartalom, ami másnak is hasznára lehet.

Az elmúlt héten két sikerem is volt. (OTP fordulat és bux fordulat, forintos találat) Persze ebben a tudás mellett a szerencsének is nagy szerepe volt. Elliott alapján is inkább csak zónát tudunk meghatározni, mint pontos árat, de a nagy számok törvénye miatt néha ez is sikerülhet. (most már én is elhiszem, hiszen általában 4-7 forintnál nem voltam még közelebb) 

Az ilyen találatokról én igazából azt gondolom, hogy arra megfelelőek, hogy azok életébe egy kis varázslatot vigyünk, aki csak most ismerkednek elliott rendszerével, illetve néhány hitetlen embert meggyőzzünk arról, hogy igenis érdemes az elmélettel ismerkedni. Hangsúlyozni, azonban itt is fontos, hogy nem a célár adja a belépési pontot, ahhoz sok más is kell. Abban mindenképpen segít, hogy tudjuk hol áll a piac, mikor és mire érdemes figyelni.

A bux képe nagyon szép volt, ezért könnyű volt vele számolni. Egyfelől tudjuk, hogy az első hullám mérete sok esetben megegyezik az 5. hullám méretével. Egy-egy spike néhány esetben bezavar, de erre egy félig megérzéses, félig más alacsonyabb, illetve magasabb rendű hullámokkal is kalkulálva szoktam pontosabb méretet venni, melyet a megelőző esés vagy emelkedés ideális fibo szintjeivel vetek össze. Ebben az esetben segített, hogy egy nagyon szimbolikus érték is ott volt, bár utólag belegondolva pont a bux esetében nincs ennek értelme, mert kalkulált érték. Egy normál impulzus vége az első hullám 261,8%-ig megy, ez is oda mutatott, illetve  Cimballi által használt technikát is igénybe vettem, ami a trend közepének meghatározása után a célár itt is a 19.000-re mutatott. Szóval mindezek után csak az a kis szerencsefaktor kellett, hogy ne lendüljön túl a piac.

Bux '15 chart:


Érdemes még a Kennedy féle csatorna dupláját megnézni, hova mutat :o)

Friday 8 March 2013

OTP

Naposon a bear ellenállás előtt a piac, a horog erejét vesztette, reális esély egy lefordulásra.

OTP napos chart:


Óráson szerintem kész a szerkezet. (kis tf-n egy felfelé menő 5 hullám nekem nem okozna gondot, de az éjszaka, a tegnapi zárásban az esés nagysága már nem nagyon hagy helyet ennek). Van egy divergencia, ami véleményem szerint fordulós divergenciaként lehet értelmezni. 4800 alá való benézés erősítene meg, ebben az esetben egy méretesebb korrekció jöhet minimálisan 4700 fölé érkezéssel.

OTPórás chart:



Óvatos szeretnék lenni, mert két napja elkötelezett vagyok egy irányba, ezért nem tudom ez mekkora hatással van rám, igaz bőven stop szinten belül vagyok. Cimballi aranyszabálya, ha nem az van a piacon, amit vártál, akkor hagyd el, alapelv már sok veszteségtől megmentett. Zavar a 84,1%-os fibo szint, mert ez nem impulse hullámon belüli szerkezet, LD még lehet vagy flat, de egy x hullám sincs kizárva, a bajom, hogy a lehetőségek egy részét nem tudom magasabb kontextusba illeszteni, a shortot biztosan kontratrend tradeként kell kezelni.

Thursday 7 March 2013

Bux

A bux naposon az 50%-os fibo szinthez ért el. Ez lehet a teljes korrekció, de benne van, hogy csak egy a hullám volt, mindkettő verzió szerint esés lesz, legalább a korábbi alj közelébe, a többit majd meglátjuk.

Bux napos chart:


Óráson elérte a célzónát, kicsit túl is száguldott rajta, majd élesen lefordult. Hatalmas fekete gyertya. Szerintem lesz egy kis korrekció mindenképpen holnap, ekkora esés után próbálkozni szokott a piac, legalább egy kis 4. hullám formájában.

Bux órás chart:


'15 perces chart még durvább képet ad, az emelkedés csatornaközepe fogta csak meg az esést. Kis korrekció lehet negyedik hullámban, a kép szerint második hullám hullámban is az volt. RSI nagyon eltávolodott MA9-től, be fogja várni, szvsz, de lehet az lesz a teljes impulse korrekciója

Bux'15 chart:


Mindent összefoglalva nagyobb képen lehet még egy komolyabb esés.