Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Wednesday 17 October 2012

OTP

Korábbi órás célzóna elérve, egyenlőre nem vagyok biztos a folytatásban, hezitálok és figyelem az emelkedést, hogy korrekció, vagy impulse.


Közben nagyon elgondolkoztam azon, hogy lehetséges e a mostani flatnek hitt emelkedés esetleg a dZZ c hulláma volt. (videóban beszéltem róla, a mai csúcs elfogatható is lenne talán..)

USD/HUF

 Meglehetősen régóta figyelem az USD mozgását a forint ellenében és eddig gyakorlatilag követi az elképzelést. A negyedik hullámként jelölt szint, azonban nagyon alacsony korrekciónak tűnt, ezért inkább arra gondoltam, hogy ez még nem lehet az ék negyedik hulláma. A mai napon új lowt ért el a piac, abban a keretben ami előzetesen meghatározásra került, azaz a negyedik hullám nem ment magasabbra. A többi piaccal összehasonlítva, ahol inkább egy negyedik hullám mozgását látom élek a gyanúval, hogy még nem tartunk az 5. hullámban. Már az év elején is élt a feltételezés, sőt talán Kisbandi mondta ki először, hogy 200-210 közé érhet a vége a piacnak (megj.: alacsonyabb 4. hullám vége). De a korábbi emelkedés (hetes) 61-es fibo szintje 205, 78,6%-os 194 körül helyezkedik el. Kezdjük nagyon megközelíteni ezt a szintet.

Az ábrán jelöltem egy flat hullámot, ez szerintem csak x hullám, illetve ZZ b hullámában fordulhat elő. Tudjuk, hogy sokszor harmadik hullámban dZZ-re kell számítani. Az a gyanúm, hogy elképzelhető, hogy még csak 3. hullámban vagyunk és a negyedik még el sem kezdődött. (Párhuzam az OTP zöld ed verziójával).

Ebben az esetben a flat utáni esés a dZZ második ZZ-jének A hulláma, most lefelé pedig 5 hullámban C-nek kellene lefelé mennie. Meglátjuk.

Tuesday 16 October 2012

OTP

Végre van időm feltenni az ábrát, már két napja tervezem. Amit mutatni akartam, hogy lefelé egy ZZ  mehetett, zz csatornán belül maradt a piac. Most felfelé egy ZZ tart, jó eséllyel ED-vel a végén. A folytatás vagy egy flatben teljesedik ki, vagy egy hsz-ben.


Monday 15 October 2012

OTP

Itt a videó.


Extrém esetben a korrekció 23%-os is lehet, ritka, de volt már rá példa.

A videóban látható grafikon, nem tudom miért egy kicsit homályos lett.


OTP

Egyenlőre nem jutottam előrébb a nagyobb tf-n, azzal kapcsolatban, hogy további emelkedés várható-e még, vagy sem, azaz az ED verzió érvényben van-e vagy sem. Abban bizonyos vagyok, hogy most kis tf-n esés jön. Ha nem lett volna hétvége, akkor 15' tf-n a következő zónát jelöltem volna ki, mint, amit biztosan elér a piac:

OTP 15' chart:


De nem tudom mi történt a hétvégén, ezen a tf-n nem teszek ezért megállapítást, a piac megtanított rá.

Ha az órás ábrát nézem, akkor a korrekciókra vonatkozó szabályok szerint a következő minimális elvárás rajzolódik ki. A korrekció az eggyel alacsonyabb 4. hullám területére várjuk vissza.

OTP 60' chart:



Feltűnt egy érdekes fraktál, ami zavar, mert első ránézésre flatnek gondoltam volna:



Kicsit leveleztem is Cimballival, aki egy másik hasonló szerkezetet küldött vissza.


Első gondolatom az volt, hogy a kettő kép alapján elkerülhetetlen az esés, vége az emelkedésnek. Egész hétvégén hezitáltam, hogy valóban mostantól el lehet könyvelni, hogy esés jön. Megnéztem közelebbről, távolról és arra jutottam, hogy nem tudom egyértelműen párba állítani, ezért a következő ábrán jelöltem a gondolataim:


Jelenleg még el tudom képzelni, hogy lesz  egy új csúcs, ahogy azt az ED verzió szerint feltételeztem korábban. Az, hogy meddig megy az esés csak a következő napok mozgása alapján lehet előrejelezni. Amennyiben ed 4. hullám megy lefelé, akkor az akár olyan érzetet is kelthet majd, hogy megindult az esés, mert a negyedik hullám gyakran éles, meredek.

Nem írok most arról, hogy korábban az emelkedést dZZ verzióban képzeltem el, a harmadik hullám helyén, ami adott esetben kész is lehet, nem írtam arról, hogy a fraktálok szorosan összefüggnek Elliottal és az elméletével, illetve rengeteg hezitációról.