Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Sunday 29 July 2012

OTP - várakozás- hetes kép

Kezdenék a július 7-én feltett elemzéssel. Link, illetve annak július 25-ei elemzésével. Link Miért erőltettem folyamatosan ezt a bejegyzést, mert jó előre láttam mi lehet ennek a vége és most saját nagyságomat akarom bizonyítani? Nem, biztosan nem ezért. Aki régóta olvas, tudja, hogy voltak ennél pontosabb, nagyobb találataim (lásd tavaly november OTP felfüggesztés 7 forintos elmaradása), illetve még ezeknél is nagyobb mellényúlások (pl január). 
Azért erőltetem, mert egy olyan alakzat, ami nagyon nagy veszteséget tud okozni és szerintem Cimballi egyik legjobban felismert és szakmailag alátámasztott gyakorlata, mely sok esetben a haladó Elliottosokat is beviszi a sűrűbe, érdemes megjegyezni!
Frissítem az ábrát:

OTP hetes chart:


Nem tudom kizárni a kék és a zöld verziót, a piros az eséssel érvényét vesztette. Hetes ábrán talán nem látható korrekció jöhet. RSI alapján teljesen semleges a piac. 


EUR/HUF kereszt- várakozás

Pontosan ua a helyzet, amit a dollár forint relációban leírtam, tulajdonképpen be is másolhatnám ide, meg is teszem:

"A charton látható módon 5 hullámban jelentős forinterősödés ment végbe. Szerintem nagy eséllyel jön egy korrekció, melynek mértékére az emelkedés szerkezete adhat utalást. Minimális esetben a korrekció vége meg fogja haladni a 231,5-ös szintet, de simán mehet feljebb is, egyenlőre kevés az információ. Jelenleg egy a hullám tart északnak, szerintem 230 alá mindenképpen megérkezik, hisz ott van az első FIBO szint. A régi, vagy Elliott elméletében elmélyült olvasó már biztosan tudja, ha 5 hullám ment egy irányba, akkor nagy eséllyel még egy 5-ös impulse, vagy diagonál tart majd ua. az irányba."


"A számozásban nem vagyok biztos, nem tudom biztosan mondani, hogy hol volt a csúcs. Ami a számozás mellett szól, hogy a 3. hullám szép momentumos, simán vitte át a korrekciós trendcsatornát. A negyedik hullám nagyjából a báziscsatorna alján ért véget, továbbá a FIBO szintek is impulse hullámra engednek következtetni, azaz (iii)=(v)=161,8%(i). Az 5. hullám végén megjelent a divergencia, mely a közelgő fordulatra utal, illetve az RSI a (iii) hullám csúcsán érte el a mélypontot. A (iv) hullám emelkedését az RSI 52 fogta, illetve a (iii) hullám simán vitte át a bull támasz zónáját."


EUR/HUF kereszt 1H chart:


USD/HUF kereszt - várakozás

A charton látható módon 5 hullámban jelentős forinterősödés ment végbe. Szerintem nagy eséllyel jön egy korrekció, melynek mértékére az emelkedés szerkezete adhat utalást. Minimális esetben a korrekció vége meg fogja haladni a 231,5-ös szintet, de simán mehet feljebb is, egyenlőre kevés az információ. Jelenleg egy a hullám tart északnak, szerintem 230 alá mindenképpen megérkezik, hisz ott van az első FIBO szint. A régi, vagy Elliott elméletében elmélyült olvasó már biztosan tudja, ha 5 hullám ment egy irányba, akkor nagy eséllyel még egy 5-ös impulse, vagy diagonál tart majd ua. az irányba.

USD/HUF kereszt 1H chart:


A számozásban nem vagyok biztos, nem tudom biztosan mondani, hogy hol volt a csúcs. Ami a számozás mellett szól, hogy a 3. hullám szép momentumos, simán vitte át a korrekciós trendcsatornát. A negyedik hullám nagyjából a báziscsatorna alján ért véget, továbbá a FIBO szintek is impulse hullámra engednek következtetni, azaz (iii)=(v)=161,8%(i). Az 5. hullám végén megjelent a divergencia, mely a közelgő fordulatra utal, illetve az RSI a (iii) hullám csúcsán érte el a mélypontot. A (iv) hullám emelkedését az RSI 52 fogta, illetve a (iii) hullám simán vitte át a bull támasz zónáját.

Under constraction...

Változtatásokat eszközlök a blogon, nem fog ma minden funkció megfelelően működni. Elemzést csak utána teszek fel.

OTP

A következő két bejegyzés nem most került publikálásra, hanem korábban, frissítés miatt került ide, mert címkéztem.

OTP - várakozás - II. rész

Sokat nézegettem az ábrákat kisebb tf-n, tulajdonképpen azon, amelyiken kereskedem mostanában (1'-5'), illetve felette.  OTP esetében long irányba gondolkodom, de mielőtt bárki belongolná a piacot elmondom, hogy a 30-40 (esetleg 60-70) forintos emelkedésből 20-30 (50-60) megjátszására utazom, a piac ezekben a korrekciósnak tűnő szerkezetekben volt, hogy napon belül csak 40 forintot mozgott. Az órás ábrát szemlélve emelkedés irányába mutatott a Stochastic, de jelzése csak bizonyos körülmények között elfogadható, ezért óvatosan kezelem. Az RSI MA9 fölé lépett, de amit még észre lehet venni rajta, az egy slingshot, nem a legerősebb fajtából, de ott van. Nem tudom meddig fog az OTP utazni, de vélhetően a korábban - magamban megfogalmazott  - 3.470-es szint fölé.

OTP órás chart:


A 15' charton látható RSI horog is az emelkedés irányába mutatott pénteken MA9 felett, de a hétvége miatt a 15' figyelése és az abból levont következtetések már tudhatjuk, hogy hibára ad lehetőséget, mert ezen a szinten egy éjszaka is adatvesztéssel jár. Mutatom a 15' chartot.

OTP 15' chart:


OTP - várakozás - I. rész (hetes, napos)

Először mutatom a korábban feltett hetes ábrákat.

OTP hetes chart:




Az első ábráról nem írok, azt korábban hetekkel ezelőtt megtettem. A második ábrán látható egy hsz formáció, mely az RSI grafikonján is megtalálható. Amennyiben az valóban hsz, akkor nagy eséllyel a jövő (vagy az utána következő) héten kitörés fog bekövetkezni belőle.

Napos ábrán sokat nem tudok hozzátenni, a hetesen is látható trendcsatorna alja és teteje február óta fogja az emelkedést, érdekes, hogy szépen lassan átlépte az aljat, majd a csatorna közepét és a tető előtt áll. Nem pattant vissza róla. Az RSI-nek egyszer sikerült átlépnie a bull ellenállást, az esést azóta minden esetben a bull támasz fogta, RSI értéke jelenleg a semleges zónában tartózkodik. Látható egy hsz a charton, amit az RSI nem igazolt vissza. MACD hist, ugyancsak nem, de MACD görbén kivehető egy hsz, ezért nem zárom ki. Amennyiben tényleg hsz, akkor vélhetően valamilyen B pozícióban lehet, ami után kb. 6-800 pontos esésnek kellene következnie. Ez az a hsz, ami hetesen is látszik. Amennyiben ekkora esés következik, az kiviszi a korábbi aljat és a medve irányába mutat, a problémám, hogy nehezen tudom beilleszteni bármilyen nagyobb tf-s verzióba még a bear verzióba is, ezért itt várakozó álláspontra helyezkedem, szükségem van még több adatra, esetleg arra, hogy a piac kizárja a hsz verziót, vagy helyét a berajzolthoz képest egy hullámmal jobbra tolja, mert az már illeszthető a bull verzióba.(ED harmadik hullám első ZZ b hulláma).

OTP napos chart:




Help!

Régi problémára megoldására láttam példát. Külön oldalakon lehetne szerepeltetni a különböző termékekhez tartozó elemzéseket. lásd mint itt Link, Azaz a levesek, zöldségek stb. helyett OTP, DAX stb. A problémám, hogy nem tudom, hogyan lehet beállítani és egyszerűen a blogger kezelőfelületén nem találom rá a megoldást. Eddig úgy tudtuk nem alkalmas rá a blogger,  de most van rá példa, ha valaki esetleg tudja a megoldást ossza meg velem, mert szerintem sok olvasónak is segít majd és növeli a hatékonyságot, ha termékek szerint lehetne látni az utolsó elemzést. Nagyon köszönöm!

Friday 27 July 2012

DAX


SP

Szerintem itt hamarosan erős eladási hullám indul, ez egyértelmű, 5 hullám futott le felfelé, az 5. végén ott a divergencia, ami fordulatot jelezhet előre.

SP órás chart:



Az elképzelésem szerint lefelé menetben három hullámot fogunk látni (amennyiben nem hsz), azaz jobban fogalmazva egy hármas szerkezetet és ahelyett, hogy durván beszakadna a piac új csúcsra fog futni. Döntésre viszi végre a piac a nagy tf-s helyzetet. Igen, itt most Prechter és Daneric elképzelésével helyezkedem szembe és igen, még mindig sokkal felkészültebb Elliottos elemzőnek tartom őket, mint magamat. Én még csak tanulom a szakmát. Később megindoklom, illetve megismétlem az indoklásomat.


CET 22:14



Bux

Csatolok egy ábrát, egy régebben felrakott hetes elemzés ábrája. Az eredeti valamikor júniusban készült. Link Az index elérte az akkor rajzolt célzónát, a számozás a piac mozgására vonatkozó egyik lehetőség. 


Bux hetes chart:




Mellékelem a bux napos ábráit.

Bux napos chartok:





...és az órás chart:



A bux esetében nagy esélyét látom egy lefordulásnak. A lefordulás mozgása, lendülete remélhetőleg irányt mutat, segít eldönteni, hogy piros  vagy a zöld verziók közül melyiket választotta a piac.

Bux- gyors

Akár kész is lehet a felfelé menő szerkezet.A hiányzó 45 pont ellenére már célzónában az index.


Thursday 26 July 2012

MOL - napos

Nem tudom mikor foglalkoztam utoljára a MOL-lal és nem tudom mikor rajzoltam az ábrát, de ma amikor rányitottam ez a kép fogadott.

MOL napos chart:



...és ami feltűnt, lehetséges ez, hogy egy LD-t látok?


Hétvégén, ha jól alakulnak a dolgok a MOL-t és a BUX-ot is megnézem részletesebben.



Bux - napos - várakozás

A korábbi ábrát rakom fel, nem módosítok rajta. Annyi a különbség a várt és az alakulgató formáció között, hogy (b) úgy látszik hosszabb lesz időben. Nem mélyültem el benne.

Bux napos chart:



OTP - várakozás

Napos alapon a várakozások szerint, vissza teszt helyett áttörte a rajzon látható hsz alsó szárát és északnak vette az irányt. Még nem dőlt el semmi, a következő napok mozgása sok információt fog hordozni. Kisebb tf-n megnézve a papírt arra számítok, hogy a nap elején lehetséges egy kis emelkedés, ami azonban nem feltétel, majd megindul egy korrekció délnek. Talán a csúcs 3470-3499 között lehet. A korrekció mélységére a legnehezebb célzónát adni, most 3400-3420 környékét több szempontból is ideális első, vagy végső megállónak gondolom. A mozgás belső szerkezete majd több információt ad, amit várok, hogy egy ZZ fog délnek menni, kisebb eséllyel csak egy önálló LD. Természetesen a ZZ a vagy c hulláma is lehet diagonál. 

OTP napos chart:




Az ED verziót (Charlie) még nem vetem el, egy erősebb esés esetén a diagonál megrajzolásán még módosítva beleférhet, igaz a mai emelkedés miatt az esélye csökkent.

A piacok jelenlegi mozgása alapján számítok egy sokakat meglepő erős elmozdulásra, ami jövő héten következhet be, bővebben majd később írok róla, ha már jobban látszik.

Wednesday 25 July 2012

OTP - gyors áttekintés és várakozás

Naposon a bull támasz fogta az esést. RSI MA9 alatt. A képen berajzolt hsz-ből ideális szinten tört le a piac, ez zavar, mert nem tudom a szerkezetet hsz-nek számozni Elliott szerint. Tapasztalati tény a következőket mondatja velem, a gondoltaim mindig ebbe az irányba mozognak. Ez a szerkezet még nincs kész. Korábban, július 7-én ezt írtam:

Szerintem két lehetőség van, az egyik, hogy a hsz-ből kioldalaz a piac, a másik, hogy esés lesz, de ahelyett, hogy az esés begyorsulna visszafordul, amit sokat visszatesztként értékelnek majd, bővítik a shortokat, de a teszt helyett északnak indul a piac és erős short covering fut le, új csúcsra is fut a piac. 


A fenti mondandómat egy ponton módosítom, méghozzá futhat, a júniusi csúcs fölé, de ez csak egy lehetőség. Az érzésem az, hogy a zöld ED verzió szerinti 2. hullám b hullámában vagyunk, vagy egy felfelé menő 3. hullám ZZ utáni x alhullámában. Nem tudom eldönteni melyik lehet. Nehezen tudom leírni, elmondani a szitut, inkább utalok  a helyzetre, itt most a tréningesek előnybe lesznek. A szituáció nagyon hasonló arra, ami  a "BIAS" gyakorlatban volt, amikor azt néztük meg, hogy melyik irányba fog elmozdulni a piac. Mióta a képet látom teljesen "de ja vu" érzésem van. A haladó füzet 24. oldala. Napos ábra, a hasonlóság felfedezése július 7-én történt, azóta naposon az elképzelés mentén mozog a piac, érdemes figyelni ezt a lehetőséget. Pirossal berajzoltam az egyik lehetséges és várt mozgást, a kérdés csak az, hogy csinál e még egy fel-le kört, vagy a rajz szerint megelégszik ezzel, a gyanúm, hogy még a rajz szerinti kör után is lesz egy fel-le. Ebben a verzióban nagyon-nagyon elhúzódó mozgásra számítok, egy kínszenvedésre.

OTP napos chart:

Az ábrán saját magamnak jelöltem még egy verziót, a fent említett zöld verzió szerinti 3. hullám lehetőségét. Egyenlőre ne ítélkezzetek, mert nem vagyok a jelöléssel elégedett. Ha már fent van, akkor egy két szót mondok róla. A (2) ponttól egy ZZ ment felfelé, ahol (b) egy running hsz. Az utána jövő esés 84,1%, amiről a régi olvasók tudják, hogy ez pontosan 70,7% négyzetgyöke és x-re jellemző korrekciós szint. Charlie kezel valami hasonló verziót, ami a c ed verziójára utal, a jelölés ezen  része (ed) az ő meglátása és az ábráján még nincs kész. Megnéztem kisebb tf-n és valóban kell még egy kör lefelé az 5 hullámhoz. Evidenciában tartom.

Órás ábrán a mai nyitás zavaró. Kicsi a forgalom, nem likvid a piac, közben rövid időre új low-ra ment. Az emelkedés ideális fibo szintről fordult. Továbbra is két verzió lehet.

1) további esés, ami vagy ED vagy impulse 5. hullám, majd kész  lehet a szerkezet
2) felfelé egy LD megy, a reggeli leszúrás likviditási probléma volt.

Egyenlőre  nem fejtem ki bővebben, mert túl sok a változó. Röviden eséssel vagy esés nélkül várható egy emelkedés.

A hirtelen nagy esés pártiaknak mondom, hogy ez nem 3. hullám. A piac korrekciós szerkezetekben mozog, ami nem lehet impulse.

Tuesday 24 July 2012

USD - gyors

A dollárnál, mintha bearish csúzli alakulna, tényleg kíváncsi vagyok mi lesz ebből, jobb lába 63-nál.



OTP - várakozás

Megjött az emelkedés 3400 alá jutott a papír, 3385-ről fordult lefelé. Az emelkedés egy ZZ volt, ami azt jelenti, hogy a csúcstól min. 3 hullám fog délre menni. Lehetőségek:

1) a lefelé menő három hullám (vagy dZZ) új lowra megy, esetleg a tegnapi szint közelébe jut
2) az esés elakad, nem megy új aljra, majd a fordulat után átlépi a mai csúcsot.

Az első azt jelenti, hogy valamilyen korrekcióban vagyunk, ami lehet running hsz, vagy lehet flat, a második verzió szerint LD alakulhat ki felfelé, ne felejtsük el, hogy akár valamilyen kombinációs szerkezetet is láthatunk.
Naposon RSI bull támasz szintjén, a hsz-ből való letörés ideális időben.

OTP napos chart:



SP - 500 hetes

A korábbi nagy tf-s SP elemzés, ahol a bull verzió mellett mutattam meg egy lehetséges célárat: Link

Nem tudom mire utalt Horgász, mit kell észrevennem. Amit látok az egy érdekes szituáció hetesen, mert RSI MA9 fölé került, ahonnan a héten ráfordult ismét az MA9 görbére. Előtte látható, hogy az emelkedés kapcsán szintén volt egy horog, amit nem tekintek elég erősnek. Ami még meglepő, hogy az esés RSI bull támaszán akadt el, előtte pedig áttörte a bull ellenállás zónáját. Cimballi féle RSI- Elliott féle kontextus szerint, ezen a tf-n emelkedés jöhet. Ha a jövő héten északnak fordul és marad a piac MA9 felett, akkor megkergetik a bikát. (megj. RSI értéke, azaz az utolsó szakasz még nem végleges)


A 2H-s charton arányait tekintve első ránézésre még kicsi az esés mértéke, nem ért el általánosságban szokásos/ideális szintet. 1308 lenne szerintem az egyik legideálisabb (1300-1310 kb.),  jelenlegi cca. 50%-os szint bár elfogadható lenne, de egy kicsit kevésnek érzem, ezért nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a vége:o)

SP -gyors

Horgász kérte nézzem meg az SP-t hetesen, kinyitottam az SP-t, a 2H-s chartnál nyílt meg. Ez szerintetek mi?


 RSI jobb láb elakadt 38-as szintnél, miközben bullish trendfordulós divergencia alakult ki. Mivel az utolsó gyertya még nem végleges, ezért az alakzatot nem lehet késznek értékelni, de ha ez így marad a nap végére, holnap meglepő fordulat jöhet. Ha nem akkor 1304 lehet az esés célja... érdekes!