Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Friday 29 June 2012

USD - még mindig a partvonalon

A devizapiaccal való ismerkedésem során megtapasztaltam, hogy Elliott szabályrendszerének használata sokkal nehezebb, mint a részvénypiacon. Ennek sajátossága egyfelől az, hogy két szemben álló deviza miatt sokkal nehezebb értelmezni a hullámokat, mivel fontos az is, hogy a devizapárt milyen oldalról figyeljük, Cimballi szerint nagyobb tf-n folyamatosan korrekciós alakzatokban mozognak. Ráadásul nincs egységes devizapiac, így nem biztos, hogy az adatszolgáltatónk teljes információs szolgáltatást tud nyújtani, csak hozzávetőlegest. Mindez azt is jelenti, hogy olyan pontos számítások nem végezhetőek el, mint más egységes piacokon.
Kisebb és nagyobb tf-n is követem az USD/HUF keresztet, sok lehetőség van a fejemben, melyek közül egyet szoktam feltenni. Tegnap ott tartottam, hogy kimondjam, megvolt a fordulat, a piac elérte/átlépte a kritikus szintet, ráadásul az oldalazás meglehetősen hosszúra sikerült. DE a korrekciós csatornából NEM lépett ki, ráadásul említettem, hogy a felfelé jövetel első hullámának karakterjegye inkább A (jún. 21.), ha a hosszú oldalazást B-nek vesszük, akkor a C hossza jelenleg pont A-val egyezik meg, ahonnan éles lefordulás következett be. Most pedig a forexpros adatai szerint 15m charton 5 hullám jött lefelé, legalábbis annak látszik. A lefelé jövetel olyan élesre sikerült, hogy kilépett a korrekciós csatornából. A csúcstól elinduló 5 hullám, amennyiben - a korábbi csúcs kiindulási pontján túl megy - nem lehet önmagában, korrekció után min. egy 5 hullámból álló alakzat fog következni, ez esetünkben forint erősödés irányába mutat. RSI szintén azt mutatja, hogy van a forintnak mit keresnie a következő órákban. Mivel a 2 a) és b) verziók esélye csökkent, ezért az 1)-es verziót követem kiemelten, ennek a törésére figyelek. Emellett nyilván indulhatott felfelé egy LD is, de ez nagyon elnyújtja az indulást. SP vonatkozásában nagy eséllyel egy C hullám fog ma befejeződni, ami egyben egy 2-es is lehet, onnan pedig egy erős 3. hullám indulhat majd délnek, hétfő, kedd magasságában. Addigra a magyar piacok is összeállhatnak. Meglátjuk.

USD/HUF 8H chart:

Wednesday 27 June 2012

USD - gyors

Vissza kell menni a két nappal ezelőtti elemzéshez, ahol 231 környékére vártam B hullám végét, úgy tűnik jelenleg, mélyebb elemzés nélkül, hogy egy nagyon elhúzódó B hullámunk ért véget ma, azon a céláron ahová korábban vártam. Ha ez így van, akkor egy C=162a estében 227 alá nézhetünk be.

USD/HUF 1H chart:


Elliott esetében jobb, ha a korrekciókból indulunk ki, ezért most az ennél erősebb forinterősödés impulse vonatkozására nem térek ki.

USD - röviden

Az emelkedés megtörtént, ellenben nem abba a magasságba, ahová a célzónát rajzoltam, ennek ellenére örülök neki, mert a zóna az exp. flat legmagasabb szintjére tettem, miközben az órás ábrán látható, hogy a fordulat egy másik - 127,2 - exp. flat korrekcióra jellemző szinten történt. Az RSI 8H nem tudta átvinni  a bear ellenállást, lefordult róla kétszer is, márpedig ebből forint erősödés lesz, igaz vszinu nem hosszú életű.

USD/HUF kereszt 8H:

USD/HUF kereszt 1H:


A fentiek alapján kicsi az esélye, annak, hogy új low-t látunk majd USD-ben a jún 20-ai low alatt.

Monday 25 June 2012

MOL - napos

Azt hiszem a Mol esetében rosszul jelöltem ki a B pontot, lehet még nem értük el, az ábrán jelöltem minden fontosabb célzónát a jelenlegi adatok alapján, mint lehetőség. A jelenlegi adatok alapján ez az egy pozitívabb verziót látom a piacon. Vélhetően az OTP és a MOL eltérő módon viselkedik, ez okozhat a bux ábráján is "anomáliákat".

Mol napos chart:


OTP - várakozás

Elég egyértelmű a kép, ez nem korrekció, hanem impulse délnek. 3/1 hullám lehet? Miért csak lehet? Mert sokszor az Ld-ben is van egy dZZ, ezért a korábbi csúcs lehet, hogy csak az 1/3 volt, az emelkedés 1/4, de erről, akkor ha aktuális lesz. Nagyon durva ez a napos ábra, mint a fejsze zuhan a papír a célzónáról való lefordulás óta.

OTP napos chart:


USD - még mindig sok a kérdés

Nem dőlt el még semmi. A horog, amit írtam szépe emelkedést hozott, a bear ellenállás szintjéig vitte eddig a piacot. A 8H-s charton felfelé kitört a nagy trendcsatornából a dollár, de a kicsi, a mélypontból indultból nem, ráadásul a trendcsatorna sértés a negyedik hullám jellegzetessége. 

Ha felfelé menetelt impulsnak akarom számozni, akkor azonnal találkozok egy karakterjegy problémával. Mire gondolok? Egy impulzuson belül a 3. hullám momentuma ált. a legnagyobb, az első hullámra inkább a hezitálás, az új trend irányában való kételkedés az igaz. Itt azt látom, hogy az első hullám nagyon éles, momentumos felfelé, majd aminek most kellene jönnie az inkább egy oldalazó, kevés momentummal rendelkező hullám, ez így nem kóser! Azaz amennyiben az emelkedés impulse, a 3. hullám még nem indult el.

A karakterjegy alapján inkább A hullámra jellemző (jún 21. napi). Ha az (a), akkor az oldalazás egy flat (b) hullám lehet  és jön északnak (c), de előtte c of (b) délnek. Ha az emelkedés első hullám volt, akkor a mostani oldalazás a korrekció flat B hulláma és max. 231 környékére jutva ismét délnek fordulhat 227 környéke után, pedig - ha az első hullám ilyen meredek volt - éles, gyors északi irányú elmozdulás, rövid idő alatt nagy távot fog megtenni.

Gyakorlatilag a két verzió egy ideig együtt fog haladni.

USD/HUF 8H chart:


Mutatom az órás chartot is, ahová a felfelé menet kapcsán tettem egy célzónát, aminek az elérését követően délnek fordulhat. Ezen a charton a meredekségre vonatkozó probléma is jobban látszik. Remélem érthető vagyok, lehet erről videót kellett volna készítenem, de most nincs annyi időm. Röviden, ez a mozgás a június 21-ei csúcs óta korrekciós, azt nem tudom megmondani egyenlőre, hogy egy B hullám, vagy 2. hullám.

USD/HUF 1H chart:



Sunday 24 June 2012

USD - várakozás

A dollár a célzóna tetején fordult meg, ez elgondolkoztatott, mint jeleztem. Nézzük milyen lehetőségek vannak a dollár előtt, a jelenlegi adatok alapján a legnagyobb eséllyel.

1) a nagyobb képen egy C hullám tart lefelé - a trendcsatornából nem jött ki a piac, ezért inkább a ZZ verzióra hajlok, azaz a lefelé jövetel (forint erősödés) inkább korrekció
2) a) lefelé jövetel egy ZZ, ami befejeződött
2) b) a lefelé jövetel egy ZZ, ami még nem fejeződött be

Amennyiben nem fejeződött be, akkor a következő számozás lehet a nyerő, 8H chart:


Miért gondolom, hogy nem fejeződött be, mutatom az RSI-t is hozzá:


Ha azt kérdezitek, hogy valóban ebben hiszek e, azt kell mondanom, hogy érzelmileg a fordulat mellett állok, azaz a 2 a) mellett. A devizák esetében nincs egységes piac, mint a részvények vonatkozásában, ezért sokkal nehezebb a pontos előrejelzés. A teljes emelkedésre vetítve a fordulat nem ideális fibo szinten következett be, csak annak a közelében. Ami biztos, most nem fogom tudni megmondani, hogy melyik következik be. A tömegeknek egyébként szerintem az fájna a legjobban, ha további forint erősödés jönne, erre számítanak szerintem kevesebben. Mit figyelek? Ha fordulat meg volt, akkor a deviza pár mozgásánál az eddigiek alapján akár egy Lindahl vételi jelzés is kialakulhat. Ha a piac átviszi a kritikus szintet, akkor megdől a további erősödés elmélete (legalábbis a 2) b verzió), ha új low-ra megy, akkor nagy a valószínűsége az [v] of C-nek. A másik az RSI és MA9 viszonya egymáshoz, ha az RSI MA9 felett csinál egy horgot, az hasonlóan értékelném, mint a Lindahl jelzést. A fenti számozást azért voltam kénytelen alkalmazni, mert nem találtam párját a Minuette szintú (ii) hullámnak, ráadásul a trendcsatorna törés nem valósult meg. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy kétesélyes a történet.

A jelenlegi piac tipikus példájának érzem, amit Cimballi folyamatosan hangsúlyoz:

1) Folyamatosan a piachoz kell igazítani az elképzeléseinket, ha piac olyan dolgot mutat, ami nem illik a képbe el kell dobni az elképzelést
2) Nem szabad görcsösen ragaszkodni egyetlen egy verzióhoz sem
3) Kereskedési döntés  meghozatalához nem elég Elliott, azaz Elliott nem kereskedési rendszer
4) Elliott alapján történt elemzés után set up és signál jelzést kell keresni a kereskedés döntésekhez

Friday 22 June 2012

OTP - gyors - még bull változat

Tegnap este magamnak rajzolgattam, nem tettem ki az ábrát. Egy dolgot nem vettem észre, nem volt fontos, mert 4. hullámban gondolkoztam. Nézzétek meg a "második" hullám az első kiindulási pontján túl megy, azaz az egy dolog nem lehet, második hullám, ha az esés verzióját figyeljük, azaz vagy flat 4. vagy csonka 5.  lehet csak az a hullám. Csonka 5-re nem játszunk, akkor marad a nagyobb eséllyel 4. hullám verziója.


Nem tudom, hogy mi van, nem vagyok elkötelezve egyik irányba sem, figyelem a piacot. Nem törte meg semmi a negyedik hullám elképzelést, ugyanakkor már nem vagyok annyira biztos benne, két irányba gondolkozom.

USD gondoltok

Meglehetősen zavart, hogy a deviza a várt zóna tetején, de nem belemenve fordult északnak. A korábbi csúcsnál van egy komoly kiszúrás, amit piros karikával jelzek, ha azt nem számítom bele a méretébe, akkor a fordulat a=c értéken következett be. Meglátjuk az erősödés meddig jut el (forint oldaláról) és milyen lesz az alakzat, ha korrektív, akkor nagy az esélye, hogy felfelé megyünk, ha impulse, akkor 215 elérhetőnek látszik. Egyenlőre elsőre adok nagyobb oddszot.



Egyébként óráson van egy komoly horog, lássuk mi lesz belőle.


USD kereszt

Van/volt egy elgondolás, mely szerint a forint erősödés nem második hullám, hanem C, most nem fejtem ki, ha visszaolvastok megtalálhatjátok a hezitálást róla. A mostani helyzet miatt felteszem ezt az értelmezést is. Kritikus szintje 232 felett van egy picivel.
A mai mozgás sokat mondhat a piac helyzetéről, remélem mond valamit! A célzóna elérését még nem adtam fel.


Thursday 21 June 2012

Bux1212 és Bux - várakozás

Az eddig gyorsan mozgó piac, hirtelen lelassult, ez korrekcióra utal. Nem érte el a piac a célzónát, elmaradt tőle. Vajon láttuk e a csúcsot vagy még idő kell hozzá? Szerintem ez a legnagyobb kérdés most.  Egyenlőre az adatok alapján, annak ellenére is, hogy mikor írom az elemzést a külföldi piacok zuhannak és a devizák sem mutatnak szép képet, még azt gondolom, hogy nem volt meg a csúcs, csupán egy negyedik hullám, a csúcs előtt. Miért gondolom? Mutatom, először a napos ábrát, majd az órást.

Bux1212 napos ábra:

Rájöttem miért tudok ilyen sok elemzést írni, nem rakom bele a számozásokat, mennyivel gyorsabb, csak szerintem sok esetben zavart okozhat, bár eddig senki nem szólt. :o) A napos ábrán sok minden nem látszik, nézzük meg az órás chartot.

Bux1212 órás chart:


A tréningen elhangzottak alapján behozom a képbe az RSI-t. Megnéztem, hol van a legnagyobb momentum, legmeredekebb emelkedés helyszíne. Találtam egy rést is azon a helyen. Tudjuk a rés leggyakrabban egy 3/3 hullámban merül fel. Nem mentem le még egy szintet, aki figyelmes észreveheti, hogy egy szinttel lejjebb lépve vszinű ott már az 5. hullámban keletkezett rés, de ez szerintem ezen a tf-n az értelmezés tekintetében nem lényeges. Látszik, hogy az RSI az élesen emelkedő szakasz végén éri el csúcspontját. Ez lehet a 3/3. Azaz utána az esés csak a [iii]/(iv) lehetett, majd jött az emelkedés, ami kijelölhette [v]-t. Jól látható a divergencia is, ami további megerősítést ad a számozás helyességére, vagy legalábbis abba az irányba mutat. Az RSI 70 felett van, ez órás szinten még bull jelzés. A trendcsatornákat is behúztam, továbbá figyelembe vettem a negyedik hullám várható korrekciós célárát, a sokszor mondott eggyel alacsonyabb 4. hullám terét, illetve e jelölés szerinti a=c elvet. Ez alapján holnap a piros zónába esik a piac, ami csak az eggyel magasabb szintű, a jelölés szerinti Minute (iv) hullám lesz.
Nagy eséllyel innen fog felfelé fordulni a piac, azaz a csúcs elérése lehet a jövő hétre marad. Ami talán nem is olyan nagy baj, hisz félév vége lesz, előtte nagy esés nem szokott bekövetkezni, ráadásul ez a nyaralás előtti jelzett időtávval jobban összecseng. Ezt tekintem most elsődleges értelmezésnek, ugyanakkor az ábrán a [b] hullám meghatározása sok kérdést felvett, ezért folyamatosan figyelem az alternatív lehetőségeket. 
Tudom, amerika időközben erősen esik, nem akarok görcsösen ragaszkodni ehhez az elképzeléshez, de egyenlőre, remélem érzelemmentesen ezt látom. Az érveket, ami miatt ezt támogatom, leírtam. Ha láttok valami szakmai hibát az értelmezésben, ne habozzatok, nyitott vagyok!!!

Cet 22:45 Köszönöm Naitssz sasszemű észrevételét. Megnéztem a sima buxot, ott nincs ekkora baj, azonban nem szép az, amit kis tf-n láttam, meglátjuk mit hoz a holnap, mert most nem tudom egyik irányba sem letenni a voksom.

Hasonló képet mutat a sima bux is. Itt a napos kép. 


SP - 15'

A javított elemzés már jó lett, nem vártam meg még az index egy ideális szintre megy, csak a fordulat első zónájánál (a=c) gondoltam a fordulatra, pedig reális az c=161,8%a is, végül ez lett, majd a piac északnak vette az irányt. Itt lehet egy ED 5. hullámban, erre érdemes figyelni, bár ahogy most látom, ezt kihagyja. A csúcs vszinű csütörtök -pénteken lehet 1380-1390 között. ED esetében ez áthúzódik a következő hétre. Ez az elsődleges verzió.

SP 15' chart:


Egyenlőre nincs okom módosítani a korábbi elképzeléseket, ezért csak az ábrákat frissítem. Lehet ma a csúcs, meglátjuk. Az OTP a korábban említett módon felszúrhat, akár a csatorna közepéig. A mol esetében jó lenne, ha végre összekapná magát, mert a határidőnek nagyon kell. Bux1312 már célzónában, igaz ott elég szélesre vettem. Ha bux, ma holnap nem éri el a tervezett szintet, akkor magasabb célár elérhető lesz.

OTP napos chart:




Bux napos chart:



Bux1212 napos chart:




Bux1312 napos chart:




MOL napos chart:



Devizák - USD, EUR

Az EUR esélyes, hogy tovább megy, ezért rajzoltam egy másodlagos célzónát (az elsőt már elérte)lehet, hogy egy ritka 100%-os retracet csinál az EUR? USD esetében tartom a korábban feltett várakozásokat és célárakat. Délután esélyes lehet a csúcsok elérése.

EUR/HUF 8H kereszt chart:






USD/HUF 8H kereszt chart:



Wednesday 20 June 2012

SP

Ha eléri a jelzett zónát felfelé fordulhat, célzónák a rajzon.  SP -ről ma már nem írok többet, lássuk lesz e fordulat.


SP 5'

Ha igazam van, akkor egy második hullám jött lefelé, amit az előző bejegyzés megjegyzésében említettem.

SP 5' chart:





Hamarosan eldől jól gondolom e, célzóna a 15' ábrán, nem lepődnék meg, ha ED lenne, ezért is a két zóna...

SP 15' chart:




Ha jó az elgondolás, csúcs csütörtök-péntek magasságában. Ha egy trendszinttel kisebb 4. hullámot láttunk, akkor van még 3-4 nap vissza a csúcsig.

SP - gyors

Célárzóna elérve, kicsit gyorsabban mint gondoltam:

SP 15' chart:



SP gyors - 15' chart

A kép nagyjából egyértelmű, nem teszek mellé megjegyzést. Várakozás az ábrán.

SP 15' chart:




CET 18:30
Gyorsan bele is szúrt a tetejébe, ami szépen megváltoztatta a képet, felraktam egy másodlagos zónát is, ami a iv. vége lehet, onnan észak az irány véleményem szerint. (elsődleges zónát nem zárom ki)

SP 15' chart:



USD/HUF kereszt - várakozás

A tegnapi felfelé menet C/[iii]/(iv) lehetett, ma az RSI új low-ra ment, amit C/[iii]/(v)-nek számoznék. Most jöhet egy forint gyengülés, majd további forint erősödés a korábban vázolt célzónába. Szvsz a tegnap említett ED verziót kizárhatta a piac. A csúcsot csütörtökre várom.

USD/HUF kereszt 8H chart:


Egy verzió lehet, ami további forint erősödésre mutat, ha ez nem C hullám, hanem csak 3/1, örülnék, ha valaki szakmai alapon ki tudná zárni ezt a lehetőséget.

EUR/HUF kereszt

Az EUR esetében el tudom képzelni, hogy mélyebb retrace-re megy a piac, mint a célzóna, de reálisan szerintem még mindig ez a legnagyobb esély, azaz 286-288. A Molhoz hasonlóan az EUR vonatkozásában vannak kétségeim a célárat illetően, meglátjuk mit mond a főnök, a piac....

EUR/HUF 8H chart:



Tuesday 19 June 2012

Részvénypiaci várakozások

A devizákat egyenlőre hagytam, az elemzések eddig megállják a helyüket, ha lesz időm reggelre felrakok még egy rövid kiegészítést.

A részvénypiacok nagyjából hozták a várakozásokat, a csúcs szerda délután, vagy csütörtökön lehet, nem hiszem jelenleg, hogy kibírják péntekig, főleg nem péntek délutánig. Ehhez egy elhúzódó negyedik hullámra lenne szükség.

Bux hetes várakozás - Link
Bux napos várakozás - Link
Bux1212 napos várakozás - Link
MOL napos várakozás - Link
OTP napos várakozás - Link

OTP - napos - várakozás

A piac elérte a várt célzónát, átlépte a 3.700-at, majd a célzóna felső, várakozás szerinti része fogta meg. Nem tudom eldönteni, hogy ennyi volt e, esetleg tesz egy felszúrást még északnak a csatorna közepéig, de nagyobb túllendülésre nem számítok. Holnap szerintem egy kicsi megnyugvás, kivárás jöhet, esésre és oldalazásra számítok.  (A céláraktól való ilyen szintű eltérés a nagy tf sajátja, erre utaltam a bejegyzésben tegnap, azért hangsúlyozom, mert az elmúlt időszakban általában órás vagy alacsonyabb tf-n tettem fel elemzéseket, ahol 100 Ft eltérés már hibahatár közeli)

OTP napos chart:


Mol - napos - várakozás

A Mol egy kicsit lemaradó, nem kapott akkora lendületet, amekkorát pl az OTP. Ez természetesen magával húzta az indexet is. Lehet a Mol nem megy már olyan magasra, megelégszik egy alacsonyabb értékkel, konkrétan a 17.000-rel? Sajnos kis tf-n sem egyértelmű a kép, ráadásul szerintem a MOL nem elég likvid sok esetben, márpedig elliott elméletének alkalmazásához erre szükség lenne. MOL esetében a korábban jelzett zóna elérésére vonatkozóan vannak kétségeim, vegyétek figyelembe.

MOL napos chart:


Bux1212 - napos - várakozás

Határidő esetében nekem hiányzik legalább egy oldalazó/korrekciós nap, ez lehet a holnapi, majd irány a célzóna.

Bux1212 napos chart:



Bux - napos - várakozás

Emelkedett az index, de nem érte el a célárat, szvsz most egy kicsi esés korrekció következhet holnap, majd még egy kör felfelé, a tegnap számolt célárakon nem módosítok. A csatorna fedél fogta az emelkedést, nem tudott kitörni belőle. Egyenlőre az csúcs megléte nem foglalkoztat, bár megjegyzem minimális feltételek teljesültek. Csúcs elérésnek várható ideje legnagyobb eséllyel csütörtök lehet.

Bux napos chart:



Bux - hetes

Elnézést, hogy ezzel a nagyobb tf-s elképzeléssel indítok, de két héttel ezelőtt tettem fel a várakozásomat és azt gondolom, hogy időnként érdemes ránézni. Az akkori elemzés: Link

Bux hetes június 4-ei ábrák:





Nézzük a jelenlegi helyzetet és az ábrákat:

Bux hetes chartok:




Célzónában a piac és az RSI is, de a célárat nem érte még el. A hét hátralévő részében még számítok egy felfelé körre, amikor meglehet.

Piaci gyors

Nagyon gyorsan mozog a piac, ha így folytatja inkább szerda-csütörtök lesz a csúcs elérése. Talán kis tf-n a C/[v] valamely alacsonyabb szintű 4. hullámában lehetünk a legtöbb termék esetében. OTP tapad a célzóna tetejéhez, ami akár azt is jelentheti, hogy felfelé ki fog szúrni belőle, napos ábra (!), bőven belefér, sőt a célár túllépése is a tegnap említett módon. lehet megcélozza a csatorna közepét? A MOL lemaradó, ezáltal a bux is, de az OTP általában kicsit előbb éri el a csúcsot és nagy tető épít, legalábbis mostanában. Devizák is jó úton haladnak, hamarosan ott is meglesz a csúcs, illetve az alj, attól függ honnan nézzük. Később elemzek!

Monday 18 June 2012

Warning!!!

Elkészítettem a devizákra és a magyar piacra vonatkozó nagyobb timeframes elemzéseket. Deviza esetében ez 8H-s, részvény piac esetében napos tf-t jelent. Nem látom értelmét kisebb timeframe-re lemenni, ami a célzónák elérése után jön, az maga lehet a pokol, azaz a 2008-as esés megismétlése, nagyobb erővel, hiszen ez egy C hullám lesz... a csúcsról való lefordulás után nézem csak meg a várható következő nagyobb időtávú célzónát, azaz a 3/3 végét. Keresem folyamatosan a bull verzió lehetőségét, de egyre kevesebb lehetőséget látok. Sőt! Brutál esés következhet, amit sokan nem tudnak elképzelni. Tréningeseknek mondom LD után flat korrekció második hullámban, halálos koktél! Emlékeztek? Az OTP 2007-2008-ban is így kezdte. 
Kérlek ha nem is hisztek nekem, akkor se longoljátok a piacot! Tudom én sem vagyok tévedhetetlen, sőt a nagy januári emelkedés előtt is ezt mondtam, de azzal senki sem veszít, ha nem lép pozícióba, shortolni pedig még korai, érdemes kivárni, de mindenki saját maga dönt, én szóltam.
Napos ábra egyben azt is jelenti, hogy a célzónákba esetenként 100-200 pont elérés (főleg a buxnál) még simán belefér, pusztán azért mert nagyobb a tf, ezt vegyétek figyelembe!

USD/HUF kereszt - Link
EUR/HUF kereszt - Link
Mol - Link
OTP- Link
Bux - Link
Bux1212 - Link
Bux1312 - Link

Bull verzióban akkor érdemes gondolkozni, ha a felfelé menetben kimegy a piac a korrekciós trendcsatornákból! Amíg ez nem következik be, addig bear maradok, nagyon bear.

Bux - napos - várakozás

Dupla horog, szép emelkedést hozott :o)

Napos alapján a charton jelöltem a célzónát, 18.000 környéke  elérhető. Jelenleg C hullámban vagyunk. Egy esetleges lassabb emelkedés esetében 18.800-19.000 környéke az elérhető legmagasabb szint, ennek elérésének lehetőségére a következő napok adnak választ. Meglátjuk. Egyenlőre az első verzióra adok nagyobb esélyt, még akkor is, ha korrekcióban a lassabb verzióval kell inkább számolni. Figyelem a piacot, ez a verzió jobban összefügg a deviza piaccal, a csúcs szerda-csütörtök lehet.

Bux napos chart:


Bux1312 - várakozás

Igen, a 2013-as határidős árról beszélek, még kicsi a forgalom, de egy jó árnál, annak, aki hosszabb távon gondolkozik és a brókere biztosít lehetőséget a határidő vételére, pontosabban eladásra egy gondolatot megér, íme a "lyukas" chart:

Bux1312 napos chart:


Bux1212 - várakozás

Hasonló a helyzet a határidő vonatkozásában is, mint a buxnál, nem magyarázom, célzóna az ábrán, azaz 18.600. Figyelem ez egy számolt célár, a határidőben előfordul, hogy egy nagyobb fordulat estében a célártól elmarad, vagy túllendül rajta a piac, erre figyeljetek!

Bux1212 napos chart:


OTP - napos várakozás

Elérte a célzóna szintjét a piac, árban belement, RSI esetében időben később érte el a várt szintet.  Napos alapján nagy emelkedésre nem látok  esélyt, egy felszúrással elmehet 3.700 fölé, de sokkal magasabbra nem várom. A célzóna felső szintjét megérintheti, vigyázat logaritmikus skála a felső csatorna miatt, ez viszont rövid távon egy picit torzít! 

OTP napos chart:


MOL - napos - várakozás

Korábbi bejegyzés: Link 
A piac hozta a várakozásokat. A B hullám lefutására 1-2 hetet adtam, véleményem szerint a B hullámnak vége, nagyjából egy hét volt. Most következik a C hullám, melynek célzónáját pontosítottam, levettem a felső zónát, nagyobb eséllyel az alsót fogja elérni, célár 17.600-700 környéke.

MOL napos ábra:


EUR/HUF kereszt - várakozás

EUR vonatkozásában nem kell sokat írni, hasonló a helyzet, mint a dollár vonatkozásában. A célzóna alját egy kicsit lejjebb vittem, mást nem változtattam rajta.

EUR/HUF kereszt 8H chart:



USD/HUF kereszt - várakozás

Egyre nő az esélye a támogatott verziónak, azaz, hogy rövid időn belül nagy forintgyengülés következik. A célzóna elérését követően felfelé fordult a piac, azaz nagy eséllyel korrekcióba került és a Minor C Minute [iv] hullámját látjuk a reggeli low után. Ha a negyedik hullám nem húzódik el, akkor 2-3 nap lehet hátra a csúcs eléréséig, azaz nagyjából csütörtökön éri el a piac az alját a korábban jelzett 221-223 zónában. Majd fordulat. A lefelé jövet egy ZZ, nem lépett ki a korrekciós trendcsatornából, ami sok jót a forint számára nem jelent.

USD/HUF kereszt 8 H chart:


Lementem kisebb timeframe-re is, de nem egyértelmű a kép. Nem tudom eldönteni, hogy egy valóban C/[iv], esetleg C/[iii]/(iv) a felfelé kör vagy  a C hullám egy ED lesz és ebben az esetben még "csak" C/[ii]-ben vagyunk. Nagy eséllyel az ED verzióra vonatkozó megerősítés vagy elvetés holnap megérkezik. Nagyobb tf-n azonban a célzónát ez nem veti el, időben azonban minimálisan eltolja. 

Devizák vs forint

Korábban meg voltam róla győződve, hogy mivel az EUR új lowra ment, lesz egy újabb forint erősödés.  Eddig úgy gondoltam, hogy a forinttal szemben, bár eltérő mértékben, de az erősebb devizákkal (USD, EUR, CHF, GBP) ugyanúgy mozognak. Az EUR és az USD képe azonban elgodolkoztatott. Látok arra esélyt, hogy a forinttal szemben a két deviza eltérő pályán van. A dollár erős, azonban az Euro nem.  A két devizával kapcsolatos elemzést lejjebb találjátok. Jó olvasást. Figyelem annak a lehetőségét, hogy a fenti eset fennáll e. A jövő hét elején ebben az esetben az EUR kitör a báziscsatornából, az USD nem. Meglátjuk.

USD Link
EUR Link


(az elemzések szombat este készültek)


Ma este megnézem a részvénypiacot is.

EUR/HUF - várakozás

Kicsit más a kép az EUR estében, a várt célzónát elérte a piac és jól látszik, hogy ez nem a vége, azaz további forint erősödés lesz az EUR-ral szemben. Meddig? Ez nagy kérdés. Nézzük meg először, hogy kiviszi e a báziscsatornát. Itt nagyobb esélyt látok rá, mint az USD esetében. Ha a hét elején további forint erősödés lesz, akkor nagy eséllyel bemegyünk a korábbi 282-es szint alá, ha korrekció indul meg, akkor a forint erősödés célzónája 286 környéke lehet.

EUR/HUF kereszt 8H chart:


USD/HUF kereszt - várakozás

Megvárt a piac, hiába a nagyobb timeframes (8H, D) elemzésnek ez az előnye. Azt látom, hogy nagyon nagy eséllyel elindult a C hullám, annak is a 3. hulláma. (két alternatíva van még erőteljesen a pakliban, az egyik, hogy a lefelé jövet nem az emelkedés korrekciójának C hulláma, hanem nagyobb tf-n egy C hullám és új low-ra megy a piac 200-210 között, a másik, hogy ebből ED lesz és csak az első hullámban vagyunk, a jövő hét elején talán mindkét alternatívára választ kapunk). 
Amennyiben az ábra alapján jók a jelölések a piac 221-223 között érheti el a mélypontját, természetesen ehhez az kell, hogy a korrekciós báziscsatornában maradjon a piac, egyenlőre C/3 v. 3/3 nem mutat arra elég erőt, hogy kivigye, ha ez a nagyobb tf-s 3. hullám, akkor a jelölt báziscsatornát nagy erővel át kell vinnie hétfő-kedd magasságában (görög választások?) Ez hirtelen 8-10 forintos emelkedésnek kellene lennie. Őszintén? Nem hiszek most ebben. Jelenlegi adatok szerint max. 1.1,5 hét lehet hátra a nagy összeomlás indulásáig.

USD/HUF kereszt 8H chart: