Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Tuesday 10 April 2018

USD/HUF

Lement a választás, sokak számára meglepő eredményt hozott. Kőkemény hír, a charton azonban csak kis rezdülés volt tapasztalható. Folytatás jöhet még négy évig. A 2/3 elvesztése után sem volt különösebb piaci reakció, az elemzők azt mondták ezért most sem várható. 
A chart ezt részben alátámasztja, azért csak részben, mert véleményem szerint, hamarosan (nyár, nyár vége) komolyabb mozgás indulhat meg a keresztben.  Tanulságos a chart, hetek óta tartó oldalazó mozgás látható, érdemi és tartós irány nélkül. Ha nem is tudjuk pontosan mi ez, jogos a feltételezés, hogy valamiféle korrekció, hiszen Elliott-i értelemben az oldalazás is korrekció. A napos charton jelöltem egy zöld téglalapot, mely szerintem jó eséllyel egy flat hullám A-B-C szerkezetben, egy ZZ után, amit továbbra is B hullámnak gondolok. Jó eséllyel a jelzett (narancsos) téglalapban fog közlekedni a következő időszakban a kereszt, ami a dupla ZZ (legalábbis erre gondolok) második ZZ-je lehet. Természetesen az inverted flat lehetősége sincs kizárva, akkor valamilyen oknál fogra egy rendkívül gyors esésnek leszünk majd szemtanúi.
Az elemzésben sok a feltételezés mivel a belső szerkezetek napos tf alatt már nem mutatnak tiszta képet. Tapasztalatból tudom, tudjuk, hogy a B hullámok a legkiszámíthatatlanabb hullámok, lehetnek gyorsak, lehetnek gyötrően hosszúak, nehéz velük szemben elvárást megfogalmazni, célárazni.

USD/HUF napos chart:


Azt gondolom, hogy az 5 hullám lefutása után nagyon érdemes lesz figyelni a felfelé körre, mivel a TA és a funda egy irányba fog mutatni. A TA-t nem kell megmagyaráznom, a fundamentális utalást gondolom igen, tudjátok, hogy nem szeretem,  mert nem jó a találati aránya, ugyanakkor nem tudok elmenni amellett, hogy amikor a két elemzés egy irányba mutat, akkor jelentős változások vannak a charton. Az MNB és talán az egész kormányzat leegyszerűsített gazdaságpolitikája a forint gyengítésére épít, a devizahitelesek forint hitelbe való beültetése pedig a kamatemelés szükséges mértékére hat kedvezőtlenül (amennyiben a reálkamatok emelkedése megkezdődik), szóval a politikai kényszer (kamatkockázat csökkentése, forinthitel bedőlés elkerülése, illetve a szűk látókör, a politika érdek) várhatóan felülírhatja a hosszútávú és célszerű intézkedéseket és a forint gyengítésének irányába viheti a gazdaságpolitikai intézkedéseket (múlt évezredi, elavult gondolkodásmód - kvázi betanított munkásország). Évek óta hatalmas konjunktúra van a világgazdaságba, ami rövid időn belül (sokak szerint egy újabb lufi) megállhat, a magyar gazdaság mozgatórugója az EU támogatás, a jelenlegi ciklus támogatási összegének jelentős része lehívásra került, illetve a hírek szerint komoly összegek visszafizetése válik szükségessé, ennek eredőjeként az országba befolyó deviza, azaz az eladási oldal csökkenni fog, ez pedig a forint gyengüléséhez vezethet. Természetesen tudom, hogy nem értek a fundamentalista elemzéshez, TA-sként tudom, hogy nem tudok minden tényezőt figyelembe venni, nincs meg a megfelelő informáltsági szintem sem egy tökéletes elemzéshez, de nagyon gyanús, hogy a felsorolt és komoly súllyal rendelkező fenti tételek, a TA-s kép mellett jelentős forintgyengüléshez, ezáltal a megtakarítások reálértékének csökkenéséhez vezet majd, ugyanakkor egy megfelelő időben meghozott döntés sikeres befektetést eredményezhet, mint 2014 nyarán (link).

Thursday 5 April 2018

EUR/USD

Korábban írtam róla, hogy nagyon régen láttam a charton háromszöget (elliott-i értelemben) [iv] hullámban pedig el is tudnám képzelni jelen helyzet, ugyanakkor erről nyilatkozni nagyon korai, tegnap Bálint felvetését először nem is értettem, de utána kikristályosodott mire gondolt. Azért, hogy másnak is világos legyen felraktam a chartra piros számozással. A hsz alsó szára hozzávetőlegesen mérvadó. Ha hsz is lesz, akkor is még nagyon korai fázisban vagyunk, a felső szára ugyanakkor nem szakmai kijelölés. Egyelőre az a-b-c verzióz esélyesebbnek tartom.

EURUSD napos chart:

Wednesday 4 April 2018

BTC/USD - Bitcoin - Vészjósló alakzat

A korábbi elemzés: Link

Úgy tűnik a Bitcoinnak vége, erősen fogalmaztam, gondolom sokan felkapják a fejüket és talán ennyire nem végzetes a helyzet (még), ugyanakkor érdemes egy pillantást vetni a hetes chartra:


A tapasztalt Elliottos szem azonnal észreveszi a charton, hogy 5 hullám jött lefelé a tetőről. Mit jelent ez? Azt, hogy egy nagyobb korrekció, vagy trendfordulat következik, a lefelé tartó ötös szerkezetű hullámot ilyen esetben - egy korrekció után - mindig követi egy trendmozgató alakzat, melynek mérete min. közel akkora, mint az első ötös szerkezetű alakzat (értékben, vagy arányaiban, 20.000 vs 6.000). Ez azt jelenti, hogy min. arányaiban (1/3) bekövetkező esés jöhet (2-3000?)  vagy a kriptodeviza elveszti az értékének a legnagyobb részét (kvázi nulla). Mennyire valószínű ez a kimenet? Elliott rendszere tökéletesen írja le a piac mozgását, egyedüli kétség jelen esetben csak annyi, hogy amit ötös szerkezetű hullámnak nézünk, az valóban egy impulse-e? Az alakzatok stilizáltan egyszerűek és könnyen megérthetőek, felismerhetőek, azonban a piacon, a chartokon megjelenő alakzatok sokszor kérdőjeleket hagynak maguk mögött. Likvid, egységes piacokon a piaci szereplők véleménye jól tükröződik a chartokon, ugyanakkor vannak olyan - nem egységes, nem szabályozott piacok - ahol a piaci szereplők véleményét a chartok nem tükrözik egyértelműen, szerintem a Bitcoin chartja is ilyen. Ha ránézünk a napos chartra látható, hogy marginálisan, de új low-ra ment a piac (lehet ez B hullám is), ami azt jelenti, hogy bizony ez jól eséllyel impulse hullám.


Ha nem "vonalas" chartot nézünk, akkor a helyzet nem annyira egyértelmű, íme:

A charton látható, hogy korábban egy spike-kal a március 30. és április 1. napjain látható mélypontok alatt volt a piac február 6-án, ami abból a szempontból érdekes, hogy a mostani mélypont nem jelent új low-t. Itt kell újra elővenni a likviditást és az egységes piacok szemléletét, hiszen ezért nem szabadna új low-ként kezelni a helyzetet, ugyanakkor az ilyen piacokon a spike-ok a tapasztalatom szerint nem mérvadóak, főleg az ábrán látható formációban, az új low-t többször megerősítette a piac a zárással (illetve nyitással).

A technikai elemzés egy másik oldaláról (gyertyaalakzatok) is érkezett egy megerősítés, egy igen ritka Stegosaurus alakzat: Link, ami szintén a fent jelzett irányba mutat.

Thursday 29 March 2018

EUR/USD és USD/HUF

Oldalazó, korrekciókra jellemző mozgás látható az EUR/USD kereszt chartján, mely már hetek óta tart. Több kérdést kaptam e-mailen ezzel kapcsolatban, hogy mi lehet ez, gyakori-e az ilyen mozgás? Véleményem szerint pontosan az zajlik a charton, ami az emberek fejében van, bizonytalanság az irányt illetően, ezért is alakulhatott ki egy sáv, egy oldalazás, a piacot mozgató erőkben meglévő bizonytalanság.
Korábban említettem: a trend megfordulása nem egy esemény, hanem egy folyamat, ahhoz, hogy egy dollár erősödés megindulhasson kell egy lassulás, szerintem pontosan ez zajlik most. Hetes charton még hiányzik egy lefelé menő hullám, mondjuk rsi 50 környékére minimum, majd egy 5 hullám felfelé.

EUR/USD heti chart:


Naposon tovább számoztam a chartot, lehet ez így már sokak számára bonyolult lesz. A lényeg, amennyiben elindul 4/c az jó eséllyel a jelzett zónában végződhet. Az USDHUF kereszttel szemben, itt a b hullám elérte a minimálisan elvárható szintet.

EUR/USD napi chart:


A forint kereszt esetében, ahogy említettem más verzióz tartok esélyesebbnek.A keresztek így csak korrekciók esetében mozognak, ilyen eltérést nem tartok lehetségesnek trendben, itt is erőteljes kétségeim vannak, de a chart alapján itt ez az esélyesebb verzió, talán a  választás besegít és értelmet nyer az ellentétes mozgás, gondolom ebben az esetben forint fogja indukálni a mozgás alakulását.

USD/HUF 4H chart:


Elemzés és kereskedés szempontjából ezek a helyzetek nem a legkedvezőbb lehetőségek ezeken a tf-ken. A piacon nem csak azt kell tudni, hogy mikor kell pozíciót felvenni, hanem azt is mikor kell türelmesen várni. Forint esetében a C/5. hullám után keresnék egy short belépőt, ami akár a támasz átvitelére is képes lehet, de csak kontra vagy hibrid tradeben szabad gondolkozni és esetleg menet közben váltani stratégiát.

(Természetesen ED kialakulását sem lehet kizárni, szóval elég bonyolult a helyzet)

Wednesday 14 March 2018

EUR/USD - a B oldal

Nem tudok elmenni a másik oldal lehetősége mellett sem, van egy kis időm, így leírom azt is.

Korábban írtam:

"Amennyiben a tetőről impulse hullám jött lefelé, akkor az lehetett C vagy A (erről korábban írtam). Amennyiben az impulse után ZZ halad felfelé, akkor a C verzió szerint már az 5. hullám indult el és mivel ZZ volt az első hulláma, csak ED lehet az 5. hullám (lefelé egy ZZ várható, amely nem megy ki lokális aljra). Amennyiben A hullám volt, akkor a ZZ lehet a korrekció B hulláma és egy C hullám (trendmozgató alakzat) fog délre menni, a korábban írt/mondott 1,20 környékére"

Mi van abban az esetben, ha a tetőről nem impulse hullám érkezett délnek? Akkor az csak egy három hullámfázisból álló, komplex hullám lehetett, ami csak A pozíciójában állhat. A lefelé körben hangot adtam abbéli aggályomnak, hogy 4H-n a mozgás nem tűnt 3. hullámnak, hanem inkább valamilyen ZZ C alhullámának. (Link).

Ebben az esetben egyszerű a helyzetünk, mert felfelé egy B hullámnak kell mennie, a felfelé tartó ZZ megfeleltethető ennek teljes mértékben, a minimum elvárást teljesítette is, amit egy flat b hullámmal szemben támasztok, ugyanakkor nem lehet kizárni a lehetőségét (ahogy a forintnál említettem) egy komplex hullámnak, azaz egy dZZ kialakulásának, amennyiben a ZZ tetejét kiveszi, jó eséllyel új hight is jelent majd.

A három elemzést egybeolvasva szerintem kiderül, hogy milyen lehetőségek előtt van a piac, hol vannak a fontos szintek és milyen mozgások várhatók a szintek áttörése után, hol lehet a célára a mozgásnak, melyik irányba kell setupot keresni.

Tuesday 13 March 2018

USD/HUF

A felfelé menő kör egy ZZ volt, legalábbis annak gondolom. Ami vagy egy teljes korrekció volt (5/4) vagy annak első, azaz A hulláma. Ha a teljes korrekció volt, akkor az 5/5 hullám következik. A tetőtől való lejövetel szintén ZZ-nek néz ki, így ha 5/5-ben vagyunk az csak ED lehet., mert ez az egy olyan trendmozgató alakzat van, ami a teljes 5. hullámban állhat. Bonyolultabb a helyzet, ha a ZZ lefelé nem az 5/5, hanem annak első alhulláma, azaz 5/5/1, mert ebben az esetben LD is állhat ezen a helyen, ebben az esetben az 5. (az eddigi hullámnagyság alapján) mélyre fog menni.
Ha korrekcióban vagyunk, akkor a lefelé menő ZZ B hullám, de mivel csak F61-re ment vissza, így nem értékelem késznek, mert flat esetén (5/4) ez nekem túlságosan kevés, legalább F78-at várok el. (Megjegyzem, hogy erről csak részvénypiacokon van tapasztalatom, így nincs empirikus hátterem erre vonatkozóan devizapiacon, azaz kizárni nem tudom, de nem fogadom el a korábbi tapasztalatok alapján). Szóval ebben az esetben B még nincs készen, komplex korrekció lesz, melynek első részét láttuk, azaz a W alhullámot és hiányzik  Y (esetleg, ha tovább bonyolódik Z is). Azért, hogy még jobban összezavarjalak titeket, vagy hogy segítsen (nem tudom ki milyen szinten áll, szóval ide egy dZZ ideális lenne.
A probléma megoldásában az EURUSD sem segít, mert ugyanaz a szakasz ott sem értelmezhető egyértelműen. EURUSD esetében is az esésre és az USD/HUF esetében is az esésre adnám a nagyobb esélyt, de túl nagy a két kereszt között az összefüggés, ezért ennek az esélye, még akkor is, ha korrekció van, minimális. Azaz valószínű, hogy az egyik esetben tévedek! Bár korrekciókban nem lenne meglepő egy ilyen mozgás, ami a forint váratlan változásának lenne a következménye, de erre csak matematikailag adnék esélyt, ez a nem valószínű verzió.
Azt hiszem ez az a pont, hogy sokkal jobban kell ismerni az elméletet és az alakzatok egymásra épülésének lehetőségét, mint ahogy egyszeri, kétszeri olvasás után próbálja értelmezni valaki az elméletet a piacok vonatkozásában. Semmi sem egyszerű, vagy van ingyen, a tudásért bizony meg kell szenvedni.
Mindezek ellenére remélem, azért körvonalakban érthető?


(Egyébként meg vegye ki a piac az utolsó ZZ alját (addig még lehet valami mély korrekció is a lefelé kör, mondjuk egy X a és b hulláma)

EUR/USD - 3. rész

Elliott rendszere nem bonyolult, egyszerűen és gyorsan megérthető, a problémát a legtöbbször nem is a szabályok ismeretének hiánya, hanem a stilizált alakzatok a valós piaci mozgásokkal való összevetése, azaz az alaktatok menet közbeni felismerése okozza. Sokszor kell feltételezéssel élnünk és a feltételezésre építeni a várakozásokat. Devizapiac esetében a feladatunk még nehezebb, a kereszteknél megjelenő alakzatok sokkal "szabadosabbak", mint a részvény és index piacokon előfordulók. A következőkben sok feltételezéssel élek az EUR/USD 4H chartjával kapcsolatban.

Amennyiben a tetőről impulse hullám jött lefelé, akkor az lehetett C vagy A (erről korábban írtam). Amennyiben az impulse után ZZ halad felfelé, akkor a C verzió szerint már az 5. hullám indult el és mivel ZZ volt az első hulláma, csak ED lehet az 5. hullám (lefelé egy ZZ várható, amely nem megy ki lokális aljra). Amennyiben A hullám volt, akkor a ZZ lehet a korrekció B hulláma és egy C hullám (trendmozgató alakzat) fog délre menni, a korábban írt/mondott 1,20 környékére.

EUR/USD 4H chart:


Egyelőre korrekciós alakzatnak tűnik a felfelé mozgás (utolsó szakasz), azaz nagyobb az esélye egy lefelé körnek, legalább még egy impulzus vagy ék formájában.

Nem kell megijedni attól, hogy túl sok verziót enged a rendszer. Ez egy keret, az utolsó emelkedő mozgás során érdemes short belépőt keresni, vagy az emelkedést megelőző alj kivétele alatt. A pa alapján pedig mindjárt lehet célárazni, azaz ZZ célárig, vagy a nagy C céláráráig számítani esésre. Persze ehhez még fordulatra és lokális csúcs kijelölésére szükség van, hiszen abból lehet majd célárat számolni.

Friday 9 March 2018

EUR/USD - 2. rész

Napos chartot nézve úgy tűnik, hogy a csúcstól, még ha elég kusza is, de egy impulse hullám jött le délre. Ez a korábbi elsődleges verzió szerint egy 4/c hullám, ugyanakkor, ha a korábban feltett és az első részben hivatkozott alternatív verziót nézzük, akkor látható, hogy az rsi csúcs az alternatív számozás 3/3 hullámában következett be. Ez összefüggést mutat azzal, hogy hetes charton egy spike látható, melyről vélelmezni lehet, hogy (a) hullám. Mindezek mellett felfelé egy olyan hármas szerkezetű hullám haladt, melyet jó eséllyel ZZ-nek azonosíthatunk (b) és elérte azt a szintet, amely egy (b) hullámra egy ilyen pozícióban ideálisnak is nevezhetünk. A fenti halmaz alapján jó eséllyel következtethetünk arra, hogy az alternatív verziót immáron elsődlegesként kell kezelnünk. Hiszen a napos és hetes tf-ről leszűrhető, magasabb valószínűségű verziók egyezőséget mutatnak. Ugyanakkor fontos lehet megemlíteni azokat a tényezőket amik a bizonytalanságot keltik:

- A lefelé kör (impulse hullám, feltételezett (a) ) belső szerkezete kusza, erre utaltam már korábban a 4H charton. Naposon impulse -nak látszik, ugyanakkor elég széles a negyedik hulláma, ami a "righ look"-nak egy kicsit zavaró, mindazonálltal devizapiacon nem ritka az ilyen széles 4. hullám, csak ezen a tf-n nem találkozok vele sűrűn.

- Amennyiben a lefelé tartó hullámról alkotott véleményem, mely szerint impulzus nem állja meg a helyét és valamiféle komplex korrekciós hullám, abban az esetben B hullám akár új csúcsra is kifuthat, egy komplex szerkezetben (dZZ), vagy az egész korrekció egy háromszög lesz, melyet szintén említettem már korábban.

EUR/USD napos chart:




Úgy tartják, hogy a B hullám egy kiszámíthatatlan, előrejelezhetetlen hullám, balekok játéka, a szerencsejátékosok Mekkája,  a türelmetlenek vesztőhelye. Részben osztom is ezeket a gondolatokat. Pályafutásom alatt a legtöbb tévedést a B hullámok előrejelzésénél értem el. Tulajdonképpen kereskedési és elemzési szempontból sem lehet itt sokat tenni, türelmet kell gyakorolni és kivárni amíg a piac megfelelő megerősítést ad az elképzeléseinkre,vagy további használható adatot mutat a sikeresebb elemzéshez. De a kisebb tf-n való kereskedés is megoldás lehet, hiszen ott bőven található magasabb tf által is támogatott setup.

Folyt. köv.

EUR/USD - 1. rész

A kereszt jelenlegi helyzetének a megértéséhez távolról kell indulnom. Sok olyan dologra kell figyelni, ami szerintem a blogon sokszor elhangzott, azonban így összeszedve biztosan nem. 

Az elmélet háttere a biológia, azok a dolgok, melyekből fizikailag, illetve pszichésen fel vagyunk építve. Elliott a tömegpszichén alapszik, a természetet és az ember viselkedését működtető modellen és azok visszatérő, ismétlődő, ua. egymásra és egymásba épülő mintázatain. Az elemzés során kell a bizonytalanság, amikor már minden elemző egy irányba látja a lehetőségeket, akkor érdemes megjegyezni, hogy nagy eséllyel az a hibás elképzelés lesz, mert az elemző is a tömeg részévé vált. Kell egy egészséges bizonytalanság, más elemzők úgy fogalmaznak, hogy a 70-30 érzés, mert a 100% hibát jelez. Nem olyan régen mindenki egy irányba látta a folytatást és már akkor jeleztem, hogy ez nem jó így, valamit fog tenni a piac, hogy elbizonytalanítsa a részvevőket, elemzőket. Jelenleg ezt a stádiumot éljük.  Nagyferenczi László mondja mindig, hogy a "fordulat az nem egy esemény, hanem folyamat", ahogy egyre többet és többet nézem a piacokat annál erősebb bennem a megfogalmazott gondolat hitelességének erőssége. Erős trend esetén először lassulnia kell a piacnak, csökkennie a vételi/eladási erőnek, ahhoz, hogy a fordulat bekövetkezhessen. Az EUR/USD esetében ezt éljük jó pár hete, de a forint esetében is ez a helyzet. A trend vége felé a vételi, illetve eladási erő már nem olyan erős, így erős trendről beszélni 4. hullám után talán már nem célszerű. Természetesen ez alól is vannak kivételek, hiszen a buborékok, illetve az árupiacok esetében pont az utolsó, az 5. hullám a legerősebb, a piacok megőrülnek ilyenkor, majd ezt követően jön az észhez térés és a "hulló kés". Ha az adott termék korlátozott nagyságától való félelemet (pl megszaporodó újságcikkek, lásd.: december Bitoin), vagy egyéb extrém pesszimizmust, vagy optimizmust (pl.: dotcom lufi) nem tapasztalunk a piacokon, akkor célszerű a lassulásban gondolkozni, mint a száguldásban. A trend ereje általában a 3/3 hullámban a legerősebb, ilyenkor fut rsi általában a legmagasabb (vagy legalacsonyabb) értékre, de hasonló a helyzet más momentum indikátorokkal kapcsolatban is. Például, aki MACD-t használ a kereskedéséhez sokszor tapasztalhatta, hogy az első metszés 4. hullámban jön létre és utána még új csúcsra fut a piac. Természetesen ez csak esetenként igaz és feltétele, hogy megfelelő tf-t és beállítást használjon az ember. Stochastic esetében a 80 feletti tartomány elérése jelzi, jelezheti a 3. hullámot, illetve annak legerősebb alhullámát. Az indikátorok leírt jelzéseit természetesen a piachoz kell igazítani, egy megnyúlt 3/5 esetében a fenti állítások csak korlátozott esetekben állják meg a helyüket.Tudom, ígértem tavaly, hogy tartok a rendszerről egy oktatást, nem felejtettem el, evidenciában tartom.

A hosszabb bevezető után lássuk a hetes képet. A tavaly év eleje óta tartó emelkedés utolsó hullámában van a piac, jól látható, hogy az utolsó hullám nem fejeződött be, trendmozgató alakzat lévén egy utolsó felfelé menő 5. hullám hiányzik a teljességhez, vagy ahhoz, amit annak gondolunk.

EUR/USD hetes chart:

Ha csak ezt a képet nézzük, akkor a elsődlegesen azt kell gondoljuk, hogy 5/4 hullámban van a piac. Tapasztalaton szerint a nagy spike-kok, mint, ami a képen is látható csak ritkán jelentik egy hullám végét, gyakori, hogy, ha nem is megy mélyebbre a piac, de egy mély zárással ezekben az esetekben még megpróbálkozik, főleg akkor, amikor a spike egy hír eredménye. Ez a fajta spike sokszor a hullám c alhullámát jelenti. Az RSI divergencia jelenleg még bullish, azaz egy korrekció után a long folytatás mellett teszi le a voksát, így nekünk is erre kell készülnünk. A devizapiac nagyon kedveli a mély korrekciókat negyedik hullámban, az elmúlt években megtanultam, hogy nagyobb esély van sokszor erre, mint a sekély mértékűre, főleg akkor, ha a 3. hullám 5. alhulláma nem nyúlt meg (ha megnyúlás van, akkor más a helyzet).  Itt szeretnék visszautalni a fent leírtakra. Várakozásom, hogy valamilyen formában a felfelé menő trend tovább lassul (az őszi esést a trend erejének csökkenéseként, a lassulás elindulásaként értékelem). Ennek a lassulásnak az eredménye kellene, hogy legyen az RSI értékének csökkenése, mert különben egy megnyúló, de a korábbiaknál lassabb, esetleg csatornában mozgó emelkedés fog következni. A hetes kép alapján ideális lenne (a piac nem mindig az ideális mellett teszi le a voksát!!!), egy az RSI értékének csökkenésével (mondjuk 50-ig) egybekötött esés hetes charton, ami egyben a naposon korábban felvázolt alternatív lehetőség mellett teszi le a voksát. Tekintettel arra, hogy negyedik hullámról beszélünk (5/4) egy háromszög kialakulását sem lehet elvetni, ami egy nagyon jó trendlassító alakzat, időben elhúzódik, a piaci szereplőket semleges állásfoglalás kialakítása irányába tereli (tudom, ez akár a tyúk és a tojás esete is lehet).

A hetes ábráról többet nem tudok mondani, ilyen esetekben kisebb tf-n próbálom meg a nagyobb tf-n felvázolt lehetőségeket megerősíteni vagy elvetni. Kiraktam a blogra a korábban alternatívaként kezelt számozást, ami esélyes, hogy hamarosan elsődlegesként kell kezelni.

EUR/USD napos chart (feb. 22.):


A jelenlegi helyzet pedig a következő:


Folyt. köv,.

Friday 2 March 2018

EUR/USD

A kereszt továbbra is longos, bár tudom sokan várják a fordulatot. Naposon a számozás komplex, több lehetőség is van,  igyekezetem a legvalószínűbbeket feltenni a chartra, remélem érthető. 

EUR/USD napos chart:

Hetesen az látszik, hogy az 5/4 korrekció minimális mozgása akár kész is lehet, ugyanakkor 100%-os bizonyossággal ezt nem lehet kijelenteni. Mindazonáltal nem akarom ismételten siettetni a korrekciót, ha tényleg kész, akkor jelen helyzetben az 5/5 akár nagyon megnyúlhat hiszen az rsi értéke még nem mutat fordulatra, értéke korántsem túladott (tudom általános nézett, hogy 70 felett az, de ez nincs így a valóságban). A legvalószínűbb kimenet a divergencia ellenére is az új high (hetesen, akár hetek is kelhetnek hozzá).

EUR/USD hetes chart (utolsó gyertya nem zárt):

Thursday 22 February 2018

EUR/USD - alternatíva

A mozgás belső szerkezete nem tetszik. Bár naposon könnyen számozható C-nek a mozgás, bennem folyamatos kétségek vannak, mivel nem a hullámra és az alhullámokra jellemző belső mozgást látok (persze ez nem kizáró ok, de szokatlan). Vagy hamarosan erőteljes esés indul (új low naposon) a long próbálkozás megbukik, vagy a berakott alternatív számozás sokkal reálisabbá válhat (jövő héten új high-t is jelenthet ez).
Tudom sokan akarják megérteni, beszámozni a chartot jól, de ebben éppen ez a művészet, hogy megértsük folyamatában a piac mozgását, részhullámokból következtetéseket vonjunk le, ami ha őszinték vagyunk magunkhoz nem mindig sikerül tökéletesen, kitartás és sok-sok gyakorlás, no meg persze egy halom szerencse is kell mindehhez.
A kicsi  H4, jelöltem is rajta a meredekséget ami zavar, ez inkább a és c hullámra jellemző, nem 1-2-3-ra. Ezért is kezdtem az ED verzió lehetőségét emlegetni, mert ott a belső szerkezetnek ez jobban megfelel.
Tanulásra szerintem használható a chart, a kérdés leginkább a iii és [iii] hullámok kijelölésében merül fel, ez a korábban ismertetett verzióm alternatívája.

EUR/USD napos chart (4H betéttel):



Bitcoin

A hetes támasz megfogta a kriptovaluta esését és jelentős emelkedés ment végbe az árfolyamban (az emelkedést jeleztem, a min. célzónákat szépen átlépte a piac). A jelenlegi helyzet kétesélyes. A felfelé kör még kinőheti magát impulzussá, ebben az esetben talán soha nem látott csúcsok következnek, ha a 8.000-et letöri, akkor nagy az esélye az összeomlásnak, erre utalhat majd az, ha a jelenleg elindult esés begyorsul, ha megfordul, akkor pedig az első lehetőségnek lesz nagyobb esélye. 13.000 szint momentumos átlépéséig a long verzióban nem gondolkoznék, shortot pedig 8.000 alatt nézegetném (de nem kereskedem a kriptokat).

BTC/USD napi chart:


Monday 19 February 2018

EUR/USD

Ma President Day van az USA-ban, ezért a piaci likviditás alacsonyabb lesz, mint a szokásos, elképzelhető, hogy inkább egy sávban fog mozogni az árfolyam. 

Az EURUSD vonatkozásában hasonló a chart, mint a forint dollár kereszt esetében, talán azzal a különbséggel, hogy ennél a keresztnél új csúcsra futott az árfolyam. A felfelé körben van egy hatalmas rántás egy hír hatására, ami a chart belső szerkezetének felismerését bizonytalanná teszi. A "right look" alapján nagyobb esélyt adom annak, hogy a felfelé kör nem az 5. hullám volt, hanem egy B, azaz újra visszanézhetünk az A hullám környékére (ezzel kapcsolatban azonban elvárásom az 1,235 alá zárás h1-n).

Hetes, ahogy az előző bejegyzés alatt kifejtettem arra utal, hogy bár még nincs készen a teljes impulzus, pár héten belül ez megtörténhet, ugyanakkor nem érdemes tetővadászatot tartani, mert a hullám bármikor megnyúlhat és létrejöhet egy nagyon erőteljes short kirázás.

EUR/USD napos chart:

Friday 16 February 2018

USD/HUF

A heti gyertya még nem zárt, de később nem lesz időm részletesen foglalkozni a kereszttel, ezért feltételezve, hogy a nap hátralévő részében jelentős változás nem áll be az árfolyamban, legalábbis olyan nem, ami érdemben befolyásolná a heti grafikont, leírom a chartról a véleményem.

A múlt heti erős fehér gyertya után (amit esetlegesen fordulós jelzésként is lehetett értékelni), a piac a héten azonnal visszavette az emelkedést egy piros gyertyával. Nincs follow through,  a bikák fordulós kísérlete elbukni látszik, a medvék üzletet láttak az árfolyamban és az első adandó alkalommal ráadtak a piacra és a gyenge bika kezek azonnali menekülésbe kezdtek. Ennyi a mese, amit a piacról ilyenkor mondani szoktak...

A forint (de akár az eurusd) hetes/havi chartjára ránézve jól látható, hogy impulzus halad délnek tavaly év eleje óta és az utolsó hullámfázisban tart. Az ezeken a szinteken meglévő támaszról megpattant a piac, de nem sikerült messzire jutnia. A hetes charton (jelöltem is) az utolsó hullámból (trendmozgató alakzat) még hiányzik a legutolsó, azaz 5. hullám. A felfelé kör a támaszról naposon jól láthatóan egy ZZ volt, ami lehet a teljes korrekció, de lehet annak A hulláma is. Mindkét esetben a legvalószínűbb kimenet, hogy új lowra fut a piac (5. hullám, vagy exp flat B hullám). Az új low ilyen szempontból reális várakozás. A devizapiac nagyon sokszor, erős támaszok, ellenállások esetén, dupla tetőt, dupla aljat formáz, természetesen ezt a lehetőséget nem lehet itt sem kizárni, azonban én is az új low pártján vagyok jelen esetben. Devizapiacokon a negyedik hullámok gyakran igen elnyúlnak időben, az 5/2 3 hétig tartott, a feltételezett 5/4 pedig 2 hétig. Jeffrrey Kennedy szerint (aki eddig nem olvasott tőle, annak javaslom tegye meg, a legjobb EWIs elemző) a korrekciók mindig lassabbak, mint ahogy elképzeljük őket, így a mostani lefelé kör esetén ezt tartsuk evidenciában. A low egyik lehetséges célpontja 243,8 környéke (heti charton történt a mérés!), napos charton történt mérés (feltételezve, hogy ez az 5 hullám és nem b) 242,4. USDHUF esetében mindkét érték hibahatáron belül van, azaz ebben a zónában érdemes gondolkodni (nem elfelejtve, hogy a lefelé még mindig lehet B hullám).

USD/HUF heti chart:


Senkinek nem akarok kereskedési tanácsot adni. Látom az olvasottságot és tapasztalatból tudom, hogy aki valamelyik irányba elkötelezett, az képes a legkisebb irányába szóló hírt (elemzést) túlértékelni, a veszélyeket pedig alulértékelni. Éppen ezért igyekszem a kereszt (eurusd is) kapcsolatában a hozzászólásaimat lecsökkenteni. Mindenki a saját maga által kidolgozott, ismert, tesztelt kereskedési rendszer alapján lépjen pozícióba, tegye ki a stopot(!!!) és döntsön, ne mások véleményére hallgatva, mert abban a pillanatban a tömeg részévé válik, érzelemorientált lesz és bekerül a vesztesek csapatába!
2018 (legalábbis jelentős része) nagy valószínűséggel a dollár erősödéséről fog szólni, nem kell elkapni a low-t, vagy a high-t, de érdemes lesz figyelni rá, mert a kamatokhoz képest jelentős hozama lehet egy jól elkapott befektetésnek, még abban az esetben is, ha csak korrekcióra fordul meg a tavalyi trend.

Thursday 8 February 2018

Bitcoin

Felrakom a a korábbi napos chartot. A belső szerkezet további esés irányába mutat inkább, de nem tudom kizárni más vizsgálati szempontok alapján, hogy itt volt az alj. Az emelkedés bekövetkezett, a minimálisan várt zónát elérte.

BTC/USD napi chart:


Wednesday 7 February 2018

EUR/USD - közvetítés

Nem tudom, hogy a piac mozgása mennyi időt hagy rá, de megpróbálkozom a régi közvetítés újbóli elővarázslásával m10-n.
A kék vonalak környékén lehet fordulatra számítani, a chart a korábbi bejegyzés m10-es chartja.


CET 10:41

Ha az esés kitart, akkor az elképzelést felül kell írnom.

CET 10:55

Kezd a kép shortossá válni, több tf (értsd m3-m10) a határon táncol (rsi bear ellenállás zónájában), gyorsan kell innen térben és időben fordulni az elképzelés támogatásához.

CET 11:22

Elértük az alsó zónát, közben m30 támaszhoz érkezett. Kicsit aggaszt magasabb tf-ken megjelenő erős fekete gyertya, de ezeken a tf-ken a gyertya zárások majd egy fél óra múlva következnek be, addig még sok minden történhet.


Ami zavar, hogy m3-n nem látszik a fordulatra utaló rsi érték.

CET 11:30

M3 short szignál, ráadásul triggerelt, de a trend késői fázisában már rossz a megtérülése. Ha délig nem jön meg a fordulatra utaló jel, akkor az elképzelésem a kukában landol, a piac nem igazolta vissza.

CET 11:38

M3 fordulós divergenciára van esély, miközben m1 végre megtámaszkodott a bull támasz zónán. Első remény a fordulatra, megerősítés nélkül. Ez még a fordulat nagyon korai fázisa.

CET 11:52

Nem él a fordulat lehetőségével, utolsó lehetőség 1,23335 környéke.

CET 12:08

Elindult valami felfelé (1,2337-ről), de ennek csak m30-n lehet majd értelmet adni, ott támaszra érkezett a piac. A lefelé kör lehet egy flat hullám, de a long gondolkodással óvatos vagyok, mert erőteljes volt a lefelé kör.


CET 12:50

M3-n volt egy long belépő, melyet az m10 is támogatott, ugyanakkor úgy tűnik csak a kontratrend céláráig ment, nincs meggyőző jel a fordulatra, esélyesebb, hogy egy korrekció a hulláma a ZZ, ami felment (ilyen kis tf-n nehéz eltalálni, hogy egy ZZ vagy egy 12 szituáció zajlik-e a charton, az esélyét ez utóbbinak sem tudom elvetni).

CET 13:18

A sejtés beigazolódott, ABC szerkezet, egy zig-zag ment felfelé, új low-n a piac. A lefelé lehet egy B hullám, ebben az esetben jó eséllyel az előző tetőig, vagy azt meghaladó C hullám indulhat hamarosan északnak. Minimális eséllyel ugyan, de az ABC felfelé kör egy teljes korrekciói is lehetett, de ebben az esetben egy impulzussá kell kinőnie magát a lefelé körnek (m3-n).


CET 13:24

A C hullám ilyen esetekben nagyon gyors szokott lenni, mivel egy medve csapdát épített a piac az új low-val és gyorsan kirázza a gyenge kezű shortosokat.

CET 13:37

Várakozás szerint erős is lett az m10 gyertya.

CET 13:58

Nem érte el a feltételezett a hullám tetejét, ebben az esetben ez lehet egy running flat formáció (exp flat is), ami a trend azaz az esés erejére utalhat. A lefelé kör vonatkozásában nem tudom elvetni az impulse lehetőségét sem (b hullám helyén), illetve a felfelé kör esetében azt, hogy csak a C első alhulláma készült el. Nagyobb tf-n a trend (esés) lassulása látszik, ami arra enged következtetni, hogy hamarosan egy nagyobb fordulat (korrekció vagy trendforduló következhet).

CET 14:16

Long jelzések, de hír jön 14:30-kor.

CET 14:50

Lehet egy ED alakul az alakzat lezárásaként vagy ez még a b hullám C alhulláma.

CET 15:34

Rossz tf-n vagyok egész nap, m15-m5 konstelláció működött eddig.... Esélyes egy nagyobb felfelé kör megindulása mostanság.

EUR/USD - D1-H4-m10

Nézzük meg a kereszt chartjait D1-H4 összeállításban.

EURUSD chart:


A chartokon jelöltem azt a szituációt, mely a problémát okozza. A nagyobb négyzetben, akár egy flat hullám is elbújhatott, azaz korrekciót látunk, melynek folytatása: a trend irányába történő visszatérés, impulzus északi irányba, új csúccsal. Amennyiben az nem flat, ez az elsődleges elképzelésem, hanem egy 5 hullám és egy impulzus lefelé (lehetséges A hullám, vagy annak 1. alhulláma), akkor a folytatásban jó eséllyel egy ZZ halad északnak és a jelölt (szaggatott vonal) környékéről délre fordulhat. A hezitációt a fehér téglalapban lévő alakzat okozza. Tudom, a hullámelmélet alapján szabálysértést követek el, de tapasztalat, hogy a nem egységes devizapiacon, brókerek által szolgáltatott chartokon 2 pip eltérés (alászúrás) még nem mérvadó, főleg nem egy 4H charton. Több tf-t is összevetve én azt az alakzatot impulzusnak értékelném a legszívesebben, mely jól illeszkedik a korábbi várakozásokhoz (megjegyzésekben írt felkör, h2-n), így erre tekintek elsődleges verzióként. (Figyelem!!! részvénypiacokon nem fogadok el ilyen lazítást). Amennyiben tévedek, akkor az emelkedés nem áll meg a jelzett szinten (vagy alatta), hanem további északi iránnyal új csúcsra megy a kereszt és a nagyobb képen a 3. hullám végét jelölheti ki.

Szakmailag a H1 alatti chartokon Elliott hullámelméletével történő elemzés sok kihívást jelent és a találati pontosság is sokkal kisebb, mint nagyobb tf-ken. Ennek ellenére megpróbálkozok egy m10-n történő előrejelzéssel. Amennyiben nem nyúlik meg az 5. hullám (a negyedik mehet az ábrán jelzett szintnél magasabbra, sőt igazából az a valószínűbb, de az 5. dupla alj is lehet, sőt a 10h hír csonkává is teheti), akkor nagyjából a berajzolt mozgás következhet be. Ezen a tf-n már a hírek jelentős mozgást hozhatna, így a szintek kérdésében folyamatos újra kalkuláció szükséges, ugyanakkor az irányok tekintetében reális a berajzolt mozgás.


EUR/USD m10 chart:


Amennyiben a ZZ c hullám ED lesz, akkor a felfelé körben a szaggatott vonal elérésének a valószínűsége csökken és nagyobb eséllyel valahol alatta fog megállni az emelkedés és fordul shortba a piac.

Tuesday 6 February 2018

Bitcoin - Emelkedés jön, de meddig?

Elérte a 6.000 usd környéki célárat az árfolyam, ahonnan egy felpattanásnak voltunk tanúi a mai nap. Az alakzatra ránézve (és a további esést vizionálva is) ideális zónának mutatkozik a korrekcióra a 8-9000 közötti tartomány (szűkítve 8000-8400). Elsődleges, minimális elvárásom ez a szint. Egy ekkora esés után nem tűnik jelentősnek, de a low-tól ez 30-40 % emelkedést jelent. Véleményem szerint jó pár nap oldalazás (elég széles a zóna) várható a következőkben (7-12 nap), melyek során az említett célár után, akár a 6000-es szint alá  is benézhet az árfolyam (de még mindig korrekcióban).

BTC/USD napos chart:



Link - február 5 megjegyzés, a hetes grafikonból számolt erős támaszról szól.

Bitcoin - senki nem mondhatja, hogy nem szóltunk előre!

Ez már igazi pánik! Nem kellett 24 óra az előző elemzésben említett következő célárig az árfolyam közel 25%-os eséssel elérte. Persze, aki karácsony környékén 20.000 USD környékén fektetett be, az lassan elvesztette a befektetése 70%-át. A furcsa csak az, hogy mennyire benne volt a chartban ez a jellegű mozgás (link, link2 ),  a parabola kialakulása már akkor látszott, amikor a brókerek október -november környékén még bőszen ajánlgatták befektetésnek a technológiai csodát. A lufi kipukkadt, az esés - egyelőre - gyorsul. Aki jelentős pénzeket tett a kriptovalutába az jó eséllyel elbúcsúzhat tőle, normális körülmények között a story, a hype már nem fogja a csillagokig repíteni az árfolyamot, de ez a borulás utat nyit a kritptovaluták mögött álló technológia fejlődése, valódi értékére való fókuszálás előtt. A technológiában van/lehet perspektíva, ez majd jövőben derül ki.

A másik oldalról közelítve a dolgot, a szemünk előtt játszódott le egy lufi kialakulása és kidurranása. Érdemes  a chartot Elliott-i oldalról is megnézni, mert tipikus karakterjegyeket hordoz. Parabolikus emelkedés, mely az 5. hullám drasztikus megnyúlását hozza (a 3. hullám is hasonlóan nyúlik, de az 5. látványosabb), majd a parabola törésével óriási esés következik be.

BTC/USD hetes chart:


Monday 5 February 2018

Bitcoin - ebből még nagyobb baj is lehet

Elérte a január 9-én jelzett szinteket az árfolyam (-40%, 8.000), de egyenlőre nem jelentkezik lassulás vagy fordulat jele a charton, ha nagyon hamar nem következik be fordulat, akkor a parabolikus emelkedés összeomlásáról és a mostaninál is sokkal mélyebb célárakról beszélhetünk (6.000; 4.000;2.000).

BTC/USD napos chart:

BTC/USD hetes chart:

A hetes kép tulajdonképpen jól mutatja a buborékok kipukkanásárakor jellemző szakadást, a 6.000 reális és talán optimista célár az árfolyamra jelen állapota szerint, pedig még ez is további 25% esést jelent az árfolyamban az eddig bekövetkezett cca. 50 % (elemzés óta, tetőtőtől cca. 60%) esés után.