Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Friday 3 January 2014

MTelekom 2014 - fordulat következik?

Kérésre megnéztem az MTelekom grafikonját, meglehetősen régen foglalkoztam vele, íme:

A havi charton (a nagy időtáv miatt logaritmikus skálát használok) csináltam egy lehetséges számozást. A papír tekintetében ezen a timeframen egyértelműen bear a piac. A feltételezett számozás egy ZZ-t mutat a korábbi '99-es csúcstól egy éles A hullám után, majd meglehetősen lassan mozgó, sávozásnak látszó B hullám (hsz?) futhatott le 2007-ig, ezután feltételezés szerint elindult a C hullám. (impulse hullámmal nem számolnék, ebből a korrekciós csatornából való kitörés nulla alatti árfolyamot mutatna). Jól látható, hogy a trendirányba a fekete gyertyák mérete sokkal nagyobb, mint amit a trenddel szemben mutatni tudott a piac. Ez alól kivétel csak az a rövid 2008-2009 közötti időszak, amit jelöltem is az ábrán. Feltételezésem szerint ott korrekció zajlott, mely C/2-nek feleltethető meg. A lokális alj 270 környékén pont fibo 161,8 - nál van, ami ideális 3. hullám végpont lehet. RSI értéke is nagyon alacsony ezen a ponton, ami alátámasztja a feltételezést. Havi charton az elmúlt két hónap hozott egy fordulós gyertyajelzést, melyben a forgalom is magas volt.
Amennyiben valóban fordulatról beszélhetünk, akkor a korábbi esés 23-38%-át veheti vissza a piac, nagy eséllyel egy oldalazó flat, vagy háromszög formájában (megérzésre itt a háromszögnek nagyobb esélyt adnék most). Nehéz jelenleg ezen a tf-n pontos kalkulációt mondani a korrekcióra, de egy 30%-os emelkedés simán szóba jöhet ebben az évben a jelenlegi árfolyamra vetítve.

MTelekom havi chart:


Heti charton valóban látszik egy fordulós jelzés és fordulatra utaló alakzat, ami naposon szépen számozható is. Jelenleg egy negyedik hullám fut (3/4?), melyből további észak várható.

MTelekom heti chart:


MTelekom napi chart:


A napi charton jelöltem egy lehetséges célzónát, mely a harmadik hullám egyik végpontja lehet.

USD - gyors

A 15' charton a gyertyák nem utalnak fordulatra, nagyon kicsi az esélye, hogy itt a tető, lehet ebből még valamennyi emelkedés, ami látható az negyedik hullám karakterjegy!

USD/HUF 15' chart:


Öveket becsatolni! - Bux - 2014 várakozás

A hétvégén egy kisebb kitekintést tervezek a piacok vonatkozásában a 2014-es évre, íme a Bux 2014-re vonatkozó - meglehetősen pesszimista - várakozásom.  (megj.: Az nagyobb tf-s elemzések, melyek hosszútávra szólnak a bal oldali oldalsávban 2014 alatt lesznek elérhetőek! )

Ismét magunk mögött tudunk egy évet, érdemes kitekintést tenni a következőre. Az elmúlt rövid időszakban sok véleményt láttam, fundamentalista és technikai oldalról is, nincs egységes álláspont, van aki további rallyt, van aki medve piacot, néhányan összeomlást látnak előre, de a piac működésének ez természetes velejárója, ezért és így működik. A következőkben a Buxra vonatkozó gondolataimat foglalom össze.

Tudjátok, hogy az elmúlt évekre, a 2008-as összeomlás óta tartó emelkedésre, elliotti szemmel a részvénypiacokon egy Ciklus szintű bear piaci rallyként tekintek. Elsődleges verzióban a 2008 óta tartó mozgás a Ciklus szintű B hullám, mely magába hordozza a B hullámok tipikus karakterjegyeit, annak szeszélyességét, kiszámíthatatlanságát, változatosságát és kisebb valószínűséggel előrejelezhetőségét, ami Elliott elmélete alapján készített elemzésekben sok melléfogással járhat. Miért írtam ezt most le? Azért, mert a 2014-es évben a Ciklus szintű C hullám megjelenésére számítok a nemzetközi piacokon.

2008-ban megtanultuk, hogy a pénzügyi rendszer is része a globalizált világnak, nem tudunk elzárkózni a világ valamely pontján kitörő válságtól, az előbb, vagy utóbb begyűrűzik hozzánk is melytől elzárkózni nem lehet, most sem fogunk kimaradni belőle.

A grafikonokban - véleményem szerint - benne van egy újabb krízis lehetősége,  tudom ez a kijelentésem erős, azonban technikai oldalról több tény is  alátámasztja.

Éves kitekintésről beszélve érdemes nagyobb timeframet választani a szemlélődésre, a bux estében a hetes chart az, ami leginkább befolyásolta a véleményemet. A grafikonon látható egy háromszög, vagy egy arra nagyon hasonlító szerkezet. Tapasztalatból tudom, hogy sok olyan alakzat, kombináció van, amely először éknek, vagy háromszögnek látszik és csak az idő előrehaladásával dönthető el egyértelműen, hogy háromszöget, éket láttunk-e, vagy valami mást. A háromszög illeszthető elliotti kontextusba, az indikátorok alátámasztják a háromszög lehetőségét, ezért annak valószínűségét 70-80%-osra teszem.

Bux heti chart:

A háromszögek  utolsó hullámának esetében egy nagyobb forgalommal megvalósuló kitörés, vagy kitörési kísérlet szokott bekövetkezni (nem feltétel!), ami az MACD histogram képén is megjelenik. Ezt egyelőre nem látom, azaz benne lehet a pakliban egy rövid rally az év elején.

Az MACD-n 2011 szeptemberét követő emelkedésében jól látható a nulla körüli oszcillálás, ami korrekcióra, az indikátor képe pedig a háromszög lehetőségére is utal. A másik itt a blogon gyakran használt indikátor, az RSI (14,9) képe szintén elliotti értelemben korrekcióra utal, sőt 40-60 közötti értéke, a korrekció mellett, szintén a háromszög lehetőségét támasztja alá.

A kérdés továbbra is az, hogy vajon lesz-e még egy felfelé kör kisebb timeframen? Nem tudom határozottan letenni a voksom. Jelöltem a háromszögekből való kitörés ideális helyét a grafikonon. Heti chartot nézve ez cca. 16 hét széles terület, melyből cca. 6 letelt. Ebbe az időszakba még belefér egy bullish fellángolás, majd a háromszög alsó befogója alá esés, gyors mozgással, a másik lehetőség, hogy kész a háromszög,  csupán a háromszögből való letörés visszatesztjére lehet majd számítani.

A charton látható, hogy impulse számozás is szerepel az ábrán, ami egy running flat C/ED elképzelésének a része. Amennyiben az alakzat egy ending diagonal, akkor hasonló minimum várakozást tudok megfogalmazni, mint amit a háromszög estében teszek. Amennyiben szükséges lesz, később részletesen kifejtem, jelenleg a háromszögnek adom a nagyobb esélyt.

Aki eddig unalmasnak találta a bejegyzést, most biztosan felkapja a fejét. A háromszögből való letörés egy thrustot fog eredményezni.  Mi ez? Gyakorlatban az alakzatból következően egy "flash crash", ami a bux értékét hirtelen nagyjából 5.000 ponttal viheti majd lejjebb (az alakzatban lehetőségként benne lévő 8.000-12.000 pont hosszabb távon bekövetkező esés lehetősége, melyről egyelőre nem is szeretnék szót ejteni, mert az 5.000 pont is nagyon sok). Nem szeretem a prófétákat, azokat, akik valamiféle apokaliptikus eseményeket jósolnak előre, márpedig ez véleményem szerint is az. Ugyanakkor amennyiben az ábrán látható alakzat, valóban háromszög, akkor kétség nem lehet Elliott elmélete, de a hagyományos TA szerint is ez fog bekövetkezni. Utoljára nagyobb timeframen 2011 augusztusában fedeztem fel ilyen alakzatot, akkor napos charton volt előrelátható a 2.000 pontos esés, mely szeptemberben be is következett. Nem állítom, hogy azért, mert a múltban egyszer igazam volt, ezért a jövőben is mindig az lesz, ugyanakkor érdemesnek tartom ezt a lehetőséget is fejben tartani, felkészülni erre a váratlan eseményre.

Az elmúlt években Elliott rendszerének tanulmányozása, az elkészített elemzések, a várakozások elmaradása, vagy éppen beteljesülése megtanított arra, hogy Elliott elmélete a tőzsdei mozgások lehetséges variációit mutatja, melyek néha ugyanabba, néha pedig ellentétes irányba mutatnak. A lehetséges "összeomlásra", mint egy lehetőségre tekintek, a grafikonon ott a lehetőség, ha bekövetkezik nem fog meglepetés érni.

Tudom elég nagy felelősség egy ilyen "jövendölés" leírása, publikálása. Technikai oldalról ez egy nagyon is reális szcenárió, azt pedig, hogy valóban bekövetkezik-e vagy sem  a piac fogja majd eldönteni, 2014-ben.

Bitcoin - gyors

Az új tető megvan, várakozások szerint.

BTC/USD órás chart:


Kapcsolódó elemzés: Link

USD/HUF - 15' reggeli gyors

Éjszaka 15' charton lejött az elsődleges célzónához a piac. 217,75 körül volt az alj. Innen esélyes, hogy új lokális csúcsra megy 219 felett, a  tegnap írt 219,5 környéke ideális is lehet, majd ismét vissza 217,75 környékére, illetve nagy eséllyel pár tickkel alá. Onnan az út ismét észak, véleményem szerint 220 környékére. 

Vegyétek figyelembe, hogy 15' charton egy ilyen előrejelzésben sok a bizonytalanság! Ez egy nagyon esélyes verzió, de más mozgást sem lehet kizárni. Exp. flat korrekciót feltételezek, melyre nagy az esély, hiszen három hullámban jött le az eggyel kisebb negyedik hullám zónájáig, erős magasabb tf támogatottság mellett. Három hullám korrekciót jelez (flat v. hsz), ebből a számomra legszimpatikusabb verziót írtam most le, az exp. flat egy lehetséges mozgását.

Amire érdemes most figyelni, hogy az aljtól impulse hullám indul-e északnak, ha igen, akkor 5-3-5 hullámos szerkezetre (ZZ) vagy 5-3-5-3-5-3-5 (dZZ) szerkezetre lehet felfelé számítani a nap elején (219,5 környékére, de ez csak tapasztalati becslés!).

USD/HUF 15' chart:


A nagyobb elemzés linkje tegnap estéről: Link

Thursday 2 January 2014

Bitcoin

A virtuális deviza a mélypontot követően ismét "szárnyal" értéke két héttel ezelőtti majd kétszerese, 454 dolláros mélypont után gyorsan 900 dollár közelébe jutott. Az ábrán kirajzolódik egy ék, mely vagy egy ritka 1-2-1-2-1-2 sorozat és a jövő héten elszáll az árfolyam, vagy egy leading diagonál és A hullám pozíciójában foglal helyet. Meglátjuk. A mozgásban nincs semmi meglepő, éles és széles mozgások várhatóak továbbra is. Nagyon hamar, akár 30%-os esést is produkálhat.  Nagyobb kontextus: Link

BTC/USD napos chart:


Órás timeframen egy impulse megy északnak, azaz a jelenlegi lokális csúcsnál - bear verzióban is - lesz magasabb lokális tető.


BTC/USD órás chart:


USD/HUF

Az ünnepek alatti lassú lecsorgás után, mely beszűkült forgalommal járt együtt, a dollár az év első kereskedési napján komoly erősödést produkált a forinttal szemben. 

Az USD/HUF vonatkozásában egy exp. flat korrekcióra számítottam, ami láthatóan nem állta meg a helyét. Bár később  óráson az előrejelzett (213,9) szint környékén fordult a piac (a hatalmas spike-ot nem számítva, amit lehet az alacsony forgalommal is magyarázni), a mély korrekció (?!) meglepett. 

A mai kép alapján - egyelőre - azt gondolom, hogy a dollár esetében a trend észak, azaz további dollár erősödés várható. A lecsorgás egy dZZ lehetett, mint a kombináció utolsó része. MA9 felett az órás RSI által produkált horog délutánra meghozta az emelkedést  (azaz órás irány észak!).

5H charton a legszélsőségesebben meghúzott korrekciós csatornatetőt is átszakította a piac, amiből a hatalmas trendgyertya mellett impulse hullámra következtethetünk, azaz további dollár erősödést támogat az órás feletti timeframe.

USD/HUF 5H chart:


Az emelkedést a bull ellenállás zónája fogta meg, véleményem szerint egy 4. hullám indult el. Ennek várható célzónáját - elsődleges - 217,80 környékére teszem (másodlagos 216.5 környéke). 

Délután már említettem, hogy a stooq vonalgrafikonján olyan a helyzet, mintha 1-2-1-2 sorozattal állnák szembe, azóta eltelt időszak ezt megerősíteni látszik, szerintem 3/4 indulhatott délnek 219-ről.


Nem használok most professzionális chartot - az újratelepítéssel még nem jutottam el odáig - valószínűnek tartom, hogy a fent jelzett célzónában történő fordulat után 220-ig megy el a piac (elsődleges célzóna -3/5).

Mostanában ritkán számozom be a chartokat, a szemem már automatikusan rááll, időben sokat jelent nekem, ugyanakkor sokakat zavarhat ez, szóljatok ha nem világos valami!

Tuesday 31 December 2013

Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok! 

Menjen a tőzsde mindig abba az irányba, amerre álltok! :)

Monday 30 December 2013

Bitcoin - 2014

Hónapok óta előkelő helyen szerepelnek a Bitcoinnal kapcsolatos hírek a sajtóban, előbb az értékének hirtelen emelkedése, ebből adódóan a milliomossá váló befektetők, majd az árfolyam hirtelen zuhanása. November elején írtam, hogy tipikus mozgást ír le a dollár kereszttel az árfolyama és az ott megjósolt 50%-os esést a csúcstól (62% lett) szépen hozta is a virtuális deviza, időben is követve a várakozást, azaz a várt esés néhány héten belül bekövetkezett.

A chart figyelésén kívül nem foglalkozom mélyebben a Bitcoinnal, egyelőre nem nagyon hiszek benne, de azt nem zárom ki, hogy a jövőben ténylegesen elindul hódító útjára, egyelőre semleges vagyok irányába. Mindemellett a chartja nagyon tetszik.

Naposon a zuhanást követően korrekciós csatornába mozog északnak, ami arra utal, hogy az esés nem ért véget. (Hacsak nem kis 1-2-1-2 szituáció formálódik!)

BTC/USD daily chart:


Az ábrán a tapasztalt szem felfedezheti, hogy az esés akár egy impulse hullám is lehetett, ahol az 5. hullám megnyúlt és pontosan megfelel a 3. hullámnak, a második hullám pedig magas- 100%-os retrace - szintet ért el.

BTC/USD daily chart:


A megnyúlt 5. hullám (felfelé) miatt, azonban nem vagyok elég magabiztos ahhoz, hogy egyértelműen kijelentsem, hogy lefelé 5 hullám jött, a második hullám pedig nem egy csonka 5. a valóságban. Egyfelől az investing chartja átlagértékekkel dolgozik, másfelől az éles emelkedés miatt a belső szerkezetek nem látszanak elég világosan. Ezért alternatívaként érdemes figyelni arra, hogy egy Intermediate szintű 1-2 hullámot láttunk és a következő - 2014-es - évben egy harmadik hullám indul északnak.

Aki kereskedésre adja a fejét, az sokat kereshet a virtuális devizával, ha kiderül, hogy Intermediate 3. hullám tart északnak, akkor a Bitcoin árfolyama gond nélkül 1.600 fölé érhet a következő évben.

Én a kivárást javaslom, a hetes ábra nem mutat fordulóra, a napos RSI is a bear zónát kóstolgatja, ezen a timeframen sincs fordulós jelzés, meg kell várni a jó belépőket. Két irányba mutat most a piac, várni kell még egyértelművé válik a döntés.

BTC/USD weekly chart:



Tuesday 24 December 2013

Érdekes blog

Találtam egy blogot, szerintem sokakat érdekelhet. Furcsa érzésem volt a blogot olvasva, az ábrákat nézve. Jó elemző lesz a blog gazdája, ha már most nem az. :) Jó gondolkozás, az ábrák szerkezete, szerkesztése  a gondolkodásmód, magamra emlékeztetett  :).  Furcsa érzés volt, de majd eldöntitek, hogy miért volt ilyen érzésem :).

Sunday 22 December 2013

Ünnep

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Nektek!

Ad :)

Wednesday 18 December 2013

Bitcoin

Anno írtam:

"2013. november 9., szombat


Bitcoin

Nem rendelkezek charttal a virtuális pénz vonatkozásában, de olvastam egy cikket, amibe csatolva volt egy chart (link). Elliott elmélete alapján tudjuk, hogy ilyen erős elmozdulás  impulse hullámot jelent, azon belül is a részvénypiacokon általában a 3/3. A chartot megnézve és a cikkbe beleolvasva eszembe jutatta a commodities piacokat, melyre az a jellemző, hogy az 5. hullám nagyon meg tud nyúlni, ilyen esetekben kezdenek a tömegek (hozzánemértő emberek), a storyt vásárlók megjelenni, lásd olaj vagy arany alapú temékek az elmúlt években. Ráadásul volt egy komoly visszaesés néhány hete, ami ilyen esetekben, akár egy negyedik hullámot is jelenthet. Kialakult a parabola kép is, ami szintén ezekre a piacokra jellemző az utolsó hullám esetén. Szóvel nem elemeztem, de nem lepődnék meg, ha egy kés megbökné a bitcoin árfolyamát néhány héten belül, akár 50%-os esést produkálva."
Találtam Bitcoin chartot az investing.comon, ami szörnyű, az esés egy ZZ-nek néz ki,  még a végén további száguldás lesz?

BTC/USD napi chart:



Wednesday 11 December 2013

Dow- havi

Érdekesség a dow havi chartján, sajnos nem tudtam log skálát beállítani, pedig ezen az időtávon lehet jobb lenne.


Tuesday 10 December 2013

USD/HUF

Dollár elérte a célzónát, ma új mélypont. A korábbi, feltételezett A hullám alá, ezzel a min. elvárás teljesült. Délután írtam, hogy óráson fordulós jelzés alakul, azóta eltelt egy kis idő és eggyel nagyobb tf-n (azért eggyel nagyobb, mert a kereskedési rendszeremben ez az órás párja, a párok 3-4 szeres időtávval kisérik egymást) is forduló látszik, egyelőre nem tudom meddig fog eljutni, itt még áll az a lehetőség, hogy egy méretesebb negyedik c hulláma fut északra és 220-221 körül újra délnek fordul az 5. hullámra, főleg azért, mert 220-ról az esés elég furcsa szerkezetet mutatot.
Nem számozom be az ábrát, mert nagyon sok idő, a lényeg, impulse ment felfelé az aljtól, majd egy exp. flat korrekció fut, ideális zóna 38%-as fibo, az a hullám szintje alá egy kicsivel (218,60 környéke).

USD/HUF 4H chart:

Monday 9 December 2013

Last wave standing ...

2012. április 30-án írtam a következő sorokat:

"Szerintem elérkezett az idő, a hosszútávú long pozíciók csökkentésérestoppok szorosra húzására. Ez nem short és nem azonnali zárásra való felszólítás, csak egy gondolat, hogy fel kell készülni arra, hogy lefordulnak a piacok, egy hosszabb bear szakaszra. Nem kell itt armageddonban gondolkozni, egyenlőre, csupán az óvatosság elve alapján készülni kell a zsákban lévő profit megvédésére, a veszteség elkerülésére.

Azt hiszem nem írtam ki még ilyet, bár több eset is volt, amikor kinézett egy nagy lefordulás, most azonban nagyon reális esélyét látom, kellene még egy kör felfelé, néhány piac, termék vonatkozásában, de közel vagyunk nagy tf-n a kész szerkezetekhez.

Gondolkozz és legyél felkészült minden irányra, csak magadra hallgass, ne másra, ha a pénzedről van szó!"

A fenti felhívás a következők miatt következett be. Egy feltételezett ED, melynek utolsó hulláma után komoly letörésre lehet számítani. A bizonytalansági faktor, ami azóta is megvan, hogy valóban az utolsó felfelé hullám futott-e le, vagy sem. Tekintve, hogy az akkor felrakott képek törlődtek, előkerestem a gépről az aznapi hetes ábrát.

OTP hetes chart, 2013. május 2.:


Sokat kaptam, még napokig felfelé ment a piac, a várt csúcs (5.200 helyett, még magasabbra) fölé is. Ez egy ED esetében természetes. Nem megyek bele anno leírtam mindent. Miért jöttem ezzel elő?

Azért, mert egy újabb figyelmeztetéssel szeretnék élni. Nem érdekel, ha napokig felfelé fog menni a piac, nem érdekelnek az ellenvélemények, nem vitatkozni akarok, csupán azoknak jelezni, akik elgondolkodnak néhány sor elolvasása után és megteszik azt, hogy jobban odafigyelnek a meglévő long pozicióik védelmére. Ahogy ezt tették április-május esetében is. (20-30%-kal alacsonyabban van most a piac, mint anno a csúcs.)

Hetek óta, csöndben figyelem a piacokat, nézem az alternatív lehetőségeket, összeállt a kép. A piaci mozgások összeérnek, hamarosan. Néhány utalással már éltem az elmúlt hetekben (Krampusz rally néven), amiben arra akartam utalni, hogy december elejére a piacok elérhetik a csúcsaikat. De nézzük, hogy áll most a kép:

USD/HUF

Egy hullám délnek - ha a mai mélyponttal nem volt meg - az ideális árakat a fibo szintek szerint jelöltem, nem akarok dönteni, hogy melyik lehet az, 215 alá már nem várnám. Az elmúlt időszakban a devizák korábban fordultak, ha most is így van, akkor 1-2 héttel korábban elindulnak majd északra a forinttal szemben.


Bux

Régóta figyelem a buxnál a hsz lehetőségét. Kontextusba illeszthető, bár nem örülök neki, hogy ciklus szinten csinál egy ED-t.  A két lehetőséget felrajzoltam, vagy van még egy hullám, vagy nincs.


Amennyiben valóban hsz-ről van szó, akkor itt egy thrust-ot fogunk látni, néhány ezer pont szabadesést! Mennyire gondolok? Összeségében cca.10.000 pont lehet, de ami hirtelen fog bekövetkezni az cca. 5.000 pont. 

Hasonló alakzat látható a MOL esetében, ezért ezt nem teszem fel.

A Dow vonatkozásában továbbra sem tudom eldönteni, lesz-e még felfelé egy hullám, vagy sem. Ma csatoltam két ábrát, mindkettő szerint lesz még egy kör felfelé, azaz egy hullám, maximum egy hullám (figyelem, nagyobb tf-ről beszélek)!

OTP

Csúnyán néz ki a bankpapír, a bear verzió szerinti célzónából délre fordult naposon.


Besült a havi bullish sling, rossz ómen! Ráadásul MA9 alatt kupak, még nincs kész, de ez nagyon rosszul fest.


A hetes chartról a portfólió elemzése alá beírtam a véleményem, nem fejtem ki újra. Annyit teszek csak hozzá, hogy bekaríkáztam egy erős hetes bearish jelzést.

 
Az április elemzés szerint, ha az OTP grafikonján ED látható, akkor december-januárra a papír 3000 alá megy, meglátjuk.

Összefoglalva, lassan itt az idő, a medve nem alszik idén téli álmont és hamarosan előjöhet a barlangjából. Természetesen ez nem jelent azonnali shortolást. Jön az év vége, jövő héttől belassulnak a piacok, meg kell várni a bizonyosságot és ott kell lenni, amikor a piac megmutatja magát. 

Természetesen ez is csak egy vélemény! Mindenki saját belátása szerint cselekedjen! A saját döntéséért mindenki saját maga felelős!

Akár napokig mehetnek még felfelé a piacok, sőt a lassulás miatt pár hét is lehet, a piacok között az együtállás majd a harmadik hullám idején következik be, azaz lehet nem egyidőben látjuk meg a lefordulást.

Fundamentalista adalék:

Nem tudom hányan ismerik a 401(k) néven ismert nyugdíj metódust. A lényeg, a baby boom generáció az USA-ban 2014-től kezd nyugdíjba vonulni. A nyugdíj megtakarításaikat a tőzsdén helyezték el, a portfóliót a nyugdíjba vonulás során azonnal értékesítik (adófizetési kötelezettség keletkezik a vonatkozó törvények szerint). Ha eladói nyomás van, akkor az árak lefelé mennek.
Magyarország tekintetében a véleményem változatlan, a jelenlegi gazdaságpolitika egy csődtömeg, olyan stuktúra épült ki, mely egy meggyengült nemzetközi hangulatban komoly problémát fog okozni, egy válságnál akár tragédiát, lehet ez utóbbira kell felkészülni.


Stop legyen veletek!!!

USD/HUF

Maradt a csatornában.


A történelem ismétli önmagát ? Fraktál szerkezetek a mostani emelkedés és az 1929-es emelkedés között

Csak linkeket csatolok be, mert engedélyt nem kértem a cikkek szerzőitől. (köszi fiúk a pm-et!)

http://www.zerohedge.com/news/2013-12-07/ghost-1929-re-appears-pay-attention-signals

http://time-price-research-astrofin.blogspot.co.uk/2013/12/djia-2013-2014-vs-1929.html

...és egy érdekesség hozzá, ami én nézek Dow naposon, néhány nappal korábbi ábra, de a bejelölt rész más vonatkozásban is érdekes, látja valaki a hasonlóságot? :):


Amit ennyien várnak, az ált. nem így szokott bekövetkezni,de nem tudom mennyien figyelik ezeket a hasonlóságokat, nem zárom ki, hogy kész vagyunk és nincs több felfelé kör, de azt sem, hogy igen.

Monday 2 December 2013

OTP - napos

A bearish verzió szerinti célzóna alján a piac.

OTP napos chart:




USD/HUF

A mai nap után a bull verzió mellett tehette le a piac a voksát, azaz a 218,60 környéki mélypont már a c hullám volt, nagyon úgy néz ki impulse indult felfelé. Nagyon elképzelhetőnek tartom, hogy 1-2-1-2 szerkezet készül és nagyon eldurran majd a piac északnak. A piaci összhang alakul! Vége lehet a ciklus szintű bear piaci rallynak (aki nem érti kérem kérdezzen, mert kisebb tf-n ez bull piac volt, vagy még az is).

USD/HUF napi chart:


Elővettem egy másik chartot. Nem tudom még teljes bizonyossággal kizárni, hogy a felfelé kör egy b hullám, még akkor is, ha a fenti ábrán impulsenak néz ki. Erőteljesebb kitörés kell, mert anélkül visszamehet 218 környékére.

USD/HUF napi chart:


Sunday 1 December 2013

Csatolt képek a megjegyzésekben

Itt a kód:


<a href="URL of target site">anchor text</a>

ahol az idézőjelek közé megy a kép url címe, 'http://'-rel együtt, az 'anchor text' helyére a szabadon választott kép címe kerülhet.

Thursday 28 November 2013

Több bejegyzést is tettem ma, nézzétek végig!

OTP - Portfolio videó

Tegnap a portfólió feltett egy videót az OTP-ről (itt elérhető: Link). Leírtam a kockázatokat a bejegyzésekben, csatolom:

"Távol álljon tőlem, hogy a technikai elemzést megkifogásoljam, szeretném ugyanakkor a chartról technikai szemmel a másik oldalt, a longosokat veszélyeztető szituációra felhívni a figyelmet.

Tapasztalatom szerint ekkora időtávon 4,5 év (2009 eleje - 2013 vége) heti charton érdemes a logaritmikus skálát használni a trendvonalak meghatározásánál. Ebben az esetben az OTP árfolyama már a trendvonal alatt van, a hó eleji megugrás ugyan a trendvonal fölé tudta vinni a papírt, de nem tudott felette maradni, ez ezen a timeframe-n, illetve a fordulós hetes gyertya alakzatot is figyelembe véve, inkább a short irányába mutat. Amennyiben a 2012.07.27-nél lévő csúcsból húzzuk meg a trendvonalat, akkor a felszúrás épp a trendvonal alját érintette meg, majd lefordult. (Jeffrey Kennedy módszere alapján lehetséges innen indítani a trendvonalat, szemben a hagyományos TA értelmezéssel)

A nagyobb timeframeken (havi, heti) a piacot sokkal inkább semlegesnek tartom, shortos beütéssel, mint longnak, erre utal az RSI (normál beállítás 14;9) 50 alatti értéke (az utolsó gyertya értéke még befolyásolhatja ezt), éppen ezért én csak azt állítom nincs egyértelmű vételi uralom a parketten nagyobb timeframen.

Havi charton van egy általam csak "kvázi" bullish slingshot alakzat, de ez jelen pillanatban besülni látszik, ami szintén ellentétes irányba mutatja a nagyobb erőt. 

Kisebb tf-n az ék alakzat lehetőségét magam is reálisnak tartom (vagy a tegnapi mélypont, vagy a következő után), rövidebb távon valóban van/lehet vételi lehetőség a papírban, hosszabb távon azonban óvatos vagyok, több index is reális fordulós szint előtt áll (pl.: SP, DAX, DOW), ezért érdemes az apróbb jelekre figyelni, vagy váni 3-4 hetet.

A leginkább bull verzióm szerint 5400 lehet egy hirtelen jött komoly emelkedés célárzónája (2014 eleje), de erre jelenleg nagyon kicsi esélyt adok, 4800 eléréséig nem is gondolkozom benne. 

Stop legyen veletek!"

Csatolom a logaritmikus chartot:


Az említett másik csatorna alj:



OTP - havi

A havi charton jelzett kvázi bullish slinghot erőteljesen besülni látszik, ez pedig Cimballi féle antiszignállal ér fel (nem fejtem ki). Holnap vége a hónapnak, ha nem száguldozik pénteken, drasztikusan, akkor a long verzióknak az esélye erőteljesen csökken. Sőt, MA9 alatt ott egy  horog, ó ó, érdemes figyelni!

OTP havi chart:





OTP - napos - órás

A bear szerinti célzóna elérését a mai nap megerősítette. A felfelé menetel ereje optimizmussal töltheti el a long várókat, ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy a karakter tekintetében C hullám is szokott ennyire energikus lenni.

OTP napos chart:


Kisebb tf-n a felfelé menetelt csak kisebb korrekciók követik, erő van a felfelé menetelben. Továbbra sem tudom biztosan azt eldönteni, hogy ED volt, vagy exp. flat b hullám, végeredmény most mindegy, mert running kivételével mindkettő esetében elvárás a korábbi csúcs elérése és meghaladása (4540 környéki csúcsra gondolok). A flat verzió hátránya kereskedési szempontból, hogy akár nagyon gyorsan fordulhat a piac. Az ED ellen mutató ok, hogy eddig ED után a kiindulást mindig a harmadik hullám érte el, most, a mai oldalazás miatt szerintem nem reális.

OTP órás chart:


Tuesday 26 November 2013

OTP

Erre az ékre gondoltam.


Dax

Nem írok sokat. Exp. flat lehetséges célára között szerepel a hullámra vetített 127,2 v. 138, 2 fibo színt. Dax közel áll hozzá, sőt, az első szintet elérte!

Dax havi chart:


Óráson, adott tf-n egy utolsó előtti hullámkép, érik a Krampusz rally :)


Monday 25 November 2013

USD/HUF

Egy lehetséges számozás, mely szerint b hullám ment fel, majd most c jön lefelé a jelzett célzónába. 217 környéke esélyes.

USD/HUF 8H:


Sunday 24 November 2013

Dow - havi

2012. augusztusi ábrát találtam, az eredetit nem találtam meg, az valamikor hónapokkal korábban készülhetett.


Ami miatt elővettem, hogy az akkor kijelölt komplex célzóna egyik célárához ért a piac. A nagy kérdés a spike megítélése miatt van csak bennem, íme:



OTP - órás

Egy rövidtávú lehetséges célzóna, feltéve, hogy nem lesz running flat.

OTP órás chart:


Monday 18 November 2013

Friday 15 November 2013

OTP - 10'

Nem írok sokat, esélyes a felkör a képen látható fibo szintekig (61-78-100).

OTP 10' chart:

A korábbi órás chart:


Vigyázat!!! Most nem néztem az időhiány miatt a lefordulás lehetőségét, csak a felfelé irány célszámat, konzervatívan! Stop legyen veletek!

Tuesday 12 November 2013

USD/HUF napos

A képen bekereteztem egy szakasz, számozás nélkül. Ezt az alakzatot szoktuk szögesdrótnak nevezni, utolsó előtti hullámképe ilyen. Nem tudom mi a célja, első ránézésre 224-226 között várnám elakadni.


OTP - napos

A napos ábrán van egy kvázi bullish slingshot (kvázi, mert az rsi cca. 0,8 pont különbséget mutat), ennek ellenére szokta hozni a várakozásokat, persze ehhez kell még a mai nap (és talán a holnapi). Óráson van egy divergencia is, igaz alacsonyan, hogy higgyek benne. Raktam fel egy lehetséges célzónát, sok minden mutat oda, hogy elére ebben, vagy a következő felkörben a piac...

OTP napi chart:


OTP órás chart:


A heti chart még mindig bullish, igaz nincs vége a hétnek..

OTP heti chart:


A második emelkedés 78-as fibójához ment a piac, ebben az esetben mindig megszólal bennem a vészcsengő, hogy vigyázzak, mert OTP esetében nem szabad több szinten impulsban gondolkodni, hsz, x, ED, LD, esetleg ZZ sokkal jobb megoldás magasabb tf-n.

Monday 11 November 2013

USD/HUF

A dollár órás ábráján egy ED látszik kialakulni 5. hullámban. Utána a piac, min. az ED kiindulási pontjára, vagy azon túlra fog menni. Ebből adódóan 218,62 környékére min. visszamegy. Figyelem 5 hullám után nem kifizetendő új low-t várni!

USD/HUF órás chart:


Érdemes megvárni a kialakulást, ED 3. hullám sokszor dzz, ez még nincs készen!