Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Saturday 17 September 2011

A blogról

Az elmúlt időszakban megnőtt a blog olvasóinak száma, ami miatt úgy gondolom, hogy néhány dolgot érdemes elővenni és megosztani az újonnan jöttekkel is.

A blog lassan egy éves múltra tekint vissza, létrejötte azt a célt szolgálta, hogy Elliott elveire épülő, a magyar piac -elsősorban bux index - alakulására vonatkozó elképzelések online fóruma legyen. Ugyanakkor az elemzések megjelenése mellett/felett a legfontosabb cél a TANULÁS. 

Számomra is ez az elsődleges cél. Mit jelent ez nekem: motivációt kapok Tőletek, amikor dicsértek egy-egy jó elemzés kapcsán és megjelenik bennem egy erős bizonyítási kényszer, amikor nagyon mellé megy az elemzés, motivál, hogy még többet tanuljak, javítsak az elemzési technikámon. Őszintén szólva én sokat tanultam az elmúlt időszakban, de azt gondolom, hogy ez a tanulás nem csak rám vonatkozik, hanem a blog rendszeres olvasóira és főként a megjegyzésben rendszeresen kommentelőkre is. Látványos fejlődésen mentek ők is keresztül. Sokat gondolkoztam, hogy megemlítsek e valakit név szerint, hiszen sokak tanultak az indulás óta, fejlődtek.  Végül  úgy döntöttem, hogy egy valakit pozitív példaként  állítok elétek, megérdemli a dicséretet. Charlie volt az, aki szerintem óriási energiákat tett bele a rendszer megismerésébe és látványos fejlődésen ment keresztül néhány hét alatt. Számomra ő az elsődleges bizonyítéka annak, hogy gyorsan elsajátítható a rendszer, ha az ember energiákat tesz bele, komolyan gondolja, van bátorsága kiállni a nyilvánosság elé, valamint, ami még fontos mer kérdezni. Biztatni szeretnék mindenkit, hogy kérdezzen, ha  valami nem világos. Régi szlogen, hogy rossz kérdés csak az, amit nem tettek fel!  Mindannyian a nullárról indultunk, mi is kaptunk segítséget, természetes, hogy mi is segítünk! Csak egy íratlan szabály van, ne legyetek arctalanok, írjátok alá a kérdéseket, ebből a szempontból mindegy, hogy egy ál- vagy becenév az, amit használtok!

A tanulás azt is jelenti, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek, mindenki tévedhet, a piac nagyon gyorsan úgyis megmutatja, hogy kinek van igaza, talán ezért is a megjegyzésekben soha nem vitatkozunk, szidjuk egymást és szerencsére a "trollok" is elkerültek minket. 

További jó olvasást, jó tanulást és sikeres kereskedést!


Friday 16 September 2011

OTP - gyors

A papír az első célzónába került (célár 3.830 volt, 3.810-el akár teljesítettnek is vehető), esélyes egy esés, de nem tudom megmondani, hogy a második célzónának neki fut e. (időben lassabb volt, mint vártam)

OTP órás chart:



Bux1112 - gyors

Végre látom a Markerst, volt egy gyanúm, amit a piac igazolni látszik. Nemcsak a, hanem b is lehet, hogy egy háromszög, elmélet úgy tudom nem zárja ki, de nem találkoztam még vele... (zárójelben jegyzem meg, hogy akár a c első hulláma is lehet egy háromszög , ha onnan indítom és akkor az LD, vagy az egész c és akkor komplex kombináció jöhet, mivel nem éri el c  a célzónát...)
Tény, hogy bármelyik verzió is lesz egyre utal, hogy hamarosan legalább/cca. 300 pontos elmozdulás lesz nagyobb eséllyel lefelé.

Bux1112 15' chart:




Bux1112 órás chart:



Twer SPX ábrája

Thursday 15 September 2011

Péntek

Valószínűleg nem lesz időm elemzést írni reggel, most nem férek Markershez. Önmagában ez nem gond, mert nem változott semmi a tegnapi célzónákhoz képest. 

Daneric felrakott egy ábrát, amit most csatolnék (blogjának elérése a jobb oldalon!). Az ábráról annyit akarok mondani, hogy az ED jelen esetben azt jelzi, hogy a háromszög befejezését követően éles mozgás lesz dél felé, elindul egy magasabb szintű hullám, jelen esetben egy 3. , ami 1.000 pont környékére fogja levinni az SP értékét. (pontos szám a csúcs után, csúcs - 226)

Daneric ábrája:


Ez a fajta (tömeg - mass) hangulat mit jelent a magyar piac számára? Holnap, de legkésőbb hétfőn célzónába kell érnie  nálunk is az indexeknek és a papíroknak. Majd elindul egy komoly esés. A 20%-os SP értékvesztés esetén felül vagy alul teljesítők leszünk? Reális-e a 3. hullámnak számolt 3.000 pontos esés (cca. 20%) vagy sem? (célár cca.15000 pont +-500., nem számoltam pontosat) OTP vonatkozásban kérdés, hogy láttuk e a 3-at vagy csak az elsőnél állunk. 700-1150 vagy1860 pontos esés jön és utána hol a vége? Ha harmadik, akkor az 5. elérheti a 2008-as mélypontot! Csak óvatosan! Tárazzatok be, de még ne süssétek el! Várjuk meg a bizonyosságot!